A Kinizsi Százas és az agresszió

A Kinizsi Százas teljesítése ha nem is önpusztítás (sőt, lelkileg sokkal inkább építő folyamat), de mindenképpen önsanyargatás, ilyesformán egyfajta autoagresszív cselekedet. (Bálint cimborám kissé morbid megfogalmazása szerint pedig a Kinizsi Százas nem más, mint eljövendő genocídiumok hosszú meneteléseire való felkészülés, játékos formában.)

Némi agresszió valóban jellemző rám, még ha kölyökképűségem, jófiús megjelenésem és udvariasságom ezt el is leplezi. Általános iskolás és középiskolás koromban többször is előfordult, hogy egy-egy engem ért verbális támadást, sértést nonverbálisan, az öklömmel toroltam meg. Életemben egyszer még lányra is kezet emeltem: nyolcéves lehettem, amikor egy óraközi szünetben meghúztam egyik osztálytársam, Ágota haját, mert heccből többen elvették a sapkámat, és körbeállva dobálták egymásnak (a hajhúzást azóta azért már szofisztikáltabban alkalmazom).

Még blogom vezetésében is tetten érhető valamiféle offenzív agresszió, territoriális viselkedés, ahogy bejegyzéseimmel, tartalmaimmal - tán érdemeimen felül - "terjeszkedek".

Kapcsolódó bejegyzések:
A Kinizsi Százas és a personal branding
A Kinizsi Százas, a blogom és én
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról
I love K100