Megadatott az a lehetőség, hogy az idei hivatalos Iszinik 100 egyik
seprője lehettem. Bár inkább csak amolyan "segéd seprő" voltam, hiszen valójában seprő társam, Oszkár navigált, én csupán a társaságát képeztem. Korábban nem találkoztunk személyesen, így egy avatar rajza alapján ismertem fel a 100-200 fős tömegben a szárligeti vasútállomáson.
A túra közben szinte végig beszélgettünk (persze egy-egy kaptatón voltak hosszú hallgatásaim, hallgatásaink). Azt korábban is tudtam, hogy ő szerkeszti a
Kinizsi Százas nem hivatalos oldalát, de most kiderült, hogy a
teljesitmenytura.lap.hu oldalnak is ő a gazdája (én pedig eldicsekedtem neki az általam gondozott
kinizsi-szazas.lap.hu-val). Oszkár 1990 óta valamennyi Kinizsi Százason résztvett, igaz, a túrát jópárszor fel kellett adnia, így eddig kilenc teljesítést gyűjtött össze, emellett több Isziniken is indult. Megismertem látásmódját, mely nem tekinti
a túra feladását olyan tragikusnak, mint például én, és tetszett ez a könnyedebb szemlélet. Valahogy úgy fogalmazhatott, hogy a megtett kilométereket nem veheti el tőlünk senki, azok szépségére és küzdelmességére úgyis visszaemlékezhetünk, a sajátunk marad; és a sikeres teljesítés nélkül, töredékességükben vagy a szintidőből kilógva is komoly teljesítményt jelenthetnek.
Itt jegyzem meg, hogy a túrán végül nem mentünk végig, nagyjából a 62. kilométernél, Dorogon szálltunk ki hajnalban. Ennek ellenére szép út volt, és elláttuk seprői feladatunkat. Persze kicsit bántam, hogy így jártunk, hiszen a
Via Dolorosa-nál azért jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottam ennek a túrának, mivel az Iszinik 100 azért mégiscsak kötődik a Kinizsi Százashoz, annak "testvértúrája"... De hát nem sikerülhet mindig minden. És beigazolódott, hogy (legalábbis számomra, de objektív szempontokat mérlegelve is) jóval
nehezebb túra, mint a K100. A zsinórban ötből öt Kinizsi Százas teljesítésem mellé tehát gyűjtöttem egy feladott, de tapasztalatokban gazdagító Iszinik 100-at.
Oszkárral út közben elég sok mindenről beszélgettünk. A magyar oktatásról (főleg a matematika- és zeneoktatásról), gazdaságról, politikáról, gazdaságpolitikáról, drogpolitikáról, demokrációról és diktatúráról, jobb- és baloldaliságról, hitről és ateizmusról, szépirodalomról, egészségről, szexualitásról, társasjátékokról, szerencsejátékokról, utazásainkról, valamint személyes dolgokról.
Tán rögtön a túra elején szóba kerültek a bakancsmárkák, a nagy német bakancsgyártók "szentháromsága", a
Hanwag, Lowa, Meindl trió (melyeket magamban az Audi, BMW, Mercedes triumvirátushoz hasonlítottam). Ő egy magashegyi, bőr béléses, keménytalpú és nehéz Meindl-ben jött, ami végül az egyik hibának bizonyult, míg a saját
La Sportiva-m szerencsére nem okozott gondot.
Mivel felsőbb matematikával, statisztikával foglalkozik, a szó átterelődött a lottózásra, zsebszámológépekre (van egy TI-89 kalkulátora, míg én többek között egy
TI-92-vel, valamint egy tematikus
bloggal és
fórummal rendelkezem), vagy épp a stratégiai társasjátékokra, a Catan-tól a saját fejlesztésű játékaimig.
A lottózással kapcsolatban meséltem neki számításomról, melyben
a lottóötös esélyét hasonlítottam a Kinizsi Százas távolságához, és további
túra-matematika témájú kalkulációimról. Ő elmondta, hogy a lottó hazai meghonosítását még a szocializmusban, egyfajta adóként találta ki egy okos miniszter - ez az egyetlen olyan adónem, melyet sok ember lényegében "önként és dalolva", szívesen befizet.
Kiderült, hogy ő is olvasta Marqueztől a Száz év magányt és szintén az egyik kedvenc könyve, olvasta Zolától a Tisztes úriházat és látta A gyűlölet c. filmet (megemlítettem, hogy a Tisztes úriház lépcsőháza számomra
képzeletben A gyűlölet belvárosi lépcsőházaként jelenik meg, ahová Vinz-ék felcsöngetnek és felmennek, végül is Párizs-Párizs). Ajánlottam neki, hogy olvassa el Ottlik Gézától az Iskola a határont vagy Tolsztojtól a Mennyi föld kell az embernek?-et, ő pedig ajánlotta Pirsingtől a Zen meg a motorkerékpár-ápolás művészetét, Vonneguttól Az ötös számú vágóhidat, és Esterházy regényeket.
A demokrácia-diktatúra példámat (egy online sakkmérkőzésen egy sakknagymesterrel szemben játszik a játékba bekapcsolódó hobbisakkozók tömege, akik azt a lépést lépik, amire a legtöbb "szavazatuk" érkezik) ügyesen helyretette azzal, hogy diktátorok általában nem bizonyulnak sakknagymesternek, ráadásul ott van az előbb-utóbb fejükbe szálló hatalom, és az "alvezéreik" kontraszelekciója.
Visszatéve magára a túrára és seprői munkásságunkra: szinte a túra első kilométerein összefutottunk egy eltévedt lánnyal, aki épp velünk szemben sétált, mert azt hitte, arra van a helyes út. Nem tűnt tapasztalt túrázónak, és eléggé rosszul mérte fel az erejét - végül a második ellenőrzőpontig, a 25. kilométerig, a Vértestolnai műútig kísértük, ahonnan a pontőrrel, autóval tudott hazajutni. Túlzás lenne azt mondani, hogy megmentettük az életét, de könnyen bajba kerülhetett volna, ha egyedül az erdőben marad. Itt ért minket az első komolyabb időveszteség, mely később néhány apróbb úttévesztéssel több órássá duzzadt. Nem tévedtünk el, de - főleg az sötétedés utáni szakaszon - számtalanszor előfordult, hogy egy-egy nem teljesen egyértelmű elágazásnál 50-100 métert rossz irányban tettünk meg, és vissza kellett fordulnunk. Oszkárnál volt GPS, ez nagy segítség volt az ilyen helyzetek viszonylag gyors felismerésében. Ezek a kitérők, fáradásom és Oszkár kényelmetlen, nem kellően bejáratott bakancsa lassan oda vezetett, hogy már több órával a mezőny után kullogtunk (igaz, már a rajtnál adtunk a többieknek a fél órás "előnyt"), így seprői szerepünk kezdte értelmét veszteni.
Út közben találtunk néhány érdekességet: egy helyütt egy megnyúzott marhalábszárcsontot(?) némi vérrel, máshol egy fának támasztott állatkoponyát, majd pedig egy bizarr csapdát, egy verem közepére helyezett, kihegyezett karót. Mondtuk is, hogy már csak a fákra akasztott vudu babák hiányoznak (
apropó...).
Csaknem a táv felénél, Mogyorósbányán, a Kakukk vendéglőben kaptunk virslit kenyérrel, mustárral, forró teával, desszertnek pedig süteményt - így megfáradva olyan finomnak tűnt, hogy szinte Michelin-csillagot érdemelt volna a falusi vendéglátóhely.
Tehát seprőségünknek és a teljes táv megtételének egyre kevésé láttuk értelmét, mígnem valahol a Tokodi pincék után egy, az erdőben elaludt túrázóra bukkantunk, akivel aztán együtt folytattuk utunkat, és így újra értelmet nyert seprői mivoltunk. A Gete megmászása komoly kihívást jelentett számomra - a Kinizsi Százason, lefelé sem a kedvenc szakaszom, de így felfelé is legalább olyan embert próbáló. A Gete csúcsán megpihentünk, majd lassan lesétáltunk Dorogra - harmadik túratársunkról kiderült, hogy történelemtanár, aki numizmatikával és heraldikával is foglalkozik, a numizmatikán belül pedig jelvénytannal is. A Kinizsi Százas jelvényét ilyen szemmel nem értékelte sokra - de azért próbáltam megvédeni az általam szeretett és szépnek tartott jelvényt.
Megérkeztünk Dorogra (hajnali négy körül), ahol aztán egyértelműen eldöntöttük, hogy 62 km megtétele után számunkra itt véget ér a túra. Kiszámítottuk, hogy reálisan csak délutánra, nagyjából 30 óra gyaloglás után (legalább tovább 10 óra sétával, vagy inkább vánszorgással) érnénk be a célba, ami ugyan hősies teljesítmény lenne, de inkább a vonattal való hazafutamodást választottuk.
Az út szolgált néhány tanulsággal: a teljesítés szempontjából nem feltétlenül optimális dolog seprőnek lenni, valamint még jobban formába kell hoznom magam, további edzésekkel, túrázásokkal. Emellett illendő lenne jobban megtanulnom tájékozódni, valamint majd idővel szert kellene tennem egy saját GPS-re.
Így annak ellenére, hogy nem lettem egy Iszinik 100 jelvénnyel, oklevéllel és a teljesítés boldog tudatával gazdagabb, azért megtapasztalhattam, hogy milyen is ez a túra (még ha az idő rendkívül enyhe is volt, hiszen még éjjel sem fagyott, lehetett volna ennél sokkal cudarabb is), és Oszkár személyében egy nagyszerű túratársat ismerhettem meg. Ráadásul találkoztam személyesen Asciimo-val, a túra szervezőjével is, akinek hálás vagyok, hogy megszervezte ezt a különleges teljesítménytúrát, a túra teljesítőinek pedig gratulálok. Jövőre ugyan - feltehetően - nem lesz hivatalos Iszinik 100, de remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerül egy hivatalos vagy nem nem hivatalos I100-on "revansot vennem".
Kapcsolódó bejegyzések:
A Kinizsi Százashoz ugyan nem kapcsolódik sem konteó sem városi (erdei) legenda - ha a zombikat nem számítjuk -, azonban egy, a túra által érintett község, Kesztölc rendelkezik egy különös históriával, a kesztölci köztársaság legendájával, melyről az Urbanlegends.hu oldalon és az Indexen is olvashatunk.
A Kinizsi Százasra ugyan nem feltétlenül szükséges ez az eszköz, de táborozáshoz, vagy egy lakatlan szigeten nagyon hasznos lehet. A WJQ-308 típusú összecsukható katonai ásó ugyanis nem csupán ásásra használható, hanem csákány, lapát, kés, fűrész, balta, konzervnyitó, sörnyitó, olló, mérőeszköz, evező és kalapács is egyben, és még ki tudja mi minden.
A Kinizsi Százas témájú társasjátékomnak, a K100-nak köszönhetem, hogy megismertem személyesen Kovalik Andrást (aki aztán a játék tökéletesítésében is segített); most pedig egy levelet kaptam játékom egy ismeretlen kipróbálójától, N. Zoltántól:
Mancocka, az Index fórum Kinizsi Százas topikjának egyik tagja idézett egy hozzászólásában Michael Ende német író gyermekregényéből, a Momo-ból. Nyolc-kilenc éves koromban ez volt talán az első regény, amit elolvastam. Következzék az idézet, melyben Momo utcaseprő barátja mesél a munkájáról:
A Suunto Vector óra mellett egy másik "kütyüt" is beszereztem a napokban: egy Garmin eTrex H típusú túra-GPS-t. Ez az első műholdas navigációs készülékem, és egy egyszerű, olcsó, de megbízható típust kerestem. Ma már természetesen vannak jóval modernebb, színes kijelzős (ez szürkeárnyalatos kijelzővel bír, tamagotchi-szerű óriás pixelekkel, a régi mobiltelefonokat idéző háttérvilágítással), beépített térképes modellek is, de úgy gondoltam, hogy egyelőre elég egy ilyen fapadosabb, nomádabb darab, mely ha úgy alakul, hogy nagyon nem tudom, merre járok, akkor a koordinátáival elárulja a helyzetem, amit aztán hagyományos turista térképen azonosítani tudok (ennek szükségességét a Via Dolorosa túra mutatta meg). Ez nyilván nem a legkényelmesebb megoldás, de így kevésbé érzem "csalásnak" a használatát - és amúgy is úgy tervezem, hogy a Kinizsi Százas útvonala, annak minden ösvénye és elágazása hamarosan az elmémben lesz.
A napokban szert tettem egy Suunto Vector outdoor órára. A túrázó- és sportberkekben ismert és elismert finn Suunto márka nagyjából 50.000 forintos modelljére nem kellett költenem, csere útján jutottam hozzá. Az egyébként is legendás Vector típus ráadásul túra- és filmtörténeti (és termékelhelyezési) jelentőséggel is bír: ilyen karórát hordott a megtörtént esetet feldolgozó 127 óra c. film főhőse, Aron Ralston, csak éppen sárgát.
Az Index fórum Kinizsi Százas topikjában - jogosan - kritikát kaptunk, amiért seprőként végül nem mentünk végig a túrán. Egyetértek a bírálattal, és ha ezt már jóvátenni nem is tudom, de az Iszinik 100-at (vagyis önmagamat, az Iszinik 100 segítségével) megpróbálom minél előbb legyőzni, és sikeres Kinizsi Százas teljesítéseim mellé legalább egy, de akár sok Iszinik 100 trófeát is gyűjteni.
Az Iszinik 100 teljesítménytúra híre eljutott az MTI-hez, és a Hirado.hu portálon megjelent egy cikk a holnaputáni túráról.
Az online Kinizsi Százas kvízt néhány újabb, Iszinik 100 témájú kérdéssel bővítettem. Adj egy perc alatt minél több helyes választ!
Úgy vélem, hogy azok döntő többsége, akik a Kinizsi Százason elindulnak, és teljesítik is a túrát, alapvetően jó emberek, jobbak, mint az aluljárók, utcák, szórakozóhelyek átlagembere, ha szabad így általánosítani. Gondolom ezt amiatt, hogy a természetet szerető, céltudatos, kitartó emberekről van szó, akik kellő önismerettel és stabil értékrenddel rendelkeznek. Ép testben általában ép lélek lakik (de nem ép testben is lakozhat nagyszerű, kivételes lélek - lásd Terry Fox vagy Nick Vujicic). Ezen meggyőződésemet személyes tapasztalataim, túratársakkal való beszélgetéseim is megerősítették.
Mint ismert, az Iszinik 100 teljesítménytúra a Kinizsi Százas egyfajta inverze, fordítottja, ahogy erre a megfordított név is utal. A túra az év átellenes napján kerül megrendezésre (május vége helyett november végén, azaz most hétvégén), és a 100 kilométeres távot is fordítva kell megtenni: nem Budapesttől Tatáig (Szárligetig), hanem Szárligettől Budapestig.
A F.lli Giacometti nevű, a Dolomitok lábánál 1890-ben alapított cégnél még napjainkban is kézzel készülnek a lábbelik. A képen látható Marmolada bakancs ára 2.200 dollár, azaz nagyjából félmillió forint (ebből az összegből bizony három Ursus Bape, vagy nyolc különleges kiadású, multibrand The North Face Back to Berkeley, vagy tizenhat Helly Hansen The Forrester bakancs is kijönne), így könnyen lehet, hogy ez a világ legdrágább túrabakancsa.
Nem látja a fától az erdőt - szoktuk mondani, amikor valaki elveszik a részletekben és emiatt nem veszi észre a tágabb összefüggéseket, ugyanakkor olykor az erdőtől sem látjuk a fát. Nézzünk most néhány különlegességet.
A néhány bejegyzéssel ezelőtt bemutatott "kinizsiszázasálló" Panasonic Toughpad táblagép után következzék egy okostelefon, mely szintén jól viselné a teljesítménytúra nem feltétlenül kütyübarát körülményeit. A készülék nem más, mint a Sony Ericcson Xperia Active. A hamarosan különváló gyártó mobilja víz- és porálló, az érintőkijelzője pedig karcálló és nedves kézzel is használható. Ütésállónak azonban - a Panasonic Toughpad-del szemben - nem minősül, így csak mérsékelten dobálható.
Az Iszinik 100-ra a túrázás és futás mellett kutyasétáltatással is készülök. No persze az elsődleges cél az ebek komfortérzetének javítása és egy kellemes esti séta, de ez mintegy mellékesen a túrára való felkészülést is segíti.
Egy részletes cikk (sőt: vezércikk) az Indexen a zombikról:
Az Iszinik 100 túrán én leszek az egyik ún. "seprő" (lásd Gyalogos teljesítménytúrák szervezési szabályzata), ami azt jelenti, hogy a csoport végén fogok haladni, figyelve a lemaradókra, a túrát feladókra. Ráadásul mindezt Oszkárnak, a nem hivatalos Kinizsi Százas oldal gazdájának társaságában tehetem.
Egy táblagép, mely a Kinizsi Százas vagy a közelgő Iszinik 100 teljesítménytúra megpróbáltatásait is kitűnően viselné: Panasonic Toughpad. Az Android alapú kütyü megfelel az amerikai katonai szabványnak (MIL-STD-810), csepp- (sőt víz-), por- és ütésálló, valamint jól bírja a szélsőséges hőmérsékletet. Az 1300 dolláros eszköz túrázás közben iránytűként és térképként, GPS-ként is használható, s természetesen a kapcsolattartásban is segít (de kiváltja a menetrendet és egy egyszerűbb fényképezőgépet is). Az ellenőrzőpontokon megállva így gyorsan írhatunk egy twitter-üzenetet, vagy posztolhatjuk friss fotóinkat. Ide kattinva egy YouTube videó is megtekinthető az ellenállhatatlanul ellenálló készülék "nyúzásáról".
Következzék néhány idézet Mark Twain-től, a Tom Sawyer kalandjai c. ifjúsági regény írójától (forrás: citatum.hu). Ezek a gondolatok a Kinizsi Százasra vagy az Iszinik 100-ra is útravalóul szolgálhatnak:
Három márka (The North Face, Stüssy Deluxe és Undefeated) együttműködésének zamatos gyümölcse ez a retro hatású, klasszikus nubuk túrabakancs. A Stüssy-re mindössze egy lila pont utal a bakancs felhúzó fülecskéjén, az Undefeated-re pedig a "strigulás" logó (érdemes a képre kattintani és jobban szemügyre venni a lábbelit). Bár ez az exkluzív, multibrand kiadás egyelőre csak Japánban kapható, a Back to Berkeley egyszerűbb változatai a hazai túraboltokban is beszerezhetőek (frissítés: a 2012-es modell ide kattintva tekinthető meg).
Egy gyönyörű, bőr és gyapjú felsőrészes, Vibram talpú bakancs a japán Bape márka URSUS Bape vonalától, a 2011 őszi-téli kollekcióból. A "medve" nem olcsó darab: 630 dollárba, azaz nagyjából 130.000 forintba kerül. Ide kattintva már-már művészi fotókat is megtekinthetünk a lábbeli részleteiről.
