2015. december 30., szerda

Boldog Új Esztendőt!

Minden kedves olvasómnak és túratársamnak boldog, túrákban, élményekben és akár kupákban gazdag 2016-os esztendőt kívánok!

A tavaly ilyenkor kitűzött céljaim csak részben valósultak meg 2015-ben, van, amit továbbgörgetek a következő esztendőre. 2016-ban szeretném teljesíteni a Kazinczy 200-at (immár harmadik nekifutásra; egyúttal az lenne a negyedik sikeres 200-as túrám, két Kinizsi Dupla és a Turul 200 után), valamint ahogy már említettem, több jubileumom is várható az évben.

Bár ezt (is) megfogadtam már néhányszor, jövőre igyekszem tudatosabb, kitartóbb és szorgalmasabb lenni, mint idén voltam. Míg 2015 (is) inkább a tervezgetések éve volt, 2016 remélem, hogy immár elsősorban a megvalósítások esztendeje lesz.

Kapcsolódó bejegyzés:
A 2015-ös túraévem túraértékelése, mind túraszakmailag, mind emberileg, meg úgy általában

2015. december 28., hétfő

A 2015-ös túraévem túraértékelése, mind túraszakmailag, mind emberileg, meg úgy általában

Nos. 2015-ben nem túráztam annyit. Viszont lett okosbicskám és Hoka csümőm, megtudtam hogy mi az a kendama (ismertebb nevén golyopács), valamint voltam disznóvágáson, továbbá a Rubik-kocka kirakási időmet egy perc alá vittem.

Nos. Bár nem túráztam annyit, megalapoztam a jövő évi jubileumaimat. Ezt úgy értem, hogy idén volt a kilencedik Kinizsi Százasom, a negyedik Rockenbauer 130-am és a negyedik Iszinik 100-am, ami a matematika jelen állása szerint, teljes indukcióval azt jelenti, hogy jövőre esély nyílik arra, hogy 2016-ban legyen a tizedik Kinizsi Százasom, az ötödik Rockenbauer 130-am, valamint az ötödik Iszinik 100-am.

Idén is megrendezésre került, jövőre pedig már harmadik alkalommal kerül megrendezésre elsőszülött túragyermekem, az Iszkiri 100 és résztávjai, továbbá idén került be az erdei köztudatalattiba a Budai Térképkör. Az Ixi Kupa is kezd fickósan kanonizálódni.

A Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesületnek köszönhetően idén először írhattam alá elnökként papírokat, ami felettébb jó érzés (na jó, valójában semmi különös), valamint haladtam a könyvem írásával, mely A Kinizsi Százas útikalauza munkacímet viseli, és várhatóan ez lesz a végleges címe is.

Jeremcsuk Isti barátommal idén is gyalogoltam 100 km-t, ami a tavalyi 200 km-hez képest erős visszaesés, de nem baj, lesznek azért még 200-as túráink, túráim.

Ja igen, és túráztam mezítláb is, és szívtam sercegő szegfüves cigit, és 124 napos szériám van Duolingóban, és elkezdtem brendingelni a Csíkos Sikló T-Shirt Company-t.

Ennyike.

Jövőre kitűzött célok pedig: nyelvvizsga, könyvem kiadása, és persze a Kvíz nevet a végén! társasjátékot is ideje már pályára állítani, az Apatúra ötletét pedig leporolni.

Kapcsolódó bejegyzés:
Dicsekvés anyucinak
2014-es túraévem túrasikerei
Dik mennyit dzsaltam, vagyis a 2013-as túrastatisztikám, avagy az év, ami 2012-t is überelte, hinnye!

Színek, tájak, évszakok kupa

A Színek, tájak, évszakok kupa ötlete már több mint egy éve megszületett, talán a Budai Térképkör rendezői bejárásán jutott eszembe. Immár a részletes kiírását is publikáltam, így 2016-ban bárki megszerezheti a kupát, aki teljesíti a feltételeit. Jó túrázást és sok sikert kívánok hozzá, a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület nevében!

2015. december 24., csütörtök

Karácsonyi bejegyzés

Meghitt és békés karácsonyi ünnepeket kívánok e sorok minden olvasójának, túratársaimnak, a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület tagjainak, a Budai Térképkör, az Ixi Kupa, a Körök Köre Kupa és további mozgalmaink valamennyi teljesítőjének!

2015. december 17., csütörtök

Emlékek a Csoportos Privát Iszinikről

A Csoportos Privát Iszinik, vagy röviden CsPI egy különleges kaland: a Kinizsi Százas útvonalának bejárása visszafelé, a "klasszikus" útvonalon, Szárligetről indulva. Mindezt magunknak szervezve (vagyis tulajdonképpen csak megbeszélve azt, hogy megyünk), ellátás nélkül, ezúttal decemberben.

A túra napját a Duolingo leckével kezdtem, hiszen már több mint száz napos a szériám, ezt még a CsPI kedvéért sem hagyhattam veszni. Még töltöttem kicsit a telefonom, és még a fejlámpám is. Aztán irány a vonat, hogy a Jeremcsuk Istivel teljesített Iszinik 100 után három héttel, a táv második felének nehézségeiből nem nagyon okulva újra az ismerős ösvényeket tapossam, és teljesítsem a második százas túrámat a Hoka cipőmben, valamint huszonharmadszor is végigjárjam a K-100 útvonalát, most épp megint Iszinik irányban.

Volt, akivel már Tatabányán, a vonatra várva találkoztam (Óvári Gyuri), a többiekkel a szárligeti vasútállomáson. Készülődtünk, aztán elindultunk, reggel 8 óra 19 perckor. A szokásos 3-4 fős csapatnál jóval többen összegyűltünk, nyolcan vágtunk neki a 100 kilométeres útnak: Bea, Csabi, Gábor, Gyuri, Laci, Reni, Tibi és én (később pedig, Pélifödszentkeresztnél újabb túratársunk lett: Tar-patak, aki már gyakorlott cspi-ző, csatlakozott hozzánk a táv második felére).

Az első pár kilométeren tartottunk attól, hogy megállítanak minket a korábban Nagyegyháza és Tornyópuszta környékére meghirdetett vadászati lezárások miatt, de szerencsére mire odaértünk, már lezajlott a vaddisznók népe elleni összehangolt támadás. Koldusszállást elhagyva láttunk néhány tetemet is, félig felvágva. Előtte, Nagyegyháza környékén egy vadlábbal is találkoztunk (nem azzal a Vadlábbal), lehet hogy őzláb volt (mondtam is, hogy ez az őzlábgomba tényleg teljesen olyan, mint egy őzláb; legalább ilyen bizarr volt, amikor aztán a Kis-Gerecse oldalban Laci barátom megcsúszott egy béldarabban). Hát, ilyen ez a vadászat.

Szóval nyolcan indultunk útnak, köztük két hölgy, Bea és Reni, akik már többször is gyalogoltak 100 kilométert. Nem így Gábor, aki az egyetlen volt közülünk, aki még sosem gyalogolt ennyit. Csupán egyszer (a pár héttel ezelőtti Iszinik 100-on) sétált 50 kilométert. Egy kollégájával indultak útnak, és az Iszinik 100 teljesítését tervezték, de a kolléga Mogyorósbányán térdproblémák miatt feladta, és Gábor is kiszállt vele.

Gábor elmesélte azt is, hogy hogyan találkozott az Iszinik 100-al: a kedvesével szeretik olvasni Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő könyveit, és voltak egy könyvbemutatóján. Ott valaki hozzászólt, hogy a realistának szánt könyveiben azért vannak nem túlságosan hihető elemek. Erre Tarjányi Péter visszakérdezett, hogy mire gondol kérdező. Mire a kérdező azt mondta, hogy például arra, hogy lehetetlen gyalog x óra alatt y távot megtenni. Erre Tarjányi Péter azt mondta, hogy egyáltalán nem lehetetlen, ott van például a Kinizsi Százas, ahol 24 órán belül kell 100 kilométert gyalogolni. Szóval így hallott Gábor egy könyvbemutatón a Kinizsi Százasról, hazaérve rákeresett a témára, és kedvet kapva elindult az Iszinik 100-on. De a Mogyorósbányai kiszállás után hiányérzete maradt, így hát eljött a CsPI-re.

A csapat tagja volt Riedlinger Csabi is, aki CsPI-n még nem volt ugyan, de tapasztalt "százasozó", aki már a Kazinczy 200-at is teljesítette (bízom benne, hogy jövőre már én is a Kazinczy 200 teljesítők közé tartozom). Csabi külön megkért, hogy csak pozitív dolgokat írjak a beszámolómba, de ez nem is nehéz feladat, mert tényleg csak pozitív dolgok jutnak eszembe.

Ahogy a tavalyi, sikertelen CsPI-n, idén is kimentünk a somlyóvári kulcsosház után a Somlyóvár tetejére, a kék háromszög jelzésen. Érdekes, hogy innen többek között a Kőszikla, Hegyeskő és természetesen a Gete is látszik. A Gete bár 50 kilométerre van az Iszinik útvonalán, légvonalban mindössze kb. 20 kilométer. Csaba külön megkért arra is, hogy az érdemeit emeljem ki, ezért leírom, hogy ő vette észre először a Gete csúcsát.

Gáborral, akinek egy spéci Suunto túraórája van, sokat beszélgettünk a spéci túraórákról, és a Suunto vs. Garmin teológiai vitáról. A szerény G-Shockom is szóba került, ami bár annyira nem okos, az mindenképpen a javára írandó, hogy kb. 5 éve megvan és még egyszer sem kellett benne elemet cserélni vagy netán töltőre tenni (elég neki a napfény), és hogy kevés olyan óra van, amit sem Balaton-átúszáskor, sem mondjuk tüzelőhordáskor nem félt az ember.

Szóval mentünk, mendegéltünk, beszélgettünk a Suunto és Garmin túraórákról, Csaba pedig ment elöl, rendületlenül. A somlyóvári nézelődés amúgy 11 óra körül lehetett, és délután 1-re értünk Koldusszállásra. A vértestolnai műútnál ettünk, pihentünk, és a Turul Golyopács Klub képviseletében tartottam egy kis kendama-bemutatót.

Bányahegyre fél négy után értünk, fél 5 körül pedig már a Schandl-hársnál voltunk, itt már ránk is sötétedett. Fél 6-kor voltunk a pusztamaróti pihenőnél. Utána nem sokkal összefutottunk egy túrázó párral (a lány az MTSZ-nél dolgozik) és Dorogtól kéktúráztak. Fél 8 körül találkozhattunk Tar-patakkal Péliföldszentkereszt előtt (Mogyorósbányáról gyalogolt elénk), és 8-ra pedig már a Kakukkban voltunk, és ott egy órát pihentünk.

Laci barátommal ittunk egy sört, és vettem az útra egy kólát. A többiek is ettek-ittak, zoknit váltottak a meghitt, karácsonyi világítású Kakukkban.

(Csaba megkért, hogy írjam le, hogy induláskor ő lépett ki elsőként a Kakukk ajtaján, ez egyébként majdnem igaz, csak amiatt jött ki ő utoljára, mert még belenézett kicsit a Fradi-Újpest meccsbe, ami akkor körülbelül fél órája zajlott, addig gól nélkül, és éppen akkor "...a szögletet Hajnal adta be, Gera fejelt, majd Leandro szerezhetett volna gólt közelről, de kimaradt a lehetőség". Végül az Újpest nyert 1:0-ra.)

A Kakukkból kilépve kezdtünk kicsit a komfortzónánkból is kilépni. Itt már jobban szétszakadoztunk, immár 9 fős csapatunk 2-3 fős egységei között már akár több száz méteres távolságok is voltak. A könnyű elemkedő után leereszkedtünk a tokodi pincevölgybe, majd felkapaszkodtunk Hegyeskőhöz. Itt már csak eljátszottunk a gondolattal, hogy a Somlyóvárhoz hasonlóan itt is tegyünk egy plusz kitérőt a csúcsra.

Csaba felvetette, hogy ők a kék kereszten mennek inkább, és nézzük meg, hogy ki ér előbb a jelzések újbóli találkozásához, a Gete alatti vízmosáshoz. Gyurival ők ketten arra mentek, mi pedig heten a kék sávon, Tokod felé, ami most a hivatalos útvonal. Többször bevártuk egymást, Tokodon a templom mellett pihentünk is kicsit, így Csabáék jóval előbb odaértek. Innen váltunk aztán jobban szét, ők a nekik kényelmes tempóval haladtak tovább fel a Getére, mi pedig lemaradoztunk (de ennyi főnél természetes is, hogy nehéz teljesen együtt haladni).

A Gete megmászása közben aztán már tényleg teljesen kiléptünk a komfortzónánkból, eszembe jutott megint a mondás Babi néni meséjéből: "ez nem kegyetlenül kurva rossz, hanem aránylag szar". Éjfél után valamivel érhettünk fel a Gete csúcsára, tehát immár vasárnap. The easy day was yesterday. A szombati könnyed kirándulásból vasárnapra küzdelem lett.

Dorogra fél kettő körül értünk, már csak egy diszkósított kocsmaszerűséget találtunk nyitva, ahová akkor hat főből álló csapatunk be is ment. Kis Grófó és zenésztársai szóltak a hangszóróból, tizenévesek feszítettek a pultnál, egy asztalnál pedig ketten szkanderoztak. A női wc ajtaján volt egy matrica, mely egy tiltótábla volt, rajta egy férfi előtt térdelő nőalakkal. Toleráns vagyok, de mégiscsak túlzás, hogy a heteroszexuális kapcsolatok kibontakozását így korlátozzák. Hát miféle helyre jöttünk? Mondjuk amilyen kopottas volt az objektum és amilyen ammóniaszag terjengett, szerintem kevés pár sértette ott meg a piktogrammal megfogalmazott tiltást.

Aztán hátrahagytuk Dorogot is. Laci lemaradt Gyuritól és Csabától, megvárt minket Kesztölc előtt, így onnan heten folytattuk az utat. Felkapaszkodtunk a Kétágú-hegyre, ami a Gete után egy újabb pofon volt, de akkora, mint az a híres bazinagy pofon a Mónika-showból. De mentünk tovább, a K.E.T.-t, azaz a Könyörtelen Előrehaladás Technikáját alkalmazva.

Holtpont holtpontot követett, zombik lettünk, de azért mentünk. Nehezen, de eljött a táv háromnegyede, a Pilis-nyereg is. Megpihentünk, de aztán fáztunk, így hamar tovább indultunk. A Pilis-nyeregi didergés amúgy az egyik dolog, ami rögtön eszembe jut, ha a CsPI-re gondolok.

Gábor, akinek ez volt az első százasa, itt már eléggé kivolt. Az itala is fogytán volt, olykor meg is szédült, így a biztató szavak mellett adtam neki a maradék izotóniás italomból és a sós rágcsálnivalókból. Kellemetlenül érezte magát amiatt, hogy "pátyolgatni" kell, de mondtam neki, hogy szerintem ez természetes, meg hogy nem tudhatta, mire vállalkozik. Nem siettem sehova, bajtársak voltunk. Többször megálltunk, leülünk a szerpentin környékén. Számoltam a hajtűkanyarokat, hatnak kellett lennie. Világosodni kezdett, a pilisszentkereszti műútnál (reggel 8 után) már teljesen világos volt. Ekkor már csaknem egy teljes napja úton voltunk.

Próbáltam neki idézni Sistergő szavait, hogy a lényeg, hogy lépésről lépésre közelebb van a cél, meg hogy a konstans fájdalom leküzdhető. Azt hiszem, hogy azt a mondását elfelejtettem mondani, hogy az ember kétszer annyit is kibír, mint gondolná. De azért a rövid pihenések, az izotóniás ital és a sós rágcsálnivalók hatottak, és mentünk rendületlenül. Meséltem neki a fickóról, akiről nekem Suvlaj mesélt, aki egyszer szinte levált, vérző, széthasadt talppal is végigküzdötte a Rockenbauer 130-at. Néha még a Suunto és Garmin órák is szóba kerültek.

Már délelőtt 11 is elmúlt, mire felkapaszkodtunk a Kevély-nyeregbe. Csúszkáltunk a sárban. Most nem jött elő a "Tourette-szindrómám", és Gábor is csak egyszer-kétszer káromkodott. Egyébként aránylag hamar felértünk, megállás nélkül. Mondtam neki, hogy amikor én először jártam itt az Isziniken ill. a CsPI-n, bizony sokszor megálltam. Igaz, akkor jóval hidegebb volt, most december közepéhez képest elég kellemes idő volt. Többször a telefonomra néztem, próbáltam becsülni a távolságokat, mennyi lehet még felfelé, szintben, távban (többször is sikerült alábecsülnöm, de azért egyre fogyott a táv).

A nyeregben, ahol Lacit is utolértük, még nem értek véget a megpróbáltatások, onnan a sziklákon fel kellett kapaszkodnunk a Kevélyre. Itt már tényleg küzdeni kellett. Gáborék megfogalmazták, hogy őrültség volt eljönnünk, ez a túra már cseppet sem szórakozás. Meg hogy ez már tényleg kib*szás, a végén még ide felmászni a köveken. Visszafelé barátságosabb lenne az út.

De aztán jöttek a lejtők, és ha lassan is haladva, de végül 29 óra 41 perc gyaloglással leértünk a békásmegyeri gimnáziumhoz. A leggyorsabbak 27 óra 3 perc alatt, bő két és fél órával korábban értek be (ezt ugyan nem kérte külön Csaba, de azért leírom).

Tanulságos és nagyon szép túra volt, a Kevélyekről felhőpaplanos panorámával, sok jó beszélgetéssel és komoly küzdelemmel. Egyikünk sem adta fel a túrát, mindenki beért.

2015. december 7., hétfő

Izmosodtam!

Még csak haladok afelé, hogy én legyek Totyicuki, azaz Rettentő Földrengés, a legendás szumó birkózó, de ma azért küzdöttem rendesen: gyalog cipeltem haza a megrendelt Ixi kupákat, és elég rossz fogása volt a doboznak (nem kegyetlenül kurva rossz, hanem aránylag szar, ahogy a katona mondta Babi néninek), így úgy bepöccent a bicepszem, hogy csak na.

Holnap meg falat mászni is megyünk Jeremcsuk Istivel, immár másodszor. The easy day was yesterday, vagy hogyan is mondja a művelt angol.

2015. december 1., kedd

100 napos széria a Duolingóban!

100 kilométert sem könnyű gyalogolni, de azért a 100 napos Duolingo szériához is kellett egy kis kitartás.

Kapcsolódó bejegyzés:
Gondolatok az angoltanulásról

2015. november 30., hétfő

Ixi Kupa, Körök Köre Kupa és Szurikáta SzuperSzáz átadó: december 14-én, hétfőn

A 2015-ös, immár másodszor átadásra kerülő Ixi Kupa idei ünnepélyes átadója december 14-én hétfőn, 19 órától lesz, változatlan helyszínen, azaz a TTT klubhelyiségben (Budapest I. kerület, Attila út 2., pincehelyiség).

Ahogy tavaly is, igény esetén a Tatabányán vagy Tatabánya környékén lakóknak a szárligeti vasútállomáson is tartunk egy ünnepélyes átadót december 15-én kedden, szintén 19 órától.

A fenti helyszíneken és időpontokban kerülnek átadásra a Körök Köre Kupák és a Szurikáta SzuperSzáz díjazások is.

Kérem aki még nem jelezte igényét a kupá(k)ra, még ma vagy a napokban tegye meg.

Gratulálok minden teljesítőnek, kupaszerzőnek, és szeretettel várunk mindenkit!

(A Turistajelzés Bingó átadója január közepén lesz.)

2015. november 29., vasárnap

Röviden a negyedik Iszinik 100-amról

Egyszer fenn, egyszer lenn, valamelyik túra sikerül és valamelyik nem. Ennek most sikerülnie kell.

- Érdekes - mondtam Istinek - készítettem most egy fényképet a ködös útról, de valahogy nem adja úgy vissza a fotó. Valamikor a valóság szebb a fényképnél, általában a tájaknál ez a helyzet, míg máskor épp fordítva, például a hamburgereknél. A képen friss, arányos, a valóságban meg... van is az a Michael Douglas-es film, amikor a csávó kiakad a gyorsétteremben, és lövöldözni kezd.

- Te Isti, most, hogy már lassan magukat vezetik az autók, meg idegekkel irányítható művégtagokat tudnak készíteni, lehet, hogy előbb-utóbb a szemmel is tudnak kezdeni valamit.

- Tudom, a múltkor kérdeztem azt a hülyeséget az álmokról, és lehet hogy ezt is kérdezték már tőled, de ha látnál, mire lennél a legkíváncsibb, mit néznél meg először?
- Semmi gond... az arcokat.

Kimmel Peti a célban megtisztelően Freddie Mercury-hez és Marcel Prousthoz hasonlított: "Aki Istit kíséri, az buzi!" - mondta viccelődve, miközben virslit szedett nekünk a kondérból. Persze "nem vagyok én buzi, ez csak a látszat / távol álljon tőlem, hogy más f***val játsszak". Kimmel Peti humorának megértéséhez ugyanakkor tudni kell, hogy ő is kísérte Istit, a Kinizsi Százason és a Rockenbauer 130-on.

Sok minden motivált. Istit nem hagyhattam cserben, és magamat sem. Aztán a blogomban is jobb a sikeres túráról írni, mint magyarázkodni. Jövőre csak így lehet jubileumom és érmem, nincs ötödik Iszinik negyedik nélkül. Talán a készülő könyvemre is többen lesznek kíváncsiak, ha a túrasikereim dominálnak, és nem a - mégoly tanulságos - kudarcok.

A bajóti műútnál, Hotdogmennél sötétedett ránk, addig megúsztuk fejlámpa nélkül.

A Gete most is piszok nehéz volt. Pedig mentünk már oda fel 160 km után is, most meg csak 60 km volt a lábunkban. Meg-megpihenve Sziamiaú képernyőjén a térkép biztatott, hogy már csak pár száz méter van szintben ill. távolságban a csúcsig. Hiába, idén azért valamivel kevésbé vagyok edzésben, kevesebb százas túrán voltam.

Dorogon, a Molnár sörözőben több feladó, kiszálló túrázó is felajánlotta nekünk a csokiját, müzliszeletét, szendvicsét, italát. Megható volt. Ja igen, előtte még Mogyorósbányán, az 50-es távot teljesítő öcséméktől is begyűjtöttünk egy-két csokit.

A táv második felén már a szintidő szélén táncoltunk, nem nagyon pihenhettünk már hosszabban. Folyamatosan kalkulálgattunk, hogy még milyen átlagtempót kell tartanunk, hogy biztosan beérjünk.

Nem szoktam, de a Kevélyre felfelé úgy káromkodtam, hogy p*csa és f*sz is volt benne. Jó hülye hobbit választottunk. Csúszkáltunk a sárban, de azért felértünk. Ugyanakkor valahogy mégis rövidebbnek tűnt az emelkedő, mint ahogy emlékeztem (főleg egy-két CsPI-n tűnt nagyon hosszúnak).

Korábban, Hegyeskőnél megszokásból a kék kereszten mentünk. Nem volt szándékos rövidítés, de azért bosszantott, amikor rájöttem, hogy a kék sávon kellett volna maradni. Igaz, tán csak pár száz métert rövidíthettünk, cserébe viszont a "siratófalon" ereszkedtünk le, nehezítésképp. "Ide azért tehettek volna valami fényvisszaverőt. Úgy látszik, ide már lusta volt eljönni a szalagozó. Ahol ott van egymás mellett három jelzés, ott bezzeg van fényvisszaverő is, de ahol se jelzés, se semmi, csak mező meg dzsindzsa, ott nincs... Murphy... persze ez a legjobb túrákon is előfordul." De aztán kiderült, hogy jogos volt a jelzéshiány, és a mögöttünk egyszer csak eltűnő fejlámpa fényére is magyarázatot kaptunk. Némi vigasz, vagyis több túrán átívelő kompenzáció, hogy a szárligeti fordulós Kinizsi Duplánkon Péli és Mogyorósbánya között végig a kék sávon mentünk.

Jó hülye hobbit választottunk. De egy ilyen szenvedés után az ember még többre értékeli a civilizáció, az otthon kényelmét. Kell ez a léleknek.

Aki ideszórta ezt a sok követ, azt járatnám itt, minden nap. Mezítláb.

A Pilisnyeregben megint fáztam - a Getén és a Kevély-nyeregben pedig ismét jólesett a tábortűz.

A Szántói-nyeregből most hiányzott Sistergő, viszont kellemes meglepetés volt, hogy ott voltak Mancockáék.

Valahogy összeszedtük az erőnket, és az utolsó kilométerekre egészen felgyorsultunk, a sík vagy enyhén lejtő szakaszokon - legalábbis érzésre - jóval 5-ös átlag felett haladtunk, és nem visszafogtuk, hanem egyre gyorsabb léptekre sarkalltuk egymást.

24 óra 35 perc, 25 perccel szintidőn belül.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal
2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belüli százas túrája

CsPI 2015 meghívó

2015. december 12-én, szombaton reggel valamivel 8 óra után indulunk a CsPI-re, azaz a Csoportos Privát Iszinikre, Szárligetről (a 2013-as CsPI beszámolómat ide kattintva olvashatod el).

Tehát ha nem sikerült az Iszinik 100-ad, de úgy gondolod, van benned erő és kitartás a táv teljesítéséhez, vagy sikerült az Iszinik 100-ad, de szívesen megpróbálnád decemberben, egy néhány fős társaságban is teljesíteni a távot (várhatóan legalább hárman, de legfeljebb 6-an, 7-en leszünk), akkor szeretettel várunk.

Hogy miben más egy CsPI, mint a hivatalos Iszinik 100? Nehezebb, mert nincs semmilyen szervezett ellátás út közben, így teljesen a hátizsákod tartalmára, valamint a péliföldszentkereszti forrásvízre ill. az útba eső kocsmákra, kisboltokra kell hagyatkoznunk (ezek közül könnyen lehet, hogy csak a mogyorósbányai Kakukk vendéglőt - vagy szintén Mogyorósbányán egy másik vendéglátóhelyet - találjuk nyitva). Nehezebb, mert várhatóan kedvezőtlenebb idő lesz mint az Isziniken, és még hosszabb lesz az éjszaka. Nehezebb, mert nem mehetsz teljesen a saját tempódban, hanem igyekszünk együtt, egy csapatban maradni (24-25 órás teljesítési időt tervezünk, de akkor is sikeresnek tekintjük a túrát, ha ezt túllépjük - a lényeg az, hogy elsétáljunk a célig).

A részvétel saját felelősségre történik, kiszállási lehetőség Mogyorósbányán (48 km) ill. Dorogon (62 km), esetleg Kesztölcön (67 km) van. Ezek közül Dorogról a legjobb a közlekedés, ha bármi gond van, érdemes addig gyalogolni ill. ott megfontolni ezt a kérdést.

Bár a túra nem "hivatalos", a teljesítésért jár majd kitűző és oklevél.

Tehát találkozunk december 12-én reggel 8-kor, a szárligeti vasútállomáson!

2015. november 23., hétfő

A határozottságról

Ma egy rokonomtól-jóbarátomtól kaptam egy fejmosást azzal kapcsolatban, hogy határozatlan vagyok. Nem ezt a szót használta konkrétan (talán el sem hangzott a telefonbeszélgetésünk során - tessék, ebben most valóban nem vagyok biztos, azaz ha úgy tetszik, határozatlan vagyok), de valahol ez volt a lényege. Hogy határozatlan és döntésképtelen vagyok, nincs mély értékrendem és céljaim.

Az említett barátom jól ismer. De valójában mégsem. És a beszélgetésünk alapja, hívásának apropója is egy általa nem teljesen ismert helyzet volt, amit talán (hoppá, több talánt már tényleg nem írok) félre is értett kissé. Ugyanakkor mégis elgondolkodtatott a véleménye és mindaz, amit és ahogy mondott. A beszélgetésünk után akár meg is sértődhettem volna, de mégis sokkal inkább azt éreztem, hogy jó szándékkal "oktatott ki", és volt némi igazság abban, amit mondott.

De visszatérve az alapkérdéshez, valóban határozatlan lennék? És egyértelműen pozitív érték a határozottság, és gyengeség a határozatlanság?

Pozitív dolog, amikor mondjuk egy politikus vagy egy hétköznapi hazug ember határozottan beleáll a hazugságába, téveszméjébe? És negatív dolog, ha valaki olykor nehezen dönt, vívódik? Jó, persze, van az a mondás, hogy "a hülyék mindig magabiztosak, az okos emberek meg állandóan bizonytalanok valami miatt", ami most igazolja az elméletem (vagy nem? - na jó, csak viccelek), de nyilván ez is sarkított, és nem is feltétlenül vagyok okos.

Egyébként valóban gyakran vívódom. Ugyanakkor nem gondolom, hogy fontos kérdésekben döntésképtelen lennék, és úgy érzem, hogy vannak céljaim és van határozott értékrendem. Ha másra nem is volt jó az eddigi kilenc Kinizsi Százasom és a négy Iszinik 100-am (no meg a blogom), arra valamelyest igen, hogy akár helyettem is beszéljen az értékrendemről, céljaimról vagy akár a határozottságomról is. 2016-ban pedig - még ha olykor vívódni is fogok - remélem az élet számos területén - többek között a nyelvtanulásban - bizonyíthatom majd kitartásom, céltudatosságom.

2015. november 22., vasárnap

Iszinik 100, negyedszer

Hétvégén - a tervnek megfelelően, erős motivációval - sikeresen teljesítettem a negyedik hivatalos Iszinik 100 teljesítménytúrám, Jeremcsuk Isti barátom társaságában. Bár az időjárás a vészjósló előrejelzések ellenére aránylag enyhe és kellemes volt, maga a túra valahogy egyáltalán nem volt könnyű. Beszéltük is Istivel, hogy szinte a Kinizsi Dupla nem csapott szét minket ennyire, mint most egy "egyszerű" Iszinik. Visszatérve korábbi hagyományaimhoz, alaposan kihasználtuk a rendelkezésre álló szintidőt, 24 óra 35 perc alatt (25 perccel szintidőn belül) értünk be a célba. A túráról a napokban írok majd részletesebben is, de most még igyekszem bepótolni az alváshiányom. Gratulálok a túra minden teljesítőjének és sokat küzdő feladójának!

2015. november 20., péntek

Újra itt az Iszinik, Iszinik, Iszinik, újra itt az Iszinik, sállá-lállá-lá!

Hát nem megint eltelt egy év, vagy ha a Kinizsi Százashoz viszonyítunk, akkor fél év? De, eltelt, így aztán ismét itt az egyik kedvenc túrám, a K-100 univerzum és az ixikupizmus egyik zászlóshajója, ami anno elindított a túraőrültté válás útján, ez pedig nem más, mint az Iszinik 100.

Állítólag nem lesz túl szép idő a hétvégén, de ez csak még izgalmasabbá teszik a túrát. Azt hiszem, lesz miről mesélnem, és bízom benne, hogy nem a "Via Errata" túramozgalom kilométereinek számát bővítem majd vele.

("Hogy micsoda, Via Errata? Az nem Via Ferrata?" - kérdezheti magában a kedves olvasó, jogosan. Erről viszont majd csak később írok részletesen, na nem mintha különösebben babonás lennék.)

Ez lesz a negyedik Iszinikem, így most az is külön motivál, hogy ha sikerül, akkor megnyílik annak a lehetősége, hogy jövőre kettős jubileumom legyen: a 10. Kinizsi Százasom és az 5. Iszinik 100-am teljesítése, ünneplése. A túrán Jeremcsuk Istivel indulunk, akinek idén ez lesz az első 100-as túrája, így aztán emiatt is sikeresnek kell lennie a küldetésnek. Fejlámpa a töltőn, sörök bekészítve, Hoka cipő az ajtóban.

2015. november 17., kedd

My first post in English

Dear readers, this is my first post in English. I'm listened an interesting and hopeful scientific TED video about language learning just now: learning a language in six months. It's just my goal: speaking fluently and taking an exam in spring of 2016. I know that my grammar isn't perfect and my vocabulary is very vacant, but the scientists and polyglots say that for learning, we have to listen listen listen, talk talk talk, read read read and write write write (and don't wait for the "right moment"). Now, i write. My blog is one of my main channels of communication, so i use it for learning.

About Kinizsi Százas: learning a language is a game, a training, expanding our limits and stepping out of our comfort zone - like K-100. And both are a very-very long way, made up of small steps.

And on the weekend, it's Iszinik, the reverse K-100, i will go on it with my friend, Jeremcsuk Isti.

2015. november 12., csütörtök

Az Ulysses és a Kinizsi Százas

Elkezdtem olvasni James Joyce hatalmas, több mint 900 oldalas regényét, az Ulyssest. A mű átvitt értelemben is hatalmas: a világ (egyik) legjobb regényének tartják. Kamaszkoromban már egyszer belefogtam, akkor talán 50-100 oldalt olvastam el belőle. Most azonban nem magyarul, hanem eredetiben, angolul olvasom, ami persze nem sokat könnyít számomra az olvashatóságán és értelmezhetőségén, de legalább összekötöm a nyelvtanulást a szépirodalommal.

A napokban ugyanis beszereztem néhány angol nyelvű könyvet, azt hiszem, ezek kitartanak egy ideig. Az Ulyesses mellett Kurt Vonneguttól az Ötös számú vágóhidat (Slaughterhouse Five), Douglas Adamstől a Galaxis útikalauz stopposoknak-ot (Hitchhiker's Guide to the Galaxy), George Bataille-tól pedig az Érzékiséget (Eroticism). A Galaxis útikalauz stopposoknak ráadásul olyan kiadás, melyben a történet folytatásai is benne vannak, így összesen hat regényt tartalmaz, és csaknem olyan vastag könyv, mint az Ulysses. Ezek mellett vásároltam egy nyelvvizsga-előkészítő tankönyvet is. Kíváncsi vagyok, hogy így autodidakta módon (vagy legalábbis nyelvtanfolyam nélkül), regényeket és nyelvkönyveket olvasva, YouTube videókat és hangoskönyveket hallgatva, a Duolingo és más online és okostelefonos alkalmazások segítségével, angol híroldalakból, blogokból informálódva, valamint olykor angolul beszélgetve el tudok-e jutni pár hónap alatt (tavasz végéig) a középfokú nyelvvizsgáig.

Tehát a kedves olvasó (többek között nyelvtanár édesanyám) megnyugodhat, hogy az őrült túrák, a Rubik-kocka, a longboard és a golyopács mellett találtam magamnak egy egészen "polgári" hobbit is a nyelvtanulás formájában. Ja igen, még egy további könyv a birtokomba került: A fordítás titkos ösvényein, amit valójában édesanyám kapott, de most én olvasgatom (ráadásul szerencsémre főleg angol nyelvű példák vannak benne).

No de térjünk vissza az Ulyssesre, amit egyébként a még hatékonyabb tanulás érdekében hangoskönyvként is áttöltöttem Sziamiaúra, az okostelefonomra. A mű ugyanis több hasonlóságot is mutat a Kinizsi Százassal, azon a szubjektív szemponton kívül, hogy engem mindkettő foglalkoztat.

Például ugye mindkettő monumentális: a Kinizsi Százason az ösvények, míg az Ulyssesben a mondatok kanyarognak szinte végeláthatatlanul.

Aztán mindkettő egyetlen nap története: a Kinizsi Százas is 24 órát ölel át, míg az Ulyesses is, hiszen a regény egy régi dublini nap történetét beszéli el.

Továbbá mindkettő mély és megfejtendő, és egyik esetén sem lehet "kétszer ugyanabba a folyóba lépni", hiszen ahogy nincs két egyforma Kinizsi Százas (változhat az időjárás, biztosan változunk mi magunk, a céljaink, túratársaink), ugyanúgy feltételezem, hogy ha egyszer sikerül elolvasnom az Ulyssest, és majd később az újraolvasására adom a fejem, akkor immár komolyabb nyelvtudással és még több háttérismerettel újabb és újabb rétegeit mutatja majd.

És még egy hasonlóság: a Kinizsi Százas teljesítéséhez és az Ulysses elolvasásához is eltökéltség és kitartás kell.

És még egy: ahogy a Kinizsi Százas, úgy az Ulysses is megosztó, vannak, akik "túlhájpoltnak" tartják. Az Ulysses esetén ez azt jelenti, hogy felmerül, hogy esetleg csupán egy hatalmas irodalmi blöff.

Ja igen, Duolingóban már 80 napos szériánál tartok.

2015. november 2., hétfő

Rejtvény!

A képen egy népszerű, a Budai-hegységben található kirándulóhely neve van elrejtve, melyet számos teljesítménytúra érint. Egy kis segítség, ha nagyon nem megy: a megoldás a Budai Térképkörhöz is kapcsolódik.

Kapcsolódó bejegyzés:
Turistajelzés Bingó - a kupa, ami társasjáték!

2015. október 29., csütörtök

Az 1981-es Ságvári Endre emléktúra jelvénye

No, a zacskós tájképek után fordítsuk komolyra a szót.

Az első, 1981-es Kinizsi Százas túrafüzete után ugyanis újabb különlegességet szereztem: a Ságvári Endre emléktúra jelvényét, méghozzá ebből is az 1981-eset. A Ságvári Endre emléktúra ugye éppen az a túra, amiről úgy tartják, hogy a Kinizsi Százas előtt is létező teljesítménytúra lehetett volna - ha létezett volna akkoriban ez a fogalom, hogy teljesítménytúra.

Kapcsolódó bejegyzés:
Mégsem a Kinizsi Százas hazánk első teljesítménytúrája? Vagy mégis?

Őrület: jönnek a zacskós túrafotók?

A planking, az extrém vasalás meg az "ice bucket challenge" (lásd Falus Ferenc) után újabb őrület hódít az információs szupersztrádán, azaz az úgynevezett világhálón: a "nutscapes", vagyis a herezacskós tájképfotózás. Bár a szelfi-fotózás forradalmának is tekinthető, az az igazság, hogy szégyenlős vagyok, meg azért egy nüansznyit mintha bizarr is lenne a dolog (mármint ez a fajta perspektíva), így azt hiszem, nem lesznek ilyen fényképeim a Kinizsi Százas útvonaláról, nevezetességeiről. Aztán lehet, hogy idővel annyira elterjed és kanonizálódik a tájképek ilyesfajta, ma még korát meghaladónak tűnő dedikálása, hogy a jövőben arra néznek majd furcsán a túratársai, aki nem "nutscape" vagy "pussyscape" pózból lövi a felvételeit. A nap kérdése pedig: vajon ebbe is beszáll milyen Feri Vágási Feri?

2015. október 28., szerda

Túl késő már és túl hamar

A 888.hu egy rossz vicc (kormánypárti műlaza trashújságírás közpénzből), és ha már három nyolcas, akkor inkább a triple8.com jut az eszembe (nem mindegy, hogy csíkos sikló oder was), de azt azért bevallom, hogy a Trabant zenekarra és az Eszkimó asszony fázik c. filmre a 888.hu egyik "cikkéhez" kapcsolt videóban találtam rá.

Nem is gondoltam volna, hogy ez egy 1983-as dal. A harmadik Kinizsi Százast rendezték abban az évben. Az énekesnő Méhes Marietta, ez legalább olyan feminin név, mint amennyire a skála másik végén Pierce Brosnan keresztneve maszkulin (to pierce - szúr, fúr, behatol). Hja, mióta angolul tanulok, majdnem mindent lefordítgatok, nem is tudtam például, hogy bitch eredetileg szukát jelent, az infláció pedig a felfújásból jön.

A dalszöveg minden sora megannyi nagy kérdés.

"Itt van, pedig senki se hívta". - majdnem minden és mindenki így van ezzel, kivéve akiket/amiket kifejezetten hívott valaki/valami, de ezek száma elenyésző lehet a hívatlanokhoz képest.
"Néz rám, de nem látom a szemét" - mennyire láthatunk bele valakibe?
"És nem tudom, de arra emlékszem / hogy nem értem, amit beszél." - és mennyire érthetünk meg valakit?
"A székről átülök a fotelbe" - a kényelem választása, például ha valaki nem indul több Kinizsi Százason.
"Jobb ha ma lelépek korán" - megint a pihenés, a könnyebb út az erdő, az éjszaka kihívásai helyett.
"Az fix(?) hogy jól meg lett keverve / nem tudom mi jöhet ezután" - ...
"Nem figyel rám, az arcába nézek / ez mindig jól felkavar" - ...
"Mond valamit, de semmit se értek / túl késő már és túl hamar" - ez mekkora, túl késő és túl hamar, ilyen érzés is sokszor előfordul az ember életében.

Ja igen, és ha már videoajánló, következzék egy nemajánló is: ez a videó ill. konteo például kifejezetten nem ajánlott éjszakai túrák előtt.

2015. október 20., kedd

Minden okesz!

Ezt a bejegyzést most csak azért írom, hogy megnyugtassam a kedves olvasót és elmondjam, máris sokkal jobb a kedvem, az előző bejegyzés csak valamiféle alkotói válság eredménye volt. Érzem, hogy jövőre tényleg nagyon sok mindent meg fogok valósítani, sőt, már a most következő hosszú hétvégén is. Na, majd mesélek!

2015. október 15., csütörtök

Egy kis válság

Vagy egy kis válságom most, úgy érzem. Megtaláltam a szerelmet, van biztos munkám, egy perc alatt ki tudom rakni a Rubik-kockát, haladok az angol tanulással, már egész ügyesen eldekázgatok a kendamával, újra van kedvem longboardozni, sőt most már Hoka cipőm és digitális kijelzős svájci bicskám is van, jóformán minden adott a boldogsághoz, és mégis, valami mintha nyomasztana.

Pedig még híztam is, ami nálam olyan, mint a legtöbb embernél a fogyás, azaz örülök neki. Talán nagy fába, sőt több nagy fába is vágtam a fejszém a tavaly elhatározott könyvírással, a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesülettel, a különböző ötleteimmel vagy a kvízemmel, és mivel ezekre nem jut elég időm, ez valahogy zavar, nyomaszt. Illetve időm még jutna is, ha nagyon akarnám, de éppen ez az, hogy mintha nem akarnám eléggé, valahogy gyengének érzem magam a kitűzött feladatokhoz.

Vagy az is lehet, hogy a túrakudarcok miatt van, illetve azok is közrejátszanak. Mostanában még a blogom sincs kedvem annyira írni, mint korábban, még ennek a bejegyzésnek a megírásához is úgy kellett erőt vennem magamon. Na mindegy, bízom benne hogy ez csak valami átmeneti állapot, és hamarosan visszatér a vitalitásom, mert ez így elég rossz. Talán pihennem kellene kicsit, vagy valahogy felfrissülnöm. Úgy érzem, a közelgő Iszinik 100 friss levegője és kihívása jót fog tenni (Jeremcsuk Istivel vágunk majd neki a távnak).

Amúgy arra is gondolok, hogy esetleg a közelgő 35 születésnapom miatt is lehet ez az érzés, mert ha tudatosan nem is tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, azért mégiscsak egy kisebb "jubileum", és az ember akarva-akaratlan átgondolja, hogy mi az, amit elért eddig. És ha kellően szigorú vagyok magamhoz, akkor be kell látnom, hogy a kilenc Kinizsi Százasomon kívül azért olyan nagyon sok mindent nem tudok felmutatni.

Netán a napi több óra angol tanulás is hozzájárul, ami bár edzi a elmém, ugyanakkor a hiányosságaimra is ráébreszt, és mivel még a folyamat elején járok, gyenge nyelvi készségeim miatt még ha hamisan is, de egyfajta fogyatékosságot érzek?

No sebaj, azért van, hogy ennél optimistábban látom a dolgokat, és bízom benne, hogy visszatér az erőm, és jövőre mind túraszakmailag, mind anyagilag, mind pedig a világ megismerésében és megértésében is sikerül előbbre jutnom, és a könyvemet és a kvízemet is sikerül megvalósítanom.

Kapcsolódó bejegyzés:
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek
Dolgok, amikről azt hittem hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek 

2015. október 14., szerda

Az "okosbicskám"

A Victorinox Smartknife Survivor DRM3000 sajnos (még) nem létezik, de azért beszereztem egy sokfunkciós "okosbicskát", egy Victorinox Altimeter Plus-t. Érdekessége, hogy valóban van kijelzője, amely a tengerszint feletti magasságot valamint a hőmérsékletet mutatja.

Kapcsolódó bejegyzés:
Gondolatok a svájci bicskáról

Megvettem a Victorinox Smartknife Survivor DRM3000-et!

Sikerült megszereznem egy Victorinox Smartknife Survivor DRM3000-et, a svájci gyártó csúcsmodelljét. Ez az első Victorinox bicska érintőkijelzővel, valamint számos okos-, navigációs- és túlélőfunkcióval. Többek között van benne pulzusmérő, lépésszámláló, valamint 64 GB tárhely, sőt, a 10000 mAh-s akkumulátorának (mely ráadásul napelemmel és mozgási energiával is töltődik) köszönhetően még egy teljesen lemerült okostelefon is többször újratölthető vele.

A fentebb említetteken és a megszokott késfunkciókon (konzervnyitó, sörnyitó, dugóhúzó, stb.) kívül minden megtalálható benne, ami egy túraórában és egy zenelejátszóban, sőt még jóval több is.

Van benne iránytű, magasságmérő grafikus ábrázolással, barométer, hőmérő, rádiójel vezérelt óra (ébresztővel, stopperrel, visszaszámlálóval és világórával), GPS, lézeres távolságmérő, mérőszalag, vízmérték, led lámpa, uv-lámpa, ultrahangos kutyariasztó, toll, rádió, zenelejátszó, diktafon, mérleg, vihargyújtó, parfümtároló, kézmelegítő, síp, nagyító. Emellett Bluetooth-kapcsolatának köszönhetően értesít a beérkező hívásokról, sms-ekről és e-mailekről is.

Ha többet meg szeretnél tudni a Victorinox Smartknife Survivor DRM3000-ről, kattints ide!

2015. október 13., kedd

Híztam!

Örömmel jelentem a kedves olvasónak, hogy híztam! Tavaly óta olyan 7-8 kilót, de lehet hogy többet. Azért még messze vagyok attól, hogy tényleg én legyek Totyicuki (Rettentő Földrengés), a szumó birkózó, de haladok. A hízást egyébként feltehetően a valamivel kevesebb túrázásnak és a kiadós családi ebédeknek köszönhetem. Azért bízom benne, hogy a testtömeg gyarapodással nem csökkennek jelentősen túrázó képességeim, és jövőre sikerül megvalósítanom túraszakmai céljaimat, sőt talán gyorsabb és erősebb leszek, mint bármikor korábban.

Ja igen: ma egy elő- és utószületésnapi sörözés közben Jeremcsuk Istivel megbeszéltük, hogy együtt vágunk neki az idei Iszinik 100-nak (egyébként bő egy éve jártuk végig a Kinizsi Duplát).

2015. október 6., kedd

A nap, amikor több mint 1500 pontot értem el a Duolingóban

Nem is olyan régen, alig két hete volt a nap, amikor több mint 1000 pontot (1094-et) értem el a Duolingóban. Ezt most sikerült jelentősen megdöntenem, és egyetlen nap alatt 1500 pontnál is többet szereznem, egészen pontosan 1527-et. Így már 14712 pontom van összesen, 19-es szinten járok és 43 napos szériánál, a tudásom pedig 53%-os, valamivel a "fél tudás" feletti, tehát még azért van hová fejlődnöm. A lingotjaim száma 225. Volt egyébként olyan fél óra, amikor megnéztem, hogy ennyi idő alatt hány pontot tudok elérni: ekkor 193 pontot tettem hozzá az "egyenlegemhez". Szóval itt tartok most a Duolingóban.

Amúgy épp a napokban kezdtem el követni unokatesóm egyik barátját Duolingón, aki több nyelvet is gyakorol egyszerre a programmal, és már több mint 30000 pontja van és 170 napos szériánál tart, így most már némi "versenyszellem" is motivál. De hamarosan mesélek majd arról is, hogy egy ismerősöm hogyan szólt le, ez is elég tanulságos, ugyanakkor szintén motiváló.

Ami még a nyelvtanulást illeti, rájöttem, hogy nagyon hasonlít a hosszútávú túrázáshoz is: itt is apró lépésekből épül fel az egész, valamint szintén komoly kitartás és folyamatos, könyörtelen előrehaladás kell a sikerhez. Továbbá hasonlóban váltakozva, vagy olykor párhuzamosan érzem úgy, hogy "egész jól haladok" vagy éppen hogy "te jó ég, alig tartok még valahol".

2015. október 5., hétfő

Újabb négy teljesítő a Budai Térképkörön!

Legutóbb egy négy fős csapat, Vizi Rita, Kenyeres Máté, Wittinger Balázs és Kecskés Márton teljesítette a Budai Térképkört, és teljesítésük több szempontból is különleges. Egyrészt ez az első alkalom, hogy egy négyes gyalogolta végig a távot, hiszen eddig egyedül vagy párban járták be a Térképkört a túrázók. Másrészt az ő teljesítési intervallumuk nyúlt a leghosszabbra, mert az első szakaszt még nyár elején, június 6-án gyalogolták le, míg a harmadikat már ősszel, október 4-én.

Az egyikük, Kecskés Márton immár harmadszor járta be Budai Térképkört, ezzel ő a csúcstartó a teljesítések számát illetően. Az 1999-ben született Kenyeres Máté pedig a Térképkör eddigi legfiatalabb teljesítője. A csapatnak köszönhetően az eddig kiosztott Térképkör kitűzők és oklevelek negyede a budapesti Corvin Mátyás Gimnázium tanárai ill. diákjai birtokában van. Mindannyiuknak gratulálok!

Kapcsolódó bejegyzés:
A Budai Térképkör elmúlt évének mérlege

2015. október 1., csütörtök

Egészségetekre!

Nicsak, mit szereztem! Egy Zsolnay Kinizsi sörös poharat. Ahogy a legelső, 1981-es Kinizsi Százas túrafüzetét, ezt is a Vaterán vásároltam. Így az említett túrafüzet, a Kinizsi Crok kártya, Forester pólója, a faragott Kinizsi címer, az Iszinik baseball-sapka, az Iszinik lufik és a Lego Kinizsi Pál (lóval) után egy újabb darabbal bővült a Kinizsi Százassal és Kinizsi Pállal kapcsolatos gyűjteményem.

Kapcsolódó bejegyzés:
További gondolatok az 1981-es Kinizsi Százas itinerről és Laurenszky Ernőről, a túrafüzet első tulajdonosáról

2015. szeptember 24., csütörtök

2016 lesz a túrázási csudaévem?

Könnyen lehet, hogy 2016 lesz a túraszakmai értelemben vett csudaévem. Ha minden jól megy, és nem adom fel a túrákat, akkor több jubileumom is lesz a 2016-os esztendőben:
- ötödik Iszinik 100 teljesítésem (feltéve hogy idén sikerül a negyedik)
- ötödik Rockenbauer 130 teljesítésem
- és talán az első Kazinczy 200 és Vadrózsa 160 teljesítésem

Továbbá jövőre kerül harmadjára megrendezésre az Iszkiri és átadásra az Ixi Kupa, és remélem, hogy 2016-ban a könyvem is elkészül és megjelenik. 

Kapcsolódó bejegyzések:

2015. szeptember 23., szerda

A nap, amikor több mint 1000 pontot értem el Duolingóban

Azért nem csak a TTMR pontokat gyűjtöm ám. Ma például több mint 1000 pontot szereztem Duolingóban, egészen pontosan 1094-et, és még nincs is vége a napnak. Hogy ez az 1094 pont mennyit jelent, azt jól érzékelteti, hogy a napi követelmény még "őrült" szinten is mindössze 50 pont teljesítése, amit így csaknem 22-szeresen túlteljesítettem. Most már 17-es szinten járok, 10531 ponttal, a program szerint 51%-os tudással (ami persze még mindig csak "féltudás", de azért fejlődök).

Angolul tanulók figyelmébe ajánlom még ezt az oldalt is, nagyon jól oktató videók találhatóak itt, több tanártól, változatos témakörökben és szinteken: engVid.com.

Kapcsolódó bejegyzések:
Gondolatok az angoltanulásról
Ma van a Rubik napom-pom-pom!

Egy gondolat a szíriai polgárháborúról

A szíriai polgárháború egy nagyon összetett dolog, ahol még a hozzáértők is nehezen követik, hogy ki kivel van és senki sem tudja hogy hogyan lehetne megoldani a konfliktust, így nem is magáról a háborúról szeretnék írni, csak egy észrevételt teszek, talán az idő egyfajta "relativitásáról". Mert egyszerre lehet úgy érezni, mintha ez a háború már nagyon régóta tartana, ugyanakkor úgy is, mintha éppen ellenkezőleg - talán azért, mert jelenleg is tart, így a jelen része.

Ami érdekes véletlen egybeesés, hogy éppen a háború kitörésekor, 2011 márciusában kezdtem komolyabban írni a blogomat és kiépíteni a "Kinizsi Százas birodalmamat" (előtte is írtam már egy-két bejegyzést, a legelsőt, a blogindítót még 2009 júniusában, de míg 2011 márciusáig összesen nyolc posztot írtam, addig abban a hónapban 22-t).

De visszatérve a háborúra, át is adom a szót Speaknek: Stop the war, check this, c'mon!

2015. szeptember 22., kedd

Hát természetesen Kinizsi Pál!

http://penge.hu/kezdolap
Hoppá, milyen hirdetésbe futottam az interneten! Ki az erősebb: Kinizsi Pál, vagy Vasember? Természetesen Kinizsi Pál erősebb mint Vasember, mert Vasember csak egy kitalált képregényhős, és ugyanezen logika alapján egy Combino villamos is hosszabb egy csillagrombolónál, mert a csillagromboló is csak ki van találva, vagyis a valóság univerzumában nem létezik, így hossza zérus.

De ne kerüljük ki teljesen a kérdést, vonatkoztassunk el kicsit a valóságtól, és képzeljük el hogy létezik a csillagromboló. (Közben felkészül: Kinizsi Pál és Vasember.) Ez esetben 900 méteres hosszúsággal kell kalkulálnunk, míg a budapesti Combino Supra villamos hossza csupán 54 méter, vagyis a csillagromboló csaknem 17-szer hosszabb a nagykörúti sárga villamosnál, tehát fordul a kocka.

Amennyiben pedig Vasember is létezne, akkor fizikailag bizonyára erősebb lenne Kinizsi Pálnál (hacsak Kinizsi nem venné fel a szupererőt adó szupersapkáját), viszont hadvezéri képességei miatt egy csatában továbbra is Kinizsi győzedelmeskedne, már csak amiatt is, mert egyetlen csatáját sem vesztette el.

2015. szeptember 21., hétfő

Előneveztem az Iszinik 100-ra

Előneveztem a novemberi Iszinik 100-ra, azaz a "fordított Kinizsi Százasra" (az előnevezési adatlap ide kattintva érhető el).

Ha sikerül teljesítenem, ez lesz a negyedik Iszinik 100-am, összességében pedig a 22. alkalom, hogy végigsétálom a Kinizsi Százas útvonalát, valamelyik irányból. Érdekesség, hogy a tavalyi Iszinik volt életem leggyorsabban teljesített 100-as túrája, amikor is 20 órán belül célba értem.

Bízom benne, hogy az Iszinik idén sem fog majd ki rajtam, bár a Kazinczy és a Vadrózsa kudarca óvatosságra és alázatra int, és nem árt rá készülnöm. Az is lehet, hogy az Isziniken Jeremcsuk Istivel együtt indulunk majd, akivel a Kinizsi Dupla óta nem túráztunk együtt, éppen csak összefutottunk egy-két rövidebb teljesítménytúrán (meg néhányszor söröztünk, holnap pedig éppen falat mászni megyünk).

Ja igen: ne feledjétek, az Iszinik idén is az Ixi Kupa utolsó, negyedik túrája!

2015. szeptember 14., hétfő

2015-ös TTMR pontjaim, eddig

Gondoltam, átszámolom az eddigi TTMR pontjaimat, úgyis rég kalkulálgattam már ezeket. Idén ugye kevesebb túrán voltam, és volt két feladásom (kevésbé önkritikusan: átnevezésem rövidebb távra) is. De akkor nézzük is, hogy mennyi az annyi.

Február: Börzsöny LeFaGySz 54 (53,6 km, 2716 méter szintkülönbség), március: Iszkiri 35 (36,2 km, 735 m), május: Sárga 70 (72,5 km, 2290 m) és Kinizsi Százas (100 km, 2930 m), június: Kazinczy 50 Széphalom (57,2 km, 2120 m), augusztus: Rockenbauer 130 (129,6 km, 2640 m), szeptember: Vadrózsa 50 (47,6 km, 1495 m).

Ez eddig összesen 496,7 kilométer túratáv és 14926 méter szintkülönbség, azaz 720,6 pont (496,7 + 14926/100*1,5), ami a bronz jelvényre elég (idén már csak az Iszinik 100-at és esetleg az Esti Mecsek teljesítménytúrát tervezem teljesíteni). Ami kicsit bosszantó: ha sikerül a Kazinczy 200 és a Vadrózsa 160, most kényelmesen meglenne az 1000 pontom az ezüst jelvényhez, de hát ilyen az élet, és jövőre lesz min javítani.

(A hivatalos teljesítménytúrák mellett persze idén is voltak komoly privát túráim is, például Áronnal egy Kinizsi Százas bejárás sztovka módra, amikor éppen 20. alkalommal jártam végig a K-100 útvonalát).

Egy kis visszatekintés: 2014-ben 1796 pontot (ezüst jelvény), 2013-ban 2420 pontot (arany jelvény), 2012-ben pedig 2210 pontot (arany jelvény) gyűjtöttem.

2015. szeptember 13., vasárnap

A Vadrózsa 160 története, avagy hogyan siklott ki a csu-csu vonat (choo-choo train), továbbá gondolatok, tapasztalatok a Hoka cipőről

Nos, elmondom hogy volt. Elöljáróban annyit, hogy az új, Hoka túracipőm, amit először vettem fel túra alkalmával (előtte csak városi körülmények között sétáltam benne talán 5 kilométert összesen) bevált. Sem zoknit cserélnem nem kellett, de még csak a cipőt sem kellett levennem több mint 70 kilométeren keresztül (egyszer kellett egy kisebb kavicsot kipiszkálnom saroktájon, de ahhoz sem vettem le). Szóval ez a jó hír, mert azért ez a Hoka cipős indulás lutri volt, de úgy látszik, bejött.

A rossz hír az, hogy a csaknem 160 kilométer legyőzése nem sikerült. Lassú és gyenge voltam ehhez a távhoz (158,4 km) és ehhez a szinthez (6495 méter), legalábbis a 42 órás szintidőn belül mindenképp. Pedig gyalogoltam én már kétszáz kilométert tavaly (Turul 200, valamint Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istivel) és tavaly előtt (Kinizsi Dupla egyedül), de idén úgy látszik, a Rockenbauer 130 legyőzése maradt a leghosszabb teljesített túrám. Sebaj, azért ez is eredményes év volt a kilencedik Kinizsimmel és a negyedik Rockenbauerrel, a Kazinczy 200 és most a Vadrózsa 160 feladása pedig komoly tanulság, lehet belőle építkezni, és jövőre revansot venni.

Itt is hasonló tanulságokat kellett leszűrnöm, mint a Kazinczy 200-on: erősödnöm és gyorsulnom kell. A Kinizsi Százas vagy egy hosszabb, de kevésbé szintes vagy bővebb szintidejű túra megy még rutinból, lelkesedésből, valahol a "sejtjeimben van" hogy végig tudok menni, de a Kazinczy 200 vagy a Vadrózsa 160 már nem ez a túrakategória, legalábbis nekem. Ide már több tudatosság és komolyan vett felkészülés, edzés kell.

Visszakanyarodva még a cipőhöz, tényleg nem azon múlott. Bár erősebb lejtőkön, amikor még nem húztam meg elég szorosra a cipőfűzőjét, kellemetlenül előrecsúszott a lábam és nyomta a lábujjaim, a cipőfűzőt jobban meghúzva ezen tudtam javítani. Viszont nagyon jól tapad a cipő, azokon a lejtőkön (például a Kékesről leereszkedve a sárga sávon és sárga négyzeten), ahol mások túrabottal is nehezen, csúszkálva ereszkedtek, én túrabot nélkül, kezemben a fejlámpával (általában kézben hordom, úgy jobban látok vele) is stabilabban tudtam leereszkedni. Amire vigyázni kell, hogy a vastag talp ellenére az orra vékony, így a kövekbe rúgást minél inkább kerülni kell, illetve hogy ha a tapadós sár ráragad a talpára, akkor még magasabb és furcsább viselet. De szerencsére ilyen tapadós sár csak a táv elején volt, később nem annyira volt jellemző (volt ugyan sár, de nem az a talpra tapadós fajta). Ja igen, és beázik, viszont gyorsan is szárad, és ez még mindig jobb, mint azok a cipők, amik nem áznak be ugyan, de belefülled az ember lába.

A következő nagy próbatétel és "cipőteszt" az Iszinik 100 lesz, és most, hogy a Vadrózsába beletört a bicskám, igyekszem majd ott minél többet kihozni magamból, és immár valóban rendesen készülni a túrára pl. futásokkal, lépcsőzésekkel, vagy rövidebb, de szintes ill. minél gyorsabban teljesített túrákkal. És akkor talán a tavalyi "rekordomat" is sikerül megdöntenem az Isziniken, ami némiképp kárpótolna az idei túrakudarcokért.

Ami a túrát illeti, két túratásammal, cimborámmal, Andrással és Rajmunddal indultunk, azaz az idei Rockenbaueren már bevált csapattal. András mesélte, hogy a kislányának angolul is tanítanak mondókákat, például a Choo-choo traint, így aztán ezt többször is emlegettük a túra előtt és a túra folyamán. "Zakatol a choo-choo train", mondtuk, ráadásul ahogy Rajmund túranadrágjának szára susogott, olyan volt, mintha tényleg egy kis gőzös zakatolna. És ment a choo-choo train hegyre fel és hegyről le, rendületlenül. De aztán egyre nehezebben tartotta a menetrendet (azaz egyre inkább a szintidő szélén táncoltunk), és végül ki is siklott.

A túra előtti éjjel Gyöngyösön, egy aránylag olcsó, de mégis kellemes szálláson, a belvárosban pihentünk meg. A közeli, romkocsmaszerű hamburgerezőben ill. romkocsmában, ahol hamburgereket is árulnak vacsoráztunk, stílszerűen Mátra burgert választottam. Elég nagy volt, óriási hússal és finom fűszerezéssel, ajánlani tudom.

Reggel aztán átmentünk a rajtba, Rózsaszentmártonba. Megkaptuk az itinerünket, ellenőzőlapunkat és a chipes karszalagot, és 6:45-kor elindultunk, tömegrajttal. A rajt is hangulatos volt, sok ismerős arc, és ugye a Rockenbauer óta nem túráztam, így jó volt újra ebben a közösségben lenni és a hosszútávú túrázás, vagy egyáltalán a természetjárás életérzésében lubickolni.

Az első 15 kilométeren még 5 km/óra feletti sebességet tartottunk, és ugyan az utolsók között voltunk, de azért úgy tűnt, hogy magunkhoz meg a szintidőhöz képest jó tempót megyünk. Mátraszentimrére, nagyjából a maratoni távhoz (41,9 km, addig 1857 méter emelkedőt leküzdve) viszont már 9 és fél óra alatt jutottam valamivel lemaradva Andráséktól, azaz az átlagsebességem 4,4 km/órára esett, igaz, még mindig kényelmesen a szintidőn belül voltam. Kékestetőre (62,3 km, és 2715 méter, tehát csaknem Kinizsi százasnyi szintkülönbség addig) este háromnegyed 10-re értem (azaz 15 óra gyaloglással, 4,2-es átlagsebességgel; Andrásék gyorsabban felértek, negyed órát vártak rám). Azonban itt sem tűnt még lehetetlennek a teljesítés, mert azt számolgattam, hogy a hátralévő 96,1 kilométerre van még 27 óránk (miközben a Kinizsin ugye 100 kilométerre van 24 óra, de az egyrészt könnyebb és kevésbé szintes terep, másrészt itt már megtett az ember bő 60 km-t). Viszont a Kékesen még pihentünk is kicsit, illetve András úgy döntött, hogy a térdfájása miatt itt feladja a túrát, nem jön tovább.

Mi Rajmunddal továbbmentünk, abban a tudatban, hogy azért van még időnk, ráadásul ha bármi gond lenne, akkor így, hogy András kiszállt és hamarosan visszajut a szállásra, értünk tud jönni autóval. Tehát nekiindultunk az éjszakának és leereszkedtünk a meglehetősen erősen lejtő, köves-saras sárga sáv és sárga négyzet jelzésen (ahogy említettem, ezen egész ügyesen tapadt a cipőm, gond nélkül lesétáltam). De az aránylag lassú ereszkedéssel, meg-megpihenésekkel sok időt vesztettünk, Rózsaszállásra, 70,2 km-hez már csaknem hajnali fél 1-re értünk (pár perccel a hivatalos pontzárás után), tizenhét és háromnegyed óra gyaloglással, immár négyes átlag alá süllyedt sebességgel. Ráadásul ott is pihentünk legalább 20 percet, és a seprők, Áron és Gabriella is utolértek minket. Innen azért még továbbindultunk, de rövidesen, pár száz méter megtétele után számolgatni kezdtünk: csaknem 90 kilométerre van még 24 óránk, illetve már annyi sem, és a nyakunkon vannak a seprők is. Úgy, hogy az emelkedőkön már megmukorodva totyogunk felfelé, márpedig innen még azért lenne emelkedő bőven, 3694 méter, negyedével több mint ami a K-100-on száz kilométerre esik. Így aztán rövid tanakodás után arra jutottunk, hogy ez most nekünk szintidőn belül nem menne, és visszasétáltunk az ellenőrzőpontra. Ott még beszélgettünk Áronnal és a többiekkel, szomorkásan elnézegettük a tábortüzet, aztán egy ismerős pontőrrel (aki a Kazinczyn is pontőr volt) elindultunk a legcélszerűbb úton fel a Kékestetőre a sárga kereszt, kék kereszt és kék sáv jelzéseken, úgy 400 méter emelkedőt és kb. 4 kilométer távot leküzdve, immár "játékon kívül", ugyanis az volt a legközelebbi pont, ahová András értünk tudott jönni autóval.

Hát, így történt. Egyébként nagyon jó túra volt, gondos szervezéssel, szép tájakkal, de ezúttal csak az 50-km-es résztáv oklevelét és kitűzőjét kaptunk meg, a 160-as még várat magára. De az Iszinik 100-ra való edzésnek, cipőtesztelésnek, élménydús kalandnak és egy olyan pofonnak, ami ráébreszt arra hogy ide bizony alaposabban fel kell készülni, kiváló volt. Jellemző az is, hogy feladásunkkor ugyan még fogadkoztunk, hogy ilyesmire többet nem vállalkozunk, megállapítottuk, hogy az ilyen kemény túráknak nincs is értelmük, mert mi értelme órákon át, vagy akár a túra nagy részén a komfortzónánkon kívül lenni és feszegetni a határainkat, azonban délután a hazafelé úton már a jövő évi indulást tervezgettük.

Kapcsolódó bejegyzések:
Márkatörténet rovat: Hoka One One
Feladott túráim
Beszámoló a negyedik Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130-amról
2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belüli 100-as túrája

2015. szeptember 9., szerda

Milyen kötött sapkája lett volna Kinizsi Pálnak?

Bizonyára sokak fejében megfordult már, hogy vajon milyen kötött sapkája lett volna Kinizsi Pálnak, ha Kinizsi Pál idejében lett volna már kötött sapka. Nos, íme a válasz, a balatonfenyvesi bazársorról: ilyen kötött sapkája lett volna Kinizsi Pálnak, ha az ő idejében létezett volna a kötött sapka mint olyan.

Kapcsolódó bejegyzés:
Még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszedbe!

Nem mindegy, hogy... pólótervek hamarosan!

Figyelem, hamarosan indul a csikossiklo.org, ahol elsősorban a különböző pólóterveim lesznek elérhetőek, túrasztiló, Kinizsi, golyopács, Rubik-kocka és további érdekes valamint szexuálkreatív témákban.

Bear Grylls lazacot eszik Barackkal!

Ha már angoltanulás, meg erdő meg ilyesmi, nicsak milyen videót találtam: Bear Grylls lazacot eszik barackkal. Pontosabban Barackkal, azaz Barack Obamával, az Egyesült Államok elnökével éppen Alaszkában fogyaszt el jóízűen egy sült lazacot, amit korábban (még a hőkezelés előtt) egy medve már félig megevett.

Gondolatok az angoltanulásról

Szóval elkezdtem intenzíven tanulni az angol nyelvet. Korábban, középiskolában és egyetemi, főiskolai féléveim alatt már tanul(gat)tam, ahogy németet és franciát is, azonban egyik nyelvből sem jutottam el arra a szintre, hogy folyékonyan, készségszinten használjam, beszéljem. Nemrég azonban arra jutottam, hogy itt az ideje, hogy ezen változtassak. Úgy tartja a mondás is, hogy annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz, lehet ebben valami.

Igaz, most még szinte elérhetetlen álomnak tűnik, hogy egyszer Shakespeare-t olvassak eredetiben, vagy bármilyen angol nyelvű filmet könnyedén megértsek feliratok nélkül, de bízom benne, hogy kitartó tanulással eljön majd ez a pillanat is, belátható időn belül. Ha megtanultam kirakni a Rubik-kockát, és már sokszor gyalogoltam száz vagy akár kétszáz kilométert, akkor nyilván ez sem lehetetlen. És talán örököltem édesanyámtól is valamit, aki középiskolás korában tanulmányi versenyt nyert oroszból, emellett jól beszél németül és franciául is, és most éppen kínaiul tanul. Kezdem megérteni az ő szenvedélyét is a nyelvek iránt, valóban kellemes és addiktív, ahogy az embernek egyre ismerősebbek lesznek a szavak, mondatszerkezetek, idiómák, ahogy egyre komplexebb szövegeket ért meg ill. képes reprodukálni. Az angol nyelvnek köszönhetően a világ is jobban kinyílik: az internetes tartalmak csaknem harmada angolul van (a magyar nyelvű kontent aránya ennek nyilván a töredéke), a filmekről, dalokról nem is beszélve.

Állítólag a nyelvtanulás nagyon hasznos önmagán túlmutatóan is, a kognitív képességek egyik legkiválóbb edzésformája, és olvastam, hogy például még a vezetői kompetenciákat is erősíti, így akár a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesületet is még hatékonyabban vezethetem, és a többi brandemet, projektemet is jobban menedzselhetem.

A tanulási folyamatot a Duolingóval alapoztam meg, aztán nekiláttam könyveket is olvasni, például a Robinson Crusoe kétnyelvű kiadását (a könyv borítója szerint a híres régész, a Trója városát felfedező és feltáró Heinrich Schliemann is könyvek olvasásával, fordításával tanult meg egy-egy új nyelvet, és főleg épp a Robinsont használta erre a célra).

A Duolingo és további okostelefonos tesztek, szinonimaszótárak valamint a könyvek olvasása, fordítása mellett átszoktam arra, hogy a híréhségemet minél nagyobb arányban angol nyelvű hírportálok, blogok böngészésével csillapítsam, igyekezve minél jobban megérteni azokat. Egy kis szótárfüzetet is rendszeresítettem, abba gyűjtöm és abból tanulom a számomra új szavakat, kifejezéseket.

Amikor megunom az online teszteket és a fordítást, akkor pedig hangoskönyveket hallgatok, például munkába menet vagy munkából jövet, vagy elalvás előtt. Az "alva tanulás" a párna alá tett szótárral vagy tankönyvvel bizonyára nem túl hatékony, ez a formája viszont, hogy az ember még félig ébren vagy félálomban angol szöveget, történeteket hallgat, már inkább. Elkezdtem például hallgatni az egyik kedvenc novellámat, Kafkától Az átváltozást, emellett a Gulliver utazásait, Tom Sawyert (találtam egy oldalt, ahol elég sok szépirodalmi hangoskönyv fenn van). A Youtube-on pedig sok jó nyelvleckét találni, és például a könnyed sorozatok, mint a Jóbarátok is ajánlott erre a célra.

Szerintem ezekkel a módszerekkel, a nyelvtani tudást mélyítő és a szókincset bővítő játékos programokkal, a könyvekkel és a hangoskönyvekkel, filmekkel, valamint minél több alkalommal beszélve is a nyelvet (túrák közben igyekszem majd angolul tudó túratársakkal beszélgetni, ahogy erre korábban is volt példa) csaknem olyan jól lehet tanulni itthon is, mintha éppen Londonban vagy New Yorkban lennék, hiszen ezek révén szinte teljesen angol nyelvű környezet tudok magamnak biztosítani.

Érdekes folyamat ez egyébként, főleg a hangzó szöveg megértése. Először még éppen csak szavakat, rövidebb mondatrészeket kaptam el belőlük, kisebb szigeteket az értelmezhetetlen masszából, aztán ahogy bővült a belső szótáram, egyre inkább ráállt a fülem. Hasonló lehet, mint amikor a kisgyermek az anyanyelvét sajátítja el a szülei és a környezete beszédéből. Hátha olyan dinamikusan fejlődöm majd, mint a Rubik-kockában: először három perc is kellett a kirakásához, aztán kettő, most pedig már egy percen belül. Vagy mint a golyopácsban.

Kapcsolódó bejegyzések:
Dolgok, amikről azt hittem, hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek
A Duolingo leckék végére értem!