2017. május 9., kedd

Gerecsei Térképkör - varázslatos, csaknem 100 kilométeres túra a Gerecsében

Néhány kedves ismerősömmel, barátommal, túratársammal szombatról vasárnapra bejártuk a Gerecsei Térképkört. Ez volt az útvonal legelső bejárása, és ahogy az egy csaknem 100 kilométeres, egész napos (sőt még kicsit hosszabb) túrán lenni szokott, nagyon sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtunk. És persze közben nem csak az útvonalat, hanem egymást is jobban megismertük. Szintén a hosszabb távú túrákon megszokott "rend" szerint a táv első fele abszolút vidáman, örömtúraként telt, míg az utolsó kilométerek leküzdése a legtöbbünknek már komoly harcot jelentett. Szerencsére aztán mindannyian túltettük magunkat a holtpontjainkon, és sikeresen célba értük. Úgy a 80. kilométerig teljesen egy csapatban tettük meg az utat, utána egy gyorsabb és egy lassabb csoportra osztódtunk, így a teljesítési idők 25 óra és 26 óra 35 perc között mozogtak.

Akik ezen a legelső bejáráson részt vettek: Károly Viki, Laki Zsolt, Pávó Balázs, Szászfai Gábor, Szőcs Annamária, Walczer István és én. Ezúton is köszönöm túratársaimnak a jó hangulatot, a kitartásukat, és gratulálok nekik!

(A túra atmoszféráját, részleteit nagyon jól visszaadja Annamária beszámolója, és Károly Viki fotóalbumát is ajánlom az olvasó figyelmébe. A mozgalom kiírása itt olvasható, a track pedig innen tölthető le. Ez pedig egy hasznos információs kép az útvonalról.)

És hogy micsoda is ez a bizonyos Gerecsei Térképkör? Egy olyan túraútvonal, mely a tatabányai Turultól indul és oda érkezik, amely nem tér le a Gerecse térképről, és amely csak jelzett turistautakon halad (kivéve egy rövid szakaszt Tatán). A 95 km-es táv több szakasza ismerős lehet a túrázóknak a Gerecse 50-ről, a Kinizsi Százasról, az Iszinik 100-ról épp az Iszkiri 100-ról.

A kutya formájú, kanyargós útvonal felmegy a Gerecse legmagasabb pontjára, halad árnyas, vadregényes erdőkben, mezőkön, betér kedves kis falvakba, valamint Tata több szép ligetét, parkját, tavát is érinti, csaknem teljesen megkerülve az Öreg-tó mellett a Cseke-tavat is.

Az útvonal egy "tökéletes körtúra", persze nem a kör geometriai értelmében, hanem hogy nincsenek benne oda-vissza szakaszok és nem is érinti, metszi önmagát a nyomvonal (messzebbről nézve úgy tűnhet, hogy egy-két helyen összeér, de jobban rázoomolva látszik, hogy ezeken a helyeken is jól elkülönülnek a szakaszok). Régóta érdekelt, hogy a Gerecsében lehet-e ilyen szabályokkal egy "százas" túrát alkotni, és hogy vajon merre vezetne egy ilyen track. Jó néhány olyan része volt az útnak, ahol még magam sem jártam korábban, ezért a felfedezői kíváncsiság is hajtott.

A túrának így több funkciója is volt: amellett, hogy egy hangulatos-küzdelmes baráti kimozdulás volt a Gerecsében, segített a közelgő Kinizsi Százasra való felkészülésben, továbbá személyesen is tapasztalatokat gyűjtöttünk az útvonal sajátosságairól, a folyadékvételi és étkezési, esetleges kiszállási lehetőségekről, stb.

Magam egyébként nem túlságosan felkészülten vágtam neki az útnak, a legutóbbi százasom a februári CsPI volt. Ráadásul a "hivatalos" útvonalhoz még hozzáadott néhány kilométert a Turulhoz való felsétálás a lépcsőn, majd pedig a végén az onnan való lesétálás.

A túra nagy részét tehát heten tettük meg, viszont Zsolt (egy félreértés miatt, az én hibámból) kb. egy órával később tudott csak utánunk indulni, és Tatán, az Öreg-tó előtti büfésornál ért minket utol (a túra kb. 17. kilométerénél), ahol épp hamburgereztünk, söröztünk egyet.

Ami az időpontokat illeti: 7:29-kor indultunk el az Álmos vezér utcai parkolóból, hogy felmenjünk a rajtba a Turulhoz. Onnan egy kis fényképezkedés után, 7:50-kor "rajtoltunk" el. A további idők, ahogy felírtam a telefonomba:
8:58 Aranylyuk
9:48 sárga-piros elágazás
10:37 Vértesszőlős
11:40 Tata, büfésor (ott úgy fél órát pihentünk)
13:20 Tatai vár
14:30 Baj, Jóbarát söröző (szintén fél óra pihenés)
16:04 Körtemplom
16:56 tardosi műút, elkezdett esni, majd zuhogni az eső
17:15 betértünk az első tardosi kocsmába az eső elől
17:30 átmentünk a templom mellé, az éttermekhez (itt a csapat kétfelé vált, Vikiék levest ettek, míg mi a szomszédos hamburgerezőt választottuk, és nem készítettem sajnos gasztrofotót, de elég finom volt, és "dizájnosan", fogpiszkálóval átszúrva kínálták a hambit). Csak 18:40-kor, az eső elállta után indultunk tovább.
20:05 Gerecse oldal-után áttérés a piros jelzésre
20:58 Nagy-Gerecse adótorony
21:12 Kilátó
22:15 Bányahegy
22:25 elindultunk lefelé a Gerecse 50-ről ismert nehéz lejtőn (ott emelkedő)
22:58 Héreg
0:38 Tarján (pihenés a buszmegállóban, tovább 1:14-kor)
2:42 piros-kék elágazás Tornyó előtt
4:44 padok Koldusszállás előtt
6:19 vértestolnai műút
7:50 Halyagos teteje
8:19 Aranylyuk
8:57 volt kisréti vadászház
10:05 Panoráma út alja
10:25 Turul

Bár aránylag gyakorlott százasozó vagyok, majdnem belefutottam a sóhiányba, így köszönöm Balázsnak a sót, Zsoltnak pedig hogy néhány kilométerre kölcsönadta a túrabotját, és hogy a végén a hazajutás logisztikájában is segített. A túrán személyesen nem volt ott, de köszönöm Rakk Gyulának a táv pontos lemérésében, a GPS track létrehozásában és a mozgalom népszerűsítésében nyújtott segítséget.

Bízom benne, hogy sokakat megfog majd a Gerecsei Térképkör változatos és látnivalóban gazdag útvonala, az esetleg más túrázóknak is hasonlóan ismerős és ismeretlen tájak hullámzása. A jelzésváltások magas száma miatt érdemes mindenképpen térképet vagy GPS-t vinni a túrára / futásra. Sikeres teljesítést mindenkinek!

2017. május 5., péntek

Még pár szó a Kinizsi Százason való tájékozódásról

Az előző bejegyzésben leírtam néhány gondolatot arról, hogy mi szükséges a Kinizsi Százas sikeres teljesítéséhez. A tájékozódásról - némileg leegyszerűsítve a dolgokat - azt írtam, hogy lényegében elég követnünk a "tömeget", az előttünk haladókat.

Bár ez majdnem teljesen igaz és alapvetően jó tanács, közben rájöttem, hogy ez azért mégsem ilyen egyszerű, legalábbis igényel néhány megjegyzést, kiegészítést. Mert bár butaság és fárasztó dolog lenne folyamatosan az itinert bújnunk vagy a térképet-tracket nézegetnünk, ha egyszer vezet minket a tömeg, de nem árt azért egy kis figyelmesség, legalábbis a kritikus helyeken.

Az egyik fontos tudnivaló az, hogy 2014 óta a 25 km-es és a 40 km-es résztáv nem teljesen ugyanazon az útvonalon halad, mint a 100-as. Korábban nem volt ilyen "gond", mindenki ugyanazon az nyomvonalon haladt, az adott résztáv céljáig.

Tehát ha bizonytalanok vagyunk, érdemes megkérdeznünk a velünk együtt haladókat, hogy ők is azon a távon vannak-e, mint mi. Ha azt tapasztaljuk, hogy a tömeg szétválik, ki erre, ki arra megy, kérdezzünk rá vagy nézzünk bele az itinerünkbe, ellenőrizzük a turistajelzéseket és/vagy a GPS-ünket, hogy meggyőződjünk arról, hogy a helyes irányt választjuk. Későn észlelve tévedésünket akár több fölösleges kilométert is rátehetünk a távra, és teljesen gyanútlanul mehetünk rossz irányban úgy, hogy azt gondolhatjuk hogy jó felé megyünk, hiszen túratársak vesznek minket körül.

Az egyik ilyen elágazás a Szent-kúti (kb. 11,5 km-nél), ahol a 100-as táv a zöld sáv jelzésre váltva halad tovább egyenesen, míg a 25-ös és a 40-es a kék sávon marad, hogy aztán a pilisszentkereszti műút előtt visszatérjen a közös útvonalba (közben viszont úgy 2,5 kilométerrel többet kanyarog, mint a százas útvonala). A műút után (kb. 18 km) újra szétválnak a távok, a 100-as marad a zöld sávon, míg a 25-ös és 40-es a sárga keresztre tér (itt viszont a százas útvonala hosszabb úgy másfél kilométerrel). A 40-es távnak egy harmadik kisebb kitérője is van Kesztölc előtt, ahol a zöld sáv helyett a zöld négyzeten fut (kb. fél kilométerrel hosszabban, mint a százas táv).

A jó hír, hogy ezeket a "veszélyes" elágazásokat, szakaszokat a táv első 30 kilométerén letudjuk, később már biztosak lehetünk benne, hogy mindenki arra megy, mint mi. Szintén jó hír, hogy ahogy látható, a 25-ös és a 40-es útvonala mindhárom leágazás után visszatér a százas távba, csak közben hol 2,5 km-el ill. 0,5 km-el hosszabb, hol pedig 1,5-tel rövidebb. Viszont ha az elsőt elrontjuk, azzal kihagyjuk a százas táv hosszú-hegyi ellenőrzőpontját is, tehát oda mindenképp vissza kell mennünk.

Szintén jó dolog, hogy ezek az elágazások könnyen megjegyezhetőek: a 100-as táv mindhárom kritikus elágazásnál a zöld jelzésen halad / marad, illetve mindhárom esetben a délebbi, inkább bal kéz felé eső (vagy egyenesen folytatódó), "alsó" ágat kell választanunk (az útvonal megtekinthető és böngészhető a Cartographia kiadó FuniQ oldalán).

A másik fontos tudnivaló az, hogy sokan még a gyakorlott, többszörös "kinizsizők" közül sem követik teljesen szabályosan az útvonalat. Általában ezek kis (sokak szemében lényegtelen) eltérések, de mégis lerövidítik vagy egyszerűbbé teszik a nyomvonalat - például a Szántói-nyereg előtt, ahol a jelzés több helyen is bemegy a fák közé és ott egy kis ösvényen kanyarog, a túrázók többsége pedig a széles, egyenes úton marad. A legtöbben közülük nem a csalás szándékával térnek le a hivatalos útvonalról, hanem mert így megy majdnem mindenki, és akár észre sem veszik, hogy ott nem arra megy a jelzés. De persze vannak olyanok is, akik tisztában vannak azzal, hogy lecsípnek az útvonalból. Szóval az ilyen szakaszokon ne hagyjuk magunkat becsapni vagy rábeszélni a csalásra, ne tévesszen meg a tömeg, kövessük a turistajelzést akkor is, ha csak néhány ember megy arra. Hiszen csak így teljesíthetjük az igazi Kinizsi Százast, a rövidítésekkel, egyszerűsítésekkel, kispistázásokkal csak egy egyedi, saját variánsát teljesítjük.

Persze arra is gondoljunk, hogy aki letér a tömegtől egy külön ösvényen, az nem biztos hogy azt a szabályos útvonal miatt teszi, mert az is előfordulhat, hogy vécére megy és ezért keres búvóhelyet, vagy netán az is lehet, hogy útvonalkövetés helyett éppen ellenkezőleg, valami rafinált rövidítést fontolgat. Tehát csak akkor kövessük, ha a jelzések alapján biztosak vagyunk benne, hogy arra kell menni.

A már említett, Szántói-nyereg előtti szakaszhoz hasonlóan figyelni kell még Péliföldszentkeresztnél is egy nagyon gyakori tévedésre / csalásra, valamint Tatán is, ahol a legtöbben szintén nem a kiírás szerinti útvonalon közelítik meg a célt.

Azt pedig talán már mondani sem kell, hogy a Pilis szerpentint soha, semmilyen indokkal ne vágjuk le, még egy méterrel se - nem etikus, nagyon rossz példa és környezetkárosító is, és könnyen kizáráshoz is vezethet.

Kapcsolódó bejegyzés:
Mi kell a Kinizsi Százas teljesítéséhez?

2017. május 4., csütörtök

Mi kell a Kinizsi Százas teljesítéséhez?

Már régen írtam nagyobb lélegzetű bejegyzést a blogomba, most pedig úgy alakult hogy van egy kis időm, kedvem és talán ihletem is, így nem is halogatom tovább a dolgot, ezzel a lendülettel neki is látok, mielőtt még meggondolnám magam. Így a Kinizsi Százas közeledtével pedig miről másról lehetne aktuálisabban írni, mint hogy szerintem mi szükséges a K-100 sikeres teljesítéséhez (persze erről is írtam már korábban is, ill. rajtam kívül is nagyon sokan leírták már a meglátásaikat).

Én magam egyébként nem vagyok egy különösebben gyors teljesítő, megelégszem azzal, ha szintidőn belül beérek, eddig 21 óra 42 perc és 23 óra 30 perc között ingadoztak a teljesítési időim (mindeddig egyetlen húsz órán belüli százas túrám volt, éppen egy "fordított K-100", egy Iszinik 100 pár évvel ezelőtt). Ugyanakkor eddig zsinórban 10-ből 10-szer sikeresen célba értem a Kinizsin, az első, 2007-es Kinizsimen még Szárligetre, azóta Tatára. Mindent összeszámolva pedig összesen 26-szor jártam végig eddig a K-100 útvonalát, odafelé vagy visszafelé.

Tehát nézzük, mi kell a sikeres a K-100 teljesítéshez. Először is nem árt hozzá a minél komolyabb felkészülés, hiszen sokkal magabiztosabban, tapasztaltabban és edzettebben vág neki az ember a 100 kilométeres távnak, ha már gyalogolt előtte 50, 70 vagy 90 kilométert, mintha addig 20 kilométeres volt élete leghosszabb túrája. Persze utóbbi esetben sem lehetetlen legyőzni a 100 kilométert, de sokkal nagyobb lutri és küzdelem, mint komolyabb túrák tapasztalatainak, testi-lelki emlékeinek, edzésmunkájának birtokában. Legyünk egyszerre alázatosak, ne becsüljük le kihívás nagyságát és nehézségét, ugyanakkor bízzunk is magunkban. Talán sokan ismerik Henry Ford szavait (bullshit alert!) : "Akár azt hiszed, hogy sikerülni fog, akár azt, hogy nem, végül igazad lesz."

A felkészülő túrák segítenek abban, hogy ne a Kinizsi Százason vegyük észre felszerelésünk hiányosságait vagy kényelmelten pontjait, ne ott jöjjünk rá hogy mi az amit feleslegesen cipelünk ill. mi az amit viszont hoznunk kellett volna de otthon felejtettük (vagy nem is gondoltunk rá), továbbá hogy jobban  megismerjük a saját testünket és felmérjük fizikai állapotunkat, és egyúttal fejlesszük is azt. No meg hogy gyakoroljuk a Könyörtelen Előrehaladás Technikáját.

(Egy kis kitérő, túramozgalom-ajánló: épp most hétvégén, szombaton járjuk be majd néhány túratársammal a 95 km-es Gerecsei Térképkört, mely több Kinizsi Százas szakaszt is érint, budapestiek figyelmébe pedig a 82 km-es Budai Térképkört is ajánlom.)

Ami a gyakran emlegetett, pro és kontra is felmerülő "fejben dől el" dolgot illeti, én nem gondolom teljesen bullshitnek. Csak ki kell egészíteni azzal, hogy ez egy szükséges, de nem elégséges feltétel. Azaz a már említett tapasztalat és edzettség nélkül sokkal nehezebb kellően magabiztosnak és erősnek lenni fejben (és végig annak maradni). Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy már a táv 20. kilométerétől kell fejben küzdeni, vagy az ember aránylag kényelmesen legyalogol 50, 70 vagy 90 kilométert, és csak onnan jön a küzdelmes rész, amikor már minden újabb lépésért meg kell szenvedni és biztatni magunkat, hogy érdemes ennyi gyötrődést elviselni azért a kis jelvényért, a teljesítés tudatáért és hogy a nevünk ott szerepeljen a teljesítői listán (ill. hogy egy újabb évszám kerüljön a nevünk mellé).

Kimaradt még a motiváció, ami szintén ide kapcsolódik. Bizony nagyon motiváltnak lenni, mert ha az ember úgy van vele, hogy ahogy esik úgy puffan, ha sikerül sikerül, ha nem nem - akkor bizony ebből könnyen "nem" lesz, és az első komolyabb holtpontnál, felmerülő kisebb-nagyobb fájdalomnál, problémánál ki fog szállni. Persze ehhez is kell a tapasztalat és önismeret, hogy tudjuk: nem értünk még erőnk végére, ez most valószínűleg csak egy múló holtpont. Bár cefetül érezzük magunkat, fáj a lábunk és kimerültek vagyunk, egy rövid pihenővel (vagy egy későbbi könnyű szakaszon akár séta közben is) felfrissülhetünk.

Ami fontos még és nagyon sokat segíthet: a kellő kipihentség a túra napján. Könnyen belátható, hogy sokkal nehezebb végiggyalogolni az éjszakát, ha már a túrát is kialvatlanul kezdjük. Ha a lábfájásra, fáradtságra, kidörzsölődésekre, hullámzó motivációra még kínzó álmosságrohamok is rátesznek egy lapáttal, az könnyen feladáshoz vagy a szintidő túllépéséhez vezethet.

Írok valami olyat is, ami szerintem nem feltétlenül kell a K-100 teljesítéshez, bár sokan elengedhetetlennek gondolják: az útvonal alapos ismerete, előzetes bejárása. Talán már bevallottam, de most újra leírom, hogy az első 2-3 Kinizsi Százasomat úgy teljesítettem, hogy alig tudtam valamivel többet az útvonalról, mint hogy hol kezdődik és hol van a célja. Ha elém tett volna valaki egy térképet, hogy na akkor merre is kanyarog az útvonal, nem tudtam volna végigvezetni az ujjam a tracken, sem a túra előtt, sem utána. Erre az a magyarázat, hogy olyan sokan voltak és vannak a túrán, hogy gyakorlatilag elég követnünk az előttünk haladókat. Ha lemaradunk, akkor is hamar elénk kerül valaki, ha pedig megelőzzük, akkor sem maradunk társaság nélkül, mert utolérünk valakit. Néhány kritikus ponttól eltekintve a turistajelzések is elég jók az útvonalon, de így még ezek folyamatos figyelésére sincs szükség. Persze megvan a veszély, hogy előttünk többen is eltévednek, de tapasztalataim szerint ez elég ritka, és pár perc alatt vissza lehet találni az útvonalra. Minimális lehet azok száma, akik eltévedés miatt adják fel a Kinizsit, a motivációhiány, a felkészületlenség, edzetlenség sokkal jellemzőbb, ezeket érdemesebb kiküszöbölni ahelyett, hogy az útvonal "megtanulására" koncentrálnánk (frissítés: azóta a tájékozódásról is írtam egy részletesebb posztot).

(Persze azóta már én is jobban ismerem az útvonalat, egyszer még egyedül is végigjártam oda-vissza, egyszer pedig Jeremcsuk István barátom társaságában, szintén oda-vissza.)

Majdnem kimaradt még egy alapvető feltétele a sikeres teljesítésnek, amire szintén többen és több helyen felhívják a figyelmet: ha ragaszkodsz ahhoz, hogy társaiddal, barátaiddal végig együtt haladj, az sokat ront mindannyiótok esélyén, hiszen nem biztos hogy azonos a tempótok és a táv azonos pontjain fáradtok el. Azaz mindig lesz olyan a csapatban, aki lassít benneteket és akire várni kell: aki még eszik, aki inna még egy sört, aki még maradna kicsit a pihenőponton, aki épp keres valamit a hátizsákjában, akinek épp zoknit kell cserélnie. Ez valamelyest kiküszöbölhető azzal, ha kicsit lazábbra veszitek az együtt haladás szabályait, és egy-egy ilyen esetnél nem álltok meg mindannyian, hanem hagyjátok egymást kicsit előremenni vagy lemaradni - a lemaradó pedig igyekszik utolérni a többieket, nem megvárakoztatva őket. Szerencsés esetben persze motiváló is tud lenni egy (vagy több) túratárs, sőt az is elképzelhető, hogy nem lassítjátok, hanem biztatjátok és gyorsabb haladásra serkentitek egymást.

Ha pedig valamelyikőtök mégis feladná a túrát (és nincs sérülése ill. megoldott a hazajutása), figyeljetek arra, hogy a ti motivációtok azért ne párologjon el. A feladást még csak fontolgató túratársadnak (vagy ha rólad van szó, magadnak) pedig azt tanácsold, hogy ne tervezze és ne döntse el kilométerekkel előre, hogy a legközelebbi alkalmas ponton fel fogja adni a túrát (hacsak nem sérülés az oka), hanem még gondolja át a dolgot addig, sőt, a pontra érve sem rögtön, hanem csak egy rövid pihenés (esetleg zoknicsere, evés-ivás) után döntsön arról, hogy tényleg feladja-e. Könnyen lehet, hogy addigra át is lendül a holtponton, és a folytatás mellett dönt.

Ami a tempót illeti, érdemes mindig a leggyorsabb olyan sebességgel haladnod, amit még kényelmesnek érzel, amiről úgy gondolod, hogy sokáig tudod tartani. Ha ennél gyorsabban mész, feleslegesen fárasztod magad és ez megbosszulhatja magát, ha pedig lassabban, azzal csak az időtartalékodat éled fel (amire esetleg még szükség lehet, ha később bármilyen gond, lassító tényező adódna). Megállni minél kevesebbet állj meg. Ha pihennél, inkább gyalogolj közben lassan. Vízszintes terepen, enyhe lejtőn az is majdnem olyan pihentető tud lenni, mintha egy helyben állnál vagy ülnél - és közben legalább haladsz, fogy az előtted lévő táv. Persze ha muszáj, állj meg, de közben nagyon tud telni az idő, és nem biztos, hogy 40 perc pihenéssel kétszer olyan kipihent leszel, mintha csak 20 percre álltál volna meg - sőt lehet, hogy egy hosszabb pihenő után még rosszabb lesz újra elindulnod. Szóval inkább előre határozd el, hogy az adott ponton legfeljebb 5-10 percet pihensz, és hacsak nem indokolt, ne lépd túl jelentősen a tervezett időt, sőt ha teheted, indulj tovább korábban.

Nekem szokott segíteni az is, ha olykor "matekozgatok" magamban, Mogyorósbányát elhagyva pl. "most már kevesebb van hátra, mint amennyit eddig gyalogoltam", vagy a Pusztatemplomhoz közeledve "most már kevesebb mint tizedannyit kell gyalogolnom, mint amennyit eddig megtettem". Ezt folyamatosan lehet számolgatni, ahogy azt is, hogy milyen sebességet kell még tartani a hátralévő szakaszon, hogy a szintidőn vagy az előre eltervezett teljesítési időn belül beérjen az ember. Egyrészt jó  esetben biztató adatok jönnek ki, másrészt a fejszámolás eltereli a figyelmet az esetleges vízhólyagokról, fájdalmakról. Mondjuk fáradtan, zombiként nem árt többször is átszámolni, nehogy egy elrontott kalkuláció nagyon félrevezessen, netán a teljesítést is kockáztatva ("ó, ráérek még" - közben pedig nem). És egyébként ez is nézőpont és lelkialkat kérdése, van, akit ezek a számok inkább demotiválnak ("te jó ég, még a fele / majdnem tizede hátravan?") mint motiválnak, hasonlóan a félig teli vagy félig üres pohár esetéhez.

Nagyjából ennyi, ami hirtelen eszembe jutott.

És hoppá, persze, a nevezés, ezt magamnak is írom emlékeztetőként, hogy jövő hét elején el ne felejtsek majd a választott Cartograhpia boltba menni, ill. előtte még az orvosi igazolást is beszerezni. Ez is feltétlnül szükséges a hivatalos induláshoz és teljesítéshez, és ezen is könnyen el lehet bukni, még mielőtt az ember egy lépést is tett volna a Kinizsi Százason.

(Bizonyára észrevette az olvasó, hogy mostanában eléggé elhanyagoltam a webnaplómat. Ennek vannak családi, motivációs és prioritásbéli okai, egyszerűen változik az ember és a körülmények, és egy ideje tényleg nincs annyi időm és energiám a blogomra, valahogy hátrébb sorolódott. Szerencsére már terápiás célból sem érzem szükségét az írásnak és a blogomban való kitárulkozásnak, kiegyensúlyozottabb lett az életem. Az időhiányban egyébként közrejátszik több új hobbim is, legfőképpen a nyelvtanulás, ami csaknem minden szabadidőmet elveszi - akár otthon vagyok, akár sorba állok a boltban, akár éppen utazok, csaknem minden percben hangoskönyveket hallgatok, szavakat tanulok, olvasok, teszteket oldok meg. A napi rutinom része lett a Duolingo, a Memrise és az AnkiDroid. Úgy érzem, legalább akkora álom, kihívás, érdem, önismereti dolog, kitartáspróba és személyiségfejlesztés nyelveket tanulni és poliglottá válni, mint sorozatos Kinizsi Százas teljesítőnek lenni. A könyvem megírása óta valahogy magától az írástól is eltávolodtam kicsit, de később még szerintem lesz "írósabb" korszakom, ill. terveim szerint vlogfronton erősítem majd a közeljövőben online jelenlétem. És talán túrajátékaimról, mozgalmaimról is hallott már az olvasó.)

Könyvajánló: A Kinizsi Százas útikalauza

2017. május 3., szerda

Kinizsi Százas motivációs lista 2017-ben is!

Idén is van természetesen "motivációs lista", melyre bárki jelentkezhet, megadva többek között a tervezett teljesítési idejét, valamint mottóját. Hajrá mindenkinek!
http://turazokni.hu/kinizsi-lista-2017/