2014. december 30., kedd

Boldog Új Esztendőt!

Kedves olvasóm, túratársam, ezúton kívánok neked boldog és sikerekben gazdag új esztendőt. Bízom benne, hogy 2015-ben én is valóra váltom a kitűzött céljaim többségét, a pár bejegyzéssel ezelőtt felsoroltakon kívül például a Kazinczy 200 teljesítését (ami akkor véletlenül kimaradt a felsorolásból). Jövőre várhatóan kevesebb túrára megyek majd, mint idén vagy az elmúlt években, de azért a Kinizsi Százas, az Rockenbauer 130, az Iszinik 100 és a már említett Kazinczy 200 nem fog kimaradni.

A fő projektjeim 2015-re egyébként első könyvemnek, A Kinizsi Százas útikalauzának megírása, az második Iszkiri megrendezése és a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület elindítása.

Így visszaolvasva, a 2013 végén 2014-re kitűzött terveimből alig sikerült valami (egyedül a Kinizsi Százas útvonalának ötszöri végigjárása, ami végül hat lett), de azért így is sok mindent sikerült elérnem, és a kudarcai ellenére is boldog, kreatív és reményt adó esztendőt tudok magam mögött, 2015-ben pedig igyekszem még jobban kiteljesedni.

Kapcsolódó bejegyzések:
Sanyi nagy tervei 2015-re
Next level: Sanyi nagy tervei 2014-re
Gondolatok Harland Sandersről
A 2014-es túraévem túrasikerei

Budapest Kupa bukva, viszont érdemes teljesítménytúrázó lettem!

A rossz hírem az, hogy idén buktam a Budapest Kupát: a szükséges (legalább) 10 túrából végül csak nyolcat sikerült összegyűjtenem (eddig egyszer, 2013-ban szereztem meg a Budapest Kupát, eddigi első és egyetlen kupámat, mert idén az Ixit sem szereztem meg, de sebaj, mert átadni is nagyon jó volt).

A jó hírem viszont az, hogy 2014-ben érdemes teljesítménytúrázó lettem! A 2012-ben ugyanis aranyjelvényes lettem 2210 ponttal, 2013-ban szintén aranyjelvényes 2420 ponttal, 2014-ben pedig (ha jól számolom) 1796 pontot gyűjtöttem, ami csak ezüstjelvényre elég, viszont így eddig, éveken átívelően 6426 pontot gyűjtöttem összesen, azaz elértem az "érdemes teljesítménytúrázó" minősítéshez szükséges 5000 pontot.

Idén az alábbi teljesítménytúrákon vettem részt egyébként:

BUÉK 20 (19,45 km, 847 m szint)
Téli Gyermekvasút 8 (6,8 km, 70 m szint)
A híd túl messze van 90 (90 km, 30 m szint)
Börzsöny éjszakai teljesítménytúra (47,1 km, 2595 m szint)
Kitörés 25 (23,5 km, 1071 m)
Iszkiri 100 (102,9 km, 2025 m)
Gerecse 50 (49 km, 1513 m)
Sárga 70 (72,5 km, 2290 m)
Kinizsi Százas (100 km, 2930 m)
Turul 200 (195,7 km, 4663 m)
Rockenbauer 130 (129,6 km, 2640 m)
A Gyermekvasút nyomában - éjszakai túra (21,7 km, 890 m)
Magas-Bakony 50 (51,5 km, 1545 m)
Meteor 50 (51,2 km, 1545 m)
Bakonyi Barangolás 70 (69,7 km, 2035 m)
Tatabánya 30 (32 km, 790 m)
Piros 85 (88,66 km, 3205 m)
Iszinik 100 (102 km, 3027 m)
Karácsonyi Dolina (33,5 km, 406 m)

Életem egyik legemlékezetesebb túrája is idén volt (igaz, az nem hivatalos teljesítménytúra volt), a Jeremcsuk Istvánnal megtett Kinizsi Dupla.

Kapcsolódó bejegyzések:
Dicsekvés anyucinak
A 2014-es túraévem túrasikerei

2014. december 29., hétfő

Évzáró túrám: Karácsonyi Dolina

Az idei túraesztendőm évzáró gyaloglása a Karácsonyi Domina Dolina teljesítménytúra Nagykarácsony 33 távja volt. Öcsémmel együtt indultunk és jártuk végig a túrát, kényelmes tempóban (öcsém mellett az egyik cimborám invitált még, aki a tavaszi túravezető tanfolyamon volt csoporttársam).

Egyébként először voltam túrázni Albertirsa környékén, és megtetszett a lapos (mindössze 406 méter emelkedő jutott a 33,5 kilométerre), mezőkkel és kisebb erdőkkel, egy-két dombbal tarkított táj. Az idő az elmúlt hetek időjáráshoz hasonlóan még napsütéses és tavaszias volt, akárcsak a legutóbbi privát Iszi 50-en (bár olykor feltámadt a szél). Elég sok ismerőssel, túratárssal is találkoztunk, beszélgettünk (az odaúton Áronnal és családjával utaztunk együtt, átadtam neki az Ixi Kupáját is).

Ami "jelzésgyűjtőként" külön tetszett, a Dolina-völgy napocska jelzése, amit hamarosan a játékomba is beépítek. Hangulatos volt a sütögetés is (bár mi nem maradtunk ott), és a célban kapott mézeskalács.

Kapcsolódó bejegyzés:
Kellemes karácsonyi ünnepeket!

2014. december 23., kedd

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak, túratársamnak, és az Ixi Kupa valamennyi teljesítőjének!

Kapcsolódó bejegyzések:
Lego Kinizsi Pál
Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból
Kinizsi Százas szintmetszet Lego kockákból

Az Ixi Kupa átadókról

Péntek (december 19.) este a szárligeti vasútállomáson, majd pedig hétfőn (december 22.) este Budapesten, a TTT klubhelyiségben sor került az első Ixi Kupa átadókra (köszönöm a TTT-nek, hogy lehetőséget adott erre, valamint Rakk Gyulának a közreműködést a logisztikában és az átadók dokumentálásában).

Mindkét átadó kellemes hangulatú és családias volt, jó volt találkozni kedves ismerősökkel, túratársakkal. Volt, akit csak arcról ismertem, volt olyan is, akivel már váltottam korábban pár szót, és olyan is, akivel akár száz kilométert is megtettem együtt.

Ezúton is gratulálok mindenkinek, aki megszerezte az Ixi Kupát 2014-ben (a teljesítői lista itt található), és természetesen jövőre is lesz ez a túramozgalom (igaz, 2015-ben valamivel szigorúbb feltételekkel, mert csak a hivatalos teljesítménytúrákon megtett kilométerek fognak számítani, míg idén még a privát bejárások is elfogadásra kerültek).

A budapesti átadó a rendezettebb körülmények miatt talán ünnepélyesebb volt, míg a szárligetinek a családiasság és a puritánabb jellege adta meg a hangulatát és a mégis ünnepi jellegét (a vasútállomásokhoz egyébként a túrákon kívül több gyermekkori emlék is fűz, például az, amikor édesapámmal és öcsémmel még kisgyermekekként véletlenül fennmaradtunk a vonaton egy késő esti időpontban, és az éjszakát egy váróteremben kellett töltenünk; a hideg várótermek hangulata - némiképp a templomokhoz hasonlóan - azóta is egyszerre vonz és taszít).

Az Ixi Kupával amellett, hogy jó adni, azért önző céljaim is voltak, hiszen így kiélhettem a kreativitásom a Lego kupák, a kitűző és az oklevél megtervezésével. Arról nem is beszélve, hogy jó így kitalálni és elindítani valamit, és ki tudja, talán 5, 10 vagy 20 év múlva is lesz Ixi Kupa.

Kapcsolódó bejegyzés:
Kellemes karácsonyi ünnepeket!

CsPI-ből privát Iszi 50

Szombaton reggel 7-kor a szárligeti vasútállomásról CsPI-re, azaz Csoportos Privát Iszinikre indultunk négyen: Bea, Laci valamint öcsém (az előző két év "törzsgárdájából" csak én maradtam, sem Sistergő, sem Tar-patak, sem V_Gyuri nem tudott most velünk tartani). Annak ellenére, hogy december második felében jártunk, az idő teljesen tavaszias volt.

Ez volt amúgy az első komolyabb sétám a múltkori pánikrohamom óta, és szerencsére semmilyen testi-lelki problémám nem volt, a kissé elcsépelt szóhasználattal élve teljesen a "komfortzónámban" maradtam. Viszont ezt rajtam kívül csak Bea mondhatta még el magáról, a többieket eléggé kimerítette az első szűk 50 km-es szakasz, így aztán csak Mogyorósbányáig jutottunk (kb. 11 óra gyaloglással), onnan hazabuszoztunk.

Emiatt persze kettős érzésem volt: egyrészt rossz egy túrát feladni, nem teljesíteni a kitűzött célt, ráadásul ez lett volna a 20., jubileumi alkalom, hogy a Kinizsi Százas útvonalát végig sétálom. Sajnáltam Lacit is, akinek jó ideje álma már az Iszinik 100 teljesítése, és így most elhalasztódott. Beát is sajnáltam, mert ő (hozzám hasonlóan) tovább tudott volna menni, de végül a túra befejezésére szavaztunk.

Másrészt viszont maga a túra nagyon szép volt, jókat beszélgettünk (többek között a készülő könyvemről), és jó volt egy nem túlságosan kimerítő, "csak" 50 kilométeres séta után még aznap estére hazaérni. És talán helyesen is döntöttünk, mert még mielőtt buszra szálltunk volna, dörögni kezdett az ég, és mint később az időjárás jelentésekből kiderült, Budapest környékén komoly esők és viharok voltak éjjel.

Az út egyébként a pár héttel korábbi jégkárok, kidőlt fák és leszakadt ágak ellenére már elég jól járható volt, még ha itt-ott szomorú látvány volt az erdő sebesülése. Ja igen, még egy érv amellett, hogy okosabb volt Mogyorósbányán befejezni: a Pilis-szerepentin még jelenleg is járhatatlan, így ott mindenképp alternatív útvonalat kellett volna keresnünk, tehát kérdés, hogy ez akkor mennyire lett volna 100%-ig "CsPI".

Sebaj, talán még januárban újra útra kelünk.

(Az Iszinik 100 egyébként különös szerepet tölt be az életemben, hiszen ha nincsenek a 2011/2012-es kudarcok, talán sosem kezdek el ilyen intenzíven túrázni, és idén az Iszinik 100 volt az első 100-as túra, amit 20 órán belül teljesítettem.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal
Az Iszinik 100 születése
300 helyett 200, 200 helyett 100, 100 helyett 50, de nagyon jó volt így is

2014. december 21., vasárnap

Újra lesz 3 x 50 teljesítménytúra!

Jó néhány év szünet után 2015-ben ismét megrendezésre kerül a nagy múltú 3 x 50 teljesítménytúra, melynek keretében a résztvevők 154 kilométert gyalogolhatnak a Budai Parkerdő útjain, 2015. május 22. és május 24. között. A túra weboldala itt található, egy csaknem húsz évvel ezelőtti (1996-os) 3 x 50 kiírása pedig itt olvasható. Az újjászületett 3 x 50 teljesítménytúrát a hamarosan induló Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület rendezi majd, főrendezője pedig Rakk Gyula. Szeretettel várunk mindenkit!

2014. december 16., kedd

Nem nagyon fogok spoilerezni a készülő könyvemből, de ezt a pár bekezdést azért megosztom a kedves olvasóval

Nem mindenki tudja, hogy az első Kinizsi Százas 1981. szeptember 5-én került megrendezésre (így lehetséges, hogy az első két K-100 között mindössze nyolc és fél hónap telt el, 1982-től ugyanis átkerült a jelenlegi, május végi időpontra).

Aznap azonban nem csak az első Kinizsi Százas résztvevői mozdultak ki a szabadba, a friss levegőre. 1981. szeptember 5-én volt ugyanis a szocialista béketábor legnagyobb fogolyszökése egy börtönlázadást követően, amikor a lengyelországi Bydgoszcz börtönéből 154 fogvatartott oldott kereket (a Kinizsi Százason azon a történelmi szombaton alig valamivel többen, 191-en álltak rajthoz).

Kapcsolódó bejegyzések:
Elkezdtem írni a Kinizsi Százasról szóló könyvemet, a Kinizsi Százas útikalauzát
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával

2014. december 15., hétfő

Sanyi nagy tervei 2015-re

Kitűztem jó néhány célt 2015-re, és bízom benne, hogy a többségét sikerül is elérnem. Az első lépés, hogy leírom, íme a lista, a teljesség igénye nélkül:

Túrázás:

A zsinórban kilencedik Kinizsi Százasom teljesítése.
Kinizsi Dupla 48 órán belül (esetleg a Triplát is megpróbálni).
Apatúra bejárása.
A Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület megalapítása.

Írás, kreativitás:

Megírni első könyvemet, A Kinizsi Százas útikalauzát.
Megalkotni a Kvíz nevet a végén? társasjátékot.
Rajzolni, festeni.

További sportok a túrázáson kívül:

100 fekvőtámaszig eljutni.
25 húzódzkodásig eljutni.
Fekvenyomás legalább a saját testsúlyommal (hosszútávú cél: legalább 100 kg-val).
Megtanulni rendesen longboardozni.

Rubik-kocka:

A jelenleg kb. 80 másodperces Rubik-kocka kirakási időmet jócskán 1 perc alá vinni (esetleg a Fridrich metódus elsajátításával fél perc alá).

Tanulás:

Angol és/vagy német nyelvvizsgát letenni.
Jogosítványt szerezni.

És persze azt sem bánnám, ha végre megtalálnám, akit keresek egy ideje.

Kapcsolódó bejegyzések:
2014-es túraévem túrasikerei
Gondolatok Harland Sandersről

2014. december 13., szombat

Játszható a Kinizsi sakk!

http://kinizsiszazas.blogspot.hu/2014/09/kinizsi-sakk.html
Még nyár végén vetettem papírra a Kinizsi sakk szabályait, de mindeddig csak hipotézis volt, hogy ez a sakkvariáns játszható és élvezhető. Nemrég aztán az egyik cimborámmal kipróbáltuk, és valóban "működnek" a szabályok, kellően kiegyensúlyozott, ugyanakkor izgalmas a játékmenet. Ajánlom tehát a kedves olvasó figyelmébe is a Kinizsi sakkot, melyben Kinizsi Pál küzd meg a törökökkel.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi sakk
Mi az, amit Jancsi és Juliska is magával visz a Kinizsi Százasra?

2014. december 11., csütörtök

2014-es túraévem túrasikerei

2014-ben azért elég sok minden történt velem, és alapvetően jó dolgok, még ha nem is voltam az élet minden területén túl szerencsés. Talán idén valamivel kevesebbet túráztam mint tavaly, de azért így is elértem néhány dolgot:

Sikerült a TTT segítségével megrendeznem és útjára indítanom az első "saját" teljesítménytúrámat, az Iszkirit.

Teljesítettem a (zsinórban) nyolcadik Kinizsi Százasomat.

Megszereztem a túravezetői vizsgabizonyítványt.

Létrehoztam az Ixi Kupát.

Rakk Gyulával elindítottuk a Budai Térképkört.

Kitaláltam az egyelőre informális "Bakancsos Szurikátát", mely hamarosan hivatalos természetjáró egyesület lesz.

Jeremcsuk Istvánnal végig gyalogoltuk a Kinizsi Százast oda-vissza, ezzel ő lett az első nem látó, aki teljesítette ezt a 200 km-es távot.

A 2014-es Iszinik 100 volt az első olyan százas túrám, amit 20 órán belül teljesítettem.

Blogom elérte a negyedmilliomodik megtekintését.

Elkezdtem írni első könyvemet, A Kinizsi Százas útikalauzát, melyre már egy kiadó is felfigyelt, és ami ha minden a tervek szerint halad, még a 2015-ös Kinizsi Százas előtt meg is jelenik.

Pár dolgot ki is hagytam talán, de azért ezek alapján is egy erős év volt.

Kapcsolódó bejegyzés:
Dicsekvés anyucinak

Ma van a hivatalos nemzetközi hegy nap!

Ma, december 11-én van a HNHN, azaz a hivatalos nemzetközi hegy nap! Így egy ilyen szürke, túrák nélküli hétköznapon, túl az Iszinik 100-on és valamivel a Csoportos Privát Iszinik előtt is ünnepelhetjük a hegyeket, melyek nélkül nem lenne szintkülönbség a teljesítménytúrákon, így jóval kevesebb TTMR pontot lehetne gyűjteni. De ami még fontosabb, hogy hegyek nélkül sivárabb lenne a táj, és a kilátóépítőknek is nehezebb dolguk lenne.

A hivatalos nemzetközi hegy napról a 444.hu-n olvashatsz még, a HNHN weboldala pedig itt található.

Kapcsolódó bejegyzés:
Ha ma csak egy posztot olvasol el arról, hogy milyen hegyek vannak az outdoor márkák logóiban, akkor ez legyen az!

2014. december 7., vasárnap

Elkezdtem írni a Kinizsi Százasról szóló könyvemet, A Kinizsi Százas útikalauzát

Némi halogatás és ihlet várás után végre elkezdtem írni első könyvemet, mely mi másról is szólhatna, mint a Kinizsi Százasról. Mert bár itt van ez a blog a maga eddigi negyedmillió látogatójával, azért az igazi mégiscsak egy kézzel fogható, lapozható, nyomdafesték-illatú, polcra tehető könyv (de elképzelhető, hogy e-book formában is közzéteszem majd). A címe A Kinizsi Százas útikalauza lesz, és végigvezeti majd az olvasót a K100 múltján és történetén, az útvonal érdekességein, a felkészülésen és a teljesítésen, és még további témákon, adatokon. Talán már a 2015-ös Kinizsi Százasra elkészül és beszerezhető lesz.

Kapcsolódó bejegyzések:
Gondolatok Harland Sandersről
Csak az írás az, ami megmenthet
Még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszedbe!

2014. december 6., szombat

Túl a negyedmillió látogatón!

A Kinizsi Százas blog az elmúlt napokban látta el olvasnivalóval a negyedmilliomodik kedves látogatóját. Ezzel a K100 blog, ez a félig-meddig személyes, félig-meddig pedig a Kinizsi Százashoz többé-kevésbé kapcsolódó tartalmakat tartalmazó webnapló talán a legolvasottabb túrablogok közé tartozik. Persze ez nem biztos, az viszont igen, hogy csaknem ezer posztjával ennél grafománabb és több bejegyzéssel bíró túrawebnapló nem nagyon létezik a haza túrablogszférában.

Interjúk, túrabeszámolók, túra-matematikai érdekességek, tipográfiai lelemények, márkatörténeti cikkek sokasága várja továbbra is a tisztelt olvasóközönséget.

Csoportos Privát Iszinik december 20-21-én

2014-ben is lesz Csoportos Privát Iszinik, azaz CsPI (ha sikerül, ez lesz a 20. sétám a Kinizsi Százas útvonalán). A 2012-es és 2013-as CsPI teljesítésemről itt és emitt olvasható a beszámolóm, az első CsPI-m kudarcáról pedig itt írtam.

Kapcsolódó bejegyzések:
2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belül százas túrája
Az Iszinik 100 születése

Kinizsi szótár, avagy szavak, melyeknek a jelentését megváltoztatta a Kinizsi Százas

Tehát néhány szó, melyek a Kinizsi Százas teljesítéseim óta újabb jelentéstartalmakkal bővültek:

Zombi(k)

A zombik korábban csak a horrorok csoszogó mozgású élőhalottjait jelentették, most már a Kinizsi Százas megfáradt, a vízhólyagoktól vagy egyéb sérülésektől fájdalmas léptű résztvevőit a túra utolsó kilométerein vagy a célba érés után.

Depó(zás)

A depó kifejezést én korábban főleg a Formula (Forma) 1 kapcsán hallottam, esetleg még az Office Depot irodaszer-áruház nevéből volt ismerős. Ma már inkább azt jelenti, hogy a túra résztvevője a táv több pontján extra ellátást, frissítést, cserefelszerelést kap a segítőitől (megjegyzés: vannak, akik nem így depóznak, Asciimo például saját maga visz ki előző nap fejlámpát, innivalót egyes pontokra). 

Kakukk

A Kinizsi Százas előtti időkben egy egyszerű madarat jelentett, kiegészítve a kakukkos óra és a kakukktojás, ill. a Száll a kakukk fészkére asszociációkkal, jelenleg először a mogyorósbányai söröző jelenik meg előttem, ha találkozom ezzel a szóval.

Szerpentin

Balikó Sanyi juttatta eszembe, hogy bizony a szerpentin is ilyen szó, mely a Kinizsi-univerzumban egyértelműen a Pilis-szerpentint jelenti.

2014. december 5., péntek

Életemben először kellett hozzám mentőt hívni

Az igazoltatás-szüzességem elvesztéséről már meséltem a kedves olvasónak, most elmondom, hogyan veszítettem el a mentő-szüzességem. Eddig ugyanis még sosem kellett hozzám mentőt hívni, és csak kívülről láttam mentőautót, illetve a kívülállók nyugalmával és érdektelenségével hallottam a távolból a száguldó mentőautók szirénáját.

Tegnapelőtt viszont furcsa élményem volt. Szintet léptem a hipochondriában: most már nem egy hónapokkal későbbi halált vizionáltam, hanem azt, hogy pár pillanat, és lehet, hogy vége mindennek. Esetleg életben maradok, de úgy vegetálok tovább, mint Jean-Dominique Bauby.

Ugyanis megijesztett a szívem (talán tényleg összetört?) Mintha szabálytalanul, de legalábbis hevesen vert volna, hőérzetem, enyhe légszomjam és pánikhangulatom, egyfajta halálfélelmem lett. Próbáltam megnyugodni (csalánba mégsem csaphat a ménkű), de aztán mintha újra és újra előjött volna, és szorította a mellkasom és az életösztönöm. Infarktus? Ezt érezhette édesapám is, pár órával azelőtt, hogy kihűlve rátaláltam?

Szóljak a kollégáknak? Ugyanis nem egy 200 kilométeres séta közepén voltam, még csak nem is szeretkeztem vagy súlyt emeltem, hanem az íróasztalom előtt ültem az irodában. Szóljak, mondjam hogy baj van? De hátha nincs is semmi baj. De, mégis baj van. Elindultam lefelé a lépcsőn, hátha jobb lesz, hátha jót tesz a séta és a friss levegő, de nem lett jobb. Szóltam. Hívták a mentőt.

Talán tíz percbe telhetett, amíg kiért. Egy csinos és egy kifejezetten csinos mentősnő jött, és egy mentőorvos, aki az egyik túratársamra emlékeztetett. Nem dohányzom. Nem stresszelek. Mondjuk aludni tényleg keveset és rendszertelenül alszom. Kicsit remegtem, mert fáztam. Rám tették a szenzorokat. Vérnyomás rendben, EKG tökéletes.

Volt egy kis lelkiismeret-furdalásom a pánikkeltés miatt, vagy hogy esetleg egy indokoltabb esettől vontam el az egészségügy erőforrásait, de azért meg is nyugodtam. És ezentúl többet alszom és többet pihenek, és odafigyelek a kálium-bevitelemre.

Kapcsolódó bejegyzések:
Hipochondria
Hipochondria II.
A halál

2014. december 2., kedd

Ixi Kupa átadó: december 19-én és 22-én

Gratulálok mindenkinek, aki 2014-ben megszerezte az Ixi Kupa valamely fokozatát. Az ünnepélyes átadó december 19-én lesz Szárligeten, illetve december 22-én Budapesten. További információk itt olvashatóak.