Oravecz Nóra idézetek a Kinizsi Százashoz

Oravecz Nóra, a magyar Paulina Coelho szigorú dominaként mindenkit könyörtelenül lebeszél a Kinizsi Százas feladásáról (én nem látom ennyire sötéten a feladás kérdését, sőt: kifejezetten szükség van feladókra, a kudarc pedig építőbb lehet a sikernél, mondjuk könnyen beszélek, mert a Kinizsi Százassal eddig még szerencsém volt). Figyelem, Nóra keményen odamondogat!

"Ne merd feladni. Ne gondolj rá, nincs ilyen opció, nem létezik. Aki feladja, veszít, csak vesztes döntésekre képes, hasonló embereket vonva maga köré, egy életre megnyomorítva a jövőjét. Te döntöd el, hogy mennyire nehéz, rajtad áll, hogy mikor adod fel - meg az is, hogy erőt veszel-e magadon, és nem törődve a nehézségekkel folytatod az utad."

"Vannak határok, falak, korlátok, el is döntheted, hogy szépen megbújsz mögöttük, de dönthetsz egész másképp. Úgy, hogy azt mondod, olyan nincs, hogy képtelen vagy átugrani, vagy hogy mögötte már nincs semmi, és inkább addig feszegeted a határokat, bontogatod a falakat, vagy próbálod átugrani a korlátokat, amíg rá nem jössz, hogy képes vagy eltüntetni őket. Hiszen minden legyőzhető, ha hiszel magadban."

"Korlátok valójában nem léteznek (az előző idézetben még voltak - a szerk. megj.), csak azok, amiket te állítasz - az is mind illúzió. Egyszer elhitted, hogy kell, hogy legyenek, mert másoknak is vannak, és máris leblokkoltad magad. De tudod, csak egyszer kell elhinned, hogy az élet többről szól, mint ácsorgásból és annak elfogadásából, hogy ez az egész csak annyi, hogy vagy, és nem történnek csodák."

Kapcsolódó bejegyzések:
Bátorító idézetek a Kinizsi Százashoz

Henry Ford idézetek a Kinizsi Százashoz

Mark Twain idézetek a Kinizsi Százashoz
Idézetek, mottók a Kinizsi Százas túrafüzetekből
Paolo Coelho idézetek (közhelyek) a Kinizsi Százashoz

Diogenész

Minimálba' tolom: szeretem a olyan sportokat (és általában az olyan tevékenységeket), melyek nem igényelnek túl sok és különleges felszerelést, és a túrázás ezek közé tartozik (persze egy jó bakancs azért nem árt), vagy mondjuk a fekvőtámasz is. Így ezek egyszerű, olcsó, a technika ördögének vagy különböző körülményeknek kevésbé kitett, természetes sportok, és segítenek a tárgyaktól való függetlenedésben, a boldogság és a célok nem anyagi javakban való megtalálásában.

Több túrafelszerelésemet is használtan vettem, a tönkrementeket pedig igyekszem megjavítani vagy akár házilag készíteni újakat, ez is segít a spórolásban. Bár az előbb a tárgyaktól való függetlenedést emlegettem, most ennek némileg ellentmondva úgy érzem, hogy ezek a saját készítésű vagy javítású felszerelések, kiegészítők így közelebb állnak hozzám, mint egy drágább, talán praktikusabb, de mégis "lélektelenebb", történet nélküli darab.

(Gyermekkoromban volt egy könyvem, a "Diogenész hordója", abban olvastam először a görög bölcsről, és a bejegyzés illusztrációja is e könyv címlapjáról való.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Gondolatok Harland Sandersről
A Kinizsi Százas és a personal branding
A főrendező úr

A teljesítménytúrázók arcoskodnak

Egy túratársam megállapítása szerint "a teljesítménytúrázók arcoskodnak". Mindezt viccesen, és saját magára is értve mondta, ugyanakkor ebben tényleg van igazság. Még ha előfordulnak is nagyon szerény túrázók, ők inkább a kivételek, akik erősítik a szabályt. De ez valahol természetes is, hiszen a teljesítménytúrázás sport, és még a "teljesítmény" szó is szerepel a nevében, így tagadhatatlanul verseny (aztán persze saját szemlélete, túrafilozófiája szerint ki a távolsággal, ki az idővel, ki jelvényekért vagy kupákért, ki saját magával vagy pedig másokkal versenyez), a versenyszellem pedig együtt jár az eredmények bizonyos fokú hajszolásával és megosztásával.

Itt van például a saját példám. Tulajdonképpen a bejegyzések 90%-a ellátható lenne az #arcoskodás címkével, és valamely túrámmal vagy eredményemmel való dicsekvés. Igaz, írok azért a kudarcaimról vagy a tépelődéseimről is, de ezek megint csak kivételként erősítik az általános szabályt, és blogom alapján sok olvasó egy nagy arcú, beképzelt valakinek hihet. Amiben persze nem téved nagyot, van a lelkemnek egy ilyen dimenziója is. Meg hát a webnapló mint műfaj is egy kissé nárcisztikus, magamutogató dolog, így esetemben ez is tetézi a dolgot.

Ha már itt tartok, össze is számolom, mennyit gyalogoltam az év első három hónapjában, és hány TTMR pontnál járok. Eddig teljesítettem a BUÉK 20-at, a Téli Gyermekvasút 8-at, A híd túl messze van 90-et, a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrát, a Kitörés 25 km-es távját és az Iszkiri 100-at (egy előzetes bejáráson), ez összesen 289,7 kilométer és 6638 méter szint, és 389 TTMR pont.

Kapcsolódó bejegyzések:
A főrendező úr
Dicsekvés anyucinak
Aktívan induló túraév

Túravezető tanfolyam: Gyakorlótúra Fenyőgyöngyénél

Szombaton a túravezető tanfolyam II. gyakorlótúráján voltam Fenyőgyöngyénél (az első gyakorlótúrát az Iszkiri miatt ki kellett hagynom).

Fenyőgyöngye már egy kicsit ismerős volt többek között a BUÉK 20 túráról, azonban most nem itinerek és turistajelzések alapján, hanem főképp tájoló és térkép (turista és tájfutó) segítségével meghatározott irányszögek és távolságok mentén tájékozódtunk, legalábbis igyekeztem. Oldalmetszés, előremetszés, hátrametszés: régi középiskolai földrajzórákon már tanultam ilyesmit, a gyakorlatban azonban most sikerült megértenem, alkalmaznom és amennyire lehetett, begyakorolnom. Amikor például a Hármashatárhegyről a tájoló segítségével sikerült azonosítanom az Erzsébet-kilátót (persze a gyakorlottabbaknak, élesebb szeműeknek ill. jobb helyismerettel rendelkezőknek ehhez tájoló sem kell), egy kicsit Bear Gryllsnek éreztem magam.

A program egy túrafelszelés bemutatóval kezdődött, ahol a különböző hátizsák típusokat tekintettük meg, illetve az egynapos és többnapos túrákra célszerűen magunkkal vivendő felszereléseket. Ezután következett a délutáni gyakorlótúra kis csoportokban (Árpád-kilátó, Látó-hegy, Kecske-hegy, Hármashatár-hegy), majd pedig rövid szünet (és az éjszakai túrázás nehézségeiről szóló rövid előadás) után egy esti, éjszakai túra (hasonló útvonalon, ill. a Tábor-hegy keleti oldalában, kilátással az aranyló éjszakai Budapestre).

Az idő még éjjel is kellemes volt, és a csapat is összekovácsolódott. Érdekesség, hogy nagyon sok Sanyi van a csoportban, illetve egy Laci nevű, hasonlóan magas és szikár cimborával azt hitték, hogy rokonok vagyunk, bár az igaz, hogy mindketten Miskolcról származunk. A vidám és hasznos nap végén a tömegközlekedésre sem kellett várnom, mert egy csoporttársam kocsival elvitt a TigrisTündéremhez.

Az Iszkiri megrendezésének érzései és tanulságai

Túl a túrán, és ha nem is sempruni perspektívából, de csaknem egy hét távlatából visszatekintve már magam is úgy érzem, hogy az Iszkiri alapvetően jól sikerült, és sok tanulsága és mondanivalója van számomra. Nem különleges dolgok ezek, valójában évezredes ismeretek és érzések, de most tudatosodtak bennem, most éltem át igazán.

Jó létrehozni, elindítani valamit. A klasszikus faültetős példánál maradva, olyan mint fát ültetni. Vagy regényt írni, vagy zenét szerezni, bár ez utóbbiakhoz nyilván több művészi érzék szükséges.

Blogom alapján elég extrovertáltnak tűnhetek, de a valóságban a laza, vidám srác álarca mögött egy kissé zárkózott, sokszor magába forduló figura vagyok. Ennek ellenére jó érzés volt látni a túrázók sokaságát, aláírni az okleveleiket, szóval megtapasztalni azt, hogy sok emberre hatással voltam, legalábbis az erdei mozgáspályájukat tekintve mindenképp. Maga az érzés nem teljesen új számomra, hiszen hasonlóan jó, amikor a blogomat százak olvassák, vagy mondjuk amikor a turistajelzéses memóriajátékom köt le embereket, de tán az Iszkiri volt ilyen szempontból az eddigi legnagyobb dobásom.

Az Iszkiri ugyanakkor arra is rávilágított, hogy nem vagyok még elég jó szervező. Ahogy a túra kapcsán, úgy a saját életem vezetésében is több tudatosság, rend és rendszeresség, előrelátás, hosszútávú koncepció szükséges. Persze az életnek gyakran a random dolgok, spontán történések, a sors látszólag nüansznyi játékai adják a savát-borsát, azért a hosszútávú sikerekhez nagyfokú rendszeresség és tudatosság is kell. Sakkozni sem lehet úgy (legalábbis eredményesen nem), hogy az ember nem gondolkodik előre, nem épít stratégiát.

Nézőpont és értékrend kérdése, hogy egy túra megrendezése mennyire nagy és komoly dolog, a legtöbbek számára nyilván csak egy túra a sok közül, míg én érthetően kissé túldimenzionálom. Éreztem magam lenn és fenn, és úgy vélem, hogy személyiségformáló hatással volt rám. A külső szemlélőkben is alakíthatta a rólam kialakult képet, és a "Kinizsi blogos Sanyi", "Iszinik bénázós Sanyi", "turistajelzéses Sanyi", "Kinizsi Duplás Sanyi" után immár az "Iszkiris Sanyi" is vagyok.

Kapcsolódó bejegyzések:
Pár szó az Iszkiriről
A főrendező úr

Túravezető tanfolyam, III., IV., V. előadás

Az elmúlt hetekben is szorgalmasan jártam a túravezető tanfolyamra (egyedül az első gyakorlótúrát kellett kihagynom az Iszkiri miatt). A tanulásban viszont már nem voltam ilyen szorgalmas eddig, a napokban a házi feladatok írásának is neki kell látnom, mert még a végén a tanfolyam "rossz tanulója" leszek, az meg ugye hogy nézne már ki.

A III. előadáson a tájékozódásról és a különböző tájolók használatáról volt szó (névnapomra kaptam is egy Silva tájolót édesanyámtól). A IV. előadás nem a szokott helyen, unokatestvérem egykori gimnáziumában, hanem a Teréz körúti Overland emeletén volt, ahol a különböző túrafelszerelésekről (elsősorban lábbelik, zoknik és ruházati rétegek, valamint márkák - Vibram, Hanwag, Icebreaker, Gore-Tex - tekintetében). Az V. előadás pedig a túraszervezésről és túravezetésről szólt, és a túrajelentések, túranaplók vezetésével is elkezdtünk megismerkedni.

Kapcsolódó bejegyzés:
Back to school - Túravezető tanfolyam

A főrendező úr

Na jó, befejeztem a hisztit, és mesélek a kedves olvasónak az Iszkiri rendezésének jó oldalairól is. Az egyik ilyen, hogy akár viccelődve, akár komolyan, de "főrendező úrnak" szólítják néhányan az embert.

Én világéletemben szabadúszó vagy még inkább beosztott voltam, és lázárjánosi értelemben mindeddig nem vittem túl sokra, így egy ilyen vezetői szerep és az ezzel járó megszólítás elég érdekes, eddig nem tapasztalt érzéseket vált ki belőlem. Ugyanis hosszú volt az út (akár lélektanilag, akár kilométerben), ami odáig vezetett, hogy "főrendező úr" lettem.

Nem is olyan régen például még utcát sepertem, vagy éjjelente szemetet tömörítettem a Nyugati téri McDonalds étterem félhomályos, csótányos, boltíves pincerendszerében. Így utólag persze már egyfajta nosztalgiával, sőt: büszkeséggel tekintek erre vissza, ahogy arra is, amikor grafitzsíros vagonok között bujkáltam és vonóhorgokat, fékvezetékeket kapcsoltam szét ill. össze.

Persze mint a magamfajta szegénylegények, mindig is vágytam a hírnévre, dédelgettem írói ambíciókat, vagy éppen azt hittem, hogy majd nagy társasjáték feltaláló leszek. Esetleg nyelvújító. Úgy látszik, ha nem is a világraszóló hírnév, de azért a magam underground közegében egy kis ismertség ebben a főrendezői szerepben köszöntött rám először.

Kapcsolódó bejegyzések:
Dicsekvés anyucinak
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Gondolatok Harland Sandersről
Hipochondria
A Kinizsi Százas Fluortomija
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

A 2014-es Kinizsi Százas változásai

2014-ben lesz néhány változás a Kinizsi Százas megrendezésében, ezekkel kapcsolatban érdemes meglátogatni a Kinizsi.org oldalt.

Az egyik ilyen, hogy a Kinizsi Százason létszámkorlát várható és a túrán való indulás ezentúl előzetes regisztrációhoz lesz kötve, melyet április 9-én 19:00 órától a www.kinizsi.org/reg oldalon lehet megtenni, vagy pedig április 7. és 18. között az egyesület címére küldött levélben (erről még nincs hivatalos információ, de többek szerint az első 1200 regisztráló indulhat a túrán). Fontos tudni, hogy ez a korlát nem a Kinizsi Természetbarát Egyesület ötlete és kezdeményezése, hanem így kaptak engedélyt az illetékes hatóságoktól.

Ez a (várhatóan) 1200 fős limit egyébként nem olyan komoly korlát, hiszen általában ekörül szokott lenni az indulók száma, így aki készül a túrára, követi a híreket és időben regisztrál, valószínűleg fog tudni nevezni.

Fontos változás még, hogy a Kinizsi 40 és a Kinizsi 25 ezentúl elkerülik a védett Pilis szerpentint, míg a 100-as táv marad a megszokott útvonalon (egy-két jelzés vonalának kisebb változásától eltekintve).

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni vs. gyakorlat teszi a mestert

Az élet útvesztőjében való eligazodást két, látszólag ellentmondó (köz)mondás is nehezíti: az egyik úgy szól, hogy "ami nem megy, azt nem kell erőltetni", és ezt állítólag Lenin mondta. A másik, legalább ennyire ismert mondás viszont ennek csaknem az ellenkezőjét állítja, és biztatóan úgy fogalmaz, hogy "gyakorlat teszi a mestert". Olykor nem egyszerű feladat annak felismerése, hogy egy adott élethelyzet tanulságaként melyiket vonatkoztassuk magunkra.

Nos, e két mondás most az Iszkiri megrendezése körüli bonyodalmak miatt jutott az eszembe. A teljesítménytúra lebonyolítása ugyanis "sikerült is meg nem is", egyszerre tekinthető sikernek és kudarcnak, hiszen nagyon sokan eljöttek és jól érezték magukat, ugyanakkor a rendezés körüli problémák miatt nem csak elismerő szavakat, hanem komoly (és jogos) bírálatokat is kapott a túra.

Legutóbb egyébként az Iszkiri egyik "őstúrája", a hasonló csengésű Iszinik (pontosabban a Csoportos Privát Iszinik) 2012-es feladásakor éreztem hasonlóan, csak akkor nem főrendezőként, hanem túrázóként. A Getéről Dorog felé ereszkedve, Sistergő minden biztatása és motiváló szavai ellenére úgy gondoltam, hogy ez bizony mégsem az én sportom. Nem fogom tudni legyőzni magam, és a Kinizsi Százas teljesítésénél többet (abban akkor már elég rutinos voltam) nem tudok kihozni magamból. Az őszi-téli, fordított változat, az Iszinik már meghaladja a képességeimet. Aztán szerencsére úgy alakult, hogy később sikerült teljesítenem, sőt, idővel a 200 kilométeres Kinizsi Dupláig is eljutottam.

Most a rendezésbe tört bele a bicskám, vagy legalábbis nem minden a tervek szerint alakult. Mint amikor megkapjuk a vágyott lányt, de a kapcsolat első éjszakáján drukkunk és sutaságunk miatt nem tudjuk kellően bizonyítani, hogy mennyire kívánjuk. Valami ilyesmi történt az Iszkirivel is.

Egy szó mint száz, nem adtam még fel, és bár olykor a Leninnek tulajdonított mondást látom igaznak, mégis inkább úgy vélem, leszek még ügyesebb túrarendező is, és érdemes még ezzel kísérleteznem. Nyilván elfogult is vagyok, de minden hibája ellenére (vagy éppen azért) fontossá vált számomra az Iszkiri, és remélem, jövőre azok tetszését is elnyeri a túra, akik idén még csalódtak benne.

Kapcsolódó bejegyzés:
Pár szó az Iszkiriről

Pár szó az Iszkiriről

Természetesen még fogok bővebben is írni az Iszkiriről, a túra rendezését illető gondolatokról, tanulságokról, szépségekről és nehézségekről, de most így a túra másnapjának délutánján is megpróbálom megfogalmazni az élményeimet.

Először is köszönöm mindenkinek, aki eljött, legyen szó akár ismerősről, akár ismeretlenről. Jó érzés "megmozgatni" ennyi (körülbelül 800) embert, hétvégi programot adni nekik.

Tudom, a túra (főleg a rajtoltatás) nem sikerült zökkenőmentesen, sőt. Így mindenképpen megköszönöm a túrázók türelmét és megértését ezzel kapcsolatban, és a kevés számú rendezőnek is a lehetőségekhez képesti helytállást. Annyi megköszönnivalóm van, hogy talán egy külön bejegyzést is írok e köszönetnyilvánításokról, de most szeretném kiemelni a szárligeti vasútállomás dolgozóit, akik segítettek a lassan elfogyó itinerek pótlásában, további példányok nyomtatásában, és amiben tudták, támogatták a túrát.

Ennyi emberre valóban nem számítottunk, ami egyrészt megtisztelő és minden egyes túrázónknak örültünk, ugyanakkor a nagy létszám problémát is jelentett, nem csak a rajtban, hanem a célban is, ugyanis már nem tudtunk mindenkinek oklevelet és kitűzőt adni. De ezeket ahogy tudjuk, pótoljuk, egy teljesítő sem fog díjazás nélkül maradni (és ez nem amolyan "nem lesz gázáremelés" vagy "mindenkinek lesz egyéni nyugdíj számlája az állami rendszerben" típusú ígéret, hanem be is tartjuk).

Hol is kezdjem. Be kell látnom, hogy valóban nem egyszerű dolog túrát rendezni, "főrendezőnek" lenni. Elsőre nem is sikerült annyira jól, mint ahogy esetleg gondoltam, vagy elvártam volna magamtól. De jó volt mégis megpróbálni, és így még jobban belelátni a túrázás világába, és ha nem is a gyakran emlegetett hímsoviniszta példa, de legalábbis a nevezési sor másik oldalán állni.

Szóval rá kellett jönnöm, hogy egy dolog a túrát előzetesen kitalálni, "felépíteni", brandelni, és egy másik dolog megrendezni. De úgy érzem, tanultam belőle, és jövőre már több tapasztalat birtokában vágok bele a következő Iszkiri megrendezésébe, vagy esetleg más terveim, például az Apatúra lebonyolításába.

Jó volt látni sok ismerős arcot, és voltak megható jelenetek is, amikor valaki nagy örömmel vette át a jelvényét (és amíg jutott, oklevelét), vagy amikor például egy srác a szintidőn belül 5 perccel előbb ért be, és látszott, hogy mennyire örül az eredményének, és boldogan, elcsukló hangon telefonált a szeretteinek. Vagy amikor az utolsóként beérő, a seprő által kísért hölgy beért a célba (egy darabon eléjük is mentem, majdnem az autópálya-hídig), és kissé ugyan túllépte a hivatalos szintidőt, de elfogadtuk a teljesítését.

Persze nehéz olyan dolgot csinálni, ami mindenkinek tetszik (főleg, ha valóban vannak hibák az adott dologban). De a tevés-vevés, ötletelés, az ötletek megvalósítása mindenképp szül nem csupán elismerést, hanem jogos vagy kevésbé jogos kritikákat is. Nem is tiltakozom ez ellen, és a negatívabb hangvételű túrabeszámolókat is linkelni fogom akár a blogomban vagy a túra weboldalán is (persze magamban a helyén kezelve őket), de nem tagadom, a pozitívabb írások azért boldogabbá tesznek majd, és bízom benne, hogy ezek lesznek többségben.

A lelkiismeretem tiszta, amit tudtam, megpróbáltam megtenni ezért a túráért. Megterveztem (még ha nem is a "kályhától indulva", hanem a K100-ra építve), elneveztem, weboldalt és imázst építettem neki, kreatív tartalmakat generáltam, itinert írtam, okleveket és jelvényeket, kitűzőket terveztem, bejártam többször résztávokat és egyszer a teljes távot, és két ellenőrzőpontot is kihelyeztem, majd pedig a túra rajtja előtti óráktól a cél zárása utáni percekig a helyszínén tartózkodtam. Persze dicsekvés, de talán elmondható, hogy mindezt kevés túrarendező mondhatja el magáról, de ez nem is elvárás, a saját példám inkább a hobbijaim szerencsés (vagy szerencsétlen, ahogy a kritikusok tartják) egybeesésének köszönhető.

A túrát így aztán a saját gyermekemnek érzem (elismerve, hogy megvalósulása nem csak a saját érdemem, hiszen sokan bábáskodtak a születésénél és segítették a megvalósítását), és fontos, hogy minden problémája, esetleges kiforratlanságai idővel megoldódjanak, és egy szép, hangulatos, évről évre megrendezett túra legyen.

Köszönöm még egyszer mindenkinek a segítséget, a túrázóknak pedig gratulálok az eredményeikhez, és várok mindenkit szeretettel a jövő évi Iszkirin. Aki mégis úgy érzi, hogy bármilyen sérelem érte az idei túrán, attól pedig bocsánatot kérek.

Az Iszkiri előkészületei

Ma ismét sétáltam egy jót: a holnapi hivatalos teljesítménytúra előtt kihelyeztem a bójákat, pontokat a Vértesben a Macska-bükkhöz (a piros sáv - kék kereszt elágazáshoz), valamint a Gerecsében a somlyóvári kulcsosházhoz. A szárligeti vasútállomásról indultam, és először a Macska-bükkhöz gyalogoltam el majd vissza (kétszer 7,2 km), utána pedig a kék sávon somlyóvárra és vissza (kétszer 10,7 km). Így összesen csaknem 36 km-t sétáltam. Nehezen szavakba önthetően örömteli dolog, amikor az ember egy saját ötletének, fontosnak érzett projektjének megvalósulását látja, és az előkészületek utolsó simításait végzi, ráadásul mindezt egy kellemes, gondolatokba merülős kirándulás formájában.

Épp most vannak a tavasz első napjai, és valóban gyönyörű, napsütéses, mosolygós tavaszi idő volt (és az előrejelzések szerint holnap is ilyen idilli idővel örvendezteti meg az Iszkirin indulókat a természet).

A kulcsosházban találkoztam a "remetével", aki a ház gondnoka, váltottunk pár szót a túráról, és mondta, hogy figyel és vigyáz majd a bójára és a kihelyezett információs táblákra. Mondta, hogy várja holnap a túrázókat. A segítségéért szuvenírként adtam neki egy rendezői kitűzőt.

Már hazafelé tartottam, amikor egyik túratársamtól, cimborámtól, Andrástól kaptam egy sms-t, hogy apa lett, így ez valóban egy különleges és boldog nap.

(Hoppá, és most nézem, hogy ez idén a 42. bejegyzésem.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás
Az Iszkiri 10 első bejárása
Apatúra

Túravezető tanfolyam, II. előadás: Tereptan

A múltkori térképtan után ezúttal egy tereptani előadást hallgattunk, mely elsősorban a különböző, jellegzetes felszínformákról és a domborzat térképi ábrázolásáról szólt. Ez is elég érdekes volt, de itt már kezdtem kicsit elveszíteni a fonalat, így ahogy lesz időm, megtanulom majd a felszínformák neveit, és a házi feladatokon és online teszteken is átrágom magam.

Kapcsolódó bejegyzés:
Back to school - Túravezető tanfolyam

Az Iszkiri 10 bejárása

Hárman, összesen nyolc lábon bejártuk az Iszkiri 10-es távját. Tamás és kutyája, Gesztenye tartott velem ezen az esős délelőttön, akik a 25-ös táv január végi bejárásán is ott voltak (az akkori csapatból most Péter hiányzott).

Főleg az itiner megírása és az útvonal GPS-es felmérése miatt volt szükség e résztáv bejárására, illetve érdekelt is a dolog, ugyanis azokon a részeken, melyeket a 100-as táv nem érint (például Nagyegyháza), még nem jártam korábban. Így viszont már elmondhatom, hogy az Iszkiri túra minden méterét végigjártam.

A borús, esős, kissé szeles idő ellenére hangulatos volt a séta (nálunk talán csak Gesztenye kutya volt lelkesebb), és már ez a rövid, alig 10 km-es (8,9 km) családbarát körtúra is elég szép részeket érint a Zuppa oldalával, és az onnan Nagyegyházára vezető, fasorszerű széles szekérúttal, hogy aztán a falu után visszaérjünk a jól ismert kék jelzésre.

Kapcsolódó bejegyzések:
Az első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás
Az Iszkiri 25 bejárása

Idei második futásom a Margitszitegen - testmozgás és romantika

Már számtalanszor kocogtam a Margitszigeten, és ifjú randiguru koromban jó néhány randevúm és romantikus sétám is volt ott, azonban a héten volt az első olyan alkalom, hogy összekapcsolódott e kettő, azaz együtt is futottam és aztán meghitten sétálgattam is ott egy csinos lánnyal. Csupán egy fél kört tettünk meg a kedvesemmel kocogva, de a séta, a beszélgetés és a közben váltott csókok bőven kárpótoltak a hiányzó távolságért.

Kapcsolódó bejegyzések:
Idei első futásom a Margitszigeten
Egy fotóm, ami a Városépítési Főosztálynak is tetszik
A testmozgás izgalmai

Száz Kinizsi Százas

Kitűztem egy célt magam elé: életem során legalább százszor szeretném teljesíteni a Kinizsi Százast. Hiszen a százszoros teljesítők azért már egy elég exkluzív klub tagjai.

Persze ezt a 100 végigjárást nehéz lenne csupán a hivatalos Kinizsi Százasokon összegyűjteni, mert ehhez legalább 2106-ig kellene élnem (és nem kell ahhoz túl hipochondernek lenni, hogy belássam, valószínűleg nem fogok 126 évig élni és túrázni).

Így enyhítettem a feltételeken, hogy valamivel gyorsabban elérhessek a 100 Kinizsi Százasig: szélesebben értelmezve dolgot minden olyan túrát figyelembe veszek, ami ebből vagy abból az irányból, hivatalosan vagy privát túraként végigmegy a K100 útvonalán. Tehát a hivatalos Kinizsi Százas mellett a fordított irányban haladó Iszinik 100-at, a Csoportos Privát Isziniket valamint a Kinizsi Duplát is beleszámolom.

Ha így nézzük, akkor jelenleg már 13 teljesítésnél tartok (ebből hét a hivatalos K100), és évi öt végigjárással számolva akár már 18 év múlva, 2031-re is eljuthatok a kitűzött célig.

Kapcsolódó bejegyzések:
I love K100
Egyre szűkebb elit
Kinizsi Százas - a motiváció
Még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszedbe!

Még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszedbe!

Az a vád ért, hogy még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszembe. Kikérem magamnak, ez azért mégiscsak túlzás! De gondoltam, teszek egy próbát, és kenek egy szelet lekváros kenyeret, hogy megnézzem, bele lehet-e látni bármit, ami a K100-al kapcsolatos. Nem tudom, az olvasó hogy van vele, de én semmi ilyesmit nem fedeztem fel...

Kapcsolódó bejegyzések:
I love K100
A Kinizsi Százas jelvény heraldikája
Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból
Ehető Kinizsi Százas jelvény
Kinizsi Százas tipográfia VII. (Snickers)

Idei első futásom a Margitszigeten

Elég lustán indult az évem (legalábbis futás és fekvőtámasz szempontból), a héten vettem rá először magam, hogy kocogjak egy kört a Margitszigeten. Persze foghatnám arra is, hogy nincs sok időm, például az Iszkiri szervezése vagy a túravezető tanfolyam miatt, de a fő ok mégiscsak a lustaság. Pedig nagy sportterveim voltak/vannak 2014-re, így itt az ideje belehúzni.

A fokozatosság elvét szem előtt tartva most csak egy kényelmes tempójú szigetkör volt a cél, ez most számomra 30 perc 49 másodperces köridőt jelentett. Jólesett a mozgás, és legalább egy kicsit kiszellőztettem a fejem (legutóbb egyébként tavaly október közepén futottam a szigeten).

Kapcsolódó bejegyzés:
Egy fotóm, ami a Városépítési Főosztálynak is tetszik

A Kinizsi Százas hét érdekes helyszíne Jerry Savalas szerint

Az elmúlt napokban-hetekben eléggé felkapott az internet és a közösségi média egy Buzzfeeden megjelent posztot 33 magyar ételről, ami alapján Bede Márton végzett egy kísérletet, mondhatni megvalósított egy médiahacket.

Ez adta az ötletet, hogy magam is összeállítsak egy listát a Buzzfeeden a Kinizsi Százas helyszíneiről, úgy, mintha azt egy "külföldi" készítette volna. Így ezt a ma reggeli médiakísérletet ezennel le is leplezem. Természetesen nem akartam becsapni senkit, viszont remélem, hogy néhányan esetleg valamennyire meglátták a "cikkből" a Kinizsi Százas szépségeit, vagy netán mosolyogtak a rossz angolsággal megfogalmazott mondatokon, hasonlatokon.

Túravezető tanfolyam, I. előadás: Térképtan

Említettem, hogy jelentkeztem egy túravezető tanfolyamra, nos, kedden be is iratkoztam, és az első előadást is meghallgattam.

Az előadás a belvárosban, a Kodály körönd mellett, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban volt (a továbbiakban is itt lesznek elméleti órák, kedd délutánonként), ahol utoljára úgy 15 éve voltam, unokatestvérem ballagásán. Talán pont az a terem (52-es) volt az osztálytermük, ahol most mi is voltunk.

Érdekesség még, hogy épp az a "prime meridian of the World" feliratú, öcsémtől kapott baseball-sapka volt rajtam, amit Greenwichben vásárolt, így (ahogy padtársam meg is jegyezte) ez meglehetősen illett az előadás tematikájához, mely a különböző északokról (mágneses, földrajzi, térképhálózati), koordinátákról, vetületekről, térképi ábrázolásokról szólt.

Az előadáson sok érdekesség hangzott el a hazai és külföldi térképészet történetéről, és több művészi igényű térképet is megnéztünk. A következő előadás témája a tereptan lesz, az első gyakorlótúra pedig éppen március 22-én lesz, így azt az Iszkiri miatt ki kell majd hagynom, de a többin terveim szerint ott leszek.

Hamarosan jön a Bakancsos Szurikáta!

A kedves olvasók és a túrázók hamarosan (de legalábbis 2014. folyamán) megismerkedhetnek az egyelőre titokzatos Bakancsos Szurikátával.

Frissítés: a Bakancsos Szurikáta weboldala

Apatúra

Ugyan még az Iszkiri megrendezésének lázában égek és arra koncentrálok, de már kezd érlelődni a következő túrakoncepcióm, mely várhatóan 2015 áprilisában kerül majd először megrendezésre: ez lesz az Apatúra.

Édesapám életének és az én gyermekkoromnak két helyszínét, Devecsert és Oroszlányt köti majd össze, ezzel átszeli majd a Bakonyt és a Vértes egy részét (még nem számoltam ki pontosan a távolságot, de egy 100-130 km körüli túráról lesz szó, illetve lesznek azért résztávjai is; amennyire a jelzett turistautak engedik, a lehető legrövidebb úton fog haladni, Móron keresztül).

A maga nemében tehát az útvonala alapján is egyedi lesz, hiszen a Bakonyt és a Vértest még kevés túra kapcsolta össze (lehet hogy még nem is volt ilyen, de ebben nem vagyok biztos). Emlékszem, gyermekkoromban fél napon át vonatoztunk vagy buszoztunk, hogy Oroszlányról Devecserbe (ahol a nagyszüleim és unokatestvéreim éltek, és amely az elmúlt években a vörösiszap-katasztrófa miatt került a hírekbe és a köztudatba, és ahol olykor aggódtam a mellbimbóm miatt) jussunk vagy vissza, így izgalmas lesz egy olyan túra, mely gyalogosan köti össze ezeket a helyeket.

Szóval Devecser (és Oroszlány) számomra olyan, mint Proustnak Combray, Ottliknak az iskola a határon, vagy (ahogy Ali G mondta) a csirkéknek Kentucky: különleges hely. És szerintem a túra is különleges lesz.

Az "Apatúra" szóban tehát nincs semmi hímsovinizmus, szeretettel várunk rajta minden gyalogolni szerető nőt és anyát is, de a túra neve az emlékezés mellett és közben kifejezi annak kemény voltát is, ezúttal Joeyline-t idézve: "férfias séta".

Kapcsolódó bejegyzések:
Édesapám emléke
Az első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás
Dicsekvés anyucinak

Az első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás

Pénteken egy különleges túrán voltam. Egy túrán, melyet nagyrészt a Kinizsi Százas különböző szakaszaiból meg még néhány érdekes részből "legóztam össze", és amit a gyermekemnek érzek. Ez az Iszkiri. Úgy voltam vele, hogy rendezőként illendő bejárnom a saját teljesítménytúrámat, másrészt így nem csak az érdekesség kedvéért vagy szimpla polcdíszként tarthatok majd meg egy Iszkiri 100 jelvényt, hanem "jogosan" is. És persze kíváncsi is voltam a "főztömre", hiszen a túra próbája a bejárás.

Túratársam Kékdroid volt, akivel legutóbb a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrán kirándultunk együtt, és aki ott volt azon a tavaly őszi TTT klubnapon is, amikor először prezentáltam az Iszkiri ötletét a TTT elnökségének.

Nem sokkal reggel 5 után találkoztunk a szárligeti vasútállomáson, ahol három héttel és egy nappal (és pár órával) később a hivatalos Iszkirin indulók sorakoznak, rajtolnak majd.

Útra keltünk hát (5:25-kor) a kellemes kirándulóidőben, és az első néhány kilométert még napkelte előtt, fejlámpával tettük meg. A kék háromszög jelzés kivitt minket Szárligetről, és felkaptattunk a Zuppa oldalába. A piros jelzéshez érve az ellenőrzőlapunkra felírtuk az időpontot (6:05), hiszen a túrán ott lesz majd a második ellenőrzőpont (elsőnek a rajtot számoltam; ez a második pedig egy személyzet nélküli, filctollas vagy esetleg szúróbélyegzős pont lesz, hasonlóan például a Rockenbauer 130 vagy a Prágai Százas több állomásához).

A piros jelzésen aztán leereszkedtünk Szárra, és jött a túra vértesi szakasza, melynek néhány része a Vértesi Terep(fél)maratonról volt ismerős. Hangulatos erdőkön, erdőszéleken, fenyvesek mellett haladtunk, aztán a kék kereszt jelzéshez érve ismét felírtuk az időpontot: harmadik ellenőrzőpont, 8:35.

A kék kereszt elvitt minket Körtvélyespusztára, majd kék sávra váltva, a festői Mária-szakadékban ereszkedtünk Csákányospusztára, ahonnan már nem volt messze Szárliget. A felüljárón Kékdroid készített néhány vasúti fotót. Visszaértünk a vasútállomásra, és ezzel megtettük az Iszkiri 100 bő 23 kilométeres vértesi körét (4. ellenőrzőpont, 10:00).

Innen indult a túránk "Iszinik" szakasza, fel is idéződött a korábbi Iszinik 100-ak és Csoportos Privát Iszinikek emléke. Ismét elhagytuk tehát Szárligetet, ezúttal a kék sáv jelzésen. 12:20-ra értünk a somlyóvári kulcsosházhoz (5. ellenőrzőpont), majd háromnegyed órával később Tornyópusztához (6. ep), hol az Iszkirin majd Hotdogmen várja a túrázókat (visszafelé pedig itt lesz majd Éva és Egon etetőpontja, terülj-terülj asztalkája).

Hamarosan Koldusszállásra értünk, ahol a kék jelzésről a sárgára váltottunk. Szárligettől eddig haladtunk tehát az Iszinik 100 útvonalán, innen a Kinizsi Százas jelenlegi célszakaszán folytattuk a gyaloglást. A volt kisréti vadászháznál mutattam Kékdroidnak a padot, ahol a Kinizsi Duplán a holtpontom volt, és ahol Suvlaj telefonhívása segített folytatni az utat. Hosszas gyaloglás után, 16:13-kor értük el a Pusztatemplomot (a baji vadászház mellett). Ez már a 7. ellenőrzőpont volt, és itt már nagyjából a teljes táv felénél voltunk, 51,7 km-nél.

A kálvárián, a szép szakadékos részen ereszkedtünk le a baji szőlők felé (ez a rész a vértesi Mária-szakadék méltó párja, szinte rímel rá). A szőlőkből Tata irányába tekintve láttuk a tavat, amit majd hamarosan körbe is sétálunk. Lejöttünk a domboldalról, és átkeltünk a baj előtti mezőn, ami a Kinizsi Százason már a célszakasz, most viszont még sok gyaloglás várt ránk. Innen jött egy kis aszfaltos rész, átsétáltunk Bajon, majd (miután egy sörözőbe is betértünk, ahol Kékdroid ivott egy kávét, én pedig egy alkoholmentes sört) megérkeztünk a tóvároskerti vasútállomásra, ahol már oly sok Kinizsi Százas után vártam a vonatot. Ezúttal továbbsétáltunk egyenesen a Baji úton, egészen a főútig, majd átkelve az úton az Öreg-tóig. Itt kinéztük azt a helyet, ahol valószínűleg egy autós ellenőrzőpont lesz majd (8. ep, 17:50), mert ezen a részen inkább szórakozóhelyek és elegáns éttermek vannak, és szombat délután ill. este nehézkes lenne azokban ellenőrző állomást kialakítani.

Épp sötétedés táján értünk tehát Tatára és az Öreg-tóhoz, mely nagyon szép látványt nyújtott. Itt következett a tó körbesétálása, mely egy újabb 7,2 kilométeres szakasza a túrának. És annak ellenére, hogy emelkedő nincs benne, mégis kiadós gyaloglás volt. A tavat körbejárva kinéztük a két filctollas ellenőrzőpont helyét is, az egyik nagyjából a gimnázium vonalánál lesz, a másik pedig az Által-ér hídjánál (9. és 10. ep). Aztán körbeértünk a leendő autós, személyzetes ponthoz, ahol majd az elszánt és hősies, egy kis kényelmetlenséget vállaló pontőrök várják majd a nem kevésbé elszánt túrázókat március 22-én (11. ep, 19:17). Ekkor már 66,4 km-nél jártunk, azaz csaknem a túra kétharmadánál.

Kerestünk egy ABC-t ahol bevásároltunk, és visszaindultunk. Érdekes, hogy a mi nagyjából szintidő kihasználós tempónkkal (igaz, a hivatalos, reggel 6-os rajtnál kicsivel előbb indultunk) pontosan úgy alakul, hogy nappalra jut a Szárliget-Tata szakasz, estére és éjszakára pedig a visszaút Szárligetre. A visszaindulás egyébként nem könnyű, hiszen Tatán kényelmesen ki lehet szállni a túrából, így komoly lelkierő kellhet a táv folytatásához.

Szóval elhagytuk Tatát, átkeltünk Bajon, és immár az esti órákban kapaszkodtunk fel a szakadékos, kissé misztikus hangulatú kálvárián, mely mintha egy természet alkotta katedrális lenne. 21:11-re értünk vissza a Pusztatemplomhoz (12. ep), majd jött a hosszas hullámvasutazás, séta Koldusszállásig, ahol visszatértünk a kék jelzésre. Olykor kisebb-nagyobb szarvascsordák neszezését is hallottuk, az autópályához közeli részen pedig érdekes volt a mi nomád, erdei sétánk és a soksávos autópályán száguldó autók hangja és fényei közötti ellentét. Innen már nem volt messze a 13. ep, Tornyópuszta (88,2 km, 0:53). Utunkat már egy kis köd és sár nehezítette, de azért aránylag kedvezőek voltak a túra körülményei, és az időre sem panaszkodhattunk. Viszont ekkora azért már elég kimerült voltam, és a lábam is sajgott a sok gyaloglástól. A kulcsosházhoz hajnali fél kettőre értünk (14. ep), ahol egy túrázót felébresztettünk az álmából, de nem neheztelt ránk. Kicsit megpihentünk, de aztán folytattuk az utat, hogy szintidőn belül a célba, a szárligeti vasútállomásra érjünk. Ez az utolsó, 11 km-es szakasz már nagyon hosszúnak tűnt, sokkal hosszabbnak, mint előző nap a másik irányban. De minden nehézsége ellenére szép volt, és az első, 2007-es Kinizsi Százasomat idézte, amikor még Szárligeten volt a K100 célja (2008-ban került újra Tatára a Kinizsi célja). Végül 23 óra és 2 perc gyaloglás után, hajnali 4:27-re értünk be.

(Az útvonal egyébként végig jól követhető és jól jelzett (és aránylag kevés a jelzésváltás), így az olykor aránylag sűrű köd ellenére is csak 1-2 alkalommal bizonytalanodtunk el (a túrát egyébként épp a jó jelzettség miatt nem fogjuk szalagozni). Az éjszakai tájékozódást pedig az is segíti majd, hogy az útvonal jellegéből adódóan a résztvevők nappal már bejárják a sötétedés utáni szakaszt.)

Ez volt tehát az Iszkiri 100 bejárásának rövid története. Köszönöm Kékdroidnak a társaságot (csaknem végig beszélgettük a túrát, egy-egy témánkról lehet hogy külön bejegyzést is írok majd). Különleges érzés volt bejárni ezt a túrát, mely ennyire szorosan kapcsolódik a Kinizsi Százashoz, mégis más, és mely a saját ötletem. Bízom benne, hogy március 22-én sokan megismerhetik majd az Iszkirit, és bár komoly kihívás, a szép tájak és a túra hangulata kárpótolja majd a résztvevőket a fizikai megpróbáltatásokért.

Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszkiri 25 bejárása
Érdekességek az Iszkiri emblémáról