2012. április 29., vasárnap

Második felvonás: Pásztó 50

A tegnapi Gerecse 50 után ma sikerült a Pásztó 50-et is teljesítenem. Ez volt az első alkalom, hogy két egymást követő napon két komolyabb túrán is részt vettem.

A Pásztó 50 a maga 2050 méteres szintkülönbségével nehezebb gyaloglat volt a G50-nél (a táv végén, akárcsak a Mátrabércen, meg kellett mászni a Muzslát, igaz, most másik irányból), de sikerült találnom egy számomra megfelelő tempóban haladó társaságot, Ádámot és Áront, s velük - út közben jókat beszélgetve magáról a teljesítménytúrázásról, jelvényszerző mozgalmakról, kupákról - 11 óra 10 perc alatt a célba értem, így már csak a holnapi Sárga 70 van hátra a "túra-trióból".

2012. április 28., szombat

Első felvonás: Gerecse 50

A hosszú hétvégére tervezett három túrából az elsőt, a Gerecse 50-et sikerült teljesítenem. Bár a Mátrabérc után nem jelenthetett és nem is jelentett nagy nehézséget a leküzdése, azért a G50 sem lebecsülendő séta, ráadásul Bánya-hegy emelkedőjével tartogatott egy kis meglepetést is (ott pár percre ismét a Mátrabércen éreztem magam). Ugyan nem mentem túl gyorsan (pontosan 11 óra lett az időm), de egyrészt igyekeztem a túra-trilógiában gondolkodni és minél kevésbé kifárasztani magam, másrészt pedig egy négyfős csoporttal (köztük öcsémmel) mentem együtt, és alkalmazkodtam a saját tempómnál lassabb, kényelmesebb sebességükhöz.

Holnap a Pásztó 50-re megyek, majd pedig ha az is sikerül, akkor hétfő este a Sárga 70-en indulok. Remélem a tervek szerint sikerül majd és megerősít a "sorozat terhelés" (*), és nem Darwin-díjasként vonulok majd be a túrázók történelemkönyvébe.

Kapcsolódó bejegyzések:
Második felvonás: Pásztó 50
Harmadik felvonás: Sárga 70

2012. április 24., kedd

Frissült, bővült a Nagy Kinizsi Százas táblázat

Joey, aki 16-szoros Kinizsi Százas teljesítő, számos adattal segített helyesbíteni és bővíteni a Nagy Kinizsi Százas táblázatot. Információinak köszönhetően szinte az összes távolsági adatot korrigáltam, valamint a táblázatba kerültek a 2004. előtti TTT kiírások linkjei.

Kapcsolódó bejegyzések:
Nagy Kinizsi Százas táblázat
Melyik évben mikor volt a Kinizsi Százas?

2012. április 23., hétfő

Séta Tatabányáról Tatára V.

Vasárnap ötödször is megtettem a Tatabánya és Tata közötti bő 15 kilométeres sétát, ezúttal unokatestvérem férjével, aki most próbálta ki először az új túracipőjét (unokatestvéremmel már korábban megtettük ezt a túrát). A lassan hagyományossá váló kirándulás után, a Kinizsi Százas monumentalitására utalva mondtam neki is, hogy a K100 távolsága nagyjából annyi, mintha Tóvároskerttől még visszagyalogoltunk volna Tatabányára, majd ezt az oda-vissza sétát még kétszer, azaz összesen háromszor megismételtük volna.

Megjegyzés: a sárga jelzés immár valóban elkerüli a Baji vadászházat.

2012. április 21., szombat

Szuper túra hétvége

Nem Sepultura, hanem szuper túra: a Mátrabérc sikerétől fellelkesedve úgy tervezem, hogy a következő hétvégén, azaz a május elsejei hosszú hétvégén három teljesítménytúrán is részt veszek, e három túra pedig a következő: szombaton a Gerecse 50, vasárnap a Pásztó 50, hétfőről keddre pedig a Sárga 70. Ezek összesen 170 kilométeres távot és 5680 méter szintkülönbséget jelentenek. Ha sikerülne helytállnom, az nagyon jó edzés lenne a Kinizsi Százasra és egy esetleges, az idei évre tervezett 100 kilométernél hosszabb túrára is (mely most már nem biztos, hogy a Mátra 115-lesz, mert az egyik legjobb barátomnak lehet hogy éppen azon a hétvégén lesz a legénybúcsúja).

Az első két túrára, a Gerecse 50-re és a Pásztó 50-re öcsém társaságában megyek (vele legutóbb a Mátrahegy teljesítménytúrán voltam), a harmadikra pedig - ha még lesz hozzá erőm - valószínűleg egyedül.

Megjegyzés: Pásztó gyermekkorom egyik helyszíne:

"Gyakran visszatérek álmaimban a Mátra lábánál fekvő kisvárosba, Pásztóra, az általános iskolámba, ahová alsó tagozatban jártam. De még többször olvasás közben.
Az Iskola a határon is abban az épületben és az udvarán játszódott (a főallét valahol a salakos pálya és a magas fák között helyeztem el képzeletben, a szökőkutat kicsit nehezebb volt, de azt is megoldottam, a kosárlabdapálya mellett), és a Buddenbrook család is mintha ott élt volna. Zola Tisztes úriházának lakói is valami hasonló épületben laktak, bár ez utóbbi egy kicsit keveredett fantáziámban A gyűlölet c. film párizsi bérházával, ahová Vinz felcsengetett a kaputelefonon, hogy felmenjenek a drogos archoz, aki Saidnak tartozott."


Kapcsolódó bejegyzések:
Első felvonás: Gerecse 50
Második felvonás: Pásztó 50
Harmadik felvonás: Sárga 70

2012. április 20., péntek

Idei tizenkettedik futásom a Margitszigeten

A múltkori rekordkísérlet után ma Kovácspetyesz társaságában kocogtam egy kört a Margitszigeten, kényelmes tempóban, beszélgetve, és most hátizsákkal a hátamon. A szigetkört 30 és fél perc alatt tettük meg. Kovácspetyesszel még a Mátrabérc teljesítménytúra után lettünk ismerősök, amikor hazafelé tartva beszélgetésbe elegyedtünk a metrón.

Kocogás közben a Kinizsi Százas és a Mátrabérc mellett szóba került a lehetséges indulás a BEAC Maxin és a Mátra 115-ön, valamint az őszi-téli Iszinik 100 kudarcaim és a Börzsöny éjszakai teljesítménytúra, melyek tanulságosak voltak, hiszen e két utóbbi, kudarcba fulladt túra nélkül lehet hogy nem kezdek el komolyabban (legalábbis magamhoz képest komolyabban) futni, és akkor többek között a Vértesi Terep(fél)maraton élménye is kimaradt volna az életemből.

2012. április 18., szerda

Idei tizenegyedik futásom a Margitszigeten

Ma újra futottam egy kört a Margitszigeten. Most hátizsák nélkül és azzal a szándékkal mentem, hogy megdöntsem az eddigi rekordomat, a 26 perc 33 másodperces köridőmet, de ez végül nem sikerült. Igaz, nem sokkal voltam lassabb, mindössze hét másodperccel: 26:40 alatt kocogtam körbe a szigetet, így a legközelebbi kísérletnél szerintem sikerülni fog a saját csúcsom megjavítása.

2012. április 16., hétfő

Az eddigi Kinizsi Százasok nevezési díjának összege

Néhány bejegyzéssel korábban már írtam, hogy a Kinizsi Százast jó ár-érték arányú rendezvénynek, élménynek tartom - de hát mi mást is gondolhatna az ember egy számára fontos és kedves dologról? Ennek ellenére - vagy éppen ezért - kiszámoltam, hogy mennyi pénz gyűlt volna össze egy malacperselyben vagy egy számlán, ha valaki az első, 1981-es Kinizsi Százastól kezdve félretette volna a K100 mindenkori nevezési díjának megfelelő összeget, beleszámítva az idei nevezési díjat is.

A persellyel egyszerű a kalkuláció, csak össze kell adni a nevezési díjak összegét, mely az 1981-es Kinizsi Százason 20 forint volt, idén pedig 3.000 forint lesz. Így valamivel több mint 20.000 forint (egészen pontosan 20.380 Ft) jön ki.

Ha a pénzt nem egy malacperselybe dobáltuk volna, hanem egy olyan betétbe tesszük, melynek kamatozása megfelel az inflációnak, azaz ha a nevezési díjakat megpróbáljuk mai értéken nézni, akkor - ha jól számoltam - ennek több mint a kétszerese, 42.847 forint az eredmény.

Látható, hogy nem nagy vagyonról van szó (persze azért nem is teljesen elhanyagolható összeg), de a Kinizsi Százas túrák élménye s emléke, a teljesítések tudata ennél nagyságrendekkel értékesebb (a számításokhoz a KSH inflációs táblázatát és a Nagy Kinizsi Százas táblázatot használtam fel).

...további túra-matematika témájú bejegyzések itt a Kinizsi Százas blogban.

2012. április 15., vasárnap

Mátrabérc - 56 kilométeres túra "Kinizsi százasnyi" emelkedővel

Ugyan a Mátrabérc teljesítménytúra valamivel fiatalabb a két "őstúránál", az 1981 óta létező Kinizsi Százasnál és az 1982-ben született Gerecse 50-nél, azért így is tekintélyes múltja van, hiszen 1987-ben került megrendezésre az első. Ráadásul nem is akármilyen túráról van szó: érdekessége, hogy 56 kilométere alatt nagyjából annyi emelkedőn kell felmenni (és onnan lejönni), mint a Kinizsi Százas 100 kilométerén, hiszen ha a kaptatókat összeadjuk, 2742 métert kapunk. De úgy is nézhetjük, hogy kétszer annyi az emelkedő, mint a hasonló távú Gerecse 50-en. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a túra túlnyomó része vagy erős emelkedő, vagy pedig kemény, a térdet próbára tevő és odafigyelő leereszkedést kívánó lejtő. Emiatt és az aránylag szűkre szabott szintidő (13 óra) miatt vannak, akik a Mátrabércet tartják az egyik legnehezebb teljesítménytúrának - az 50 kilométer körüliek "súlycsoportjában" pedig még egyértelműbb ez a rang.

A Mátrabércet amellett, hogy egy Kinizsi Százas előtti felkészítő túrának szántam, még amiatt is terveztem teljesíteni, hogy jobban hozzászokjak a szintesebb, emelkedőkben gazdagabb teljesítménytúrákhoz, és valamennyire felmérhessem az edzettségem, s ez alapján eldöntsem, bele merjek-e majd vágni a Mátra 115-be.

A Mátrabérc útvonala keletről nyugatra pontosan végigér a Mátra térképen: a térkép jobb széléről, Sirokról indul, és bal szélén, Szurdokpüspökiben ér véget, közben pedig végigkanyarog a Mátra gerincein, bércein, érintve többek között a Kékestetőt, Ágasvárat, Muzslát (részben a Mátrahegy teljesítménytúrával közös útvonalon).

A szintidő gyalogos tempóhoz mérten annyira feszített, hogy szinte meg sem álltam, próbáltam tartani az itinerben leírt időtervet (ami a szintidő csaknem teljes kihasználására volt tervezve). A Kékesen nagyjából negyed óra előnyöm volt, és az biztatott, hogy az addig megtett 20 kilométeren már az emelkedők több mint felét is legyűrtem. Galyatetőre épp a terv szerint értem, ami nem volt túl jó jel, de aztán az utána következő könnyebb, enyhén lejtős (s ezzel szinte kivételesnek számító) szakaszon gyűjtöttem egy kis tartalékot. A célba, Szurdokpüspöki általános iskolájába 12 óra 33 perc alatt értem, és a Mátra 115-tel kapcsolatos kérdésre is megszületett a válasz: még nagyon sokat kell erősödnöm a Mátra 115-ig hátralévő szűk két hónapban ahhoz, hogy végül belevágjak.

Most - néhány korábbi túrámmal, például a már említett Mátraheggyel szemben - túrabotot is vittem magammal. A térdem a végére így is megfájdult kicsit (pedig már kezdtem elfelejteni ezt a fájdalmat, de szerencsére aránylag enyhe volt), ráadásul az utolsó kilométereken fáradtságból, figyelmetlenségből néhány kőbe, sziklába is belerúgtam.

Még az út elején összefutottam Suvlajjal, akivel a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrán voltam (azt a túrát akkor fel kellett adnom; emelkedőit tekintve egyébként hasonló nehézségű, sőt még nehezebb teljesítménytúra, mint a Mátrabérc, a téli időpontról nem is beszélve). Suvlajjal aztán még egyszer, Mátrakeresztesen is találkoztam, ahol épp a túratársait várta be.

A Mátrabérc előtti éjszakán a siroki sportcsarnokban aludtam (a csarnok illata visszahozott néhány gyermekkori emlékemet is), viszont nem vittem magammal hálózsákot, így eléggé fáztam, és nem is aludtam túl jól (sőt, nem is nagyon aludtam). Jobban kipihenve lehet hogy könnyebben, jobb időeredménnyel teljesítettem volna a túrát, de a lényeg az, hogy szintidőn belül voltam.

Összefoglalva: életem egyik legnehezebb, ugyanakkor legszebb túrája volt, mely nehézségét tekintve összemérhető a Kinizsi Százassal is (még ha némileg almát a körtével jellegű is ez az összehasonlítás, hiszen más-más tényezők adják a két túra nehézségét).

2012. április 12., csütörtök

Idei tizedik futásom a Margitszigeten

Tegnap újra voltam futni a Margitszigeten. Most csak egy kört kocogtam (29 perc 21 másodperc alatt), hátizsákkal a hátamon, ahogy a múltkor. Ez okozhatta, hogy az eddigi legjobb köridőmnél csaknem három perccel lassabb voltam. A hétvégi Mátrabérc teljesítménytúráig már nem futok többet (kivéve reggelente), utána viszont megpróbálom megjavítani mind a gyorsasági, mind pedig a távolsági csúcsom, ami jelenleg a félmaraton.

2012. április 8., vasárnap

Séta Tatabányáról Tatára IV.

Szombaton az Index fórum teljesítménytúra topikjának egy tagjával, Greg Kapitánnyal terveztünk egy fordított Gerecse 50 túrát, de végül egy rövidebb, 20-25 kilométeres kirándulás lett a dologból. Ez a "séta Tatabányáról Tatára" eltért az eddigi útvonaltól: a Turultól az egykori Kis-réti vadászház felé vettük az irányt, majd a Bunchu-kút és Vértestolna következett, ahonnan egy rövid piros keresztes szakasz után a piros jelzésen mentünk a Baji vadászházig, majd pedig a megszokott úton, a sárga jelzésen ereszkedtünk le Bajon át Tatára. Jó séta volt, sok beszélgetéssel a Gerecse 50-ről és a Kinizsi Százasról.

2012. április 7., szombat

Megjelent a 2012-es Kinizsi Százas kiírása a Kinizsi.org-on

Megjelent a 2012-es Kinizsi Százas teljesítménytúra (valamint 25 és 40 kilométeres résztávjai) kiírása a Kinizsi.org oldalon, a túra hivatalos weboldalán (a TTT túranaptárban már korábban, március elején publikálásra került).
Kinizsi.org

Kapcsolódó bejegyzések:
Melyik évben mikor volt a Kinizsi Százas?
Kinizsi Százas újdonságok: bővülő nevezési lehetőségek és vonalkódos ellenőrzés

Kinizsi Százas statisztika

A Kinizsi Százas kérdőív alapján, melyet 108-an kitöltöttek, elkészítettem a teljesítménytúra statisztikáját, melyből többek között fény derül arra, hogy a Kinizsi Százason indulók hány százaléka visel túrabakancsot vagy túracipőt, mennyien visznek magukkal túrabotot, vagy hogy mit esznek, isznak a K100 közben.

2012. április 1., vasárnap

Kinizsi Százas kérdőív

Összeállítottam egy 25 kérdésből álló kérdőívet a Kinizsi Százas teljesítménytúrával kapcsolatban. Nem áprilisi tréfáról van szó: kitöltésével hozzájárulhatsz egy érdekes statisztika elkészítéséhez (frissítés: elkészült a statisztika).

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas kvíz
Nagy Kinizsi Százas táblázat