2012. november 30., péntek

Iszinik 100 vacsora

Szerda este tartottunk egy kellemes, baráti vacsorát a Kelenföldi pályaudvar melletti Rétisas kisvendéglőben. Az Iszinik 100 utáni összejövetel Pataporc ötlete volt, és ő is szervezte a találkozót. Az Index fórum Kinizsi Százas topikjának több, általam már személyesen ismert tagja megjelent a vendéglő téliesített teraszán (Mancocka, Forester, VenczelGy), s olyanok is, akiket most láttam először (RitaB, Öregnándi, Pygmea), valamint Pataporcot a vidám, eleven kislánya is elkísérte. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy a Rétisasban jártam, először a júniusi Kinizsi Százas afterparty alkalmával, másodszor pedig az egy hónappal későbbi Szuperkatlan afterpartyn.

Rita - miután azonosította, hogy ki vagyok - viccelődve megjegyezte, hogy "á, te vagy, akinek a Kinizsi Százas a fixa ideája". Hát igen, egy kicsit valóban a fixa ideám (de azért vannak ezen kívül is hóbortjaim), az idők folyamán a Kinizsi Százas évről évre való teljesítése az életem, "öndefinícióm", "énmárkám" szerves részévé vált, e bloggal együtt.

Elvittem a társaságnak megmutatni a Rockenbauer 130 pót-pótjelvényemet is, bár a biztonság kedvéért nem a maga eredeti, fizikai valóságában, hanem csak  fényképként, az okostelefonom kijelzőjén (mert ha netán újra elhagynám, egy pót-pót-pótjelvény kérésével már eléggé próbára tenném a Kanizsa Természetbarát Sportegyesület eddigi türelmét, jóindulatát).

Az est folyamán két korsó sört fogyasztottam, valamint egy nagy adag bolognai spagettit és egy fél adag Gundel palacsintát. Vittem egy társasjátékot is, igaz, nem a saját "találmányaim" egyikét, hanem a Condottiere nevű stratégiai kártyajátékot, ami egy elég izgalmas és fordulatos, blöffölős játék, egyszerű matematikai alapokkal, melyben a középkori Itália zsoldosvezéreinek szerepébe bújhatunk. A kissé elhúzódó partit végül nem játszottuk teljesen végig (Forester állt nyerésre).

Az egyaránt jóízű vacsorának és beszélgetéseknek, valamint a kártyajátéknak köszönhetően a találkozót kellemes szalon- ill. klubhangulat jellemezte. Igaz, a nagy asztal és a játék két részre bontotta a társaságot (játszókra és abból kimaradókra), de így is jól elbeszélgettünk, és - a derűs arcokból, hangulatból ítélve - mindenki jól érezte magát.

2012. november 29., csütörtök

Hétvégi séta a Gerecsében

Most, hogy az Iszinik 100 teljesítésével elértem a kétezer TTMR pontot, megpihenek egy kicsit, és idén már nem hajszolom annyira a teljesítménytúrákat (egy komoly kirándulásra, a Csoportos Privát Iszinikre (Cs.P.I.) azért még tervezek menni, de az nem hivatalos teljesítménytúra lesz). E pihenés, regenerálódás jegyében vasárnap egy kis, tán tíz kilométeres sétát tettem a Gerecsében, Greg Kapitánnyal, egy barátjával és egy tatai túrázó társaság, a Zöld Sziget Kör tagjaival. Összesen körülbelül 30-an lehettünk, csaknem minden korosztályból. A sétát hivatalos túravezető irányította, egy középkorú tatai tanárember (egyik, a túrázással kapcsolatos célkitűzésem egyébként, hogy egyszer magam is túravezető legyek, de ahhoz még elég sok földrajzi tudást, tájékozódási ismeretet és gyakorlatot kell szereznem).

A túra a Stúdium térről indult, majd a piros jelzésen felmentünk a Turul emlékműhöz. A Turul mellett, kicsit lejjebb ereszkedve megtekintettünk egy kevéssé ismert aknabarlangot (legalábbis a bejáratát), majd elsétáltunk a Szelim-barlanghoz, mely úgy néz ki, mint egy óriási színházterem, onnan pedig jelzetlen utakon gyalogoltunk el a Ranzinger Vince kilátóhoz. Sajnos végül nem sikerült legyőznöm a tériszonyomat, így ez alkalommal sem másztam fel a kilátóba (talán azzal a lánnyal, akit keresek, leküzdeném ezt a korlátomat).

A közeli Koldusszállás kapcsán szóba került a Kinizsi Százas és a Gerecse 50, mert az a hely mindkét túrának egy meghatározó, "lélektani" pontja: a Kinizsi Százas 80 km-nél, a Gerecse 50 pedig 40 km táján érinti.

A tetőről leereszkedtünk a völgybe a piros háromszög jelzés meredek ösvényén, majd a piros sávon folytattuk az utat a Nagy-rét irányába. A többiek aztán még tovább kirándultak néhány kilométert, viszont néhányan, köztük Greg Kapitánnyal leváltunk, hogy hamarabb hazaérjünk (szívesen sétálgattam volna még tovább, de várt néhány otthoni teendő).

Kapcsolódó bejegyzés:
Könnyű hétvégi kirándulások

2012. november 25., vasárnap

Trekking'n'style rovat: Adidas túrabakancs (by Jeremy Scott)

Az Adidas a neves amerikai divattervező, Jeremy Scott közreműködésével készítette el ezt az egyszerre klasszikus és formabontó túrabakancsot. A talpa a Vibram hagyományos Carrarmato mintázatát idézi (csak a középső "keresztek" számában tér el tőle), és a felsőrésze is szinte az ideális, jól bevált bakancsformát adja vissza (szemben például a Y-3 Black Savage modellel), egyedül élénk fűzöld színe és textúrája az, ami kiemeli a túralábbelik tömegéből, és különleges divatdarabbá teszi. Ahogy a leírása fogalmaz: "a punk találkozása az aligátorbőrrel és a Space Invaders-szel" (valójában csak mélynyomással készített aligátorbőr utánzat, az anyaga olasz marhabőr). A bakancs ára körülbelül 85.000 forint, ami persze csak töredéke annak, amibe a világ legdrágább túrabakancsa kerül, de ennyiért már bőven kapni egy kevésbé feltűnő, viszont feltehetően tartósabb és megbízhatóbb Hanwag, Lowa vagy Meindl lábbelit is.
adidas.com

Kapcsolódó bejegyzések:
Trekking'n'style rovat: Puma bakancsok

2012. november 22., csütörtök

Egy különleges (túra)társkereső hirdetés

A hirdetés már nem aktuális!

Néhány bejegyzéssel ezelőtt fejtegettem, hogy webnaplóm vezetésének érdekességei közé tartozik, hogy "nem csak én írom a blogom, hanem a blogom is írja az életem", azaz például már több barátságot, cimboraságot is köszönhetek ennek a webnaplónak, s tán az idei esztendő intenzív túrázása is részben blogom következménye. Írtam azt is, hogy ez nem egy hivatalos blog, sőt, abszolút nemhivatalos és személyes, ahogy ezt ez a bejegyzés is bizonyítja.

Támadt ugyanis egy vad, vagy legalábbis nem szokványos ötletem, még ha ezzel esetleg nevetségessé is válok (mondjuk egyébként is egy mókás fickó vagyok). Az jutott az eszembe, hogy az Igazi megtalálásához is megpróbálom a blogomat felhasználni, illetve teszek rá egy kísérletet.

Egy ideje egyedül élek, és - mágnesesség ide vagy oda - egyelőre nem lelem azt a lányt, akivel el tudnám képzelni a jövőmet. Sosem lehet tudni, az ember hol és mily módon talál rá arra a személyre, akivel aztán összekötheti az életét, így egy próbát megér a dolog. Ha pedig mégsem járnék szerencsével, akkor írtam egy meghökkentő bejegyzést, annyi baj legyen.

Tehát most egy komoly párkapcsolatra vágyó, magányos szívű hölgyolvasómhoz fordulok.

Annak ellenére, hogy ezt a bejegyzést bárki olvashatja, e sorok személyesen neked szólnak. Ha egy kedves, egyszerre kellően komoly és vidám, csinos, intelligens, kirándulni szerető nő vagy, és szimpatikus neked a fotón látható kölyökképű fiatalember, azaz én, akkor könnyen lehet, hogy téged kereslek.

Egy 32 éves, elég magas (192 cm), szolidan izmos, romantikus, szexuálkreatív túramacsó vagyok, aki ugyanakkor egy jelentős cukiságfaktorral bíró játékos, bújós mackó. Bő egy éve vagyok egyedül, de nagyon szeretnék újra szeretni és szeretve lenni. Lehetsz magasabb vagy kicsit alacsonyabb, vékonyabb vagy teltebb, a lényeg a kisugárzásod, belülről fakadó nőiességed.

Szívesen megmutatom majd neked a jelvény-gyűjteményem (közte egy igazi különlegességgel, a kalandos sorsú Rockenbauer 130 jelvénnyel), túrázhatnánk együtt (akár bejárhatnánk az Országos Kéktúrát is kettesben), vagy csak sétálgatnánk, sokat beszélgetnénk, mehetnénk moziba, vagy hintázhatnánk, vagy otthon összebújnánk gyertyafényben, úgyis közelednek a hideg téli esték. Akár már a karácsonyt is együtt tölthetnénk, lehetnénk egymás karácsonyi ajándéka, hm? :)

Ha úgy érzed, ez a kissé komolytalannak ható, de valójában szívből és komoly szándékkal írt bejegyzés neked szól, és szeretnél megismerni s megismertetni magad velem, írj bátran a cssandor[@]gmail[.]com e-mail címre (ha nem érzed azt, hogy neked szólna, de ismersz a környezetedben olyan lányt, nőt, akinek szólhat, akkor pedig add át neki, hogy keresem, nagyon).

Az üzeneteket természetesen kellő diszkrécióval kezelem, és minden levélre válaszolok. A jelige legyen mondjuk "engem keresel", vagy "ain't nobody love you like i love you, you will know the difference when i touch you", vagy nem is fontos annyira, a lényeg hogy írj. Bátran, tényleg. Minél előbb. Na jó, nem sürgetlek. Várom soraidat.

(A hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek. A felhívás visszavonásig érvényes.)

A hirdetés már nem aktuális!

2012. november 20., kedd

Beszámoló az Iszinik 100-ról, avagy a mumus legyőzése

Azért csodálatos, milyen gyorsan, könnyen regenerálódik az emberi szervezet. Pár órával ezelőtt még elgyötörten, az ilyenkor szokásos derek vinyardos járással vonszoltam haza a testem a vasútállomásról, most pedig már úgy mozgok, mintha nem gyalogoltam volna száz kilométert erdőn-mezőn, a Gerecse és a Pilis hegyei között, a végére azért eléggé megsajdult, megfáradt lábakkal. Sőt: hazaérve és kicsit megpihenve még örömtáncot is jártam, ünnepeltem az Iszinik 100 teljesítésemet. De mivel kitáncoltam magam és a megérdemelt habos, kellemes fürdőn is túl vagyok (közben teát kortyolgatva, ilyesmire mondhatják az oroszok, hogy szamovár vivr'), nekilátok e bejegyzés szerkesztésének. Persze grafomán bloggerként még a kádba is vittem jegyzetfüzetet, hogy címszavak, vázlatok, gondolatok, felvillanó ötletek lejegyzésével segítsem e blogposzt születését, s ne hagyjak ki fontos vagy fontosnak vélt részleteket.

Többen is jelezték már, hogy írhatnék hosszabb túrabeszámolókat, így itt az alkalom, hogy megdöntsem ezen (eddig még magam által sem különösebben nyilvántartott) saját rekordomat, és megírjam az eddigi legrészletesebb beszámolómat, mely feltehetően a leghosszabb blogbejegyzésem is lesz egyúttal.

Bőven van miről írnom, hiszen fontos túráról, az eddigi "mumusomról" van szó: több mint egy éve már, hogy a fordított Kinizsi Százas, azaz az Iszinik 100 teljesítése, "legyőzése" az egyik álmom lett, és bizony ennek az álomnak a megvalósulásához sok kudarcon, megpróbáltatáson, verejtékes emelkedőkön keresztül vezetett az út. Ráadásul - bár ezt nem teljesen direkt időzítettem, kalkuláltam így - épp a sikeres Iszinik 100-zal értem el, haladtam meg a kétezer TTMR pontot, ami az aranyjelvényes teljesítménytúrázó minősítéshez szükséges (idén eddig húsz, szintidőn belül teljesített túrán összesen 1.387 kilométert gyalogoltam, 45.992 méter emelkedővel, ezzel 2.076,88 [=1.387+1,5*(45.992/100)] pontot gyűjtve). Van egy-két olyan ismerősöm, aki ennek többszörösét gyalogolta, de nekem így is ez volt életem túrákban leggazdagabb esztendeje.

A túra további érdekessége, a "nagy revanson" és 2.000 pont elérésén túl az, hogy ezzel a kirándulással kezdtem el az Országos Kéktúra bejárását (öcsém a napokban vásárolta meg az OKT füzeteinket). Itt ugyan egy kicsit "csaltunk", ugyanis a két füzet öcsémnél volt, és helyettem is ő pecsételt most. Igaz, volt már egy "kéktúrás" kirándulásom, de az még az igazoló füzet beszerzése előtt, hiszen a BEAC Maxi 110-en már szereztem egy speciális OKT jelvényt, a "60 éves az Országos Kéktúra" mozgalom keretében.

Az Iszinik 100 rajtjánál, a Szárligeti vasútállomás előtt állva egy cimborám, Kovácspetyesz tréfásan megjegyezte, hogy igazán lepucolhattam volna a bakancsomat a túra előtt, mert a lábbelimen még az előző és azt azt megelőző túrák pora, sara is rajta volt, több hegység ösvényeiről összegyűjtve. Valóban hajlamos vagyok kissé slamposan, sáros bakancsban, mosásra szánt ruhákban indulni túrázni (abból kiindulva, hogy úgyis koszosak lesznek), ezen a rossz szokásomon majd igyekszem változtatni, ha már egyszer kitaláltam a trekking'n'style rovatot is ugye. Következzék most egy fogadalom: ezentúl ruházatommal is megtisztelem majd a túrákat, illetve gondos ápolással óvom majd a túrafelszereléseimet. Most, már-már szépségkirálynős világbéke hangulatomban azt is megfogadtam egyébként, hogy ahogy lesz rá alkalmam, lehetőségem, turistajelzést is fogok festeni (mostanában elkezdtek érdekelni a turistajelzések), valamint véradó is leszek, és a Kinizsi Százast is igyekszem a tőlem telhető módon segíteni, "építeni".

Ez az év egyfajta fejlődéstörténet is volt: az Iszinik 100 kudarcoktól a félmaraton lefutásán és számos túrán keresztül eljutottam a Mátra 115 és a Rockenbauer 130 teljesítéséig, majd pedig az Iszinik 100-on is revansot vehettem. Ráadásul Iszinik próbálkozásaimmal, egy-két munkámmal, valamint véletlen kalandjaimmal elindultam egyfajta underground hírnév felé, egyre több ismerősöm, cimborám, barátom van a túrázók között, és a webnaplómat is egyre többen olvassák, követik.

Kovácspetyesz és egy-két másik ismerős, például Mancocka mellett a rajtnál találkoztam Pucros Mackóval, az Index fórum több mint 12 esztendős múltra visszatekintő Kinizsi Százas topikjának elindítójával is, aki a fiával vett részt az Iszi 50 túrán.

A túra első kilométerein, a Cukor-hegy környékén villant át az agyamon, hogy te jó ég, itt vagyok, ez az a nap, amit úgy vártam. Mint amikor egy lánynak udvarolunk, és már előre elképzeljük, hogy milyen lesz a csókja, milyen lesz, amikor szerelmesen néz, vagy vonaglik, remeg, és aztán eljön az a pillanat, amikor mindez beteljesül, valósággá válik. Itt vagyok, itt sétálok, itt van az itiner, csak gyalogolnom kell, elég eltökélten és a feladás szót, alternatívát teljesen elfelejtve. Ez az én napom. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy nagy sportoló élete versenyén, már amennyire laikusként átérezhetem az ilyesmit.

A száz kilométeres távon öcsém is elindult, ő azonban külön, nálam fél órával később rajtolt túratársával, druszájával, "Olvasó Lacival", míg én magányos farkasként, olykor teljesen egyedül, míg máskor alkalmi társakhoz csapódva, beszélgetve, mintegy szörfözve tettem meg az utat. Öcsémmel már korábban megbeszéltük, hogy eltérő tempónk miatt jobb, ha külön próbáljuk meg teljesíteni a túrát. Sajnos ő végül feladni kényszerült, de tán a saját példám is megmutatja neki, hogy nem lehetetlen az Iszinik 100 teljesítése. Küzdelmes, kitartást igénylő és olykor fájdalmas, de nem lehetetlen. V_Gyuri, akivel előzőleg úgy beszéltük, hogy túratársak leszünk, szintén később indult, és bár keresett üzenetben, végül nem tudtam neki válaszolni, így aztán külön-külön, de mindketten teljesítettük a túrát.

Az utat jó iramban kezdtem: az első ellenőrzőponthoz, Somlyóvárhoz (mely végül nem a kulcsosháznál volt, hanem kicsit később következett) kevesebb mint két óra alatt értem. Bányahegy előtt találkoztam két túrázóval, mint később kiderült, apával és fiával (két Bandi) akik futóöltözetben voltak, és időnként az egyenes vagy lejtős szakaszokon kocogtak is. Csatlakoztam hozzájuk, kedélyesen elbeszélgettünk, és jó darabon együtt haladtunk. Csodálkoztak, hogy bakancsban indultam, de mondtam, hogy nekem ez vált be (ők futócipőben voltak, és egy-egy pótcipő is volt a hátizsákjaikhoz rögzítve, míg én még cserezoknit sem vittem magammal).

Délután négy előtt, kevesebb mint 8 és fél óra alatt féltávhoz, Mogyorósbányára, a Kakukk vendéglőhöz értem, ami csaknem 6 km / órás átlagsebességet jelentett, és azt, hogy a túra második felére (mivel a teljes szintidő 25 óra) 15 és fél órám maradt. Vagyis ha innentől fele akkora sebességgel gyalogolok, mint eddig, akkor is időben a célba érek. Ez elég bíztató volt, ugyanakkor a táv második szakaszában jóval több emelkedőt kell leküzdeni (ez is az Iszinik 100 nehézségei közé tartozik, ahogy például a korai sötétedés is): az addigi 1.242 méterrel szemben csaknem másfélszer annyit, 1.775 métert. Jól döntöttem, hogy végül nem öcsémékkel tartottam, mert ők végül bő két órával később, 6 után értek a Kakukkba. Mogyorósbánya után a két Bandi lehagyott, én pedig a saját, kicsit lassabb tempómban folytattam az utat.

Valahol ezen a szakaszon találkoztam Laci bával, aki 69 éves, és a Piros túra elején is túratársunk volt, amíg meg nem előzött minket. Kiderült, hogy jelentős sportmúltja van: korábban középtávfutó és gyalogló volt. Jó lenne sixtynine éves koromban így csapatni a túrákat, mint Laci bá. Vele végül egészen a célig nagyjából együtt haladtunk, legfeljebb 50-100 méterre elhagyva, előzgetve egymást.

A Tokodi pincék után, Hegyeskőnél (immár sötétben, fejlámpát használva) nem a kék kereszten folytattuk az utat, hanem némi tanácskozás után inkább a kék sávon kitértünk Tokodra, mert a kék kereszt jelzésben bizonytalan voltam, és többször is megtréfált már. Így inkább a hosszabb, de biztosabb kék sávon lesétáltunk a faluba (ezt az Itiner is alternatívaként említette, a kéktúrázókra gondolva). Mindegy, így legalább meglett a száz kilométer, hiszen hivatalosan csak 99 kilométeres az Iszinik 100. Ha egyszer valóban úgy alakul, hogy lesz lehetőségem jelzéseket festeni, szívesen festeném ezt a kék kereszt szakaszt.

A Gete megmászása azért kifárasztott, egyszer-kétszer meg is álltam fél-egy percet szusszanni. Igaz, most sokkal jobban bírtam, mint korábban, és a hangulatom is jó volt, egyáltalán nem "durcáskodtam" úgy, mint amikor Sistergővel és Tar-patakkal mentünk fel a Cs.P.I.-n.

Szépen sorban el is hagytam tehát korábbi feladásaim helyszínét: Tokodot, Dorogot, aztán pedig Kesztölcöt is. Onnan tovább eddig nem jutottam Iszinik-próbálkozásaimon, de most végre Kesztölcön is gond nélkül átlendültem. Többek szerint "itt kezdődik" valójában az Iszinik 100, hiszen innen indul az igazán emelkedős szakasz (a Getén kívül persze, de az egy aránylag rövid emelkedő).

A szántói nyereg előtt csatlakozott hozzánk egy harmadik túratárs, aki a 40-es éjszakai távon indult, és akinél GPS is volt, ami sokat segített a ködben. Ahogy az is, hogy most megtanultam, hogyan célszerű a fejlámpát erős ködben használni: nem a fejünkön kell viselni, mert úgy lényegében csak a ködöt világítjuk meg és az szinte elvakít minket, hanem a kezünkben kell tartani, és úgy világítva sokkal jobbak lesznek a látási viszonyok.

A Pilis szerpentinhez érve ismét megfogalmazódott bennem, hogy mennyire nincs értelme rövidíteni, hiszen az embert jobban kimerítheti a levágások emelkedőjén való felkapaszkodás vagy - Iszinik esetén - a meredek lejtőkön való óvatos lejutás, mintha kényelmesen és szabályosan a szerpentinen emelkedene ill. ereszkedne.

A Szántói-nyeregbe, túl a 80. kilométeren, Sistergő ellenőrzőpontjához fél egy körül értem. A sok finomság közül főleg a diós süteményből ettem, hozzá pedig forraltboros teát ittam. Jó volt látni Sistergőt, szerintem ő is örült nekem. Ottjártamkor is biztatott valakit, mondta, hogy "az ember kétszer többet is kibír, mint gondolná". Váltottunk pár szót, és bejelentettem neki öcsémék feladását.

A Kevély-nyerege negyed négy felé értem, ott Forester, a Kinizsi Százas legendás, inges-nyakkendős alakja volt a pontőr. Viccelődött, hogy ha előbb kapcsol, hogy én vagyok az, akkor nem pecsételi le az ellenőrzőlapomat (nála végül technikai okokból valóban nem "rendes bélyegzőt" kaptunk, hanem pótbélyegzőt, ami egy csigaházat, illetve megkövesedett ammoniteszt ábrázolt, ez ugyanis az Iszinik emblémája). Azt hiszem, ő is kellemesen csalódhatott bennem, hogy odáig eljutottam. Innen egyszerűen már nem lehetett feladni, hiszen kevesebb mint az út tizede volt hátra. Lassan a piros jelzéses szakaszhoz értünk, ami a korábbiaknál is barátságosabb és ismerősebb volt, például a múltkori Piros túráról, és több, a Kinizsi Százas elejét érintő kirándulásomról.

Az ellenőrzőpontokon kapott pecsétek egyébként az "ISZINIK 100" szöveget adták ki, illetve három helyen (Koldusszállás, Pilis-nyereg és Hosszú-hegy) egy-egy háromjegyű numerikus kódot kellett feljegyezni (a számok nem teljesen véletlenszerűek voltak, hanem közük van a túrához, ezen összefüggés(ek) megfejtése a résztvevők "házi feladata", mellyel ingyenes nevezést lehet nyerni a jövő évi Iszinikre).

Még sötétben, negyed hatra értem a célba. A túra szervezője, Asciimo - miután ismerősként gratulált és a kitűző és az aranyszínű oklevél átadása közben megjegyezte, hogy biztosan fontos relikvia, trófea lesz ez számomra, és ez így is van, ugyanolyan értékesnek érzem, mint a Mátra 115 kövemet vagy a kalandos sorsú Rockenbauer 130 jelvényemet - megkérdezte, hogy volt-e holtpontom. Azt feleltem neki, hogy nem volt, és ez részben igaz is, mert olyan pillanat nem volt, amikor komolyan elgondolkodtam volna a túra feladásán. Olyan viszont többször volt, hogy - az alapvető motivációimon túl - különféle gondolatokkal, képekkel erősítettem magam. Például hogy mennyivel jobb lenne zöld színnel írni az Iszinik 100-at a túráimat tartalmazó listába, mint pirossal, ahogy a feladott túrákat jelölöm. Vagy hogy mennyivel jobb lenne egy sikeres teljesítésről írni a blogomba a beszámolómat, mint egy feladottról magyarázkodni. A 2.000 TTMR pont elérése is ott lebegett a szemem előtt, vagy Attila túratársam Ausztráliából írt levele. Meg a szavazás, a biztató igenek és a bizonyításra ösztönző nemek.

A túrát végül 21 óra 40 perc alatt teljesítettem, azaz bőven a 25 órán szintidőn belül voltam - ezt főleg a túra első harmadában, felében "felhalmozott" tartalékomnak köszönhettem, mert a végére azért jelentősen lelassultam. Bár a korábbi Kinizsi Százas teljesítéseim szintidejét nem tartottam, tartom számon, de úgy emlékszem, ilyen jó időt még a Kinizsin sem gyalogoltam, pedig az valóban könnyebben teljesíthető túra.

A célból, a Sarok presszóból kifelé sétálva találkoztam Bubuékkal, akik az éjszakai Nik 40-et teljesítették, és épp egy másik túrára indultak tovább. Engem is invitáltak, hogy tartsak velük, de a további gyaloglást, túrázást már túlzásnak éreztem volna vasárnapra, inkább a hazatérést és pihenést választottam.

Sokat kaptam ettől a túrától és a túrára való felkészüléstől, és úgy érzem, az Iszinik 100 teljesítésével a Kinizsi Százas "megértéséhez", megismeréséhez, és egyúttal a túrázáshoz, a természethez és önmagamhoz is közelebb kerültem. Így már nem is bánom a tavalyi és ez év eleji kudarcaimat: ezeknek így kellett történniük, ezek erősítettek. Ezen kudarcok nélkül könnyen lehet, hogy jóval kevesebbet túrázom idén, megmaradtam volna az esztendőnként egyszeri Kinizsi Százasnál.

Azért még így is maradt az Iszinikkel kapcsolatos célom, álmom: megpróbálok még idén, vagy legalábbis ezen a télen teljesíteni egy CsPI-t, azaz egy Csoportos Privát Isziniket, adott esetben nehezebb időjárási körülmények között (mert most azért elég barátságos őszi kirándulóidő volt). Ha azt mondom, hogy az Iszinik 100 koronázta meg ezt a túraévemet, akkor egy sikeres CsPI teljesítés ezen korona ékköve lenne.

Hosszú lenne felsorolnom, hogy kiknek tartozom hálával ezért a túráért és ezért az esztendőért (egy köszönetnyilvánításom itt olvasható), így itt most magának a Kinizsi Százasnak és az Iszinik 100-nak (hiszen Kinizsi Százas nélkül az utóbbi sem létezne), illetve ezen túrák létrehozóinak, rendezőinek, segítőinek mondok köszönetet.

2012. november 18., vasárnap

Tanács túrázáshoz: hogyan használjuk a (fej)lámpát ködben?

Amíg az Iszinik 100-ról való részletes beszámolóm megszületik (frissítés: időközben elkészült), megosztok az olvasókkal egy olyan tudást, amit e túra alkalmával szereztem.

Lehet, hogy többeknek ez alapvető, ismert dolog lesz, és úgy járok ezzel a bejegyzéssel, mint Pippa Middleton a partiszervező könyvével, melyben - állítólag - olyan hasznos tanácsok, csalafinta tipp-bonbonok olvashatóak, mint például "szilveszterkor koccintsunk valami buborékos itallal", vagy "Valentin-napra jó ötlet egy szál vörös rózsa", szóval csak a kevésbé felkészült, erősen hiányos adatbázissal érkező földönkívülieknek szolgálnak újdonsággal (ők viszont tényleg haszonnal és nagy csodálkozások közepette forgathatják Pippa kötetét).

No de hátha vannak, akik hozzám hasonlóan nem tudták, hogyan kell használni a fejlámpát, zseblámpát ködben. A lényeg röviden: alkalmazzuk a ködlámpa elvet. Megfigyelhető, hogy az autók ködfényszórója alul, az úttesthez közel helyezkedik el, így ugyanis a "köd alá" világít, mivel a ködfelhő a talajhoz közelebb kevésbé sűrű. Így ha a fejünkön van a lámpa, akkor szinte alig látunk valamit az apró vízcseppekről visszatükröződő fény miatt. Viszont ha a kezünkben tartjuk a fényforrást, minél lejjebb, akkor kitűnően előre láthatunk néhány méterre, ami bőven elég ahhoz, hogy biztonságosan lépkedhessünk. Persze a környezet, növényzet függvényében nem árt adott időközönként feljebb emelni a fénycsóvát, hogy az esetleg fejmagasságban lévő ágak ne okozzanak kellemetlen meglepetést, s ilyenkor a turistajelzések is jól kivehetőek, megfigyelhetőek.

Kapcsolódó bejegyzések:
Fejlámpa - egy fontos felszerelés a Kinizsi Százasra
Fejlámpa házilag
Az én Petzl Tikka 2 fejlámpám

2012. november 16., péntek

Iszinik 100 előtt: levél Ausztráliából

Levelet kaptam egy kedves ismerősömtől a messzi Ausztráliából, melyet a beleegyezésével közzé is teszek (a linkeket én helyeztem el a szövegben):

 "Szia Sanyi,

Először is nagyon, nagyon, nagyon gratulálok az ez évi teljesítményeidhez. Különösen a Rockenbauer 130-hoz és a kitűzőhöz is. :) Bár nem minden nap, de rendszeresen felkeresem az oldaladat és végigolvasom a kalandjaidat, kalandjaitokat a testvéreddel. Ami miatt most mégis levelet pötyögök neked az az, hogy kifejezzem a szurkolásomat a holnapi túrával kapcsolatban. Tiszta szívemből kívánom, hogy sikerüljön. Sikerüljön azért mert jól megtréfált már ezidáig Téged és engem is, és kívánom azért, hogy ez a "MUMUS" többé ne legyőzendő hanem a legyőzött kategóriába kerülhessen. Kicsit magam miatt is szurkolok. Remélem, hogy ha nem is a közeljövőben, de egyszer veled együtt nekem is sikerül majd teljesítenem az Isziniket.

A lehető legjobb körülményeket és sikeres túrát kívánok neked!

Üdvözlettel:
Attila, Ausztráliából."


A levelet az a cimborám, olvasóm küldte, akivel először tavaly novemberben, még az Iszinik 100 előtt találkoztam Budapesten (azt gondolta, hogy addigi ötszörös Kinizsi Százas teljesítőként tudok majd hasznos tanácsokat adni az Iszinik 100-zal kapcsolatban), majd pedig - miután az Isziniken mindketten, egymástól függetlenül kudarcot vallottunk - megpróbálkoztunk egy közös, nem hivatalos teljesítéssel is, de akkor sem jutottunk sokkal tovább a táv felénél. Tavasszal aztán a párjával Ausztráliába költözött, így több túránk végül nem lett. Köszönöm neki a biztatást, ez az e-mail is motiválni fog az út során.

Kíváncsian várom a holnapi sétát, hiszen sokat jelentene, ha sikerülne, ráadásul épp ezzel érném el a 2000 TTMR pontot.

(Lezártam a szavazást, 81 tippelő szerint sikerül holnap, holnapután az Iszinik 100, 22-en pedig a sikertelen túrát tartották valószínűbbnek.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Beszámoló az Iszinik 100-ról, avagy a mumus legyőzése
Attila beszámolója az Iszinik 100-ról

2012. november 15., csütörtök

Nyerj egy hátizsákot - vagy inkább kettőt!

Itt a lehetőség, hogy nyerj egy különleges Husky hátizsákot, pontosabban két hátizsákot, ugyanis a Husky Supporter 70 + 10 modell érdekessége és praktikuma, hogy a 70 literes "anyahátizsák" egy 10 literes, lecsatolható "gyermeket" is tartalmaz, így mindkettő használható külön, vagy akár együtt egy 80 liter térfogatú zsákként, össztömegük pedig mindössze 2420 gramm.
A nyereményjáték december 2-ig tart.
Kattints ide, töltsd ki az űrlapot és nyerj!

Korábbi nyereményjátékok:
Nyerj Husky Brooklet 70 hátizsákot!
Nyerj bakancsot!

Tipp:
Márkatörténet táblázat

2012. november 8., csütörtök

Turistajelzéses memóriajáték

A jövő hétvégi Iszinik 100-ra pihenéssel készülve barkácsoltam egy turistajelzéses online memóriajátékot, avagy "turistajelzés memoryt". A - remélhetőleg addiktív - játék mellett a jelzésekről is találhatóak hasznos információk, érdekességek az oldalon, hiszen nem csupán az ismertebb szimbólumok (sávok, keresztek, stb.) szerepelnek a virtuális kártyalapokon, hanem például a Mária-út, a Camino vagy a Somlói Borút speciális jelzései is. Próbáld ki! Kellemes és hasznos időtöltést, jó játékot!
csetneki.hu/turistajelzes-memory

Tippek:
K100 társasjáték
Kinizsi Százas kvíz

2012. november 4., vasárnap

Sikerülni fog az Iszinik 100? Tippelj!

Kedves látogató, olvasó, az előzmények és az idén teljesített túráim ismeretében szavazhatsz, tippelhetsz, hogy sikerül-e majd november 17-18-án legyőznöm "mumusomat", az Iszinik 100-at, azaz a "fordított Kinizsi Százast". Amennyiben az igen gombra kattintasz, bizalmaddal adsz erőt, amennyiben pedig a nem gombra, éppen kétkedéseddel ösztönzöl a túra sikeres teljesítésére, erősítve elszántságomat. Az Iszinik 100 két hét múlva lesz, addig lehet tippelni.

Szerinted sikerül Sanyinak az Iszinik 100? Tippelj!

Kapcsolódó bejegyzés:
Közeledik mumusom, az Iszinik 100

Piros 85 helyett Piros 50

Papírforma szerint a Piros 85-nek kényelmesen sikerülnie kellett volna. Éppen két hete teljesítettem a NaHáT 90-et a Börzsönyben a maga 90 kilométerével és 3773 méter emelkedőjével, ez alapján a másfél kilométerrel rövidebb és főképp több mint 500 méterrel "laposabb" Piros 85-ön gond nélkül végig kellett volna sétálnom. Csakhogy egy túra nehézségét, vagy inkább teljesíthetőségét nem csupán ez a két numerikus paraméter határozza meg. Mindez - a Gödöllő 60 kudarca után - ismét rámutat arra, hogy az Iszinik 100-ra is eléggé oda kell majd figyelnem s némi szerencse is kell majd ahhoz, hogy két hét múlva végre teljesíthessem.

Ahogy a bejegyzés címéből is sejthető, a túra "nem veszett kárba" teljesen. A Piros 85 rendezői megadták az 50 kilométeres táv céljában az átnevezés lehetőségét, így ha a 85-ös táv festett jelvényét és bőségesebb TTMR pontjait nem is sikerült megszereznem, az 50-es résztáv kitűzőjével és pontjaival gazdagabb lehettem. Ez volt az első olyan túrám egyébként (hacsak kamaszkoromban nem volt valamikor hasonló), amin ilyen átnevezésre, lejjebb nevezésre kényszerültem.

A gondot nem az erőnlétem okozta, kis túlzással szinte végig a komfortzónámban voltam, nem fáradtam el, és csak elhanyagolható apróbb kényelmetlenségeim voltak olykor. Az új bakancsom (mióta egy-két túrával ezelőtt kitapasztaltam, hogy dupla zoknival érdemes hordani, és úgy tökéletesen illeszkedik a lábamra) még az 50. kilométer táján sem bántott, tört sehol.

Két tényező jelentett most problémát: elsősorban a köd, mely jóformán egész nap rontotta a látási viszonyokat, estére azonban olyan sűrű lett, hogy még jó fejlámpával is csupán pár méterre lehetett előre látni, az ösvények íveit csak sejteni lehetett, és úgy kellett "vadászni" a jelzésekre, szalagokra valamint a terepfutók számára elhelyezett felfestésekre; másodsorban pedig a túratársaimmal való együtt maradás kényszere. Öcsémmel és druszájával, Lacival indultam ugyanis útnak (sőt, először egy harmadik László is volt a társaságunkban, Laci bácsi, aki viszont még az elején, az első 5-10 kilométer után lehagyott minket; remélem én is ilyen fitt nagypapa leszek majd), és így nem tudtam a saját tempómban haladni.

A társaság ugyan nagyon jó volt, szeretek öcsémmel kirándulni és Laci nevű cimborájával is sokat beszélgettünk (kiderült róla, hogy blogom egy visszatérő olvasója, és már azelőtt is ismerte és olvasta ezt a webnaplót, hogy öcsémmel összehaverkodott volna, így személyében megismerhettem egy "ismeretlen olvasómat"), ugyanakkor öcsém a komolyabb emelkedőkkel nehezen (legalábbis nálam valamivel nehezebben) birkózik még meg, és gyakran előfordul, hogy én haladnék tovább, ő viszont néhány perc pihenőt kér, a másik Lacinak, frissen megismert törzsolvasómnak pedig a túracipője törte fel a lábát, és őt sem akartuk magára hagyni.

A végére annyira kiszaladtunk az időből, hogy az 50-es táv 13 órás szintidején is éppen csak belül voltunk, amikor kiszálltunk a résztáv céljában, a Pilisvörösvár melletti Kopár Csárdánál. Ha 9 perccel később érünk oda, már nem kaptuk volna meg a kitűzőt és az oklevelet, mert állítólag ezen túrán is komolyan veszik a szintidőt, akárcsak a Kinizsi Százason (szerencsére az átnevezés lehetőségét rugalmasabban kezelik, ugyanakkor a Kinizsi Százas álláspontja is érthető). "Olvasó Laci" a feltört sarka ellenére abból a szempontból szerencsésebb helyzetben volt mint mi öcsémmel, hogy ő eleve az 50-es távra nevezett, így a tervei szerint teljesítette a Piros túrát. Én szívesen mentem volna tovább, de öcsém inkább lebeszélt, és valóban lehet, hogy nem lett volna okos dolog egyedül folytatni az utat az éjszakában, a sűrű ködben. Ha bátrabb, kitartóbb és elszántabb vagyok, tovább megyek - az Iszinik 100-on már nem szabad ezt a hibát elkövetnem.

A hosszas magyarázkodás, a felelősség időjárásra és túratársaimra hárítása után azért essen szó magáról a Piros 85-ről, vagyis Piros 50-ről is, mely több szempontból is különleges és szép túra. Egyrészt végig egy jelzésen, a piros sávon halad (akárcsak a Sárga 70 a sárgán), másrészt pedig a túra elején egy 5 km-es szakasz (az ürömi műút előtti résztől a Kevély-nyeregig) megegyezik a Kinizsi Százas egy darabkájával, így sok K100 emléket felidézett. Az ellátás is jó volt, a hátizsákomban lévő készletek szinte csak biztonsági célt szolgáltak: több ellenőrzőpontban kaptunk csokoládét, aszalt gyümölcsöt, banánt, kekszet, zsíros kenyeret, teát, szörpöt.

A túrán több ismerőst is üdvözölhettem: találkoztunk Sistergővel, akinek Dömös előtt egy rövid, ereszkedő, patak keresztező szakaszon tartani is tudtuk a tempóját; Dömösön Beával, akivel a Szomor 56-on sétáltunk be együtt a célba; Dobogókőn pedig Ádámmal, aki még a Pásztó 50-en volt túratársam, és több más túra mellett a Mátra 115 céljában is összefutottunk.

Dobogókőn kicsit benéztem az Eötvös Loránd menedékházba, a Turistamúzeumba is (bár siettünk, így illetlenül kevés töltöttem a vitrinek megtekintésével, de igyekszem majd ezt pótolni), ahol láttam néhány, az 1920-as évekből származó bakancsot is, még a Vibram talpak előtti időkből. Dobogókő környékén volt egy kis eső is, bár inkább csak szemerkélt, és hamar alábbhagyott. Ha nem lett volna az esti sűrű köd, az időjárás is tökéletes lett volna.

Kényszerű célunkban (miután megkaptuk az emléktárgyakat, és öcsém beszélt az egyik főrendezővel, akinek be is mutatkozott, hogy ő a Traktoros, és felidézték a régi emlékeket) ettünk egy kis gulyást, majd a késő esti közlekedés bonyodalmainak kiszolgáltatva (és végül szerencsésen megérkezve) haza indultunk.

A TTMR pontjaim száma a Piros 50 teljesítésével 1932-re nőtt, így (ahogy korábban is terveztem) a két hét múlva esedékes Iszinik 100-zal fogom elérni, meghaladni a 2000 TTMR pontot.

2012. november 1., csütörtök

Giga Túra Liga

A napokban neveztem a Giga Túra Ligára, mely a legalább 100 kilométeres teljesítménytúrák és terepfutóversenyek résztvevőit gyűjti, pontozza, sőt díjazza - bár ez utóbbira esélytelen vagyok, talán majd pár év múlva, ha lesz még ilyen lehetőség. Idén eddig öt, a Giga Túra Liga kritériumainak megfelelő túrán voltam (Kinizsi Százas, Mátra 115, Rockenbauer 130, Palóc Expedíció 100, BEAC Maxi 110), és ezzel eddig 750,2 pontot gyűjtöttem, míg a listát aktuálisan vezető Rudolf Istvánnak több mint 4000 pontja van, melyet 27 túrán szerzett. A közelgő Iszinik 100 sajnos nem jelent majd pontot a Ligában, mert a hossza "csupán" 99 kilométer.

A Giga Túra Ligát a Magyar Sportturisztikai Szövetség és a Magyarországi Kárpát Egyesület hozta létre, a fődíja pedig nem más, mint nevezés és útiköltség a Tor des Géants túrára / terepfutó versenyre Észak-Olaszországba, az Alpokba. Eddig azt hittem, hogy ennek a műfajnak az UTMB a csúcsa, de a Tor des Géants, avagy Óriások Futama még az UTMB-t is jócskán übereli: a táv 330 kilométer, a szintkülönbség pedig 24 ezer méter (ehhez képest az eddigi csúcsom, a 124 kilométeres és 6300 méter szintkülönbségű Mátra 115 egészen eltörpül).

Most keresgélve nem találom a forrást, de olyan statisztikát olvastam, mely szerint a Tor des Géants-hoz (ahogy más ilyen hosszútávú kihívásokhoz is) egyfajta érettség, élettapasztalat, önismeret, küzdeni tudás szükséges: a legfiatalabb teljesítő 24 éves volt, míg a legidősebb 70 feletti, az átlagéletkor pedig mintha 45 év körül lett volna a versenyen (kíváncsiságból kiszámoltam a Giga Túra Liga névsorában szereplők átlagéletkorát is, ott 41 az eredmény). Ezek szerint még - legalábbis a korom alapján - később, akár évtizedek múlva is lehet esélyem megdönteni az idei túrázási csúcsaimat. 

(A Giga Túra Liga pontjai máshogy számolódnak, mint a TTMR pontok: a megtett kilométerekhez hozzáadódik a méterben mért szintkülönbség századrésze, míg a TTMR-nél a szintkülönbség századrészét még be kell szorozni 1,5-tel.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Idei túráim adatai és beszámolói