Mi bír rá valakit, hogy részt vegyen a Kinizsi Százas teljesítménytúrán, és önszántából legyalogoljon 24 órán belül 100 kilométert, 2775 méter emelkedővel?Ami engem illet, van jó pár tényező. Egyrészt a 100 kilométer lélektani határ. Száz kilométert legyalogolni - erre az emberek már felkapják a fejüket, legyenek akár gyakorlott túrázók, akár laikusok. Ez már teljesítmény. Asztalra letett valami. És (majd, sok-sok esztendő múlva) büszkén el lehet vele dicsekedni az unokáknak, "kinizsis" sztorikkal traktálva őket a digitális hologram-kandalló előtt, közben táblagépen keresztrejtvényt fejtve, míg feleségünk a kötőtű-emulátorral köti a digitális sálat.
Így ennyi év után már nyugodtan bevallhatom, hogy én bizony az a suta srác voltam, akit általában utoljára választottak be tesiórákon a foci- vagy kosárlabda-csapatba. Ezért is tölt el boldogsággal egy-egy újabb Kinizsi Százas teljesítés, vagy egy újabb Balaton-átúszás (na és azóta már a dekázási rekordom is ötszáz felett van).
Ráadásul édesapám is lelkes túrázó volt, és nagyapám is szeretett sportolni, így bizonyára ők is büszkék lennének rám - sajnos csak pár évvel haláluk után jutott eszembe a Kinizsi Százast először teljesíteni, így ezen büszkeségüket már csak elképzelni tudom.
Aztán - bár apróság, de - meg kell említeni a szép jelvényt és az emléklapot, amit a célban kap az ember.
S nem utolsó sorban az egész hangulata - a erdő, a fák, a friss levegő, a simogató napsütés, majd a túra közben lassan lenyugvó, majd reggel újra felkelő nap, mely meg is lepődik, hogy mi még mindig sétálunk.
Most pedig már itt van ez a blog is - hogy venné ki magát, ha nem teljesíteném a túrát?
Hát, ezért fogom én minden évben teljesíteni a Kinizsi Százast, amíg csak élek és járni tudok. Tán még vakon vagy féllábbal is - csak a bezártságszindróma akadályozhatna meg.
Kapcsolódó bejegyzések:
Egyre szűkebb elit
P*ncimágnes-e a Kinizsi Százas teljesítése?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése