Én világéletemben szabadúszó vagy még inkább beosztott voltam, és lázárjánosi értelemben mindeddig nem vittem túl sokra, így egy ilyen vezetői szerep és az ezzel járó megszólítás elég érdekes, eddig nem tapasztalt érzéseket vált ki belőlem. Ugyanis hosszú volt az út (akár lélektanilag, akár kilométerben), ami odáig vezetett, hogy "főrendező úr" lettem.
Nem is olyan régen például még utcát sepertem, vagy éjjelente szemetet tömörítettem a Nyugati téri McDonalds étterem félhomályos, csótányos, boltíves pincerendszerében. Így utólag persze már egyfajta nosztalgiával, sőt: büszkeséggel tekintek erre vissza, ahogy arra is, amikor grafitzsíros vagonok között bujkáltam és vonóhorgokat, fékvezetékeket kapcsoltam szét ill. össze.
Persze mint a magamfajta szegénylegények, mindig is vágytam a hírnévre, dédelgettem írói ambíciókat, vagy éppen azt hittem, hogy majd nagy társasjáték feltaláló leszek. Esetleg nyelvújító. Úgy látszik, ha nem is a világraszóló hírnév, de azért a magam underground közegében egy kis ismertség ebben a főrendezői szerepben köszöntött rám először.
Kapcsolódó bejegyzések:
Dicsekvés anyucinak
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Gondolatok Harland Sandersről
Hipochondria
A Kinizsi Százas Fluortomija
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek
Csak ismételni tudom körábbi önmagam: Üdv a klubban! Amúgy különös dolog az élet. Világéletemben híres-neves oszkár-díjas rendező akartam lenni... erre elkezdtem t.túrázni és 180 fokot fordult velem a világ. Aztán túrarendező lettem ... és idén februárban jött a hab a tortára: még díjat is kaptunk érte. Ez egy olyan pont az életben, amikor igazolva látom magam... jó úton járok. :-) Szóval neked is hasonló jókat kívánok. ;-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, és viszont :)
VálaszTörlés