Beszámoló a harmadik Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130-amról

Sikerült harmadszor is teljesítenem a Rockenbauer 130 túrát, így a sötétzöld és a világoszöld jelvény után egy sárgát is szereztem (az első, sötétzöld gesztenyefa levél jelvényem különös történetéről, többszörös elvesztéséről itt tudhat meg többet az olvasó).

Ugyan most nem volt hőségriadó mint tavaly és tavalyelőtt, viszont a korábbi napok esői miatt sok helyen saras-pocsolyás volt az út, magas volt a páratartalom, és a szúnyogok, böglyök sem kímélték az embert, így (Rafter szavaival, aki most egy résztávon indult) "vietnámi" körülmények uralkodtak.

A célom most is csupán a szintidőn (33 óra) belüli teljesítés volt, de úgy alakult, hogy több mint két órát sikerült faragnom a korábbi időimen: a 2012-es 31 óra 48 perc és a 2013-as 31 óra 25 perc után idén 29 óra 18 perc alatt értem célba.

A Rockenbauer 130 egyébként a kedvenc túráim közé tartozik a zalai táj szépsége, a túra múltja és névadójának életműve, különleges jelvénye és egyedi oklevélfüzete, no meg a teljesítés kihívásai miatt. És azon kevés százas túra egyike, melyet többször is teljesítettem, a Kinizsi Százas (8) és az Iszinik 100 (2) mellett.

A túra rajtjába, Nagykanizsára péntek délután utaztunk el Venczel Gyurival (akinek ezúton is köszönöm a fuvart), Varnyu Gyurival és Sznuupival, hogy este a gimnáziumhoz közeli pizzériában megejtsük az immár hagyományos vacsoránkat, majd a gimi egyik tantermében, a padlón aludjunk (a 300 forintos szállás így egy kis időutazást és puritán tréninget is tartalmaz).

A túratársaim viszont nem Sznuupiék lettek, mivel ők nálam gyorsabban gyalogolnak, hanem András, akivel már korábban terveztük, hogy együtt indulunk a távon. Végül csak az első 40 kilométert tettük meg közösen, mert Hahóton már nagyon fájt a feltört sarka (talán a rossz zokniválasztás miatt), és inkább a kiszállás mellett döntött. Így aztán a Flinstone sörözőtől egy darabon egyedül folytattam az utat.

(András szavai, ahogy a söröző asztalánál mondta hogy "nem akar szenvedni" azért engem is elgondolkodtattak, és az utolsó 20-30 kilométeren bizony már én is küzdöttem fájdalmakkal itt-ott. De bízom benne, hogy jövőre ő is láthatja majd a R130 további szakaszait is, és teljesíti a túrát.)

Hahót után jött a túra legészakibb pontja, Söjtör, Deák Ferenc szülőháza. Majd néhány filctollas pont után a Rádiháza előtti "oda-vissza" szakasz, ahol jó néhány gyorsabb ismerős szembejött, ami motivált, hogy igyekezzek utánuk (így csak pár percet töltöttem a ponton, megettem pár szelet vajas kenyeret és néhány paradicsomot).

Valahol féltáv után találkoztam egy pár éve Walesben élő magyar házaspárral, Lacival és Évával. Kiderült, hogy már többször teljesítették a Rockenbauer 130-at ill. résztávjait, sőt, Lacinak ez lett a tizedik R130 teljesítése (arra pedig már itthon jöttem rá, hogy ő készítette a túra szintrajzát, amit a rajtasztalról lehetett opcionálisan elvenni). Velük is sokat beszélgettem, bár időnként előzgettük egymást, mert míg ők az emelkedőkön, én a lejtőkön voltam gyorsabb. Volt néhány álmossági holtpontom, de éjjel is mentünk kitartóan. Az eszteregnyei szőlőhegy után aztán összeszedtem az erőmet és besiettem a célba, Áronnal és Csornai Edináékkal is együtt haladva rövidebb szakaszokon.

Ez hát a Rockenbauer 130-am idei története, dióhéjban. Ha gyorsabban is haladtam mint korábban, a túra azért most sem volt könnyű, sőt: számomra továbbra is a legnehezebb teljesítménytúrák egyike.