2011. október 2., vasárnap

Az Iszinik 100 vélt nehézségei

Említettem már, hogy idén tervezem az indulást az Iszinik 100 teljesítménytúrán, november 19-én. Természetesen azzal a tudattal és hittel indulok majd útnak, hogy sikerülni fog, hiszen Henry Ford is megmondta: "Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz." Ennek ellenére vannak nehézségek, melyeket nem árt figyelembe venni.

(Megjegyzés: az Iszinik 100 a Kinizsi Százas "testvértúrája", inverze, mely az idősebb testvér késő őszi változata az év "átellenes" napján, megfordított távon, s még a neve is ezen furfangokra, fordítottságokra utal. Az Iszinik 100 hivatalosan nem kerül minden évben megrendezésre - sőt, idén lesz még csak a második ilyen teljesítménytúra -, de önszorgalomból, hivatalos túranaptáron kívül többen is teljesítik évről évre.)

Nézzük, mitől bizonyulhat nehezebbnek az Iszinik 100 a Kinizsi Százasnál:

I.) Ősz végén van (akár télies időjárási körülmények között), ezért sokkal jobban oda kell figyelni az öltözködésre. Fázni rossz, ugyanakkor a túlöltözést, verejtékezést is célszerű elkerülni, amennyire lehet (különösen az átnedvesedett póló, majd az azt a hátunkhoz nyomó hátizsák lehet kellemetlen). Tehát rétegesen és okosan kell öltözni, lehetőleg arra is figyelve, hogy adott esetben egyszerűen tudjunk egy-egy réteget még fel- vagy levenni, saját és ruházatunk hőháztartását szabályozni.

II.) Az előző pontból adódik, hogy több ruhát kell magunkon ill. magunkkal vinni, mint egy tavaszi, nyári vagy kora őszi túrán - ez plusz terhet jelent.

III.) Jóval hosszabb az esti szakasz, melyet sötétben kell megtenni. Hangulatosnak hangulatos, de pszichésen megterhelő lehet, hiszen a fejlámpa fényénél sokkal jobban oda kell figyelni a lépésekre.

(A Kinizsi Százasnál, május végén a Nap este fél 9 körül nyugszik és reggel fél 5 után kel, így bő 8 órát kell sötétben haladni - legalábbis annak, aki nem ér be előbb a célba -, ezzel szemben az Isziniken már délután 4-kor lemegy a Nap és csak reggel 7-kor kezd világosodni, azaz akár 13 órát, 5 órával többet is a sötét erdőben kell tölteni.)

IV.) Lehetséges, hogy hóban, esetleg fagyott, csúszós terepen kell haladni. Amennyiben ez várható, erre is fel kell készülni (kamáslival; a bakancs csúszásának csökkentése ráhúzott zoknival vagy csúszásgátlóval).

V.) Az Iszinik 100-on (feltehetően) jóval kevesebben indulnak majd, mint a Kinizsi Százason. Ezért annak, aki nem akar egyedül haladni, fel kell vennie valaki másnak vagy akár egy több fős csapatnak a ritmusát, ami szintén nehézséget okozhat: várni kell a többiekre, vagy épp fordítva, megszokott tempónknál gyorsabban kell haladnunk, hogy ne hátráltassuk társainkat.

Tipp:

Kapcsolódó bejegyzések:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése