Csütörtökön negyedszer is voltam futni a Margitszigeten. Először úgy terveztem, hogy három kört futok, mint a múltkor (sőt, még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg négy kört kocogok, ami már egy félmaratonnak felelne meg), de aztán nem voltam olyan jó formában, így arra jutottam, hogy nem fárasztom ki magam teljesen a vasárnapi Vivicittá előtt, és beértem a két körrel, azaz tíz kilométerrel.Most próbáltam ki egyébként először az Adidas futózoknimat, amit a Vivicittá nevezéshez kaptam ajándékba - de csodákra persze még Dassler úr textilei sem képesek.
Kerülni kell a túlzásokat, nem lehet jó úgy járni, ahogy Tolsztoj hőse a Mennyi föld kell az embernek c. novellában. Kocogni csak lazán, kényelmes tempóban, és a számunkra megfelelő távon - ugyanezt az elvet tartom érvényesnek a túrázásra, a Kinizsi Százasra is. A mostanában divatos kifejezéssé vált Slow Life mintájára: Slow Run, Slow Hiking! (persze azért annyira ne lassan, hogy a záróbusz vegyen fel minket, vagy hogy túllépjük a szintidőt).
(Megjegyzés: a napokban újra elkezdtem fekvőtámaszokat nyomni, sőt, több mint másfél év némaság után felélesztettem a Fekvőtámasz Blogot is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése