Pár nappal ezelőtt találkoztam egy olvasómmal, hogy térképen megnézzük az Iszinik 100 útvonalát. Ötletes módon félig kinyitott turistatérképpel a kezében várt a megbeszélt helyen, így könnyen azonosíthattam betűim addig ismeretlen követőjét. Néhány háztömbbel arrébb beültünk egy teára egy belvárosi teázóba, és "szemben a teátrummal, megittunk egy teát rummal" - na jó, valójában rum nélkül, és nem is a színházzal szemközt. A teázás ötletét én vetettem fel, persze az igazán stilszerű az lett volna, ha Kinizsi sört kortyolgatunk.
Most voltam először férfitársaságban teaházban, és a Kinizsi Százas bloggal kapcsolatban ez volt az első - még ha fellengzősen is hangzik - "író-olvasó találkozóm", leszámítva a túra közbeni alkalmakat. Pár szóban a körülményekről: háttérzeneként az Amélie csodálatos élete c. film kissé elcsépelt, de fülbemászó melódiái, betétdalai szóltak (hány ember bogarászhat térképet ebben a pillanatban?), olvasóm meg is jegyezte, hogy ez a felesége kedvenc filmje, aki már unalomig nézette vele, mert hát jóból is megárt a sok; egy, a barátnőjével érkező és a teázó belső, szőnyeggel borított helyiségének boltívében álló csinos lánnyal pedig összefutott a pillantásom, amint a csizmáját lehúzta a harisnyás lábáról.
Az asztalra terített térképen átnéztük az útvonalat, s mivel ez lesz az első 100 kilométeres túrája, szóba kerültek az út nehézségei (külön kitérve az Iszinik 100 vélt megpróbáltatásaira), a motiváció fontossága, valamint olyan kérdések, hogy bakancsban vagy túracipőben érdemesebb indulni, hogy mit és mennyit érdemes vinni a túrára, vagy hogy egyedül vagy társaságban könnyebb-e teljesíteni. Kedves olvasóm elismerően szólt e webnaplóról, kiemelte a trekking'n'style rovat bejegyzéseit, melyeket különösen szeret olvasni.
Mesélt az életéről, a családja előtt álló nagy költözésről (a Föld egy távoli pontján kezdenek majd új életet jövő tavasszal, ahová tovább tart a repülőút, mint a Kinizsi Százas vagy az Iszinik 100 legyaloglása), s kedélyesen megjegyzete, hogy lehet hogy meghonosítja majd a messzi kontinensen a 100 kilométeres gyalogtúrát.
Mivel ő is jár kocogni, felmerült az is, hogy majd megyünk együtt futni a Margitszigetre, de már csak az Iszinik 100 után.
Elbúcsúztunk, majd a Nyugatitól elgyalogoltam a Széll Kálmán térre. A Margit hídon sétálva ment le a nap Buda hegyei mögött, a hídon átérve a Lipthay utca egyik bérházának tetején láttam az Erőss Zsoltról készült dokumentumfilmnek, A hópárduc talpra állnak a hirdetését (először könyvnek hittem; apropó: élt egy ember, aki fél lábbal is teljesítette volna a Kinizsi Százast).
Tovább sétálva a Széll Kálmán tér felé beugrottam a Mammut bevásárálóközpontba, ahol vettem egy tollat és egy füzetet (bár drága írószerek csábítottak, győzött a diogenészi énem, és csak kétszáz forintot hagytam a papírboltban), majd az üzletek kirakatait nézegetve láttam Helly Hansen The Forrester bakancsot is - valóban szép darab, be is mentem az üzletbe jobban szemügyre venni.
Aztán elindultam haza; Bobbal voltunk edzőteremben, majd kutyasétáltatással zártam a napot.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése