Kedves blogom!

Az elmúlt napokban, hetekben egy-két bejegyzésemben kissé túltoltam a dilibiciklit. Úgy voltam vele, hogy hát fáj az élet, megbántottak, vagy csak úgy történt ami történt, miért ne írhatnám ezt ki magamból. Sőt, még némi irodalmiságot is felfedezni véltem a soraimban, értékeket a sorok között, és ebben néhányan meg is erősítettek. Ugyanakkor túl közel voltam még az eseményekhez, elmaradt a sempruni eltávolodás, a kellő feldolgozás. Meg aztán anyukám is olvassa a blogom (Szia Anya!), ezért rá is tekintettel kell lennem, inkább szép dolgokat olvasson, ne ilyen woodyallenes nyavalygásokat. Szóval mostantól nem írok ilyesmiket, na.

Kapcsolódó bejegyzés:
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek