Túravezetői vizsgabizonyítványt szereztem

A héten sikeres közép fokozatú túravezetői vizsgát tettem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy "túravezető lettem". Valójában azonban még nem érzem és nem is érezhetem magam igazi túravezetőnek, hiszen ahhoz még sok gyakorlati tapasztalat kell, valamint az évek során megszerzett szélesebb körű és mélyebb tudás.

Minden esetre 2014-ben az Iszkiri megrendezésével és ezen túravezetői vizsgabizonyítvány megszerzésével elkezdtem komolyabban elmerülni a természetjárás elméleti és gyakorlati ismeretanyagában. A Budapesti Természetbarát Sportszövetség (BTSSz) és a Pest Megyei Természetbarát Szövetség (PTSZ) által szervezett túravezető tanfolyam elindított egy úton: sokkal értőbb térképolvasóvá, gyakorlottabb tájékozódóvá váltam, és a földrajzi, tereptani tudásom is jelentősen bővült. Továbbá felnyitotta a szemem a természetjárás további sportágaira (például a tájékozódási versenyekre), átadott egy látásmódot, kiegészítette és rendszerbe foglalta korábbi - hiányos - ismereteimet. Ráadásul a képzés valamivel bővebb volt a középfokú tanfolyam anyagánál, hiszen többek között éjszakai tájékozódási gyakorlótúrát és vizsgatúrát is tartalmazott.

A megtett kilométerek verejtékével, szépségeivel és nehézségeivel, valamint tanulással töltött órákkal szerzett oklevelem és jelvényem Királyréten, a Turistaszállóban vehettem át, ahol idén már megfordultam, amikor februárban a Börzsöny éjszakai teljesítménytúra céljaként szolgált.

Köszönöm a tanfolyam vezetőjének és oktatóinak, valamint hallgatótársaimnak az elmúlt hónapok ismereteit és kalandjait a Budai-hegységben és a Börzsönyben. A hétvégi nappali és éjszakai vizsgatúrák élményeiről és tapasztalatairól bővebben is írok majd hamarosan.

Kapcsolódó bejegyzések:
Édesapám emléke
Gondolatok Harland Sandersről
Back to school - Túravezető tanfolyam
Bamba vagyok, de kirándulni akarok - beszámoló a BHTCS-ről
Első hivatalos előadásom egy jel(zés)es eseményen

Kétnapos, sátorozós tájékozódási tábor a Börzsönyben

Hétvégén a túravezető tanfolyam keretében egy kétnapos tájékozódási táborban voltam. Már az indulási helyeket illetően is több csapatra oszlottunk, és mindenki egyéni útvonalat, azaz megtalálandó, felkeresendő pontokat kapott. A nehézséget - a tájékozódáson felül - az jelentette, hogy közben a kb. 15 kilós hátizsákot is cipelni kellett a sátorral (amit kölcsön kaptam, és ezúton is nagyon szépen köszönök) és a szükséges felszerelésekkel. Szóval igazi testi és szellemi próbatétel volt.

Én Diósjenőről indultam, hogy aztán hét pontot megkeressek, és a titkos helyen lévő esti táborhelyhez jussak (ez utóbbit meg kellett fejteni, úgy volt csak megadva, hogy a nógrádi várromtól milyen szögben látszik, valamint két másik ponttól milyen távolságra van).

A túra több szempontból is kalandos volt. Egyrészt már vagy 15 éve nem sátoroztam, hiszen utoljára középiskolás koromban voltam nomád táborban. Jó volt újra megtapasztalni azt, hogy milyen ennyire közel lenni a természethez, vagy egyáltalán a földhöz, hiszen éppen csak a sátor alja, egy vékony polifoam és a hálózsák választott el a talajtól. Valahogy az ilyen egyszerű dolgokra is gyermekien rá tudok csodálkozni: "pár órával korábban még a hátizsákomra rögzítve cipeltem a sátrat, most pedig micsoda tágas tér és kuckós menedék lett belőle... és hiába vannak csak milliméteres falai, mégis egy önálló, jól körülhatárolt teret alkot most, saját atmoszférával".

Út közben egyébként több kalandos dolog is történt, például megijesztett egy tábla, melyen az állt: "Vigyázz , méhek!". Na most hogyan vigyázzak? Ne egyek ott mézes kenyeret, ne legyen rajtam sárga póló, ne hadonásszak, vagy ne szidjam a méheket? Minden esetre feltűnés nélkül és minél nyugodtabban igyekeztem tovább haladni az úton, néhány méterre a kaptáraktól.

Aztán volt egy nagy esésem is. Még csak annyit sem mondhattam magamban, hogy f**zom b**zom (vagy ahogy a művelt francia mondja: "ohlálá, nique ta mere"), de még egy Ottlik-féle "Sz. Mb."-t sem sziszeghettem, olyan hirtelen csúsztam meg a sárban, és terültem el egy pocsolyában, eláztatva még a térképemet is. De aztán összeszedtem magam, egy ilyen kis baleset Bear Gryllst sem állítaná meg.

Találkoztam egy csapat gyerekkel és a kísérőtanárukkal is. A kísérőtanár megszólított: "Mit szól ehhez?", és közben körbemutatott. Visszakérdeztem: "Mihez?", mert nem láttam a fától az erdőt. Erre ő: "Hát hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park nem elég hogy kivágja a fákat, de még itt is hagyja szanaszét az erdőben!". Fáradt voltam ahhoz, hogy érvelni kezdjek, de elképzelhető, hogy a "szanaszét hagyott fák" okkal voltak szanaszét hagyva, hiszen a kidőlt vagy épp kivágott, lassan elenyésző fák számos élőlénynek nyújtanak búvóhelyet, táplálékot, hozzájárulnak a természet körforgásához, szóval hasznosabb, ha ott maradnak, mintha elszállítanák onnan.

Második nap a sátorozóhelyről nekem Nógrádra kellett leereszkedni, ami többek között a BEAC Maxi 110-ről és a Lokomotív 424 túrákról volt ismerős. Ekkor már nem estem el, ráadásul minden pontot sikerült megtalálnom és azonosítanom (előző nap volt egy hibám, és egy olyan pont is volt, amit nagyon nehezen találtam meg).

A második nap legnagyobb kalandja és sikerélménye a Török-kút megtalálása volt Nógrádtól északnyugatra. A kerékpárút éles kanyarulatától, a völgyvonalon ereszkedve nehéz volt az oda vezető ösvényt megtalálni, és nagyon sűrű növényzettel is meg kellett küzdeni, így jobbnak láttam más megoldást keresni. Inkább a kerékpárút egy másik pontjától (a Diósjenő felé eső következő kanyarától) mértem irányszöget a tájolóval, és úgy értem le a forráshoz, ami lényegében pontosan ott volt, ahol a térképpel és a tájolóval mértem.

Dióhéjban ennyi, de valóban egy életre szóló élmény, jó gyakorlási lehetőség és önismereti tréning volt ez a hétvége, köszönöm a szervezőknek és a tanfolyamtársaknak is a lehetőséget és a hangulatot.

Kapcsolódó bejegyzés:
A túrázás olyan, mint az élet

A csillag a homlokomon

A túravezető tanfolyam szokásos kedd délutáni elméleti oktatásának tárgya ezúttal a pszichológia volt. Elhangzottak érdekességek a vezetéselméletről (autokratikus, demokratikus és laissez-faire vezetési stílus), valamint a különböző magatartási problémák kezeléséről.

Voltak továbbá egyszerű ismerkedős, csapatépítő, pszichológiai játékok is. Volt például egy olyan, hogy az előadást tartó pszichológus véletlenszerűen egy-egy sárga post-it cetlit ragasztott a homlokunra, rajta egy jellel. Volt, akinek kocka került a homlokára, volt, akinak kör, egyeseknek pedig háromszög. Beszéd és direkt kommunikáció nélkül kellett aztán a jel alapján csoportokba rendeződnünk, úgy, hogy senki sem láthatta a saját jelét, csak a többiekét. Nekem és egy társamnak azonban nem kocka, kör vagy háromszög került a homlokunkra, hanem neki egy kereszt, nekem pedig egy csillag. Ezzel "csoporton kívüliekké", vagy ha úgy nézzük, kitaszítottakká váltunk. A játék azt mutatta meg, hogy milyen egyszerűen kerül egy jel egy emberre, és az mennyire meghatározhatja a helyzetét, elfogadását.

Bár ez csak játék volt, és csak a véletlen (sors?) műve volt, hogy épp az én homlokomra került egyedi jel, mégis érdekes volt ezt átélni, ugyanakkor én nem negatív dolognak láttam ezt, hanem egyfajta kiválasztottságnak. Tessék, még egy ilyen egyszerű, random játék is azt hozza ki, hogy milyen egyedi és különleges vagyok.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kitörés
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek
Szemüveges, pattanásos, vézna fiúk!
Az Iszkiri megrendezésének érzései és tanulságai
Sikerült! Én vagyok a negyedik Kinizsi Százas duplázó

Jelzésfestés Szépjuhásznénál

Bár már voltam jelzésfestéssel kapcsolatos konferencián (sőt, kissé érdemtelenül ugyan, de még előadó is voltam), és jó ideje érdekelnek a különböző turista- és tanösvényjelzések, most először vettem részt egy jelzésfestő munkatúrán (a túravezető tanfolyam keretében).

A rövid délelőtti séta Szépjuhásznétól indult, és a Mária-út jelzésen haladtunk a Hárs-hegyi nyeregig, azaz ahogy a tegnapi tájékozódási túrán, most is a Budai Térképkör egy szakaszára vitt az utunk. Megismerkedtünk a jelzésfestés gyakorlati alapjaival és eszközeivel: jelzéshelyeket háncsoltunk, jelzésalapokat készítettünk, ill. néhány helyen a már kész jelzésalapra Mária-jelzéseket festettünk. Végül az esős idő miatt nem maradtunk túl sokáig, de jó érzés volt részt venni ebben az önkéntes munkában, mozgalomban.

Kapcsolódó bejegyzés:
A kalapos teve jelzés rejtélye

Tájékozódási gyakorlótúra Nagykovácsinál

Ma a túravezető tanfolyammal ismét tájékozódási gyakorlótúrán voltam, ezúttal Nagykovácsi környékén (hasonló jellegű volt, mint a múltkor a Normafánál). Most valamivel kevésbé voltak trükkösen elrejtve a pontok (vagy legalábbis könnyebb feladatokat kaptam), így több sikerélmény ért mind a nappali, mind pedig az éjszakai túrán - mert ezúttal már éjszaka is kellett tájékozódni. Bár az idő csaknem folyamatosan esőre álló és borús volt, végül a felhőszakadás elkerült minket, és az elmúlt napok esőzéseihez képest a sár sem volt vészes.

A nappali és éjszakai túra közötti pihenőidőt a Cseresznyés-völgy feletti Ilona-laknál töltöttük, ahol érdekességképpen a hegymászócsomók kötésével is elkezdtünk megismerkedni.

Most avattam fel egyébként az egy hete vásárolt Quechua túracipőmet, és ami érdekes: a Budai Térképkör egy rövid szakaszát is sikerült érintenem a gyakorlótúra alkalmával (a Nagykovácsiból Telki felé vezető zöld sáv jelzésen is megtettünk bő két kilométert).

Kapcsolódó bejegyzések:
Tuti Kupa
Budai Térképkör
Bamba vagyok, de kirándulni akarok - beszámoló a BHTCS-ről

TUTI Kupa

Vasárnap a túravezető tanfolyam keretében voltam egy tájékozódási versenyen, a "TUTI Kupán". Érdekes volt a teljesítménytúrák világa után megtapasztalni a természetjárásnak, az erdők-mezők felfedezésének ezt a módját is, amikor nem elsősorban a megtett távolságon és egy rögzített útvonal követésén van a hangsúly, hanem a tájékozódáson, adott pontok megtalálásán, az optimális útvonal megtervezésén.

Tájfutótérképen bejelölt pontokat kellett megkeresni Szépjuhászné (ahol több teljesítménytúrán is megfordultam már) másfél kilométeres körzetében, voltak köztük személyzetes és személyzet nélküli pontok is, és egyes helyekről pluszpontért "tiketteket" kellett elvinni előre meghatározott másik állomásokra, ami egyfajta ideális sorrendiséget is megadott, valamint több állomáson elméleti kérdésekre is válaszolni kellett.

Az út során rendszeresen össze kellett vetnem a tájfutótérképet a turistatérképpel, meghatároznom az aktuális helyzetem, felmérnem, hogy milyen távolságra és merre lehetnek a következő pontok, és mindez kellemes versenyhangultatot és sikerélményeket adott. Olyasmi volt, mint egy komplex, sokváltozós stratégiai társasjáték.

A feladatot tovább nehezítette a 4 órás szintidő, melyet akár egy perccel is túllépve a játékos az összes pontját elbukja, vagy legalábbis az eredménylista végére száműződik. Éppen emiatt egy személyzetes pontot (és jó néhány személyzet nélkülit) ki is kellett hagynom, de izgalmas hajrában végül 4-5 perccel a szintidőn belül értem be a célba (azért annyira nem volt izgalmas, mint gyermekkoromban visszaérni a szünet végéig az iskolába).

És hogy milyen kicsi a világ: a célnál összefutottam Péterrel, aki a fordított napszakos privát Kinizsi Sztovkán volt túratársam egy hete, valamint egy eddig ismeretlen olvasómmal / túrázóval is, aki felismert, mint az Iszkiri főrendezőjét.

Tájékozódási gyakorlat Normafánál

Hétvégén Normafa környékén volt tájékozódási gyakorlatunk a túravezető tanfolyammal, és ezúttal már egyénileg kellett felkeresni néhány, a térképen bejelölt pontot. Bár alapvetően jó élmény volt és tetszett az egyszerre játékos és komoly feladat, már rögtön az első pontot nem nagyon találtam, és vagy háromnegyed órát keresgéltem. Ahogy telt az idő, és nem leltem a keresett jelzés nélküli útelágazást, olyan érzésem volt, mint egy egyszerű  számítógépes játékban, amikor már a pálya elején kifutunk az időből, vagy elveszítünk egy életet. Frusztráló volt ilyen időveszteséggel folytatni a pontok felkutatását, és utána még kettő is volt, amit nem tudtam pontosan azonosítani a terepen. Hiába, nem vagyok egy nagy tájékozódó, és az eddigi gyakorlatom is inkább jelzett turistautakra korlátozódik, nem pedig jelzés nélküli ösvényekre, csapásokra, de itt az ideje ezt kiterjesztenem. Részsikereimnek köszönhetően azért így is egy kicsit újra Bear Gryllsnek éreztem magam, ahogy a tájolómmal méréseket végeztem, és utat törtem néhány kevésbé járt szakaszon.

Kapcsolódó bejegyzés:
Bamba vagyok, de kirándulni akarok - beszámoló a BHTCS-ről
Fennmaradtam a héven, avagy látogatás a Skanzenban

Fennmaradtam a héven, avagy látogatás a Skanzenben

A Kinizsi Százas reggelén akár rémálom is lehetne, ha az ember véletlenül fennmarad a héven és Szentendrén köt ki, a múlt hétvégén azonban valóban Szentendre volt az úti cél, mert a túravezető tanfolyammal meglátogattuk a Skanzent. Igaz, nem sokan jöttek el, így elég családias volt a hangulat.

A néprajzi kiállítás nyugat-dunántúli részét néztük meg idegenvezetővel (aki még a sajtkészítésbe is beavatott minket - boldogok a sajtkészítők), vonatoztunk a skanzen-vasúton, majd a többi tájegységet is megtekintettük.

Számomra új információ volt, hogy az épületeket nem egyszerűen lemásolták, hanem valóban elhozták az eredeti helyükről, szétbontva, aztán aprólékosan újra összerakva. Így például a kondorfai, apró falusi iskolaépületet is, annak minden falával, ablakával, gerendájával, berendezési tárgyaival. Erről bizonyára Proustnak is érdekes gondolatai lennének, hogy egy épület így elmozdítva a helyéről, több száz kilométerrel arrébb kezdve új életet változatlanságában milyen változásokon megy át. Az, hogy már nem az a család él benne, egy kevésbé ingó ingatlannal is sokszor előfordul az évtizedek, évszázadok során, no de itt már nem is azoknak a fáknak az árnyéka vetül rá, és egykori utcáját is messze hátrahagyta.

A Skanzennel kapcsolatban olyasmi érzésem volt, amint amikor az Intersport túranapon megnéztem az "Egri várat", és most nem is elsősorban az építészeti dolgok miatt, hanem (visszakanyarodva az első bekezdéshez) hogy Szentendre is valamennyire a Kinizsi Százas vonzáskörzetébe tartozik, hiszen szorosan összekapcsolja a hév Békásmegyerrel. Így - K100 szemszögből - a "Kinizsi Százas hév-vonala" végállomásának legérdekesebb kulturális gyűjteményét láttam.

Túravezető tanfolyam: Gyakorlótúra Fenyőgyöngyénél

Szombaton a túravezető tanfolyam II. gyakorlótúráján voltam Fenyőgyöngyénél (az első gyakorlótúrát az Iszkiri miatt ki kellett hagynom).

Fenyőgyöngye már egy kicsit ismerős volt többek között a BUÉK 20 túráról, azonban most nem itinerek és turistajelzések alapján, hanem főképp tájoló és térkép (turista és tájfutó) segítségével meghatározott irányszögek és távolságok mentén tájékozódtunk, legalábbis igyekeztem. Oldalmetszés, előremetszés, hátrametszés: régi középiskolai földrajzórákon már tanultam ilyesmit, a gyakorlatban azonban most sikerült megértenem, alkalmaznom és amennyire lehetett, begyakorolnom. Amikor például a Hármashatárhegyről a tájoló segítségével sikerült azonosítanom az Erzsébet-kilátót (persze a gyakorlottabbaknak, élesebb szeműeknek ill. jobb helyismerettel rendelkezőknek ehhez tájoló sem kell), egy kicsit Bear Gryllsnek éreztem magam.

A program egy túrafelszelés bemutatóval kezdődött, ahol a különböző hátizsák típusokat tekintettük meg, illetve az egynapos és többnapos túrákra célszerűen magunkkal vivendő felszereléseket. Ezután következett a délutáni gyakorlótúra kis csoportokban (Árpád-kilátó, Látó-hegy, Kecske-hegy, Hármashatár-hegy), majd pedig rövid szünet (és az éjszakai túrázás nehézségeiről szóló rövid előadás) után egy esti, éjszakai túra (hasonló útvonalon, ill. a Tábor-hegy keleti oldalában, kilátással az aranyló éjszakai Budapestre).

Az idő még éjjel is kellemes volt, és a csapat is összekovácsolódott. Érdekesség, hogy nagyon sok Sanyi van a csoportban, illetve egy Laci nevű, hasonlóan magas és szikár cimborával azt hitték, hogy rokonok vagyunk, bár az igaz, hogy mindketten Miskolcról származunk. A vidám és hasznos nap végén a tömegközlekedésre sem kellett várnom, mert egy csoporttársam kocsival elvitt a TigrisTündéremhez.

Túravezető tanfolyam, III., IV., V. előadás

Az elmúlt hetekben is szorgalmasan jártam a túravezető tanfolyamra (egyedül az első gyakorlótúrát kellett kihagynom az Iszkiri miatt). A tanulásban viszont már nem voltam ilyen szorgalmas eddig, a napokban a házi feladatok írásának is neki kell látnom, mert még a végén a tanfolyam "rossz tanulója" leszek, az meg ugye hogy nézne már ki.

A III. előadáson a tájékozódásról és a különböző tájolók használatáról volt szó (névnapomra kaptam is egy Silva tájolót édesanyámtól). A IV. előadás nem a szokott helyen, unokatestvérem egykori gimnáziumában, hanem a Teréz körúti Overland emeletén volt, ahol a különböző túrafelszerelésekről (elsősorban lábbelik, zoknik és ruházati rétegek, valamint márkák - Vibram, Hanwag, Icebreaker, Gore-Tex - tekintetében). Az V. előadás pedig a túraszervezésről és túravezetésről szólt, és a túrajelentések, túranaplók vezetésével is elkezdtünk megismerkedni.

Kapcsolódó bejegyzés:
Back to school - Túravezető tanfolyam

Túravezető tanfolyam, II. előadás: Tereptan

A múltkori térképtan után ezúttal egy tereptani előadást hallgattunk, mely elsősorban a különböző, jellegzetes felszínformákról és a domborzat térképi ábrázolásáról szólt. Ez is elég érdekes volt, de itt már kezdtem kicsit elveszíteni a fonalat, így ahogy lesz időm, megtanulom majd a felszínformák neveit, és a házi feladatokon és online teszteken is átrágom magam.

Kapcsolódó bejegyzés:
Back to school - Túravezető tanfolyam

Túravezető tanfolyam, I. előadás: Térképtan

Említettem, hogy jelentkeztem egy túravezető tanfolyamra, nos, kedden be is iratkoztam, és az első előadást is meghallgattam.

Az előadás a belvárosban, a Kodály körönd mellett, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban volt (a továbbiakban is itt lesznek elméleti órák, kedd délutánonként), ahol utoljára úgy 15 éve voltam, unokatestvérem ballagásán. Talán pont az a terem (52-es) volt az osztálytermük, ahol most mi is voltunk.

Érdekesség még, hogy épp az a "prime meridian of the World" feliratú, öcsémtől kapott baseball-sapka volt rajtam, amit Greenwichben vásárolt, így (ahogy padtársam meg is jegyezte) ez meglehetősen illett az előadás tematikájához, mely a különböző északokról (mágneses, földrajzi, térképhálózati), koordinátákról, vetületekről, térképi ábrázolásokról szólt.

Az előadáson sok érdekesség hangzott el a hazai és külföldi térképészet történetéről, és több művészi igényű térképet is megnéztünk. A következő előadás témája a tereptan lesz, az első gyakorlótúra pedig éppen március 22-én lesz, így azt az Iszkiri miatt ki kell majd hagynom, de a többin terveim szerint ott leszek.

Back to school - Túravezető tanfolyam

"Vissza az iskolapadba", "jó pap holtig tanul": a napokban jelentkeztem egy túravezető tanfolyamra, mely márciusban fog kezdődni, és nyár elejéig tart majd.

Így még jobban elmerülhetek a földrajz és természetjárás világában és különböző területein. Bízom benne, hogy sikerül jó eredménnyel elvégeznem, hogy se édesapámnak, se öcsémnek, se blogom olvasóinak ne okozzak csalódást. És persze magamnak se. Meg ha már teljesítménytúra rendezésre adtam a fejem, akkor nem árt, ha nem csak a túrázás gyakorlatában, hanem elméletében is minél jobban otthon vagyok, és szélesítem a látóköröm.

Olyan előadásokat fogok hallgatni, mint például térképtan, tereptan, éjszakai és nappali tájékozódás, útvonaltervezés, túrafelszerelések, egészségtan, növényismeret, és szerepel jó néhány gyakorlótúra is a tanrendben.

(A tanfolyamra az MTSZ weboldalán találtam, és még lehet is rá jelentkezni.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Első hivatalos előadásom egy jel(zés)es eseményen