Jó létrehozni, elindítani valamit. A klasszikus faültetős példánál maradva, olyan mint fát ültetni. Vagy regényt írni, vagy zenét szerezni, bár ez utóbbiakhoz nyilván több művészi érzék szükséges.
Blogom alapján elég extrovertáltnak tűnhetek, de a valóságban a laza, vidám srác álarca mögött egy kissé zárkózott, sokszor magába forduló figura vagyok. Ennek ellenére jó érzés volt látni a túrázók sokaságát, aláírni az okleveleiket, szóval megtapasztalni azt, hogy sok emberre hatással voltam, legalábbis az erdei mozgáspályájukat tekintve mindenképp. Maga az érzés nem teljesen új számomra, hiszen hasonlóan jó, amikor a blogomat százak olvassák, vagy mondjuk amikor a turistajelzéses memóriajátékom köt le embereket, de tán az Iszkiri volt ilyen szempontból az eddigi legnagyobb dobásom.
Az Iszkiri ugyanakkor arra is rávilágított, hogy nem vagyok még elég jó szervező. Ahogy a túra kapcsán, úgy a saját életem vezetésében is több tudatosság, rend és rendszeresség, előrelátás, hosszútávú koncepció szükséges. Persze az életnek gyakran a random dolgok, spontán történések, a sors látszólag nüansznyi játékai adják a savát-borsát, azért a hosszútávú sikerekhez nagyfokú rendszeresség és tudatosság is kell. Sakkozni sem lehet úgy (legalábbis eredményesen nem), hogy az ember nem gondolkodik előre, nem épít stratégiát.
Nézőpont és értékrend kérdése, hogy egy túra megrendezése mennyire nagy és komoly dolog, a legtöbbek számára nyilván csak egy túra a sok közül, míg én érthetően kissé túldimenzionálom. Éreztem magam lenn és fenn, és úgy vélem, hogy személyiségformáló hatással volt rám. A külső szemlélőkben is alakíthatta a rólam kialakult képet, és a "Kinizsi blogos Sanyi", "Iszinik bénázós Sanyi", "turistajelzéses Sanyi", "Kinizsi Duplás Sanyi" után immár az "Iszkiris Sanyi" is vagyok.
Kapcsolódó bejegyzések:
Pár szó az Iszkiriről
A főrendező úr
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése