Sorbanállás

A túra, a kocogás és a sprint után ma kétórás sorbanállással készültem a Kinizsi Százas teljesítménytúrára, ugyanis ma kezdték el osztani a cégnél az étkezési utalványokat, és elég lassan haladt a sor. De sebaj, legalább edzettem az állóképességem - no meg a türelmem.

Volt már szó arról, hogy futva vagy gyalogosan könnyebb-e teljesíteni a Kinizsi Százast. Annyi bizonyos, hogy 24 órát (de akár 12-t vagy 10-et is) ácsorogni sokkal nehezebb lenne, mint gyalogolni. Úgy tudom, van egy olyan kínzási módszer, hogy a vallatandó foglyot hosszú órákig, esetleg napokig nem engedik leülni. Bár Bálint barátom már a Kinizsi Százasra is azt mondta, hogy tulajdonképpen egyfajta önkéntes felkészülés az elkövetkezendő genocídiumok hosszú meneteléseire (én inkább kedélyesebben, stratégiai társasjátékként tekintek a túrára).

Az ilyen sorbanállásokról nekem általában Stefan Zweig Sakknovella c. műve jut eszembe. Én is mindenféle szellemi kapaszkodót kerestem magamnak: például az egyik ajtón lógott egy leírás arról, hogy mi a "tűz esetén követendő eljárás". Már az előttem álló is megtalálta magának, mint valami oázist a csupasz fal sivatagában. A leírás mellett volt egy nagy "dohányozni tilos" tábla is, egy piros x-szel áthúzott cigarettával; a piros x szélei szaggatottak, csipkézettek voltak, azt imitálva, hogy vastag filctollal húzták a vonalakat, és a toll rostjai csak fokozatosan értek a papír felületéhez, s hasonló fokozatossággal emelkedtek fel onnan.

Komótosan haladt a sor. Néha észrevehetően, néha észrevétlen, automatikusan emelték az emberek a földre tett táskáikat, is tették előbbre egy fél lépéssel. Ahogy egy-egy újabb dolgozó belépett az irodába átvenni az utalványait, az ajtónyílásban fény jelent meg, mely végigszaladt a szemközti falig, de a fénycsóvák csak lassan olvasztották a sort. Aztán én is sorra kerültem, és megkaptam az utalványaimat. Tán még a Kinizsi Százasig is marad bőven belőlük, és ezekből veszem a túrára az elemózsiámat.