Mátrabérc - 56 kilométeres túra "Kinizsi százasnyi" emelkedővel

Ugyan a Mátrabérc teljesítménytúra valamivel fiatalabb a két "őstúránál", az 1981 óta létező Kinizsi Százasnál és az 1982-ben született Gerecse 50-nél, azért így is tekintélyes múltja van, hiszen 1987-ben került megrendezésre az első. Ráadásul nem is akármilyen túráról van szó: érdekessége, hogy 56 kilométere alatt nagyjából annyi emelkedőn kell felmenni (és onnan lejönni), mint a Kinizsi Százas 100 kilométerén, hiszen ha a kaptatókat összeadjuk, 2742 métert kapunk. De úgy is nézhetjük, hogy kétszer annyi az emelkedő, mint a hasonló távú Gerecse 50-en. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a túra túlnyomó része vagy erős emelkedő, vagy pedig kemény, a térdet próbára tevő és odafigyelő leereszkedést kívánó lejtő. Emiatt és az aránylag szűkre szabott szintidő (13 óra) miatt vannak, akik a Mátrabércet tartják az egyik legnehezebb teljesítménytúrának - az 50 kilométer körüliek "súlycsoportjában" pedig még egyértelműbb ez a rang.

A Mátrabércet amellett, hogy egy Kinizsi Százas előtti felkészítő túrának szántam, még amiatt is terveztem teljesíteni, hogy jobban hozzászokjak a szintesebb, emelkedőkben gazdagabb teljesítménytúrákhoz, és valamennyire felmérhessem az edzettségem, s ez alapján eldöntsem, bele merjek-e majd vágni a Mátra 115-be.

A Mátrabérc útvonala keletről nyugatra pontosan végigér a Mátra térképen: a térkép jobb széléről, Sirokról indul, és bal szélén, Szurdokpüspökiben ér véget, közben pedig végigkanyarog a Mátra gerincein, bércein, érintve többek között a Kékestetőt, Ágasvárat, Muzslát (részben a Mátrahegy teljesítménytúrával közös útvonalon).

A szintidő gyalogos tempóhoz mérten annyira feszített, hogy szinte meg sem álltam, próbáltam tartani az itinerben leírt időtervet (ami a szintidő csaknem teljes kihasználására volt tervezve). A Kékesen nagyjából negyed óra előnyöm volt, és az biztatott, hogy az addig megtett 20 kilométeren már az emelkedők több mint felét is legyűrtem. Galyatetőre épp a terv szerint értem, ami nem volt túl jó jel, de aztán az utána következő könnyebb, enyhén lejtős (s ezzel szinte kivételesnek számító) szakaszon gyűjtöttem egy kis tartalékot. A célba, Szurdokpüspöki általános iskolájába 12 óra 33 perc alatt értem, és a Mátra 115-tel kapcsolatos kérdésre is megszületett a válasz: még nagyon sokat kell erősödnöm a Mátra 115-ig hátralévő szűk két hónapban ahhoz, hogy végül belevágjak.

Most - néhány korábbi túrámmal, például a már említett Mátraheggyel szemben - túrabotot is vittem magammal. A térdem a végére így is megfájdult kicsit (pedig már kezdtem elfelejteni ezt a fájdalmat, de szerencsére aránylag enyhe volt), ráadásul az utolsó kilométereken fáradtságból, figyelmetlenségből néhány kőbe, sziklába is belerúgtam.

Még az út elején összefutottam Suvlajjal, akivel a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrán voltam (azt a túrát akkor fel kellett adnom; emelkedőit tekintve egyébként hasonló nehézségű, sőt még nehezebb teljesítménytúra, mint a Mátrabérc, a téli időpontról nem is beszélve). Suvlajjal aztán még egyszer, Mátrakeresztesen is találkoztam, ahol épp a túratársait várta be.

A Mátrabérc előtti éjszakán a siroki sportcsarnokban aludtam (a csarnok illata visszahozott néhány gyermekkori emlékemet is), viszont nem vittem magammal hálózsákot, így eléggé fáztam, és nem is aludtam túl jól (sőt, nem is nagyon aludtam). Jobban kipihenve lehet hogy könnyebben, jobb időeredménnyel teljesítettem volna a túrát, de a lényeg az, hogy szintidőn belül voltam.

Összefoglalva: életem egyik legnehezebb, ugyanakkor legszebb túrája volt, mely nehézségét tekintve összemérhető a Kinizsi Százassal is (még ha némileg almát a körtével jellegű is ez az összehasonlítás, hiszen más-más tényezők adják a két túra nehézségét).