Túrabeszámoló a Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 teljesítménytúráról

Hétvégén teljesítettem az egyik legnehezebbnek tartott túrát, a Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130-at, vagyis a "Rockyt" a Zalai-dombságban. Ezt a célt már régen, szinte az első Kinizsi Százas teljesítésem után kitűztem magamnak, s mivel idén sikerült formába jönnöm, a Mátra 115 után úgy gondoltam, hogy ebbe a túrába is belevágom a fejszémet.

Félnapos vonatozással a nagy séta előtti estén érkeztem Nagykanizsára, ahol korábban még sosem jártam (a város neve csak a "Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára" c. nótából volt ismerős). A polgármesteri hivatal melletti gimnáziumban volt a szállásunk egy tanteremben (a gimnáziumból indult a túra is reggel 6-kor, tömegrajttal), ahol három túratársam a padlón, hálózsákokban, én pedig összetolt székeken aludtam; de előtte még egy közeli vendéglőben megvacsoráztunk és söröztünk. Másnap a rajtnál két, a Szuperkatlan-túráról ill. a Kinizsi Százas afterpartyról ismert túrázóval, az azonos monogrammú és keresztnevű VenczelGy-vel és V_Gyurival is találkoztam.

Azokkal a túratársakkal mentem együtt, akikkel a Mátra 115-ön is, Valival, Lajossal és Zolival, így most is egymásra odafigyelve, a lemaradta(ka)t az ellenőrzőpontoknál bevárva (a legtöbbször én voltam a lemaradozó), beszélgetve, viccelődve fogytak a kilométerek. Túratársaim - a Mátra 115-höz hasonlóan - ezt a túrát is többször teljesítették már (Vali korábban a 70 km-es résztávot), így a tájékozódás terhét szinte végig levették a vállamról, ezáltal most is nagy szerepük volt abban, hogy megszerezhettem a jelvényt és a teljesítés boldog tudatát. A célba 31 óra 50 perc alatt értem be, 1 óra 10 perccel szintidőn belül.

A Rockenbauer 130 nehéz túra. Nehézzé teszi a táv (129,6 kilométer) és a sok nyílt, árnyék nélküli szakasz - így még a Kinizsi Százas katlan-szakaszán is messze túltesz. A csekély szintkülönbség (2640 méter) és a kényelmesebb szintidő (33 óra) ellenére a Rocky nehézsége összehasonlítható a Mátra 115-tel (124 km, 6300 méter, 30 óra).

Ha már a számoknál tartunk, a TTMR pontszámom ezzel a túrával lépte át az ezret: a most szerzett 168 ponttal 1074-re nőtt (hazafelé a vonaton találkoztam és beszélgettem Áron cimborámmal, az egyik legelhivatottabb túrázóval akit személyesen ismerek, ő már 4000 pont felett jár idén).

A Rocky több szempontból is különleges volt számomra. Egyrészt átvette a vezetést a Mátra 115-től az eddigi leghosszabb túrámat tekintve, kilométerben és gyaloglással töltött időben mérve egyaránt. Ugyanakkor most töltöttem a legtöbb időt túra közbeni pihenéssel, fekvéssel is: eddig ez nem volt jellemző, de a többiek példáját követve éjszaka én is többször lepihentem az úton ill. az út mellett, vagy épp egy falusi focipálya gyepjén, egyszer-egyszer el is szenderülve. Aztán ez volt az a túra, ahol a legtöbbet gyalogoltam tűző napon (most küzdöttem a leginkább a szomjúsággal, és korábban a napszúrástól sem tartottam még ennyire), és most teljesítménytúráztam először dombvidéken (az első magashegységi is a hetekben volt). A körtúra legeleje és legvége is Nagykanizsán vezetett át, hosszú kilométereken keresztül; ez főleg visszafelé volt nehéz, hiszen a déli órákban, tikkasztó hőségben kellett az aszfalton gyalogolni - ennyit még sosem gyalogoltam teljesítménytúrán városi környezetben. Ahogy rendelt pizzát is most fogyasztottam először kiránduláson: a rádiházai ellenőrzőponton laktunk jól az oda rendelt étellel.

A jelvény és az oklevél is igazi különlegesség: előbbi falevél formájú (színe pedig a teljesítések számától függ, először sötétzöld), utóbbi pedig egy kis füzet, melybe bekerül a teljesítés dátuma és pecsétje, és a későbbiekben is ebbe a füzetkébe kerülnek az újabb teljesítések igazolásai.

A térdem most nem fájdult meg, mint a Mátrában, de helyette hol itt, hol ott éreztem enyhébb fájdalmat, a túra végére főleg a talpam égett, mintha tűkön jártam volna. A szükségszerű kellemetlenségek és küzdelem ellenére (de inkább éppen ezért) a legszebb és legtanulságosabb túráim egyike lett a Rocky, a zalai táj pedig (mely Rockenbauer Pálnak is a kedvence volt) valóban lenyűgöző.

Kapcsolódó bejegyzés:
A jelen pillanat-e a valóság?