2011. április 21., csütörtök

Idei hatodik futásom a Margitszigeten

Ma délután, a nyárias időben ismét futottam a Margitszigeten. Most volt rajtam másodszor az új futócipőm, de mindössze egy és egynegyed kört kocogtam (nagyjából 6 kilométert), egyrészt a meleg miatt, másrészt pedig mert igyekeztem gyorsan futni, és elfogyott az erőm. Meg az a helyzet, hogy egy kicsit idegállapotba' is vótam, Maunika.

A múltkor valamivel több mint egy óra alatt futottam le a két kört, ezért úgy terveztem, hogy most egy óra alá szorítom az időmet. Az első kört 28 perc alatt tettem meg, ami saját idei (és tán az abszolút) rekordom, viszont ki is merültem, így lemondtam a második körről.

A Kinizsi Százason persze már nem esnék hasonló a hibába. Nem jó stratégia a túra elején a saját megszokott tempónknál jóval gyorsabban haladni, mert hiába nyerünk időt, visszaüthet a dolog.

Kapcsolódó bejegyzés:
A Kinizsi Százas mint "Gazdálkodj okosan!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése