Az ötödik Kinizsi Százas teljesítésem mellé idén sikerült összegyűjtenem az ötödik Balaton-átúszásomat is.A hideg, 20-22 fokos víz miatt ez volt az eddigi legküzdelmesebb átúszásom, de éppen ezért a legtanulságosabb és legértékesebb is. Pedig egy-egy pillanatra még a feladás gondolata is megfordult a fejemben. Aztán többek között Larzen sorai is eszembe jutottak, a Kinizsi Százas feladásáról: "választod a könnyebb(?) utat, hogy nem kínzod [tovább] a tested, de kínzod inkább a lelked, arra gondolva, hogy csak egyszer kellett volna bírni még egy kicsit, de a dicsőség örökké megmaradna, hogy tudod, akár sikerülhetett is volna".
Az 5. kilométert jelző bója után, nem sokkal a part előtt, amikor már leért a lábam a meder bársonyos szőnyegére, mintha egy csepp könny is szökött volna a szemembe. Sikerült. Egyszer tán büszkék lesznek majd rám a gyermekeim, unokáim.
Az átúszás után, szombat este két kedves barátommal pörögtünk kicsit a siófoki éjszakában (olykor erre is szükségem van, hogy jobban lássam a kontrasztot: egy zsúfolt, fülledt szórakozóhely után még többre értékeljek egy jó könyvet vagy egy kirándulást, egy prosti "hello, le***pjalak?" köszönése után az igaz szerelmet, a magamutogató, vonagló nők után egy diszkrét, vonatablakban tükröződő szemezést; ahogy kelt fel a nap és lassan szállodáikba és zimmerfrei-eikbe szállingóztak az emberek, már csak a szemetes sétány, a szétszórt üvegek és sörösdobozok utaltak az éjszakai bulira; a part felé egy füves részen átvágva figyelmetlenségemben pocsolyába léptem és sáros lett a cipőm; mintegy rámutatva és összefoglalva, hogy mi is a siófoki éjszaka: szenny).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése