Egy szép, szintidő kihasználós Gerecse 50

Kedves olvasóim, mesélek a Gerecse 50-ről. Először is azt, hogy a Gerecse 50 kezd a Kinizsi Százas után a második kedvencem lenni, a hasonló "népünnepély" hangulata miatt. Tudom, sokan éppen ezért, tömegtúra jellege miatt nem szeretik a G50-et, szerintem viszont ez a túra sajátja, éppen ettől is G50 a G50, és én is így szeretem (a Gerecse 50 egyébként hazánk második és egyben a legtöbb embert megmozgató teljesítménytúrája, az 1981-ben indult Kinizsi Százast 1982-ben követte az első G50).

Bár a Kinizsi Százast már hétszer teljesítettem, a Gerecse 50-et hivatalosan még csak egy alkalommal (2012-ben), illetve tavaly volt egy privát bejárásom is Viktor cimborámmal (ez utóbbi elég emlékezetes túra volt, éppen mindketten súlyos csalódásokon voltunk túl, így jókat beszélgettünk a nőkről, ismerkedésről, szerelemről, meg úgy általában az élet nagy kérdéseiről).

Az idei túra amiatt is érdekes volt, hogy filozófus unokatestvérem és az ő nővérének férje, továbbá a tavalyi bejárásról Viktor is velem tartott, valamint a pusztamaróti ellenőrzőpont előtt András is csatlakozott hozzánk, akivel a tavalyi Árpád vezér 130-on barátkoztunk össze. A kedvesem végül nem jött el a túrára, de sebaj, lesz még elég sok Gerecse túra, és meghittebb, csendesebb kirándulásaink.

A sárga sáv jelzésen haladva Arany-lyuk és a Pusztatemplom között eszembe jutott saját gyermekem, az Iszkiri túra. Egyébként volt is nálam néhány Iszkiri oklevél és kitűző, így azoknak az Iszkiri teljesítőknek, akikhez eddig nem jutott el a díjazás, út közben is átadtam egyet-kettőt, például Áronnak és Péternek. Találkoztam a vízilabdázó-futó csoporttársammal is a túravezető tanfolyamról, valamint Jeremcsuk Istvánnal és kísérőjével, Melindával, továbbá Lacival, Greg Kapitánnyal, Ottorinóval, a cél előtt nem sokkal Zitával, és még Venczel Gyurival is, aki a Tardos előtti aszfalton előzött meg minket.

Az Iszkirivel ill. a Kinizsi Százassal közös szakaszokat, ösvényeket taposva a hétfőre-keddre tervezett privát Kinizsi Százas bejárásunkra gondoltam Ernával és Péterrel, ahol újra járok majd ezeken a részeken, így számomra egy 150 km-es hosszú hétvége nyitánya volt a Gerecse 50.

Sajnos filozófus unokatesóm csak Héregig tartott velünk, ott a térdfájása miatt feladni kényszerült a túrát. Így valóban jó döntést hozott a kiszállással, bár térdfájása előtt még beszélgettünk a tervezett könyvéről, melyben majd életvezetési tanácsokat és motivációs gondolatokat kíván írni, így ehhez is jó anyag lett volna egy sikeresen leküzdött Gerecse 50, de hát tudni kell feladni is, és egy jó filozófusnak és életvezetési tanácsadónak az ilyen élethelyzeteket is fel kell ismernie. Egy arra járó ismerőstől, Zolitól ugyan kapott egy pár térdszorítót, de ez csak enyhíteni tudta a fájdalmát.

Filozófus unokatestvérem egyébként (aki illegalitásban, vagy legalábbis nevezés nélkül indult a túrán) kamaszkorában túrázott utoljára, és gyorsan a Gerecse 50 emlegetett alakja lett, mivel amikor megelőztünk csoportokat, többektől is hallottam: "Nézd má', zakóba'!". Merthogy Gege, térdfájós filozófus unokatestvérem nem csak láthatatlan illegalitásban, hanem nagyon is láthatóan vékony félcipőben és zakóban indult a túrán. Nem fogadásból és nem annyira jellegzetesen mint Forester, hanem egyszerűen mint akinek természetes, hogy zakóban megy a természetbe, vagy legalábbis azokat a ruháit vette fel, amik otthon elsőként a kezébe akadtak.

(Én a csaknem mindig hordott baseball-sapkámat a túrán az Iszkiri 100 jelvényemmel ékesítettem, melyet persze nem csak azért birtokolok, mert nálam van az Iszkiri raktár, hanem magam is megküzdöttem érte. Általában nem szoktam hordani az ilyen relikviákat, mert félek hogy elhagyom és úgy járok vele, mint a Rockenbauer 130 jelvénnyel, de ez esetben így könnyen kivételt tettem.)

Pár fős csapatunk olykor vígjátékba illően kereste egymást, többször előfordult, hogy akiről azt hittem, hogy előttem halad egy-két kanyarral, és épp elkezdtem volna utána kocogni, az egyszer csak a hátam mögül kiabált, hogy engem szeretne utolérni, és ne rohanjak annyira. Vagy akire egy ellenőrzőponton vártam türelmesen, az már elindult pár perce, és engem várt, pár száz méterrel előttem. De szerencsére azért általában megtaláltuk egymást, és egy csapatban haladtunk.

Héreg előtt találkoztam össze Gyulával, a térképésszel (aki egyben tornyópusztai pontőröm is volt az Iszkirin), beszélgettünk többek között az Apatúráról, melynek nyárra tervezett bejárására szívesen eljönne, és GPS-szel segítene pontosan felmérni a távot.

Vértestolna környékén egy kis eső is elkapott minket, így alkalmam nyílt kipróbálni a nemrég vásárolt esőkabátomat. Innen azért már Viktor fáradni kezdett, vagy legalábbis nem volt tökéletes a komfortérzete, és egyre jobban várta a volt Kis-réti vadászházat a faragott paddal, ahol a tavalyi Gerecse 50 bejáráson holtpontja volt (és ahol már nekem is volt egy elég komoly holtpontom, a Kinizsi Duplán). Innen már fogytak a kilométerek, a megtett út arányát tekintve egyre rohamosabban, míg érzésre egyre lassabban.

A Turulnál kaptam Hotdogmentől egy ingyen hotdogot (nem akartam szemtelen lenni és nem is vártam el hogy ingyen adja, ezért elő is készítettem a pénzt, de szegénylegényként azért örültem, hogy ingyen jutottam a finom amerikai hotdoghoz), és boldogan falatoztam az egyik Turul melletti padon. Hotdogmen megkérdezte, hogy jövök-e majd a Kinizsi Százasra, de aztán még mielőtt válaszolhattam volna, meg is válaszolta: "hát persze hogy jössz".

A célba érve (11 óra 4 perc alatt, 17:24-re) újra összefutottam Áronnal, és megkaptam a szép fehér jelvényemet (tavaly előtt pirosat kaptam). Elbúcsúztam túratársaimtól, Andrástól, Attilától, Viktortól, és bár először gyors hazatérést terveztem a túra után, de aztán Áronnal, aki képes volt rám órákat várni a célban, még az állomásnál söröztünk és beszélgettünk. Elmondta, hogy szeretne majd a Kinizsin együtt indulni velem, ami jólesett. Sörözés közben aztán szóba került még az Ixi Kupa, a túravezető tanfolyam, és az élet nagy kérdései, ezúttal most a nők mellett egy kis politikát és zenei témákat érintve, mármint a zenei témákat nem zeneelméleti értelemben, hanem úgy általában - már amennyire a hangos rockzene mellett, félig-meddig szájról olvasva követni tudtuk egymás gondolatmenetét.

Szóval egy szép túra volt, és immár a többszörös Gerecse 50 teljesítők népes táborába tartozom magam is.