Januárban szerezd meg a Január kupát!

Egyik újévi fogadalmam, hogy egy ideig nem találok ki új túramozgalmakat, de egy újdonsággal azért jelentkezem 2017-ben: ez nem mást, mint a Január (és Február, Március, stb.) kupa. A részletek a Január kupa weboldalán olvashatóak.

Boldog Karácsonyt!

A héten már nem nagyon leszek online, ezért most kívánok Boldog Karácsonyt minden kedves túratársamnak, olvasómnak. Az ünnepek után pedig ígérem, újult erővel folytatom majd a blogolást is, amit mostanában egy kicsit hanyagoltam. Addig is jó túrázást, jó pihenést és persze sok finom bejglit mindenkinek!

Telitalálat a Túralottón!

Ma megszületett az első két öttalálatos a Túralottón, gratulálok Őrsi Annának és Hevér Gábornak. További jó játékot mindenkinek, hiszen év végéig még van idő találatokat, pontokat gyűjteni, és természetesen 2017-ben is lesz Túralottó.

1990-ben, 15 évesen a Kinizsi Százason

Pálinkás Kati 15 éves postástanuló 1990-ben 22 óra alatt teljesítette az akkor tizedik alkalommal megrendezett Kinizsi Százast, ahogy erről a Szolnok Megyei Néplap 1990. június 1-i cikke tudósít. A hungaricana.hu oldalra (ahol további, Kinizsi Százassal kapcsolatos újságcikkek is megtalálhatóak) és a cikkre Szoboszlai István hívta fel a figyelmem.

Első vlogposztom - az Iszinik 100 feladásról, az Ixi kupáról és a Túralottóról

Ez most ma egy Iszi 50 lett

A jó oldala, hogy már itthon vagyok a fűtött szobában, és nem csaptam szét magam szanaszét. Még ázhatnék-fázhatnék, mászhatnék a sárban a hegyekben reggelig, de végül a kényelmet választottam.

A rossz oldala pedig természetesen az, hogy nem sikerült. Nem lett újabb strigulám az Iszinik rovatban, a zsinórban négy teljesítés után nem sikerült egy ötödiket is behúzni.

Tehát az idei évre tervezett három jubileumból (10. Kinizsi Százas, 5. Rockenbauer 130, 5. Iszinik) csupán az első kettő sikerült.

Istivel egyébként - ha jól hiszem - ez az első feladott hivatalos teljesítménytúránk (vagy egy kis eufemizmussal: első átnevezésünk rövidebb távra; nem hivatalos teljesítménytúrán persze már többször is előfordult). A Mecseki Mátrix 130-at majdnem feladtuk ugyan, de csak majdnem. Itt most viszont tényleg.

És most úgy érzem magam megint, mint amikor gyermekkoromban rossz jegyet vittem haza az iskolából. Persze akkor is megvolt a bevált (és általában igaz) kifogás, hogy "de a többieknek is rosszul sikerült", ez persze nem mentség. Attól még nekem, nekünk sikerülhetett volna. Gyengébb voltam, mint amit vártam magamtól, ugyanakkor racionális döntés volt. És valóban sokan feladták ma az Iszinik 100-at a rendkívül sáros és esős időben. Több komoly, kitartó, küzdeni tudó, túrákat ritkán feladó túratársam, ismerősöm, barátom is ezt a döntést hozta - a legtöbben talán hozzánk hasonlóan féltávon, Mogyorósbányán, a Kakukkban.

Ami az időt illeti, reggeltől folyamatosan esett, hol jobban, hol kevésbé. És igen makacs, csúszós-tapadós sár alakult ki sok helyen, a pocsolyákról nem is beszélve. Istivel egyébként a hivatalos rajt (fél nyolc) után bő fél órával indultunk, mert lekéste a vonatot, de aztán fokozatosan értük utol az időben, tömegrajttal indulókat.

10:30-ra értünk Somlyóvárhoz, 11:15-re Tornyóra, 12:07-re Koldusszállásra, 13:20-ra vértestolnai műúthoz, 14:35-re Bányahegyre, 16:08-ra Pusztamarótra, 17:16-ra (már fejlámpával) Bikavölgybe, 18:45-re pedig Mogyorósbányára. Azaz kb. 10 óra 40 perc alatt féltávnál voltunk, és lett volna még 14 óra 20 percünk a következő 50 kilométerre.

Szóval a menetidőnk alapján nem álltunk rosszul, de mégis annyira szétáztunk és annyit kivett a sárban csúszkálás, hogy végül a feladás mellett döntöttünk.

Rossz érzés. Ott, a Kakukk asztalánál ülve, a forró teát és a forraltbort kortyolgatva persze megkönnyebbülést is jelentett, hogy nem kell tovább küzdenünk, de most már határozottan rossz. Persze elmúlik, és megmaradnak a tanulságok, és az igény a jövő évi revansra. Vagy talán nem is kell egy évet várni, és egy Csoportos Privát Isziniken is megmérkőzhetek újra a távval.

Nekünk ez most (amellett hogy csalódás és pofon) egy jó edzés és jó lecke volt, és egy hangulatos ötvenes túra sok kedves ismerőssel - és jó volt tapasztalni az érdeklődést az Ixi kupával kapcsolatban, bízom benne hogy sokakban volt, lesz erő a Maxi fokozathoz is, de persze a Mixi vagy a Trixi fokozat is nagyszerű eredmény és sok szép élmény, küzdelem van azok mögött is.

Drukkolok mindenkinek, aki még úton van, és minden elismerésem azoknak, akik ezen a hétvégén, ebben az időben is teljesíteni tudják az Iszinik 100-at. És köszönöm a gyors és kényelmes hazautat annak a túratársnőnek és férjének, aki hazahozott a Kakukkból.

Beszámoló a Piros 85 bejárásról

Piros 85 bejárás csak úgy, egy héttel a hivatalos Piros 85 után? Igen, így van.
Esőben, sárban, bő 30 óra alatt.
És igazából nem is csak úgy, hanem a Piros 85 főrendezőjének, Kimmel Petinek a támogatásával és finanszírozásával - amit ezúton is köszönök -, és azzal a céllal, hogy az útvonalat bejárva lekaparjam a Piros 85 terepfutóbarát festéseit (pöttyöket, nyilakat) kövekről, fákról, aszfaltról.

Az útra végül nem egyedül mentem, hanem Jeremcsuk Isti barátommal, hogy ezzel is készüljünk a következő hétvégén esedékes Iszinik 100-ra, melyet másodszor tervezünk teljesíteni (én pedig jubilálok is ha minden igaz). Így már nem is tudom hány kilométert gyalogoltunk együtt, az biztos hogy már elhagytuk az ezret (legutóbb a Rockenbauer 130-on túráztunk együtt, még augusztusban).

Többekben felmerült a kérdés, hogy mi szükség a jelzések kapargatására, amikor ez elbomló festék. Nos, valóban elhalványul és elkopik idővel magától is, de a folyamatot jelentősen gyorsítja a drótkefés beavatkozás. Macerás, de hát erről szólt ez az expedíció.

Nem volt könnyű a túra, ahogy ez a bő 30 órás teljesítési időből is sejthető (a hivatalos szintidő úgy tudom 22 óra). És megint rá kellett jönnöm, hogy a Hokám bizony nem vízálló, és a kisebb szünetekkel csaknem folyamatosan csepergő esőben, vizes aljnövényzetben esélye sem volt nagyon megszáradni, így alaposan feláztattam és feltörtem a talpam. Sebaj, az Iszinikig regenerálódik azért. A végére már mindketten eléggé kivoltunk, Istit talán a Budaörs előtti szívatós köves szakasz készítette ki legjobban, míg engem az utolsó 20-30 kilométeren minden emelkedő.

- Bocs hogy itt rinyapináskodok - mondtam egy kifakadásom után Istinek, genderológiailag mérsékelten polkorrekten.

Amúgy tényleg volt, hogy azt hittük valamiféle idő- vagy tércsapdába kerültünk, annyira hosszúnak tűnt egy-egy szakasz. Főleg a Pilisszántó körüli tekergés, vagy a dobogókői emelkedő. Annyira azért nem lettem kész, mint a Prágai Százason, de egy kis sztovka hangulata valahogy így is volt a dolognak.

Ja igen, a túra elején még a Szuperkatlan főrendezőjével, Ágotával, a híres sörös vers szerzőjével is találkoztunk, aki vásárolt tőlünk egy barna sört önkéntes támogatói áron, én meg segítettem neki gyűjteni az Intersport túranap szalagjait. Mert bizony ezen a napon, szombaton volt az Intersport túranap is, így elég sok túrázóval, terepfutóval találkoztunk távunk elején, a jól ismert Kinizsi szakaszon - meg ahol egy hét múlva, zombiként fogunk majd besétálni az Iszinik 100 céljába.

Amúgy nem indultunk túl korán, szombaton 10:30-kor rajtoltunk. Csikóváraljára 15:00-ra értünk, a Tölgy ikrekhez 16:52-re, Dömösre 20:05-re, és 21:30-kor indultunk csak tovább. 0:29-re értünk fel Dobogókőre, 6:08-kor voltunk a Kopár Csárdánál (kb. ott világosodott ránk), és 9:20-ra értünk Nagykovácsiba, majd pedig 16:35-re a célba, Budaörsre, az iskolához. Sajnos csak ennyi időadatot írtam fel Sziamiaúba, több ponton elfelejtettem előkapni a telefont.

Említésre méltó élmény volt még a dömösi sörözés is (Isti házmestert ivott), a pultosnő kifejezetten aggódott értünk, és alig akart visszaengedni az esőbe. Egy laza, kissé túlmozgásos arccal is haverkodtunk, mesélt a hollandiai élményeiről. A cserépkályhához bújva szárítgattam a vizes polárfelsőm, kajak mint kiskoromban dédinél, amikor bepisiltem a röhögéstől, és szintén a cserépkályhánál igyekeztem feltűnés nélkül szárítkozni.

De amúgy tényleg frankó túra volt, küzdelmes, utólag megszépülős. Ráadásul ugye Kinizsi Százas és Budai Térképkör szakaszokkal. Íme egy track, nem a miénk ugyan, de Piros 85.

Istit Budaörsön várta a barátnője, így aztán együtt buszoztunk vissza a fővárosba. A buszról leszállva kirázott a hideg - erről szintén beugrott egy dédis emlék, a hideg dunnákról -, de aztán a Móriczon a Mekiben kalóriává konvertáltam néhány bitet a szépkártyámról, és egy óriás szezonális burger mellett gyűjtöttem egy kis energiát meg hőt, Istiék társaságában.

Aztán egyszer csak hazaértem és végre a kádba feküdhettem, amiről már az utolsó 20-30 kilométeren ábrándoztam.

Az első négyes a Túralottón!

Ma megszületett az első négyes találat az egyre népszerűbb Túralottón, gratulálok Kákonyi Lajosnak. További jó játékot mindenkinek!

Meghalt Veszelovszki Zsolt, a Port.hu alapítója és a Cartographia kiadó tulajdonosa

A múlt héten elhunyt Veszelovszki Zsolt, négyszeres Kinizsi Százas teljesítő.

Ma ismét a Kinizsi Százas a Túralottó egyik nyerő túrája!

Ma ismét a Kinizsi Százas a Túralottó egyik nyerő túrája, mint májusi, 40 km-nél hosszabb vonalas túra a Pilisben (eddig egyébként már 96 szelvény érkezett a játékba).

Elkészült a Lépcső Kupa teljesítői listája

Immár elérhető a Lépcső Kupa teljesítői listája. A nem hétköznapi, és odafigyelést igénylő túramozgalom listáján eddig négyen szerepelnek - köztük a Kinizsi Százas egyik legtöbbszörös teljesítője.

Születésnapi tortám: A Kinizsi Százas útikalauza tortaként

Barátnőmtől egy ilyen szép és különleges tortát kaptam születésnapomra. Első (de bízom benne hogy nem utolsó) könyvem öltött "torta alakot", vagyis inkább fordítva. Apropó, a könyv természetesen még mindig kapható!

Ismét van Kinizsi sör!

Nemrég olvastam, hogy ismét kapható a "Kinizsi sör", Soproni Kinizsi formában (a Soproni Kinizsi valamivel több mint 6 év után van ismét a boltokban). Keresgéltem egy ideig, és aztán egy ABC-ben (CBA-ban) rá is találtam, rögtön vettem is négy üveggel, hogy egyet akár üvegestül félretegyek arra az időre, amikor esetleg már újra nem lehet kapni Kinizsi sört, egyet-egyet megigyunk majd holnap Jeremcsuk Isti barátommal falmászás után, egyet pedig megigyak most, kóstolásképp.

No, ki is nyitottam egyet az okosbicskámmal. Nem vagyok egy nagy sörszakértő, de elég kellemes az illata. Mintha egy kicsit havas erdőket is idézne, így ebből a szempontból nem a Kinizsi Százasra, hanem inkább az Iszinik 100-ra vagy a CsPI-re asszociálok a hűs, kicsit talán - jó értelemben - fűrészporos, erdei illattól. Amúgy érdekes dolog ez az italkóstolás, nyilván az embert befolyásolja a tudat, hogy mit iszik (vagy most még: mit fog inni) - mint ahogy egy festmény vagy egy irodalmi mű bírálatába, megítélésébe is jócskán beleszámít, hogy kitől származik.

Első korty - mintha kifejezetten édes lenne, markáns utóízzel, míg a második korty épp fordítva: először érzem keserűbbnek, aztán bomlik ki az édesség. Egyébként tényleg nem rossz, sőt.

De az a biztos, ha holnap Istivel is megvitatjuk a dolgot, addig is ajánlom az olvasó figyelmébe Pataporc A Pilis és a sör, avagy a Sör és a Pilis c. versét.

Túrabeszámoló a Budai Térképkörről a Turista Magazinban!

A Turista Magazin online kiadásában megjelent egy részletes, képekben is gazdag túrabeszámoló egyik kedves "túragyermekemről", a Budai Térképkörről, Lánczi Péter tollából.

Túralottó!

Egy újabb különleges mozgalom a szerencsejátékok és a teljesítménytúrázás kedvelőinek: megérkezett a Túralottó!

35 éves a Kinizsi Százas!

Ez egy már-már méltatlanul rövid bejegyzés lesz, de igyekszem majd több gondolatot is összeszedni később. Illetve egyébként is készülök írni egy hosszabb posztot a hosszútávú túrázás értelméről. Véletlen egybeesés vagy sem, épp a napokban foglalkoztam újra a Kinizsi Százas adatbázissal, most már még színesebb és informatívabb a teljesítői lista megjelenítése.

Nagy nap van ma ugyanis, egy különleges jubileum: ma reggel volt 35 éve, hogy először útra keltek a Kinizsi Százas résztvevői, hogy a Pilis és a Gerecse turistaútjain 100 kilométert legyalogolva eljussanak Budapestről Szárligetre (igen, az első években Szárligeten volt a túra célja, lásd Nagy Kinizsi Százas táblázat; és igen, a legelső, 1981-es túra nem május végén, hanem szeptember elején volt).

Ez egyúttal a hazai teljesítménytúrázás születésnapja is, ugyanis a K-100 volt hazánk első TT-je (persze erről megoszlanak a vélemények, legalábbis napjaink definíciója szerint már akár a korábbi Ságvári Emléktúrát is TT-nek tekintenénk).

Idézem Oczalt: Boldog 35. születésnapot Kinizsi Százas!

(És köszönöm Toplak Joe-nak és Rakk Gyulának, hogy felhívták a figyelmem a mai jubileumra, szórakozottságomban könnyen megfeledkeztem volna róla.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Az első, 1981-es Kinizsi Százas túrafüzete

Mostantól még színesebb a Kinizsi Százas teljesítői lista!

A Kinizsi Százas teljesítői adatbázis listája mostantól még informatívabb és színesebb: "idővonallal" ábrázolja a teljesítéseket, kiemelve a legalább 10-szeres, 20-szoros és 30-szoros teljesítőket is. Jó böngészést!

Ajánló A Kinizsi Százas útikalauzáról a Magyar Narancsban

A Magyar Narancs eheti számának Visszhang rovatában olvasható egy kis ajánló A Kinizsi Százas útikalauza c. könyvről (az ajánlót Pogrányi Péter írta, aki idén teljesítette is a K-100-at).

Online oklevél a Budai Térképkörön, plusz statisztikák!

Immár minden Budai Térképkör teljesítő kap online oklevelet is a hagyományos mellett, valamint a teljesítésekről mostantól mindig élő, friss statisztikák és rekordok is olvashatóak.

Iszkiri 100 bejárás

Janival és Danival indultunk hétfő este 7-kor az Iszkiri 100 afféle rendezői bejárására (Dani végül 65 km-ig tartott velünk, a tókör után hazajutási okokból kiszállt), így megnéztük-végigjártuk például a kék jelzés megváltozott szakaszát is Nagyegyházánál. Érdekes élmény volt ez a "fordított napszakos" túra. A vége, az utolsó 30-40 km nagyon katartikus és küzdelmes lett, a fő problémát a a kialvatlanságom, felkészületlenségem okozta, így ezúttal is leszűrtem a szokásos tanulságot, hogy még erősödnöm-gyorsulnom kell ahhoz, hogy könnyebben teljesíthessem a százasokat, és a saját túrám se legyen a "mumusom". Tatán a tókör után egy főutcai étteremben kényelmesen megebédeltünk, paradicsomleveset betűtésztával, rakott krumplit és egy bónusz palacsintát. Baj után, a kálvária aljánál most is komoly holtpontom volt, csak egy kis pihenésnek és Jani biztatásának és motiválásának köszönhetem, hogy végül folytattam a túrát. A vörös kövekkel felszórt szakaszok a sárga jelzésen már egészen járhatóak, tavasz óta az erdészeti járművek már egész jól a talajba nyomták a köveket - de sajnos még így sem tökéletes a helyzet, főleg Tatáról visszafelé jövet bosszankodtunk rajta. A túra vége felé, Tornyópuszta környékén aztán Jani lassult le jobban (főleg egy korábbi sérülése miatt), ott már nekem kellett őt támogatnom, motiválnom. Végül a szintidőt kihasználva értünk célba. Kalandos és elgondolkodtató túra volt, ismét.

Különleges Iszkiri 100 bejárás hétfőn-kedden!

Augusztus 29-én hétfőn egy különleges Iszkiri 100 bejárásra indulunk Jánossal (aki Tatán volt pontőr, ezért a túra napján, márciusban nem tudta teljesíteni az Iszkirit).

A túra egyik különlegességét az adja, hogy nem a reggeli órákban, hanem hétfő délután 5-6 óra tájban indulunk, így lényegében felcserélődnek a napszakok, a tatai Öreg-tó partjára például nem napnyugta táján, hanem épp fordítva, a kora reggeli órákban érkezünk, a Szárliget - Tata útvonalat éjjel, a visszafelé sétát pedig már nappal megtéve.

A túra másik érdekessége, hogy Szárligetet már az új kék sáv jelzésen fogjuk elhagyni, ami Nagyegyháza felé jelentősen megváltozott (eddig magam is csak egy szakaszán jártam, mezítláb).

Akinek van kedve csatlakozni bármelyik szakaszhoz, nyugodtan jelezze, Szárligeten (vagy akár Tatán) találkozunk!

Kapcsolódó bejegyzések:
Beszámoló az Iszkiri rendezői bejárásáról - avagy nehéz a visszatérés Tatáról
Az első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás

Egyre népszerűbb a Budai Térképkör - immár 50 felett az átadott oklevelek és kitűzők száma!

A Budai Térképkörön a teljesítések száma már meghaladta az 50-et. Idén eddig 31 díjazás került kiosztásra, míg tavaly egész évben 20.

Ismerkedj meg te is a Budai Térképkör útvonalával és tájaival, és teljesítsd bármikor, akár hétköznap is!

(Hamarosan statisztikákkal, érdekességekkel, rekordokkal bővül a teljesítői lista, valamint online oklevelek is készülnek a hagyományos papíralapúakon kívül.)

Elkészült a Rockenbauer 130 beszámolóm

Elkészült végre az idei Rockenbauer 130 beszámolóm. A túra több szempontból is különleges és jubileumi volt, és ezúttal sem adta könnyen magát.

A Kinizsi Százas útikalauza már a Stúdió Könyvesboltban is kapható!

A Kinizsi Százas útikalauza c. könyv már megtalálható a Stúdió Könyvesbolt kínálatában is, akciós áron! (Budapest, XIII., Népfürdő u. 15.)

Nini! Ötödjére is sikerült a Rockenbauer 130!

A hétvégén tödik alkalommal is sikeresen teljesítettem a Rockenbauer 130 túrát a Zalai-dombságban, ezúttal Jeremcsuk István barátom társaságában gyalogoltam végig a távot. Ez a séta abból a szempontól is jubileumi volt, hogy ezen értük el az 1000. túrakilométerünket. Részletes beszámoló hamarosan!

Kapcsolódó bejegyzés:
Az elveszett Rockenbauer 130 jelvény története tovább folytatódik

Már majdnem 10 órán belül van a legjobb idő a Budai Térképkörön!

Nyakas Gábor a múlt hétvégén 10 óra 8 perc alatt teljesítette a Budai Térképkör 82 kilométeres távját, ezzel csaknem egy órát javított Csipi korábbi rekordján. Gratulálok!

Frissült a Kinizsi Százas teljesítői adatbázis!

Immár a 2016-os teljesítők listája, adatai is megtalálhatóak a Kinizsi Százas teljesítői adatbázisban. Sőt, új lekérdezéssel is bővült az eddigiek listája, most már például a női teljesítőket is kiemeli a program. Tipp: nézd meg a teljesítői "szőnyeget" is!

Szászfai Gábor az első, aki két kört ment egymás után a Budai Térképkörön!

Szászfai Gábor az első, aki "duplázott" a Budai Térképkörön, azaz két kört is megtett egymás után, a kettő között mindössze 25 perc pihenővel. Az elsőt 15 óra 55 perc alatt, míg a másodikat 17 óra 45 perc alatt teljesítette, így összesen (pihenővel együtt) 34 óra 5 perc alatt győzte le a 164 kilométeres távot a Budai-hegységben. Gratulálok!

(Gábor ezzel a Budai Térképkör "legtöbbszörös" teljesítője lett, hiszen már korábban is teljesítette két alkalommal a túrát, így eddig összesen négyszer tette meg a kört.)

A Turistajelzés Bingót ebben a félévben is Mohácsi Rita nyerte!

A Turistajelzés Bingó játékban ebben a félévben hárman vettek részt, és összesen négy szelvény érkezett be (az előző félévben hat szelvényt adtak le a túrázók, így ez némi visszaesést jelent, de bízom benne hogy a következő félévben többen csatlakoznak a játékhoz).

A Turistajelzés Bingót ezúttal is Mohácsi Rita nyerte, 41 és fél ponttal, gratulálok!

Kapcsolódó bejegyzések:
Mohácsi Rita a Turistajelzés Bingó első nyertese!
Szabó Elemér az első, aki elérte idén a Lépcső Kupa "Nagylépcső" fokozatát!
Újabb teljesítők a Budai Térképkörön!

Szabó Elemér az első, aki elérte idén a Lépcső Kupa "Nagylépcső" fokozatát!

Szabó Elemér, a Kinizsi Százas egyik legtöbbszörös (33-szoros) teljesítője a Lépcső Kupa "Nagylépcső" fokozatának első birtokosa - legalábbis ő az első, aki jelezte ezt. A lépcsője 10., utolsó túrája éppen a Kinizsi Százas volt, az első pedig a januári Görgey Artúr emléktúra 25, tehát szűk fél év alatt felépíthető egy ilyen túralépcső.

Ha a Lépcső Kupa szabályai esetleg kissé komplikáltak lennének, akkor az ő 10 túrája jól illusztrálja, hogyan is működik pontosan ez a "lépcsőzés":

Először is, a túrák távjainak "szigorúan monoton növekvőnek" kell lenni, azaz a sorban következő túrának hosszabbnak kell lennie az előzőnél:

Görgey Artúr emléktúra 25 (26,04 km) (Dunántúl, kör)
Téli teljesítménytúra (26,1 km) (Dunán innen, lineáris)
Kincsesbánya 30 (27 km) (Dunántúl, kör)
Budai trapp (32,2 km) (Dunántúl, lineáris)
Kőről-kőre a Börzsönyben 30 (32,5 km) (Dunán innen, kör)
Pilis-vörös-vár 40 (39 km) (Dunántúl, kör)
Csepel 50 (47,68 km) (Dunán innen, kör)
Téry Ödön emléktúra 50 (49,93 km) (Dunántúl, lineáris)
Karancs-Medves 50 (50,6 km) (Dunán innen, kör)
Kinizsi Százas (100 km) (Dunántúl, lineáris)

A kiírásban szereplő fontos feltétel még, hogy a lépcsőben az egymást követő túrákra igaznak kell lennie az alábbi két feltétel EGYIKÉNEK:

1) Az egyik a Dunántúlon van, a másik pedig nem (pl. Vértes - Mátra)
VAGY:
2) Az egyik útvonala "körtúra" jellegű (azaz ugyanott van a rajt és a cél), a másik pedig lineáris (nem ugyanott van a rajt és a cél).

A fenti sorozatra ez is teljesül.

Gratulálok Elemérnek a Lépcső Kupa megszerzéséhez!

Újabb teljesítők a Budai Térképkörön!

Az elmúlt napokban ketten is teljesítették a Budai Térképkör 82 kilométeres távját, Nehlich Krisztina és Takács Krisztián Csipi.

Krisztina 15 óra 56 perces eredményével az egyik leggyorsabb női teljesítő lett. Csipi a tegnapi esős időben tette meg a távot, ennek ellenére megdöntötte a korábbi, 12 óra 27 perces rekordot. Csipi új rekordja a Térképkörön 11 óra 6 perc.

A könyv, amit ne éjszakai túra előtt olvass el: Donnie Eichar - Halálhegy (a Gyatlov-csoport tragédiájának igaz története)

Elöljáróban, érdekességképpen megemlítem, hogy blogom egyik legnépszerűbb bejegyzése a Gyatlov túra tragédiája című, még 2011-ben írt posztom, melyet több mint hatezren olvastak eddig. Ezen kívül a turazokni.hu portálon is írtam egy rövid ismertetést az esetről (1959 telén a Szovjetunióban, az Urál hegységben rejtélyes módon halt meg kilenc túrázó - éjszaka érhette őket az ismeretlen jelenség-támadás-baleset, többüket meztelenül, a sátruktól távol találták meg).

Ezen bejegyzéseim kapcsán kerestek meg ma a Park kiadótól, hogy nemrég jelent meg a gondozásukban Donnie Eichar könyvének magyar nyelvű kiadása, és fel is ajánlottak nekem egy példányt, amit én örömmel elfogadtam, és még ma el is hoztam (és ezúton is köszönöm). Valóban izgalmas, igényes és részletes kötet, és egyfajta megoldással, tudományos magyarázattal is szolgál a rejtélyre. A szerző egyébként felkereste a tragikus túra helyszíneit, végigjárta az útvonalát, elolvasta a jegyzőkönyveket, és beszélt a korabeli kutatásban résztvevőkkel, ill. egy túlélővel (aki korábban visszafordult, így nem volt a többiekkel a végzetes éjszakán).

Ahogy elolvastam a könyvet, mindenképp írok róla még itt a blogban.

Közeledünk az ezredik kilométerhez!

Ha jól számolom, az egy hónap múlva esedékes Rockenbauer 130-on tesszük majd meg Jeremcsuk Isti barátommal az 1000. közös kilométerünket. Május közepén még 782-nél tartottunk, aztán a Kinizsi Százassal 882 lett, a Rockenbauerrel pedig 1011 lesz az eddig együtt megtett túrakilométereink száma.

Így amellett, hogy ez lesz zsinórban az 5. Rockenbauer 130 teljesítésem, ez az ezres jubileum is jelentős plusz motivációt jelent majd a Zalai-dombság legendás túráján.

A R-130 egyébként Istinek sem ismeretlen terep és kihívás, hiszen néhány évvel ezelőtt Ebola társaságában már teljesítette egyszer.

Kapcsolódó bejegyzések:
Készülés a Kinizsi Százasra a Budai Térképkörrel
Beszámoló a negyedik Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130-amról

Túrasakk

Egy játék, még pontosabban egy túramozgalom, amely ötvözi a teljesítménytúrázást a sakkal: íme a túrasakk. A játszma már elkezdődött (igaz, most éppen egy kicsit elcsendesedett), várjuk a következő lépést!

Már 150-en a Kilométer Piramisban!

Örömmel jelentem, hogy a Kilométer Piramis játékban immár 150-en gyűjtik a pontokat, kilométereket. És még csak az esztendő felénél járunk, így az újabb csatlakozók is esélyesek lehetnek akár az egész játék, vagy valamelyik különdíj megnyerésére. További jó túrázást és kilométer-gyűjtést minden játékosnak!

(Az eddigi játékosok listája itt tekinthető meg, a piramis struktúrája pedig emitt.)

Másodszor mezítláb a Zuppán - immár az új kék jelzésen indulva

Van egy ősi szárligeti mondás: a Zuppára cipőben felmenni olyan, mint a Csomolungmát oxigénpalackkal megmászni. Vagyis szép-szép, de azért az igazán elszántak még tudják fokozni. Azaz a kevesebb több, és ebben van is több-kevesebb igazság. Így aztán Dani cimborámmal csaknem egy év után újra felsétáltunk a Zuppa tetejére, lábbeli nélkül. Természetesen ezúttal is a köves-meredek délnyugati oldalról támadtuk a csúcsot, a kék háromszög jelzésről az utolsó 100 méteren letérve.

A túra érdekessége volt, hogy Szárligetet a nemrég megváltozott útvonalú kék sáv jelzésen hagytuk el (ez a változás nem csak az Országos Kéktúrát, hanem az Iszinik és Iszkiri teljesítménytúrákat is érinti majd, így elég kíváncsi voltam, merre is vezet pontosan).

Itt jegyzem meg, hogy a szárligeti vasútállomás kapott egy új emléktáblát, ami az egykori "Szaár - Tornyópuszta, lóvonatú erdei kisvasútra" emlékezik.

A kék sávon megtett kb. 2 kilométer után még úgy egy-másfél kilométert mentünk a kék háromszögön és a csúcs előtti jelzetlen szakaszon, így oda-vissza körülbelül 6-7 kilométeres volt a túra, de mezítláb persze többnek tűnt. A végére azért már eléggé sajgott a talpam a kis kövektől, szúrósabb növényektől (milyen felüdülést jelentett egy-egy simára döngöltebb szekérnyom, vagy poros-homokos folt az úton, vagy egy-egy kis mohacsomóra, vagy vakondtúrásba lépni! ...hogy elérjek a simább sávig, írhatná a mezítlábas Petri György), de ahogy a cipőt Szárligeten visszavéve megnéztem, egyetlen seb sem keletkezett a talpamon. Ebben, hogy megint így megúszom, gyaloglás közben nem voltam ennyire biztos, főleg visszafelé sétálva úgy éreztem, mintha tüskék, sebek szúrnák-égetnék a talpam. De út közben inkább meg sem néztem (csak hol a kezemmel, hol lépés közben óvatosan a talajhoz simítva próbáltam leseperni a vélt vagy valós rátapadt kavicsdarabokat, tüskéket), és bíztam abban, hogy ez csupán pszichés dolog, és a sebek nem valódiak, csak a fájdalomérzetem játéka.

A Zuppa tetejére felérve megmutattam Daninak, mennyit fejlődtem az elmúlt egy évben kendamában, néztük a mélyben-távolban, mint valami terepasztalon elhaladó vonatokat, a tovautazó, cipős civilekkel, míg mi napoztunk, vagy legalábbis élveztük a kellemes, olykor felhőktől tompított napsütést. Tanítgattam Daninak a Rubik-kocka kirakását, és beszélgettünk a gyógynövényekről, drogokról, flowról, nyelvtanulásról. És persze a japán teákról, melyekből Dani hozott is több kis palacknyi kóstolót, és mesélt a speciális készítési eljárásról, pl. hogy a tealeveleket egy ideig különböző árnyékolókkal szándékosan, sőt mérnöki precizitással kevesebb fénynek teszik ki, hogy aztán még a szüretelés előtt újra a teljes napsütés érje őket, amitől leveleik sötétzöldek lesznek és sok-sok hasznos anyaggal telítődnek (sajnos nem jegyeztem meg mikkel), így hálálva meg ezt a végső gondoskodást. Amúgy borzasztóan keserűek ezek a teák, de Dani ezt umami íznek mondta, és állítólag ezt is meg lehet szeretni. A végére tényleg nem is tűntek már olyan rossznak. Úgy egy órát időzhettünk fenn, majd elindultunk lefelé, hiszen egy másik régi szárligeti mondás is van: aki a hegyre felmegy, jöjjék is le onnan, mert különben ott marad.

Szóval ha Japán, akkor én inkább maradok a kendamánál és a Casio G-Shockomnál (ja igen, az előzőt sikerült eladnom, de most már az új G-Shockom is járt Zuppán, Tough Solar napeleme ott is gyűjtött egy kis napfényt, mint a japán tealevél). Ja igen, amúgy az egyik kendamám éppen teafából van, szóval azért vannak itt összefüggések.

(Amúgy ez a mai 6-7 kilométeres gyaloglás volt az eddigi leghosszabb mezítlábas sétám, hiszen tavaly még a kék háromszögön hagytuk el Szárligetet, ami a többet vezet a település aszfaltján, és csak az erdőhöz érve vettük le a cipőnket.)

Az EB és a Kinizsi Százas (a Magyarország - Portugália 3:3 margójára)

Természetesen nincs semmiféle összefüggés, de azért annyit megjegyzek, hogy amióta létezik a Kinizsi Százas, most először jutott ki Magyarország a labdarúgó EB-re. Legutóbb ugyanis 1972-ben, kilenc évvel az első Kinizsi Százas előtt jártunk az EB-n (amit akkor Belgium rendezett, és az NSZK nyert). És még messze az idei Európa Bajnokság vége, de már eddig annyi gólt (6-ot) lőttünk Franciaországban, mint amennyit a korábbi EB-ken összesen (1960-ban 1-et, 1964-ben 4-et, 1972-ben 1-et).

(Amúgy nem nagyon vágom a focit, a fenti adatokat is úgy keresgéltem össze, viszont annyi kapcsolatom van a labdarúgással, hogy egy időben nagyon szerettem dekázni - 500 körül is lehetett a rekordom -, valamint tizenéves koromban valahogy lenyűgöztek a focipályák - az üres, városszéli focipályák, melyek a maguk egyszerűségében, kihaltságukban mégis sugároztak valamiféle grandiózusságot, főleg a korábban iskolai udvarok kispályáihoz szokott szememnek.)

Turistajelzés Bingó 2016 első félévében is!

Természetesen a Turistajelzés Bingó ebben a játékfélévben is zajlik, immár másodszor (2015. második félévében volt az első). A játékba még mindig be lehet kapcsolódni, hiszen június végéig számítanak a túrák (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a most következő hétvégén még lehet pontokat szerezni), a szelvényeket pedig július 10-ig kell leadni. A nyertes a kupa mellett megnyeri A Kinizsi Százas útikalauza c. könyv dedikált példányát is, valamint minden résztvevő kérhet kitűzőt és oklevelet.

Trekking'n'style rovat: Kinizsi Százas jelvény mint mandzsettagomb

A Kinizsi Százas jelvény mandzsettagombként is kitűnően használható.

Kapcsolódó bejegyzések:
Még egy szelet kenyérről is a Kinizsi Százas jut az eszedbe!
A Kinizsi Százas jelvény heraldikája
Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból

Péntek délután Kinizsi afterparty!

A hagyományoknak megfelelően idén is lesz Kinizsi afterparty, ezúttal június 10-én, péntek délután. A jól bevált helyen, Kelenföldön, a Rétisas vendéglőben leszünk (az állomástól kb. 5 percre, Rimaszombati út 7.), én valószínűleg már valamivel 16 óra után odaérek ("hivatalosan" 16:30-kor kezdődik).

Az eseményt Toplak Joe szervezi, aki idén lett 20-szoros teljesítő, tehát már kétszer annyiszor teljesítette a Kinizsi Százast, mint én. Enyhítő körülmény, hogy előbb is kezdte. A Facebook eseményt itt lehet megtekinteni ill. csatlakozni (természetesen ez nem kötelező), várunk szeretettel mindenkit, aki szívesen beszélgetne a hosszútávú túrázásról vagy konkrétan a Kinizsi Százasról, egy finom vacsora mellett.

Megtekinthető lesz Joe Kinizsi Százas itiner gyűjteménye, én pedig elhozom az első, 1981-es Kinizsi Százas túrafüzetét is (természetesen azon még nem vettem részt - egy éves sem voltam még akkor -, a Vaterán találtam ezt a különlegességet).

Lesz dedikálás is (hiszen idén először jelent meg könyv a Kinizsi Százasról), valamint a játékosabb kedvűek kipróbálhatják a kendamát is.

Szóval akkor pénteken, fél 5-kor, Rétisas!

Mi a közös a hosszútávú túrázásban és a nyelvtanulásban?

Az elmúlt nagyjából egy évben a kendama és a Rubik-kocka mellett még egy hobbim lett: a nyelvtanulás. Emlékszem, középiskolás koromban mennyire utáltam nyelvet tanulni (nyelvtanár édesanyám nagy bánatára), de mostanában valahogy kedvet kaptam hozzá. Ez egy elég hasznos hobbi, ami amellett, hogy egy nagyszerű játék, sport és kihívás, a megfelelő szinten aránylag könnyen pénzzé és sikerré is konvertálható, szóval társadalmilag-nemzetgazdaságilag is elismertebb, mint mondjuk a fejben sakkozás (egyébként talán az sem annyira haszontalan, sőt szeretném is majd elsajátítani - talán mióta kamaszkoromban olvastam a Sakknovellát). És most nézzük, miben hasonlít a nyelvtanulás a hosszútávú túrázáshoz.

Mindkettőhöz elég erős motiváció és kitartás kell.

Mindkettőnél vannak holtpontok, ill. amikor az ember úgy érzi, alig halad, és még végtelennek tűnik a célig (a folyékony beszédig) tartó út. De a sok apró lépés végül csak elvezet a kitűzött célhoz.

Mindkettő szórakozás is, ugyanakkor a sikerhez ki kell lépni a komfortzónánkból, legyőzni a kényelmünket.

Mindkettő segít átlépni-kiterjeszteni a saját határainkat és jobban megismerni önmagunkat.

Mindkettő során új embereket ismerhetünk meg, barátságok szövődnek.

Volt egyébként egy több mint 200 napos Duolingo szériám, de aztán a szórakozottságom és a lustaságom miatt egy nap megszakadt a széria. Hasonló érzés fogott el, mint egy túra feladásakor.

Kapcsolódó bejegyzés:
Részletesebb beszámolóm a 10. Kinizsi Százasomról

Többszörös Balaton-átúszó és sokszoros Kinizsi Százas teljesítő Casio G-Shock óra új gazdát keres!

ELADVA!

G-Shock gyűjtők, vagy szimplán csak egy megbízható és a maga egyszerűségében különleges órát keresők, figyelem!

Némi hezitálás után (újra) úgy döntöttem, hogy eladom a korábbi karórámat, egy Casio G-Shock AWG-100 modellt. Szóval ha olyan órát keresel...

...amit lényegében sosem kell feltölteni vagy elemet cserélni benne (napelemes, az akkumulátora már több mint öt éve bírja, és jó eséllyel kibír még legalább ugyanennyit vagy többet, utána pedig órás cserélni tudja),

...ami nagyon pontos (rádiójel-vezérelt),

...és elnyűhetetlen (többször is rajtam volt Balaton-átúszás közben, és csaknem folyamatosan hordtam az elmúlt években, legyen szó akár egész napos túrákról télen-nyáron-esőben, vagy akár asztaloskodásról, hiszen fokozottan rezgés- és ütésálló, és 200 méter mélységig vízálló),

....akkor valószínűleg egy ilyen karórára van szükséged.

A kijelzője a fentebb leírtak ellenére karcmentes, egyedül a műanyag részek karcolódgattak meg, büszkén viselve ezen sok kaland nyomát. A kissé viseltes szíja könnyen újra cserélhető.

Ma, a spéci túraórák és okosórák világában már aránylag egyszerű karórának számít, hiszen nincs benne sem GPS, sem pulzusmérő, sem magasságmérő, sem iránytű, sem hőmérő, sem Bluetooth, stb., de az időt azt abszolút megbízhatóan mutatja, és nem kell aggódnod, hogy napközben lemerül vagy megsérül az óra. Olyan alapfunkciókkal természetesen rendelkezik, mint a dátum és a hét napjának mutatása, stopper, ébresztő, visszaszámláló, világóra és számlap-világítás. Említettem, hogy napelemes (Tough Solar), erről a funkcióról érdemes tudni, hogy akár egy sötét fiókban is üzemképes marad egy hónapig, és nem kell direkt kitenni a napra, bőven elég neki annyi fény, ami normál körülmények között hordva éri. Eddig mindig teljes töltöttséget mutatott.

Ja igen, még Bear Grylls is hordott ilyen órát, itt pedig egy videót tekinthetsz meg a típusról.

Ha úgy érzed, szívesen gondját viselnéd ennek a megbízható, szeretetreméltó és nagy múltú órának a jövőben, jelezd, és kb. 20 ezer forintért a tiéd lehet (egy kicsit alkudni is lehet belőle, és ha megígéred, hogy sok túrára elviszed az órát (mert nagyon szeret kirándulni, a szabadban lenni), akkor megajándékozlak A Kinizsi Százas útikalauza c. könyv dedikált példányával is.

Az óráért érdeklődni a cssandor kukac gmail pont com címen lehet.

Hamarosan majd mesélek az új órámról is, amit (hogy meg is indokoljam valamivel) a 10. Kinizsi Százas teljesítésem alkalmából vettem.

Hány Kinizsi Százas jelvényt gyűjtöttek eddig a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület tagjai?

Az egy főre jutó Kinizsi Százas teljesítések száma könnyen lehet, hogy a Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesületben a legmagasabb (ehhez persze az is hozzájárul, hogy családias közösségünk jelenleg mindössze 14 tagot számlál).

Nos, eddig összesen 44 jelvényt gyűjtöttek a tagok, ebből 7-et idén szerezve. Így egy főre átlagosan valamivel több mint három jelvény jut.

Gratulálok minden sikeresen teljesítő tagtársamnak, és fel a fejjel a feladóknak!

Részletesebb beszámolóm a 10. Kinizsi Százasomról

Az idei volt zsinórban a 10. Kinizsi Százasom, de még ennél is hóbortosabb vagyok, ugyanis mindent összeszámolva ez már a 25. alkalom volt, hogy valamelyik irányból végigjártam az útvonalat. Szóval dupla jubileum. De idei túratársam, Jeremcsuk István sem hétköznapi figura, hiszen már harmadszor szerezte meg a Kinizsi Százas jelvényt. Ez is szép teljesítmény (a statisztika szerint alig minden negyedik K-100 teljesítő mondhatja el magáról, hogy legalább háromszor teljesítette a túrát) de ha figyelembe vesszük, hogy Isti még sosem látta a Gete csúcsán a keresztet, vagy a Kakukk söröző falára festett kakukkot, akkor egészen rendkívüli.

(Ja igen, a túra előtti gondolataimat itt olvashatja el a kedves olvasó, a sikeres teljesítést követő rövid "túrajelentésemet" pedig emitt.)

Ami a túrát illeti, nehéz volt. Nagyon. Nem is értettük, hogyan teljesítettük 2014 őszén oda-vissza is. Persze sok múlik valóban azon, hogy az ember mekkora túrára készül fejben, és hogy mennyire felkészült, és mi újság a motivációval. Most beértük a 100 kilométerrel, bár a túra előtti hetekben, hónapokban eljátszottunk a gondolattal, hogy esetleg újra megpróbáljuk oda-vissza. De már így is közeledünk az együtt megtett 1000 kilométer felé, most már 882-nél tartunk.

Szóval nehéz volt. Megszenvedtünk vele. Az a baj (vagy ha úgy nézzük, a jó), hogy mindig elfelejtem, mennyire küzdelmes egy-egy Kinizsi Százas, és csak a jó emlékek maradnak meg. A szép élmények, a jelvény, az oklevél, a strigula.

(Milyen régen is volt az első Kinizsi Százasom, 2007-ben, és mennyi mindent történt velem azóta túraszakmailag is... Akkor volt egyébként az utolsó év, hogy Szárligeten volt a K-100 célja.)

A túra számunkra is hosszú sorban állással kezdődött a nevezésnél és a rajtban (én előneveztem a La Pampában, de Isti nem, így beálltam vele én is a sorba), de azért az ismerősökkel, túratársakkal való találkozásokkal, beszélgetésekkel elszaladt az idő. Na jó, annyira azért nem szaladt el, de végül eljutottunk a rajtba, és egy-két perccel reggel 8 előtt útra keltünk.

A telefonomba szokás szerint felírogattam, hogy mikor hol jártunk. 9:15-re értünk a Kevély-nyeregbe, 10:50-re Hosszúhegyre (1. ellenőrzőpont), 13:05-re pedig a Pilis-nyeregbe (2. ellenőrzőpont). Kesztölc határába, Hotdogmen pontjához 14:10-re értünk, és ott negyed órára meg is pihentünk, ahogy a Pilis-nyeregben is körülbelül ennyit pihentünk. Kaptunk finom jégkását, Isti mellé evett még egy hotdogot, és dedikáltam Hotdogmennek egy könyvet.

(Tehát bő hat óra alatt lényegében a táv harmadához értünk, így itt még nagyon jól álltunk idővel.)

Kesztölc környékén kezdett elmúlni az addigi felhős idő, és kisütött a nap. Én nem mértem, de azt mondják, itt kb. 5-8 fokkal több lett hirtelen, mint addig volt. Ezt bizony megéreztük, és amikor 15:10-re átértünk Dorogra, a lakótelepi sörözőbe, ott megálltunk húsz percre hűsölni, inni (én csak szódát) és felkészülni a Gete megmászására. Úgy éreztem, kockázatos lenne egyből nekimenni a Getének, és Isti is egyetértett velem. A sörözőben találkoztunk többek között Áronnal, a másik nálam lévő könyvre ő csapott le, azt neki dedikáltam. Áron persze Áron, így ugratott, hogy már ezredszer (vagy többezredszer) járok erre, pedig ahogy fentebb említettem, még csak 25. alkalommal, szóval az ezer (vagy többezer) erős túlzás.

Szóval 20 percet voltunk a kocsmában, aztán elindultunk a Getére. A Belányi-telepnél találkoztunk Sánta Kutyával, aki most nem túrázott, hanem masszőrként érkezett. Érdeklődött a könyvem iránt, de mondtam, hogy csak kettőt cipeltem magammal, de már mindkettő gazdára talált.

A Getére (3. ellenőrzőpont) 16:50-re értünk fel, út közben többször is megálltunk egy-egy árnyékos helyen, ittunk, vízzel hűtöttük a sapkánkat. A leereszkedés nem volt könnyű, de már többször is lejöttünk és felmentünk ott Istivel korábban, így nem jelentett az sem különösebb gondot. A mezőn is elég meleg volt még, Hegyeskő előtt egy árnyékos helyen ott is megálltam inni és hűteni magam. 18:30-ra értünk a pincevölgybe.

A pincevölgyben nem időztünk sokat, lényegében csak áthaladtunk. A Kőszikla felé emelkedve megelőztünk egy idősebb túrázót, aki már eléggé kivolt a hőségtől. Egy nagyobb csoporttal "vonatoztunk" el mellette, és sajnos nem álltunk meg, de bízom benne hogy nem lett komolyabb baja. Mondtuk neki, hogy üljön le, és az lenne a jobb, ha inkább majd visszafordulna a pincevölgybe.

Mogyorósbányára (4. ep) 19:08-ra értünk. Ez nem volt olyan fényes eredmény, hiszen több mint 11 óra alatt értünk oda, így a táv második felére kevesebb mint 13 óránk marad. És most már több mint 50 kilométert gyalogoltunk, tehát már fáradtunk, és most jön még csak az este, éjszaka. Ugyanakkor javunkra szólt, hogy az emelkedők csaknem kétharmadán már túl voltunk, és tikkasztó meleg már nem lesz. Mogyorósbányán találkoztunk Münchennel, kicsit beszélgettünk, és meghívott minket egy-egy italra (én söröztem, míg Isti egy házmestert ivott). München megajándékozott még egy Batik-kendővel is, a Kinizsi-gyűjteményembe. Egy ismeretlen, ott kiszálló túratársunk pedig felajánlotta nekünk a megmaradt fehérjeszeletét és zabszeletét, ami később nagyon jól jött, ezúton is köszönöm szépen. Alig húsz perc pihenő után, még fél 8 előtt tovább indultunk.

A következő ellenőrzőpont az Öreg-kői pihenőnél volt. Péliföldszentkereszt környékén kezdett ránk sötétedni, a forrásnál elővettem a fejlámpát. Bika-völgyben, Hotdogmennél megint elfogyasztottunk egy jégkását ill. hotdogot, és pihentünk a Multinavigátor sátránál.

11 körül lehettünk Pusztamaróton, ahol még ment a BL-döntő egy tévén a pihenőpadoknál. Az árusoktól vettünk szendvicset és pótoltuk a folyadékkészletünket, majd mentünk tovább. Éjfélre értünk az egyházi üdülőhöz, hajnali 1-re Bányahegyre (6. ep), 2-re pedig a vértestolnai műúthoz. 3:20 Koldusszállás (7. ep), 4:28 Aranylyuk, 5:40 Körtemplom (8. ep). Onnan pedig már szinte célegyenes, ereszkedés le Tatára.

(Így leírva egy rövid bekezdés, de testileg-lelkileg küzdelmes volt az éjszaka. Közben erősen számolgattuk azt is, hogy hogy állunk idővel, milyen átlagsebességet kell tartanunk, hogy biztosan beérjünk. Közben többször is oda-vissza előztük Jánost, Szurikáta tagtársamat, aki elsőbálozó létére az utolsó kilométereket is vidáman és nálunk jobb állapotban tette meg. Több ponton pedig Gyulával találkoztunk, aki a túra fotósaként volt jelen.)

Bajon még be kellett szaladnom a Jóbarátok sörözőbe, ahol már ismerősként üdvözölt a pultos (a legutóbbi Iszkiri bejárás kapcsán), és előre gratulált a teljesítésünkhöz. Kicsit korán ugyan, de innen már csak bő másfél kilométer volt vissza, és volt rá még majdnem egy óránk. Végül a hátralévő távolságot is legyőzve 7:23-ra értünk be a célba. Ez 23 óra 25 perces teljesítési időt jelent, 35 percet "hagytunk benn".

(Úgy nézem, eddig egyszer, 2012-ben voltam lassabb, akkor 23 óra 30 perc alatt értem be. A leggyorsabb pedig 2011-ben voltam, 21 óra 42 perccel. Érdekesség, hogy a leggyorsabb százas túrám eddig a 2014-es Iszinik 100 volt, 19 óra 39 perccel az az egyetlen 20 órán belüli százasom.)

Megkaptam a 10. teljesítésért járó pólót, és egy különleges jelvényt, amit idén vezettek be.

És nem, tizedjére (huszonötödjére) sem untam meg.

Gratulálok minden teljesítőnek és azoknak is, akik komoly testi-lelki küzdelem után, de feladni kényszerültek. Érdekesség, hogy több kedves ismerősöm, túratársam is idén jubilált, többek között Suvlajnak és Öregnándinak is idén volt a 10. teljesítése, Toplak Joe-nak pedig a 20. Samu Piroska pedig 30. alkalommal teljesítette a K-100-at, ezzel ő az első nő, aki elérte ezt a jubileumot.

Sikerült a tizedik Kinizsi Százasom!

Sikerült a tizedik Kinizsi Százasom. Körülbelül 23 óra 20 perc alatt értünk be Jeremcsuk Istivel, így ez volt az első közös, hivatalos Kinizsi Százasunk (persze azért volt már pár túránk előtte), egyúttal Istinek a harmadik Kinizsije.

Voltak komoly holtpontjaim, a Dorog környékén hirtelen jött meleg alaposan lelassított és sok erőt elvett, de végül megfelelő folyadékpótlással, vízhűtéses sapkával, időnkénti megállással az árnyékban, és persze a katlan előtti, dorogi kitérővel a kocsmába sikerült legyőzni az ádáz napsugarakat.

Szóval azért nehéz volt, még tizedjére is. Nem először írhatom ezt egy-egy túrabeszámolóban, de talán az eddigi legnehezebb, legküzdelmesebb Kinizsi Százasom volt. A Gete és a katlan mindent megtett, hogy megmukorodjak, de hiába, így sikerült 36. alkalommal is felmennem a hegyre, és lejönnöm onnan.

Voltak bizonytalanságaim, olykor elgondolkodtam rajta, hogy mennyi értelme van a Kinizsi Százasok vagy úgy általában az ilyen hosszútávú túrák teljesítésének. De az elmúlt csaknem évtizedben mégis az életem részére vált, és a szenvedés ellenére van benne valami jó és felemelő. Meg itt és most, vagyis immár visszatekintve ott és akkor Istivel is jól kibabráltam volna, ha cserben hagyom és feladom a túrát, és tán a blogom és a könyvem is vesztene hitelességéből, ha egyszer csak elkezdeném feladni a túrákat. Ugyanakkor elismerem, hogy a kudarcokból többet tanulhat az ember mint a sikerekből, és adott esetben a feladás eldöntése is elég komoly harc lehet. Van, amikor az a helyes döntés - egyszer bizonyára nálam is eljön, és kíváncsi vagyok, hogyan élem majd meg, és át tudok-e majd rajta olyan kitartóan és motivációmat megőrizve lépni, mint mondjuk Oszkár (akinek immár több teljesítése van mint feladása, 14:13 arányban).

Szép túra volt, nagyszerű élményekkel, ráadásul idén egy különleges jelvénnyel (amit a legalább 5. alkalommal teljesítők válaszhattak a hagyományos helyett - erről később külön írok még).

Köszönöm kedvesemnek hogy drukkolt, és mindenkinek, a biztatott minket túra közben.

Gratulálok túratársamnak, jóbarátomnak, Jeremcsuk Istvánnak, valamint minden teljesítőnek és sokat küzdő feladónak!

Részletes beszámoló hamarosan.

Kapcsolódó bejegyzések:
Gondolatok és tanácsok magamnak és mindenkinek, a tizedik Kinizsi Százasom előtt
Részletesebb beszámolóm a 10. Kinizsi Százasomról

A szavak erejéről

Ezt ma írta nekem egy barátom, túratársam. Egyszer egyébként én már felhasználtam ezt a segítséget, könnyen lehet, hogy enélkül nem sikerült volna az első Kinizsi Duplám:

"Egyezzünk meg valamiben. Ha a jövőben bármikor is a Kinizsin úgy gondolja valamelyikőnk a túrán, hogy kész, vége, feladja... kiszállás előtt keres egy térerőben gazdag pontot és felhívja a másikat. A másik feladata szerintem egyértelmű. Lehet 25 év múlva lesz, de akkor is."

Kapcsolódó bejegyzés:
Gondolatok és tanácsok magamnak és mindenkinek, a tizedik Kinizsi Százasom előtt

Még egy rejtvény!

A tegnapi után egy újabb rejtvény, mely ezúttal is a Kinizsi Százas útvonalának egyik pontját rejti.

Gondolatok és tanácsok magamnak és mindenkinek, a tizedik Kinizsi Százasom előtt

Kilenc éve volt, hogy először indultam a Kinizsi Százason. Egyszerre tűnik távolinak és nem is annyira távolinak, de így visszatekintve aránylag gyorsan eltelt ez a kilenc esztendő. Azóta meglehetősen sok dolog változott az életemben, de egy valami konstans: a Kinizsi Százas. Idén a tizedik szintet igyekszem rátenni a kártyavárra.

Valószínűleg nem fogok túl sok újdonságot mondani, de azért (én is) összefoglalom, hogy mi szükséges a Kinizsi Százas sikeres teljesítéséhez.

1. A legfontosabb, hogy nagyon akard. Ha csak egy kicsit is úgy állsz hozzá, hogy "ha sikerül sikerül, ha nem, nem", akkor abból bizony nagy valószínűséggel "nem" lesz. Találd meg az egyensúlyt abban, hogy tiszteld a túrát és a legyőzendő kihívást, ugyanakkor ne is rettenj meg és legbelül tudd: végig fogsz menni. Szóval ne becsüld le a távot, de legyél magabiztos. Tudd, miért csinálod: magadért, a teljesítők listáján való szereplésért, a tűzzománc jelvényért, vagy hogy az unokáidnak ne azt meséld majd, hogy hogyan próbáltad meg, hanem hogy hogyan sikerült. 100 kilométer, 24 órán belül, azért erre nem mindenki képes. De te igen.

2. Ha nem vagy teljesen jól, tudatosítsd magadban, hogy ez "csak" egy holtpont, amin nagy valószínűséggel át fogsz lendülni. Ha úgy érzed, hogy csaknem teljesen elfogyott az erőd, vagy hogy szinte ledönt a lábadról az álmosság, vagy ha lelkileg vagy úgy, hogy a francba kívánod az egészet, és már-már a feladáson jár az eszed - csak nyugodtan sétálj tovább (vagy akár ülj le és pihenj kicsit), és tényleg az a sokkal valószínűbb, hogy átlendülsz a holtponton. Én legalábbis azt vettem észre magamon, hogy "van visszatérés a komfortzónába", szerencsére a képlet nem úgy néz ki, hogy a kilométerek és az idő múlásával egyre pocsékabbul leszel, hanem ezek bizony hullámvölgyek. Hasonlít az útvonalhoz, meg úgy általában a hegyekhez: a kimerítő emelkedő után pihentető lejtő jön. Még az erős lábfájás, a vízhólyagok kellemetlensége is enyhülhet idővel, vagy legalábbis nem fog fokozódni. Pár óra múlva meg már a célban leszel, a fájdalom elszáll, a jelvény megmarad.

3. Ne menj gyorsabban, mint ami számodra kényelmes. Viszont lassabban se menj, mert azzal meg csak feleslegesen húzod az időt, kevesebb időtartalékod lesz, és jobban elfáradsz és elálmosodsz a végére, hiszen több ideig fogsz gyalogolni. Válaszd a leggyorsabb olyan tempót, ami még kényelmes számodra, és lehetőleg ritkán állj meg. Ha mégis megállsz, akkor pedig aránylag rövid időre, mert valószínűleg 20 perc alatt nem pihened ki magad kétszer jobban, mintha csak 10 percre álltál volna meg. De ez is olyan, hogy ha úgy érzed, hogy nagyon meg kell állni pihenni, akkor állj meg, bizonyos mértékig megéri a ráfordított időt. Szóval meg kell találni az egyensúlyt ebben is.

4. Mondják, hogy "fejben dől el", ez nagyrészt igaz is, de persze ennél azért ez is összetettebb. Az akarat, elszántság valóban nagyon fontos, anélkül nem megy (lásd 1. pont), viszont minél felkészültebb, edzettebb vagy, annál később jön el az a pont, ahol már nagyon küzdeni kell fejben. Nagyon nem mindegy, hogy már a 30. kilométertől harcolnod kell magaddal, vagy csak a 60. vagy a 80. kilométertől. Ha pedig eljött a küzdelem ideje, alkalmazd a könyörtelen előrehaladás technikáját.

5. Van, aki elsőre, tornacipőben, különösebb felkészülés nélkül teljesíti a Kinizsit, de azért nem ez a jellemző. Alapos felkészüléssel, több túrán szerzett önismerettel és tapasztalattal, a felszerelésed bejáratásával és kiismerésével, a számodra megfelelő (és megfelelő mennyiségű) enni- és innivaló kikísérletezésével, megállapításával jelentősen növeled a teljesítési esélyeidet. Ide tartozik az is, hogy vigyél magaddal mindent, ami szükséges, de semmi olyat ne cipelj, ami nem kell. Persze ez is egyéni, és nem is mindig könnyű megállapítani, hogy számodra melyik felszerelés melyik kategóriába tartozik.

Talán ezek a legfontosabbak. Jó utat!

(Ha még kell egy kis motiváció, javaslom az 1990-es Telesport kisfilmnek, vagy a többi Kinizsi Százas videónak a megtekintését.)

Rejtvény!

A képrejtvény a Kinizsi Százas egyik pontjának nevét tartalmazza. (Egy korábbi rejtvény, mely a Budai-hegység egyik ismert kirándulóhelyének nevét rejti, itt tekinthető meg.)

782 kilométer

Eddig összesen 782 kilométert tettünk meg Jeremcsuk Istivel együtt.
Ez hét túrát jelent, tehát egy közös túránk átlagosan valamivel több mint 111 kilométeres volt.
A teljesítési időket összeadva egy egész hetet már gyalogolhattunk.

A túráink, időrendben: Kinizsi Dupla kísérlet, Kinizsi Dupla, Iszinik 100, CsPI, Iszkiri 65, Mecseki Mátrix 130 és Budai Térképkör.

Készülés a Kinizsi Százasra a Budai Térképkörrel

Isti már régóta tervezte teljesíteni a Budai Térképkört, és egyben még én sem jártam be az útvonalat (Rakk Gyulával három részletben gyalogoltuk végig csaknem két éve), így aztán a Kinizsi Százasra való felkészülés jegyében úgy gondoltuk, nekivágunk a 82 km-es távnak.

Május 19. csütörtökre, bő egy héttel a Kinizsi Százas előttre tűztük ki az időpontot, gondoltuk, így lesz azért még idő regenerálódni, szóval éppen optimális edzés a százas előtt. Az első szűk 60 kilométeren, Budakesziig velünk tartott Tamás is, így a táv nagy részét hármasban tettük meg (ő sem merült ki fizikailag, családi okokból kellett estére hazaérnie).

Kora reggel, 6:20-kor indultunk el Szépjuhásznétól, és úgy terveztük, hogy 5-ös átlagtempót tartva akár még éjfél előtt beérhetünk, de végül a megállások, pihenések, ebéd és sörözések miatt végül csaknem egy napba telt a teljesítés, 22 óra 50 perc alatt, péntek reggel 5 óra 10-re értünk vissza Szépjuhásznéhoz, bezárva a (Térkép)kört.

Ja igen, igazából már 6:20 előtt elrajtoltunk volna, de szórakozottságomban először rossz irányba indultunk (de lelkükre kötöttem, hogy ezt ne mondják el senkinek), így aztán a valódi, 6:20-as rajtot vettük figyelembe. Tamásról kiderült, hogy kosárlabdaedző, így meg is jegyeztem neki, hogy ez "kétszerindulás". Hát igen, a Térképkör nem egyszerű túra, legalábbis meglehetősen sok a jelzésváltás, így mindenkinek javaslom, hogy turistatérképpel, itinerrel, iránytűvel, GPS-es telefonnal, stb. felszerelkezve induljon útnak, és a tracket is hasznos letölteni. Túra közben azt is megjegyeztem párszor, hogy az útvonalat mennyivel könnyebb volt megrajzolni-megtervezni a túravezető tanfolyamon a belvárosi gimnázium padjában ülve, mint végigjárni.

(Most meg is számoltam kíváncsiságból: összesen 37 jelzésváltás van a túrán, azaz átlagosan két kilométerenként új jelzést kell követni a Térképkörön. Nem csoda, hogy szinte úgy hajtogattam-forgattam a térképet út közben, mint a Rubik-kockát.)

Néhány időpontot felírtam a telefonomba: 8:27-kor jártunk az Árpád-kilátónál, 10:30-kor a Rozália téglagyárnál, 12:45-kor értünk a solymári menzára (ahol vagy háromnegyed órát ebédeltünk), 17:50-re értünk Nagykovácsiba, 21:15-re pedig Budakeszire (innen aztán Tamás hazament, mi pedig folytattuk az utat, illetve előtte még bementünk a buszvégállomáson a kocsmába, ahol szintén eléggé elszaladt az idő, és leszaladt egy-két ital), 23:00-ra értünk Makkosmáriára, 3:34-re a Széchenyi-hegyre a Gyermekvasút-állomásra, és 5:10-re vissza Szépjuhásznéhoz.

Akkor most pár szóban az emlékekről: Solymáron majdnem énekelni kezdtünk, Tamás felidézte a "Solymár, ha hangosan énekelek!" c. nótát, míg nekem a "Solymár, szívem rég csak egy szót vár..." kezdetű jutott eszembe. A solymári büfé (vagy menza), ahol néhány hamburgert és szendvicset fogyasztottunk, egy autószerelő műhelyek és lerakatok közötti, indusztriális környezetben megbújó egység volt, és nagyon retro hangulata volt. És azon ritka menzák közé tartozik, melyek egyúttal bútorboltként is szolgálnak, legalábbis amikor közelebbről megnéztem a terem hátsóbb részében lévő szakadt, kopott (mű)bőrfotelokat és ülőgarnitúrákat, akkor láttam, hogy azok nem "foglalt" táblák, hanem tízezer forintos árcímkék.

Nagykovácsiban a község szélén lévő ABC-be mentünk be péksüteményért és folyékony kenyérért, majd a kerítés betonján ücsörögve vettük magunkhoz az energiát.

A mamutfenyők előtt nem sokkal sötétedett ránk, oda már aktív fejlámpákkal érkeztünk. Pár száz méterrel később elbúcsúztunk Tamástól, mi pedig átkeltünk a buszvégállomás aszfaltján és bementünk a kocsmába. A pultos srác biliárdozott a vendégekkel, egyúttal valamilyen harcművészetről is szó volt, és nem csak szó volt, hanem láb- és kartechnikával is illusztrálta. Ugyanakkor szerény is volt, nem az a szökik a málna. Lanterszáda.

Éjjel az Irhás közben rácsodálkoztam megint a luxusvillára, és a mellette lévő gazos telek kontrasztjára, a félkészen félbehagyott házzal.

A Széchenyi-hegyi adótorony úgy nézett ki éjjel, mint valami űrállomás.

A Tündérszikla napkeltekor gyönyörű. Az állatkert sziklája jutott róla az eszembe. Nem volt könnyű felmenni a lépcsőkön, de szerencsére azok már az utolsó kilométerek voltak.

Dióhéjban ennyi. Jó volt bejárni a Budai Térképkört, kellemes kirándulóidőben, jó társaságban. Ja igen, túra közben kiszámoltuk, hogy már csaknem 800 kilométert tettünk meg együtt Istivel.

Függőlegesen közlekedni lényegesen nehezebb

Még nem is meséltem, hogy pár hónapja keddenként Jeremcsuk Isti barátommal és egy kis társasággal falat mászni megyünk. Bevallom, a csapatból én vagyok az egyetlen, aki még egyszer sem tudott felmenni a fal tetejéig, elsősorban a tériszonyom és a gyenge mászástechnikám miatt, de persze még jócskán erősödnöm is kellene. Szóval egyelőre úgy fest, nem állok sokkal közelebb ahhoz, hogy jó sziklamászó legyek, mint hogy én legyek Totyicuki, azaz Rettentő Földrengés, a legendás szumó-birkózó. Ügyetlenségem ellenére kifejezetten élvezem az edzéseket (melyeken a mászás mellett TRX-ezünk is), és ha lassan is, de fejlődök. 

Az edző, aki egyébként tízszeres Kinizsi Százas teljesítő (remélem idén én is azzá válok, mármint nem edzővé, hanem tízszeres Kinizsi Százas teljesítővé), nem is nagyon érti, hogy aki ennyiszer teljesítette a K-100-at meg többször átúszta a Balatont, az hogy nem tud felmászni a falra. Persze mindenkinek megvannak a maga korlátai, és ahogy ő is megfogalmazta, a kudarc, vagy legalábbis a jól megélt és feldolgozott kudarc több erőt és motivációt ad az embernek, mint a siker. Az első Börzsöny éjszakai teljesítménytúráját egyébként ő is feladta, de a másodikat sikeresen teljesítette, hozzám hasonlóan.

Szóval a félperces Rubik-kocka kirakás és néhány nehéz kendama-trükk mellett újabb sportszakmai célom lett: felmászni a fal tetejére.

Kapcsolódó bejegyzés:

Mecseki Mátrix 130 - a túra, amit feladtam de végül mégis teljesítettem