2013. október 7., hétfő

Lokomotív 424 teljesítménytúra III.

Idén harmadszor is voltam a Lokomotív 424 teljesítménytúrán a Börzsönyben, ezúttal öcsémmel és egy cimborájával, Bálinttal (Dunakesziről Bálint édesapja vitt el minket autóval Szokolyára, a rajtba, majd ő is jött értünk). A Lokomotív 424 egyébként a Kinizsi Százas után az a teljesítménytúra, amit eddig a legtöbbször teljesítettem (a K100-at eddig hétszer). Az útvonal egyre ismerősebb, köszönhetően az erre kanyargó BEAC Maxi 110-nek is.

Az időjárás elég változatos volt, a reggeli órákban és a Csóványoson elég hideg volt és sokszor a szél is feltámadt, míg később egész kellemes idő lett.

Idén 9 óra 37 perc alatt mentünk végig a távon (a szintidő 10 óra), ami pár perccel jobb a két évvel ezelőtti 9 óra 40-nél, tavaly viszont 8 óra 45 alatt teljesítettem a 42 kilométeres távot (igaz, akkor nem nagyon álltam meg szedret szedni). Ha minden jól megy, két év múlva pedig átvehetem majd az ötödik teljesítés után járó jelvényt.

Az idei TTMR pontjaim száma a most szerzett 68 ponttal 1318-ra nőtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése