Idei tizenkettedik futásom a Margitszigeten

Hosszú kihagyás után péntek kora délután újra futottam a Margitszigeten, az Iszinik 100-ra készülődve. Legutóbb június végén kocogtam körbe a szigetet, s ahogy akkor, most is két kört futottam, kényelmes tempóban, végig a "komfort zónámban" maradva (bár belátom, olykor ki kell lépni belőle). Pontosan nem mértem ugyan az időt, de nagyjából 1 óra 5 perc alatt tehettem meg a bő 10 kilométeres távot az Adidas Torsion "papagáj cipőmben".

Közben Petőfi Rádiót hallgattam; zeneileg lemaradtam az elmúlt időszakban; most, futás közben hallottam először pl. a Hősök Ikon dalát - tán a Buda felőli oldalon, a teniszpályáknál kocogtam az Ákos dalait feldolgozó és újraértelmező rapnótára.

A napom nekem is felragyogott, az idő kellemes volt, a hangulatom idilli, a futósétányon repülve Az eltűnt idő nyomában c. regényfolyam Swann kötetének - ha jól emlékszem - vége, Swann sétája a Bois du Boulogne-ban jutott eszembe.

Kapcsolódó bejegyzés:

Idei első futásom a Margitszigeten

A Kinizsi Százas és az erő

Az idei Kinizsi Százason egy túratársammal beszélgetve szóba került - pontosabban ő mondta, én csak némi büszkeséggel és (ál)szerény mosollyal hallgattam -, hogy a K100-on indulók és főleg a túrát teljesítők egy válogatott társaság, akiket az "átlagemberek" tömegéből kiemel a természet szeretete, a különleges kihívások keresése, kitartás, céltudatosság. S hogy ezen értékek, melyeket a Kinizsi Százas sikeres teljesítése feltételez és megkövetel, a hétköznapokban is kamatoztathatóak.

Valóban: a Kinizsi Százas erőt ad. Nem csupán testi erőt, hanem lelkit is. Segít átlendülni a mindennapi élet hullámvölgyein és akadályain, kudarcok után felállni a padlóról, olykor újrakezdeni dolgokat. Egy biztos pont, "lelki menedék [...], mint Mekka a zsidóknak, vagy mint Kentucky a csirkéknek", ahogy Ali G mondaná.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas - a motiváció
A Kinizsi Százas és a personal branding
Mitől függ, hogy valaki tudja-e teljesíteni a Kinizsi Százast?
P*ncimágnes-e a Kinizsi Százas teljesítése?

Frissült a Kinizsi Százas teljesítői lista

A napokban frissült, azaz kiegészült a 2011-es adatokkal a Kinizsi Százas teljesítői listája (a listát Győri Jenő vezeti, aki 1981-től 2011-ig az összes Kinizsi Százas túrát teljesítette, a 2008-as kivételével).

kinizsi.org

Kapcsolódó bejegyzések:

Mi értelme van többször is teljesíteni a Kinizsi Százast?

Egyre szűkebb elit

A neandervölgyi ember jól bírta volna a Kinizsi Százast

Korábban azt feltételezték, hogy a neandervölgyi ember rövid lábszára miatt "rossz túrázó" lehetett, a Johns Hopkins Egyetem antropológusainak legújabb kutatásai szerint viszont épp ellenkezőleg: a rövid lábszár hatékonyabb mozgást tett lehetővé az emelkedőkön és lejtőkön. Így a neandervölgyi ember a Kinizsi Százas 2775 méteres szintkülönbségével is könnyedén megküzdött volna.

Index - Tudomány - A neandervölgyi jó hegymászó lehetett

Kapcsolódó bejegyzés:

Aki fél lábbal is teljesítette volna a Kinizsi Százast: Terry Fox

Egy hónap az Iszinik 100-ig

Már csak egy hónap van hátra a 2011-es Iszinik 100 teljesítménytúráig, mely november 19-én kerül - hivatalosan - másodszor megrendezésre (2008-ban volt az első hivatalos Iszinik 100). Nekem ez lesz az első "fordított Kinizsim".

Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100-hoz vezető lépcső
Apa-fia képregény az Iszinik 100-ról
Az Iszinik 100 vélt nehézségei
Frissült az Iszinik 100 honlapja

A Gyatlov túra tragédiája

Figyelem, ezt a bejegyzést csak borzongást kedvelőknek ajánlom!

1991-ben a Kinizsi Százas teljesítménytúrán eltűnt kilenc túrázó.
A bányahegyi ellenőrzőpontot még érintették, utána azonban nyomuk veszett, és azóta sem kerültek elő...

Ez persze nem igaz. Szerencsére a Kinizsi Százashoz nem kapcsolódik ilyen tragédia (bár ez a konspirációs teóriák ill. megmagyarázhatatlan események kedvelőiben kelthet némi hiányérzetet). De ha nem is 1991-ben, hanem 1959-ben; nem májusban, hanem februárban; s nem hazánkban, hanem a Szovjetunióban, az Urál hegységben valóban megtörtént egy különös, máig sem tisztázott esemény, melyről a Konteo blogban találtam egy rövid említést, de hamarosan valószínűleg egy teljes, önálló bejegyzés is születik majd Tiboru tollából a Gyatlov (Dyatlov/Djatlov) túra tragédiájáról.
(frissítés: íme Tiboru posztja)

Tehát 1959 februárjában történt, hogy kilenc tapasztalt túrázó, pontosabban hegymászó és síelő életét vesztette az Urál hegységben, a nem túl jól csengő nevű Halál-hegy (Kholat Syakhl) lábánál. A csapatot, mely elsősorban az Uráli Egyetem hallgatóiból állt, Igor Gyatlov vezette a többnapos túrán. Cseppet sem hétköznapi módon lelték halálukat: a hátrahagyott nyomok arra utaltak, hogy egyik éjjel sátraikat rejtélyes okból, pánikszerűen elhagyták (az egyik sátor oldalát belülről felvágva), anélkül hogy lett volna idejük rendesen felöltözni. Félmeztelen hulláikat több száz méterre a sátraktól, egymástól távol találták meg. Halálukat kihűlés okozta (ami -30 fokban nem csoda), azonban néhány holttesten súlyos sérülések nyomait is felfedezték, melyek mintha pl. autóbalesetből származtak volna. Autó azonban nem járt arra, ahogy a lábnyomok alapján más emberek sem. Egyes források szerint az egyik hullának (egy nőnek) kivágták a nyelvét, több holttest erős radioaktív sugárzást mutatott, bőrük színe elsárgult, hajuk pedig elszürkült.

Egyetlen túlélő maradt: a csoporthoz eredetileg tartozott egy tizedik túrázó, Jurij Judin is, ő azonban megbetegedett, ezért néhány nappal korábban visszafordult, illetve egy előző szálláshelyen maradt - így a végzetes táborhelyen már nem volt ott a többiekkel. Ezen a fotón búcsúzás közben látható a kép jobb szélén (a háttérben, a kép bal szélén pedig a túravezető, Gyatlov van).

Egy teória szerint a csapat egy kísérleti fázisban lévő, hordozható reaktort vihetett magával a túrára (tán ennek tesztelése lehetett útjuk valódi célja is, amit esetleg nem is sejtettek), ez látta el őket elektromos energiával a szamovárban való teafőzéshez valamint a sátrak fűtéséhez és világításához, azonban a reaktor valamitől megsérült, s a vészhelyzet felismerése és sugárterhelésük okozta pánikszerű menekülésüket.

(Megjegyzés: ilyen eszköz, "radioaktív izotóppal fűtött termoelektromos generátor" valóban létezik, főleg űrszondákban használatos).

Van egy olyan teória is, mely szerint maga Horálki János extrém túravezető és bérijesztgető rémisztette meg őket (lásd YouTube videó), ezért rohantak úgy el az orosz télben, éjszaka közepén bakancs, kabát, sapka és sál nélkül. Horálki János mellett még a jeti és az "ufók" is felmerülnek lehetséges elkövetőkként; más információk szerint a környéken épp katonai (nukleáris) kísérlet zajlott, és a túrázók rosszkor voltak rossz helyen.

(De nem ők voltak az elsők, és nem is az utolsók, akik szerencsétlenül jártak a Halál-hegy környékén: egy régi manysi legenda szerint ott már korábban is meghalt kilenc ember - innen eredhet a hegy neve -, 1991-ben pedig nem messze onnan lezuhant egy repülőgép.)

S végül egy lehetséges magyarázat a skeptoid.com-ról: lavina hangját vélhették hallani (ami valójában lehetett repülőgép vagy katonai robbantás hangja is), álmukból felriadva emiatt menekültek el többen hirtelen a sátrakból. A sötétben, hidegben pánikba esve elvesztették tájékozódási képességüket és megfagytak. A többiek a keresésükre indultak, de valamivel távolabb egy valódi lavinába futottak bele, ez okozta súlyos sérüléseiket és halálukat.

Mindezekről bővebben majd Tiboru ír a Konteo blogban, de az Újra meg újra blogban is jelent meg a témáról egy bejegyzés másfél éve (frissítés: egy újabb poszt a témáról a nyest.hu-n, nyelvészeti megközelítésből).

(források: Wikipédia, katiemanderfield.wordpress.com, cinema-suicide.com, cracked.com, naturalplane.blogspot.com)

Tippek:
Még több információ, forrás a Túrazokni.hu túraportálon 
A 2013-as thrillerről (Halálhegy - A Dyatlov-rejtély) a Túrazokni.hu-n

Egy másik rejtély az orosz erdőkből: Tunguzka

Kapcsolódó bejegyzések:
A halál
Rémálmok a Kinizsi Százasról
Az utolsó Kinizsi Százasom
Via Dolorosa 75 teljesítménytúra (eltévedve éjjel a Mátrában)
A vörös csillagos Kinizsi Százas jelvény titka

A szenvedés útja

Tegnap éjszaka, épp a Via Dolorosa (Szenvedés útja) túrán, a Mátrában eltévedve öcsémmel egy meredek hegyoldalon haladtunk, a lecsúszás kockázatával.

Milyen furcsa: az ember az egészségéért, annak megőrzéséért éppen a testi épségét kockáztatja. De ha biztonságos helyen halad, egy hosszú úton akkor is fájdalomnak, fáradtságnak teszi ki magát, s csak ez vezethet a cél boldogságához. A túra utáni kellemes fürdőt is az azt megelőző szenvedés kontrasztja teszi még élvezetesebbé, vagy egyáltalán: megérdemeltté. Mint Zorán dalában: egy pohár vizet is csak a szomjazás sivataga (de legalábbis egy nehéz emelkedő) után tudunk értékelni igazán.

Úgy tartják, az igazán szép versek is lelki szenvedés, szomorúság állapotában születnek, tehát nem csak a sportban, hanem a művészetben is a fájdalom az, ami igazán építő.

(A Via Dolorosa túra elnevezése ugyanakkor elsősorban értelmetlen szenvedésekre, a recski kényszermunkatáborra utal, melynek helyén ma emlékpark van, amit érint a teljesítménytúra.)

Kapcsolódó bejegyzések:

Az utolsó Kinizsi Százasom
Mennyire nehéz a Kinizsi Százas?

A Gyatlov túra tragédiája

Via Dolorosa 75 teljesítménytúra

Öcsémmel szombaton (terveinknek megfelelően) voltunk a Via Dolorosa (Szenvedés útja) 75 km-es teljesítménytúrán a Mátrában, az Iszinik 100-ra való felkészülésem jegyében. Most fényképezős hangulatomban voltam, sok fotót készítettem, részben olyanokat is, amelyeken a Mátrai Erőmű és magasfeszültségű távvezetékek valamint tartóoszlopaik is láthatóak a tájban; úgy tudom hogy van is egy ilyen tájfotózási stílus vagy műfaj, mely az ember alkotta ill. indusztriális elemek megjelenítésére koncentrál, de legalábbis nem tartja ezeket tabunak. A túrázók öltözködésében pedig felfigyeltünk egy új "trendre", a kissé extrém kinézetű, de állítólag kényelmes Hoka cipőre.

A túra Abasárról indult, érintette többek között a Markazi-várat és tavat, a Recski Nemzeti Emlékparkot, a huncut nevű Csiklósd-kutat, Parádsasvárt, az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt, majd visszatért Abasárra.

Többek között ezek voltak tehát a Via Dolorosa által érintett helyek, mi azonban csak Parádsasvárig gyűjtöttük az ellenőrzőpontokon a sünis pecséteket és követtük a jelzéseket, utána nem sokkal sajnos - már sötétedés után - eltévedtünk, és szégyen vagy sem, de nem találtunk el a Kékestetőig. Már csak pár kilométerre lehettünk a Kékestől, amikor néhány kidőlt fa okozta a "vesztünket": mire átértünk a kidőlt fatörzsekkel nehezített szakaszon, elvesztettük a jelzést és a tájékozódási képességünket. Murphy egy eddig íratlan, de immár leírt törvénye is érvényesült: amikor még jól haladtunk a jelzett úton, még láttuk a kékestetői kilátótorony vöröslő fénypontjait is a messzeségben, de amint eltévedtünk, a kilátó fényeit sem láttuk többet (addigra már nyilván valamelyik közeli hegycsúcson volt, a sűrű erdő takarásában). Feltehetően fejlámpák fényeit láttuk ugyan egyszer-kétszer imbolyogni a távolban, de attól a társaságtól egy mély völgy választott el minket.

A sötét erdőben átfutott az agyamon pár X-akták epizód, az Ideglelés és még néhány klasszikus thriller és horror, de szerencsére nem lógtak az ágakon vudu babák vagy keresztek (pedig egy tréfás kedvű erdei dekoratőr azokkal alaposan megviccelt volna minket), nem volt hirtelen zaj, és a tipikus fehér ruhás kislány vagy sötét árny sem lebegett vagy suhant el előttünk, így aztán megnyugodtam. Épp előző nap láttuk a Végső állomás 5-öt, még jó, hogy abban nem volt erdei jelenet (a Gyatlov túra tragédiájáról pedig csak később olvastam). Megcsörrent a telefonom is, pont a lelkész hívott, elmeséltem neki a kalandos helyzetet - tán imádkozott is értünk, amit ezúton is köszönök.

Térkép természetesen volt nálunk, de nem sokat segített, ahogy az öcsém telefonjába épített kezdetleges (nem GPS) navigáció sem, mert csak kb. 2-3 kilométeres körzetben tippelte meg a helyzetünket. Iránytűt épp nem vittem magammal, de még mohát sem találtunk a fatörzseken, hogy legalább abból következtettünk volna az északi irányra. A Turista tereptan c. könyv, amit mostanában olvasgatok pont nálam volt, de eddig inkább csak érdekességképpen olvasgattam semmint hogy mélyen magamévá tettem volna a benne rejlő ismereteket, így aztán úgy érzem, az sem húzott volna ki minket a bajból.

Az a helyzet is előállt, mint ami A csendőr New Yorkban c. Louis de Funes klasszikusban, amikor az óceánjáró hajón bolyong Lütyő, Fityesz meg a többiek: azt hittük, jó irányba megyünk, de végül egy olyan kereszteződéshez értünk, ahol már jártunk. Egyszer láttam az Indexen egy ezzel kapcsolatos videót is, mely szerint csukott szemmel nem tud az ember egyenesen menni (még egy tájékozódási futó vagy egy vak sem), előbb-utóbb irányt téveszt. Mi ugyan nem csukott szemmel mentünk, hanem csak sötétben (fejlámpával persze), mégis így jártunk.

Épp néhány bejegyzéssel ezelőtt gondolkodtam el azon, hogy milyen lesz, amikor majd egyszer beletörik a Kinizsi Százasba a bicskám vagy esetleg már el sem indulok a száz kilométeres túrán - hát tessék, falra festettem az ördögöt, és eljött az a túra, amit nem tudtam, nem tudtunk teljesíteni. Szerencsére ezt a kirándulást mindössze edzésnek szántam az Iszinik 100 előtt, így a kudarc feldolgozása nem igényel komoly "gyászmunkát", sőt, így utólag, de már ott az erdőben bolyongva is inkább a kalandot, az izgalmas, ritka szituációt láttam a helyzetben. Élelmünk és innivalónk volt bőven, és a hűvös éjszakára is felkészültünk ruházatilag.

Aztán öcsém feltalálta magát, és rájött, hogy az egyik régen látott unokatesónk a környéken dolgozik egy neves erdei üdülőben, és hozzá könnyebben eltalálunk, mint a Kékestetőre. Így is lett, szinte pár perc séta alatt már a fűtött szállodában voltunk (ami A varázshegy c. Mann-regényt juttatta eszembe). Kicsit szégyelltem magam, hogy a kedves és segítőkész rokont csak ilyen "vészhelyzetben" keressük fel. A falon lógott egy régi naptár, melyről épp Balatonboglárnak, a Balaton-átúszás célállomásának a térképe nézett ránk.

A túra egyik rendezőjét felhívtuk, és elmondtuk neki, hogy feladtuk a túrát (már korábban, az eltévedésünk után nem sokkal is értesítettük a helyzetről). Felajánlotta, hogy a túra 50 kilométeres változatának emléklapját és kitűzőjét átvehetjük, de ahhoz vissza kellett volna mennünk reggel Abasárra, így inkább lemondtuk róla. Ez a felajánlás egyébként kedves gesztus volt, bár már átitatódtam a Kinizsi Százas azon elvével, mely szerint ilyenkor nem érdemli meg az ember egy másik, rövidebb túra kitűzőjét és emléklapját, hiszen nem az 50 km-es, hanem a 75 km-es távon indultunk, azt vállaltuk és azt nem teljesítettük.

A kudarc ellenére szép élmény volt a túra, amit az eltévedés még különlegessé, kalandossá és emlékezetessé is tett - viszont az Iszinik 100-on és a Kinizsi Százason remélem, hogy sosem fordul majd velem elő ilyesmi.

Kapcsolódó bejegyzés:

Lokomotív 424 teljesítménytúra

Trekking'n'style rovat: Hoka terepfutó cipő

Szombaton a Via Dolorosa 75 km-es teljesítménytúrán két túratársamon is láttam egy különleges lábbelit. Vastag és láthatóan rugalmas, puha talpával első ránézésre valami "űrhajós cipőnek" vagy furcsa, felfújt csizmának tűnt (főleg az először látott neonzöld példány), de aztán kiderült: ez egy speciális túra- ill. terepfutó cipő, a neve, azaz márkája pedig Hoka. A talpa viselői szerint valóban nagyon rugalmas, és az egész cipő rendkívül könnyű és kényelmes. Én ugyan egyelőre jól megvagyok a La Sportiva bakancsommal (és az Adidas Torsion futócipőmmel), de egyszer majd lehet hogy beszerzek egy ilyen innovatív cipőt.

hokaoneone.com

Kapcsolódó bejegyzések:

Trekking'n'style rovat: Puma bakancsok

Trekking'n'style rovat: Adidas Super Trekking bakancs

Trekking'n'style rovat: Helly Hansen The Forrester bakancs

A Kinizsi Százas lottószámai

Az ötöslottón a telitalálatra az esély nagyjából egy a negyvennégymillióhoz. Ezt úgy is el lehet képzelni, mintha a Kinizsi Százas teljes útvonalán, Békásmegyertől Tatáig végigfutna egy száz kilométer hosszú könyvespolc, rajta szorosan egymás mellé tett itinerekkel (túrafüzetekkel), de a negyvennégymillió füzet közül - mert körülbelül ennyi férne erre a képzeletbeli polcra - az egyik hibásan, üres belső lapokkal került volna ki a nyomdából, s nekünk ezt az egy füzetet kellene találomra kiválasztanunk. A polc egyetlen méterén 440 itiner sorakozna, s már ennyi közül választva is nagy szerencse kellene a helyes tippeléshez, ráadásul azt sem tudjuk, hogy melyik kilométer melyik métere az, amelyik azt a bizonyos füzetet rejti...

Aki ennek ellenére mégis szereti a lottón próbára tenni a szerencséjét, s úgy érzi, a lottózás túlmutat a puszta matematikán és valószínűségszámításon (és ezért a nyerés esélye jóval nagyobb, mint ahogy azt a fenti "elrettentő példa" alapján hihetnénk), annak érdemes megpróbálkoznia a K100 kínálta számokkal is. Az ez évi, 31. Kinizsi Százas május 28-án volt, ezek az információk három értéket is rejtenek: az 5-öst, a 28-ast és a 31-est. Az első K100 túra pedig 1981-ben került megrendezésre, ebben az évszámban pedig a 19-es és a 81-es rejtőzik. Ha úgy tartja kedvünk, valamelyik számot felcserélhetjük a sikeres teljesítéseink számával is (esetemben ennek nem lenne értelme, mivel éppen 5, ez pedig már szerepel a listában), és máris a Kinizsi Százas "lottószámainkkal" játszhatunk.

Kapcsolódó bejegyzések:
Mennyi 100 kilométer, és mennyi 2775 méter?
A Kinizsi Százas és a számok (és a pasaréti lelkész)