Sokkal inkább túrázó vagyok, mint futó, de ha már futás, akkor is inkább kényelmes kocogó, mint sprinter. Hát most sprintelnem kellett: miután megvettem az InterCity-re a helyjegyet, a rádiójel vezérelte, napsütés táplálta G-Shock szuperórám szerint szűk két percem maradt, hogy elérjek a pénztártól a csarnokon kívülről, a 4. vágányról induló szerelvényig. Kérdeztem is a pénztárosnőt: elérhetem még a vonatot? Válaszával sem lelombozni, sem elbizakodottá tenni nem akart, inkább egy tömör jótanáccsal bocsátott utamra: "Gyors futás!"A nagy izgalom - hogy elérem-e a szerelvényt vagy sem - és a futás már-már a gyermekkori kellemes-kellemetlen genitális érzetemet is felidézte. Rohanásomban persze nem ügyeltem a helyes légzéstechnikára, így aztán a vonaton legalább negyed óráig éreztem, amint tüdőm azon mereng, hogy mi volt ez az egész.
Egy szó mint száz, néha sprintelni is kell. Egyrészt hasznos edzés a Vivicittá és a Kinizsi Százas előtt, így téttel pedig valóságos adrenalinbomba.
Kapcsolódó bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése