Intersport túranap

A múlt hétvégi túrahalmozás után ezen a hétvégén csak egy kisebb sétán voltam, az Intersport túranap 29 kilométeres távján. A Csillaghegyről induló és a Róka-hegyi kőbánya után a piros sávon haladó túra ráadásul alkalmat adott arra, hogy újra a Kinizsi Százas útvonalának egy szakaszán (méghozzá első, bevezető kilométerein) barangoljak, egészen a Szent-kúti elágazásig. S bár a Kinizsi Százason már számos alkalommal jártam (hivatalos teljesítésem eddig hét volt), a Kevélyekről látható "egri várnál" korábban még nem voltam - a szombati Intersport túranap most erre is lehetőséget kínált (természetesen nem az Egerben található várról van szó, hanem arról a mesterséges romról Pilisborosjenő határában, ahol az Egri csillagokat forgatták a '60-as évek végén). A túrázók nagy száma és még az időjárás is a Kinizsi Százast idézte: kellemesen tavaszias, napsütéses kirándulóidő volt.

A túra érdekessége volt, hogy rajtszámot is kaptak az indulók (én a 30-ast), valamint egy rajtcsomagot, benne Lipton jegesteával, egy doboz Béres Porcerő pezsgőtablettával, Mentos cukorkával, Horalky szelettel és Abonettel, és Intersport kuponokkal. Valamint egy korábbi Over magazint, melyben volt egy cikk a "lappföldi Kinizsi Százasról", a Fjall Raven Classicról is.

A táv elején összefutottam Tamással és Zolival, utóbbival néhány kilométert együtt tettünk meg, és beszélgettünk a túrázásban elért eredményeinkről és fejlődésünkről (mondta, hogy még az emlékezetes Iszinik-kudarcok idején kezdte el olvasni a blogomat), szóba került az "ami nem megy, azt ne erőltessük" szemlélet és az, hogy néha azért erőltetni is lehet és kell, s hogy olykor épp egy kudarc hat motiválóan az emberre. Beszéltünk még Pécsről, a Kinizsi Duplámról, a Körről, Rudolf István 1000 mérföldes túrájáról és a Prágai Százasról is. Az egri vár után egyik kollégámmal, Gyurival is összefutottam, és Pilisborosjenőn egy kocsmában megittunk egy-egy üveg alkoholmentes sört.

A 29,36 kilométeres távot (948 méter emelkedővel) aránylag gyorsan, 5 óra 17 perc alatt tettem meg, ez 5,56 kilométer / órás átlagsebességet jelentett. A TTMR pontjaim száma a túrán gyűjtött 42 ponttal 1640-re nőtt.

Három túra a Mecsekben és Tatabánya 30

A múltkori pécsi túra után (Mecsek éjszakai) ismét Pécsre és a Mecsekbe vetődtünk Áron cimborámmal, s most Szötske nevű túratársunk is velünk tartott (vele először szintén a múltkori hétvégén, de a Zalai dombságban túráztam együtt).

Pécsre már péntek este megérkeztünk, az Apáca utcában, egy középiskolai leánykollégiumban volt a szállásunk, ahová egy kis sörözés után értünk (bár azt hiszem, én ott már csak kólát ittam, elég volt az az 1-2 sör, amit a vonaton elfogyasztottam). Nos, a leánykollégiumban kezdődtek a kalandok, ugyanis a recepción a 225-ös kulcsot kaptuk, viszont a másodikra felérve és az oldalfolyosón nézve az ajtók feletti számokat megdöbbenve konstatáltuk, hogy a 225-ös ajtó nem más, mint a férfi WC bejárata. Ezen aztán jót derültünk, gondoltam hogy ez biztos valami helyi humor, hogy először a WC kulcsát adják oda szobakulcsként. Azért mégsem akartunk a mosdókagylók meg a piszoárok mellett letáborozni (meg annak olyan Fűrész I. hangulata is lett volna), így mentem is vissza reklamálni a recepcióra, de aztán kiderült, hogy csak bambák voltunk, mert pár ajtóval arrébb volt egy 225-ös hálószoba is, de a fene se gondolta, hogy ilyen redundancia van a helyiségek számozásában.

A leánykollégiumról nekem Szabó Magda Abigélje jutott eszembe, meg a híres balassagyarmati túszdráma a 70-es évekből, ez utóbbit regény formájában olvastam is, egyik túratársamnak azonban a vicces rajzokkal, poszterekkel teleragasztott ajtókról más jutott eszébe: "Milyen együtt menstruálások lehetnek itt!" Genderológiailag talán nem volt túl polkorrekt, de ezen úgy elkezdtem nevetni, hogy majdnem a falnak estem. Áron tavalyi emléke volt, hogy akkor Bieber meg Timberlake poszterek sokaságát látta ittjártakor (végül is Justin-Justin), ezekkel most nem találkoztunk, de annyira nem is bántuk.

A 225-ös szobában két darab emeletes ágy volt, ezeken kerestünk helyet magunknak. Az enyém az egyik alsó ágy lett, ami alapvetően frankó dolog, még ha a TTMR pontjaim is megtett túráim nem is indokolták, de nem törődtünk a hieararchiával. Az ágy léceire volt pár vicces és korábbi eseményeket dokumentáló felirat írva: "kicsi a bors, de tényleg", vagy "itt szenvedtünk 12 napot", illetve "itt dugtam meg az első nőmet".

Fölöttem Szötske aludt, és ahogy időnként forgolódott, vészesen nyikorgott az ágy, amitől kicsit megijedtem, és próbáltam statikailag felmérni, hogy vajon nem fordulhat-e elő, hogy leszakad, és akkor engem agyonüt. De aztán arra jutottam, hogy erre kicsi az esély, mert hát csak elég erősek ezek a lécek, meg Szötske sem olyan nehéz. Meg ha eddig nem szakadt le, miért pont ezen az éjszakán történne tragédia, és miért pont velem.

Így is lett, reggel örömmel ébredtem arra hogy még élek, nem zuhant rám a felső ágy Szötskéstül, és némi készülődés után gyalog indultunk első túránk rajtjába, a Kikelet Hotelbe. Először egy 5,2 km-es minimaratont teljesítettünk, mely a Misina csúcsára ment fel a kilátóhoz és vissza (ezt 1 óra 5 perc alatt tettük meg), majd beneveztünk a 41 km-es maratonra. Ez először szintén felment a kilátóhoz, majd Mánfa - Orfű - Abaliget - Éger-völgy útvonalon tért vissza a Kikelet Hotelbe. Az Orfűi tónál Áron megszólaltatta a telefonján a Fishing on Orfű c. dalt, és együtt énekeltük, hogy "Fishing on Orfű, dancing in the nightclub". Gégen-kútnál ittunk a forrásból, és kitaláltam egy reklámszlogent is: Gégen-kút, immer gut! Volt egy-két erdei tornázóhely hely, az egyik ilyen állványon tolódzkodtam is a crossfit jegyében. Ezt a túrát 10 óra 15 perc alatt teljesítettük, de közben azért volt pár pihenőnk, Éger-völgyben Teca mamánál például mindhárman ettünk egy-egy adag rántott húst. De ha már Pécsett voltunk, indultunk még egy harmadik, éjszakai túrán is, az "Álmában csenget egy picit" című 12,4 km-es sétán, mely a 100 éves pécsi villamosnak állított emléket. Itt Áron már az elején gyorsabb tempót vett fel, így mi kicsit lemaradva, de kedves hölgykoszorúban teljesítettük a túrát, mely szintén felment a Misinára, így egy nap alatt háromszor is megmásztuk a város híres hegyét. Néhány új, eddig nem ismert jelzésbe is botlottam a mecseki túrák során (Szent Márton út, valamint kék lábnyom Mánfánál, az Árpád-kori templomnál), melyekkel hamarosan a játékom is kibővítem.

Egy újabb éjszaka következett a Diderot regényéről elnevezett utca leánykollégiumában, majd reggel az 5:15-ös vonattal indultunk vissza Budapestre, ahol elbúcsúztunk Szötskétől, és Áronnal mentünk a Tatabánya 30-ra, ahol seprők voltunk. A felsőgallai rajtban ettünk-ittunk, majd utolsó indulókként teljesítettük a bő 30 km-es távot, közben a fákról szedegetve a túra alkalmából kihelyezett irányjelző papírokat. Ezek tűzőgéppel voltak a fák kérgéhez erősítve, és kombinált fogóval dolgoztunk (egyik-másik eltávolítása nem ment könnyen, egy kapocs meg is szúrta a matatóujjam; itt megint lett egy csipetnyi halálfélelmem, hogy nehogy vérmérgezést kapjak, no de csalánba nem csap a ménkű). Az idő gyönyörű volt, és a táj is megfogott (a festői Sárkánylyuk-völgy, Vérteskozma) - legutóbb egyébként a tavalyi tavaszi terepfélmaraton alkalmával jártam a Vértesben. A túrán találkoztunk Barta Lászlóval is (nem a Tatabánya 30-on vett részt, hanem geocachingozott), de szórakozottságomban elfelejtettem neki gratulálni a Kör teljesítéséhez.

Azért az igazsághoz tartozik, hogy az irányjelző papírok nagy részét Áron szedte le, mivel gyorsabban haladt mint én, és általában a nagyjából fél perces megállásai, papírszedései alatt értem utol. Így is megdicsért, hogy azért kezdek gyorsulni, és valóban, jó edzések voltak ezek a túrák. A Tatabánya 30-at 6 óra 55 perc alatt teljesítettük.

A Tatabánya 30 után busszal mentem haza Felsőgalláról Újvárosba, és mivel Tatabányának ezen a részén már hosszú évek óta nem jártam és nem is ismerem a környéket, rácsodálkoztam a sok szegényes utcára, melyekhez képest még az átlagosnak mondható újvárosi lakótelepem is mintha elitrezervátum lenne.

A hétvégi négy rövidebb túrával összesen 90,6 kilométert gyalogoltam (2955 méter emelkedővel), így 134 ponttal 1598-ra nőtt az idei TTMR pontjaim száma.

Interjú Sistergővel, a Kinizsi Százas és az Iszinik 100 ismert alakjával

Íme egy interjú Sistergővel, aki 2006 óta minden Kinizsi Százast teljesített, és az Iszinik 100, azaz a fordított Kinizsi Százas legendás pontőre. Nagyrészt neki köszönhetem, hogy végül végül sikerült legyőznöm tavaly a "mumusomat", az Iszinik 100-at és a Csoportos Privát Isziniket. Válaszaiból néhány hasznos tanács is leszűrhető a Kinizsi Százas és úgy általában a hosszútávú túrák sikeres teljesítésével kapcsolatban. (kép forrása: futas.net)

- Szia Sistergő, hogyan ismerkedtél meg a Kinizsi Százassal?

- A Pilisben lelkesen áradozott róla egy bringás. Ő ültette el az indulás gondolatát. 

- Mi jut eszedbe, ha azt hallod, "Kinizsi Százas"?

- A buli, az ünnep.

- Szerinted - amennyiben ez meghatározható - mennyi a K100 sikeres teljesítésében a fizikai felkészülés, az akaraterő és a felszerelés szerepe?

- Ezt én is szeretném tudni. Az eddigi véleményeim nem bizonyultak tartósnak. Jelenleg úgy gondolom, hogy egyénenként változó. Akaraterővel (és megfelelő felszereléssel) a fizikai felkészülés kiváltható. Megemlítenék egy negyedik fontos tényezőt, a rutint. Persze akadnak akiknek ez sem kell, egyszerűen ráéreznek az ideális haladásra. Rutin hiányában ahogy rakódnak egymásra a hibák, úgy csökken az esély a teljesítésre. Ezek közül néhány, amelyekre ritkábban gondolnak. Ilyen a hegymenetben való „résztávozás”, amikor többször is megállnak szusszanni, a tűző napon való pihenés, a nehéz batyu és az időpocsékolás. 

- A Kinizsi Százas klasszikus (Csillaghegy - Szárliget) vagy új (Békásmegyer - Tata) útvonala áll hozzád közelebb?

- Az elsőn Szárligetre érkeztem, tehát az.

- Ha jól tudom, az összes eddigi Csoportos Privát Isziniken ott voltál, az a túra mennyiben jelent mást vagy többet számodra a Kinizsi Százasnál?

- Igen, az összes CSPI-n ott voltam. A két túrához más a hozzáállásom. A Kinizsin több száz emberhez szólok, beszélgetek, próbálok segíteni. Végigmenni a szlogen szerint „sima ügy.” A CSPI-ken kicsi a létszám, sok időt töltünk együtt, jobban megismerjük egymást. Nincs szintidő és teljesítési kényszer, ezért már az elején kiüthetem magam. Fáradtan, erőtlenül vánszorogni a csapattal, azt hiszem ez vonz engem. 

- Több túra (például az Iszinik 100) elismert pontőre is vagy, miben látod a pontőrködés szépségét?

- Abban, hogy pontőrként én is tehetek valamit a közösségért. 

- Ezzel kapcsolatban szeretnék megemlíteni valamit. Ebben Jaat mester a példaképem. Mivel a Jaat féle frissítőpontnál jobbat nem lehet létrehozni, ill. Pygmeánál többször nem tudok pontőr lenni, marad a „Sistergő féle” pont. Az élet furcsasága, hogy a példaképemnek a totál ellenkezőjét csinálom.

- Mely sportteljesítményedre, eredményedre vagy a legbüszkébb?

- 1980-ban egy verseny utolsó napján 40 km-t bringáztam törött kulcscsonttal, (10 km-t NDK macskakövön) 8 bar-ra fújt kerekeken. Mit mondjak? Többször sírtam, de nem adtam fel, időben célbaértem.

Köszönöm szépen az interjút Sistergőnek, és még sok Kinizsi Százas teljesítést és Iszinik 100 pontőrködést kívánok neki.

Kapcsolódó bejegyzések:

Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével
Interjú Asciimóval, az Iszinik 100 rendezőjével 
Interjú a "kispistázás" szó megalkotójával, Dr. Torday Lászlóval

Hogyan ereszkedjünk le könnyen és gyorsan a Getéről?

A Kinizsi Százason bizonyára sokak fejében megfordult már, hogy hogyan lehetne a legegyszerűbben és leggyorsabban leereszkedni a Getéről. Nos, Warren Miller videója bemutat egy elég hatékony és látványos módszert, mellyel elkápráztathatjuk túratársainkat.

(Figyelem, előtte sokat gyakoroljunk, mert könnyen a baleseti sebészeten találhatjuk magunkat; a szaltónál legyünk különösen körültekintőek!)

A Kör - egy újabb álom

A napokban hallottam egy nagyszerű és embert próbáló kihívásról, melyhez képest a Kinizsi Duplám egy könnyű séta volt: ez pedig nem más, mint a Kör, melynek távja ugyan "csak" 152 kilométer, viszont 7100 méter emelkedőt tartalmaz, és mindössze 30 óra van a teljesítésére. Különlegessége, hogy nem rendezvény, nem teljesítménytúra, ugyanakkor azért vannak szabályai. Az erőpróba útvonala a Börzsönyben kanyarog, és Csanya az egyik ötletgazdája.

A Kört eddig egy ember teljesítette sikeresen, Barta László  (28 óra és 45 perc alatt), és a napokban próbálja meg a teljesítését Márton Dani (frissítés: ő is sikeresen teljesítette a Kört, 27 óra 23 perces idővel).

Azt hiszem, a teljesítése legalább akkora katarzist jelentene, mint amikor az első Kinizsi Százasomon célba értem, és édesapámat is büszkeséggel töltené el, ha a Kör egyik teljesítője lennék. Ráadásul az is bogarat ültetett a fülembe, hogy Csanya szerint 20-25 hazai túrázó, terepfutó képes jelenleg a Kört szintidőn belül végigjárni, és további 20-25 lehet képes néhány éven belül. Jó lenne ebbe a szűk elitbe, "top ötvenbe" tartozni.

Ahogy a 2013-as évem a Kinizsi Százas esztendeje számomra (ha minden jól alakul, az Iszinik 100-al és a CsPI-vel együtt ötször fogom végigjárni idén a K100 útvonalát; valamint részt vettem a Kinizsi Százas "ősén", a Nagyszombati Százason is), úgy 2014-ben a Körre próbálok majd felkészülni, és néhány további komoly kihívást is megpróbálok majd legyőzni. Persze a Körig még hosszú és küzdelmes lesz az út, sok túrázással, kocogással, lépcsőzéssel, ugrálókötelezéssel, fekvőtámasszal.

A NaHáT 90 teljesítménytúra nahát-élményei

Az idei volt a második NaHáT 90 túrám, nem aludtam, így egy kicsit még mindig fáradt a búrám. De ahogy említettem tavaly is, ez a túra tényleg trú, nem hamis. Lököm is a beszámolót, csekkoljátok szeretettel:

Kezdjük tán ismét azzal, hogy NaHáT 90 különlegessége, hogy bár tíz kilométerrel rövidebb a Kinizsi Százasnál, sokkal több lejtőn és emelkedőn át vezet (a K100 2750 méterével szemben 3800 méter az összes emelkedő, ami száz kilométerre vetítve bőven 4000 méter felett lenne), ezért számszerűsíthetően és bizony érzésre is nehezebb túra a Kinizsi Százasnál. Mindez a TTMR pontokban is megmutatkozik, a NaHáT 90 talán az egyetlen olyan hazai teljesítménytúra, mely bár rövidebb a K100-nál, mégis több TTMR pontot jelent.

A túra minden izgalma ellenére most kevésbé volt kalandos mint tavaly, nem kergettek meg kutyák, és Lestat sem sétált bele a törökmezei halastóba. Az idő kellemesen ősziesen tavaszias volt, ezernyi színben pompázó levelek borították az ösvényeket, és tarkították a távoli hegyeket. Éjjel azonban jött egy kis eső is, ami az út későbbi szakaszait elég sárossá tette - ahogy mondani szokták, úgy hiányzott mindez, mint egyszeri trafikosnak a 18 év alatti próbavásárló.

A túra most is kemény volt, a Csóványosra vezető úton több holtpontom is volt, mondtam is magamban: "nem lehetek ennyire lányos, hogy megsz*passon a Csóványos!" Bizony, a Csóványos, ahonnan nappal a kilátás látványos, feljutni oda tehát semmiképp sem hátrányos, bár mi 21:10-re értünk oda, s ilyenkor a horizont már kátrányos.

A túrára egyébként Áronnal és Varjas Andrással indultam, de aztán már a rajtban elváltak útjaink, mivel ők gyorsabban és néhány kitérővel (egy túramozgalom miatt néhány környező várat, romot is felkerestek) tervezték teljesíteni a túrát.

Viszont rögtön a túra elején találkoztam Bubuval, akivel aztán csaknem a teljes távot együtt tettük meg, és Ottorinóval is, akit most láttam először személyesen. Megköszöntem neki személyesen is a kritikáját, és engedélyét kértem, hogy közölhessem a blogomban. De nem csak Ottorinóval találkoztam, hanem például először láttam a Kinizsi Százas egyik legendás alakját, régi motorosát, egyik legtöbbszörös teljesítőjét, Corradi Surdot, akinek Bubu be is mutatott. Találkoztunk Márton Danival is, a rajtnál pedig Rudolf Istvánnal.

A Fekete-völgyi panziónál láttunk motoros hajtányokat és kisvonatot a különleges, 600 mm-es nyomtávú síneken, és jó étvággyal elfogyasztottuk a virslit kenyérrel és mustárral. A panzióban épp egy lagzi előkészületei zajlottak, így sajnos ott nem volt alkalmunk bevásárolni. Bubu sem tudott így kávét venni, ezért a túra végére elég zombi lett (igaz, valamelyest én is), és heroikusan küzdött az álmosságával. Találkoztunk Popeye-jel is (akivel legutóbb a Mecsekben túráztunk együtt) és több túrázó hölggyel, egyikükről most jutott eszembe, hogy honnan ismerős: egy időben mintha a csepeli héven láttam volna néha, amikor még arra laktam.

Mivel Fekete-völgyben és később Bányapusztán (ahol éjfél körül babgulyást ettünk, és vártuk hogy csillapodjon az eső) elég sok időt vesztettünk (összesen legalább másfél-két órát), így Nagymaroson az utolsó pár száz métert kocogva tettem meg, és éppen reggel 7:00-re, pontosan 24 óra alatt értem a célba.

Összefoglalva a NaHáT 90 idei nahát-élményei: nahát, ez még mindig egy nagyon kemény túra. Nahát, ilyen sem volt még: lényegében másodpercre pontosan a szintidő alatt teljesítettem egy túrát. S nahát, milyen kicsi a világ: az Inóci-nyereg után mintha még régi cimborám, a pasaréti lelkipásztor (akitől először hallottam a Kinizsi Százasról) édesapját is láttam volna, amint két lányával kirándult.

Ottorino kritikája A világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolójáról

Ottorino, a Kinizsi Százas hatszoros teljesítője, több olvasmányos túrabeszámoló írója vetette papírra "A világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolójának" első kritikáját. Aránylag éles bírálat, ugyanakkor csaknem minden meglátásával egyetértek (így utólag magam is rájöttem a "beszámolóm" több hibájára, de jövőre már valamivel bölcsebben látok neki a túrabeszámolóm írásának). Elemzésével megtisztelt és ezúton is köszönöm, s Ottorino hozzájárulásával most a blog olvasóival is megosztom:

Élvezettel olvastam "A világ legrosszabb Kinizsi Százas beszámolóját". Jaj, bocsánat! Nem legrosszabb, hanem leghosszabb. Ejnye, mennyire más értelmet ad egy szövegnek egyetlen betű elgépelése. Félretéve a tréfát: Az írásodat bevezető idézetekből rögtön kiderül a K100 iránti leplezetlen szeretet és tisztelet, amit a mű az ő teljes terjedelmében folyamatosan erősít.

A sötét oldal tábora jut eszembe. A fanyalgók szerint vannak (sokkal)hosszabb, (sokkal)nehezebb, (sokkal)jobb nevezési díj/szolgáltatás arányú (brrr!) teljesítménytúrák. Nos, igazuk van, de ők, szegénykék nem érzékelik egy megfoghatatlan valami, egy, a teljes túrát belengő speciális Kinizsi érzés jelenlétét.

Kontra fanyalgók, magam a Kinizsi vonzáskörébe tartozom, bár ezt olyan explicit módon még nem nyilvánítottam ki, mint Te teszed folyamatosan, ám abban azért reménykedek, hogy beszámolóim erőteljesen közvetítik a külvilág felé a Kinizsivel kapcsolatos érzelmeimet.

Többeknél a rendezvény szellemének vonzerején túl a presztízse is sokat nyom a latban. Nézzük a "nagyágyúkat", akik tényleg sokkal hosszabb, nehezebb túrák sorát jegyzik! Majd' mindegyikük naptárában minden évben szerepel a K100 bejegyzés. (Jut eszembe: Súlyos oka lehetett Józsinak, hogy a [ha jól emlékszem] 17-es szériáját idén megszakította. Sajnálom.)

Visszatérve a beszámolódra. Művedben a Kinizsi Százashoz- vagy a túrázáshoz általában kapcsolódó gondolatok, úgymint: a felkészülés-, a kaja-, a pia-, a pina-, az útvonal-, az anekdoták-, az információk-, a látvány-, a szépség-, a fájdalom-, a gyötrődés-, a tapasztalatszerzés-, az eufória fordulatos leírása, felfűzve az útvonal kacskaringós szálára, hosszú időre a monitor elé ragasztott, és hatására szinte újra átéltem az idei Kinizsi egyes szakaszain velem történteket. Ám a vége felé fészkelődni kezdtem a székben azoknál a részeknél, ahol magáról az írásról írsz hosszasan.

Távol álljon tőlem, hogy kritizáljam a munkádat, sőt, annyira tetszett, hogy azért tennék néhány apró észrevételt, hogy a következő még szenzációsabb legyen. Kérlek, ne nagyon utálj érte!

Tehát, írás az írásról: Az olvasót nem érdekli, hogy az szerző mennyire volt fokhagymaszagú, amikor a művet kiizzadta, vagy, hogy hány billentyűzetet taposott szét a küszöbön az alkotói válságtól elgyötörve. Az olvasó azt szereti, amikor szárnyalhat a fantáziája, és megszűnik számára a most. Az olvasó szórakozni szeret. Az írásnak önmagáért kell beszélnie. Az említett résszel kapcsolatban bennem is felmerült az, amit magad is említesz a karakterek számának szaporításáról...

Más: Kicsit zavaró volt még (vissza is lapoztam, mert azt hittem, hogy véletlenül rákönyököltem a -ra), hogy a Víziorgona utcai rajt után találkozol egy rakás emberrel útközben, majd egyszer csak a Pilis-nyeregben talállak. Még ha annyira eseménytelen volt is a túra első negyede, akkor is biztos voltak benne olyan mozzanatok, amelyekről- vagy amelyekkel kapcsolatban mesélni lehetett volna, hogy legalább az átmenet meglegyen. Gondoljunk egy nulladik "bálozóra", aki a beszámolót olvassa. Nem mellesleg a bővebb átkötés növelte volna a beszámoló terjedelmét is.

Van itt még valami, ami tán nem is ide tartozik, de mégis megemlítem. A Kinizsi rendezésével kapcsolatban már az első teljesítésem óta van egy szálka a szememben, ami sokak indulását a túrán évről évre akadályozza, sőt megakadályozza, és már többen fel is szólaltak ellene. Növelné a szervezőkre gyakorolt nyomást, ha Te is (mint celebritás) felhoztad volna valamilyen formában a Mega beszámolódban. Igen, ez az orvosi igazolás abszolút fölösleges megkövetelésének a problematikája. Lehet, hogy nem akarod elrontani a jó kapcsolatodat a főszervezővel, de talán éppen a jó viszony miatt lehetett volna erről is írni. Jó, elfogadom; lehet, hogy ünneprontás lett volna ezzel előhozakodni, rossz szájízt hagyhatott volna maga után.

A Balaton-átúszáshoz csak annyit, hogy oda is olyasmi alázat kell, mint a Kinizsihez, no meg persze nem kevés uszodai edzés. Örömhír, hogy augusztus 18-án, idén először megrendezték az "I LOVE BALATON 2x" 4400 m-es úszást, ami a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon zajlott. Remélem ebből is tradíció lesz. (Lásd: ilovebalaton2x.hu). Persze az "igazi" csakis a Révfülöp-Boglár 5,2 marad. Ugye? (Sajnos az utóbbit idén nem teljesítettem, mert addig halasztgatták, míg rácsúszott a Daróczy virtus úszásra [Paks-Kalocsa 15 km a Dunán], és én inkább azt választottam.)

Végül, hogy pozitív dologgal zárjam a levelet, innen is gratulálok a Békásmegyer - Tata - Békásmegyer (Még leírni is hosszú.) erőpróbádhoz. Fantasztikus, elképesztő, pokoli, meg minden, amit akarsz. Magammal nem tudnám elfogadtatni feladatként, csak tán, ha még egyszer születnék.

Szeretném, ha építő kritikának-, nem pedig okoskodásnak-, kioktatásnak tekintenéd ezt a levelet, természetesen lehet vele nem egyetérteni.

Túratársi üdv: Ottó.
Budapest, 2013. augusztus 26.

Kapcsolódó bejegyzés:
Gondolatok a Kinizsi Dupláról, élmények, tapasztalatok

Idei ötödik futásom a Margitszigeten

A napot egy rövid futással kezdtem reggel, munka után pedig a Margitszigeten kocogtam egy kört. Ezúttal is a hátizsákommal futottam, és sikerült több mint másfél percet faragnom a legutóbbi időmön, s ezzel az idei leggyorsabb körömet futnom: 28 perc és 5 másodperc alatt értem körbe (az eddigi abszolút rekordom 25 perc 31 másodperc, hátizsák nélkül).

Futás az állomásra 4.

Hosszú idő után újra úgy mentem reggel a vasútállomásra, hogy végig futva tettem meg az utat (legutóbb április végén, még a Kinizsi Százas előtt volt erre példa). Most időben elindultam, tehát nem azért kocogtam, mert késésben voltam, csupán az edzés kedvéért. Mértem az időt is: a ház ajtajától a peronig 7 perc 23 másodperc alatt értem, ami 20 másodperccel gyengébb a rekordomnál (igaz, inkább kényelmesen kocogtam mint minden erőmet beleadva, hogy a délutáni margitszigeti futásra is maradjon erőm, ahol viszont rekordot szádékoztam dönteni).

Idei negyedik futásom a Margitszigeten

A múlt csütörtöki "szezonnyitó" futásom után ma újra voltam kocogni a Margitszigeten, ezúttal is egy kis hátizsákkal. A múltkori köridőmön több mint egy percet javítottam: akkor 30 perc 51 másodperc alatt futottam körbe a szigetet, most pedig 29 perc 38 másodperc alatt.

A fekvőtámasz könnyűsége és nehézsége

A teljesítménytúrázás egy aránylag olcsó sport, hiszen a túrákra általában pár száz (de legfeljebb pár ezer) forint a nevezési díj, egyáltalán nem igényel speciális felszerelést (persze ilyesmibe is be lehet ruházni, de nem szükségszerű), és aki szerencsés helyen, valamelyik hegységhez, népszerű kirándulóhelyhez közel lakik, annak utaznia sem kell hozzá messzire.

Van azonban egy még olcsóbb sport, ahol nincs nevezési díj, semmiféle felszerelést nem igényel (sőt akár meztelenül is végezhető), és még utazni sem kell hozzá sehová, mégis nagyszerűen megmozgatja az embert, hatékonyan növelve testi erejét és kitartását. Ráadásul a gyalogláshoz hasonlóan egy alapvető, sőt életszerű mozgásforma, hiszen jó edzés a misszionárius pózra és annak variánsaira is (tehát ebből a szempontból is természetesebb az edzőtermi fekvenyomásnál, ráadásul egészségesebb is). Nos, ez a fantasztikus sport nem más, mint a fekvőtámasz.

Ugyanakkor éppen abban rejlik a nehézsége is, hogy nem kell hozzá kimozdulni otthonról, és nem igényel semmiféle kiadást és előkészületet, hiszen így még jobban próbára teszi az elszántságunkat, következetességünket és rendszerességünket. Mert ha mondjuk az ember elindul túrázni, vagy összepakolja a felszerelését és lemegy az edzőterembe vagy a focipályára, akkor onnan már "nincs visszaút", de legalábbis nehezebben gondolja meg magát, ráadásul várnak rá a sporttársai, csapattársai is. A fekvőtámasznál viszont nagyon könnyű azt mondani, hogy majd egy óra múlva, vagy majd holnap, és komolytalan hozzáállásunk miatt senkinek sem kell magyarázkodnunk. Viszont épp emiatt, ha rendszeresen rászánjuk magunkat, nem csupán testünket formálja és edzi, hanem az akaraterőnket is.

Gondolatok Harland Sandersről

Amikor úgy érzem időnként, hogy még nem vittem túl sokra, hogy ennyi idős koromra már igazán lehetnék híres és gazdag, pályára állíthattam volna egy vagy több startup céget vagy írhattam volna egy vagy több regényt, vagy akár a sportban is vihettem volna többre eddigi csúcsteljesítményemnél, a Kinizsi Duplánál, olyankor eszembe jut Harland Sanders.

Legutóbb épp egy belvárosi KFC étteremben, egy Big Boss szendvicset eszegetve (mely egy emeletes szendvics, tulajdonképpen a KFC Big Macje) jutott eszembe ez a dolog, és el is meséltem a velem szemben ülő lánynak.

S hogy kicsoda Harland Sanders? Ő alapította a KFC (Kentucky Fried Chicken) gyorsétteremláncot, az ő arca látható a cég logóján. Bár már egész fiatalon is foglalkozott csirkesütéssel, az igazi áttörést és a hírnevet 62 éves korában sikerült elérnie, ekkor kezdtek el franchise rendszerben sorra megnyílni a KFC éttermek.
Harland Sanders késői karriere, kiteljesedése reményt ad, hogy még nincs késő, hogy még van időm. Persze ennek megvan az a veszélye is, hogy patópálosan elodázza az ember a tennivalókat, az ötletek megvalósítását, ezért igyekszem a jelenben is minél többet tenni, ugyanakkor tudom, hogy nem lehetetlen, hogy később olyan dolgokat is elérjek, melyekről ma még szinte álmodni sem merek.

Ott van például a Tor des Géants (TDG), a világ egyik legnehezebb teljesítménytúrája, terepfutóversenye, mely az olasz Alpokban kanyarog 330 kilométer hosszan, 24.000 méteres szintkülönbséggel, azaz a távja 3,3-szor, a szintkülönbsége pedig csaknem 9-szer több a Kinizsi Százas hasonló adatainál. Egyszer olvastam egy statisztikát, mely szerint a TDG-t teljesítők átlagéletkora 40 év felett van. Ennek az lehet a magyarázata, hogy ebben a korban már kitartóbbak és nagyobb önismerettel bírnak a sportolók. Ma még szinte lehetetlennek tűnik, hogy egyszer eljussak oda és helytálljak, de ki tudja, talán majd egyszer...

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas tipográfia IV. (KFC)
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Lokomotív 424 teljesítménytúra III.

Idén harmadszor is voltam a Lokomotív 424 teljesítménytúrán a Börzsönyben, ezúttal öcsémmel és egy cimborájával, Bálinttal (Dunakesziről Bálint édesapja vitt el minket autóval Szokolyára, a rajtba, majd ő is jött értünk). A Lokomotív 424 egyébként a Kinizsi Százas után az a teljesítménytúra, amit eddig a legtöbbször teljesítettem (a K100-at eddig hétszer). Az útvonal egyre ismerősebb, köszönhetően az erre kanyargó BEAC Maxi 110-nek is.

Az időjárás elég változatos volt, a reggeli órákban és a Csóványoson elég hideg volt és sokszor a szél is feltámadt, míg később egész kellemes idő lett.

Idén 9 óra 37 perc alatt mentünk végig a távon (a szintidő 10 óra), ami pár perccel jobb a két évvel ezelőtti 9 óra 40-nél, tavaly viszont 8 óra 45 alatt teljesítettem a 42 kilométeres távot (igaz, akkor nem nagyon álltam meg szedret szedni). Ha minden jól megy, két év múlva pedig átvehetem majd az ötödik teljesítés után járó jelvényt.

Az idei TTMR pontjaim száma a most szerzett 68 ponttal 1318-ra nőtt.

Idei harmadik futásom a Margitszigeten

Több hónap kihagyás után (legutóbb áprilisban futottam a szigeten) ma újra kocogtam a Margitszigeten egy kört. 30 perc és 51 másodperc alatt értem körbe, azaz bő 5 perccel voltam lassabb a tavaly májusi rekordomnál, igaz, most egy kis hátizsák is volt rajtam.

A hétvégi négy rövid túra rávilágított, hogy bizony erősödnöm kell, az emelkedőkön felfelé sokat gyorsulnom, robbanékonyabbnak lennem, így mostantól legalább hetente kétszer fogok kocogni, újra elkezdek rendszeresen fekvőtámaszokat nyomni, és ha csak tehetem, lift helyett a lépcsőt használom majd. Talán még ugrókötelezni is fogok. Mert nagy terveim vannak (idén még Iszinik, CsPI, Prágai Százas; jövőre pedig a Kinizsi Százas mellett a Terep Százas, Kazinczy 200; sok-sok év múlva pedig talán egyszer a Tor des Géants), amikhez bizony keményen kell edzeni, nem elég csak a blogot írogatni a fotelból.

Egy hétvége, három tájegység, négy kis túra

Egyik túratársam, Áron javaslatára és társaságában négy rövid túrán vettem részt a hétvégén, a "fél Dunántúlt" bejárva. Gondoltam, jó buli lesz a hétvégét hosszú vonatozásokkal, sörözéssel és persze természetjárással tölteni, és nem is csalatkoztam hogy hozzá csatlakoztam. Mielőtt a kilométergyűjtésbe fogtunk volna, a Mechwart ligetnél a Pointer Pubban megittunk néhány korsó házisört (pontosabban én csak egyet, igaz, literes volt a korsó), politizálgattunk (ami egyébként ritkán szokásom; főleg a hazai aktuálpolitika orwelliségét érintette egyébként a társalgásunk), és persze a jövő év márciusára tervezett Iszkiri teljesítménytúra is szóba került.

A túrasorozatot a Budai-hegységben kezdtük péntek éjjel az Éjszakai zörejek 10 km-es majd pedig 23 km-es távjának teljesítésével, majd szombat délelőtt a Zalai-dombságban a Kanizsa 20 teljesítménytúrával folytattuk (mely abból az iskolából indult, ahonnan a Rockenbauer 130 is), szombat éjjel pedig a Mecsek éjszakai teljesítménytúra 37 km-es távja következett. Ezen már jóval lassabb voltam Áronnál, így a túra nagy részét egyedül tettem meg, és vasárnap már nem is jutottam el a még tervezett Retro túrákra a Budai-hegységbe (a Mecsek éjszakai utolsó 15 km-ét Popeye társaságában tettem meg, illetve előtte egy darabon két katonával). Áron körülbelül két órával volt gyorsabb nálam a mecseki túrán, és a Retro túrák több távját is sikeresen teljesítette vasárnap.

Nézzük a túrákat a számok és az élmények tükrében: az Éjszakai Zörejek 10 km-es távját (egészen pontosan 10,2 km, 410 méter emelkedővel, szintidő: 4 óra) 1 óra 47 perc alatt teljesítettük, ez 5,72 km/órás sebességet jelentett. A 23 km-es távot (23,2 km, 1025 méter szintkülönbség, 7 órás szintidő) 4 óra 10 perc alatt, 5,57 km/órás átlagsebességgel tettük meg. Az Éjszakai Zörejeken összefutottam Sznuupival és családjával is, be is mutatott, hogy "ő Sanyi aki oda-vissza végigment egyedül a Kinizsi Százason", amitől még egy kicsit zavarba is jöttem, de azért jólesett. Egy másik "kinizsis" ismerőssel is találkoztam: az Erzsébet-kilátónál Mancocka volt az egyik pontőr.

A Kanizsa 20 (20 km, 300 méter, 6 óra) céljába 4 óra 25 perc alatt értünk (4,53 km/óra), de ebbe egy fél órás sörözés és a Romlott-vár megtekintése is belefért. A két Rockenbauer 130-am során már jártam ezen a vidéken, illetve akkor a Zalai-dombság északi részén, most pedig a délin, és ez valamivel eltérő képet mutatott, bár ebben nyilván az is közrejátszott, hogy most nem forró nyár volt, hanem borúsabb ősz. A túra után volt egy kis tombola is, amin sajnos nem baseball-sapkát nyertem (mint Áron tavaly), hanem egy csomag kéztörlőt, de azért ennek is örültem. A vasútállomáson a presszóban várakoztunk kicsit, volt a helyben valami szürreális: volt ugyanis egy parkettázott, süppedős foteles sarka lampionnal és dohányzóasztallal, és még egy könyvsarok is.

Pécsre érkezve egy állomáshoz közeli étteremben megvacsoráztunk, majd egy kocsma előtti buszmegállóban vártunk a helyi járatra. Itt szintén volt egy szürreális élmény, a kocsmába betérő legalább hetvenéves, prostituáltnak kinéző hölgy képében (itt eszembe jutott Petri György verse), és mivel épp az Iszkiriről és a tervekről beszéltünk Áronnal, Áron megjegyezte, hogy "na, ez is tele van tervekkel", mire én mondtam, hogy "ha szerencséje lesz, nem csak tervekkel lesz tele". Valahonnan egy Szécsi Pál dal szűrődött ki, mire Áronnak eszébe jutott a "Pécsi szál", nekem meg erről az egészről Sztaniszlovszki örökzöldje, a csíkos sikló. A busszal Uránvárosig mentünk, onnan gyalog sétáltunk fel Teca Mama kisvendéglőjéhez, ahonnan a túra indult, és mely a körtúra céljaként is szolgált (jó 15 éve, kamaszkoromban már jártam egyszer - vagy talán többször is, de egyszer biztosan - Teca Mama kisvendéglőjében, még édesapámmal és öcsémmel, szintén egy teljesítménytúra alkalmával). Ott találkoztunk Peszával, aki mesélte, hogy szokta olvasni a blogomban az interjúkat, ez megint csak jólesett.

A Mecsek éjszakai túrán (37,4 km, 1290 méter, 10 óra) már lényegesen lassabb voltam, itt már az elején lehagyott Áron, és végül 9 óra 15 perc alatt értem a célba (4,04 km/óra), igaz, egyszer-kétszer elbolyongtam ill. volt hogy percekig jelzést kerestem. Ez volt egyébként az első alkalom, hogy ismeretlen vidéken éjszaka túráztam. Az első kilométerek parkerdős, sétányos, pados, fahidas terepen  kanyarogtak, de aztán voltak azért komolyabb, sziklás részek is.

A négy kis túrán összesen 90,8 kilométert gyalogoltam (3025 méter emelkedővel) 19 óra 37 perc alatt, 4,63 km/órás átlagsebességgel, a TTMR pontjaim száma pedig 136 ponttal növekedett, így már 1250 pontom van idén.

A túrák legfontosabb tanulsága az volt, hogy ugyan a kitartásom nagyjából rendben van (persze azon is lehet még javítani), de a tempómat bizony fokozni kell, ha még komolyabb túrákon, versenyeken is szeretném majd megállni a helyem (idei nagy cél a Prágai Százas teljesítése, jövőre pedig a Terep Százas - nagyrészt kocogva -, az Árpád vezér 190 és a Kazinczy 200). Áron tempóját tartva bizony hamar kifulladtam, kifáradtam, ilyen sietősen még az aránylag rövidebb túrák is kemény edzésnek és komoly próbatételnek bizonyulhatnak.

Mint említettem, a Mecsek éjszakai túra utolsó kilométereit Popeye társaságában tettem meg, aki rábeszélt (igaz, nem kellett sokáig győzködnie), hogy tartsak vele Veszprémbe, egy ottani kisebb teljesítménytúrára, így a vonatozás után hosszas autózás következett. Elég sokat beszélgettünk, többek között Rudolf István fantasztikus 1000 mérföldes túrájáról. Végül aztán a veszprémi túrán nem vettünk részt, viszont meghívott a Gárdonyban lévő saját éttermébe, a Kék-tóba egy finom húslevesre és pizzára (ezúton is köszönöm a szívélyes invitációt és vendéglátást), így jóllakottan és négy kitűzővel és négy oklevéllel gazdagabban tértem haza.

Forester Kinizsi Százas pólója

Japánban állítólag komoly hagyománya és több millió jenes piaca van a használt bugyiknak, még speciális automatákból is meg lehet vásárolni copfos tinilányok és milfek direkt mosatlan csipkés holmijait (persze nyilván ezeket is hamisítják, és kell némi naivitás vagy fantázia ahhoz, hogy az ember elhiggye: valóban az a babaarcú szépség viselte a bugyit, akivel a rafinált tangadílerek hirdetik).

Nos, beszereztem én is egy használt ruhadarabot, igaz, ez nem fehérnemű és még ki is van mosva (viszont biztosan eredeti), s felhasználni sem úgy fogom ahogy a lelkes japán műgyűjtők (persze erről csak feltételezéseim vannak), hanem tisztán tudományos, muzeológiai célok vezéreltek: megszereztem az inges-nyakkendős Forester Kinizsi Százas pólóját, ráadásul ingyen. Egyébként régebben nekem is volt egy ilyen pólóm, de aztán egyszer közvetlenül egy Balaton-átúszás után vettem fel és elszíneződött a naptejtől, és már tán el is kallódott.

Ez a póló viszont hibátlan, no meg mint mondtam, Foresteré, a Kinizsi Százas egyik legendás alakjáé volt, aki kiselejtezte néhány holmiját, és az első jelentkezőnek felajánlotta a szóban forgó K100 pólót, az első jelentkező pedig én voltam. S ha már egy ilyen kincs jutott a birtokomba, elhatároztam, hogy ezentúl gyűjteni fogom a Kinizsi Százassal vagy úgy általában a Kinizsi Pállal kapcsolatos dolgokat, a Kinizsi söralátéttől a Kinizsi-várat ábrázoló váras csokoládén keresztül a Kinizsi Pál figuráig. Kollekcióm része persze az eddigi hét Kinizsi Százas jelvényem, oklevelem, itinerem (melyek közül kettő különösen kedves a szívemnek) és igazolólapom is. Szóval gyűjtővé váltam.