Az első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás

Pénteken egy különleges túrán voltam. Egy túrán, melyet nagyrészt a Kinizsi Százas különböző szakaszaiból meg még néhány érdekes részből "legóztam össze", és amit a gyermekemnek érzek. Ez az Iszkiri. Úgy voltam vele, hogy rendezőként illendő bejárnom a saját teljesítménytúrámat, másrészt így nem csak az érdekesség kedvéért vagy szimpla polcdíszként tarthatok majd meg egy Iszkiri 100 jelvényt, hanem "jogosan" is. És persze kíváncsi is voltam a "főztömre", hiszen a túra próbája a bejárás.

Túratársam Kékdroid volt, akivel legutóbb a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrán kirándultunk együtt, és aki ott volt azon a tavaly őszi TTT klubnapon is, amikor először prezentáltam az Iszkiri ötletét a TTT elnökségének.

Nem sokkal reggel 5 után találkoztunk a szárligeti vasútállomáson, ahol három héttel és egy nappal (és pár órával) később a hivatalos Iszkirin indulók sorakoznak, rajtolnak majd.

Útra keltünk hát (5:25-kor) a kellemes kirándulóidőben, és az első néhány kilométert még napkelte előtt, fejlámpával tettük meg. A kék háromszög jelzés kivitt minket Szárligetről, és felkaptattunk a Zuppa oldalába. A piros jelzéshez érve az ellenőrzőlapunkra felírtuk az időpontot (6:05), hiszen a túrán ott lesz majd a második ellenőrzőpont (elsőnek a rajtot számoltam; ez a második pedig egy személyzet nélküli, filctollas vagy esetleg szúróbélyegzős pont lesz, hasonlóan például a Rockenbauer 130 vagy a Prágai Százas több állomásához).

A piros jelzésen aztán leereszkedtünk Szárra, és jött a túra vértesi szakasza, melynek néhány része a Vértesi Terep(fél)maratonról volt ismerős. Hangulatos erdőkön, erdőszéleken, fenyvesek mellett haladtunk, aztán a kék kereszt jelzéshez érve ismét felírtuk az időpontot: harmadik ellenőrzőpont, 8:35.

A kék kereszt elvitt minket Körtvélyespusztára, majd kék sávra váltva, a festői Mária-szakadékban ereszkedtünk Csákányospusztára, ahonnan már nem volt messze Szárliget. A felüljárón Kékdroid készített néhány vasúti fotót. Visszaértünk a vasútállomásra, és ezzel megtettük az Iszkiri 100 bő 23 kilométeres vértesi körét (4. ellenőrzőpont, 10:00).

Innen indult a túránk "Iszinik" szakasza, fel is idéződött a korábbi Iszinik 100-ak és Csoportos Privát Iszinikek emléke. Ismét elhagytuk tehát Szárligetet, ezúttal a kék sáv jelzésen. 12:20-ra értünk a somlyóvári kulcsosházhoz (5. ellenőrzőpont), majd háromnegyed órával később Tornyópusztához (6. ep), hol az Iszkirin majd Hotdogmen várja a túrázókat (visszafelé pedig itt lesz majd Éva és Egon etetőpontja, terülj-terülj asztalkája).

Hamarosan Koldusszállásra értünk, ahol a kék jelzésről a sárgára váltottunk. Szárligettől eddig haladtunk tehát az Iszinik 100 útvonalán, innen a Kinizsi Százas jelenlegi célszakaszán folytattuk a gyaloglást. A volt kisréti vadászháznál mutattam Kékdroidnak a padot, ahol a Kinizsi Duplán a holtpontom volt, és ahol Suvlaj telefonhívása segített folytatni az utat. Hosszas gyaloglás után, 16:13-kor értük el a Pusztatemplomot (a baji vadászház mellett). Ez már a 7. ellenőrzőpont volt, és itt már nagyjából a teljes táv felénél voltunk, 51,7 km-nél.

A kálvárián, a szép szakadékos részen ereszkedtünk le a baji szőlők felé (ez a rész a vértesi Mária-szakadék méltó párja, szinte rímel rá). A szőlőkből Tata irányába tekintve láttuk a tavat, amit majd hamarosan körbe is sétálunk. Lejöttünk a domboldalról, és átkeltünk a baj előtti mezőn, ami a Kinizsi Százason már a célszakasz, most viszont még sok gyaloglás várt ránk. Innen jött egy kis aszfaltos rész, átsétáltunk Bajon, majd (miután egy sörözőbe is betértünk, ahol Kékdroid ivott egy kávét, én pedig egy alkoholmentes sört) megérkeztünk a tóvároskerti vasútállomásra, ahol már oly sok Kinizsi Százas után vártam a vonatot. Ezúttal továbbsétáltunk egyenesen a Baji úton, egészen a főútig, majd átkelve az úton az Öreg-tóig. Itt kinéztük azt a helyet, ahol valószínűleg egy autós ellenőrzőpont lesz majd (8. ep, 17:50), mert ezen a részen inkább szórakozóhelyek és elegáns éttermek vannak, és szombat délután ill. este nehézkes lenne azokban ellenőrző állomást kialakítani.

Épp sötétedés táján értünk tehát Tatára és az Öreg-tóhoz, mely nagyon szép látványt nyújtott. Itt következett a tó körbesétálása, mely egy újabb 7,2 kilométeres szakasza a túrának. És annak ellenére, hogy emelkedő nincs benne, mégis kiadós gyaloglás volt. A tavat körbejárva kinéztük a két filctollas ellenőrzőpont helyét is, az egyik nagyjából a gimnázium vonalánál lesz, a másik pedig az Által-ér hídjánál (9. és 10. ep). Aztán körbeértünk a leendő autós, személyzetes ponthoz, ahol majd az elszánt és hősies, egy kis kényelmetlenséget vállaló pontőrök várják majd a nem kevésbé elszánt túrázókat március 22-én (11. ep, 19:17). Ekkor már 66,4 km-nél jártunk, azaz csaknem a túra kétharmadánál.

Kerestünk egy ABC-t ahol bevásároltunk, és visszaindultunk. Érdekes, hogy a mi nagyjából szintidő kihasználós tempónkkal (igaz, a hivatalos, reggel 6-os rajtnál kicsivel előbb indultunk) pontosan úgy alakul, hogy nappalra jut a Szárliget-Tata szakasz, estére és éjszakára pedig a visszaút Szárligetre. A visszaindulás egyébként nem könnyű, hiszen Tatán kényelmesen ki lehet szállni a túrából, így komoly lelkierő kellhet a táv folytatásához.

Szóval elhagytuk Tatát, átkeltünk Bajon, és immár az esti órákban kapaszkodtunk fel a szakadékos, kissé misztikus hangulatú kálvárián, mely mintha egy természet alkotta katedrális lenne. 21:11-re értünk vissza a Pusztatemplomhoz (12. ep), majd jött a hosszas hullámvasutazás, séta Koldusszállásig, ahol visszatértünk a kék jelzésre. Olykor kisebb-nagyobb szarvascsordák neszezését is hallottuk, az autópályához közeli részen pedig érdekes volt a mi nomád, erdei sétánk és a soksávos autópályán száguldó autók hangja és fényei közötti ellentét. Innen már nem volt messze a 13. ep, Tornyópuszta (88,2 km, 0:53). Utunkat már egy kis köd és sár nehezítette, de azért aránylag kedvezőek voltak a túra körülményei, és az időre sem panaszkodhattunk. Viszont ekkora azért már elég kimerült voltam, és a lábam is sajgott a sok gyaloglástól. A kulcsosházhoz hajnali fél kettőre értünk (14. ep), ahol egy túrázót felébresztettünk az álmából, de nem neheztelt ránk. Kicsit megpihentünk, de aztán folytattuk az utat, hogy szintidőn belül a célba, a szárligeti vasútállomásra érjünk. Ez az utolsó, 11 km-es szakasz már nagyon hosszúnak tűnt, sokkal hosszabbnak, mint előző nap a másik irányban. De minden nehézsége ellenére szép volt, és az első, 2007-es Kinizsi Százasomat idézte, amikor még Szárligeten volt a K100 célja (2008-ban került újra Tatára a Kinizsi célja). Végül 23 óra és 2 perc gyaloglás után, hajnali 4:27-re értünk be.

(Az útvonal egyébként végig jól követhető és jól jelzett (és aránylag kevés a jelzésváltás), így az olykor aránylag sűrű köd ellenére is csak 1-2 alkalommal bizonytalanodtunk el (a túrát egyébként épp a jó jelzettség miatt nem fogjuk szalagozni). Az éjszakai tájékozódást pedig az is segíti majd, hogy az útvonal jellegéből adódóan a résztvevők nappal már bejárják a sötétedés utáni szakaszt.)

Ez volt tehát az Iszkiri 100 bejárásának rövid története. Köszönöm Kékdroidnak a társaságot (csaknem végig beszélgettük a túrát, egy-egy témánkról lehet hogy külön bejegyzést is írok majd). Különleges érzés volt bejárni ezt a túrát, mely ennyire szorosan kapcsolódik a Kinizsi Százashoz, mégis más, és mely a saját ötletem. Bízom benne, hogy március 22-én sokan megismerhetik majd az Iszkirit, és bár komoly kihívás, a szép tájak és a túra hangulata kárpótolja majd a résztvevőket a fizikai megpróbáltatásokért.

Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszkiri 25 bejárása
Érdekességek az Iszkiri emblémáról