A boldogság

A volt irodámban viccelődve elbeszélgettem a kollégákkal. Jó volt. Mintha teljesen elfelejtettem volna a bánatomat. Nem ittam, nem téptem, egyszerűen a hangulat valahogy adta magát. Hónapok óta nem látott arcok, falak, és mégis, mintha hazajöttem volna. Laza voltam és vidám. Meséltem Győrről, az ottani dolgokról. Mondták is, hogy milyen jól mehet ott a sorom, és hogy nem változtam, nem komolyodtam semmit. Jó volt látni őket.

De a lényeg ezután jött, a munka utáni sörözés Balázzsal. Csak két doboz Drehert ittunk, de az is a fejembe szállt. A csarnokban, az első vágányok előtt sörözgettünk. Picsanadrágos muff volt az eladó. Drehert ittunk, Balázs jobban haladt, de nekem a fejembe szállt. Lendítettem a dobozt, majdnem koccintottunk, pedig sörrel nem szabad, elvégre magyarok vagyunk. Jól esett a sör, és a beszélgetés, és csinos volt a picsanadrágos muff.

Balázzsal hosszú évekig egymással szemben ültünk az irodában, olykor viccelődtünk, de alig tudtunk egymásról valamit. Most komolyan elbeszélgettünk az élet dolgairól, mintha romkocsmában lennénk - amúgy életemben nem voltam még romkocsmában, azt hiszem.

Beszélgettünk a nőkről, beszélgettünk az írásról. A blogomról. Mondtam, hogy egy kicsit híres vagyok. Beszélgettünk a sportról, a Kinizsi Százasról, és még a testépítésről is. Beszélgettünk a könyvéről. Beszélgettünk a blogomról, látogatottsági statisztikákról - hogy előfordul, hogy napi ezren is olvassák. Mondta, hogy jól írok, néhány bejegyzésem ki se nézte volna belőlem. Meséltem én is a tervezett könyvemről. Amikor többször is megerősítette, hogy jól írok, egy kicsit Proustnak éreztem magam. 

Arrébb mentünk, a Westend elé, és rá is gyújtottunk. Kérdezte, hogy dohányzom-e. Mondtam, hogy csak nagyon ritka alkalmakkor - de most ilyen nagyon ritka alkalom van, tettem hozzá. Jó volt rágyújtani, és meginni a maradék sört. Boldognak éreztem magam, és elfelejtettem Tamarát.

Kapcsolódó bejegyzés:

A vasút és én