Ahogy próbáltam visszaemlékezni, hogy az első, eredeti jelvényt hogyan hagyhattam el, arra jutottam, hogy véletlenül egy vasúti kocsi kukájába dobhattam, mert egy zacskóban volt a táskámban, de azt összekevertem egy kidobandó zacskóval. Így az a jelvény szinte bárhol lehet az országban (vagy akár hetedhét országon is túl), hiszen ki tudja, melyik állomáson ürítették ki azt a kukát, majd onnan hová szállították, megtalálta-e valaki, stb.
Ezzel szemben a második jelvény egy jól körülhatárolható területen van, valahol a kertben. Fizikailag tán csak pár méterre van tőlem, mégis távol; elérhetetlen, nem az enyém - mint egy egyoldalú szerelem, egy kihűlt házasság. A kertkapu mellett néhány további boríték-fecnin kívül megtaláltam a jelvény parányi védőtasakját is, persze üresen. Magát a keresett tárgyat a kutyák vagy kiköpték valahol, vagy megették - megpróbáltam átfésülni a kertet, a lebetonozott részektől a fűcsomókig, gereblyével megvizsgáltam számtalan kutyagumit is, de semmi nyom.
Sebaj, jövőre újra ott leszek a Rockenbauer 130-on, és megpróbálom újra teljesíteni és szerezni egy új jelvényt. Igaz, az nem olyan színű lesz, mint az elhagyott(ak), de egy túrán gyűjtött legfontosabb kincs úgysem a jelvény, hanem maga a teljesítés tudata, a monumentális séta közben szerzett benyomások, tapasztalatok, emlékképek, az ott szövődő barátságok.
S bár kicsi rá az esély, de az apró, zöld, gesztenyefa levél formájú jelvény a finom erezettel és a "Rockenbauer" és "130 km" felirattal talán mégis előkerül egyszer egy fűcsomóból, repedésből, netán kutyapiszokból.
Kapcsolódó bejegyzések:
Az elveszett jelvény
Az elveszett Rockenbauer 130 jelvény története tovább folytatódik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése