Szakításból építkezni

Egy szakítás (főleg ha váratlanul és szerelmesen éri az embert) elég fájdalmas. Még akkor is, ha utólag, immár némi rálátási távolságból, szélesebb perspektívából tekintve már egyértelmű, hogy valóban nem ő lehetett az igazi, és messze nem volt tökéletes a kapcsolat.

Ilyenkor az ember egyszerre érzi azt, hogy elvesztegetett kb. egy évet az életéből, lemondott közben lehetőségekről, utólag már feleslegesnek tűnő áldozatokat hozott, ugyanakkor az is kétségtelenül igaz, hogy voltak szép, idilli pillanatok, és még ha végül "zsákutca" is volt, tanult belőle. Jobban megismerte egyrészt saját magát, másrészt a női nemet, testet-lelket.

És igaz, hogy az ismerkedéssel együtt több mint egy év volt, maga a párkapcsolat csupán nyolc hónap, de valójában annak a nyolc hónapnak a beszélgetéseit, szeretkezéseit, élményeit akár 1-2 hónapba is bele lehetett volna sűríteni. Tehát lehetséges, hogy ha valóban eljön az "Igazi", vele dinamikusabban is indul majd ez az egész, és rövidebb idő alatt eljutunk egymás megismerésének egy jóval magasabb és meghittebb fokára.

No, de nem is erről akartam most igazából írni, hanem még egy korábbi szakításomról. Az előzőről.

Ugyanis tavaly tavasszal hasonló lelkiállapotban voltam, mint most. Igaz, az a kapcsolat sok mindenben különbözött, most egy ún. "komoly lányban" csalódtam, míg az előző inkább egy kissé, hát, khm, k***ás volt. De hát ugye nincs két egyforma nő, a jólányos, tisztességes bájban és a kissé, hát, khm, r***ncosabb lelkialkatban és viselkedésben is meg lehet látni a nőieset, a vonzót.

No, de megint csak nem is erről akartam igazából írni.

Hanem hogy még az előző szakításom, ami ugye tavaly tavasszal történt, elég motiválóan hatott rám. Bár összetörtem, de lett időm, és lett motivációm, hogy megmutassam, hogy igenis erős és különleges vagyok. És akkor gyalogoltam végig a Kinizsi Duplát (egyébként negyedikként). Ha nincs az a szakítás, majdnem biztos, hogy eszembe sem jut ilyesmi. Sőt, az is csaknem bizonyos, hogy akkor nem jött volna az Iszkiri túra vagy akár az Ixi Kupa ötlete sem, és túravezető sem lennék.

Bízom benne, hogy ez a mostani csalódásommal is így lesz, és annak ellenére, hogy most is romokban érzem magam lelkileg, mégis inkább megerősít majd, és motivációt ad akár a könyvem megírásához, újabb sporteredményekhez, az életem rendbetételéhez, komoly célok eléréséhez is. Vagy ha mást nem, egyszerűen lehetőséget ad arra, hogy végre tényleg megtaláljam az Igazit.