Tizenéves, kezdő teljesítménytúrázó volt akkoriban, amikor a Cserhát 50-en néhány túratársával együtt úgy döntött, hogy kihasználja az arra haladó pótkocsis traktor által tálcán, azaz platón kínált lehetőséget, és a táv egy részét azon utazva teszi meg. A díszes társaság persze lebukott, a rendezőknek feltűnhettek az utánfutón zötykölődő hátizsákos figurák, és kérdőre vonták őket. Öcsémet ismerve makacsul ragaszkodhatott vélt igazához és szóváltásba keveredhetett a szervezőkkel, mert utastársai közül végül őrá ragadt a Traktoros becenév.
Ez persze csak egy kamaszkori botlás, csíny volt, azóta komolyabban veszi a teljesítménytúrázást, és az incidens után a túra rendezőivel is barátságba került. Később letette a túravezetői vizsgát, idén pedig a Kinizsi Százast is teljesítette, illegális agrotechnikai segítség nélkül.
Szóval kicsi a világ: én vagyok a Traktoros bátyja.
(Öcsém elolvasta a bejegyzést és azzal egészítette ki a történetet - és ez tulajdonképpen a csattanó is -, hogy a lebukás úgy történt, hogy épp a főszervezőket előzték meg a traktorral, s mit sem sejtve megkérdezték, hogy nem szállnak-e ők is fel.)
Kapcsolódó bejegyzések:
Felmérés a kispistázásról
Túrabeszámoló a Szomor 56-ról
A Kinizsi Százas és a personal branding
I love K100
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése