Dicsekvés anyucinak

Amikor - körülbelül havonta - találkozom édesanyámmal, újra kisgyerek leszek, legalábbis szeretek neki eldicsekedni a dolgaimmal, megmutatni a kincseimet. Persze könnyen lehet, hogy édesanyámat mindez körülbelül annyira érdekli, mint engem az, amikor ő beszél nekem a nyelvészeti kutatásairól, ragozási táblázatairól, netán különböző könyvekről írt recenzióit mutatja, melyekbe udvariasan beleolvasok, de sajnos nem igazán kötnek le.

Megmutatom neki a Kinizsi Százas jelvényeimet (pedig már látta néhányszor, de most jobban megszemlélte, és heraldikájáról is váltottunk pár szót), vagy a legutóbbi túrám útvonalát a Börzsöny térképen, és más érdekességeket: "és mit szólsz, hogy én terveztem a Kinizsi Százas itiner borítóját?", "képzeld, már általában naponta több mint százan, de olykor több százan olvassák a blogom", "a bakancsomba meg az van írva, hogy vigyázz, mert messzebbre visz, mint gondolnád", "ezt a követ meg a Mátra 115-ért kaptam", "egy ilyen jelvényt ettek meg a kutyák, de kaptam másikat".

Jó néha dicsekedni az anyukánknak.

Kapcsolódó bejegyzések:
Édesapám emléke
A Kinizsi Százas és a personal branding
Nyomot hagyni (avagy a szexuálkreatív Gesztipéter)
A Kinizsi Százas, a blogom és én