Voltak továbbá egyszerű ismerkedős, csapatépítő, pszichológiai játékok is. Volt például egy olyan, hogy az előadást tartó pszichológus véletlenszerűen egy-egy sárga post-it cetlit ragasztott a homlokunra, rajta egy jellel. Volt, akinek kocka került a homlokára, volt, akinak kör, egyeseknek pedig háromszög. Beszéd és direkt kommunikáció nélkül kellett aztán a jel alapján csoportokba rendeződnünk, úgy, hogy senki sem láthatta a saját jelét, csak a többiekét. Nekem és egy társamnak azonban nem kocka, kör vagy háromszög került a homlokunkra, hanem neki egy kereszt, nekem pedig egy csillag. Ezzel "csoporton kívüliekké", vagy ha úgy nézzük, kitaszítottakká váltunk. A játék azt mutatta meg, hogy milyen egyszerűen kerül egy jel egy emberre, és az mennyire meghatározhatja a helyzetét, elfogadását.
Bár ez csak játék volt, és csak a véletlen (sors?) műve volt, hogy épp az én homlokomra került egyedi jel, mégis érdekes volt ezt átélni, ugyanakkor én nem negatív dolognak láttam ezt, hanem egyfajta kiválasztottságnak. Tessék, még egy ilyen egyszerű, random játék is azt hozza ki, hogy milyen egyedi és különleges vagyok.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kitörés
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek
Szemüveges, pattanásos, vézna fiúk!
Az Iszkiri megrendezésének érzései és tanulságai
Sikerült! Én vagyok a negyedik Kinizsi Százas duplázó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése