A spontán ébredésem utáni pillanatokban ugyanis összeállt a kép, mint Proust gyengélkedő utazójának, amint egy idegen szállodában nyitogatja a szemét: igaz, hogy szombat van, és nem kell mennem dolgozni, de mintha valahová készültem volna... igen, egy túrára... a Meteor! Ráadásul nem csak résztvevőként, hanem seprőként! Sz! Mb!
Csúnyán elaludtam, már rég a vonaton kellett volna robognom Budapest felé. Rakk Gyula hányszor felkelt hajnalban pár hete, amikor a Térképkört jártuk be, erre most amikor számít rám, akkor elalszom... Erős lelkiismeret-furdalásom és kellemetlen érzésem lett, mint azokban a pillanatokban, amikor úgy érzem, túlságosan kiblogoltam valamit. Egyébként a Kinizsi Százassal kapcsolatos "rémálmaim" egyike is éppen ez, ami ezúttal valósággá vált: hogy elalszom a túra reggelén.
Sebaj, ha a tervezett időponthoz képest késve is, de valójában azért még jócskán időben meg tudtam jelenni az idén épp 25. alkalommal megrendezett túra hűvösvölgyi rajtjában. Gyula sem haragudott, megszokott kedélyességével beszélgetett és fényképezgetett a bejárat előtt.
A hűvösvölgyi gyermekvasút-végállomáson a túra rajtjával párhuzamosan éppen valami ünnepség volt, egykori gyermekvasutasok tértek vissza évekkel, vagy inkább évtizedekkel később, és indulóra énekelve, kiöltözve, rendezett sorokban és ütemes lépésben vonultak fel. Már-már japán animéket idéző látvány volt a fehér térdzoknis nők hada.
Gyula korábbi túratársaival, ismerőseivel is beszélgettünk, egyikükkel a '80-as, '90-es években teljesítménytúrázott együtt: 7 óra körüli (!) Gerecse 50 teljesítésük is volt (Gyula azt is megemlítette, hogy egyszer - ha jól emlékszem - 13-14 órás (!) idővel teljesítette a Kinizsi Százast is).
Végül a 8:30-as rajtzárás után 20 perccel indultunk útnak, hogy seperjük a túrát, leszedjük a szalagokat (indulás előtt még a túra első pár méterét, indulási irányát jelző szalagokat áthelyeztük a cél irányába, a későbbi beérkezőket segítendő).
Alig hagytuk el a rajtot, amikor szembejött az egyik túratársunk, egy vagány, többszörös Kinizsi Százas teljesítő, aki mint megemlítette, egy friss szakítás után volt (hozzám hasonlóan), ami annyira megviselte, hogy többször is eltévedt az első néhány kilométeren - a lelki útkeresést mintegy kiterjesztve az erdő ösvényeire.
Végig elég ködös idő volt, de ennek is megvolt a sajátos hangulata (egy kicsit a Másvilág c. filmet is idézte). Az eső út közben kétszer csapott le ránk: egyszer a kora délutáni órákban, egyszer pedig már este felé, a sötétedésben.
A táv elején egy hölgyet, Anitát kísértük, egészen az első 21 km-es résztáv céljáig, és elmondta, hogy a Meteor az első teljesítménytúrája. A budakeszi mammutfenyők előtt nem sokkal találkoztunk Jeremcsuk Istvánékkal (legutóbb a Magas-Bakony teljesítménytúrán mentünk együtt egy darabon, két hete), kiderült, hogy éppen a "Meteor 21 B" résztáv rajtjába tartanak. Mivel a hivatalos rajtzáráshoz képest késésben voltak, és a közelben vadászat következett, ezért hivatalosan már nem engedte őket rajtolni a rajt- és célszemélyzet, de mivel seprőként úgyis arra mentünk, velünk tartottak, és még út közben Rakk Gyulával (aki egyébként a Meteor túra egyik ötletgazdája, továbbá térképésze és a weboldalának szerkesztője) elintéztük a "papírokat" is, mert volt még nálunk igazoló füzet. Istvánnal most is szóba került a tervünk, hogy két hét múlva újra elindulunk a Kinizsi Duplán.
A "vadászati zónában", egy fa alatt letörten ülve találtunk rá az idős Ákos bára, aki az eddigi 25 Meteor 50-ből 24-et teljesített, de ezúttal erős lábgörcsökkel küzdött (és a Gyulánál lévő izomlazító krém sem segített), így végül most is fel kellett adni a túrát pár kilométerrel arrébb, egy buszmegállónál.
Szépen lassan fogytak a kilométerek, viharfelhők jöttek-mentek.
Sötétedés után nem sokkal (és újra esőben ázva) kapott egy hívást Gyula, hogy a Remete-szurdokban egy nő segítséget kért, és lámpája sincs. Éppen a közelben jártunk, és úgy 10 perc múlva oda is értünk, így csak 20 percet kellett a hölgynek (Ritának) várakoznia a meredek, csúszós, sziklás szakaszon (mely a Getéről való leereszkedéshez hasonlított a Kinizsi Százason). Kiderült, hogy szerencsére nincs baj, csak nem mert tovább menni. Ahogy általában, most is volt nálam egy tartalék fejlámpa, így egy kicsit én is megmentőnek érezhettem magam, és onnan hármasban folytattuk az utat a cél felé.
Hűvösvölgy előtt nem sokkal láttuk az erdei színpadot is, melynek az aljába beköltözött egy ember, akiről az Index is forgatott egy megnézésre érdemes videót.
Így valóban hasznos volt a seprésünk, több embernek is segíteni tudtunk (érdekesség, hogy korábban nem volt seprő a Meteor túrákon), és így legalább mi is teljesítettük ezt a nagy hagyományokkal bíró, szép tájakon haladó 50 km-es sétát (12 óra 50 perc alatt), és megkaptuk a gyönyörű jelvényt is.
A célból aztán Rita férje autóval vitt minket haza. Út közben a túrázás, teljesítménytúrázás céljairól beszélgettünk, ill. hogy kit mi motivál, és közben én magam is elgondolkodtam újra ezeken a kérdéseken.
(A bejegyzés illusztrációja a Meteor teljesítménytúrák weboldaláról származik.)
Kapcsolódó bejegyzés:
A túrázás olyan, mint az élet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése