Balikó Sándor videója a Kinizsi Duplánkról

Balikó Sándor, aki a Kinizsi Duplán kísérte Jeremcsuk Istvánt és engem a táv 145. kilométerétől a célig (ami nagy segítséget jelentett, erről majd írok hamarosan a részletes beszámolómban), videót is készített túra közben, íme.

Kapcsolódó bejegyzés:
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal
Gondolatok a jövő hétvégi 200 kilométer előtt

A Budai Térképkör első teljesítője: Lestat!

Megvan a Budai Térképkör első teljesítője: Lestat, aki számos teljesítménytúrán volt már túratársam (például ott volt, amikor elvesztettem az igazoltatás-szüzességem a Nagyszombati Százas után). Kellemes meglepetés a személye, és örülök, hogy felkeltette az érdeklődését a Térképkör. Egyúttal gratulálok neki, és hamarosan a kitűzőt és az oklevelet is eljuttatom hozzá. A táv bejárása közben fotókat is készített, ezeket publikálom majd a túra weboldalán.

(Igaz ugyan, hogy Rakk Gyula és én is bejártuk már a Budai Térképkört, ez azonban "rendezői" bejárás volt, így nem elsőnek, hanem inkább nulladiknak számolom. Volt még egy teljesítő, aki egy kommentben jelentkezett, azonban (még) nem adta meg az adatait ill. nem igazolta a teljesítését.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Budai Térképkör
Andi beszámolója a Budai Térképkör egy szakaszának bejárásáról

Az első Kinizsi Százasom emléke

(Ez egy olyan bejegyzés, amit már régóta tervezek megírni.)

Hol volt, hol nem volt, volt nekem egy első Kinizsi Százasom, még 2007-ben. A túra érdekessége így utólag, hogy az volt az utolsó olyan K100 (legalábbis eddig), melynek Szárligeten volt a célja (lásd Nagy Kinizsi Százas táblázat).

Akkor persze még nem gondoltam, hogy majd ennyire "rákattanok" a Kinizsi Százasra, vagy hogy idővel a K100 egyik ismert arca, tartalomépítője, bloggere leszek, bár talán már akkor, az első túrám előtt is úgy terveztem, hogy igyekszem majd minden évben teljesíteni. Hiszen mégiscsak egy embert próbáló kihívás: gyalogosan 100 kilométer, egy napon belül... és ugye a "brand", hogy Kinizsi Százas. A teljesítménytúrázás "Balaton-átúszása". Egyébként nem is a K100-zal, hanem éppen 2006-os Balaton-átúszással kezdődött életemnek ez a kihíváskereső periódusa: úgy gondoltam, hogy ezekkel talán leteszek valamit az asztalra, amitől kiemelkedek a tömegből és amivel akár csajozni is lehet (érdekesség, hogy épp akkor is egy szakítás környékén voltam, de akkor én zártam le a kapcsolatot), javít a PUA-indexemen, és persze amivel majd évtizedek múltán dicsekedni lehet az ámuldozó unokáknak. Vagy egyáltalán: amitől épülök, amitől több leszek, mint korábban voltam.

(Az első Kinizsi Százasom előtt voltam pár teljesítménytúrán, fokozatosan növelve a távokat. Az egyik (talán mátrai) túrán 3-4 középkorú, vidám túrázóval haladtam együtt néhány kilométeren. Sütött a nap, és mintha egy kilátóba mentünk volna fel, amikor szóba került a tervem, hogy majd szeretném teljesíteni a Kinizsi Százast. Ekkor büszkén mutattak egyik csendes, szerény társukra, aki valamikor évekkel korábban, egyszer teljesítette a K100-at. Valahogy megfogott ez a pillanat: hátha tényleg sikerül majd nekem is, és rám is ilyen büszkeséggel mutatnak majd az ismerőseim, barátaim, túratársaim.)

Aztán eljött a túra napja... sok konkrétumra már nem emlékszem, összemosódott később Kinizsi Százasok emlékével, egyedül a hosszú sorban állásra Csillaghegyen, valamint arra, hogy jó darabon egy kormányőr sráccal mentem együtt, talán Tokodi pincéktől egészen a célig. Neki is az első Kinizsi Százasa volt, és talán még komolyabb holtpontjai voltak, mint nekem.

Még az utolsó kilométerek maradtak emlékezetesek. Azt hittem, soha nem fognak elfogyni. Magamban szidtam a szervezőket: hogy lehet ilyen embertelen túrát kitalálni, ilyet nem is lenne szabad rendezni. Minden lépésnél nagyon fájt a lábam, de ahogy mégis egyre jobban közeledett a cél, és biztattak, hogy már tényleg csak pár kilométer, kezdett bennem tudatosodni: igen, sikerült! Megcsináltam. És könnybe is lábadt a szemem.

Kapcsolódó bejegyzések:
Édesapám emléke
Kinizsi Százas - a motiváció
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról

Gondolatok a jövő hétvégi 200 kilométer előtt

Jövő héten újra elindulunk Jeremcsuk Istvánnal, és terveink szerint gyalogolunk 200 kilométert, oda-vissza végigjárva a Kinizsi Százas klasszikus útvonalát. Sőt, egy 27-szeres K100 teljesítő, Zséfár Lajos is velünk tart majd (aki 1988 óta minden Kinizsi Százast teljesített), és talán még rajta kívül is lesznek túratársaink, akár a teljes távon, akár résztávokon.

Bár már eddig kétszer gyalogoltam 200 kilométert, számomra is különös túra lesz. Mondhatni mérföldkő, és persze egy egész hétvégés, nagyszabású kaland. És Isti számára is, hiszen ő lenne az első nem látó, aki a Kinizsi Duplát legyalogolta. Ha nem is ilyen jelentősen, de az én szempontomból is egyfajta elsőséget jelentene a dolog: úgy tudom, előttem még senki nem járta többször is végig a Kinizsi Duplát.

Mindemellett az a helyzet, hogy most nagyon úgy érzem, bizonyítanom kell. Magamnak, a "világnak", hogy van bennem elég erő és akaraterő. Hogy különleges vagyok. A Kinizsi Dupla talán segít feltápászkodni a padlóról, és ihletet, motivációt adhat a Kinizsi Százassal kapcsolatos könyvem megírásához is. Vagyis akár egy komoly lelki (és írói, egzisztenciális, stb.) fejlődés, kiteljesedés motorja is lehet, hiszen a Kinizsi Százasról szóló könyv után további, immár irodalmibb terveim is vannak.

Csak (a szellemi munka előtti fizikai bemelegítésképp, önmagam jobb megismeréséhez vezető utazásképp) végig kell gyalogolni a Kinizsi Százast, oda-vissza...

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Dupla ezúttal a klasszikus útvonalon
Interjú Csornai Edinával, az első nővel, aki oda-vissza teljesítette a Kinizsi Százast

A Vércse Kupáról bővebben

Többen is érdeklődtek mostanában a Vércse Kupáról, aminek örülök, hiszen eddig csupán egy bejegyzésben említettem. A Vércse Kupa tehát a teljesen vagy részben a Vértesben, valamint a teljesen vagy részben a Gerecsében megrendezett teljesítménytúrák kupája. A kupának csak egy fokozata lesz, és a feltételei aránylag szigorúak:

Legalább hét olyan túra teljesítése, ami érinti a Vértest, és további legalább hét olyan, ami a Gerecsét érinti. A megtett távnak összesen minimum 700 kilométernek kell lennie. Az olyan túrák, melyek a Vértest és a Gerecsét is érintik, mindkét hegység előírt 7 túrájába beleszámítódnak (ilyen például az Iszkiri 100 és több résztávja). A Vértes hegységhez a teljesítménytúrákon kívül a VérKör is elszámolható.

(Érdekesség, hogy az Ixi Kupa túráinak ill. túra-résztávjainak többsége így a Vércse Kupának is része, hiszen érintik a Gerecsét.)

A Vércse Kupa nem naptári évhez kötött (tehát akár év közben is "elkezdhető"), viszont az első és utolsó elszámolt túra között nem telhet el egy évnél több. A kupa mellé oklevél és kitűző is jár majd (önköltségi áron), valamint a kupa megszerzői az online teljesítői listára is felkerülnek.

Hamarosan a Vércse Kupa részletes kiírását is publikálom, a szintén tervezett Körök Köre Kupáról pedig itt lehet bővebben olvasni.

Kapcsolódó bejegyzések:
Ixi Kupa
Apatúra

A konditeremben

Ha az ember életében bekövetkezik valamiféle drámai változás, pl. egy szakítás, könnyen jut arra a következtetésre, hogy saját magának is változnia kell, új életet kell kezdenie. Már csak amiatt is, mert így talán egyszerűbb lezárni a dolgokat, húzni egy határozott vonalat, és továbblépni.

Esetemben ez azt jelenti, hogy megpróbálok most már tényleg még több rendet, rendszert és rendszerességet vinni az életembe, leküzdeni a "patópálos" halogatásaimat. És a lelki épülésem és megerősödésem mellett testileg is igyekszem felépíteni magam, új célokat kitűzni.

Mert - átfogalmazva a mondást - nem elég erősnek lenni (hiszen azért 200 kilométeres gyaloglásokhoz is kellenek bizonyosfajta erők és erősségek), erősnek is kell látszani.

Szóval ahogy említettem pár bejegyzéssel ezelőtt, elhatároztam, hogy edzeni fogok, és elkezdtem még a múlt héten konditerembe járni, Bob cimborámmal. Most pedig Oczallal voltunk lenn, aki amellett, hogy sokszoros Kinizsi Százas teljesítő, az testépítés világában is otthonosan és a kellő tudással mozog, így részletesen végigvettünk egy programot (eddig is próbáltam erősítgetni magam, építettem is egy saját tervezésű húzódzkodó-tolódzkodó állványt fából, de azért a komplex edzésmunkához ez kevés).

Érdekes egyébként a konditermek világa, és amennyire távol áll (még) tőlem, csaknem annyira érdekel is. És bármennyire az "alfahímek" közé tartozom a túrázásban a zsinórban nyolc Kinizsi Százas teljesítésemmel, a blogom ismertségével, legalább olyan furán mutatok a teremben a magas, cingár, kissé esetlen alkatommal - ami talán hamarosan a múlté lesz, és megszületik az erős, izmos Sanyi.

"A vas nem hazudik" - tartják (ahogy egy túrán a kilométerek sem hazudnak és nem kivételeznek senkivel), így a fejlődésem jó lakmuszpapírja lesz annak, hogy valóban van-e bennem elég erő és kitartás.

Kapcsolódó bejegyések:
Interjú Oczallal, ötszörös Kinizsi Százas teljesítővel és testépítővel
Nem röhög: gyúrni fogok
A testmozgás izgalmai
A fekvőtámasz könnyűsége és nehézsége

Megújult a Nagy Kinizsi Százas táblázat

Kedves olvasó, örömmel mutatom be a három év után megújult (sőt, alapjaitól újraépített) Nagy Kinizsi Százas táblázatot, mely mostantól még látványosabb és informatívabb. A száraz számok és adatok mellett apró ikonok vezetnek az összegyűjtött és évek szerint rendszerezett olvasmányos túrabeszámolókhoz, a gazdag fotógalériákhoz és a zenés-pörgős túravideókhoz. Újdonság, hogy ezentúl egy-egy évnél akár több ilyen hivatkozás is található.

Jó böngészést kívánok!

Kapcsolódó bejegyzés:
Nagy Kinizsi Százas táblázat

Egy seprő beszámolója a Meteor 50-ről

Reggel ahogy felébredtem, olyasmit mondhattam magamban, mint Bébé Szeredynek Ottlik regényében, amikor a strandoló civilek elfoglalták a napozóágyakat a Lukács fürdő tetőteraszán, 1957 nyarán: "Sz! Mb!" Bár valójában nem fogalmaztam ennyire tömören és eufemisztikusan (a ki nem mondott szavak terén kissé Tourette-szindrómás vagyok), és inkább azt mondhattam magamban: "f***om b***om!", hozzátéve, hogy micsoda p**s vagyok, hogy így elaludtam (bár az is lehet, hogy a Bébé-féle "Mb!" is valójában egy fákk). Nem szólt az ébresztőm, vagy pedig épp olyan alvásperiódusban voltam, hogy nem hallottam meg.

A spontán ébredésem utáni pillanatokban ugyanis összeállt a kép, mint Proust gyengélkedő utazójának, amint egy idegen szállodában nyitogatja a szemét: igaz, hogy szombat van, és nem kell mennem dolgozni, de mintha valahová készültem volna... igen, egy túrára... a Meteor! Ráadásul nem csak résztvevőként, hanem seprőként! Sz! Mb!

Csúnyán elaludtam, már rég a vonaton kellett volna robognom Budapest felé. Rakk Gyula hányszor felkelt hajnalban pár hete, amikor a Térképkört jártuk be, erre most amikor számít rám, akkor elalszom... Erős lelkiismeret-furdalásom és kellemetlen érzésem lett, mint azokban a pillanatokban, amikor úgy érzem, túlságosan kiblogoltam valamit. Egyébként a Kinizsi Százassal kapcsolatos "rémálmaim" egyike is éppen ez, ami ezúttal valósággá vált: hogy elalszom a túra reggelén.

Sebaj, ha a tervezett időponthoz képest késve is, de valójában azért még jócskán időben meg tudtam jelenni az idén épp 25. alkalommal megrendezett túra hűvösvölgyi rajtjában. Gyula sem haragudott, megszokott kedélyességével beszélgetett és fényképezgetett a bejárat előtt.

A hűvösvölgyi gyermekvasút-végállomáson a túra rajtjával párhuzamosan éppen valami ünnepség volt, egykori gyermekvasutasok tértek vissza évekkel, vagy inkább évtizedekkel később, és indulóra énekelve, kiöltözve, rendezett sorokban és ütemes lépésben vonultak fel. Már-már japán animéket idéző látvány volt a fehér térdzoknis nők hada.

Gyula korábbi túratársaival, ismerőseivel is beszélgettünk, egyikükkel a '80-as, '90-es években teljesítménytúrázott együtt: 7 óra körüli (!) Gerecse 50 teljesítésük is volt (Gyula azt is megemlítette, hogy egyszer - ha jól emlékszem - 13-14 órás (!) idővel teljesítette a Kinizsi Százast is).

Végül a 8:30-as rajtzárás után 20 perccel indultunk útnak, hogy seperjük a túrát, leszedjük a szalagokat (indulás előtt még a túra első pár méterét, indulási irányát jelző szalagokat áthelyeztük a cél irányába, a későbbi beérkezőket segítendő).

Alig hagytuk el a rajtot, amikor szembejött az egyik túratársunk, egy vagány, többszörös Kinizsi Százas teljesítő, aki mint megemlítette, egy friss szakítás után volt (hozzám hasonlóan), ami annyira megviselte, hogy többször is eltévedt az első néhány kilométeren - a lelki útkeresést mintegy kiterjesztve az erdő ösvényeire.

Végig elég ködös idő volt, de ennek is megvolt a sajátos hangulata (egy kicsit a Másvilág c. filmet is idézte). Az eső út közben kétszer csapott le ránk: egyszer a kora délutáni órákban, egyszer pedig már este felé, a sötétedésben.

A táv elején egy hölgyet, Anitát kísértük, egészen az első 21 km-es résztáv céljáig, és elmondta, hogy a Meteor az első teljesítménytúrája. A budakeszi mammutfenyők előtt nem sokkal találkoztunk Jeremcsuk Istvánékkal (legutóbb a Magas-Bakony teljesítménytúrán mentünk együtt egy darabon, két hete), kiderült, hogy éppen a "Meteor 21 B" résztáv rajtjába tartanak. Mivel a hivatalos rajtzáráshoz képest késésben voltak, és a közelben vadászat következett, ezért hivatalosan már nem engedte őket rajtolni a rajt- és célszemélyzet, de mivel seprőként úgyis arra mentünk, velünk tartottak, és még út közben Rakk Gyulával (aki egyébként a Meteor túra egyik ötletgazdája, továbbá térképésze és a weboldalának szerkesztője) elintéztük a "papírokat" is, mert volt még nálunk igazoló füzet. Istvánnal most is szóba került a tervünk, hogy két hét múlva újra elindulunk a Kinizsi Duplán.

A "vadászati zónában", egy fa alatt letörten ülve találtunk rá az idős Ákos bára, aki az eddigi 25 Meteor 50-ből 24-et teljesített, de ezúttal erős lábgörcsökkel küzdött (és a Gyulánál lévő izomlazító krém sem segített), így végül most is fel kellett adni a túrát pár kilométerrel arrébb, egy buszmegállónál.

Szépen lassan fogytak a kilométerek, viharfelhők jöttek-mentek.

Sötétedés után nem sokkal (és újra esőben ázva) kapott egy hívást Gyula, hogy a Remete-szurdokban egy nő segítséget kért, és lámpája sincs. Éppen a közelben jártunk, és úgy 10 perc múlva oda is értünk, így csak 20 percet kellett a hölgynek (Ritának) várakoznia a meredek, csúszós, sziklás szakaszon (mely a Getéről való leereszkedéshez hasonlított a Kinizsi Százason). Kiderült, hogy szerencsére nincs baj, csak nem mert tovább menni. Ahogy általában, most is volt nálam egy tartalék fejlámpa, így egy kicsit én is megmentőnek érezhettem magam, és onnan hármasban folytattuk az utat a cél felé.

Hűvösvölgy előtt nem sokkal láttuk az erdei színpadot is, melynek az aljába beköltözött egy ember, akiről az Index is forgatott egy megnézésre érdemes videót.

Így valóban hasznos volt a seprésünk, több embernek is segíteni tudtunk (érdekesség, hogy korábban nem volt seprő a Meteor túrákon), és így legalább mi is teljesítettük ezt a nagy hagyományokkal bíró, szép tájakon haladó 50 km-es sétát (12 óra 50 perc alatt), és megkaptuk a gyönyörű jelvényt is.

A célból aztán Rita férje autóval vitt minket haza. Út közben a túrázás, teljesítménytúrázás céljairól beszélgettünk, ill. hogy kit mi motivál, és közben én magam is elgondolkodtam újra ezeken a kérdéseken.

(A bejegyzés illusztrációja a Meteor teljesítménytúrák weboldaláról származik.)

Kapcsolódó bejegyzés:
A túrázás olyan, mint az élet

A luxushajóút

Pár hete egy kolléga jött be az irodába, és mesélt az élményeiről, melyeket a nyaralásán, egy tengeri luxushajóúton szerzett. Beszélt a meglátogatott kikötővárosokról, a hatalmas, tizenpár emeletes hajóról, melyen a személyzet az utasok minden kívánságát leste, és ahol szinte korlátlanul fogyaszthattak bármit. Említette azt is, hogy az utasok és a tisztek csaknem mind európaiak és észak-amerikaiak voltak, míg a kiszolgálószemélyzet tagjai kivétel nélkül egzotikusabb és szegényebb kontinensekről származtak.

Akkor elgondolkodtam, hogy vajon az ember hogyan ismeri meg jobban a világot: egy ilyen hajóutazás luxusát élvezve, vagy a Kinizsi Százas nehézségeivel küzdve. Vagy otthon ülve, és például Zweig novellákat olvasva, mondjuk - ha már hajóút - a Sakknovellát. Vagy a világ megismeréséhez kell ez is, az is, amaz is: luxus, küzdelem, és átolvasott esték is.

Kapcsolódó bejegyzések:
A vasút és én
Éjjel egyedül az erdőben

Kinizsi Dupla ezúttal a klasszikus útvonalon

Jeremcsuk Istvánnal úgy terveztük, hogy még ebben a hónapban megpróbáljuk legyalogolni a Kinizsi Duplát, azaz a Kinizsi Százast oda-vissza (a múltkor - elsősorban az időjárás miatt - féltávig jutottunk).

Igen ám, csakhogy a természetbarát.hu-n ma az alábbi sorokat olvastam a vadászati szezon miatti erdőlátogatási korlátozásokról, a Vértes és a Gerecse hegységek területét illetően:

"A 2009. évi XXXVII. törvény 94-96. § alapján bevezetett és kihirdetett korlátozás értelmében, 2014. szeptember 10. - október 10. közötti időszakban, naponta délután 16.00 és másnap reggel 09.00 óra között tilos az erdőben tartózkodni, illetve közlekedni..."

Egy pillanatra azt hittem, hogy emiatt október közepére kell halasztanunk a túrát, de aztán tovább olvastam:

"...a parkerdők, arborétumok, és az Országos Kéktúra útvonalának kivételével."

Vagyis a Kéktúra útvonalán lehet túrázni akár éjjel is. Viszont ugye a Kinizsi Százas jelenlegi, tatai célú útvonala Koldusszállástól a sárga jelzésen halad, és ezen nem szabad délután 4 és reggel 9 között tartózkodni. Éppen ezért a klasszikus, szárligeti útvonalat választjuk majd, mely végig a kék sávon halad.

Kapcsolódó bejegyzések:
Gondolatok a Kinizsi Dupláról, élmények, tapasztalatok
Beszámoló a Turul 200-ról

A diósgyőri vár

Hajlamos vagyok épületekbe, tárgyakba belelátni magam, vagy legalábbis párhuzamokat felfedezni saját magam és az adott dolog között.

De nem csak épületekkel és tárgyakkal vagyok így: általános iskolás, alsó tagozatos voltam, amikor úgy éreztem, hogy olyan vagyok mint Magyarország, sőt, szinte egynek éreztem magam az országgal. Mintha egy esős március 15-i ünnepségen fogalmazódott volna meg bennem ez először. Úgy éreztem, én is olyan gyenge és esetlen vagyok, mint hazánk sokszor a történelemben és a nemzetközi porondon (a rendszerváltás idején jártunk akkoriban, és már hallottam otthon a fejlett Nyugatról és a nagyobb, erősebb országokról; másrészt pedig az osztályban a le nem játszott, imaginárius "verekedési erősorrendben" az egyik leggyengébb voltam, ez indokolhatta ezt a kissé szürreális képzettársítást).

Legutóbb a diósgyőri várban (gyermekkoromban néhány évig a vártól pár száz méterre laktunk) járva éreztem hasonlót, bár nem annyira erőteljesen, mint akkor régen az országgal kapcsolatban. Úgy éreztem, én is végtelenül magányos vagyok mint a hideg kőfalak, hiába a napsütés, a várban sétáló tömeg vidám zsibongása. Hogy egyszerre vagyok erős, mint a vár, de hasonlóan gyenge, könnyen lerombolható is. De ahogy a vár sorsa, állapota is sokat változott a történelem során, mélypontok és aranykorok váltakoztak, talán még az én életem sem teljesen reménytelen.

Kapcsolódó bejegyzések:
A testmozgás izgalmai
A túrázás olyan, mint az élet
A vasút és én

Csak az írás az, ami megmenthet

Csak az írás menthet meg. Íróvá kell válnom.

Az alkotás folyamata, és a teremtett érték elismerése önbizalmat ad az embernek (talán még a szerelmi bánatra is  gyógyír). Másrészt ezen kívül semmit nem látok, amivel idővel esetleg elérhetem a vágyott hírnevet, és akár az anyagi biztonságot is. És a tudatot, hogy hasznos, építő, sőt: különleges tagja vagyok a társadalomnak.

Az olvasó most megjegyezheti magában, hogy azért messze vagyok még attól, hogy író legyek - és ebben igaza is van. De egyszer talán eljön az ihlet, és papírra vethetem azt, ami bennem van: a gyermekkorom óta magamban fogalmazott könyvet, könyveket.

Íróvá kell válnom, mert szeretek írni, és mert tulajdonképpen semmi máshoz nem értek. Persze, ott van a kafkai munkám a vasútnál, az egyszerű játékaim, rajzaim vagy épp bútoraim - de ezek kevesek ahhoz, hogy igazán kifejezzem magam, hogy ezekből építsek valami maradandót, mesterit.

Inkább a betűkből, szavakból... Úgy érzem, ezekből kell építkeznem. És önmagam és az olvasó számára is megfejtenem, hogy ki is vagyok valójában.

(Újra elolvasva a címet, akár úgy is lehet érteni, hogy az Írás, mint a Szentírás, Biblia. Ez sincs kizárva, de ezen az úton még nem indultam el.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Gondolatok Harland Sandersről
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek
Szakításból építkezni

Mi a szerelem?

Kedves olvasóim, terápiás bejegyzés-sorozatom talán legfilozofikusabb posztja következik. Egy hölgyolvasómat az elmúlt napokban állítása szerint "függővé tették" az írásaim, és rendre várja az újabbakat (ennek örülök, hiszen egy blogger célja valahol éppen ez), és megemlítette azt is, hogy szívesen olvasna arról, hogy mit gondolok a szerelemről - például annak fényében, hogy a volt barátnőmet látszólag gyorsan elfelejtettem.

Nos, nem felejtettem el, de igyekszem. A kettő nem ugyanaz.

És hogy mi a szerelem? Azt hiszem, nehéz erről újat mondani, ugyanakkor (ahogy előttem már írók, költők, gondolkodók, vagy akár csak "hétköznapi" szerelmesek milliói) én is sokszor megpróbáltam már megfogalmazni, vagy csak egyáltalán valahogy megérteni belőle valamit. Megfejteni a szerelem boldogságának, szomorúságának titkát - és persze főleg megtalálni azt a nőt, akivel kölcsönösen egymásba szeretünk. (Eddig talán életemben egyszer találtam meg egy rövid időre - a többi alkalommal vagy a nő, vagy én nem voltunk igazán, mélyen szerelmesek.)

De visszatérve a kérdéshez. Egyrészt állítólag csak valami kémiai dolog az agyban. Persze jó azt hinni hogy ennél azért többről van szó, én is hiszek benne, hogy nem csupán ennyi. Szintén elgondolkodtató, hogy amikor szerelmesek vagyunk, mennyire a konkrét személybe vagyunk szerelmesek, vagy mennyire "magába a szerelem érzésébe", azaz kissé sarkítva, tulajdonképpen a saját szerelmes gondolatainkba, és a szerelmünkre csupán kivetítjük ezt az érzést, és olyan tulajdonságokat is belelátunk, melyekkel nem is rendelkezik.

Azért megpróbálom összeszedni néhány személyes gondolatomat is a szerelemről. Szerintem a szerelem ragaszkodás, hűség. Akár olyan fokú hűség, hogy szinte elképzelni sem tudjuk mással. Hogy nagyon sok mindenről ő jut az eszünkbe (jó esetben könnyű boldogsággal, rossz esetben mély szomorúsággal). A Gyermekvasútról, amin együtt utaztunk. A kis oázisról Hegyeskő alatt. Egy zongora-klaviatúráról, egy hangversenyről. Egy tigrises képről.

A szerelem az, hogy szépnek és csaknem tökéletesnek látjuk a másikat, amikor mások akár átlagosnak látják. Hogy meglátjuk benne azt, amitől különleges, amitől nem helyettesíthető, nem pótolható senki mással. Hogy a mégis felfedezett hibáit szinte még kedvesebbnek és fontosabbnak érezzük, mint a hibátlannak vélt tulajdonságait.

A szerelem az, hogy amikor vele vagyunk, a testi kielégülésnél is jobban vágyunk akár egy egyszerű mosolyára, érintésére, vagy csak arra, hogy valami olyat mondjon, amiből kiderül: ő is viszonozza érzéseinket.

A szerelem az, hogy vele képzeljük el a jövőt, hogy úgy érezzük, összetartozunk, és összetartozásunk sorsszerű.

A szerelem az, amikor szinte mindent megadnánk azért, hogy megmaradjon az idill, és úgy érezzük, hogy azért született és mi is azért születtünk, és minden azért alakult úgy korábban az életünkben, hogy aztán egymásra találjunk.

Szerelem az, amikor a legszívesebben lelkünk minden rezdülését, szépségét, álmát átadnánk a másiknak, és vágyunk arra, hogy ő így érezzen és így tegyen.

A szerelem az, amikor nagyon fáj, ha vége, vagy ha rájövünk, hogy a másik sosem szeretett igazán. És olyankor egyszerre érezzük azt, hogy legszívesebben mindent elfelejtenénk, ami vele kapcsolatos (és szinte bánjuk a pillanatot, amikor megismerkedtünk), ugyanakkor azt is érezzük, hogy nem szeretnénk sosem elfelejteni.

És végül: a szerelmi bánat az, amit csak egy új szerelem tud orvosolni.

Kapcsolódó bejegyzés:
Szakításból építkezni

Nem röhög: gyúrni fogok

Elhatároztam, hogy edzőterembe fogok járni. Szemüveges-pattanásos kamaszkoromban már volt egy "gyúrós" korszakom, de akkor azért nem túl tudományosan és nem is elég kitartással vágtam bele.

Az elég változó, hogy épp hogy látom a testem, milyen a testképem (sok tükör nem szeret engem, általában a liftek tükrei viszont szeretnek, nem tudom ez mitől van), de az biztos, hogy lehetnék izmosabb. Eddigi "csajozási sikereimet" is inkább a magasságomnak és jófiús ábrázatomnak köszönhetem, és nem a brutális izomzatomnak. No, de itt az ideje kitörni ebből a kissé androgün, nyeszlett testből, és ebből a szempontból is kihozni magamból a maximumot, kiteljesíteni a bennem lakó macsót. Ha 100-200 kilométereket volt kitartásom gyalogolni, szerintem ehhez is lesz.

A kedves olvasó is követheti majd persze a fejlődésem, egyébként nagyjából innen indulok.

(Arról nem is beszélve, hogy Kinizsi Pál is legendásan erős volt.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Szakításból építkezni
A férfi 100 kg-nál kezdődik
A fekvőtámasz könnyűsége és nehézsége
Interjú Oczallal, ötszörös Kinizsi Százas teljesítővel és testépítővel

Interjú Oczallal, ötszörös Kinizsi Százas teljesítővel és testépítővel

Ezúttal a Oczallal, a Kinizsi Százas és a K100 topik egyik ismert arcával készítettem interjút, fogadjátok szeretettel:

- Szia Oczal! Mi volt előbb az életedben, a túrázás vagy a testépítés?

- Szia Sanyi! Üdv minden olvasónak, túratársnak!
A testépítés volt előbb, már 17 évesen edzegettem otthon, 2003-óta járok edzőterembe és 2007-ben kezdtem igazán komolyan venni.
A túrázás a 2009-es Tatabánya 30-cal kezdődött. Poénból, barátokkal (többek között Reckebbel) és a párommal indultunk útnak. Útközben hallottam Reckebtől a Kinizsi Százasról, amit egy lehetetlen küldetésnek tartottam és a K100-at teljesítőket Ufónak gondoltam. Másnap már azt ígértem Reckebnek, hogyha jövőre elindul a Kinizsin, akkor vele tartok.
Ez volt 2010-ben, azóta minden évben indultam és teljesítettem. Remélem, hogy erre még minél többször sor kerül :)

- Mit jelent számodra a Kinizsi Százas?

- Komoly sportteljesítmény, és ünnepnap egyben. Nekem a Kinizsi Százas A túra.

- ...és mit jelent a testépítés?

- Életforma. Ha nem divatból csinálja az ember, akkor rájön arra, hogy a testépítés nem csak a súlyok emelgetéséből áll, hanem egészséges életre nevel.

- Milyen sportcéljaid vannak?

- Ott lenni minden évben és teljesíteni a Kinizsit.
- Életemben legalább egyszer egy 200-as túra teljesítése (Turul 200, vagy Kazinczy 200).
- Mátra 115 teljesítése, bár ettől nagyon félek.
- Dobogós helyezés az INBA testépítő szövetség Magyar bajnokságán (idén 4. lettem).

- Mit tanácsolsz annak, aki (hozzám hasonlóan) most kezdene komolyan foglalkozni a testépítéssel?

- Először is jó sokszor elolvasgatnám a body.builder.hu oldalon megtalálható Sárga kapszula e-bookot és megnézném a fent lévő "bbtv" videók közül az első 15 epizódot. Aki ezt a rengeteg hasznos anyagot megtanulja és alkalmazza a gyakorlatban, a saját szintjén komoly eredményeket fog elérni testépítésben!
Én is innen tanultam szinte mindent.
Ha a videók után is még szükséges, akkor az első néhány alkalommal egy hozzáértőtől segítséget kérnék a gyakorlatok kivitelezésében, de csak addig, amíg meg nem tanulok egyedül edzeni.

- Egy másik, látszólag hasonló izomfejlesztő sport a "street workout", arról mit gondolsz?

- Nem ismerem, valahogy nem érdekelt sosem. Szerintem csak egy divatos őrület, akár a fegyencedzés. Az edzőteremben mindenki elérheti a céljait, akár fogyni, akár izomtömeget szeretne növelni, nem kell hozzá játszótérre menni.

- Szerinted működhet együtt a teljesíménytúrázás és az edzőtermi edzés?

- Sokáig azt hittem, hogy a testépítés és a teljesítménytúrázás nem mehet együtt. Saját magam bőrén tapasztaltam, hogyha okosan csinálja az ember, akkor a kettő még ki is egészítheti egymást! A túrák javítják az aerob kapacitást, így az edzőteremben jobban bírjuk levegővel, a súlyzós - elsősorban láb - edzés pedig növeli az izomerőt, ami a terepen főleg emelkedőkön hasznos.

Köszönöm szépen Oczalnak az interjút, és további sikereket kívánok neki mindkét sportágban.

(Megjegyzés: a kép bal oldalán, Oczal mellett narancssárga felsőben Asciimo látható, az Iszinik 100 rendezője, egy vele készített interjú itt olvasható.)

Kapcsolódó bejegyzések:
A testmozgás izgalmai
Nem röhög: gyúrni fogok

A boldogság

A volt irodámban viccelődve elbeszélgettem a kollégákkal. Jó volt. Mintha teljesen elfelejtettem volna a bánatomat. Nem ittam, nem téptem, egyszerűen a hangulat valahogy adta magát. Hónapok óta nem látott arcok, falak, és mégis, mintha hazajöttem volna. Laza voltam és vidám. Meséltem Győrről, az ottani dolgokról. Mondták is, hogy milyen jól mehet ott a sorom, és hogy nem változtam, nem komolyodtam semmit. Jó volt látni őket.

De a lényeg ezután jött, a munka utáni sörözés Balázzsal. Csak két doboz Drehert ittunk, de az is a fejembe szállt. A csarnokban, az első vágányok előtt sörözgettünk. Picsanadrágos muff volt az eladó. Drehert ittunk, Balázs jobban haladt, de nekem a fejembe szállt. Lendítettem a dobozt, majdnem koccintottunk, pedig sörrel nem szabad, elvégre magyarok vagyunk. Jól esett a sör, és a beszélgetés, és csinos volt a picsanadrágos muff.

Balázzsal hosszú évekig egymással szemben ültünk az irodában, olykor viccelődtünk, de alig tudtunk egymásról valamit. Most komolyan elbeszélgettünk az élet dolgairól, mintha romkocsmában lennénk - amúgy életemben nem voltam még romkocsmában, azt hiszem.

Beszélgettünk a nőkről, beszélgettünk az írásról. A blogomról. Mondtam, hogy egy kicsit híres vagyok. Beszélgettünk a sportról, a Kinizsi Százasról, és még a testépítésről is. Beszélgettünk a könyvéről. Beszélgettünk a blogomról, látogatottsági statisztikákról - hogy előfordul, hogy napi ezren is olvassák. Mondta, hogy jól írok, néhány bejegyzésem ki se nézte volna belőlem. Meséltem én is a tervezett könyvemről. Amikor többször is megerősítette, hogy jól írok, egy kicsit Proustnak éreztem magam. 

Arrébb mentünk, a Westend elé, és rá is gyújtottunk. Kérdezte, hogy dohányzom-e. Mondtam, hogy csak nagyon ritka alkalmakkor - de most ilyen nagyon ritka alkalom van, tettem hozzá. Jó volt rágyújtani, és meginni a maradék sört. Boldognak éreztem magam, és elfelejtettem Tamarát.

Kapcsolódó bejegyzés:

A vasút és én

A vasút és én

Még az életemet is a vasútnak köszönhetem, ugyanis édesanyám és édesapám vonaton utazva ismerkedtek össze, valamikor az 1970-es évek végén.

Kétévesen középfülgyulladásom volt, amit későn vettek észre, és műteni is kellett. Szerencsére jól sikerült az operáció, és bár egy-egy apró csontot ki kellett venni a füleimből, nem maradt vissza semmilyen halláskárosodásom. Viszont - ahogy gyermekkoromban többször elmondták, hogy ne szövögessek erről hiú ábrándokat - nem lehetek űrhajós, mert az űrhajósok fülének nagyon jól kell bírnia a nyomáskülönbséget, stb., az enyém meg ezek szerint olyan extrém mértékben nem bírja, de ebből a földi hétköznapokban még sosem adódott problémám. Ja igen, és hogy hogy kapcsolódik ide is a vasút: a műtétem után nem sokkal a Balatonnál nyaraltunk, és amikor a parton voltunk, a valamivel távolabbi sínekről már messziről meghallottam a vonat hangját, és olyasmit mondtam, hogy "sss-hhh-sss-hhh", és innen is tudták a szüleim, hogy jó maradt a hallásom.

Gyermekkoromban volt (PIKO gyártmányú) vasútmodellem, egy egyszerű körpályával, amin talán csak egy váltó és egy rövid vakvágány tette valamivel változatosabbá a játékot (bár amilyen autisztikus gyerek voltam - fél napokig tudtam például labirintusokat rajzolni, négyzetrácsos papírra - akár egy sima körpályával is jól elszórakoztam volna). És volt vonatos Lego készletem is.

Már hosszú évek óta a vasútnál dolgozom, és a munkakörömből adódó szabad hétvégéknek és az ingyenes utazásnak köszönhetem, hogy olyan sok teljesítménytúrára el tudok jutni. Évente néhány alkalommal akár még külföldre is.

Belátom, hogy munkám nem a legkreatívabb és nem a legfelelősségteljesebb (ha szigorúan nézem, már-már kafkai irodai munka), ugyanakkor szeretem. Egyszer olvastam, hogy az, akinek a munkája nem olyan kreatív, általában az élet más területein éli ki a kreativitását. Én például a blogommal, játékaimmal, rajzaimmal.

A vasúton utazva találkoztam életemben először egy halál pillanatával.

Ha azt hallom, vasút, első asszociációként sokszor a tata-tóvároskerti kis állomás jut eszembe, és ahogy a Kinizsi Százas után a lépcsőkön ülve várjuk a vonatot.

A vasút lenyűgöz. Amikor állok a peronon, és eldübörög egy több száz tonnás, több száz méter hosszú tehervonat, vagy átszáguld egy gyorsvonat, méltóságteljesen és felfoghatatlan erővel, úgy, hogy az ember gyomra is beleremeg, abban van valami lenyűgöző és monumentális. Sokszor erről az emberiség, a technika fejlődése is eszembe jut. Például hogy az a tehervonat épp alkatrészeket szállít egy gyárba, ahol abból aztán újabb gépek születnek, melyek még hatékonyabbá teszik a gazdaság valamelyik területét, hogy így még könnyebben szülessenek újabb találmányok és gépek, és akár újabb, modernebb vonatok, melyek majd ismét szállítanak valamit... és így tovább.

Egyszer, évekkel ezelőtt majdnem mozdonyvezető is lettem, egy ideig tanultam is ennek rejtelmeit.

Pár hónappal ezelőtt pedig, egy távoli kollégámnak és túratársamnak köszönhetően, valóban vezettem mozdonyt, Budapest és Dombóvár között. Persze folyamatosan a pályán volt az ő szeme is, és mindig mondta, hogy most melyik gombot, kart kell kezelni. Különleges élmény volt. Főleg az volt érdekes, hogy ami utasként, az oldalablakon kinézve száguldásnak tűnik, az a mozdonyvezető szemszögéből, valamivel magasabbról és a pályán hosszan előre nézve jóval alacsonyabb sebesség érzetét kelti.

Szakításból építkezni

Egy szakítás (főleg ha váratlanul és szerelmesen éri az embert) elég fájdalmas. Még akkor is, ha utólag, immár némi rálátási távolságból, szélesebb perspektívából tekintve már egyértelmű, hogy valóban nem ő lehetett az igazi, és messze nem volt tökéletes a kapcsolat.

Ilyenkor az ember egyszerre érzi azt, hogy elvesztegetett kb. egy évet az életéből, lemondott közben lehetőségekről, utólag már feleslegesnek tűnő áldozatokat hozott, ugyanakkor az is kétségtelenül igaz, hogy voltak szép, idilli pillanatok, és még ha végül "zsákutca" is volt, tanult belőle. Jobban megismerte egyrészt saját magát, másrészt a női nemet, testet-lelket.

És igaz, hogy az ismerkedéssel együtt több mint egy év volt, maga a párkapcsolat csupán nyolc hónap, de valójában annak a nyolc hónapnak a beszélgetéseit, szeretkezéseit, élményeit akár 1-2 hónapba is bele lehetett volna sűríteni. Tehát lehetséges, hogy ha valóban eljön az "Igazi", vele dinamikusabban is indul majd ez az egész, és rövidebb idő alatt eljutunk egymás megismerésének egy jóval magasabb és meghittebb fokára.

No, de nem is erről akartam most igazából írni, hanem még egy korábbi szakításomról. Az előzőről.

Ugyanis tavaly tavasszal hasonló lelkiállapotban voltam, mint most. Igaz, az a kapcsolat sok mindenben különbözött, most egy ún. "komoly lányban" csalódtam, míg az előző inkább egy kissé, hát, khm, k***ás volt. De hát ugye nincs két egyforma nő, a jólányos, tisztességes bájban és a kissé, hát, khm, r***ncosabb lelkialkatban és viselkedésben is meg lehet látni a nőieset, a vonzót.

No, de megint csak nem is erről akartam igazából írni.

Hanem hogy még az előző szakításom, ami ugye tavaly tavasszal történt, elég motiválóan hatott rám. Bár összetörtem, de lett időm, és lett motivációm, hogy megmutassam, hogy igenis erős és különleges vagyok. És akkor gyalogoltam végig a Kinizsi Duplát (egyébként negyedikként). Ha nincs az a szakítás, majdnem biztos, hogy eszembe sem jut ilyesmi. Sőt, az is csaknem bizonyos, hogy akkor nem jött volna az Iszkiri túra vagy akár az Ixi Kupa ötlete sem, és túravezető sem lennék.

Bízom benne, hogy ez a mostani csalódásommal is így lesz, és annak ellenére, hogy most is romokban érzem magam lelkileg, mégis inkább megerősít majd, és motivációt ad akár a könyvem megírásához, újabb sporteredményekhez, az életem rendbetételéhez, komoly célok eléréséhez is. Vagy ha mást nem, egyszerűen lehetőséget ad arra, hogy végre tényleg megtaláljam az Igazit.

A dráma kettőssége

Érdekesen kettős dolog a "dráma". Ami szereplő(k)nek, átélő(k)nek, ez esetben például nekem gyász és fájdalom, az a külső szemlélőnek, aki boldogsága biztos és kényelmes foteléből olvassa, csupán egy szomorú történet, egyfajta show, amire persze kíváncsi. Az utóbbi napok "terápiás" bejegyzései ennek megfelelően elég olvasottak is lettek.

És hát mire is vágytam korábban? Hát nem erre, hogy a blogom érdekes legyen, sok olvasót vonzzon? De. És olyan is volt, hogy úgy éreztem, ez szinte mindent megér, hogy ez az egyik fő célom. Most mégis úgy látom, hogy ez az ár így már túl sok - talán hasonló érzés, mint amikor megveszünk egy sokáig vágyott tárgyat, aztán rájövünk, hogy bár szép és jó, de igazából annyira mégsem, mint hittük, és valójában nagyon jól meglennénk nélküle, jobban tettük volna, ha inkább mást veszünk vagy tovább takarékoskodunk, és már bánjuk a pillanatot, amikor a vásárlás mellett döntöttünk.

Kapcsolódó bejegyzés:
Felállni a padlóról

Felállni a padlóról

Eléggé a padlón vagyok. Közhely, de úgy érzem, "újra fel kell magam építenem". Újradefiniálnom magam, bizonyítanom, megerősödnöm. Akár még előnyt is kovácsolnom aktuális magányomból és kilátástalanságomból. Ebből a mély, sötét magányból, ahonnan most még nem látom a kiutat.

De talán épp az ilyen mélypontok is segítenek abban, hogy az ember választ találjon magában kérdésekre, és - ahogy mondjuk egy 100 vagy 200 km-es gyalogtúra során is - átgondoljon sok mindent, és közelebb jusson a saját értékeihez, belső erőihez.

(Az ember mindenből tanul. Ami nem öl meg az megerősít. Bla-bla.)

Neki kellene állnom a könyvem írásának is. Az is egy elég jó terápia. Mert érzem, ha nem csinálok legalább valami látszólag hasznosat, felemészt most ez a szorongató magány. Emellett a sportba igyekszem majd "menekülni". És hátha megtalál egy új, minden eddiginél harmonikusabb kapcsolat is, ami nem csak néhány hónapig tart, és ami nem ilyen fájdalmasan ér véget.

Kapcsolódó bejegyzések:
B*sszameg, b*sszameg, b*sszameg!
Utolsó kívánság
Szakításból építkezni

Utolsó kívánság

Attól még, hogy nem leszek öngyilkos, a hipochondriám még bejöhet. Vagy egy váratlan baleset.

Persze csalánba nem csap a ménkű ahogy mondani szokták, de sosem lehet tudni. Jó, ha az embernek van valami végakarata, legalább abból a szempontból, hogy mondjuk hol legyenek szétszórva a hamvai.

Nos, a kedves olvasó nem fogja elhinni, hogy mik a terveim. Vagy ki is találta? Igen, így van, a Kinizsi Százas útvonalán. (Ha már ilyen hülye Kinizsi-mániás voltam... Ezt is jól kifundáltam, mi?) Valahogy végig az útvonalon, vagy nem is tudom. Bár ez túl nagy kérés, mert oda kell figyelni, hogy minden kilométerre, netán minden méterre jusson... (talán valami mérőkerék-szerű hamuadagolóval lehetne megoldani a legjobban, de nem akarok ennyire beleszólni, legyen inkább meglepetés).

Vagy az egyszerűség kedvéért lehet akár egy helyen is, például valahol Hegyeskőnél.

Ha mégis úgy alakulna.

Kapcsolódó bejegyzés:
B*sszameg, b*sszameg, b*sszameg!

Miért nem leszek öngyilkos?

Nos, elmondom a kedves olvasónak, hogy miért nem leszek öngyilkos.

A (szerelmi bánatból, szomorúságból, depresszióból elkövetett) öngyilkossággal van ugyanis egy kurva nagy és alapvető probléma: hogy épp a legjobb részről marad le az ember. Hogy utána már nincsen mozi.

Mert olyan jó lenne egy sarokból vagy még inkább valami láthatatlan drónról figyelni, valami szomorú, tragikus aláfestő zenével, és közben mondjuk borozgatni, és esetleg meg is hatódni saját halálunkon és elmorzsolni pár könnycseppet (és érezni azt a kellemetlen, de mégis inkább kellemes érzést, amikor fojtogatnak a könnyek) ahogy a hátrahagyott szerelmünk, és persze a sok ismerős, barát, családtag szomorkodik, még jobb esetben marcangolja magát. (Hehe, marcangoljátok csak, ez az - gondolnánk ilyenkor, egyszerre kárörvendő és az önsajnálattól könnyes mosollyal, miközben láthatatlan drónunkkal a szobáikban vagy a sírunk felett lebegünk, és persze továbbra is szól a szép zene). Főleg azt lenne jó, ha bele is lehetne látni ilyenkor a fejükbe, és nem csak a megdöbbenésükből, könnyeikből olvasni. Persze biztosan lenne sok meg nem értő bunkó is, aki arra gondolna, hogy gyenge jellemek, micsoda hülye pöcsök (vagy picsák) voltunk, hogy ezt az utat választottuk, meg hogy minden jóra fordulhatott volna, de azért bizonyára lennének olyanok is, akik inkább sajnálnának, és mélyen átéreznék, hogy miért tettük.

De ezzel szemben mi lenne? Semmi. A baszottnagy semmi. Se drón, se kamera, se zene, se bor vagy süti meg pattogatott kukorica. Erről már kúrvára lemarad az öngyilkos. Hát ezért nem ér lófaszt ez sem.

(Egy kedves barátom szerint az öngyilkosság egyszerűen gyávaság is, én ezzel nem értek teljesen egyet. Rockenbauer Pál is gyáva lett volna?  Abban viszont igaza van, hogy a legtöbb embert feltehetően hamar elfelejtik utána és napirendre térnek a történtek felett, sőt, épp azok felejtik el leghamarabb, akikben örökké ott kívánt maradni.)

Kapcsolódó bejegyzések:
B*sszameg, b*sszameg, b*sszameg!
Utolsó kívánság

B*sszameg, b*sszameg, b*sszameg!

Ahogy hazafelé tartottam, elfogott a hányinger, és forgott velem a világ. Nem ittam, csak valami fájó véget ért.

Pedig nem volt különösebben szép lány, én mégis az egyik legszebbnek láttam.

Törlöm az sms-eit. Tényleg mintha valami lány lennék, nem hiszem el. Persze nézhetném a jó oldalát is: őt is magamévá tettem, még egy nő, akiben voltam. Hát mi ez, ha nem siker? De én azt hittem, hogy ebből valami életre szóló dolog lesz, nem csak nyolc kibeb*szott hónap... Tényleg egy hülye kapcsolatfüggő romantikus idióta vagyok.

Hát, nem szállok le többet a villamosról a L. A. utcánál.

Sebaj, úgy tartják, szerelmi bánatban tudja az ember a legjobban mozgósítani a kreatív energiáit, köztudottan akkor születnek a legszebb versek is. És most már még inkább van motivációm az idei Kinizsi Duplához is...

Kedves lányok, újra aktuális (de lehetőleg most már tényleg az Igazi legyen, hé!)

Kapcsolódó bejegyzések:
Miért nem leszek öngyilkos?
Utolsó kívánság

Kinizsi sakk

Ugyan nem vagyok egy sakknagymester, sőt, nem is játszom különösebben jól (sőt, valójában pocsékul), de bátorkodtam kitalálni egy sakkvariánst. Bízom benne, hogy játszható és érdekes. Nos, ezennel bemutatom a kedves olvasónak a - tádámm!- Kinizsi sakkot.

A játékban Kinizsi Pál a török sereggel küzd meg. Ebben lova, kardja és pajzsa segíti, valamint a töröknél valamivel kisebb, ám meglehetősen elszánt gyalogos hadserege. Ráadásul bátran csapata élére áll, míg a török sereg hagyományosan helyezkedik el a táblán.

A Kinizsi sakkot (mely normál sakktáblán, a normál készlettel játszható) az eltérő és aszimmetrikus kezdőállás mellett néhány speciális szabály teszi különlegessé. Az összes szabály közül a legegyedibb, ez lehet hogy nekem jutott eszembe először (persze ez nem biztos): a világos király, azaz a Kinizsi Pál figura együtt tud mozogni a "felszereléseivel", azaz a lovával, pajzsával és kardjával, és ez egy lépésnek felel meg.

Nos, akkor a szabályok, részletesen:

A török sereg a sakkban a megszokott módon lép. Ezzel szemben Kinizsi Pál és hadserege a képen látható elrendezésben és létszámban. A világos huszár Kinizsi Pál lova, a világos bástya Kinizsi Pál pajzsa, a futó pedig a kardja.

Kinizsi Pál öt gyalogos harcosa úgy lép, mint egy hagyományos gyalog. A lova huszárként (lólépésben), a pajzsa bástyaként, a kardja pedig futóként tud lépni, mintha a sima sakkról lenne szó. Ja igen, Kinizsi Pál pedig vezérként léphet.

Nade. Tud Kinizsi Pál olyat is, hogy - ahogy a bevezetőben írtam - együtt lép a lóval, pajzzsal és karddal. Ilyenkor bármennyit léphet vízszintesen és függőlegesen, vagy akár átlósan is, a vezérhez hasonlóan. A lényeg, hogy ilyenkor vele együtt mozognak a másik három figura (a gyalogok nem). Addig léphet, amíg a szabad mezők engedik, illetve amíg olyan mezőt nem foglal el egy vagy több figura, amin török figura található (erről majd írok részletesen, meg illusztráló képeket is készítek), és akkor azt leütik.

Fontos, hogy csak akkor mozoghat ily módon együtt ez a négy figura, ha bárhol a pályán az alapelrendezésükben állnak (azaz egy mezővel Kinizsi előtt a lova, tőle balra a pajzsa, jobbra pedig a kardja). Tehát ha valamelyik figura elmozdult, csak akkor léphetnek újra együtt, ha visszakerülnek ebbe az elrendezésbe.

(Mindennek folyománya, hogy a kard (futó) az együttes mozgással világos és sötét mezőre egyaránt kerülhet.)

Ha a ló, pajzs és kard közül egy vagy több már nincs játékban (mert a törökök leütötték), akkor az(oka)t nem kell figyelembe venni, és Kinizsi és megmaradt felszerelése továbbra is mozoghat együtt vezér módra.

Ha Kinizsi Pál mindhárom felszerelését elveszti, akkor onnantól kezdve huszárként is mozoghat.

A játék célja az eredeti sakkhoz hasonlóan a mattadás, de a játékot az is megnyeri, aki előbb juttatja el egy gyalogját az ellenfél alapsorába (azaz a tábla "másik oldalára").

Jó játékot!

(A Kinizsi sakk ötletét a Maharadzsa és a szipojok valamint az Arimaa sakkvariánsok adták.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Pál élete
Lego Kinizsi Pál
K100 társasjáték ajándékba és nyereményként
Mi az, amit Jancsi és Juliska is magával visz a Kinizsi Százasra?

Egy egyszerre könnyű és nehéz betűrejtvény

Kedves olvasóim, készítettem egy betűrejtvényt. Egy kicsit furfangos, ugyanakkor a blog témájába illeszkedik a megfejtés, így annyira azért nem bonyolult. Jó játékot!

Kapcsolódó bejegyzések:
Mi az, amit Jancsi és Juliska is magával visz a Kinizsi Százasra?
Kinizsi Százas útvonal kvíz
Turistajelzéses memóriajáték