A dráma kettőssége

Érdekesen kettős dolog a "dráma". Ami szereplő(k)nek, átélő(k)nek, ez esetben például nekem gyász és fájdalom, az a külső szemlélőnek, aki boldogsága biztos és kényelmes foteléből olvassa, csupán egy szomorú történet, egyfajta show, amire persze kíváncsi. Az utóbbi napok "terápiás" bejegyzései ennek megfelelően elég olvasottak is lettek.

És hát mire is vágytam korábban? Hát nem erre, hogy a blogom érdekes legyen, sok olvasót vonzzon? De. És olyan is volt, hogy úgy éreztem, ez szinte mindent megér, hogy ez az egyik fő célom. Most mégis úgy látom, hogy ez az ár így már túl sok - talán hasonló érzés, mint amikor megveszünk egy sokáig vágyott tárgyat, aztán rájövünk, hogy bár szép és jó, de igazából annyira mégsem, mint hittük, és valójában nagyon jól meglennénk nélküle, jobban tettük volna, ha inkább mást veszünk vagy tovább takarékoskodunk, és már bánjuk a pillanatot, amikor a vásárlás mellett döntöttünk.

Kapcsolódó bejegyzés:
Felállni a padlóról