2014. március 25., kedd

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni vs. gyakorlat teszi a mestert

Az élet útvesztőjében való eligazodást két, látszólag ellentmondó (köz)mondás is nehezíti: az egyik úgy szól, hogy "ami nem megy, azt nem kell erőltetni", és ezt állítólag Lenin mondta. A másik, legalább ennyire ismert mondás viszont ennek csaknem az ellenkezőjét állítja, és biztatóan úgy fogalmaz, hogy "gyakorlat teszi a mestert". Olykor nem egyszerű feladat annak felismerése, hogy egy adott élethelyzet tanulságaként melyiket vonatkoztassuk magunkra.

Nos, e két mondás most az Iszkiri megrendezése körüli bonyodalmak miatt jutott az eszembe. A teljesítménytúra lebonyolítása ugyanis "sikerült is meg nem is", egyszerre tekinthető sikernek és kudarcnak, hiszen nagyon sokan eljöttek és jól érezték magukat, ugyanakkor a rendezés körüli problémák miatt nem csak elismerő szavakat, hanem komoly (és jogos) bírálatokat is kapott a túra.

Legutóbb egyébként az Iszkiri egyik "őstúrája", a hasonló csengésű Iszinik (pontosabban a Csoportos Privát Iszinik) 2012-es feladásakor éreztem hasonlóan, csak akkor nem főrendezőként, hanem túrázóként. A Getéről Dorog felé ereszkedve, Sistergő minden biztatása és motiváló szavai ellenére úgy gondoltam, hogy ez bizony mégsem az én sportom. Nem fogom tudni legyőzni magam, és a Kinizsi Százas teljesítésénél többet (abban akkor már elég rutinos voltam) nem tudok kihozni magamból. Az őszi-téli, fordított változat, az Iszinik már meghaladja a képességeimet. Aztán szerencsére úgy alakult, hogy később sikerült teljesítenem, sőt, idővel a 200 kilométeres Kinizsi Dupláig is eljutottam.

Most a rendezésbe tört bele a bicskám, vagy legalábbis nem minden a tervek szerint alakult. Mint amikor megkapjuk a vágyott lányt, de a kapcsolat első éjszakáján drukkunk és sutaságunk miatt nem tudjuk kellően bizonyítani, hogy mennyire kívánjuk. Valami ilyesmi történt az Iszkirivel is.

Egy szó mint száz, nem adtam még fel, és bár olykor a Leninnek tulajdonított mondást látom igaznak, mégis inkább úgy vélem, leszek még ügyesebb túrarendező is, és érdemes még ezzel kísérleteznem. Nyilván elfogult is vagyok, de minden hibája ellenére (vagy éppen azért) fontossá vált számomra az Iszkiri, és remélem, jövőre azok tetszését is elnyeri a túra, akik idén még csalódtak benne.

Kapcsolódó bejegyzés:
Pár szó az Iszkiriről

3 megjegyzés:

  1. A valóban kissé káoszos rajtot leszámítva ezzel a túrával szerintem SEMMI BAJ nem volt! Úgyhogy dőreség lenne azt ide vonatkozónak érteni, hogy "ami nem megy..."!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem se vegye el a kedvedet az a néhány hiba, összességében egy nagyon jó túra volt! Mindenképpen szervezzétek meg jövőre is!
    Oczal

    VálaszTörlés