Figyelem, ezt a bejegyzést csak borzongást kedvelőknek ajánlom!
1991-ben a Kinizsi Százas teljesítménytúrán eltűnt kilenc túrázó.
A bányahegyi ellenőrzőpontot még érintették, utána azonban nyomuk veszett, és azóta sem kerültek elő...
Ez persze nem igaz. Szerencsére a Kinizsi Százashoz nem kapcsolódik ilyen tragédia (bár ez a konspirációs teóriák ill. megmagyarázhatatlan események kedvelőiben kelthet némi hiányérzetet). De ha nem is 1991-ben, hanem 1959-ben; nem májusban, hanem februárban; s nem hazánkban, hanem a Szovjetunióban, az Urál hegységben valóban megtörtént egy különös, máig sem tisztázott esemény, melyről a
Konteo blogban találtam egy rövid említést, de hamarosan valószínűleg egy teljes, önálló bejegyzés is születik majd
Tiboru tollából a
Gyatlov (Dyatlov/Djatlov) túra tragédiájáról.
(frissítés:
íme Tiboru posztja)
Tehát 1959 februárjában történt, hogy kilenc tapasztalt túrázó, pontosabban hegymászó és síelő életét vesztette az Urál hegységben, a nem túl jól csengő nevű
Halál-hegy (Kholat Syakhl) lábánál. A csapatot, mely elsősorban az Uráli Egyetem hallgatóiból állt, Igor Gyatlov vezette a többnapos túrán. Cseppet sem hétköznapi módon lelték halálukat: a hátrahagyott nyomok arra utaltak, hogy egyik éjjel sátraikat rejtélyes okból, pánikszerűen elhagyták (az egyik sátor oldalát belülről felvágva), anélkül hogy lett volna idejük rendesen felöltözni. Félmeztelen hulláikat több száz méterre a sátraktól, egymástól távol találták meg. Halálukat kihűlés okozta (ami -30 fokban nem csoda), azonban néhány holttesten súlyos sérülések nyomait is felfedezték, melyek mintha pl. autóbalesetből származtak volna. Autó azonban nem járt arra, ahogy a lábnyomok alapján más emberek sem. Egyes források szerint az egyik hullának (egy nőnek) kivágták a nyelvét, több holttest erős radioaktív sugárzást mutatott, bőrük színe elsárgult, hajuk pedig elszürkült.
Egyetlen túlélő maradt: a csoporthoz eredetileg tartozott egy tizedik túrázó, Jurij Judin is, ő azonban megbetegedett, ezért néhány nappal korábban visszafordult, illetve egy előző szálláshelyen maradt - így a végzetes táborhelyen már nem volt ott a többiekkel.
Ezen a fotón búcsúzás közben látható a kép jobb szélén (a háttérben, a kép bal szélén pedig a túravezető, Gyatlov van).
Egy teória szerint a csapat egy kísérleti fázisban lévő, hordozható reaktort vihetett magával a túrára (tán ennek tesztelése lehetett útjuk valódi célja is, amit esetleg nem is sejtettek), ez látta el őket elektromos energiával a szamovárban való teafőzéshez valamint a sátrak fűtéséhez és világításához, azonban a reaktor valamitől megsérült, s a vészhelyzet felismerése és sugárterhelésük okozta pánikszerű menekülésüket.
(Megjegyzés: ilyen eszköz, "radioaktív izotóppal fűtött termoelektromos generátor"
valóban létezik, főleg űrszondákban használatos).
Van egy olyan teória is, mely szerint maga
Horálki János extrém túravezető és bérijesztgető rémisztette meg őket (lásd
YouTube videó), ezért rohantak úgy el az orosz télben, éjszaka közepén bakancs, kabát, sapka és sál nélkül. Horálki János mellett még a jeti és az "ufók" is felmerülnek lehetséges elkövetőkként; más információk szerint a környéken épp katonai (nukleáris) kísérlet zajlott, és a túrázók rosszkor voltak rossz helyen.
(De nem ők voltak az elsők, és nem is az utolsók, akik szerencsétlenül jártak a Halál-hegy környékén: egy régi manysi legenda szerint ott már korábban is meghalt kilenc ember - innen eredhet a hegy neve -, 1991-ben pedig nem messze onnan lezuhant egy repülőgép.)
S végül egy lehetséges magyarázat a
skeptoid.com-ról: lavina hangját vélhették hallani (ami valójában lehetett repülőgép vagy katonai robbantás hangja is), álmukból felriadva emiatt menekültek el többen hirtelen a sátrakból. A sötétben, hidegben pánikba esve elvesztették tájékozódási képességüket és megfagytak. A többiek a keresésükre indultak, de valamivel távolabb egy valódi lavinába futottak bele, ez okozta súlyos sérüléseiket és halálukat.
Mindezekről bővebben majd Tiboru ír a
Konteo blogban, de az
Újra meg újra blogban is jelent meg a témáról egy bejegyzés másfél éve (frissítés: egy újabb poszt a témáról a
nyest.hu-n, nyelvészeti megközelítésből).
Hosszú kihagyás után péntek kora délután újra futottam a Margitszigeten, az Iszinik 100-ra készülődve. Legutóbb június végén kocogtam körbe a szigetet, s ahogy akkor, most is két kört futottam, kényelmes tempóban, végig a "komfort zónámban" maradva (bár belátom, olykor ki kell lépni belőle). Pontosan nem mértem ugyan az időt, de nagyjából 1 óra 5 perc alatt tehettem meg a bő 10 kilométeres távot az Adidas Torsion "papagáj cipőmben".
