Mitől felülreprezentáltak a programozók a Kinizsi Százason?

Úgy vettem észre, hogy a programozók, informatikusok a Kinizsi Százason és a túrázás világában mintha felülreprezentáltak lennének. Két eset lehetséges: vagy csak úgy tűnik, hogy többen vannak a valós társadalmi arányuknál, vagy pedig tényleg nagyobb tömegben járnak közülük túrázni (bár hozzáteszem, én magam csak "hobbiprogramozó" vagyok, általában egyszerű szkripteket írok, mint például a Turistajelzés memory, a Kinizsi Százas útvonal kvíz vagy a K100 időterv kalkulátor. Kamaszkoromban autodidakta módon ismerkedtem meg a programok írásával a grafikus kalkulátoromon, később aztán pár évig tanultam is ezt magasabb szinten, de végül a felsőbb matematika, vagy inkább a lustaságom vagy az erős humán oldalam gátat vetett annak, hogy ezen a területen teljesedjek ki).

Amennyiben az első eset lenne igaz, vagyis csak számomra tűnik úgy, hogy több a programozó és informatikus a Kinizsi Százason valamint a komoly teljesítménytúrákon, akkor az amiatt lehet, hogy pszichológiai okokból velük találtam meg jobban a közös nevezőt, témát, összhangot, de ennek némileg ellentmond, hogy elég ritkán (gyakorlatilag alig) merülnek fel közöttünk informatikai kérdések (bár ez a terület a szakmai témákon túl is nyújt egyfajta olyan kreativitást, konstruktív szemléletet, ami talán könnyebben egy hullámhosszra hozhat anélkül is, hogy konkrétan a programozásról beszélnénk).

Ha viszont valóban többen járják a természetet és keresik a Kinizsi Százashoz hasonló extrém kihívásokat a programozók közül, akkor annak is lehet valamilyen megfejtése. Kicsit hazabeszélve úgy vélem, hogy a programozás a reál, "nem művészi" területek közül az egyik legkreatívabb, legnagyobb csodákra képes foglalkozás, ahol az ember szinte a semmiből, vagy legalábbis nagyon elemi darabokból építhet fel világokat. Olyan, mint valami szellemi, matematikai-logikai legózás. És ezekben a nagyon kreatív, elmélyült, azonban a hétköznapokban fizikailag a monitorhoz, szellemileg pedig elvont, absztrakt problémákhoz kötött emberekben magasabb lehet az igény arra, hogy a szabadidejükben jobban kiszabaduljon a testük-szellemük, mintegy kitörjenek a kódok mátrixából, az irodából és az urbánus környezetből, és a természetben frissüljenek fel, ott érjenek el valamilyen komoly célt.

TUTI Kupa

Vasárnap a túravezető tanfolyam keretében voltam egy tájékozódási versenyen, a "TUTI Kupán". Érdekes volt a teljesítménytúrák világa után megtapasztalni a természetjárásnak, az erdők-mezők felfedezésének ezt a módját is, amikor nem elsősorban a megtett távolságon és egy rögzített útvonal követésén van a hangsúly, hanem a tájékozódáson, adott pontok megtalálásán, az optimális útvonal megtervezésén.

Tájfutótérképen bejelölt pontokat kellett megkeresni Szépjuhászné (ahol több teljesítménytúrán is megfordultam már) másfél kilométeres körzetében, voltak köztük személyzetes és személyzet nélküli pontok is, és egyes helyekről pluszpontért "tiketteket" kellett elvinni előre meghatározott másik állomásokra, ami egyfajta ideális sorrendiséget is megadott, valamint több állomáson elméleti kérdésekre is válaszolni kellett.

Az út során rendszeresen össze kellett vetnem a tájfutótérképet a turistatérképpel, meghatároznom az aktuális helyzetem, felmérnem, hogy milyen távolságra és merre lehetnek a következő pontok, és mindez kellemes versenyhangultatot és sikerélményeket adott. Olyasmi volt, mint egy komplex, sokváltozós stratégiai társasjáték.

A feladatot tovább nehezítette a 4 órás szintidő, melyet akár egy perccel is túllépve a játékos az összes pontját elbukja, vagy legalábbis az eredménylista végére száműződik. Éppen emiatt egy személyzetes pontot (és jó néhány személyzet nélkülit) ki is kellett hagynom, de izgalmas hajrában végül 4-5 perccel a szintidőn belül értem be a célba (azért annyira nem volt izgalmas, mint gyermekkoromban visszaérni a szünet végéig az iskolába).

És hogy milyen kicsi a világ: a célnál összefutottam Péterrel, aki a fordított napszakos privát Kinizsi Sztovkán volt túratársam egy hete, valamint egy eddig ismeretlen olvasómmal / túrázóval is, aki felismert, mint az Iszkiri főrendezőjét.

A férfi 100 kg-nál kezdődik

A férfi 100 kg-nál kezdődik - mondta kedélyesen a szupermarketben a biztonsági őr a pénztárosnőnek, mintegy megvédve és ideálnak beállítva a saját alkatát. Én meg rosszkor voltam rossz helyen, és épp meghallottam. Persze nem vettem különösebben magamra, ismertem már korábban is ezt a nem túl tudományos nézőpontot, és inkább csak mosolyogtam rajta, a magabiztos Kinizsi Százas teljesítők és a sikeres férfiak nyugalmával. Elvégre amatőr motivációkutatóként, szexológusként és magatartáspszichológusként tudom, hogy az ilyen blőd kijelentések elsősorban frusztráltságból fakadnak.

Na de nem maradt ilyen higgadt a Tourette-szindrómás, gonosz belső énem, aki sértve érezte magát, és keményen elkezdett visszavágni: "100 kg-nál kezdődik ám az any... Szerintem meg 100 kilométernél kezdődik öcsém. P*** kis b***. Majd ha olyan nőd lesz mint nekem vagy mint Peter Crouchnak, akkor pofázzál. Kinizsi Százason sírnál, puhap***. Nyafogós kislány lennél, jaj a lábam, jaj vízhólyag, jaj nem bírom."

A boltból kilépve aztán a gonosz belső énem dühe is elszállt, és megbántam hogy ha csak magamban is, de ilyen nyomdafestéket nem tűrő és nem éppen polkorrekt válaszok futottak át az agyamon. Eszembe jutott édesapám is, aki bőven 100-120 kiló felett volt, és bár sosem gyalogolt 40-50 kilométernél többet egyszerre, kétségtelenül férfi volt, ráadásul olyan túramacsót nemzett édesanyámnak és nevelt fel, mint például én.

Meg aztán könnyen lehet, hogy leszek még én is 100 kg felett (remélhetőleg izomból), ha idővel a street workoutot is elkezdem legalább annyira komolyan venni, mint most a túrázást.

Kapcsolódó bejegyzés:
A teljesítménytúrázók arcoskodnak

70 kilométeres távok a közeljövőben: Sárga 70 és VérKör

A közeljövőben két 70 km-es távú túrát is tervezünk unokatesóm férjével: egyrészt a Sárga 70-et pár nap múlva, másrészt pedig a VérKört, valamivel később.

A Gerecse 50-et Attila már sikeres teljesítette, így ezek a 70 kilométeres túrák jelentik majd a következő lépcsőfokot a száz km-es távok felé (a hivatalos Kinizsi Százason idén ugyan még nem tervezi az indulást, bár egy, a Kinizsi Sztovkához hasonló privát bejárásra még sor kerülhet).

A Sárga 70-et én két évvel ezelőtt már végigjártam (és megtetszett a túra), a VérKört pedig tervezem egy ideje, és épp az elmúlt napokban-hetekben is többen megkerestek, hogy szívesen jönnének csapatban egy VérKör teljesítésre (ez utóbbi is szép helyeket érint, ráadásul az útvonal számos pontjához, szakaszához kamaszkori emlékek is kötnek).

A Sárga 70-et egyébként ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki szeretne felkészülni a Kinizsi Százasra, hiszen jó edzés, tapasztalatgyűjtés és felszerelés-teszt a komolyabb távokra, másrészt pedig itt már átélhető a csaknem teljes éjszakán át tartó túrázás élménye. A VérKör különlegessége pedig az, hogy (mivel nem hivatalos teljesítménytúra) bármikor teljesíthető, azaz nincs dátumhoz, évszakhoz vagy akár napszakhoz kötve.

Kapcsolódó bejegyzések:
Sárga 70
Budai Térképkör

Kinizsi Crok

Forester Kinizsi Százas pólója és a faragott Kinizsi címer után hamarosan egy újabb tárgy érkezik a Kinizsi gyűjteményembe: egy Kinizsi Crok kártya, melyet unokatesóm talált a régi játékai, holmijai között (a kártyák régebben chipses zacskók - Chio Master Crok - meglepetés ajándékai voltak).

Kinizsi 100? Nooooormális?!

A saját, tömörebb beszámolóm után következzék túratársam, Péter részletes és olvasmányos írása a húsvéti, "fordított napszakos" Kinizsi Százas bejárásról:

Kezdjük talán a legelején: Balaton kerülő bringatúra, útitársam megemlíti, hogy létezik ilyen túrázás izé, meg száz km gyalog, nagyon lelkesen mesél róla. Rögtön megállapítottam, hogy "Esszüjeség!". Azért a Kinizsi 40 km-es résztávjára simán hajlottam, s bár pont elkerültük ott egymást, a túrázást megismerve egy tetszetős kikapcsolódást ismertem meg.

Mondhatjuk, hogy elég hamar belemélyedtem a túrázás világába és valahol, valamikor rátaláltam CsST blogjára. Olvastam itt mindenféléről: élményekről, tanácsokról, nehézségekről, készülésről, stb, stb. Olvastam többféle teljesítéséről, visszafelé, duplán meg ilyenek. Úgy gondoltam, jó volna bejárni, ismerkedni az útvonallal. A Dorog utáni szakasz érdekelt leginkább, hiszen ott még nem jártam, és a blogon sem olvastam olyat, hogy éjszakai indulással teljesítette volna valaki. Rögtön fel is vetettem Sanyinak az ötletet, s bizony nem kellett győzködni, hogy próbáljuk ki! Az időzítés kicsit szerencsétlen volt, látván, mennyit fogok előtte túrázni (pl Tojás 40), de úgy döntöttem, ezt is kell bírnom, hiszen egy Kazinczy 200 még ennél is durvább lesz!

Belevágtunk hát, találkoztunk hétkor Békáson, megismertem Ernát és azonnal el is indultunk. Még a szürkület végén felértünk a Kevélyre [6 km], szusszantunk egyet, körbenéztünk, elővakartuk lámpáinkat, folytattuk utunkat. Kivételesen nem rohantam le a sziklákon. Haladtunk, beszélgettünk, de azért hamar eljött az a pont, amikor mindhárman elcsendesedtünk és csak lépéseink zaja hallatszott. Meg egy dzsippé. Kedvesen megkérdezték, minden rendben van-e, bólogattunk, ment is mindenki tovább a maga útján. A szerpentint már vártam és nagyon meglepett, milyen nehezen indulok neki. Biztos fáradt voltam. Küzdöttünk, megálltunk, pihentünk, ettünk-ittunk.

Kesztölc-Dorog [37 km], itt már komoly bajok voltak: fogytán a vizünk, kút nincs, a bolt még nem nyitott ki (3 óra körül jártunk ott), a temető is zárva. Sanyi megnyugtatónak egyáltalán nem nevezhető szavaival fülünkben indultunk tovább. Azt mondja: menjünk el Mogyorósbányáig, ott van kút. Ja. Csak még 15 km. Elég keveset iszom, főleg hűvös időben. Kitart addig. De Erna? Bírta ő is, a Gete tetején [42 km] megosztoztunk azon, amink volt, majd a hajnali fényben - azért még szigorúan lámpával - lekecmeregtünk. A mezős részeken már nem is kellett világítanunk. Kicsit éberebbek lettünk, jobban mentünk, a hangulat is egyre jobb lett, amit fokozott a hajnalban kelő barátaim biztató üzenete. Persze, hogy az ember mesél a hülyeségről, amit elkövetni készül...

Tokodi pincék [49 km]: pihenés, kaja, korlátozott ivás. Élveztük volna a reggeli falucska csendjét. Három fűnyíró diszkrét ciripelése mellett nem annyira sikerült. Hogy pont akkor álltak neki lekaszálni a rétet?! Néztek is furcsán, mi mit keresünk ott, de nem zavartatták magukat, hiszen a zajkeltés fontos feladat, elég jól is csinálták! A szőlőkön keresztül, a dombon átbukva szűnt csak meg. Mogyorósig haladtunkban Erna le-lemaradozott, majd ott el is köszönt tőlünk. Neki elég volt, meg is értettem, igazából nekem is. Nem ott merült fel bennem először, hogy abbahagyom. Szereztünk vizet, megnéztük a Kakukkot [52 km], hiszen úgy hivatalos (féltávnál félidőben), aztán persze mentünk tovább, újabb hegyre fel és arról le. Péliföldszentkereszti forrásból [57 km] rápótlás, ennyi már elég lesz az út végéig. Aztán már a nappal sem segített, jöttek a teljesen bezombulós szakaszok, amiket csak úgy rutinból csináltunk végig. Ekkor már nem gondoltam feladásra, csak valami jó kis helyről ábrándoztam, ahol meghúzhatom magam egy órácska alvásra. De nem, rutinból mentünk tovább. A Gerecse szakaszai elég ismerősek voltak, hiszen pont itt jártam pár napja. Csak fordítva. Sanyi mesélt erről is, meg az utána következőről, ahol meg pont irányba halad a két túra. Vicces is volt megtalálni a helyet, ahol szombaton pofára estem. Kaptunk egy órányi esőt, olyan kettő körül, de szerencsénkre nem volt túl intenzív. Sanyi is zúgolódott kicsit meg én is persze, lehettünk volna jobb erdőben, ahol még ennyi sem ér minket, elállhatna már, a vizes köveken egyensúlyozás sem ment már maradéktalanul jól (és főleg nem gyorsan). Meg is született bennem a gondolat, amikor egy vizes bokor tövébe léptem a kő helyett: Jobb egy vizes nadrágszár, mint egy berepedt koponya!

Ezen a szakaszon is túl voltunk, elértük a vértestolnai elágazást, itt már nem bírta a lábam, bekentem fájdalomcsillapító krémmel. Aztán, hogy a krém hatott-e, vagy a pihenés nem tudom, mentünk tovább. Csak mentünk és mentünk, holtpotok, zombi-üzemmódok jöttek és mentek. Már reálissá vált a menet közbeni elalvás. Na, nem az amikor valamennyire tudatomnál vagyok és haladok, mint a Fertő-tó körül, hanem ténylegesen: elalszom és eldőlök. Messze voltam ettől, de éreztem, hogy lehetséges.

Végre elértünk Koldusszállásra [84 km], itt már csak a maradékokat tudtuk előszedni táskáink legmélyebb bugyraiból, hiszen Bányahegyen felfaltuk utolsó szendvicseinket. Mogyi, csoki és főleg szőlőcukor, amit csak végszükségben eszik az ember az inzulin-hinta elkerülése végett. Rendesen be is ütött: nagyjából fél óránként kellett bedobni egyet-egyet, különben jelentősen bezombult az ember.

Pusztatemplomig [93 km] nagyon hosszú volt az út. Persze, nem volt több öt km-nél, de nagyon nehezen múlt. Sanyi borzasztó éhes volt, én meg bosszús, hogy milyen hosszú még az út. Felérve már tényleg csak szőlőcukron éltünk, de tudtuk, hogy innen már csak le kell lépdelnünk és ez nagyot dobott a hangulunkon! Arról fantáziáltunk, hogy majd Bajon jól bevásárlunk valami finomságokat, s közben haladunk lefelé, dumáltunk. Aztán a baji [97 km] vásárlás valahogy kimaradt, mégsem volt olyan fontos, viszont a vízvétel a kútból épp ellenkezőleg! Fogytán volt a vizünk, amiről azt hittük, simán kitart majd. Még jó, hogy nem tűzött a Nap egész nap! Innen már hamar Tatára értünk, lesétáltunk a kempingig és ünneplő tömeg hiányában is konstatáltuk: itt vagyunk, megcsináltuk! A Mogyorósbányától fokozott tempó kifizetődött, időben beértünk: 23 óra és 20 perc alatt. Gyorsan leadtam a drótot a sikerről.

Elindultunk a vasútállomás felé, közben egy kisboltba betértünk, csak vettünk ezt-azt. Valahogy szóba elegyedtünk a pénztárossal, megkérdezte, honnan jövünk. Válaszolgattunk: Budapestről. Gyalog. Tegnap este. Ja, 24 órája. Nem, nem aludtunk sehol, jöttünk. A hegyeken át. Igen, megyünk vissza, csak az út volt a lényeg. Megállapította: nem vagyunk normálisak. Igaza van. Mikor kiléptünk, hallottuk, ahogy odakiált egy kollégának, de már csak feltételezni tudtuk miről is folyhatott a diskurzus.

Bevártuk a vonatunkat, közben nagy élvezettel fogyasztottuk a frissen vásárolt étkeket, bár nem is volt olyan nagy durranás. A vonaton még dumáltunk pár szót, majd Sanyi elbúcsúzott én meg kómába vágtam magam és mire beértem a Délibe már egész működőképes lettem. Hazaérve jó volt a zuhany és az alvás, már igencsak ideje volt.

Köszönettel tartozom sok-sok embernek! Motiváltatok, biztattatok és ez nagyon nagyon jól esett! Dia, köszönöm az esti biztatást! A hajnalunk is jól indult: Szemán úr biztató üzenetét a Papucsek klán fejének hívása dobta fel, majd Reni motiváló skandálása indított minket tovább Mogyorósbánya felé! Köszönöm a biztató szavakat faceről is, jó érzés volt olvasni őket!

Végül számvetésként: 38 órányi ébrenlét, ebből 31 túra: 140 km. Szombattól számolva 200 km. Zárásként pedig a Rapülők egyik szövegrészletét idézve: "Lesz még rosszabb!" :-D És természetesen köszönet Sanyinak, aki végignavigált és mesélt az útról! Egy élmény volt!

Nem tudok indulni a Kinizsi Százason a létszámkorlát miatt, mit tegyek?

A Kinizsi Százason idén bevezették a létszámkorlátot (ez 1300 főben lett meghatározva), ezért sokan vannak, akik nem tudnak már regisztrálni és indulni a túrán. Ahogy azt korábban is írtam, a létszámkorlát nem a Kinizsi Százas rendezőinek "műve", ők így kaptak engedélyt a K100 megrendezésére a hatóságoktól. A korlátozás fő oka egyébként - feltételezhetően - a pilisi szerpentin szakasz védelme, melyen sokan rövidítettek és ezzel károsították a természetet az elmúlt években. Fontos megjegyezni azt is, hogy a létszámkorlát ténye már hónapokkal ezelőtt meg volt hirdetve a Kinizsi.org weboldalon, a TTT oldalán és a nyomtatott túranaptárban is, tehát aki követte a híreket és jó előre tervezte az indulást, az értesülhetett róla.

Amennyiben mégis azok közé tartozol, akik nem tudtak már regisztrálni, viszont szeretnéd megtudni, hogy milyen érzés teljesíteni a Kinizsi Százast (és nem szeretnél ezzel a jövő esztendőig várni), akkor van néhány ötletem.

Az első javaslatom az, hogy bármennyire is kézenfekvő és vonzó ötletnek tűnik, regisztráció és nevezés nélkül NE indulj a Kinizsi Százason. Ezzel ugyanis kijátszod a korlátozást, és könnyen lehet, hogy ha idén nem is, de jövőre esetleg ellenőrizni, számlálni fogják, hogy hányan vannak valójában a túrán, és ennek még komolyabb létszámkorlát vagy szankció lehet az eredménye, ez pedig senkinek sem lenne jó. Ha nehéz is elfogadni, tudd tudomásul venni, hogy valamiért lemaradtál a regisztrációról.

Nyilván tudod, hogy sok más, a Kinizsi Százashoz hasonló nehézségű vagy akár még nehezebb túra van még tavasszal és nyáron, választhatsz ezek közül is - persze én is belátom, hogy egyik sem ugyanaz, mint a Kinizsi Százas, mely hazánk első és legrégebbi teljesítménytúrája. De az erődet felmérni és egy akár még komolyabb kihívást legyőzni ezek is tökéletes alkalmak.

Ha mégis ragaszkodsz a Kinizsi Százas útvonalához és tájaihoz, akkor is van még lehetőséged: az őszi Iszinik 100 ellenkező irányban járja be a Kinizsi Százas klasszikus ösvényeit, és az Iszinik 100 az akár télies időjárás és a hosszabb éjszakák, valamint a túra második felére eső komolyabb emelkedők miatt jóval nehezebb túra az eredeti változatnál. Én például eddig minden Kinizsi Százasomat sikeresen teljesítettem, az Iszinik 100-ba azonban először beletört a bicskám.

Vagy az is egy megoldás, ha privát túraként egyedül vagy kisebb társaságban teljesíted a Kinizsi Százast (természetesen nem a hivatalos túra napján, ahogy azt fentebb is írtam). Persze ez sem ugyanaz, mint ott lenni a tömegben, átélni a hivatalos túra hangulatát, ugyanakkor éppen emiatt nehezebb is így önállóan teljesíteni, hiszen nincsenek ellenőrzőpontok, nincsen ellátás és depózás út közben, és az útvonal követése is nagyobb figyelmet igényel, valamint nagyobb elszántság és motiváció is kell egy ilyen tárgyi elismerés (oklevél, jelvény) nélküli teljesítéshez (a napokban én is bejártam egy ilyen túrán az útvonalat).

Ezek tehát a javaslataim, és bízom benne, hogy jövőre indulni tudsz a hivatalos Kinizsi Százason is.

Egyre szűkebb elit III.

Legutóbb három éve írtam az "egyre szűkebb elitről", de ma friss információkat kaptam Tóth Ervintől (17-szeres Kinizsi Százas teljesítőtől), sőt nem csak számokat, hanem érdekes számításokat is, amiket ezúton is köszönök. Megjegyezte azt is, hogy ez az elit 2014-től kezdődően "mesterségesen szűkített", a létszámkorlát miatt (és ez valóban egy újabb szűrő, szűkítés). Idézem is a levelét:

"Hello!

Itt van (a bejegyzés alján - a szerk. megj.) a 2013-as adatokkal a táblázat aktuális állása.

Érdekességek:
- 13-14 teljesítés között van egy észrevehető törés (12 vs 23 fő)
- A 7-szeres teljesítők száma messze van mind a 6, mind a 8-szoros teljesitőkétől (8x:56; 7x:90; 6x:166)
- Ha a teljesítések száma alapján elsőbbsége lenne a nevezésnél azoknak, akik korábban teljesitették a túrát (és mind akarnának is nevezni), akkor gyakorlatilag csak a legalább 4-szeres teljesitők indulhatnának (1168).
- Ha a 2013-as teljesítőknek elsőbbsége lenne a nevezésnél (és mind akarnának is nevezni), akkor gyakorlatilag csak ők indulhatnának (1124).

Hopp, még egy érdekes adat:
Az egyszeres vs többszörös teljesítők aránya 5165:3375, tehát ha ezeket az arányokat mesterségesen fenn kéne tartani, akkor 726-an indulhatnának elsőbálozók és 474-en többszörös teljesítők. (Persze ez torzított érék, mert a egy teljesítőből nagyobb eséllyel lesz mégtöbbszörös teljesítő, mint elsőbálozóból.) Ha ezen arány fenntartása mellett lenne a többszörös teljesítőknek teljesítésszám alapú prioritása a nevezésnél, akkor csak kb. 6-7-szeres teljesítők indulhatnának (575, 409). 
Mivel ritka a több évtizeden át tartó teljesítés-sorozat, nézzük csak az elmúlt pár évet. Ha csak a 2010-es évtől nézzük a teljesítéseket (tehát csak maximum 4-szeres teljesítők lehetnek) akkor a statisztika:

n / pont n / legalább n
4 / 134 / 134
3 / 209 / 343
2 / 417 / 760
1 / 1596 / 2356

Ez alapján ha azt mondanánk, hogy aki az elmúlt 4 évből legalább 3-szor teljesít, annak prioritása van a nevezésnél, az talán nem fájna senkinek túlságosan: bőven marad hely első, másod és harmadbálozóknak, de a teljesítések folyamatossága is biztosítva van annál, akinek ez fontos.

Ervin"

És akkor a részletes statisztika 2013-ig:

(teljesítések száma (n), pontosan n-szeres teljesítők száma, legalább n-szeres teljesítők száma)

31         2 2
30 2 4
29 1 5
28 2 7
27 2 9
26 2 11
25 2 13
24 2 15
23 1 16
22 3 19
21 4 23
20 4  27
19 2 29
18 5 34
17 7 41
16 7 48
15 10 58
14 12         70
13 23 93
12 27 120
11 35 155
10 50 205
9 58 263
8 56 319
7 90 409
6 166 575
5 225 800
4 368 1168
3 723 1891
2 1484 3375
1 5165 8540

Kapcsolódó bejegyzések:
A Kinizsi Százas és a számok (és a pasaréti lelkész)
A Kinizsi Százas jelvények és a 80-20 szabály
Túrázó leg leg leg

Kinizsi Százas bejárás sztovka módra (fordított napszakokkal) - avagy különleges nyuszi túra

Túrákban gazdag hosszú hétvégém volt: szombaton volt a Gerecse 50, hétfő délután pedig egy pár kilométeres kutyasétáltatós kirándulásra mentem unokatesómmal és a férjével, valamint a jelvényevő Mollival és Benivel Szárligetről a Zuppa-tetőre (a Zuppa az Iszkiri óta különösen kedves nekem, az Iszkiri emblémában is szerepel), hétfő este pedig egy száz kilométeres sétára indultam két társammal.

Peti cimborám találta ki az ötletet, hogy jó lenne bejárni húsvét hétfőn a Kinizsi Százast úgy, hogy este indulnánk, ezáltal megcserélnénk a túra napszakjait: a jellemzően esti, éjszakai úton járnánk nappal, és fordítva. Petin kívül még egy lány, Erna tartott velünk, ő korábban a Caminót is végigjárta, mesélt is erről túra közben.

Este 7-kor indultunk Békásmegyerről, és Petivel 23 óra 20 perc alatt értünk be a célba Tatára (Erna végül féltávig, Mogyorósbányáig jött velünk, addigra eléggé kimerült, de így is jócskán megdöntötte a korábbi 30-40 km-es napi gyaloglási csúcsait). A napkelte valamivel korábban, a Getéről való ereszkedés közben ért minket, így a Tokodi pincéknél a pavilonban már kora reggel pihentünk meg.

Érdekes volt ez a kísérlet, a "sztovka-szerű" esti rajttal, és kiderült, hogy így valamivel nehezebb teljesíteni a távot, hiszen a normális napi ritmus már rögtön a táv elején felborul (bár kétségtelenül hangulatos volt visszanézni Budapest éjszakai fényeire). Éjjel több álmossági holtpontom is volt, de nappal már nem kellett ezzel küzdeni. Féltávhoz egyébként éppen szintidőnk felénél (vagy kicsivel később) értünk, ami egyrészt nem volt jól előjel (azért a 24 órás szintidőn belül kívántunk célba érni), másrészt viszont azzal biztattuk magunkat, hogy az éjjeli szakaszon és az emelkedők nagy részén már túl voltunk.

Később még mesélek részleteket erről a különleges Kinizsi Százas bejárásról (mely már a 14. sétám volt a K100 útvonalán, ha a fordított, "Iszinik-irányú" túrákat is beleszámítjuk), és úgy tudom, Peti is készül írni egy beszámolót, amit majd szintén megosztok az olvasókkal.

Beszélgetés a mezítláb túrázó sráccal

Úgy kezdődött, hogy a vonaton a fülkébe benyitott egy kissé hippi külsejű srác, hogy van-e szabad hely. Valahogy beszélgetni kezdtünk, és a természetjárásra, túrázásra terelődött a szó. Kiderült, hogy már többször teljesítette a Gerecse 50-et, méghozzá nem is akárhogy: tavaly például mezítláb.

Elmondta, hogy edzeni kell hozzá a talpat, sokat gyalogolni lábbeli nélkül, és a végén már nem is sérül meg olyan könnyen a bőr. És hogy mennyivel közelebb van a természethez így az ember, és milyen hasznos reflexológiailag sőt még sejtszinten is, mert állítólag áldásos ozmotikus, sejtmembrános és elektromos vagy milyen hatása van.

És hogy az emberek mennyire elítélik ezért, volt például, hogy még a buszra sem engedték felszállni mezítláb (mintha egy cipő talpa tisztább lenne). Egyszerűségéről és minimalista filozófiájáról eszembe jutott Diogenész, valamint Tom Sawyer és Huckleberry Finn is. Vagy az a csapat, melynek tagjai pár évvel ezelőtt szintén mezítláb mászták meg a Kilimandzsárót. Aztán mesélt még a gyógynövényekről is, és a japán zöldteáról, kifejtve, hogy a tea az egyetlen olyan drog, melynek csak pozitív hatása van, és hogy egyszer még egy kis kannabisz ültetvényt is talált egy erdőben.

Megbeszéltük, hogy majd keressük egymást, és lehet hogy egy-két mezítlábas túrára csatlakozom hozzá.

Kapcsolódó bejegyzés:
Mezítláb a Kinizsi Százason?
A Kinizsi Százas mint drog
Kilométerpornó

Egy szép, szintidő kihasználós Gerecse 50

Kedves olvasóim, mesélek a Gerecse 50-ről. Először is azt, hogy a Gerecse 50 kezd a Kinizsi Százas után a második kedvencem lenni, a hasonló "népünnepély" hangulata miatt. Tudom, sokan éppen ezért, tömegtúra jellege miatt nem szeretik a G50-et, szerintem viszont ez a túra sajátja, éppen ettől is G50 a G50, és én is így szeretem (a Gerecse 50 egyébként hazánk második és egyben a legtöbb embert megmozgató teljesítménytúrája, az 1981-ben indult Kinizsi Százast 1982-ben követte az első G50).

Bár a Kinizsi Százast már hétszer teljesítettem, a Gerecse 50-et hivatalosan még csak egy alkalommal (2012-ben), illetve tavaly volt egy privát bejárásom is Viktor cimborámmal (ez utóbbi elég emlékezetes túra volt, éppen mindketten súlyos csalódásokon voltunk túl, így jókat beszélgettünk a nőkről, ismerkedésről, szerelemről, meg úgy általában az élet nagy kérdéseiről).

Az idei túra amiatt is érdekes volt, hogy filozófus unokatestvérem és az ő nővérének férje, továbbá a tavalyi bejárásról Viktor is velem tartott, valamint a pusztamaróti ellenőrzőpont előtt András is csatlakozott hozzánk, akivel a tavalyi Árpád vezér 130-on barátkoztunk össze. A kedvesem végül nem jött el a túrára, de sebaj, lesz még elég sok Gerecse túra, és meghittebb, csendesebb kirándulásaink.

A sárga sáv jelzésen haladva Arany-lyuk és a Pusztatemplom között eszembe jutott saját gyermekem, az Iszkiri túra. Egyébként volt is nálam néhány Iszkiri oklevél és kitűző, így azoknak az Iszkiri teljesítőknek, akikhez eddig nem jutott el a díjazás, út közben is átadtam egyet-kettőt, például Áronnak és Péternek. Találkoztam a vízilabdázó-futó csoporttársammal is a túravezető tanfolyamról, valamint Jeremcsuk Istvánnal és kísérőjével, Melindával, továbbá Lacival, Greg Kapitánnyal, Ottorinóval, a cél előtt nem sokkal Zitával, és még Venczel Gyurival is, aki a Tardos előtti aszfalton előzött meg minket.

Az Iszkirivel ill. a Kinizsi Százassal közös szakaszokat, ösvényeket taposva a hétfőre-keddre tervezett privát Kinizsi Százas bejárásunkra gondoltam Ernával és Péterrel, ahol újra járok majd ezeken a részeken, így számomra egy 150 km-es hosszú hétvége nyitánya volt a Gerecse 50.

Sajnos filozófus unokatesóm csak Héregig tartott velünk, ott a térdfájása miatt feladni kényszerült a túrát. Így valóban jó döntést hozott a kiszállással, bár térdfájása előtt még beszélgettünk a tervezett könyvéről, melyben majd életvezetési tanácsokat és motivációs gondolatokat kíván írni, így ehhez is jó anyag lett volna egy sikeresen leküzdött Gerecse 50, de hát tudni kell feladni is, és egy jó filozófusnak és életvezetési tanácsadónak az ilyen élethelyzeteket is fel kell ismernie. Egy arra járó ismerőstől, Zolitól ugyan kapott egy pár térdszorítót, de ez csak enyhíteni tudta a fájdalmát.

Filozófus unokatestvérem egyébként (aki illegalitásban, vagy legalábbis nevezés nélkül indult a túrán) kamaszkorában túrázott utoljára, és gyorsan a Gerecse 50 emlegetett alakja lett, mivel amikor megelőztünk csoportokat, többektől is hallottam: "Nézd má', zakóba'!". Merthogy Gege, térdfájós filozófus unokatestvérem nem csak láthatatlan illegalitásban, hanem nagyon is láthatóan vékony félcipőben és zakóban indult a túrán. Nem fogadásból és nem annyira jellegzetesen mint Forester, hanem egyszerűen mint akinek természetes, hogy zakóban megy a természetbe, vagy legalábbis azokat a ruháit vette fel, amik otthon elsőként a kezébe akadtak.

(Én a csaknem mindig hordott baseball-sapkámat a túrán az Iszkiri 100 jelvényemmel ékesítettem, melyet persze nem csak azért birtokolok, mert nálam van az Iszkiri raktár, hanem magam is megküzdöttem érte. Általában nem szoktam hordani az ilyen relikviákat, mert félek hogy elhagyom és úgy járok vele, mint a Rockenbauer 130 jelvénnyel, de ez esetben így könnyen kivételt tettem.)

Pár fős csapatunk olykor vígjátékba illően kereste egymást, többször előfordult, hogy akiről azt hittem, hogy előttem halad egy-két kanyarral, és épp elkezdtem volna utána kocogni, az egyszer csak a hátam mögül kiabált, hogy engem szeretne utolérni, és ne rohanjak annyira. Vagy akire egy ellenőrzőponton vártam türelmesen, az már elindult pár perce, és engem várt, pár száz méterrel előttem. De szerencsére azért általában megtaláltuk egymást, és egy csapatban haladtunk.

Héreg előtt találkoztam össze Gyulával, a térképésszel (aki egyben tornyópusztai pontőröm is volt az Iszkirin), beszélgettünk többek között az Apatúráról, melynek nyárra tervezett bejárására szívesen eljönne, és GPS-szel segítene pontosan felmérni a távot.

Vértestolna környékén egy kis eső is elkapott minket, így alkalmam nyílt kipróbálni a nemrég vásárolt esőkabátomat. Innen azért már Viktor fáradni kezdett, vagy legalábbis nem volt tökéletes a komfortérzete, és egyre jobban várta a volt Kis-réti vadászházat a faragott paddal, ahol a tavalyi Gerecse 50 bejáráson holtpontja volt (és ahol már nekem is volt egy elég komoly holtpontom, a Kinizsi Duplán). Innen már fogytak a kilométerek, a megtett út arányát tekintve egyre rohamosabban, míg érzésre egyre lassabban.

A Turulnál kaptam Hotdogmentől egy ingyen hotdogot (nem akartam szemtelen lenni és nem is vártam el hogy ingyen adja, ezért elő is készítettem a pénzt, de szegénylegényként azért örültem, hogy ingyen jutottam a finom amerikai hotdoghoz), és boldogan falatoztam az egyik Turul melletti padon. Hotdogmen megkérdezte, hogy jövök-e majd a Kinizsi Százasra, de aztán még mielőtt válaszolhattam volna, meg is válaszolta: "hát persze hogy jössz".

A célba érve (11 óra 4 perc alatt, 17:24-re) újra összefutottam Áronnal, és megkaptam a szép fehér jelvényemet (tavaly előtt pirosat kaptam). Elbúcsúztam túratársaimtól, Andrástól, Attilától, Viktortól, és bár először gyors hazatérést terveztem a túra után, de aztán Áronnal, aki képes volt rám órákat várni a célban, még az állomásnál söröztünk és beszélgettünk. Elmondta, hogy szeretne majd a Kinizsin együtt indulni velem, ami jólesett. Sörözés közben aztán szóba került még az Ixi Kupa, a túravezető tanfolyam, és az élet nagy kérdései, ezúttal most a nők mellett egy kis politikát és zenei témákat érintve, mármint a zenei témákat nem zeneelméleti értelemben, hanem úgy általában - már amennyire a hangos rockzene mellett, félig-meddig szájról olvasva követni tudtuk egymás gondolatmenetét.

Szóval egy szép túra volt, és immár a többszörös Gerecse 50 teljesítők népes táborába tartozom magam is.

Tájékozódási gyakorlat Normafánál

Hétvégén Normafa környékén volt tájékozódási gyakorlatunk a túravezető tanfolyammal, és ezúttal már egyénileg kellett felkeresni néhány, a térképen bejelölt pontot. Bár alapvetően jó élmény volt és tetszett az egyszerre játékos és komoly feladat, már rögtön az első pontot nem nagyon találtam, és vagy háromnegyed órát keresgéltem. Ahogy telt az idő, és nem leltem a keresett jelzés nélküli útelágazást, olyan érzésem volt, mint egy egyszerű  számítógépes játékban, amikor már a pálya elején kifutunk az időből, vagy elveszítünk egy életet. Frusztráló volt ilyen időveszteséggel folytatni a pontok felkutatását, és utána még kettő is volt, amit nem tudtam pontosan azonosítani a terepen. Hiába, nem vagyok egy nagy tájékozódó, és az eddigi gyakorlatom is inkább jelzett turistautakra korlátozódik, nem pedig jelzés nélküli ösvényekre, csapásokra, de itt az ideje ezt kiterjesztenem. Részsikereimnek köszönhetően azért így is egy kicsit újra Bear Gryllsnek éreztem magam, ahogy a tájolómmal méréseket végeztem, és utat törtem néhány kevésbé járt szakaszon.

Kapcsolódó bejegyzés:
Bamba vagyok, de kirándulni akarok - beszámoló a BHTCS-ről
Fennmaradtam a héven, avagy látogatás a Skanzenban

Húsvéti privát Kinizsi bejárás sztovka (és nyuszi túra) módra

Egy lelkes cimborával elhatároztuk (pontosabban az ő ötlete volt), hogy húsvét hétfő estéjén, azaz április 21-én indulva bejárjuk a Kinizsi Százast. Ezúttal nem fordítjuk meg az útvonalat, azaz nem privát Iszinik lesz, hanem a Békásmegyer - Tata irányt és útvonalat követjük. A "rafináltság" mindössze az lesz a dologban, hogy este, várhatóan 19 óra körül indulunk (a klasszikus cseh és szlovák százasok, "sztovkák" közül is több indul este vagy éjjel, például a Prágai Százas, míg nálunk a Sárga 70 ismert erről), így a napszakok fel lesznek cserélve, tehát az éjszakai szakaszt nappal fogjuk bejárni. Nagyjából szintidő kihasználós, vagy ha nagyon jó tempót mennénk, akkor 21-22 órás teljesítést tervezünk.

Akinek van kedve egy ilyen néhány fős (eddig ugye kettő), fakultatív túrához, és bejárná világosban a K100 éjszakai szakaszát, azt szívesen látjuk ezen az ellátás nélküli privát sétán.

(Frissítés: itt olvasható a rövid beszámoló a túráról)

Kapcsolódó bejegyzések:
Aki magáévá tette a K100 témát
I love K100

A túrázó Lego énem

Íme a túrázó "Lego énem", egy minifigura, melyet egy Lego boltban állítottam össze. Látható, hogy eléggé hasonlít rám: kölyökképű, baseball sapkát visel, valamint egyszerű, hétköznapi, már-már normcore ruházatot, továbbá egy szimpla hátizsákot.

Kapcsolódó bejegyzések:
A túrázó Marx, Lenin, Mao és Thoreau megpihen 
Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból
Kinizsi Százas szintmetszet Lego kockákból
Lego Kinizsi Pál
A cingár szegénylegény

Fennmaradtam a héven, avagy látogatás a Skanzenben

A Kinizsi Százas reggelén akár rémálom is lehetne, ha az ember véletlenül fennmarad a héven és Szentendrén köt ki, a múlt hétvégén azonban valóban Szentendre volt az úti cél, mert a túravezető tanfolyammal meglátogattuk a Skanzent. Igaz, nem sokan jöttek el, így elég családias volt a hangulat.

A néprajzi kiállítás nyugat-dunántúli részét néztük meg idegenvezetővel (aki még a sajtkészítésbe is beavatott minket - boldogok a sajtkészítők), vonatoztunk a skanzen-vasúton, majd a többi tájegységet is megtekintettük.

Számomra új információ volt, hogy az épületeket nem egyszerűen lemásolták, hanem valóban elhozták az eredeti helyükről, szétbontva, aztán aprólékosan újra összerakva. Így például a kondorfai, apró falusi iskolaépületet is, annak minden falával, ablakával, gerendájával, berendezési tárgyaival. Erről bizonyára Proustnak is érdekes gondolatai lennének, hogy egy épület így elmozdítva a helyéről, több száz kilométerrel arrébb kezdve új életet változatlanságában milyen változásokon megy át. Az, hogy már nem az a család él benne, egy kevésbé ingó ingatlannal is sokszor előfordul az évtizedek, évszázadok során, no de itt már nem is azoknak a fáknak az árnyéka vetül rá, és egykori utcáját is messze hátrahagyta.

A Skanzennel kapcsolatban olyasmi érzésem volt, amint amikor az Intersport túranapon megnéztem az "Egri várat", és most nem is elsősorban az építészeti dolgok miatt, hanem (visszakanyarodva az első bekezdéshez) hogy Szentendre is valamennyire a Kinizsi Százas vonzáskörzetébe tartozik, hiszen szorosan összekapcsolja a hév Békásmegyerrel. Így - K100 szemszögből - a "Kinizsi Százas hév-vonala" végállomásának legérdekesebb kulturális gyűjteményét láttam.

Jó buli lesz a Gerecse 50

A Kinizsi Százas előtt még egy komolyabb "bulitúrára" tervezek menni, a jövő hétvégi Gerecse 50-re (április 19.). A Gerecse 50-et, melynek létezése már jóval a Kinizsi Százas előtt ismert volt előttem, viszont később éppen a Kinizsi Százas sikereim miatt sokáig hidegen hagyott, eddig egyszer teljesítettem hivatalosan, egyszer pedig (tavaly) bejártam az útvonalát egy haverral.

Idén elég sok ismerősöm, barátom lesz a Gerecse 50-en (köztük egy lány, aki közel áll a szívemhez, valamint unokatesóm férje, akit már régóta szeretnék rábeszélni a Kinizsi Százasra való felkészülésre és az indulásra a Nagy Túrán, ill. egy másik unokatesóm, akitől eddig távol esett a túrázás világa, most viszont érdeklődni kezdett).

A Gerecse 50-et most az is érdekessé teszi számomra, hogy immár nem csak a Kinizsi Százassal, hanem egy saját túrámmal, az Iszkirivel is van közös szakasza.

Kapcsolódó bejegyzések:
Privát Gerecse 50 a Kinizsi Százas előtt
A Gerecse 50 története
Gerecse 50
I love K100

Gondolatok a Kinizsi Tripláról

Ahogy a "Kilométerpornó" c. bejegyzésemben említettem, gondolkodom a Kinizsi Triplán, azaz a Kinizsi Százas útvonalának végigjárásán mondjuk oda-vissza-oda, azaz Budapest - Tata - Budapest - Tata útvonalon, esetleg kicsit megcifrázva, és a K100 klasszikus, szárligeti célszakaszát is belevéve egy "Y" alakú, Budapest - Szárliget - Budapest - Tata sétán. Mindez 300 kilométer lenne, csaknem 9000 méter szintkülönbséggel.

Tudom, hogy ez a legtöbb ember szemében (még a Kinizsi Százas teljesítők zömének szemében is) elég nagy őrültség és értelmetlenség, de több dolog is motivál. Egyrészt az, hogy Kinizsi Triplát még senki sem gyalogolt (Kinizsi Duplát sem sokan, abban negyedik voltam). Így talán ez a legegyszerűbb és esetemben a legkézenfekvőbb módja annak, hogy valamilyen teljesítményemmel "belehackeljem" magam a Wikipédiába, legalábbis a Kinizsi Százas szócikkbe. Aztán a K100 bejárásaim gyűjteményében is tetszetős trófea lenne. Továbbá egy elég komoly és tanulságos kalandnak ígérkezik, mellyel tovább feszegetném a saját határaimat.

Persze kockázatos is a dolog, a sikeres teljesítés esetén fennáll a veszélye, hogy még nagyobb lesz az arcom, mint eddig (nem tagadom, valóban, elsősorban az "egóm", a bizonyítási vágy hajt). Van, aki az ízületeim károsodásától tart (nem tudom, mennyivel nagyobb teher ez mint 100 vagy 200 km, de bízom benne, hogy fel tudok rá készülni, és igyekszem majd eleget inni és elég ásványi anyaghoz jutni út közben is), míg egyik cimborám attól fél, hogy ebbe "bele fogok őrülni", ha már a Prágai Százason is a megőrülés határán voltam (ott azért több tényező is közrejátszott a pszichedelikus állapotom kialakulásában, akár az ismeretlen környezet is, itt ez a veszély nem áll fenn, és igyekszem majd odafigyelni a jelekre; másrészt teljesen normális sosem voltam, szóval sokat már nem romolhat az állapotom ilyen szempontból).

A 300 kilométer legyaloglása egyébként nem lehetetlen, ott van például a Tor des Géants túra az olasz Alpokban, mely 330 kilométeres és 24000 (!) méter szintkülönbséget kell legyőzni az út során, vagy a Craft 1000 mérföldes túra, mely átszeli Szlovákiát és Csehországot, és amit Rudolf István tavaly egyedüli gyalogosként teljesített (a többség kerékpárral indult).

Az biztos, hogy minden eddiginél komolyabban fel kell készülnöm, át kell gondolnom az előkészületeket, felszerelést, az útközbeni bevásárlásokat, megszervezni az esetleges túratársakat. De éppen a nehézségek és önmagam legyőzése adja majd a túra különlegességét.

Holnaptól indul a Kinizsi Százas regisztráció!

Holnaptól, azaz április 9. este 7 órától indul a Kinizsi Százasra az online regisztráció a kinizsi.org/reg oldalon (erre az idén bevezetett létszámkorlát miatt van szükség). Bővebb információk a www.kinizsi.org/k100/k100_informaciok.html webcímen.

Kapcsolódó bejegyzés:
Szeretnék indulni a Kinizsi Százason, mit tanácsolsz?

A cingár szegénylegény

"[...] Gondoljátok csak meg: egy izompacsirta, méregdrága felszerelésekkel induló, minden kereszteződésnél szakszerű masszázsban és frissítőellátásban részesülő sporttársnak is elhanyagolhatatlan esélye van rá, hogy fel fogja adni Bányahegyen. Vagy Koldusszálláson. Miközben egy magányos cingár szegénylegény is simán végig tud menni, ha akar." (Pucros Mackó)

Magányos ugyan nem vagyok (és mostanában általában a Kinizsin is többedmagammal indulok, és egyre több ismerőssel találkozom út közben), de cingár szegénylegény igen, így mintha csak hozzám, rólam szólna Pucros Mackó 2003-as kommentje a Kinizsi Százas topikban (mely ma ünnepelte a jubileumi, 50.000. hozzászólását).

Kapcsolódó bejegyzések:
Diogenész
Kinizsi Százas: a motiváció
Aki magáévá tette a K100 témát
A teljesítménytúrázók arcoskodnak
Gondolatok a Kinizsi Dupláról, élmények, tapasztalatok

Aki magáévá tette a K100 témát

Egy kedves ismerősöm szerint nagyon a magamévá tettem a Kinizsi Százas témát (mint Marvin a postaládát a Tök állat c. film jelenetében - de ezt már csak én teszem hozzá). Persze ezzel azért nem sajátítottam ki, hiszen kissé Oravecz Nórásan azt mondhatom, hogy ez olyasmi mint a szeretet, vagyis egy elfogyhatatlan, elkophatatlan, sőt a világegyetemhez hasonlóan táguló dolog, és azzal, hogy nekem még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszembe, attól még hagyok belőle bőven másoknak is, sőt.

Hja, egyébként tényleg eléggé beleálltam a Kinizsi Százas témába (a blogomon kívül elég a saját spin-offomra, remixemre, az Iszkirire gondolni, no meg birodalmam többi ékkövére), és ez akár monomániának is tűnhetne, de csak azért nem monománia, mert még számos mániám van a K100-on, a túrázáson és a Hegymánia gyűjtőalbumomon kívül is.

Kapcsolódó bejegyzések:
Dicsekvés anyucinak
A Kinizsi Százas Fluortomija
A Kinizsi Százas és a personal branding
Kilométerpornó
A blogger dilemmája, avagy Kinizsis Sanyi fullba nyomja a kretént?

Hegymánia gyűjtőalbum

Ma a szokásos reggeli bevásárlás közben felfedeztem, hogy a Spar Garfield karakterével fémjelzett matricagyűjtő-album-sorozatának újabb darabja a Hegymánia címet viseli. Pár napja meséltem a diogenészi szemléletemről, ennek az ügyes marketingakciónak azonban valahogy nem tudtam ellenállni, és 490 Ft-ért megvásároltam az albumot, és ezentúl gyűjteni fogom a matricákat. Ha már Kinizsi Százas, túrázás, sőt túravezető tanfolyam, akkor ez a képeskönyv nem hiányozhat a polcomról. Gyermeki lelkem nagyon örvendezett, mosolyogva léptem ki a szupermarketből, Carrie Bradshow sem örül így egy új Pradának.

Az album alcíme az, hogy "Csúcsról csúcsra a világ körül", de természetesen nem az interkontinentális szexturizmusról szól, hanem a hegyekről, elsősorban a magashegységekről és az ott lakó állatokról. Bár én inkább a középhegységeket szeretem (azért a hazai középhegységekről is van benne két oldalpár, az Alpokról szóló oldalakon pedig - hoppá, kinizsis vonatkozás - az encián virág is szerepel), és a Magas-Tátrában is csak egyszer jártam eddig, de sebaj, a hegymánia az hegymánia. A borítója szerint még illatos, sőt állatszőr tapintású (bizony!) matricákat is lehet hozzá szerezni, ennek még Lennie is örülne az Egerek és emberekből. Én pedig jó pár évet visszarepültem az időben, és kicsit úgy érzem magam, mint általános iskolás koromban, amikor az első matricás albumomat kaptam.

Érdekesség még, hogy az új albumot Klein Dávid promózza, aki a Mount Everest legtöbbszörös magyar "megnemmászója", de előbb-utóbb, remélem hogy most a Spar Everest Expedíción sikerülni fog neki.

Kapcsolódó bejegyzések:
Még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszedbe!
Gyűjtögető életmód: Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere
A Kinizsi Százas és a számok (és a pasaréti lelkész)
Az aranyjelvény
A főrendező úr

Kilométerpornó

2014-ben megpróbálom a tavalyi, 53 óra 52 perces Kinizsi Duplámat 48 órán, azaz két napon belülre szorítani. És ugyan a tavalyi Isziniken, a Nagy-Gete csúcsán Oczalék viccből kérdezték a Kinizsi Triplát, ez is megfordult már a fejemben, tűnjék bármennyire bizarr ötletnek. Mivel három a magyar igazság, és triplázni tudomásom szerint még senki sem triplázott (erre négy napot, 96 órát adnék magamnak).

Az olvasóban persze felmerülhet a kérdés, hogy ugyan mi a tökömbököm értelme van épp a Kinizsi Százas útvonalán mászkálni ennyit, miért nem inkább új helyeket, eddig nem látott természeti szépségeket keresek? Egyrészt fedezek fel azért évről évre új túrákat is, elég csak az egyik legkülönlegesebbet, a pszichedelikus Prágai Százast vagy a K100 ősét, a Nagyszombati Százast említenem. Másrészt a Kinizsi Százas már egy barátságos "hazai pálya", szinte az otthonomnak érzem, és a "gyűjtőszenvedély" is hajt, hogy minél több K100 teljesítésem legyen a hivatalos túrákon kívül is.

Kapcsolódó bejegyzések:
A teljesítménytúrázók arcoskodnak
Apatúra
A főrendező úr