A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Iszinik 100. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Iszinik 100. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. november 26., vasárnap
Beszámoló a 2017-es Iszinik 100-amról
Ide kattintva olvasható az idei Iszinik 100-ról a túrabeszámolóm.
2017. február 15., szerda
Beszámoló a 2017-es CsPI-ről
Rövid beszámoló a február 4-5-i Csoportos Privát Iszinik, azaz CsPI túráról:
http://turazokni.hu/cspi2017/
http://turazokni.hu/cspi2017/
2016. november 12., szombat
Ez most ma egy Iszi 50 lett
A jó oldala, hogy már itthon vagyok a fűtött szobában, és nem csaptam szét magam szanaszét. Még ázhatnék-fázhatnék, mászhatnék a sárban a hegyekben reggelig, de végül a kényelmet választottam.
A rossz oldala pedig természetesen az, hogy nem sikerült. Nem lett újabb strigulám az Iszinik rovatban, a zsinórban négy teljesítés után nem sikerült egy ötödiket is behúzni.
Tehát az idei évre tervezett három jubileumból (10. Kinizsi Százas, 5. Rockenbauer 130, 5. Iszinik) csupán az első kettő sikerült.
Istivel egyébként - ha jól hiszem - ez az első feladott hivatalos teljesítménytúránk (vagy egy kis eufemizmussal: első átnevezésünk rövidebb távra; nem hivatalos teljesítménytúrán persze már többször is előfordult). A Mecseki Mátrix 130-at majdnem feladtuk ugyan, de csak majdnem. Itt most viszont tényleg.
És most úgy érzem magam megint, mint amikor gyermekkoromban rossz jegyet vittem haza az iskolából. Persze akkor is megvolt a bevált (és általában igaz) kifogás, hogy "de a többieknek is rosszul sikerült", ez persze nem mentség. Attól még nekem, nekünk sikerülhetett volna. Gyengébb voltam, mint amit vártam magamtól, ugyanakkor racionális döntés volt. És valóban sokan feladták ma az Iszinik 100-at a rendkívül sáros és esős időben. Több komoly, kitartó, küzdeni tudó, túrákat ritkán feladó túratársam, ismerősöm, barátom is ezt a döntést hozta - a legtöbben talán hozzánk hasonlóan féltávon, Mogyorósbányán, a Kakukkban.
Ami az időt illeti, reggeltől folyamatosan esett, hol jobban, hol kevésbé. És igen makacs, csúszós-tapadós sár alakult ki sok helyen, a pocsolyákról nem is beszélve. Istivel egyébként a hivatalos rajt (fél nyolc) után bő fél órával indultunk, mert lekéste a vonatot, de aztán fokozatosan értük utol az időben, tömegrajttal indulókat.
10:30-ra értünk Somlyóvárhoz, 11:15-re Tornyóra, 12:07-re Koldusszállásra, 13:20-ra vértestolnai műúthoz, 14:35-re Bányahegyre, 16:08-ra Pusztamarótra, 17:16-ra (már fejlámpával) Bikavölgybe, 18:45-re pedig Mogyorósbányára. Azaz kb. 10 óra 40 perc alatt féltávnál voltunk, és lett volna még 14 óra 20 percünk a következő 50 kilométerre.
Szóval a menetidőnk alapján nem álltunk rosszul, de mégis annyira szétáztunk és annyit kivett a sárban csúszkálás, hogy végül a feladás mellett döntöttünk.
Rossz érzés. Ott, a Kakukk asztalánál ülve, a forró teát és a forraltbort kortyolgatva persze megkönnyebbülést is jelentett, hogy nem kell tovább küzdenünk, de most már határozottan rossz. Persze elmúlik, és megmaradnak a tanulságok, és az igény a jövő évi revansra. Vagy talán nem is kell egy évet várni, és egy Csoportos Privát Isziniken is megmérkőzhetek újra a távval.
Nekünk ez most (amellett hogy csalódás és pofon) egy jó edzés és jó lecke volt, és egy hangulatos ötvenes túra sok kedves ismerőssel - és jó volt tapasztalni az érdeklődést az Ixi kupával kapcsolatban, bízom benne hogy sokakban volt, lesz erő a Maxi fokozathoz is, de persze a Mixi vagy a Trixi fokozat is nagyszerű eredmény és sok szép élmény, küzdelem van azok mögött is.
Drukkolok mindenkinek, aki még úton van, és minden elismerésem azoknak, akik ezen a hétvégén, ebben az időben is teljesíteni tudják az Iszinik 100-at. És köszönöm a gyors és kényelmes hazautat annak a túratársnőnek és férjének, aki hazahozott a Kakukkból.
A rossz oldala pedig természetesen az, hogy nem sikerült. Nem lett újabb strigulám az Iszinik rovatban, a zsinórban négy teljesítés után nem sikerült egy ötödiket is behúzni.
Tehát az idei évre tervezett három jubileumból (10. Kinizsi Százas, 5. Rockenbauer 130, 5. Iszinik) csupán az első kettő sikerült.
Istivel egyébként - ha jól hiszem - ez az első feladott hivatalos teljesítménytúránk (vagy egy kis eufemizmussal: első átnevezésünk rövidebb távra; nem hivatalos teljesítménytúrán persze már többször is előfordult). A Mecseki Mátrix 130-at majdnem feladtuk ugyan, de csak majdnem. Itt most viszont tényleg.
És most úgy érzem magam megint, mint amikor gyermekkoromban rossz jegyet vittem haza az iskolából. Persze akkor is megvolt a bevált (és általában igaz) kifogás, hogy "de a többieknek is rosszul sikerült", ez persze nem mentség. Attól még nekem, nekünk sikerülhetett volna. Gyengébb voltam, mint amit vártam magamtól, ugyanakkor racionális döntés volt. És valóban sokan feladták ma az Iszinik 100-at a rendkívül sáros és esős időben. Több komoly, kitartó, küzdeni tudó, túrákat ritkán feladó túratársam, ismerősöm, barátom is ezt a döntést hozta - a legtöbben talán hozzánk hasonlóan féltávon, Mogyorósbányán, a Kakukkban.
Ami az időt illeti, reggeltől folyamatosan esett, hol jobban, hol kevésbé. És igen makacs, csúszós-tapadós sár alakult ki sok helyen, a pocsolyákról nem is beszélve. Istivel egyébként a hivatalos rajt (fél nyolc) után bő fél órával indultunk, mert lekéste a vonatot, de aztán fokozatosan értük utol az időben, tömegrajttal indulókat.
10:30-ra értünk Somlyóvárhoz, 11:15-re Tornyóra, 12:07-re Koldusszállásra, 13:20-ra vértestolnai műúthoz, 14:35-re Bányahegyre, 16:08-ra Pusztamarótra, 17:16-ra (már fejlámpával) Bikavölgybe, 18:45-re pedig Mogyorósbányára. Azaz kb. 10 óra 40 perc alatt féltávnál voltunk, és lett volna még 14 óra 20 percünk a következő 50 kilométerre.
Szóval a menetidőnk alapján nem álltunk rosszul, de mégis annyira szétáztunk és annyit kivett a sárban csúszkálás, hogy végül a feladás mellett döntöttünk.
Rossz érzés. Ott, a Kakukk asztalánál ülve, a forró teát és a forraltbort kortyolgatva persze megkönnyebbülést is jelentett, hogy nem kell tovább küzdenünk, de most már határozottan rossz. Persze elmúlik, és megmaradnak a tanulságok, és az igény a jövő évi revansra. Vagy talán nem is kell egy évet várni, és egy Csoportos Privát Isziniken is megmérkőzhetek újra a távval.
Nekünk ez most (amellett hogy csalódás és pofon) egy jó edzés és jó lecke volt, és egy hangulatos ötvenes túra sok kedves ismerőssel - és jó volt tapasztalni az érdeklődést az Ixi kupával kapcsolatban, bízom benne hogy sokakban volt, lesz erő a Maxi fokozathoz is, de persze a Mixi vagy a Trixi fokozat is nagyszerű eredmény és sok szép élmény, küzdelem van azok mögött is.
Drukkolok mindenkinek, aki még úton van, és minden elismerésem azoknak, akik ezen a hétvégén, ebben az időben is teljesíteni tudják az Iszinik 100-at. És köszönöm a gyors és kényelmes hazautat annak a túratársnőnek és férjének, aki hazahozott a Kakukkból.
2016. január 20., szerda
A 2016-os CsPI, dióhéjban, címszavakban
Újra CsPI, ezúttal Jeremcsuk Isti barátommal.
Ez a negyedik közös százasunk, egy Kinizsi Dupla kísérlet, egy sikeres Kinizsi Dupla, valamint egy Iszinik 100 után.
24. sétám a Kinizsi / Iszinik útvonalán.
Indulás 7:42-kor Szárligetről.
Somlyóváron sörözés. Cseh barnasör, Staropramen, kellemes malátás íz. Napozás a kulcsosház ajtajában.
Beszélgetés a vakságról. Aláírás, betűformák kérdései. Csörgőlabda, aminek az angol nevét is megtudom. Goalball. Hadi találmány. Háború utáni.
Tornyópusztát elhagyva, a műút-keresztezés utáni lejtőn esés.
Szántóföld szélén gally kerülgetés.
Beszélgetés a könyvemről.
Beszélgetés az angoltanulásról, Duolingóról.
Alapvetően tavaszias-őszies idő, hónak szinte nyoma sincs. Úgy terveztük, hogy havas százasunk lesz, de közbeszólt az időjárás.
Pocsolya kerülgetés.
Schandl-hárs.
Pusztamarót 16:00, eső, de csak permetszerű.
Mogyorósbányán legfeljebb fél órát pihenünk majd, sietünk.
Mogyorósbánya 18:25, pihenés, okoslámpa-töltés, kóla, házmester.
Végül másfél órát pihentünk a Kakukkban, de hova siessünk.
33. feljutásom a Nagy-Getére: nehéz, meg-megállós, de talán az Isziniken nehezebb volt novemberben, és a decemberi, előző CsPI-n is.
Gete kupa ötlete.
Beszélgetés politikáról, vallásról.
Nincs egy igazság.
Dorogon éjfél.
Kesztölc után már fáradtság, lassuló tempó.
Könyörtelen előrehaladás technikája.
Számolgatjuk a kilométereket, a megtett és a még hátralévő táv arányait.
Szerencsére nincs szintidő.
Jobb lenne otthon, vagy legalábbis kényelmesebb.
De utána jobb lesz otthon, a kényelemből visszaemlékezni a kalandra.
Előjön a havas CsPI emléke: nem is olyan nagy baj hogy most nincs hó, épp elég nehéz túra ez így is.
A Kevélyre kapaszkodva találkozunk először hófoltokkal, jeges részekkel, de nem vészes.
Kevély után szembejönnek ismerősök.
26 óra 53 perc gyaloglás. 10 óra 35 perc, Békásmegyer, iskola.
A célban szembejön ismerős. F. Gyuri, gratulál, kérdez a márciusi Iszkiriről.
Vége az újabb közös kalandnak.
HÉV.
Metró.
Ez a negyedik közös százasunk, egy Kinizsi Dupla kísérlet, egy sikeres Kinizsi Dupla, valamint egy Iszinik 100 után.
24. sétám a Kinizsi / Iszinik útvonalán.
Indulás 7:42-kor Szárligetről.
Somlyóváron sörözés. Cseh barnasör, Staropramen, kellemes malátás íz. Napozás a kulcsosház ajtajában.
Beszélgetés a vakságról. Aláírás, betűformák kérdései. Csörgőlabda, aminek az angol nevét is megtudom. Goalball. Hadi találmány. Háború utáni.
Tornyópusztát elhagyva, a műút-keresztezés utáni lejtőn esés.
Szántóföld szélén gally kerülgetés.
Beszélgetés a könyvemről.
Beszélgetés az angoltanulásról, Duolingóról.
Alapvetően tavaszias-őszies idő, hónak szinte nyoma sincs. Úgy terveztük, hogy havas százasunk lesz, de közbeszólt az időjárás.
Pocsolya kerülgetés.
Schandl-hárs.
Pusztamarót 16:00, eső, de csak permetszerű.
Mogyorósbányán legfeljebb fél órát pihenünk majd, sietünk.
Mogyorósbánya 18:25, pihenés, okoslámpa-töltés, kóla, házmester.
Végül másfél órát pihentünk a Kakukkban, de hova siessünk.
33. feljutásom a Nagy-Getére: nehéz, meg-megállós, de talán az Isziniken nehezebb volt novemberben, és a decemberi, előző CsPI-n is.
Gete kupa ötlete.
Beszélgetés politikáról, vallásról.
Nincs egy igazság.
Dorogon éjfél.
Kesztölc után már fáradtság, lassuló tempó.
Könyörtelen előrehaladás technikája.
Számolgatjuk a kilométereket, a megtett és a még hátralévő táv arányait.
Szerencsére nincs szintidő.
Jobb lenne otthon, vagy legalábbis kényelmesebb.
De utána jobb lesz otthon, a kényelemből visszaemlékezni a kalandra.
Előjön a havas CsPI emléke: nem is olyan nagy baj hogy most nincs hó, épp elég nehéz túra ez így is.
A Kevélyre kapaszkodva találkozunk először hófoltokkal, jeges részekkel, de nem vészes.
Kevély után szembejönnek ismerősök.
26 óra 53 perc gyaloglás. 10 óra 35 perc, Békásmegyer, iskola.
A célban szembejön ismerős. F. Gyuri, gratulál, kérdez a márciusi Iszkiriről.
Vége az újabb közös kalandnak.
HÉV.
Metró.
2015. december 17., csütörtök
Emlékek a Csoportos Privát Iszinikről
A Csoportos Privát Iszinik, vagy röviden CsPI egy különleges kaland: a Kinizsi Százas útvonalának bejárása visszafelé, a "klasszikus" útvonalon, Szárligetről indulva. Mindezt magunknak szervezve (vagyis tulajdonképpen csak megbeszélve azt, hogy megyünk), ellátás nélkül, ezúttal decemberben.
A túra napját a Duolingo leckével kezdtem, hiszen már több mint száz napos a szériám, ezt még a CsPI kedvéért sem hagyhattam veszni. Még töltöttem kicsit a telefonom, és még a fejlámpám is. Aztán irány a vonat, hogy a Jeremcsuk Istivel teljesített Iszinik 100 után három héttel, a táv második felének nehézségeiből nem nagyon okulva újra az ismerős ösvényeket tapossam, és teljesítsem a második százas túrámat a Hoka cipőmben, valamint huszonharmadszor is végigjárjam a K-100 útvonalát, most épp megint Iszinik irányban.
Volt, akivel már Tatabányán, a vonatra várva találkoztam (Óvári Gyuri), a többiekkel a szárligeti vasútállomáson. Készülődtünk, aztán elindultunk, reggel 8 óra 19 perckor. A szokásos 3-4 fős csapatnál jóval többen összegyűltünk, nyolcan vágtunk neki a 100 kilométeres útnak: Bea, Csabi, Gábor, Gyuri, Laci, Reni, Tibi és én (később pedig, Pélifödszentkeresztnél újabb túratársunk lett: Tar-patak, aki már gyakorlott cspi-ző, csatlakozott hozzánk a táv második felére).
Az első pár kilométeren tartottunk attól, hogy megállítanak minket a korábban Nagyegyháza és Tornyópuszta környékére meghirdetett vadászati lezárások miatt, de szerencsére mire odaértünk, már lezajlott a vaddisznók népe elleni összehangolt támadás. Koldusszállást elhagyva láttunk néhány tetemet is, félig felvágva. Előtte, Nagyegyháza környékén egy vadlábbal is találkoztunk (nem azzal a Vadlábbal), lehet hogy őzláb volt (mondtam is, hogy ez az őzlábgomba tényleg teljesen olyan, mint egy őzláb; legalább ilyen bizarr volt, amikor aztán a Kis-Gerecse oldalban Laci barátom megcsúszott egy béldarabban). Hát, ilyen ez a vadászat.
Szóval nyolcan indultunk útnak, köztük két hölgy, Bea és Reni, akik már többször is gyalogoltak 100 kilométert. Nem így Gábor, aki az egyetlen volt közülünk, aki még sosem gyalogolt ennyit. Csupán egyszer (a pár héttel ezelőtti Iszinik 100-on) sétált 50 kilométert. Egy kollégájával indultak útnak, és az Iszinik 100 teljesítését tervezték, de a kolléga Mogyorósbányán térdproblémák miatt feladta, és Gábor is kiszállt vele.
Gábor elmesélte azt is, hogy hogyan találkozott az Iszinik 100-al: a kedvesével szeretik olvasni Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő könyveit, és voltak egy könyvbemutatóján. Ott valaki hozzászólt, hogy a realistának szánt könyveiben azért vannak nem túlságosan hihető elemek. Erre Tarjányi Péter visszakérdezett, hogy mire gondol kérdező. Mire a kérdező azt mondta, hogy például arra, hogy lehetetlen gyalog x óra alatt y távot megtenni. Erre Tarjányi Péter azt mondta, hogy egyáltalán nem lehetetlen, ott van például a Kinizsi Százas, ahol 24 órán belül kell 100 kilométert gyalogolni. Szóval így hallott Gábor egy könyvbemutatón a Kinizsi Százasról, hazaérve rákeresett a témára, és kedvet kapva elindult az Iszinik 100-on. De a Mogyorósbányai kiszállás után hiányérzete maradt, így hát eljött a CsPI-re.
A csapat tagja volt Riedlinger Csabi is, aki CsPI-n még nem volt ugyan, de tapasztalt "százasozó", aki már a Kazinczy 200-at is teljesítette (bízom benne, hogy jövőre már én is a Kazinczy 200 teljesítők közé tartozom). Csabi külön megkért, hogy csak pozitív dolgokat írjak a beszámolómba, de ez nem is nehéz feladat, mert tényleg csak pozitív dolgok jutnak eszembe.
Ahogy a tavalyi, sikertelen CsPI-n, idén is kimentünk a somlyóvári kulcsosház után a Somlyóvár tetejére, a kék háromszög jelzésen. Érdekes, hogy innen többek között a Kőszikla, Hegyeskő és természetesen a Gete is látszik. A Gete bár 50 kilométerre van az Iszinik útvonalán, légvonalban mindössze kb. 20 kilométer. Csaba külön megkért arra is, hogy az érdemeit emeljem ki, ezért leírom, hogy ő vette észre először a Gete csúcsát.
Gáborral, akinek egy spéci Suunto túraórája van, sokat beszélgettünk a spéci túraórákról, és a Suunto vs. Garmin teológiai vitáról. A szerény G-Shockom is szóba került, ami bár annyira nem okos, az mindenképpen a javára írandó, hogy kb. 5 éve megvan és még egyszer sem kellett benne elemet cserélni vagy netán töltőre tenni (elég neki a napfény), és hogy kevés olyan óra van, amit sem Balaton-átúszáskor, sem mondjuk tüzelőhordáskor nem félt az ember.
Szóval mentünk, mendegéltünk, beszélgettünk a Suunto és Garmin túraórákról, Csaba pedig ment elöl, rendületlenül. A somlyóvári nézelődés amúgy 11 óra körül lehetett, és délután 1-re értünk Koldusszállásra. A vértestolnai műútnál ettünk, pihentünk, és a Turul Golyopács Klub képviseletében tartottam egy kis kendama-bemutatót.
Bányahegyre fél négy után értünk, fél 5 körül pedig már a Schandl-hársnál voltunk, itt már ránk is sötétedett. Fél 6-kor voltunk a pusztamaróti pihenőnél. Utána nem sokkal összefutottunk egy túrázó párral (a lány az MTSZ-nél dolgozik) és Dorogtól kéktúráztak. Fél 8 körül találkozhattunk Tar-patakkal Péliföldszentkereszt előtt (Mogyorósbányáról gyalogolt elénk), és 8-ra pedig már a Kakukkban voltunk, és ott egy órát pihentünk.
Laci barátommal ittunk egy sört, és vettem az útra egy kólát. A többiek is ettek-ittak, zoknit váltottak a meghitt, karácsonyi világítású Kakukkban.
(Csaba megkért, hogy írjam le, hogy induláskor ő lépett ki elsőként a Kakukk ajtaján, ez egyébként majdnem igaz, csak amiatt jött ki ő utoljára, mert még belenézett kicsit a Fradi-Újpest meccsbe, ami akkor körülbelül fél órája zajlott, addig gól nélkül, és éppen akkor "...a szögletet Hajnal adta be, Gera fejelt, majd Leandro szerezhetett volna gólt közelről, de kimaradt a lehetőség". Végül az Újpest nyert 1:0-ra.)
A Kakukkból kilépve kezdtünk kicsit a komfortzónánkból is kilépni. Itt már jobban szétszakadoztunk, immár 9 fős csapatunk 2-3 fős egységei között már akár több száz méteres távolságok is voltak. A könnyű elemkedő után leereszkedtünk a tokodi pincevölgybe, majd felkapaszkodtunk Hegyeskőhöz. Itt már csak eljátszottunk a gondolattal, hogy a Somlyóvárhoz hasonlóan itt is tegyünk egy plusz kitérőt a csúcsra.
Csaba felvetette, hogy ők a kék kereszten mennek inkább, és nézzük meg, hogy ki ér előbb a jelzések újbóli találkozásához, a Gete alatti vízmosáshoz. Gyurival ők ketten arra mentek, mi pedig heten a kék sávon, Tokod felé, ami most a hivatalos útvonal. Többször bevártuk egymást, Tokodon a templom mellett pihentünk is kicsit, így Csabáék jóval előbb odaértek. Innen váltunk aztán jobban szét, ők a nekik kényelmes tempóval haladtak tovább fel a Getére, mi pedig lemaradoztunk (de ennyi főnél természetes is, hogy nehéz teljesen együtt haladni).
A Gete megmászása közben aztán már tényleg teljesen kiléptünk a komfortzónánkból, eszembe jutott megint a mondás Babi néni meséjéből: "ez nem kegyetlenül kurva rossz, hanem aránylag szar". Éjfél után valamivel érhettünk fel a Gete csúcsára, tehát immár vasárnap. The easy day was yesterday. A szombati könnyed kirándulásból vasárnapra küzdelem lett.
Dorogra fél kettő körül értünk, már csak egy diszkósított kocsmaszerűséget találtunk nyitva, ahová akkor hat főből álló csapatunk be is ment. Kis Grófó és zenésztársai szóltak a hangszóróból, tizenévesek feszítettek a pultnál, egy asztalnál pedig ketten szkanderoztak. A női wc ajtaján volt egy matrica, mely egy tiltótábla volt, rajta egy férfi előtt térdelő nőalakkal. Toleráns vagyok, de mégiscsak túlzás, hogy a heteroszexuális kapcsolatok kibontakozását így korlátozzák. Hát miféle helyre jöttünk? Mondjuk amilyen kopottas volt az objektum és amilyen ammóniaszag terjengett, szerintem kevés pár sértette ott meg a piktogrammal megfogalmazott tiltást.
Aztán hátrahagytuk Dorogot is. Laci lemaradt Gyuritól és Csabától, megvárt minket Kesztölc előtt, így onnan heten folytattuk az utat. Felkapaszkodtunk a Kétágú-hegyre, ami a Gete után egy újabb pofon volt, de akkora, mint az a híres bazinagy pofon a Mónika-showból. De mentünk tovább, a K.E.T.-t, azaz a Könyörtelen Előrehaladás Technikáját alkalmazva.
Holtpont holtpontot követett, zombik lettünk, de azért mentünk. Nehezen, de eljött a táv háromnegyede, a Pilis-nyereg is. Megpihentünk, de aztán fáztunk, így hamar tovább indultunk. A Pilis-nyeregi didergés amúgy az egyik dolog, ami rögtön eszembe jut, ha a CsPI-re gondolok.
Gábor, akinek ez volt az első százasa, itt már eléggé kivolt. Az itala is fogytán volt, olykor meg is szédült, így a biztató szavak mellett adtam neki a maradék izotóniás italomból és a sós rágcsálnivalókból. Kellemetlenül érezte magát amiatt, hogy "pátyolgatni" kell, de mondtam neki, hogy szerintem ez természetes, meg hogy nem tudhatta, mire vállalkozik. Nem siettem sehova, bajtársak voltunk. Többször megálltunk, leülünk a szerpentin környékén. Számoltam a hajtűkanyarokat, hatnak kellett lennie. Világosodni kezdett, a pilisszentkereszti műútnál (reggel 8 után) már teljesen világos volt. Ekkor már csaknem egy teljes napja úton voltunk.
Próbáltam neki idézni Sistergő szavait, hogy a lényeg, hogy lépésről lépésre közelebb van a cél, meg hogy a konstans fájdalom leküzdhető. Azt hiszem, hogy azt a mondását elfelejtettem mondani, hogy az ember kétszer annyit is kibír, mint gondolná. De azért a rövid pihenések, az izotóniás ital és a sós rágcsálnivalók hatottak, és mentünk rendületlenül. Meséltem neki a fickóról, akiről nekem Suvlaj mesélt, aki egyszer szinte levált, vérző, széthasadt talppal is végigküzdötte a Rockenbauer 130-at. Néha még a Suunto és Garmin órák is szóba kerültek.
Már délelőtt 11 is elmúlt, mire felkapaszkodtunk a Kevély-nyeregbe. Csúszkáltunk a sárban. Most nem jött elő a "Tourette-szindrómám", és Gábor is csak egyszer-kétszer káromkodott. Egyébként aránylag hamar felértünk, megállás nélkül. Mondtam neki, hogy amikor én először jártam itt az Isziniken ill. a CsPI-n, bizony sokszor megálltam. Igaz, akkor jóval hidegebb volt, most december közepéhez képest elég kellemes idő volt. Többször a telefonomra néztem, próbáltam becsülni a távolságokat, mennyi lehet még felfelé, szintben, távban (többször is sikerült alábecsülnöm, de azért egyre fogyott a táv).
A nyeregben, ahol Lacit is utolértük, még nem értek véget a megpróbáltatások, onnan a sziklákon fel kellett kapaszkodnunk a Kevélyre. Itt már tényleg küzdeni kellett. Gáborék megfogalmazták, hogy őrültség volt eljönnünk, ez a túra már cseppet sem szórakozás. Meg hogy ez már tényleg kib*szás, a végén még ide felmászni a köveken. Visszafelé barátságosabb lenne az út.
De aztán jöttek a lejtők, és ha lassan is haladva, de végül 29 óra 41 perc gyaloglással leértünk a békásmegyeri gimnáziumhoz. A leggyorsabbak 27 óra 3 perc alatt, bő két és fél órával korábban értek be (ezt ugyan nem kérte külön Csaba, de azért leírom).
Tanulságos és nagyon szép túra volt, a Kevélyekről felhőpaplanos panorámával, sok jó beszélgetéssel és komoly küzdelemmel. Egyikünk sem adta fel a túrát, mindenki beért.
A túra napját a Duolingo leckével kezdtem, hiszen már több mint száz napos a szériám, ezt még a CsPI kedvéért sem hagyhattam veszni. Még töltöttem kicsit a telefonom, és még a fejlámpám is. Aztán irány a vonat, hogy a Jeremcsuk Istivel teljesített Iszinik 100 után három héttel, a táv második felének nehézségeiből nem nagyon okulva újra az ismerős ösvényeket tapossam, és teljesítsem a második százas túrámat a Hoka cipőmben, valamint huszonharmadszor is végigjárjam a K-100 útvonalát, most épp megint Iszinik irányban.
Volt, akivel már Tatabányán, a vonatra várva találkoztam (Óvári Gyuri), a többiekkel a szárligeti vasútállomáson. Készülődtünk, aztán elindultunk, reggel 8 óra 19 perckor. A szokásos 3-4 fős csapatnál jóval többen összegyűltünk, nyolcan vágtunk neki a 100 kilométeres útnak: Bea, Csabi, Gábor, Gyuri, Laci, Reni, Tibi és én (később pedig, Pélifödszentkeresztnél újabb túratársunk lett: Tar-patak, aki már gyakorlott cspi-ző, csatlakozott hozzánk a táv második felére).
Az első pár kilométeren tartottunk attól, hogy megállítanak minket a korábban Nagyegyháza és Tornyópuszta környékére meghirdetett vadászati lezárások miatt, de szerencsére mire odaértünk, már lezajlott a vaddisznók népe elleni összehangolt támadás. Koldusszállást elhagyva láttunk néhány tetemet is, félig felvágva. Előtte, Nagyegyháza környékén egy vadlábbal is találkoztunk (nem azzal a Vadlábbal), lehet hogy őzláb volt (mondtam is, hogy ez az őzlábgomba tényleg teljesen olyan, mint egy őzláb; legalább ilyen bizarr volt, amikor aztán a Kis-Gerecse oldalban Laci barátom megcsúszott egy béldarabban). Hát, ilyen ez a vadászat.
Szóval nyolcan indultunk útnak, köztük két hölgy, Bea és Reni, akik már többször is gyalogoltak 100 kilométert. Nem így Gábor, aki az egyetlen volt közülünk, aki még sosem gyalogolt ennyit. Csupán egyszer (a pár héttel ezelőtti Iszinik 100-on) sétált 50 kilométert. Egy kollégájával indultak útnak, és az Iszinik 100 teljesítését tervezték, de a kolléga Mogyorósbányán térdproblémák miatt feladta, és Gábor is kiszállt vele.
Gábor elmesélte azt is, hogy hogyan találkozott az Iszinik 100-al: a kedvesével szeretik olvasni Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő könyveit, és voltak egy könyvbemutatóján. Ott valaki hozzászólt, hogy a realistának szánt könyveiben azért vannak nem túlságosan hihető elemek. Erre Tarjányi Péter visszakérdezett, hogy mire gondol kérdező. Mire a kérdező azt mondta, hogy például arra, hogy lehetetlen gyalog x óra alatt y távot megtenni. Erre Tarjányi Péter azt mondta, hogy egyáltalán nem lehetetlen, ott van például a Kinizsi Százas, ahol 24 órán belül kell 100 kilométert gyalogolni. Szóval így hallott Gábor egy könyvbemutatón a Kinizsi Százasról, hazaérve rákeresett a témára, és kedvet kapva elindult az Iszinik 100-on. De a Mogyorósbányai kiszállás után hiányérzete maradt, így hát eljött a CsPI-re.
A csapat tagja volt Riedlinger Csabi is, aki CsPI-n még nem volt ugyan, de tapasztalt "százasozó", aki már a Kazinczy 200-at is teljesítette (bízom benne, hogy jövőre már én is a Kazinczy 200 teljesítők közé tartozom). Csabi külön megkért, hogy csak pozitív dolgokat írjak a beszámolómba, de ez nem is nehéz feladat, mert tényleg csak pozitív dolgok jutnak eszembe.
Ahogy a tavalyi, sikertelen CsPI-n, idén is kimentünk a somlyóvári kulcsosház után a Somlyóvár tetejére, a kék háromszög jelzésen. Érdekes, hogy innen többek között a Kőszikla, Hegyeskő és természetesen a Gete is látszik. A Gete bár 50 kilométerre van az Iszinik útvonalán, légvonalban mindössze kb. 20 kilométer. Csaba külön megkért arra is, hogy az érdemeit emeljem ki, ezért leírom, hogy ő vette észre először a Gete csúcsát.
Gáborral, akinek egy spéci Suunto túraórája van, sokat beszélgettünk a spéci túraórákról, és a Suunto vs. Garmin teológiai vitáról. A szerény G-Shockom is szóba került, ami bár annyira nem okos, az mindenképpen a javára írandó, hogy kb. 5 éve megvan és még egyszer sem kellett benne elemet cserélni vagy netán töltőre tenni (elég neki a napfény), és hogy kevés olyan óra van, amit sem Balaton-átúszáskor, sem mondjuk tüzelőhordáskor nem félt az ember.
Szóval mentünk, mendegéltünk, beszélgettünk a Suunto és Garmin túraórákról, Csaba pedig ment elöl, rendületlenül. A somlyóvári nézelődés amúgy 11 óra körül lehetett, és délután 1-re értünk Koldusszállásra. A vértestolnai műútnál ettünk, pihentünk, és a Turul Golyopács Klub képviseletében tartottam egy kis kendama-bemutatót.
Bányahegyre fél négy után értünk, fél 5 körül pedig már a Schandl-hársnál voltunk, itt már ránk is sötétedett. Fél 6-kor voltunk a pusztamaróti pihenőnél. Utána nem sokkal összefutottunk egy túrázó párral (a lány az MTSZ-nél dolgozik) és Dorogtól kéktúráztak. Fél 8 körül találkozhattunk Tar-patakkal Péliföldszentkereszt előtt (Mogyorósbányáról gyalogolt elénk), és 8-ra pedig már a Kakukkban voltunk, és ott egy órát pihentünk.
Laci barátommal ittunk egy sört, és vettem az útra egy kólát. A többiek is ettek-ittak, zoknit váltottak a meghitt, karácsonyi világítású Kakukkban.
(Csaba megkért, hogy írjam le, hogy induláskor ő lépett ki elsőként a Kakukk ajtaján, ez egyébként majdnem igaz, csak amiatt jött ki ő utoljára, mert még belenézett kicsit a Fradi-Újpest meccsbe, ami akkor körülbelül fél órája zajlott, addig gól nélkül, és éppen akkor "...a szögletet Hajnal adta be, Gera fejelt, majd Leandro szerezhetett volna gólt közelről, de kimaradt a lehetőség". Végül az Újpest nyert 1:0-ra.)
A Kakukkból kilépve kezdtünk kicsit a komfortzónánkból is kilépni. Itt már jobban szétszakadoztunk, immár 9 fős csapatunk 2-3 fős egységei között már akár több száz méteres távolságok is voltak. A könnyű elemkedő után leereszkedtünk a tokodi pincevölgybe, majd felkapaszkodtunk Hegyeskőhöz. Itt már csak eljátszottunk a gondolattal, hogy a Somlyóvárhoz hasonlóan itt is tegyünk egy plusz kitérőt a csúcsra.
Csaba felvetette, hogy ők a kék kereszten mennek inkább, és nézzük meg, hogy ki ér előbb a jelzések újbóli találkozásához, a Gete alatti vízmosáshoz. Gyurival ők ketten arra mentek, mi pedig heten a kék sávon, Tokod felé, ami most a hivatalos útvonal. Többször bevártuk egymást, Tokodon a templom mellett pihentünk is kicsit, így Csabáék jóval előbb odaértek. Innen váltunk aztán jobban szét, ők a nekik kényelmes tempóval haladtak tovább fel a Getére, mi pedig lemaradoztunk (de ennyi főnél természetes is, hogy nehéz teljesen együtt haladni).
A Gete megmászása közben aztán már tényleg teljesen kiléptünk a komfortzónánkból, eszembe jutott megint a mondás Babi néni meséjéből: "ez nem kegyetlenül kurva rossz, hanem aránylag szar". Éjfél után valamivel érhettünk fel a Gete csúcsára, tehát immár vasárnap. The easy day was yesterday. A szombati könnyed kirándulásból vasárnapra küzdelem lett.
Dorogra fél kettő körül értünk, már csak egy diszkósított kocsmaszerűséget találtunk nyitva, ahová akkor hat főből álló csapatunk be is ment. Kis Grófó és zenésztársai szóltak a hangszóróból, tizenévesek feszítettek a pultnál, egy asztalnál pedig ketten szkanderoztak. A női wc ajtaján volt egy matrica, mely egy tiltótábla volt, rajta egy férfi előtt térdelő nőalakkal. Toleráns vagyok, de mégiscsak túlzás, hogy a heteroszexuális kapcsolatok kibontakozását így korlátozzák. Hát miféle helyre jöttünk? Mondjuk amilyen kopottas volt az objektum és amilyen ammóniaszag terjengett, szerintem kevés pár sértette ott meg a piktogrammal megfogalmazott tiltást.
Aztán hátrahagytuk Dorogot is. Laci lemaradt Gyuritól és Csabától, megvárt minket Kesztölc előtt, így onnan heten folytattuk az utat. Felkapaszkodtunk a Kétágú-hegyre, ami a Gete után egy újabb pofon volt, de akkora, mint az a híres bazinagy pofon a Mónika-showból. De mentünk tovább, a K.E.T.-t, azaz a Könyörtelen Előrehaladás Technikáját alkalmazva.
Holtpont holtpontot követett, zombik lettünk, de azért mentünk. Nehezen, de eljött a táv háromnegyede, a Pilis-nyereg is. Megpihentünk, de aztán fáztunk, így hamar tovább indultunk. A Pilis-nyeregi didergés amúgy az egyik dolog, ami rögtön eszembe jut, ha a CsPI-re gondolok.
Gábor, akinek ez volt az első százasa, itt már eléggé kivolt. Az itala is fogytán volt, olykor meg is szédült, így a biztató szavak mellett adtam neki a maradék izotóniás italomból és a sós rágcsálnivalókból. Kellemetlenül érezte magát amiatt, hogy "pátyolgatni" kell, de mondtam neki, hogy szerintem ez természetes, meg hogy nem tudhatta, mire vállalkozik. Nem siettem sehova, bajtársak voltunk. Többször megálltunk, leülünk a szerpentin környékén. Számoltam a hajtűkanyarokat, hatnak kellett lennie. Világosodni kezdett, a pilisszentkereszti műútnál (reggel 8 után) már teljesen világos volt. Ekkor már csaknem egy teljes napja úton voltunk.
Próbáltam neki idézni Sistergő szavait, hogy a lényeg, hogy lépésről lépésre közelebb van a cél, meg hogy a konstans fájdalom leküzdhető. Azt hiszem, hogy azt a mondását elfelejtettem mondani, hogy az ember kétszer annyit is kibír, mint gondolná. De azért a rövid pihenések, az izotóniás ital és a sós rágcsálnivalók hatottak, és mentünk rendületlenül. Meséltem neki a fickóról, akiről nekem Suvlaj mesélt, aki egyszer szinte levált, vérző, széthasadt talppal is végigküzdötte a Rockenbauer 130-at. Néha még a Suunto és Garmin órák is szóba kerültek.
Már délelőtt 11 is elmúlt, mire felkapaszkodtunk a Kevély-nyeregbe. Csúszkáltunk a sárban. Most nem jött elő a "Tourette-szindrómám", és Gábor is csak egyszer-kétszer káromkodott. Egyébként aránylag hamar felértünk, megállás nélkül. Mondtam neki, hogy amikor én először jártam itt az Isziniken ill. a CsPI-n, bizony sokszor megálltam. Igaz, akkor jóval hidegebb volt, most december közepéhez képest elég kellemes idő volt. Többször a telefonomra néztem, próbáltam becsülni a távolságokat, mennyi lehet még felfelé, szintben, távban (többször is sikerült alábecsülnöm, de azért egyre fogyott a táv).
A nyeregben, ahol Lacit is utolértük, még nem értek véget a megpróbáltatások, onnan a sziklákon fel kellett kapaszkodnunk a Kevélyre. Itt már tényleg küzdeni kellett. Gáborék megfogalmazták, hogy őrültség volt eljönnünk, ez a túra már cseppet sem szórakozás. Meg hogy ez már tényleg kib*szás, a végén még ide felmászni a köveken. Visszafelé barátságosabb lenne az út.
De aztán jöttek a lejtők, és ha lassan is haladva, de végül 29 óra 41 perc gyaloglással leértünk a békásmegyeri gimnáziumhoz. A leggyorsabbak 27 óra 3 perc alatt, bő két és fél órával korábban értek be (ezt ugyan nem kérte külön Csaba, de azért leírom).
Tanulságos és nagyon szép túra volt, a Kevélyekről felhőpaplanos panorámával, sok jó beszélgetéssel és komoly küzdelemmel. Egyikünk sem adta fel a túrát, mindenki beért.
2015. november 29., vasárnap
Röviden a negyedik Iszinik 100-amról
Egyszer fenn, egyszer lenn, valamelyik túra sikerül és valamelyik nem. Ennek most sikerülnie kell.
- Érdekes - mondtam Istinek - készítettem most egy fényképet a ködös útról, de valahogy nem adja úgy vissza a fotó. Valamikor a valóság szebb a fényképnél, általában a tájaknál ez a helyzet, míg máskor épp fordítva, például a hamburgereknél. A képen friss, arányos, a valóságban meg... van is az a Michael Douglas-es film, amikor a csávó kiakad a gyorsétteremben, és lövöldözni kezd.
- Te Isti, most, hogy már lassan magukat vezetik az autók, meg idegekkel irányítható művégtagokat tudnak készíteni, lehet, hogy előbb-utóbb a szemmel is tudnak kezdeni valamit.
- Tudom, a múltkor kérdeztem azt a hülyeséget az álmokról, és lehet hogy ezt is kérdezték már tőled, de ha látnál, mire lennél a legkíváncsibb, mit néznél meg először?
- Semmi gond... az arcokat.
Kimmel Peti a célban megtisztelően Freddie Mercury-hez és Marcel Prousthoz hasonlított: "Aki Istit kíséri, az buzi!" - mondta viccelődve, miközben virslit szedett nekünk a kondérból. Persze "nem vagyok én buzi, ez csak a látszat / távol álljon tőlem, hogy más f***val játsszak". Kimmel Peti humorának megértéséhez ugyanakkor tudni kell, hogy ő is kísérte Istit, a Kinizsi Százason és a Rockenbauer 130-on.
Sok minden motivált. Istit nem hagyhattam cserben, és magamat sem. Aztán a blogomban is jobb a sikeres túráról írni, mint magyarázkodni. Jövőre csak így lehet jubileumom és érmem, nincs ötödik Iszinik negyedik nélkül. Talán a készülő könyvemre is többen lesznek kíváncsiak, ha a túrasikereim dominálnak, és nem a - mégoly tanulságos - kudarcok.
A bajóti műútnál, Hotdogmennél sötétedett ránk, addig megúsztuk fejlámpa nélkül.
A Gete most is piszok nehéz volt. Pedig mentünk már oda fel 160 km után is, most meg csak 60 km volt a lábunkban. Meg-megpihenve Sziamiaú képernyőjén a térkép biztatott, hogy már csak pár száz méter van szintben ill. távolságban a csúcsig. Hiába, idén azért valamivel kevésbé vagyok edzésben, kevesebb százas túrán voltam.
Dorogon, a Molnár sörözőben több feladó, kiszálló túrázó is felajánlotta nekünk a csokiját, müzliszeletét, szendvicsét, italát. Megható volt. Ja igen, előtte még Mogyorósbányán, az 50-es távot teljesítő öcséméktől is begyűjtöttünk egy-két csokit.
A táv második felén már a szintidő szélén táncoltunk, nem nagyon pihenhettünk már hosszabban. Folyamatosan kalkulálgattunk, hogy még milyen átlagtempót kell tartanunk, hogy biztosan beérjünk.
Nem szoktam, de a Kevélyre felfelé úgy káromkodtam, hogy p*csa és f*sz is volt benne. Jó hülye hobbit választottunk. Csúszkáltunk a sárban, de azért felértünk. Ugyanakkor valahogy mégis rövidebbnek tűnt az emelkedő, mint ahogy emlékeztem (főleg egy-két CsPI-n tűnt nagyon hosszúnak).
Korábban, Hegyeskőnél megszokásból a kék kereszten mentünk. Nem volt szándékos rövidítés, de azért bosszantott, amikor rájöttem, hogy a kék sávon kellett volna maradni. Igaz, tán csak pár száz métert rövidíthettünk, cserébe viszont a "siratófalon" ereszkedtünk le, nehezítésképp. "Ide azért tehettek volna valami fényvisszaverőt. Úgy látszik, ide már lusta volt eljönni a szalagozó. Ahol ott van egymás mellett három jelzés, ott bezzeg van fényvisszaverő is, de ahol se jelzés, se semmi, csak mező meg dzsindzsa, ott nincs... Murphy... persze ez a legjobb túrákon is előfordul." De aztán kiderült, hogy jogos volt a jelzéshiány, és a mögöttünk egyszer csak eltűnő fejlámpa fényére is magyarázatot kaptunk. Némi vigasz, vagyis több túrán átívelő kompenzáció, hogy a szárligeti fordulós Kinizsi Duplánkon Péli és Mogyorósbánya között végig a kék sávon mentünk.
Jó hülye hobbit választottunk. De egy ilyen szenvedés után az ember még többre értékeli a civilizáció, az otthon kényelmét. Kell ez a léleknek.
Aki ideszórta ezt a sok követ, azt járatnám itt, minden nap. Mezítláb.
A Pilisnyeregben megint fáztam - a Getén és a Kevély-nyeregben pedig ismét jólesett a tábortűz.
A Szántói-nyeregből most hiányzott Sistergő, viszont kellemes meglepetés volt, hogy ott voltak Mancockáék.
Valahogy összeszedtük az erőnket, és az utolsó kilométerekre egészen felgyorsultunk, a sík vagy enyhén lejtő szakaszokon - legalábbis érzésre - jóval 5-ös átlag felett haladtunk, és nem visszafogtuk, hanem egyre gyorsabb léptekre sarkalltuk egymást.
24 óra 35 perc, 25 perccel szintidőn belül.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal
2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belüli százas túrája
- Érdekes - mondtam Istinek - készítettem most egy fényképet a ködös útról, de valahogy nem adja úgy vissza a fotó. Valamikor a valóság szebb a fényképnél, általában a tájaknál ez a helyzet, míg máskor épp fordítva, például a hamburgereknél. A képen friss, arányos, a valóságban meg... van is az a Michael Douglas-es film, amikor a csávó kiakad a gyorsétteremben, és lövöldözni kezd.
- Te Isti, most, hogy már lassan magukat vezetik az autók, meg idegekkel irányítható művégtagokat tudnak készíteni, lehet, hogy előbb-utóbb a szemmel is tudnak kezdeni valamit.
- Tudom, a múltkor kérdeztem azt a hülyeséget az álmokról, és lehet hogy ezt is kérdezték már tőled, de ha látnál, mire lennél a legkíváncsibb, mit néznél meg először?
- Semmi gond... az arcokat.
Kimmel Peti a célban megtisztelően Freddie Mercury-hez és Marcel Prousthoz hasonlított: "Aki Istit kíséri, az buzi!" - mondta viccelődve, miközben virslit szedett nekünk a kondérból. Persze "nem vagyok én buzi, ez csak a látszat / távol álljon tőlem, hogy más f***val játsszak". Kimmel Peti humorának megértéséhez ugyanakkor tudni kell, hogy ő is kísérte Istit, a Kinizsi Százason és a Rockenbauer 130-on.
Sok minden motivált. Istit nem hagyhattam cserben, és magamat sem. Aztán a blogomban is jobb a sikeres túráról írni, mint magyarázkodni. Jövőre csak így lehet jubileumom és érmem, nincs ötödik Iszinik negyedik nélkül. Talán a készülő könyvemre is többen lesznek kíváncsiak, ha a túrasikereim dominálnak, és nem a - mégoly tanulságos - kudarcok.
A bajóti műútnál, Hotdogmennél sötétedett ránk, addig megúsztuk fejlámpa nélkül.
A Gete most is piszok nehéz volt. Pedig mentünk már oda fel 160 km után is, most meg csak 60 km volt a lábunkban. Meg-megpihenve Sziamiaú képernyőjén a térkép biztatott, hogy már csak pár száz méter van szintben ill. távolságban a csúcsig. Hiába, idén azért valamivel kevésbé vagyok edzésben, kevesebb százas túrán voltam.
Dorogon, a Molnár sörözőben több feladó, kiszálló túrázó is felajánlotta nekünk a csokiját, müzliszeletét, szendvicsét, italát. Megható volt. Ja igen, előtte még Mogyorósbányán, az 50-es távot teljesítő öcséméktől is begyűjtöttünk egy-két csokit.
A táv második felén már a szintidő szélén táncoltunk, nem nagyon pihenhettünk már hosszabban. Folyamatosan kalkulálgattunk, hogy még milyen átlagtempót kell tartanunk, hogy biztosan beérjünk.
Nem szoktam, de a Kevélyre felfelé úgy káromkodtam, hogy p*csa és f*sz is volt benne. Jó hülye hobbit választottunk. Csúszkáltunk a sárban, de azért felértünk. Ugyanakkor valahogy mégis rövidebbnek tűnt az emelkedő, mint ahogy emlékeztem (főleg egy-két CsPI-n tűnt nagyon hosszúnak).
Korábban, Hegyeskőnél megszokásból a kék kereszten mentünk. Nem volt szándékos rövidítés, de azért bosszantott, amikor rájöttem, hogy a kék sávon kellett volna maradni. Igaz, tán csak pár száz métert rövidíthettünk, cserébe viszont a "siratófalon" ereszkedtünk le, nehezítésképp. "Ide azért tehettek volna valami fényvisszaverőt. Úgy látszik, ide már lusta volt eljönni a szalagozó. Ahol ott van egymás mellett három jelzés, ott bezzeg van fényvisszaverő is, de ahol se jelzés, se semmi, csak mező meg dzsindzsa, ott nincs... Murphy... persze ez a legjobb túrákon is előfordul." De aztán kiderült, hogy jogos volt a jelzéshiány, és a mögöttünk egyszer csak eltűnő fejlámpa fényére is magyarázatot kaptunk. Némi vigasz, vagyis több túrán átívelő kompenzáció, hogy a szárligeti fordulós Kinizsi Duplánkon Péli és Mogyorósbánya között végig a kék sávon mentünk.
Jó hülye hobbit választottunk. De egy ilyen szenvedés után az ember még többre értékeli a civilizáció, az otthon kényelmét. Kell ez a léleknek.
Aki ideszórta ezt a sok követ, azt járatnám itt, minden nap. Mezítláb.
A Pilisnyeregben megint fáztam - a Getén és a Kevély-nyeregben pedig ismét jólesett a tábortűz.
A Szántói-nyeregből most hiányzott Sistergő, viszont kellemes meglepetés volt, hogy ott voltak Mancockáék.
Valahogy összeszedtük az erőnket, és az utolsó kilométerekre egészen felgyorsultunk, a sík vagy enyhén lejtő szakaszokon - legalábbis érzésre - jóval 5-ös átlag felett haladtunk, és nem visszafogtuk, hanem egyre gyorsabb léptekre sarkalltuk egymást.
24 óra 35 perc, 25 perccel szintidőn belül.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal
2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belüli százas túrája
CsPI 2015 meghívó
2015.
december 12-én, szombaton reggel valamivel 8 óra után indulunk a
CsPI-re, azaz a Csoportos Privát Iszinikre, Szárligetről (a 2013-as CsPI
beszámolómat ide kattintva olvashatod el).
Tehát ha nem sikerült az Iszinik 100-ad, de úgy gondolod, van benned erő és kitartás a táv teljesítéséhez, vagy sikerült az Iszinik 100-ad, de szívesen megpróbálnád decemberben, egy néhány fős társaságban is teljesíteni a távot (várhatóan legalább hárman, de legfeljebb 6-an, 7-en leszünk), akkor szeretettel várunk.
Hogy miben más egy CsPI, mint a hivatalos Iszinik 100? Nehezebb, mert nincs semmilyen szervezett ellátás út közben, így teljesen a hátizsákod tartalmára, valamint a péliföldszentkereszti forrásvízre ill. az útba eső kocsmákra, kisboltokra kell hagyatkoznunk (ezek közül könnyen lehet, hogy csak a mogyorósbányai Kakukk vendéglőt - vagy szintén Mogyorósbányán egy másik vendéglátóhelyet - találjuk nyitva). Nehezebb, mert várhatóan kedvezőtlenebb idő lesz mint az Isziniken, és még hosszabb lesz az éjszaka. Nehezebb, mert nem mehetsz teljesen a saját tempódban, hanem igyekszünk együtt, egy csapatban maradni (24-25 órás teljesítési időt tervezünk, de akkor is sikeresnek tekintjük a túrát, ha ezt túllépjük - a lényeg az, hogy elsétáljunk a célig).
A részvétel saját felelősségre történik, kiszállási lehetőség Mogyorósbányán (48 km) ill. Dorogon (62 km), esetleg Kesztölcön (67 km) van. Ezek közül Dorogról a legjobb a közlekedés, ha bármi gond van, érdemes addig gyalogolni ill. ott megfontolni ezt a kérdést.
Bár a túra nem "hivatalos", a teljesítésért jár majd kitűző és oklevél.
Tehát találkozunk december 12-én reggel 8-kor, a szárligeti vasútállomáson!
Tehát ha nem sikerült az Iszinik 100-ad, de úgy gondolod, van benned erő és kitartás a táv teljesítéséhez, vagy sikerült az Iszinik 100-ad, de szívesen megpróbálnád decemberben, egy néhány fős társaságban is teljesíteni a távot (várhatóan legalább hárman, de legfeljebb 6-an, 7-en leszünk), akkor szeretettel várunk.
Hogy miben más egy CsPI, mint a hivatalos Iszinik 100? Nehezebb, mert nincs semmilyen szervezett ellátás út közben, így teljesen a hátizsákod tartalmára, valamint a péliföldszentkereszti forrásvízre ill. az útba eső kocsmákra, kisboltokra kell hagyatkoznunk (ezek közül könnyen lehet, hogy csak a mogyorósbányai Kakukk vendéglőt - vagy szintén Mogyorósbányán egy másik vendéglátóhelyet - találjuk nyitva). Nehezebb, mert várhatóan kedvezőtlenebb idő lesz mint az Isziniken, és még hosszabb lesz az éjszaka. Nehezebb, mert nem mehetsz teljesen a saját tempódban, hanem igyekszünk együtt, egy csapatban maradni (24-25 órás teljesítési időt tervezünk, de akkor is sikeresnek tekintjük a túrát, ha ezt túllépjük - a lényeg az, hogy elsétáljunk a célig).
A részvétel saját felelősségre történik, kiszállási lehetőség Mogyorósbányán (48 km) ill. Dorogon (62 km), esetleg Kesztölcön (67 km) van. Ezek közül Dorogról a legjobb a közlekedés, ha bármi gond van, érdemes addig gyalogolni ill. ott megfontolni ezt a kérdést.
Bár a túra nem "hivatalos", a teljesítésért jár majd kitűző és oklevél.
Tehát találkozunk december 12-én reggel 8-kor, a szárligeti vasútállomáson!
2015. november 22., vasárnap
Iszinik 100, negyedszer
Hétvégén - a tervnek megfelelően, erős motivációval - sikeresen teljesítettem a negyedik hivatalos Iszinik 100 teljesítménytúrám, Jeremcsuk Isti barátom társaságában. Bár az időjárás a vészjósló előrejelzések ellenére aránylag enyhe és kellemes volt, maga a túra valahogy egyáltalán nem volt könnyű. Beszéltük is Istivel, hogy szinte a Kinizsi Dupla nem csapott szét minket ennyire, mint most egy "egyszerű" Iszinik. Visszatérve korábbi hagyományaimhoz, alaposan kihasználtuk a rendelkezésre álló szintidőt, 24 óra 35 perc alatt (25 perccel szintidőn belül) értünk be a célba. A túráról a napokban írok majd részletesebben is, de most még igyekszem bepótolni az alváshiányom. Gratulálok a túra minden teljesítőjének és sokat küzdő feladójának!
2015. november 20., péntek
Újra itt az Iszinik, Iszinik, Iszinik, újra itt az Iszinik, sállá-lállá-lá!
Hát nem megint eltelt egy év, vagy ha a Kinizsi Százashoz viszonyítunk, akkor fél év? De, eltelt, így aztán ismét itt az egyik kedvenc túrám, a K-100 univerzum és az ixikupizmus egyik zászlóshajója, ami anno elindított a túraőrültté válás útján, ez pedig nem más, mint az Iszinik 100.
Állítólag nem lesz túl szép idő a hétvégén, de ez csak még izgalmasabbá teszik a túrát. Azt hiszem, lesz miről mesélnem, és bízom benne, hogy nem a "Via Errata" túramozgalom kilométereinek számát bővítem majd vele.
("Hogy micsoda, Via Errata? Az nem Via Ferrata?" - kérdezheti magában a kedves olvasó, jogosan. Erről viszont majd csak később írok részletesen, na nem mintha különösebben babonás lennék.)
Ez lesz a negyedik Iszinikem, így most az is külön motivál, hogy ha sikerül, akkor megnyílik annak a lehetősége, hogy jövőre kettős jubileumom legyen: a 10. Kinizsi Százasom és az 5. Iszinik 100-am teljesítése, ünneplése. A túrán Jeremcsuk Istivel indulunk, akinek idén ez lesz az első 100-as túrája, így aztán emiatt is sikeresnek kell lennie a küldetésnek. Fejlámpa a töltőn, sörök bekészítve, Hoka cipő az ajtóban.
Állítólag nem lesz túl szép idő a hétvégén, de ez csak még izgalmasabbá teszik a túrát. Azt hiszem, lesz miről mesélnem, és bízom benne, hogy nem a "Via Errata" túramozgalom kilométereinek számát bővítem majd vele.
("Hogy micsoda, Via Errata? Az nem Via Ferrata?" - kérdezheti magában a kedves olvasó, jogosan. Erről viszont majd csak később írok részletesen, na nem mintha különösebben babonás lennék.)
Ez lesz a negyedik Iszinikem, így most az is külön motivál, hogy ha sikerül, akkor megnyílik annak a lehetősége, hogy jövőre kettős jubileumom legyen: a 10. Kinizsi Százasom és az 5. Iszinik 100-am teljesítése, ünneplése. A túrán Jeremcsuk Istivel indulunk, akinek idén ez lesz az első 100-as túrája, így aztán emiatt is sikeresnek kell lennie a küldetésnek. Fejlámpa a töltőn, sörök bekészítve, Hoka cipő az ajtóban.
2015. szeptember 21., hétfő
Előneveztem az Iszinik 100-ra
Előneveztem a novemberi Iszinik 100-ra, azaz a "fordított Kinizsi Százasra" (az előnevezési adatlap ide kattintva érhető el).
Ha sikerül teljesítenem, ez lesz a negyedik Iszinik 100-am, összességében pedig a 22. alkalom, hogy végigsétálom a Kinizsi Százas útvonalát, valamelyik irányból. Érdekesség, hogy a tavalyi Iszinik volt életem leggyorsabban teljesített 100-as túrája, amikor is 20 órán belül célba értem.
Bízom benne, hogy az Iszinik idén sem fog majd ki rajtam, bár a Kazinczy és a Vadrózsa kudarca óvatosságra és alázatra int, és nem árt rá készülnöm. Az is lehet, hogy az Isziniken Jeremcsuk Istivel együtt indulunk majd, akivel a Kinizsi Dupla óta nem túráztunk együtt, éppen csak összefutottunk egy-két rövidebb teljesítménytúrán (meg néhányszor söröztünk, holnap pedig éppen falat mászni megyünk).
Ja igen: ne feledjétek, az Iszinik idén is az Ixi Kupa utolsó, negyedik túrája!
2014. december 6., szombat
Csoportos Privát Iszinik december 20-21-én
2014-ben is lesz Csoportos Privát Iszinik, azaz CsPI (ha sikerül, ez lesz a 20. sétám a Kinizsi Százas útvonalán). A 2012-es és 2013-as CsPI teljesítésemről itt és emitt olvasható a beszámolóm, az első CsPI-m kudarcáról pedig itt írtam.
Kapcsolódó bejegyzések:
2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belül százas túrája
Az Iszinik 100 születése
Kapcsolódó bejegyzések:
2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belül százas túrája
Az Iszinik 100 születése
2014. november 23., vasárnap
2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belüli százas túrája
Már 2007 óta ott vagyok minden Kinizsi Százason, 2011/2012-től pedig elkezdtem sűrűbben járni más teljesítménytúrákra is, de az idei Iszinik 100 volt az első százas túra, amit 20 órán belül (19 óra 39 perc alatt) teljesítettem.
Eddig a túrákon a "lassan járj, tovább érsz" mottó jellemezte a tempómat és a filozófiámat, általában nem siettem különösebben (persze arra azért figyeltem, hogy legyen időtartalékom, és amennyire tudok, haladjak), és eléggé kihasználtam a szintidőt. 1-2 óránál többel ritkán voltam a hivatalos időkereten belül. Azonban a 2014-es Iszinik 100-on szakítottam ezzel a szintidő kihasználós tradícióval: a 25 órás hivatalos keretnél 5 óra 21 perccel kevesebb is elég volt a táv teljesítéséhez.
Bár vártam az idei (számomra harmadik, a hivatalosak közül) "fordított Kinizsi Százast", különösebb terveim nem voltak, inkább a túra közben lettek olyan céljaim, hogy lehetőleg 9 órán belül féltávhoz, Mogyorósbányára érjek (ahogy a múltkori privát Iszi 50-en Áronnal), és közben elgondolkodtam a 20 órán belüli teljesítés lehetőségén is. Aztán annyira beleéltem magam, hogy a 20 órára már szinte úgy tekintettem, mintha az lenne a szintidő, és mindenképp azon belül akartam a békásmegyeri célba érni. Ha nem sikerült volna tartani, a kitűző és oklevél ellenére nem éreztem volna teljesnek a sikert. Ami a "haladási technikát" illeti, kocogni szinte egyáltalán nem kocogtam bele (egy-két lejtőt megfutottam, de szerintem 5-10 percnél nem futottam többet a túra során), inkább csak gyorsan gyalogoltam, és keveset álltam meg.
Ha mégis meg kellene mondani, honnan jött az agyamba ez a "sebesség láz" (ami persze túlzó kifejezés, hiszen kb. 5 km/órás átlagsebességet jelent), Sistergőt említeném, aki egy topik hozzászólásában kiemelte, hogy a sebesség igenis lényeges: "Az idő elleni küzdelemben új dolgokat kell/lehet megtanulni. Más hozzáállás, más szempontok, más stílus". Ami szintén ráébresztett az idő, sebesség fontosságára, az - hangozzék bármennyire furcsán vagy tűnjék bármennyire távoli párhuzamnak - a Rubik-kocka. Az egy nagyon jó példa arra, hogy mennyire fontos a sebesség. Mert egy dolog az, hogy valaki ki tudja rakni a kockát, de nagyon nem mindegy, hogy 10 perc vagy 10 másodperc alatt. Az egyik szinte ügyetlenkedésnek tűnik, míg a másik virtuóz és látványos. És nagyon sok gyakorlás, energiabefektetés, speciális tudás (túra esetén: önismeret, tapasztalat) kell a sikerhez. A példa persze túlzó, és egy lassú, küzdelmes teljesítés is komoly eredmény, de valahogy így voltam most a minél gyorsabb Iszinik 100 teljesítés gondolatával.
Itt jegyzem meg, hogy sokat segített a gyors tempó tartásában, hogy találkoztam Unicummal, akivel a Getéig előzgettük egymást, majd onnan szinte végig együtt haladtunk. Jókat beszélgettünk, így szereztem egy új cimborát is. Nélküle nem biztos, hogy sikerült volna a 20 órás időterv tartása. Túratársunk volt még jó darabon egy pécsi mozdonyvezető és egy barátja is.
Mielőtt magáról a túráról írnék röviden, íme hogy hol mikor jártam (az ellenőrzőlapomra és a telefonomba jegyzeteltem túra közben az időket):
Rajt: 7:30 (vagy utána pár perccel, ezt sajnos pont nem jegyeztem fel, de 7:30-nak vettem); Somlyóvár 9:20; Vértestolnai műút 11:37; Bányahegy 12:34; Bajóti műút 14:30; Mogyorósbánya 15:48 (azaz 8 óra 18 perc alatt!); Nagy-Gete 18:06; Dorog 19:05; Kesztölc 20:19; Szántói-nyereg 11:25; Kevély-nyereg 1:30; Békásmegyer 3:09.
És akkor következzen a túra néhány momentuma, röviden:
A rajtban összefutottam jó néhány ismerőssel, aztán persze a túra közben is. Például Öregnándival, Vinattival, Popeye-jel (vele, és még többekkel szóba került az Ixi Kupa). A rajtban elég nagy tömeg volt egyébként, látszik, hogy évről évre népszerűbb az Iszinik 100.
Somlyóváron Matuska Tamás és Gesztenye kutya fogadott, és Tamás megkínált egy korty házi szilvapálinkával is. A gyors tempómnak köszönhetően a legtöbb ponton csodálkoztak, hogy mit keresek ott, pontosabban azon, hogy már olyan hamar ott vagyok.
Tornyópusztán Asciimóval, a főrendezővel találkoztam, kedélyesen szóvá tette, hogy nem a sárga Iszinik 100 sapkámban vagyok (de mondtam neki, hogy így legalább nem néztek rendezőnek a rajtban).
Hotdogmennél, a Bajóti műútnál immár hagyományosan ettem egy amerikai hotdogot, amely ezúttal is az ellátás része volt, mint tavalyi Isziniken vagy az idei Iszkirin. Mivel főleg édességeket vittem magammal a túrára, különösen jólesett (egy kicsit kellett ugyan sorban állni, de pihenésként tekintettem arra az evéssel együtt kb. negyed órára).
Mogyorósbányán, a Kakukkban ott találtam még Sára Petiéket, ezen ők is meglepődtek meg én is ("Te szintidő kihasználósan szoktál menni, nem?" - kérdezték). Ittam egy teát és megettem a zsíros kenyeret, és kb. 10 perccel az érkezésem után már indultam is tovább.
A fejlámpámat 16:41-kor, tokodi pincék után, a műútról a Hegyeskőre vezető ösvényre letérve vettem elő, vagyis a táv több mint felét világosban tettem meg.
A Getén jó volt találkozni Reckebbel és Oczallal, majd pedig Unicummal folytattuk az utat. A Gete megmászása egyékbént elég küzdelmes volt, lelassított és sok erőt kivett, de inkább csak holtpont volt, a lejtőn meg a Kesztölcig tartó síkmeneten visszatért a dinamizmusom. Aztán Kesztölc után újra meg kellett küzdeni az emelkedőkkel.
Sistergő pontján főleg mandarint ettem meg néhány sütit, és beszéltünk pár szót a CsPI-ről, de 5-10 perc után onnan is továbbindultunk, mert fázni kezdtünk (az éjszaka hűvösségétől - amit csak akkor volt dideregtető, ha megálltunk - eltekintve egyébként elég kellemes kirándulóidő volt). Az utolsó kilométerek nehezen fogytak, de közeledett a cél, és egyre inkább úgy tűnt, hogy sikerül tartani a 20 órát.
A célhoz, az iskolához érve egy kicsit keresgéltem a bejáratot, mert nem a főbejáratnál kellett bemenni (erről egy pillanatra bevillant a Prágai Százas is), de aztán megtaláltuk a célt.
Összegezve, ismét egy különös és emlékezetes túra volt, személyes rekorddal.
Eddig a túrákon a "lassan járj, tovább érsz" mottó jellemezte a tempómat és a filozófiámat, általában nem siettem különösebben (persze arra azért figyeltem, hogy legyen időtartalékom, és amennyire tudok, haladjak), és eléggé kihasználtam a szintidőt. 1-2 óránál többel ritkán voltam a hivatalos időkereten belül. Azonban a 2014-es Iszinik 100-on szakítottam ezzel a szintidő kihasználós tradícióval: a 25 órás hivatalos keretnél 5 óra 21 perccel kevesebb is elég volt a táv teljesítéséhez.
Bár vártam az idei (számomra harmadik, a hivatalosak közül) "fordított Kinizsi Százast", különösebb terveim nem voltak, inkább a túra közben lettek olyan céljaim, hogy lehetőleg 9 órán belül féltávhoz, Mogyorósbányára érjek (ahogy a múltkori privát Iszi 50-en Áronnal), és közben elgondolkodtam a 20 órán belüli teljesítés lehetőségén is. Aztán annyira beleéltem magam, hogy a 20 órára már szinte úgy tekintettem, mintha az lenne a szintidő, és mindenképp azon belül akartam a békásmegyeri célba érni. Ha nem sikerült volna tartani, a kitűző és oklevél ellenére nem éreztem volna teljesnek a sikert. Ami a "haladási technikát" illeti, kocogni szinte egyáltalán nem kocogtam bele (egy-két lejtőt megfutottam, de szerintem 5-10 percnél nem futottam többet a túra során), inkább csak gyorsan gyalogoltam, és keveset álltam meg.
Ha mégis meg kellene mondani, honnan jött az agyamba ez a "sebesség láz" (ami persze túlzó kifejezés, hiszen kb. 5 km/órás átlagsebességet jelent), Sistergőt említeném, aki egy topik hozzászólásában kiemelte, hogy a sebesség igenis lényeges: "Az idő elleni küzdelemben új dolgokat kell/lehet megtanulni. Más hozzáállás, más szempontok, más stílus". Ami szintén ráébresztett az idő, sebesség fontosságára, az - hangozzék bármennyire furcsán vagy tűnjék bármennyire távoli párhuzamnak - a Rubik-kocka. Az egy nagyon jó példa arra, hogy mennyire fontos a sebesség. Mert egy dolog az, hogy valaki ki tudja rakni a kockát, de nagyon nem mindegy, hogy 10 perc vagy 10 másodperc alatt. Az egyik szinte ügyetlenkedésnek tűnik, míg a másik virtuóz és látványos. És nagyon sok gyakorlás, energiabefektetés, speciális tudás (túra esetén: önismeret, tapasztalat) kell a sikerhez. A példa persze túlzó, és egy lassú, küzdelmes teljesítés is komoly eredmény, de valahogy így voltam most a minél gyorsabb Iszinik 100 teljesítés gondolatával.
Itt jegyzem meg, hogy sokat segített a gyors tempó tartásában, hogy találkoztam Unicummal, akivel a Getéig előzgettük egymást, majd onnan szinte végig együtt haladtunk. Jókat beszélgettünk, így szereztem egy új cimborát is. Nélküle nem biztos, hogy sikerült volna a 20 órás időterv tartása. Túratársunk volt még jó darabon egy pécsi mozdonyvezető és egy barátja is.
Mielőtt magáról a túráról írnék röviden, íme hogy hol mikor jártam (az ellenőrzőlapomra és a telefonomba jegyzeteltem túra közben az időket):
Rajt: 7:30 (vagy utána pár perccel, ezt sajnos pont nem jegyeztem fel, de 7:30-nak vettem); Somlyóvár 9:20; Vértestolnai műút 11:37; Bányahegy 12:34; Bajóti műút 14:30; Mogyorósbánya 15:48 (azaz 8 óra 18 perc alatt!); Nagy-Gete 18:06; Dorog 19:05; Kesztölc 20:19; Szántói-nyereg 11:25; Kevély-nyereg 1:30; Békásmegyer 3:09.
És akkor következzen a túra néhány momentuma, röviden:
A rajtban összefutottam jó néhány ismerőssel, aztán persze a túra közben is. Például Öregnándival, Vinattival, Popeye-jel (vele, és még többekkel szóba került az Ixi Kupa). A rajtban elég nagy tömeg volt egyébként, látszik, hogy évről évre népszerűbb az Iszinik 100.
Somlyóváron Matuska Tamás és Gesztenye kutya fogadott, és Tamás megkínált egy korty házi szilvapálinkával is. A gyors tempómnak köszönhetően a legtöbb ponton csodálkoztak, hogy mit keresek ott, pontosabban azon, hogy már olyan hamar ott vagyok.
Tornyópusztán Asciimóval, a főrendezővel találkoztam, kedélyesen szóvá tette, hogy nem a sárga Iszinik 100 sapkámban vagyok (de mondtam neki, hogy így legalább nem néztek rendezőnek a rajtban).
Hotdogmennél, a Bajóti műútnál immár hagyományosan ettem egy amerikai hotdogot, amely ezúttal is az ellátás része volt, mint tavalyi Isziniken vagy az idei Iszkirin. Mivel főleg édességeket vittem magammal a túrára, különösen jólesett (egy kicsit kellett ugyan sorban állni, de pihenésként tekintettem arra az evéssel együtt kb. negyed órára).
Mogyorósbányán, a Kakukkban ott találtam még Sára Petiéket, ezen ők is meglepődtek meg én is ("Te szintidő kihasználósan szoktál menni, nem?" - kérdezték). Ittam egy teát és megettem a zsíros kenyeret, és kb. 10 perccel az érkezésem után már indultam is tovább.
A fejlámpámat 16:41-kor, tokodi pincék után, a műútról a Hegyeskőre vezető ösvényre letérve vettem elő, vagyis a táv több mint felét világosban tettem meg.
A Getén jó volt találkozni Reckebbel és Oczallal, majd pedig Unicummal folytattuk az utat. A Gete megmászása egyékbént elég küzdelmes volt, lelassított és sok erőt kivett, de inkább csak holtpont volt, a lejtőn meg a Kesztölcig tartó síkmeneten visszatért a dinamizmusom. Aztán Kesztölc után újra meg kellett küzdeni az emelkedőkkel.
Sistergő pontján főleg mandarint ettem meg néhány sütit, és beszéltünk pár szót a CsPI-ről, de 5-10 perc után onnan is továbbindultunk, mert fázni kezdtünk (az éjszaka hűvösségétől - amit csak akkor volt dideregtető, ha megálltunk - eltekintve egyébként elég kellemes kirándulóidő volt). Az utolsó kilométerek nehezen fogytak, de közeledett a cél, és egyre inkább úgy tűnt, hogy sikerül tartani a 20 órát.
A célhoz, az iskolához érve egy kicsit keresgéltem a bejáratot, mert nem a főbejáratnál kellett bemenni (erről egy pillanatra bevillant a Prágai Százas is), de aztán megtaláltuk a célt.
Összegezve, ismét egy különös és emlékezetes túra volt, személyes rekorddal.
2013. december 30., hétfő
Csoportos Privát Iszinik 2013
A tavalyi év után idén másodszor is teljesítettem a CsPI-t, azaz a Csoportos Privát Isziniket. Ezzel ez lett a 13. olyan sétám, mely során valamelyik irányból végigjártam a Kinizsi Százast (ebben az esztendőben pedig az ötödik ilyen alkalom volt, a Kinizsi Százas, a Kinizsi Dupla és az Iszinik 100 után).
De ez nem csak egy strigula volt a Kinizsi Százassal kapcsolatos teljesítményeim gyűjteményében, hanem egy családias hangulatú, beszélgetős séta, melyen ezúttal hárman vettünk részt: V_Gyuri, Sistergő és én (a tavalyi csapatból Tar-patak hiányzott, a torokgyulladása miatt). A CsPI már csaknem annyira a szívemhez nőtt, mint a Kinizsi Százas és a hivatalos Iszinik 100, így amíg csak tudok, igyekszem majd ezen a túrán is részt venni, évről évre. A távot végül 26 és háromnegyed óra alatt tettük meg (vasárnap délelőtt 10 körül értünk Csillaghegyre), pár perccel lassabban mint tavaly, de a CsPI-n nincs szintidő, a hangsúly az együtt haladáson van (most jobb formában voltam mint tavaly, mert kényelmesebben tudtam tartani a társaim tempóját, a Nagy-Getét sem éreztem olyan magasnak, mint korábban, és a túra végére sem merültem ki annyira).
Út közben beszélgettünk többek között az Iszinik 100 születéséről, a 80-20 elméletről a K100 jelvények vonatkozásában, politikáról, hitről. Az idő optimális volt, csak olykor egy kis sár nehezítette a haladást (és gyakran sűrű ködbe burkolózott a táj, ezért a ködösebb szakaszokon kézben vittem a fejlámpámat), így a Prágai Százas és a Tortúra 65 télies hangulatával szemben most újra inkább ősz volt. Ami a sötétedést illeti, a Bika-völgy előtt kezdtük előszedni a fejlámpáinkat.
Nagyobb pihenőnk a féltávnál, Mogyorósbányán volt (a Kakukk vendéglő zárva volt, ezért - ahogy tavaly is - az egyik közeli kocsmába tértünk be), majd pedig Dorogon, a Molnár sörözőben.
A Szántói-nyeregben, ahol az Iszinik 100-on Sistergő méltán híres ellátópontja szokott lenni, most Marcsi és Zoli vártak minket (a kedvünkért kijöttek oda éjjel), hogy ott tábortűzzel, forró teával, süteményekkel és zsíros kenyérrel várjanak.
A Kevélyről lefelé bandukolva megálltunk az idén kialakított fedett pihenőhelyen pár percre, ahol Sistergő immár hagyományosan megkínált minket egy kis pálinkával.
A CsPI méltó lezárása volt eddigi életem legaktívabb túraévének, köszönöm túratársaimnak ezt a kalandos csaknem 27 órát, Marcsinak és Zolinak pedig a biztatást és vendéglátást az erdő közepén.
De ez nem csak egy strigula volt a Kinizsi Százassal kapcsolatos teljesítményeim gyűjteményében, hanem egy családias hangulatú, beszélgetős séta, melyen ezúttal hárman vettünk részt: V_Gyuri, Sistergő és én (a tavalyi csapatból Tar-patak hiányzott, a torokgyulladása miatt). A CsPI már csaknem annyira a szívemhez nőtt, mint a Kinizsi Százas és a hivatalos Iszinik 100, így amíg csak tudok, igyekszem majd ezen a túrán is részt venni, évről évre. A távot végül 26 és háromnegyed óra alatt tettük meg (vasárnap délelőtt 10 körül értünk Csillaghegyre), pár perccel lassabban mint tavaly, de a CsPI-n nincs szintidő, a hangsúly az együtt haladáson van (most jobb formában voltam mint tavaly, mert kényelmesebben tudtam tartani a társaim tempóját, a Nagy-Getét sem éreztem olyan magasnak, mint korábban, és a túra végére sem merültem ki annyira).
Út közben beszélgettünk többek között az Iszinik 100 születéséről, a 80-20 elméletről a K100 jelvények vonatkozásában, politikáról, hitről. Az idő optimális volt, csak olykor egy kis sár nehezítette a haladást (és gyakran sűrű ködbe burkolózott a táj, ezért a ködösebb szakaszokon kézben vittem a fejlámpámat), így a Prágai Százas és a Tortúra 65 télies hangulatával szemben most újra inkább ősz volt. Ami a sötétedést illeti, a Bika-völgy előtt kezdtük előszedni a fejlámpáinkat.
Nagyobb pihenőnk a féltávnál, Mogyorósbányán volt (a Kakukk vendéglő zárva volt, ezért - ahogy tavaly is - az egyik közeli kocsmába tértünk be), majd pedig Dorogon, a Molnár sörözőben.
A Szántói-nyeregben, ahol az Iszinik 100-on Sistergő méltán híres ellátópontja szokott lenni, most Marcsi és Zoli vártak minket (a kedvünkért kijöttek oda éjjel), hogy ott tábortűzzel, forró teával, süteményekkel és zsíros kenyérrel várjanak.
A Kevélyről lefelé bandukolva megálltunk az idén kialakított fedett pihenőhelyen pár percre, ahol Sistergő immár hagyományosan megkínált minket egy kis pálinkával.
A CsPI méltó lezárása volt eddigi életem legaktívabb túraévének, köszönöm túratársaimnak ezt a kalandos csaknem 27 órát, Marcsinak és Zolinak pedig a biztatást és vendéglátást az erdő közepén.
2013. november 25., hétfő
Életem második Iszinik 100 teljesítése
A Kinizsi Százas óta eltelt fél esztendő, így elérkezett a fordított K100, azaz az Iszinik 100 napja, hétvégéje. Mint blogom követői előtt ismeretes, ez a túra (mely jó néhány szempontból nehezebb a Kinizsi Százasnál, például mert ilyenkor kétszer olyan hosszúak az éjszakák, mint május végén, valamint így az útvonal második felére esik több komoly emelkedő) sokáig a mumusom volt, de tavaly már sikerült legyőznöm.
Az Iszinik 100-at több okból is vártam. Egyrészt ez a K100 legismertebb és legfrappánsabb, tulajdonképpen pofonegyszerű variánsa, "spin-offja", így már önmagában emiatt is a kedvenceim közé tartozik. Korábbi mumussága is fontossá tette számomra ezt a kihívást, ráadásul idén is úgy alakult, hogy sikeres teljesítésével értem el a 2000 TTMR pontot, mely az aranyjelvényhez szükséges. És 2013-ban így már negyedszer sétáltam végig a Kinizsi Százas útvonalát, a hivatalos K100 és a Kinizsi Dupla után. És mi tagadás, skalp is, jól mutat a Kinizsi Százassal kapcsolatos trófeáim között, lehet majd dicsekedni az unokáknak a kandalló előtt.
Szerencsére a túra feladása egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, de azt azért éreztem, hogy eléggé kimerített a csaknem huszonnégy órás séta, és hogy az Iszinik 100 nem adja magát könnyen, még nekem sem. Így azon azért komolyan elgondolkodtam néhány holtpontomon (már amennyire képes gondolkodni olyankor az ember), hogy a közelgő Prágai Százason el merjek-e majd indulni. Bár az is igaz, hogy másfél-két kilót feleslegesen cipeltem a hátizsákomban (ennek nagy része ivóvíz volt, melyből hajlamos vagyok túl sok biztonsági tartalékot magammal vinni), így ha ezt és egy-két apróbb ésszerűtlenséget elkerülök, akkor azért lehet esélyem a Prágai Százason. És akkor a most cipelt plusz súly nem is volt felesleges, hanem úgy is nézhetem, hogy így fokoztam az edzés hatékonyságát. Ráadásul - kapaszkodjon meg a kedves olvasó - egy esernyőt is vittem magammal. Természetesen feleslegesen, mert inkább csak szemerkélt az eső, mint zuhogott, de amikor valamivel komolyabban csepergett, akkor éppen köveken kellett egyensúlyozni, amit még egy 5-6 éves (esernyőknél szép kor), fa markolatú automata Samsonite paraplüi sem könnyít meg.
A túra előtti éjszakán nálam aludt öcsém és két túratársa, Laci és Anita, így már a péntek este is az Iszinik 100-ra való ráhangolódással, beszélgetéssel, teázgatással telt, no meg a túrafelszerelés összeállításával.
Reggel, miközben öcsém a pénztárnál sorban állt jegyet venni, felfedeztem a sorbanállók között Zolit, Suvlaj cimboráját, akivel volt pár közös, nehéz túránk (a tavalyi Rockenbauer 130 és a Mátra 115). Rövid vonatozás után a szárligeti rajtban aztán találkoztunk Suvlajjal is, és jó pár kedves ismerőssel, például Tarpatakkal, Andival, Kékdroiddal, és újakkal is, mint München. A nevezés ahogy láttam elég gördülékenyen ment, talán az internetes előnevezésnek és a túra reggelén Budapestről érkező vonaton is lehetővé tett nevezésnek köszönhetően. A tömegrajt pontosan 7:30-kor volt, Asciimo a felüljáró lépcsőjéről szólt pár szót megafonnal az összegyűltekhez. Asciimónak és a többi rendezőnek szép sárga baseball sapkája volt "Iszinik 100" felirattal, nekem mint sapkamániásnak ez különösen tetszett (talán csak Vujity Tvrtko és Fluor Tomi vetekszik velem ebből a szempontból, majd meg is próbálok kérni egy ilyen sárga sapkát a gyűjteményembe).
A táv első felét (Mogyorósbányáig) Zolival és Suvlajjal tettem meg. Már rég túráztunk együtt, így elég sokat beszélgettünk, szóba került a tervezett Iszkiri túrám is. Tornyópusztánál találkoztunk Valival, aki a barátjával gombászott a környéken (ő szintén túratársunk volt tavaly a Rockenbauer 130-on és a Mátra 115 résztávján). Suvlajéknak elmeséltem az egyik kedvenc viccem, amit mostanában hallottam: "a boltban kérdezi a csemegepultos: - 27 deka lett, maradhat? Mire: - Köszönöm, de inkább elvinném, ha lehet." Elemeztük divatos "redneck" öltözékem is, a kockás (matektanárok kedvéért: négyzetrácsos) favágóingem és a koptatott kamionos-sapkám is. Zoli szerint én vagyok a "két lábon járó Kinizsi-brand", ami túlzás persze (mondjuk nem annyira a favágóing, mint inkább a blogom miatt mondta). Viccelődtünk, hogy húsz év múlva majd egy Kinizsi Százason sztorizgatok, és azzal oltogatom majd az ifjabbakat, hogy "több Kinizsi Százas teljesítésem van, mint ahány éves vagy, kiscsávó... És azért csak ennyi, mert évente egyszer van." Azért ennél szerényebb leszek, legalábbis remélem. Beszélgettünk a Vibram talpról is, mely kopásálló ugyan, de pont a nedves sziklákon eléggé csúszik (pedig alapítója, Vitale Bramani a cég históriája szerint éppen egy végzetes hegyi baleset után alkotta meg, ahol társai nem megfelelő lábbelijeik miatt (is) zuhantak a mélybe). A túrán találkoztam Marcsival is, vele a Kinizsi Százas teljesítési esély kalkulátoromról beszélgettem, de mentségemre szóljon, hogy ő hozta fel a témát.
Pusztamaróton megpihentünk pár percre. Suvlaj itt mesélt a Mohácsi csatát követő pusztamaróti tragédiáról, amikor a törökök egy 25 ezer fős szekértábort pusztítottak el (javasolta, hogy erről majd írjak is a blogban egy önálló bejegyzést).
A bajóti műútnál volt a Kinizsi Százasról is ismert Hotdogmen hot dogos pontja, ahol az ellátás részeként minden túrázó kapott egy ingyen amerikai hot dogot uborkával és pirított hagymával (nagyon finom volt most is), valamint lehetőség volt forró tea vásárlására.
Péliföldszentkereszt körül sötétedett ránk. Itt jegyzem meg, hogy a túrák különleges alkalmak: a hétköznapokban, az utcán a társadalmi konvencióknak megfelelően, hagyományosan, silddel előre hordom a baseball sapkámat, míg a túrákon éjszaka megfordítom, a fejlámpa miatt. Így a péliföldszentkereszti idősek otthonának világító ablakai előtt ismét eszembe jutott a rendezők sárga baseball sapkája.
A féltávhoz, Mogyorósbányára, a Kakukk vendéglőbe 17:05-re, 9 óra 35 perc gyaloglás után értünk. Elbúcsúztam Suvlajtól és Zolitól, mert ők csak eddig jöttek, az 50-es résztávra neveztek. Itt találkoztam V_Gyurival, és Anitát és Lacit is itt találtam. Ittam egy teát és ettem egy szelet zsíros kenyeret, majd Laci megkínált a saját sütésű kakaós süteményéből, melyet zabpehellyel meg más okosságokkal gazdagított. Lacival és Anitával koccintottunk is egy feles St. Hubertussal.
Az "örömtúrázás", könnyed kirándulás nagyjából Mogyorósbányáig tartott, utána következett a Gete megmászása, ami elég sok erőmet kivett. Hegyeskő környékéről visszatekintve látszott néhány fejlámpa fénye a távolban (tulajdonosaik még csak akkor ereszkedtek le a tokodi pincevölgybe, nem irigyeltem őket), míg előretekintve azoknak a fénye látszott, akik már közel járnak a Gete csúcsához (rájuk viszont irigykedtem, hogy már ott járnak, és az emelkedő egy részét már leküzdötték). A Gete tetejére érve az ellenőrzőpontnál Oczal és Reckeb volt a pontőr (sárga sapkában), akik először nem ismertek meg, de aztán felkiáltottak: "Nézd csak, ki van itt!". Érdeklődtek, hogy hol tartok a fekvőtámaszokkal (jelenleg csak 40 körül). Tréfálkoztak kicsit, hogy majd erről a túráról ne a leghosszabb beszámolót írjam meg, illetve kérdezték, hogy jövök-e majd visszafelé is, és hogy gondolkodtam-e már a Kinizsi Triplán. Bár éreztem egy kis élt a dologban, azért jó fejek voltak, és a tábortűz mellett a jókedvük is felmelegített a hideg, szeles hegycsúcson.
Dorog előtt egy ultrafutó sráchoz és az édesapjához csapódtam. Utóbbi 50 év körül járt, és ez volt az első százas túrája, sőt úgy egyáltalán az első teljesítménytúrája (a túra után, hazafelé tartva a vonaton is találkoztam velük, kiderült, hogy méhészettel foglalkozik - mármint nem nőgyógyászattal, hanem a méztermelő, zümmögő rovarokkal -, és ők is sikeresen teljesítették a távot, ami nagyon szép teljesítmény). Eszembe jutott néhány, édesapámmal közös teljesítménytúrám is.
Dorogon a Molnár sörözőben Öregnándi köszönt rám, és bemutatott egy túratársának, mint a Turistajelzés Memory alkotóját. Javasolt is egy eddig nem szereplő jelzésképet a játékomba, a sima fehér jelzésalapot, mint készülő turistajelzést (ezt fel is veszem majd a játékba). A pultosnőtől kértem szódát, és ingyen kaptam két litert, hogy legyen mit cipelnem.
Kesztölc után már eléggé lelassultam, lépésben (persze kinek mekkora és mennyire szapora a lépte) kapaszkodtam fel a Kétágú-hegyre. Laci odaadott egy nagy darabot a zabpelyhes-kakaós süteményéből, majdnem fél kilós volt, de miért ne cipelném ezt is (amúgy finom volt, nem arról van szó). A vállamat már kissé marta a túlpakolt hátizsák, de így még hatékonyabb az edzésmunka.
A Pilis-nyeregben egy kódot kellett felírni, és meg is pihentem. Ketten már ücsörögtek a padoknál, egyiküktől kaptam egy pohár teát, én pedig örömmel megkínáltam őket Laci zabpelyhes-kakaós süteményéből. Csak pár percet pihentem, mert ha nem mozogtam, fázni kezdtem, így (miután újra megkínáltam őket a süteményből) inkább folytattam az utat, és komótosan felkapaszkodtam a nyeregből kivezető úton, lépésben.
A Pilis-szerpentin után értem utol egy srácot, akiről először azt hittem, hogy ő Krisztián, aki az idei Rockenbauer 130-on volt túratársam (a Szárligeti rajtnál váltottunk is pár szót), és úgy is kezdtem hozzá beszélni, de aztán a Szántói-nyeregben, Sistergő kivilágított pontjánál (ahol, mint oázisban megpihenve jó étvággyal elfogyasztottam néhány körözöttes kenyeret, és hozzá két pohár forró boros teát, melyről túlzás nélkül állíthatom, hogy életem legfinomabb boros teája volt, de még forralt bor kategóriában is győzött volna) láttam, hogy nem ő az (utána bocsánatot kértem tőle a szórakozottságomért). Végül aztán a táv utolsó 20 kilométerét együtt tettük meg, közben pedig mesélt a Fruska Goráról, egy szerbiai - szintén 100 km-es - teljesítménytúráról. Itt már annyira zombi voltam, hogy őt elfelejtettem megkínálni a csokis-zabpelyhes süteményből.
A csobánkai műútnál (ahonnan már csak 10 km volt hátra a célig) elemet cseréltem a fejlámpámban, mert már alig pislákolt. A Kevély-nyereg előtt találkoztam Andrásékkal (vele még az Árpád vezér 130-on barátkoztam össze).
Az utolsó ellenőrzőponton idén idén is Forester volt a pontőr, ami kellemes meglepetés volt, mert úgy emlékeztem, hogy idén már nem fog pontőrködni. Teljesen be volt bugyolálva valami hálózsákszerű cuccba, így nem láttam, hogy sárga baseball sapka van-e rajta. Sajnos Forestert és Andrásékat is elfelejtettem megkínálni a süteményből.
A Kevély után kezdett jobban esni az eső, de azért annyira nem volt vészes, a holtpontok után aránylag gyorsan ereszkedtünk le a piroson. Az út végén (miután a piros jelzés még utoljára betér egy kis erdősávba) volt egy kis kavargásom, de aztán előjöttek a tavalyi iszinikes és CsPI-s emlékek. A célba, a Sarok Presszóba már világosban, 7 óra 10 percre értem be (azaz 23 óra 40 perc alatt), ahol a sárga baseball sapkás Asciimótól megkaptam az aranyszínű oklevelet és a második teljesítésért járó pirosas kitűzőt (az első kék volt). A célban öcsém és Anitáék is megvártak (öcsém Mogyorósbányán feladta a túrát ínszalagfájdalmak miatt s onnan utazott a célba, Anitáék viszont sikeresen teljesítették, és jóval előttem értek a Sarok Presszóba).
Összefoglalva: egy nagyon szép túra volt, melynek az első fele egy könnyű kirándulás, a második ötven kilométere pedig egy küzdelmesebb (akarat)erőpróba. Hazaérve megettem a maradék csokis-zabpelyhes süteményt, és megittam a megmaradt másfél liter szódát.
Tipp:
Olvass egy véletlenszerűen választott túrabeszámolót vagy interjút!
Az Iszinik 100-at több okból is vártam. Egyrészt ez a K100 legismertebb és legfrappánsabb, tulajdonképpen pofonegyszerű variánsa, "spin-offja", így már önmagában emiatt is a kedvenceim közé tartozik. Korábbi mumussága is fontossá tette számomra ezt a kihívást, ráadásul idén is úgy alakult, hogy sikeres teljesítésével értem el a 2000 TTMR pontot, mely az aranyjelvényhez szükséges. És 2013-ban így már negyedszer sétáltam végig a Kinizsi Százas útvonalát, a hivatalos K100 és a Kinizsi Dupla után. És mi tagadás, skalp is, jól mutat a Kinizsi Százassal kapcsolatos trófeáim között, lehet majd dicsekedni az unokáknak a kandalló előtt.
Szerencsére a túra feladása egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, de azt azért éreztem, hogy eléggé kimerített a csaknem huszonnégy órás séta, és hogy az Iszinik 100 nem adja magát könnyen, még nekem sem. Így azon azért komolyan elgondolkodtam néhány holtpontomon (már amennyire képes gondolkodni olyankor az ember), hogy a közelgő Prágai Százason el merjek-e majd indulni. Bár az is igaz, hogy másfél-két kilót feleslegesen cipeltem a hátizsákomban (ennek nagy része ivóvíz volt, melyből hajlamos vagyok túl sok biztonsági tartalékot magammal vinni), így ha ezt és egy-két apróbb ésszerűtlenséget elkerülök, akkor azért lehet esélyem a Prágai Százason. És akkor a most cipelt plusz súly nem is volt felesleges, hanem úgy is nézhetem, hogy így fokoztam az edzés hatékonyságát. Ráadásul - kapaszkodjon meg a kedves olvasó - egy esernyőt is vittem magammal. Természetesen feleslegesen, mert inkább csak szemerkélt az eső, mint zuhogott, de amikor valamivel komolyabban csepergett, akkor éppen köveken kellett egyensúlyozni, amit még egy 5-6 éves (esernyőknél szép kor), fa markolatú automata Samsonite paraplüi sem könnyít meg.
A túra előtti éjszakán nálam aludt öcsém és két túratársa, Laci és Anita, így már a péntek este is az Iszinik 100-ra való ráhangolódással, beszélgetéssel, teázgatással telt, no meg a túrafelszerelés összeállításával.
Reggel, miközben öcsém a pénztárnál sorban állt jegyet venni, felfedeztem a sorbanállók között Zolit, Suvlaj cimboráját, akivel volt pár közös, nehéz túránk (a tavalyi Rockenbauer 130 és a Mátra 115). Rövid vonatozás után a szárligeti rajtban aztán találkoztunk Suvlajjal is, és jó pár kedves ismerőssel, például Tarpatakkal, Andival, Kékdroiddal, és újakkal is, mint München. A nevezés ahogy láttam elég gördülékenyen ment, talán az internetes előnevezésnek és a túra reggelén Budapestről érkező vonaton is lehetővé tett nevezésnek köszönhetően. A tömegrajt pontosan 7:30-kor volt, Asciimo a felüljáró lépcsőjéről szólt pár szót megafonnal az összegyűltekhez. Asciimónak és a többi rendezőnek szép sárga baseball sapkája volt "Iszinik 100" felirattal, nekem mint sapkamániásnak ez különösen tetszett (talán csak Vujity Tvrtko és Fluor Tomi vetekszik velem ebből a szempontból, majd meg is próbálok kérni egy ilyen sárga sapkát a gyűjteményembe).
A táv első felét (Mogyorósbányáig) Zolival és Suvlajjal tettem meg. Már rég túráztunk együtt, így elég sokat beszélgettünk, szóba került a tervezett Iszkiri túrám is. Tornyópusztánál találkoztunk Valival, aki a barátjával gombászott a környéken (ő szintén túratársunk volt tavaly a Rockenbauer 130-on és a Mátra 115 résztávján). Suvlajéknak elmeséltem az egyik kedvenc viccem, amit mostanában hallottam: "a boltban kérdezi a csemegepultos: - 27 deka lett, maradhat? Mire: - Köszönöm, de inkább elvinném, ha lehet." Elemeztük divatos "redneck" öltözékem is, a kockás (matektanárok kedvéért: négyzetrácsos) favágóingem és a koptatott kamionos-sapkám is. Zoli szerint én vagyok a "két lábon járó Kinizsi-brand", ami túlzás persze (mondjuk nem annyira a favágóing, mint inkább a blogom miatt mondta). Viccelődtünk, hogy húsz év múlva majd egy Kinizsi Százason sztorizgatok, és azzal oltogatom majd az ifjabbakat, hogy "több Kinizsi Százas teljesítésem van, mint ahány éves vagy, kiscsávó... És azért csak ennyi, mert évente egyszer van." Azért ennél szerényebb leszek, legalábbis remélem. Beszélgettünk a Vibram talpról is, mely kopásálló ugyan, de pont a nedves sziklákon eléggé csúszik (pedig alapítója, Vitale Bramani a cég históriája szerint éppen egy végzetes hegyi baleset után alkotta meg, ahol társai nem megfelelő lábbelijeik miatt (is) zuhantak a mélybe). A túrán találkoztam Marcsival is, vele a Kinizsi Százas teljesítési esély kalkulátoromról beszélgettem, de mentségemre szóljon, hogy ő hozta fel a témát.
Pusztamaróton megpihentünk pár percre. Suvlaj itt mesélt a Mohácsi csatát követő pusztamaróti tragédiáról, amikor a törökök egy 25 ezer fős szekértábort pusztítottak el (javasolta, hogy erről majd írjak is a blogban egy önálló bejegyzést).
A bajóti műútnál volt a Kinizsi Százasról is ismert Hotdogmen hot dogos pontja, ahol az ellátás részeként minden túrázó kapott egy ingyen amerikai hot dogot uborkával és pirított hagymával (nagyon finom volt most is), valamint lehetőség volt forró tea vásárlására.
Péliföldszentkereszt körül sötétedett ránk. Itt jegyzem meg, hogy a túrák különleges alkalmak: a hétköznapokban, az utcán a társadalmi konvencióknak megfelelően, hagyományosan, silddel előre hordom a baseball sapkámat, míg a túrákon éjszaka megfordítom, a fejlámpa miatt. Így a péliföldszentkereszti idősek otthonának világító ablakai előtt ismét eszembe jutott a rendezők sárga baseball sapkája.
A féltávhoz, Mogyorósbányára, a Kakukk vendéglőbe 17:05-re, 9 óra 35 perc gyaloglás után értünk. Elbúcsúztam Suvlajtól és Zolitól, mert ők csak eddig jöttek, az 50-es résztávra neveztek. Itt találkoztam V_Gyurival, és Anitát és Lacit is itt találtam. Ittam egy teát és ettem egy szelet zsíros kenyeret, majd Laci megkínált a saját sütésű kakaós süteményéből, melyet zabpehellyel meg más okosságokkal gazdagított. Lacival és Anitával koccintottunk is egy feles St. Hubertussal.
Az "örömtúrázás", könnyed kirándulás nagyjából Mogyorósbányáig tartott, utána következett a Gete megmászása, ami elég sok erőmet kivett. Hegyeskő környékéről visszatekintve látszott néhány fejlámpa fénye a távolban (tulajdonosaik még csak akkor ereszkedtek le a tokodi pincevölgybe, nem irigyeltem őket), míg előretekintve azoknak a fénye látszott, akik már közel járnak a Gete csúcsához (rájuk viszont irigykedtem, hogy már ott járnak, és az emelkedő egy részét már leküzdötték). A Gete tetejére érve az ellenőrzőpontnál Oczal és Reckeb volt a pontőr (sárga sapkában), akik először nem ismertek meg, de aztán felkiáltottak: "Nézd csak, ki van itt!". Érdeklődtek, hogy hol tartok a fekvőtámaszokkal (jelenleg csak 40 körül). Tréfálkoztak kicsit, hogy majd erről a túráról ne a leghosszabb beszámolót írjam meg, illetve kérdezték, hogy jövök-e majd visszafelé is, és hogy gondolkodtam-e már a Kinizsi Triplán. Bár éreztem egy kis élt a dologban, azért jó fejek voltak, és a tábortűz mellett a jókedvük is felmelegített a hideg, szeles hegycsúcson.
Dorog előtt egy ultrafutó sráchoz és az édesapjához csapódtam. Utóbbi 50 év körül járt, és ez volt az első százas túrája, sőt úgy egyáltalán az első teljesítménytúrája (a túra után, hazafelé tartva a vonaton is találkoztam velük, kiderült, hogy méhészettel foglalkozik - mármint nem nőgyógyászattal, hanem a méztermelő, zümmögő rovarokkal -, és ők is sikeresen teljesítették a távot, ami nagyon szép teljesítmény). Eszembe jutott néhány, édesapámmal közös teljesítménytúrám is.
Dorogon a Molnár sörözőben Öregnándi köszönt rám, és bemutatott egy túratársának, mint a Turistajelzés Memory alkotóját. Javasolt is egy eddig nem szereplő jelzésképet a játékomba, a sima fehér jelzésalapot, mint készülő turistajelzést (ezt fel is veszem majd a játékba). A pultosnőtől kértem szódát, és ingyen kaptam két litert, hogy legyen mit cipelnem.
Kesztölc után már eléggé lelassultam, lépésben (persze kinek mekkora és mennyire szapora a lépte) kapaszkodtam fel a Kétágú-hegyre. Laci odaadott egy nagy darabot a zabpelyhes-kakaós süteményéből, majdnem fél kilós volt, de miért ne cipelném ezt is (amúgy finom volt, nem arról van szó). A vállamat már kissé marta a túlpakolt hátizsák, de így még hatékonyabb az edzésmunka.
A Pilis-nyeregben egy kódot kellett felírni, és meg is pihentem. Ketten már ücsörögtek a padoknál, egyiküktől kaptam egy pohár teát, én pedig örömmel megkínáltam őket Laci zabpelyhes-kakaós süteményéből. Csak pár percet pihentem, mert ha nem mozogtam, fázni kezdtem, így (miután újra megkínáltam őket a süteményből) inkább folytattam az utat, és komótosan felkapaszkodtam a nyeregből kivezető úton, lépésben.
A Pilis-szerpentin után értem utol egy srácot, akiről először azt hittem, hogy ő Krisztián, aki az idei Rockenbauer 130-on volt túratársam (a Szárligeti rajtnál váltottunk is pár szót), és úgy is kezdtem hozzá beszélni, de aztán a Szántói-nyeregben, Sistergő kivilágított pontjánál (ahol, mint oázisban megpihenve jó étvággyal elfogyasztottam néhány körözöttes kenyeret, és hozzá két pohár forró boros teát, melyről túlzás nélkül állíthatom, hogy életem legfinomabb boros teája volt, de még forralt bor kategóriában is győzött volna) láttam, hogy nem ő az (utána bocsánatot kértem tőle a szórakozottságomért). Végül aztán a táv utolsó 20 kilométerét együtt tettük meg, közben pedig mesélt a Fruska Goráról, egy szerbiai - szintén 100 km-es - teljesítménytúráról. Itt már annyira zombi voltam, hogy őt elfelejtettem megkínálni a csokis-zabpelyhes süteményből.
A csobánkai műútnál (ahonnan már csak 10 km volt hátra a célig) elemet cseréltem a fejlámpámban, mert már alig pislákolt. A Kevély-nyereg előtt találkoztam Andrásékkal (vele még az Árpád vezér 130-on barátkoztam össze).
Az utolsó ellenőrzőponton idén idén is Forester volt a pontőr, ami kellemes meglepetés volt, mert úgy emlékeztem, hogy idén már nem fog pontőrködni. Teljesen be volt bugyolálva valami hálózsákszerű cuccba, így nem láttam, hogy sárga baseball sapka van-e rajta. Sajnos Forestert és Andrásékat is elfelejtettem megkínálni a süteményből.
A Kevély után kezdett jobban esni az eső, de azért annyira nem volt vészes, a holtpontok után aránylag gyorsan ereszkedtünk le a piroson. Az út végén (miután a piros jelzés még utoljára betér egy kis erdősávba) volt egy kis kavargásom, de aztán előjöttek a tavalyi iszinikes és CsPI-s emlékek. A célba, a Sarok Presszóba már világosban, 7 óra 10 percre értem be (azaz 23 óra 40 perc alatt), ahol a sárga baseball sapkás Asciimótól megkaptam az aranyszínű oklevelet és a második teljesítésért járó pirosas kitűzőt (az első kék volt). A célban öcsém és Anitáék is megvártak (öcsém Mogyorósbányán feladta a túrát ínszalagfájdalmak miatt s onnan utazott a célba, Anitáék viszont sikeresen teljesítették, és jóval előttem értek a Sarok Presszóba).
Összefoglalva: egy nagyon szép túra volt, melynek az első fele egy könnyű kirándulás, a második ötven kilométere pedig egy küzdelmesebb (akarat)erőpróba. Hazaérve megettem a maradék csokis-zabpelyhes süteményt, és megittam a megmaradt másfél liter szódát.
Tipp:
Olvass egy véletlenszerűen választott túrabeszámolót vagy interjút!
2013. szeptember 30., hétfő
Megújult az Iszinik 100 weboldala
Önálló domainre költözött (Iszinik.hu) és megújult a "fordított Kinizsi Százas", azaz az Iszinik 100 weboldala. Már az előnevezésre is lehetőség van a november 23-án megrendezésre kerülő túrára.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi, Iszinik, Iszkiri
Az Iszinik 100 születése
Interjú Asciimóval, az Iszinik 100 rendezőjével
Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi, Iszinik, Iszkiri
Az Iszinik 100 születése
Interjú Asciimóval, az Iszinik 100 rendezőjével
2013. április 15., hétfő
Interjú Asciimóval, az Iszinik 100 rendezőjével
Ebből az interjúból kiderül, hogy a "fordított Kinizsi Százas", azaz az Iszinik 100 rendezője, Asciimo hogyan kezdett túrázni, mit jelent számára a Kinizsi Százas és az Iszinik 100, és néhány további érdekességre is fény derül (megjegyzés: az Asciimo becenevet "Eszkimónak" kell ejteni, és az ASCII számítógépes szabványból ered, Asciimo egyetemista korából; a képen pedig az látható, amint a tavalyi, 2012-es Kinizsi Százason, a tokodi pincéknél hűsíti magát a kútnál - lásd Index videó, 7:30-nál).
- Hogyan ismerkedtél meg a túrázással és a Kinizsi Százassal?
- A túrázással általános iskola 5. osztályában ismerkedtem meg, amikor a történelem tanárnő bejött az osztályba, és elmesélte, hogy lesz 3 napos túra a Szekszárdi-dombságban (az akkori Dél-Dunántúli Kéktúrát kezdtük bejárni). Megsajnáltam Bea nénit, hogy szegény itt szervez, és senki nem fog jelentkezni, és az neki olyan rossz lesz, ezért jelentkeztem. Később az fogott meg a túrákban, hogy olyan jó volt elfáradva megérkezni egy faluba, és pihenni. Ezzel a csoporttal túráztam sokat, az Országos Kék 90%-át bejártuk. 90-ben befejeztem az általánost, és a túrázást is kb. 93-ban az Olasz Intézetbe jártam esténként olasz orára, és ott találtam a padban egy programfüzetet a Kinizsiről (persze akkor még nem tudtam, hogy az egy programfüzet). Onnantól kezdve tudtam, hogy van ilyen. Aztán pár év tanulás után, az egyetemi évek alatt egy nagyon jó gimnáziumi barátommal sokat sátraztunk a kéken, és újra túrázni kezdtem. Akkor jutott eszembe a Kinizsi, amikor 2000-ben befejeztem mindenfajta iskolát, hogy akkor most el kéne már menni arra a Kinizsire, vagy hogy is hivják. Volt egy klasszikus Gerecse 50, egy 20 kilométeres privát túra, és aztán már indultam is a Kinizsin. Nem mondom hogy optimális felkészülés, nem ajánlom senkinek, de nálam volt némi túrázómúlt a lábamban, a 10 éves koromban megtett kilométerekre nagyon jól emlékszik az ember lába...
- Mit jelent számodra a Kinizsi Százas?
- Ezen sokat gondolkoztam. Kötelező programot május utolsó hétvégéjén. Remek motivációt. Szeretném addig csinálni, amíg menni tudok. Ha nem tudok menni, akkor majd felmászok négykézláb a Hegyeskőre, és onnan figyelem a mezőnyt. De igaziból nem tudom megfogalmazni. Egy mérföldkő minden évben, júniusban általában annyira üresnek érzem magam, hogy azt el se tudom mondani. Viszont május utolsó hetében nem sok hasznomat veszik a munkahelyemen. :) Valamelyik évben megkérdezte egy csaj, aki mellettem sétált a Kinizsin, hogy minek jöttem el ennyiszer? Minek indul el valaki ötödjére, hatodjára? Sok sok gondolkodás után is azt mondom fogalmam sincs. Valahogy úgy érzem, hogy nekem ide menni kell.
- Mit jelent számodra az Iszinik 100?
- Sok munkát és nagyon sok örömöt. Az Iszinik többekben felmerült, de valahogy mégis úgy érzem, ez az én "gyerekem". Az Iszinik nekem egy lehetőség, hogy meg tudjam mutatni, hogy lehet másképp, jobban is Kinizsit, illetve teljesítménytúrát csinálni. Itt szeretném megemlíteni, hogy Sistergő (a Pilisi éjszakai turista mennyország lelke) és egyesületem, az Ösvénytaposó BT. rengeteget segítenek mindenben.
- Ha számszerűsíteni lehetne, szerinted mennyivel nehezebb az Iszinik 100 a Kinizsi Százasnál?
- Ezt így nehéz megmondani, attól függ kinek. Aki rosszul bírja a hideget annak dupla olyan nehéz. Aki nem szereti a meredek emelkedőt, annak is nagyon nehéz. Saját magamnak kb. úgy saccolom, hogy ha a Kinizsi 100%, akkor az Iszinik 130-140%.
- Immár három hivatalos Iszinik 100 túra volt. Ezentúl minden évben tervezed a megrendezését?
- Igen, 2011-től kezdve minden évben szeretném megrendezni. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy épp elég nagy erőfeszítés lesz egyszer megrendezni (az is volt), de annyian mondták a célban, hogy legyen jövőre is, hogy aztán amint a családi szituáció engedte, meghirdettük újra. Az már a sors fintora, hogy közben már nem Magyarországon élek, így sok dolgot tényleg nehéz összehozni. Ha megengeded, itt is szeretnék egy kis reklámot csinálni annak, hogy minden évben szeretettel várjuk önkéntes segítők jelentkezését, ha csak pár órára ér rá az illető, az is nagyon nagy segítség. A pontőröknek, segítőknek a felmerülő költségeit természetesen fizetjük. Pl. reggel a rajtolásnál csak 1 vagy két óráról van szó, de minél több segítő van, annál gyorsabb a rajtolás. Persze vannak "hardcore" pontok, mint pl. a Nagy-Kevély, ahol egész éjszaka kint kell lenni, erre a pontra nem szoktak tolongani a jelentkezők. 2012-ben Forester az ing-nyakkendőt kiakasztotta a ponthoz, hogy mindenki megismerje :)
- Köszönöm szépen az interjút!
- Köszönöm a lehetőséget!
Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100 születése
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével
Interjú Beck Zsolttal, a Kinizsi Százas hot dogos emberével
Beszámoló az Iszinik 100-ról, avagy a mumus legyőzése
Az er(d)ő velünk van: 100 kilométer gyaloglás hóban-fagyban, avagy Csoportos Privát Iszinik
- Hogyan ismerkedtél meg a túrázással és a Kinizsi Százassal?
- A túrázással általános iskola 5. osztályában ismerkedtem meg, amikor a történelem tanárnő bejött az osztályba, és elmesélte, hogy lesz 3 napos túra a Szekszárdi-dombságban (az akkori Dél-Dunántúli Kéktúrát kezdtük bejárni). Megsajnáltam Bea nénit, hogy szegény itt szervez, és senki nem fog jelentkezni, és az neki olyan rossz lesz, ezért jelentkeztem. Később az fogott meg a túrákban, hogy olyan jó volt elfáradva megérkezni egy faluba, és pihenni. Ezzel a csoporttal túráztam sokat, az Országos Kék 90%-át bejártuk. 90-ben befejeztem az általánost, és a túrázást is kb. 93-ban az Olasz Intézetbe jártam esténként olasz orára, és ott találtam a padban egy programfüzetet a Kinizsiről (persze akkor még nem tudtam, hogy az egy programfüzet). Onnantól kezdve tudtam, hogy van ilyen. Aztán pár év tanulás után, az egyetemi évek alatt egy nagyon jó gimnáziumi barátommal sokat sátraztunk a kéken, és újra túrázni kezdtem. Akkor jutott eszembe a Kinizsi, amikor 2000-ben befejeztem mindenfajta iskolát, hogy akkor most el kéne már menni arra a Kinizsire, vagy hogy is hivják. Volt egy klasszikus Gerecse 50, egy 20 kilométeres privát túra, és aztán már indultam is a Kinizsin. Nem mondom hogy optimális felkészülés, nem ajánlom senkinek, de nálam volt némi túrázómúlt a lábamban, a 10 éves koromban megtett kilométerekre nagyon jól emlékszik az ember lába...
- Mit jelent számodra a Kinizsi Százas?
- Ezen sokat gondolkoztam. Kötelező programot május utolsó hétvégéjén. Remek motivációt. Szeretném addig csinálni, amíg menni tudok. Ha nem tudok menni, akkor majd felmászok négykézláb a Hegyeskőre, és onnan figyelem a mezőnyt. De igaziból nem tudom megfogalmazni. Egy mérföldkő minden évben, júniusban általában annyira üresnek érzem magam, hogy azt el se tudom mondani. Viszont május utolsó hetében nem sok hasznomat veszik a munkahelyemen. :) Valamelyik évben megkérdezte egy csaj, aki mellettem sétált a Kinizsin, hogy minek jöttem el ennyiszer? Minek indul el valaki ötödjére, hatodjára? Sok sok gondolkodás után is azt mondom fogalmam sincs. Valahogy úgy érzem, hogy nekem ide menni kell.
- Mit jelent számodra az Iszinik 100?
- Sok munkát és nagyon sok örömöt. Az Iszinik többekben felmerült, de valahogy mégis úgy érzem, ez az én "gyerekem". Az Iszinik nekem egy lehetőség, hogy meg tudjam mutatni, hogy lehet másképp, jobban is Kinizsit, illetve teljesítménytúrát csinálni. Itt szeretném megemlíteni, hogy Sistergő (a Pilisi éjszakai turista mennyország lelke) és egyesületem, az Ösvénytaposó BT. rengeteget segítenek mindenben.
- Ha számszerűsíteni lehetne, szerinted mennyivel nehezebb az Iszinik 100 a Kinizsi Százasnál?
- Ezt így nehéz megmondani, attól függ kinek. Aki rosszul bírja a hideget annak dupla olyan nehéz. Aki nem szereti a meredek emelkedőt, annak is nagyon nehéz. Saját magamnak kb. úgy saccolom, hogy ha a Kinizsi 100%, akkor az Iszinik 130-140%.
- Immár három hivatalos Iszinik 100 túra volt. Ezentúl minden évben tervezed a megrendezését?
- Igen, 2011-től kezdve minden évben szeretném megrendezni. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy épp elég nagy erőfeszítés lesz egyszer megrendezni (az is volt), de annyian mondták a célban, hogy legyen jövőre is, hogy aztán amint a családi szituáció engedte, meghirdettük újra. Az már a sors fintora, hogy közben már nem Magyarországon élek, így sok dolgot tényleg nehéz összehozni. Ha megengeded, itt is szeretnék egy kis reklámot csinálni annak, hogy minden évben szeretettel várjuk önkéntes segítők jelentkezését, ha csak pár órára ér rá az illető, az is nagyon nagy segítség. A pontőröknek, segítőknek a felmerülő költségeit természetesen fizetjük. Pl. reggel a rajtolásnál csak 1 vagy két óráról van szó, de minél több segítő van, annál gyorsabb a rajtolás. Persze vannak "hardcore" pontok, mint pl. a Nagy-Kevély, ahol egész éjszaka kint kell lenni, erre a pontra nem szoktak tolongani a jelentkezők. 2012-ben Forester az ing-nyakkendőt kiakasztotta a ponthoz, hogy mindenki megismerje :)
- Köszönöm szépen az interjút!
- Köszönöm a lehetőséget!
Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100 születése
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével
Interjú Beck Zsolttal, a Kinizsi Százas hot dogos emberével
Beszámoló az Iszinik 100-ról, avagy a mumus legyőzése
Az er(d)ő velünk van: 100 kilométer gyaloglás hóban-fagyban, avagy Csoportos Privát Iszinik
2013. február 20., szerda
Iszinik 100 és Szuperkatlan - újabb bőrök lehúzása a Kinizsi Százasról?
Hallottam olyan véleményt - általam tisztelt személyektől -, mely szerint a hivatalos Iszinik 100 és a Szuperkatlan túra is egy-egy újabb bőr lehúzása a Kinizsi Százasról, annak népszerűségét kihasználó, kissé fantáziátlan fogás. Megértem és elfogadom ugyan nézetüket és szempontjaikat (bizonyos szemszögből nézve még részben egyet is értek velük), de azért én alapvetően másképp értékelem a dolgot.
Kezdem azzal, hogy gyermekkoromtól kezdve szerettem gyűjtögetni ezt-azt, és még ma is sokszor a gyűjtők lelkületével nézem a tárgyakat és elvontabb dolgokat. Tán ebből is fakad, hogy érdekelnek a különféle változatok, variánsok, mutációk, mémek, remixek, mashupok, újragondolások, átfogalmazások. Így aztán a Kinizsi Százasból "származtatott" túrákra is így, mint érdekességekre, különlegességekre tekintek. Vitathatatlan, hogy a Kinizsi Százas nélkül Iszinik 100 és Szuperkatlan túra sem létezne, és hogy a Kinizsi Százas az eredeti, de ettől még az Iszinik 100-ban és a Szuperkatlanban is látom az értéket, s ahelyett, hogy ezeket újabb bőrök lehúzásának gondolnám, sokkal inkább az eredeti előtti tisztelgésnek érzem.
Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100 születése
Beszámoló a Szuperkatlan 15 túráról
Kezdem azzal, hogy gyermekkoromtól kezdve szerettem gyűjtögetni ezt-azt, és még ma is sokszor a gyűjtők lelkületével nézem a tárgyakat és elvontabb dolgokat. Tán ebből is fakad, hogy érdekelnek a különféle változatok, variánsok, mutációk, mémek, remixek, mashupok, újragondolások, átfogalmazások. Így aztán a Kinizsi Százasból "származtatott" túrákra is így, mint érdekességekre, különlegességekre tekintek. Vitathatatlan, hogy a Kinizsi Százas nélkül Iszinik 100 és Szuperkatlan túra sem létezne, és hogy a Kinizsi Százas az eredeti, de ettől még az Iszinik 100-ban és a Szuperkatlanban is látom az értéket, s ahelyett, hogy ezeket újabb bőrök lehúzásának gondolnám, sokkal inkább az eredeti előtti tisztelgésnek érzem.
Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100 születése
Beszámoló a Szuperkatlan 15 túráról
2013. január 7., hétfő
Csoportos Privát Iszinik emléklap
Egyik túratársam, V_Gyuri elkészítette a Csoportos Privát Iszinik túra oklevét (pontosabban emléklapját), amit ma vettem át a postán. Ez az egyik legszebb és legértékesebb emléklapom, hiszen egy rendkívül nehéz túrához kapcsolódik, ráadásul egy igazi ritkaságról, különlegességről van szó, mert csak négy darab van belőle. Köszönöm szépen!
Kapcsolódó bejegyzések:
Beszámoló az Iszinik 100-ról, avagy a mumus legyőzése
Az er(d)ő velünk van: száz kilométer gyaloglás hóban-fagyban, avagy Csoportos Privát Iszinik
Kinizsi Százas kvíz oklevél
Kapcsolódó bejegyzések:
Beszámoló az Iszinik 100-ról, avagy a mumus legyőzése
Az er(d)ő velünk van: száz kilométer gyaloglás hóban-fagyban, avagy Csoportos Privát Iszinik
Kinizsi Százas kvíz oklevél
2012. december 11., kedd
Az er(d)ő velünk van: száz kilométer gyaloglás hóban-fagyban, avagy Csoportos Privát Iszinik
Már a három héttel korábbi hivatalos Iszinik 100 teljesítése után megfogalmazódott bennem, hogy az lenne az igazi, az tenné teljesen kerekké ezt a túraévemet, ha egy Csoportos Privát Iszinik (CsPI) keretében is sikerülne végigsétálnom a fordított Kinizsi Százast, ami az előző őszi-téli szezonban oly sokszor kifogott rajtam. Így aztán Tar-patak meghívására nem tudtam nemet mondani. Mindenképpen bizonyítani szerettem volna (édesapámnak, öcsémnek, olvasóimnak, magamnak), hogy kitartásom, erőnlétem sokat fejlődött ebben a túrázásban gazdag esztendőben.
Másrészt - mint már leírtam korábban is - úgy tartom, hogy blogomat nem csupán a billentyűk nyomogatásával írom, hanem a lépteimmel és verejtékemmel is. A Kinizsi Százas blog gazdájaként már-már kötelességemnek éreztem, hogy egy ennyire "kinizsi-közeli" túrán, a Kinizsi Százashoz szorosan kötődő (ám attól mégis teljesen független) eseményen, kihíváson részt vegyek. A TTMR pontok tekintetében már elértem a kitűzött célomat, azaz a 2.000 pontot, így megengedhettem magamnak, hogy "csak úgy", bármiféle pontszerzés vagy kézzelfogható elismerés nélkül sétáljak száz kilométert.
Ha a hivatalos Iszinik 100 sikere után a CsPI-be beletört volna a bicskám, akkor azért hiányérzetem lett volna, hiszen éppen a múltkori, januári CsPI kudarc volt a mélypontom, amikor testileg és akaraterőt tekintve egyaránt gyengének bizonyultam. Akkor megsérült a "brandem", csorbát szenvedett az integritásom, így ezen a túrán még mindenképpen revansot kellett vennem. Persze az év eleji kudarcban volt azért valami sorsszerű és erősen építő jellegű, hiszen - erről már szintén eshetett szó korábban - enélkül nem lett volna elég "felhajtóerőm" az idei év szárnyalásához.
(Ez lett végül idén a hetedik "száz kilométer körüli, vagy legalább száz kilométeres" túrám a Kinizsi Százas, a Mátra 115, a Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130, a Palóc Expedíció 100, BEAC Maxi 110 és az Iszinik 100 után. Azért fogalmazok ilyen nyakatekerten, mert az Iszinik 100 útvonalának hossza hivatalosan csupán 99 kilométer, így a "legalább száz kilométeres" jelző önmagában nem állná meg a helyét. Egyik túratársunknak, V_Gyurinak hozzám hasonlóan ez volt 2012-ben a hetedik ilyen "száz kilométer körüli, vagy legalább száz kilométeres" túrája. Korábban, még a túra előtt meg is jegyezte: "a hétszázát!". Neki egyébként a táv mellett a cukorbetegségével is meg kellett küzdenie a hosszú úton.)
A túrát megelőző éjszakán felébredtem éjfél előtt. Az órámra nézve riadtan láttam, hogy mindjárt dél van, így jócskán lekéstem a tervezett, reggel 7 utáni indulást. A telefonomra is ránéztem, hogy hány nem fogadott hívásom volt és hány üzenetem érkezett a rám hiába váró, és végül nélkülem útnak induló túratársaktól. Aztán néhány, hosszúnak tűnő másodperc után tisztulni kezdett a tudatom, eloszlott az időzavaromat okozó ködös félálom, és rájöttem, hogy nem déli tizenkettő felé közelednek a mutatók, hanem még csak éjfél lesz, így nem maradtam le a várva várt kirándulásról.
Valamivel a többiek előtt értem a szárligeti vasútállomásra (ők a másik irányból, Budapestről jöttek). Régi ismerősökként üdvözöltük egymást, hiszen Sistergővel és Tar-patakkal a legutóbbi CsPI-n túráztunk együtt (igaz, én akkor csak Kesztölcig jutottam), V_Gyurival pedig sok közös teljesítménytúránk volt (többek között a BEAC Maxi 110, a Palóc Expedíció 100 és a NaHáT 90). Összesen tehát négyen indultunk útnak, és végül mind a négyen sikeresen be is értünk a célba.
Sistergő még indulás előtt felkészített, hogy ez a séta nehezebb lesz a három héttel korábbinál: "Egy dolog nagyon fontos: a hivatalos Iszinik 100 ehhez képest dzsembori. Ez nem az a túra." Olyasmit válaszolhattam, hogy tudom, hogy nehezebb lesz - persze hogy mennyivel nehezebb, azt akkor még nem sejtettem. A rövid párbeszédben Tar-patak vette fel a jó rendőr szerepét, kedélyesen csak annyit mondott, Sistergő figyelmeztetésének élét tompítva: "Ne hallgass rá".
Sistergőnek azonban igaza volt: míg a november 17-18-i Iszinik 100-on kellemes őszi kirándulóidő volt, most valamivel fagypont alatti téli hideg, és szinte a teljes útvonalat 5-10 centis hóréteg fedte. Elsőre talán nem tűnik olyan komoly különbségnek, de a valóságban nagy jelentősége van. Megállva hamar fázni kezd az ember, az emelkedőkön pedig gyorsan kimelegszik, a kisebb-nagyobb hótakaró taposása (bár a legtöbb helyen ki volt járva, és csak kevés helyen volt csúszós) is többletenergiát igényel. Számomra olyannyira nehéz volt a túra, hogy úgy érzem, nyugodtan egy lapon említhető, sőt egy súlycsoportba tartozó a Mátra 115-tel vagy a Rockenbauer 130-cal, persze a nehézséget itt más tényezők, paraméterek adják. Egyetlen olyan időjárási körülmény volt, mely most optimálisabb volt az Iszinik 100-on tapasztaltnál: most egyáltalán nem volt köd.
(Immár az is elmondhatom magamról, hogy három évszakban is végigjártam a K100 útvonalát: tavasszal a hatodik Kinizsi Százasom alkalmával, ősszel a hivatalos Iszinik 100-on, most a CsPI-n pedig télen is. Nyáron csupán egy 15 kilométeres résztávját teljesítettem eddig, a Szuperkatlan 15 során, amikor Dorogról Mogyorósbányára sétáltunk át páran.)
A túra számos tanulsággal is szolgált, főleg az öltözködést, felszerelést tekintve. A bakancsom vízhatlanítása például fontos dolog lett volna, de valamiért teljesen elkerülte a figyelmem. Arra gondoltam, hogy a pár centis hóban nem ázhat be - valójában azonban több helyen is nagyobb hó volt a vártnál, és bizony hiába van bőrből a bakancsom, a nyelvrészének szövetanyaga aránylag gyorsan átázott (a fűző ráadásul megtartotta rajta a havat, amit így nem lehetett egyszerűen lerázni, lerúgni róla). A legközelebbi havas túrámon erre mindenképpen figyelni kell majd, és valamilyen viaszos pasztával elvégezni a vízhatlanítást, valamint több pár cserezoknit is célszerű majd magammal vinnem.
A túrabot jól jött a komolyabb emelkedőkön (például a havas, meredek ösvényen való feljutás a Getére már-már pszichedelikus élmény volt). Utoljára a júniusi Mátra 115-ön használtam egyébként túrabotot, a legutóbbi havas túrám pedig a végül feladott Börzsöny éjszakai teljesítménytúra volt.
A hideg miatt szinte "szkafanderbe" öltöztem: sznobizmusomat legyőzve a költséghatékonyság jegyében a túra előtti estén egy kínai üzletben vásároltam egy pufidzsekit, valamint jégeralsót is húztam. Igyekeztem rétegesen felöltözni. Sapkából kettőt is vittem magammal, de végül a második sapkaréteget nem kellett felvennem, annyira azért nem volt hideg még éjszaka sem. Végül sálra sem volt szükségem, a kesztyűt pedig hol levettem, hol visszahúztam aszerint, hogy épp mennyire volt melegem vagy mennyire fázott a kezem.
Az iránytűs, hőmérős Suunto Vector órámat a hátizsákomra erősítettem, hogy pontosabban mutassa a hőmérsékletet, mintha a karomon, a kesztyűm takarásában lett volna. Az iránytű és magasságmérő funkciójára nem volt szükség, és a hőmérsékletet is inkább csak érdekesség jelleggel néztük meg olykor: -1 és -6 fok között ingadozott.
A hosszas kitérő után visszakanyarodva az indulás pillanatához, negyed nyolc körül kezdtük el a grandiózus téli sétát. A somlyóvári kulcsosházhoz fél 10 körül értünk. Az volt az első frissítőpontunk, kb. 10 percre megpihentünk, ettünk-ittunk, megigazítottuk a felszerelésünket. Koldusszállásra fél tizenkettőre érkeztünk, a vértestolnai műúthoz pedig délután egyre.
Azt hiszem, koldusszállás után találkoztunk egy magányos túrázóval, aki valamiféle különös világnézettől vezérelve sejtelmesen megjegyezte, hogy nehéz idők jönnek, és hogy "fel kell készülni", vagy valami ilyesmi. Amikor rövid beszélgetés után, már búcsúzkodás közben elárultuk, hogy utunk célja Budapest, egészen elképedt, de látszott rajta, hogy úgy véli, épp ilyen hazafiakra van szükség ezekben az egyre nehezebb időkben, mint mi (itt jegyzem meg ismét Bálint cimborám egy gondolatát, mely szerint a hosszútávú túrák későbbi genocídiumok hosszú meneteléseire készítik fel az embert).
Bányahegy előtt láttam egy kőre festett Mária-út jelzést, mely úgy volt elkenődve (vagy inkább direkt elkenve, "meghekkelve"), hogy egy elefánt lett belőle (ez van megörökítve a képen). Szinte olyan, mint egy Rorschach-teszt, de ezen mintha egyértelműen elefánt lenne.
Út közben sok mindenről beszélgettünk, szóba került a blogomban publikált, különleges társkereső hirdetésem, vagy a turistajelzéses memóriajátékom is. Sistergő elmesélte néhány turistajelzés-ötletét, és beszélgettünk a "gerilla-turistajelzés-festésről" is (ha egyszer ilyesmire vetemednék, akkor a már nekem többször gondot okozó, Hegyeskő környéki kék keresztet festeném fel).
Már besötétedett, amikor Bika-völgynél találkoztunk egy szembejövő, körülbelül 20 fős turistacsoporttal, velük is váltottunk pár szót. Lámpa nem sokuknál volt, tán csak minden harmadik, negyedik embernél volt, pedig akkor már jócskán besötétedett (talán nem számítottak rá, hogy rájuk esteledik). Amikor elválva tőlük ez szóba került, és megjegyeztem, hogy elég lehet nekik ennyi lámpa is, Sistergő felhívta rá a figyelmem, hogy azért ez nincs teljesen így, mert Robi is így halt meg.
Negyed hét körül értünk Mogyorósbányára. A Kakukk vendéglőt zárva találtuk, helyette egy közeli (Arany János utcai) kocsmába mentünk be pihenni, enni-inni. Jó érzés volt a táv (pár kilométer híján) feléhez érni, viszont az emelkedők nagyobbik része még hátra volt. A rádióban a Don't stop the party szólt, és valóban nem álltunk itt meg (vagy legalábbis nem sokáig), hanem tovább indultunk.
Tokodi pincéknél eszembe jutott, hogy milyen különleges érzés volt először, az első Kinizsi Százasomon meglátni ezt a meseszerűen idilli helyet, a füves "főteret", a kis házakat, melyek szinte Aprajafalvát idézik. El is meséltem a többieknek ezt a gondolatomat, és megerősítették, hogy a tokodi pincevölgy bennük is hasonló benyomást kelt, keltett.
Dorogra, túránk 60. kilométeréhez este 10 körül értünk. Az éjjelnappaliban néhány szelet csokoládé és egy kis kóla mellett vettem egy apró szuvenírt is: egy bakancsot mintázó kulcstartót, melynek ráadásul szinte Vibram Carrarmato-szerűen alakították ki a talpát.
Betértünk az éjjelnappali melletti Molnár sörözőbe is, Sistergő ott váltotta át a futócipőjét Hanwag bakancsra, s ott én is zoknit cseréltem, mert addigra már eléggé beázott a bakancsom. A csere átmenetileg segített, de aztán később újra beázott a lábbelim, és éjjel már eléggé fáztak, sajogtak a lábujjaim. Dorogról továbbindulva egyébként azzal biztattam magam, hogy innen már csak egy Kinizsi 40, visszafelé.
Nem sokkal a Pilis-nyereg előtt, éjjel fél kettő után hívott fel Kovácspetyesz és Zoli, akik a Sárga 70-en voltak túratársaim. A háttérzajokból úgy véltem, hogy (házi)buliban lehettek, érdeklődtek hogy merre járok, hogy megy a túra. Örültem a hívásuknak, ahogy más ismerőseim és öcsém sms-einek, érdeklődésének is (Petyesz meg is jegyezte, hogy reméli, hogy majd beírom a túrabeszámolómba a hívásukat).
Éjjel aztán több holtpontom is volt, hol melegem volt, hol fáztam kicsit, így a kabátom és a pulóverem cipzárjával, sapkám hol jobban hol kevésbé homlokomra húzásával, illetve a kesztyűm le-fel vételével próbáltam szabályozni a hőháztartásomat. Az egyik ásványvizes palackomat a kabátom belső zsebébe tettem, hogy ne kelljen teljesen hideg vizet innom, és így elővenni is egyszerűbb, mint a hátizsákból. A beázott bakancsom miatt magamban kissé túldramatizálva a helyzetet eszembe jutott amit az orosz télben menetelő német katonákról olvastam, hogy lépteikkor zörgésre lettek figyelmesek, s e zajt a lefagyott és letört, autoamputálódott lábujjaik okozták. Azért bíztam benne, hogy egyetlen, az orosz télhez képest egészen mediterrán éjszaka alatt, folyamatos mozgás mellett nem történhet ilyesmi.
Holtpontjaimon segített átlendülni, hogy elképzeltem, hogy milyen lesz majd, ha már a szerpentinen vagy a túra más, a célhoz jóval közelebbi szakaszain járok, vagy ha már a célban leszek, sikeresen teljesítve a túrát. Vagy milyen lesz utána hazaérni, a hideg éjszaka önsanyargatása után hedonista módon a forró, habos kádban pihenni, vagy a puha ágyban nyújtózkodni.
Sistergőtől most is hallottam, tanultam néhány egyszerű, de hasznos igazságot: "Az erő olyan, mint a pénz: ha nagyon sok van, akkor nem kell annyira figyelni a beosztására. Ha viszont nincs olyan sok, akkor takarékoskodni kell. Nem szabad engedni, hogy elfogyjon, egy kicsinek mindig maradnia kell." Mondott olyan dolgot is, amit már magam is kitapasztaltam és alkalmazok: "Ha egy emelkedőn megyünk felfelé, és még nem értünk egészen a tetejére, de már közeledünk a tetejéhez és enyhébb az emelkedő, akkor gyorsítsunk. Nem kell ugyanolyan lassan menni, mint a meredekebb részen". Mondtam neki, hogy ezt a technikát én is alkalmazom: általában ilyenkor annyival megyek gyorsabban, hogy ugyanannyi energiát fektessek a haladásba, mint a lassabb, meredekebb szakaszon. A ritmusról is szó esett, hogy az a leghatékonyabb, ha az ember egy saját belső ritmusra, ütemesen lépked. Miután erről beszéltünk, egy metronóm elképzelt kattogására gyalogoltam fel a Kevélyre.
Az út utolsó kilométereire Gyuri és én eléggé "zombik" lettünk (ő cukorbetegsége, én meg elsősorban az átázott bakancsom, meg a meg-megbillenő folyadék- és hőháztartásom miatt), míg Sistergő és Tar-patak látszólag úgy mentek, mint akik akkor indultak.
Világosodni a Kevély előtt, a Csobánkai műút környékén kezdett. A Kevély csúcsán Sistergő körbekínált minket a "csúcspálinkával", kimerülten, sajgó talpakkal jólesett a korty rövidital, gyorsan áttüzelte a mellkasomat és enyhített a fájdalmakon. Utána elszívtunk egy spanglit, majd vidáman elindultunk lefelé (na jó, a spangli nem igaz).
A célba, Csillaghegyre 26 óra 35 perc alatt, vasárnap délelőtt 10 előtt 10 perccel értünk, vagyis csaknem 5 órával tovább tartott az út, mint amennyi idő alatt a hivatalos Iszinik 100-at sikerült teljesítenem. De ez az időkülönbség tükrözi is, hogy mennyivel embert próbálóbb ez a túra télen, mint ősszel.
Köszönettel tartozom mindhárom túratársamnak, hogy egy ilyen kaland részese lehettem, és hogy segítségükkel végre a CsPI-t is a trófeáim között tudhatom. Jó volt jobban megismerni őket, és tanulni tőlük.
Az Iszinik 100 és a CsPI teljesítése után pedig találtam magamnak egy újabb kihívást, célt: tavasszal megpróbálom teljesíteni a Terep Százas terepfutóversenyt (mely a Kinizsi Százassal is rokonságban van). Elsősorban "bakancsos" turistaként nem lesz könnyű rá felkészülni (eddig csupán egy terepfélmaratont teljesítettem kocogva), így elég nagy fába vágom a fejszémet. Lehet, hogy egy Hoka One One cipőt is beszerzek addig, és a tavaszt és az enyhébb téli napokat a felkészülésre szánom. A tervről és a Terep Százassal kapcsolatos gondolataimról egy külön bejegyzést is írok hamarosan.
Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100 születése
A Kinizsi Százas, a blogom és én
Másrészt - mint már leírtam korábban is - úgy tartom, hogy blogomat nem csupán a billentyűk nyomogatásával írom, hanem a lépteimmel és verejtékemmel is. A Kinizsi Százas blog gazdájaként már-már kötelességemnek éreztem, hogy egy ennyire "kinizsi-közeli" túrán, a Kinizsi Százashoz szorosan kötődő (ám attól mégis teljesen független) eseményen, kihíváson részt vegyek. A TTMR pontok tekintetében már elértem a kitűzött célomat, azaz a 2.000 pontot, így megengedhettem magamnak, hogy "csak úgy", bármiféle pontszerzés vagy kézzelfogható elismerés nélkül sétáljak száz kilométert.
Ha a hivatalos Iszinik 100 sikere után a CsPI-be beletört volna a bicskám, akkor azért hiányérzetem lett volna, hiszen éppen a múltkori, januári CsPI kudarc volt a mélypontom, amikor testileg és akaraterőt tekintve egyaránt gyengének bizonyultam. Akkor megsérült a "brandem", csorbát szenvedett az integritásom, így ezen a túrán még mindenképpen revansot kellett vennem. Persze az év eleji kudarcban volt azért valami sorsszerű és erősen építő jellegű, hiszen - erről már szintén eshetett szó korábban - enélkül nem lett volna elég "felhajtóerőm" az idei év szárnyalásához.
(Ez lett végül idén a hetedik "száz kilométer körüli, vagy legalább száz kilométeres" túrám a Kinizsi Százas, a Mátra 115, a Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130, a Palóc Expedíció 100, BEAC Maxi 110 és az Iszinik 100 után. Azért fogalmazok ilyen nyakatekerten, mert az Iszinik 100 útvonalának hossza hivatalosan csupán 99 kilométer, így a "legalább száz kilométeres" jelző önmagában nem állná meg a helyét. Egyik túratársunknak, V_Gyurinak hozzám hasonlóan ez volt 2012-ben a hetedik ilyen "száz kilométer körüli, vagy legalább száz kilométeres" túrája. Korábban, még a túra előtt meg is jegyezte: "a hétszázát!". Neki egyébként a táv mellett a cukorbetegségével is meg kellett küzdenie a hosszú úton.)
A túrát megelőző éjszakán felébredtem éjfél előtt. Az órámra nézve riadtan láttam, hogy mindjárt dél van, így jócskán lekéstem a tervezett, reggel 7 utáni indulást. A telefonomra is ránéztem, hogy hány nem fogadott hívásom volt és hány üzenetem érkezett a rám hiába váró, és végül nélkülem útnak induló túratársaktól. Aztán néhány, hosszúnak tűnő másodperc után tisztulni kezdett a tudatom, eloszlott az időzavaromat okozó ködös félálom, és rájöttem, hogy nem déli tizenkettő felé közelednek a mutatók, hanem még csak éjfél lesz, így nem maradtam le a várva várt kirándulásról.
Valamivel a többiek előtt értem a szárligeti vasútállomásra (ők a másik irányból, Budapestről jöttek). Régi ismerősökként üdvözöltük egymást, hiszen Sistergővel és Tar-patakkal a legutóbbi CsPI-n túráztunk együtt (igaz, én akkor csak Kesztölcig jutottam), V_Gyurival pedig sok közös teljesítménytúránk volt (többek között a BEAC Maxi 110, a Palóc Expedíció 100 és a NaHáT 90). Összesen tehát négyen indultunk útnak, és végül mind a négyen sikeresen be is értünk a célba.
Sistergő még indulás előtt felkészített, hogy ez a séta nehezebb lesz a három héttel korábbinál: "Egy dolog nagyon fontos: a hivatalos Iszinik 100 ehhez képest dzsembori. Ez nem az a túra." Olyasmit válaszolhattam, hogy tudom, hogy nehezebb lesz - persze hogy mennyivel nehezebb, azt akkor még nem sejtettem. A rövid párbeszédben Tar-patak vette fel a jó rendőr szerepét, kedélyesen csak annyit mondott, Sistergő figyelmeztetésének élét tompítva: "Ne hallgass rá".
Sistergőnek azonban igaza volt: míg a november 17-18-i Iszinik 100-on kellemes őszi kirándulóidő volt, most valamivel fagypont alatti téli hideg, és szinte a teljes útvonalat 5-10 centis hóréteg fedte. Elsőre talán nem tűnik olyan komoly különbségnek, de a valóságban nagy jelentősége van. Megállva hamar fázni kezd az ember, az emelkedőkön pedig gyorsan kimelegszik, a kisebb-nagyobb hótakaró taposása (bár a legtöbb helyen ki volt járva, és csak kevés helyen volt csúszós) is többletenergiát igényel. Számomra olyannyira nehéz volt a túra, hogy úgy érzem, nyugodtan egy lapon említhető, sőt egy súlycsoportba tartozó a Mátra 115-tel vagy a Rockenbauer 130-cal, persze a nehézséget itt más tényezők, paraméterek adják. Egyetlen olyan időjárási körülmény volt, mely most optimálisabb volt az Iszinik 100-on tapasztaltnál: most egyáltalán nem volt köd.
(Immár az is elmondhatom magamról, hogy három évszakban is végigjártam a K100 útvonalát: tavasszal a hatodik Kinizsi Százasom alkalmával, ősszel a hivatalos Iszinik 100-on, most a CsPI-n pedig télen is. Nyáron csupán egy 15 kilométeres résztávját teljesítettem eddig, a Szuperkatlan 15 során, amikor Dorogról Mogyorósbányára sétáltunk át páran.)
A túra számos tanulsággal is szolgált, főleg az öltözködést, felszerelést tekintve. A bakancsom vízhatlanítása például fontos dolog lett volna, de valamiért teljesen elkerülte a figyelmem. Arra gondoltam, hogy a pár centis hóban nem ázhat be - valójában azonban több helyen is nagyobb hó volt a vártnál, és bizony hiába van bőrből a bakancsom, a nyelvrészének szövetanyaga aránylag gyorsan átázott (a fűző ráadásul megtartotta rajta a havat, amit így nem lehetett egyszerűen lerázni, lerúgni róla). A legközelebbi havas túrámon erre mindenképpen figyelni kell majd, és valamilyen viaszos pasztával elvégezni a vízhatlanítást, valamint több pár cserezoknit is célszerű majd magammal vinnem.
A túrabot jól jött a komolyabb emelkedőkön (például a havas, meredek ösvényen való feljutás a Getére már-már pszichedelikus élmény volt). Utoljára a júniusi Mátra 115-ön használtam egyébként túrabotot, a legutóbbi havas túrám pedig a végül feladott Börzsöny éjszakai teljesítménytúra volt.
A hideg miatt szinte "szkafanderbe" öltöztem: sznobizmusomat legyőzve a költséghatékonyság jegyében a túra előtti estén egy kínai üzletben vásároltam egy pufidzsekit, valamint jégeralsót is húztam. Igyekeztem rétegesen felöltözni. Sapkából kettőt is vittem magammal, de végül a második sapkaréteget nem kellett felvennem, annyira azért nem volt hideg még éjszaka sem. Végül sálra sem volt szükségem, a kesztyűt pedig hol levettem, hol visszahúztam aszerint, hogy épp mennyire volt melegem vagy mennyire fázott a kezem.
Az iránytűs, hőmérős Suunto Vector órámat a hátizsákomra erősítettem, hogy pontosabban mutassa a hőmérsékletet, mintha a karomon, a kesztyűm takarásában lett volna. Az iránytű és magasságmérő funkciójára nem volt szükség, és a hőmérsékletet is inkább csak érdekesség jelleggel néztük meg olykor: -1 és -6 fok között ingadozott.
A hosszas kitérő után visszakanyarodva az indulás pillanatához, negyed nyolc körül kezdtük el a grandiózus téli sétát. A somlyóvári kulcsosházhoz fél 10 körül értünk. Az volt az első frissítőpontunk, kb. 10 percre megpihentünk, ettünk-ittunk, megigazítottuk a felszerelésünket. Koldusszállásra fél tizenkettőre érkeztünk, a vértestolnai műúthoz pedig délután egyre.
Azt hiszem, koldusszállás után találkoztunk egy magányos túrázóval, aki valamiféle különös világnézettől vezérelve sejtelmesen megjegyezte, hogy nehéz idők jönnek, és hogy "fel kell készülni", vagy valami ilyesmi. Amikor rövid beszélgetés után, már búcsúzkodás közben elárultuk, hogy utunk célja Budapest, egészen elképedt, de látszott rajta, hogy úgy véli, épp ilyen hazafiakra van szükség ezekben az egyre nehezebb időkben, mint mi (itt jegyzem meg ismét Bálint cimborám egy gondolatát, mely szerint a hosszútávú túrák későbbi genocídiumok hosszú meneteléseire készítik fel az embert).
Bányahegy előtt láttam egy kőre festett Mária-út jelzést, mely úgy volt elkenődve (vagy inkább direkt elkenve, "meghekkelve"), hogy egy elefánt lett belőle (ez van megörökítve a képen). Szinte olyan, mint egy Rorschach-teszt, de ezen mintha egyértelműen elefánt lenne.
Út közben sok mindenről beszélgettünk, szóba került a blogomban publikált, különleges társkereső hirdetésem, vagy a turistajelzéses memóriajátékom is. Sistergő elmesélte néhány turistajelzés-ötletét, és beszélgettünk a "gerilla-turistajelzés-festésről" is (ha egyszer ilyesmire vetemednék, akkor a már nekem többször gondot okozó, Hegyeskő környéki kék keresztet festeném fel).
Már besötétedett, amikor Bika-völgynél találkoztunk egy szembejövő, körülbelül 20 fős turistacsoporttal, velük is váltottunk pár szót. Lámpa nem sokuknál volt, tán csak minden harmadik, negyedik embernél volt, pedig akkor már jócskán besötétedett (talán nem számítottak rá, hogy rájuk esteledik). Amikor elválva tőlük ez szóba került, és megjegyeztem, hogy elég lehet nekik ennyi lámpa is, Sistergő felhívta rá a figyelmem, hogy azért ez nincs teljesen így, mert Robi is így halt meg.
Negyed hét körül értünk Mogyorósbányára. A Kakukk vendéglőt zárva találtuk, helyette egy közeli (Arany János utcai) kocsmába mentünk be pihenni, enni-inni. Jó érzés volt a táv (pár kilométer híján) feléhez érni, viszont az emelkedők nagyobbik része még hátra volt. A rádióban a Don't stop the party szólt, és valóban nem álltunk itt meg (vagy legalábbis nem sokáig), hanem tovább indultunk.
Tokodi pincéknél eszembe jutott, hogy milyen különleges érzés volt először, az első Kinizsi Százasomon meglátni ezt a meseszerűen idilli helyet, a füves "főteret", a kis házakat, melyek szinte Aprajafalvát idézik. El is meséltem a többieknek ezt a gondolatomat, és megerősítették, hogy a tokodi pincevölgy bennük is hasonló benyomást kelt, keltett.
Dorogra, túránk 60. kilométeréhez este 10 körül értünk. Az éjjelnappaliban néhány szelet csokoládé és egy kis kóla mellett vettem egy apró szuvenírt is: egy bakancsot mintázó kulcstartót, melynek ráadásul szinte Vibram Carrarmato-szerűen alakították ki a talpát.
Betértünk az éjjelnappali melletti Molnár sörözőbe is, Sistergő ott váltotta át a futócipőjét Hanwag bakancsra, s ott én is zoknit cseréltem, mert addigra már eléggé beázott a bakancsom. A csere átmenetileg segített, de aztán később újra beázott a lábbelim, és éjjel már eléggé fáztak, sajogtak a lábujjaim. Dorogról továbbindulva egyébként azzal biztattam magam, hogy innen már csak egy Kinizsi 40, visszafelé.
Nem sokkal a Pilis-nyereg előtt, éjjel fél kettő után hívott fel Kovácspetyesz és Zoli, akik a Sárga 70-en voltak túratársaim. A háttérzajokból úgy véltem, hogy (házi)buliban lehettek, érdeklődtek hogy merre járok, hogy megy a túra. Örültem a hívásuknak, ahogy más ismerőseim és öcsém sms-einek, érdeklődésének is (Petyesz meg is jegyezte, hogy reméli, hogy majd beírom a túrabeszámolómba a hívásukat).
Éjjel aztán több holtpontom is volt, hol melegem volt, hol fáztam kicsit, így a kabátom és a pulóverem cipzárjával, sapkám hol jobban hol kevésbé homlokomra húzásával, illetve a kesztyűm le-fel vételével próbáltam szabályozni a hőháztartásomat. Az egyik ásványvizes palackomat a kabátom belső zsebébe tettem, hogy ne kelljen teljesen hideg vizet innom, és így elővenni is egyszerűbb, mint a hátizsákból. A beázott bakancsom miatt magamban kissé túldramatizálva a helyzetet eszembe jutott amit az orosz télben menetelő német katonákról olvastam, hogy lépteikkor zörgésre lettek figyelmesek, s e zajt a lefagyott és letört, autoamputálódott lábujjaik okozták. Azért bíztam benne, hogy egyetlen, az orosz télhez képest egészen mediterrán éjszaka alatt, folyamatos mozgás mellett nem történhet ilyesmi.
Holtpontjaimon segített átlendülni, hogy elképzeltem, hogy milyen lesz majd, ha már a szerpentinen vagy a túra más, a célhoz jóval közelebbi szakaszain járok, vagy ha már a célban leszek, sikeresen teljesítve a túrát. Vagy milyen lesz utána hazaérni, a hideg éjszaka önsanyargatása után hedonista módon a forró, habos kádban pihenni, vagy a puha ágyban nyújtózkodni.
Sistergőtől most is hallottam, tanultam néhány egyszerű, de hasznos igazságot: "Az erő olyan, mint a pénz: ha nagyon sok van, akkor nem kell annyira figyelni a beosztására. Ha viszont nincs olyan sok, akkor takarékoskodni kell. Nem szabad engedni, hogy elfogyjon, egy kicsinek mindig maradnia kell." Mondott olyan dolgot is, amit már magam is kitapasztaltam és alkalmazok: "Ha egy emelkedőn megyünk felfelé, és még nem értünk egészen a tetejére, de már közeledünk a tetejéhez és enyhébb az emelkedő, akkor gyorsítsunk. Nem kell ugyanolyan lassan menni, mint a meredekebb részen". Mondtam neki, hogy ezt a technikát én is alkalmazom: általában ilyenkor annyival megyek gyorsabban, hogy ugyanannyi energiát fektessek a haladásba, mint a lassabb, meredekebb szakaszon. A ritmusról is szó esett, hogy az a leghatékonyabb, ha az ember egy saját belső ritmusra, ütemesen lépked. Miután erről beszéltünk, egy metronóm elképzelt kattogására gyalogoltam fel a Kevélyre.
Az út utolsó kilométereire Gyuri és én eléggé "zombik" lettünk (ő cukorbetegsége, én meg elsősorban az átázott bakancsom, meg a meg-megbillenő folyadék- és hőháztartásom miatt), míg Sistergő és Tar-patak látszólag úgy mentek, mint akik akkor indultak.
Világosodni a Kevély előtt, a Csobánkai műút környékén kezdett. A Kevély csúcsán Sistergő körbekínált minket a "csúcspálinkával", kimerülten, sajgó talpakkal jólesett a korty rövidital, gyorsan áttüzelte a mellkasomat és enyhített a fájdalmakon. Utána elszívtunk egy spanglit, majd vidáman elindultunk lefelé (na jó, a spangli nem igaz).
A célba, Csillaghegyre 26 óra 35 perc alatt, vasárnap délelőtt 10 előtt 10 perccel értünk, vagyis csaknem 5 órával tovább tartott az út, mint amennyi idő alatt a hivatalos Iszinik 100-at sikerült teljesítenem. De ez az időkülönbség tükrözi is, hogy mennyivel embert próbálóbb ez a túra télen, mint ősszel.
Köszönettel tartozom mindhárom túratársamnak, hogy egy ilyen kaland részese lehettem, és hogy segítségükkel végre a CsPI-t is a trófeáim között tudhatom. Jó volt jobban megismerni őket, és tanulni tőlük.
Az Iszinik 100 és a CsPI teljesítése után pedig találtam magamnak egy újabb kihívást, célt: tavasszal megpróbálom teljesíteni a Terep Százas terepfutóversenyt (mely a Kinizsi Százassal is rokonságban van). Elsősorban "bakancsos" turistaként nem lesz könnyű rá felkészülni (eddig csupán egy terepfélmaratont teljesítettem kocogva), így elég nagy fába vágom a fejszémet. Lehet, hogy egy Hoka One One cipőt is beszerzek addig, és a tavaszt és az enyhébb téli napokat a felkészülésre szánom. A tervről és a Terep Százassal kapcsolatos gondolataimról egy külön bejegyzést is írok hamarosan.
Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100 születése
A Kinizsi Százas, a blogom és én
2012. december 3., hétfő
Az Iszinik 100 születése
Túl a sikeres Iszinik 100-on és lélekben a hétvégi Csoportos Privát Iszinikre készülődve alaposan beleástam magam az Index fórum Kinizsi Százas topikjába, hogy megtudjam, hogyan is született az Iszinik 100, azaz a fordított Kinizsi Százas ötlete. A Kinizsi Százas topik aktivitását, műhely jellegét ismerve feltételeztem ugyanis, hogy valahol ott foganhatott, születhetett és cseperedhetett fel ez a koncepció, és valóban így történt.
Hol volt, hol nem volt, több mint 12 esztendővel és csaknem 45.000 hozzászólással ezelőtt, 2000. május 31-én vetődött fel először a fordított irányú Kinizsi Százas ideája, az akkor még elég friss, pár hónappal korábban indult topikban. Az ötletet Ermak fogalmazta meg elsőként, íme a történelmi mondatok:
"Még sosem fordult meg a fejetekben, hogy mi lenne, ha az egyik évben lenne egy ráadás Százas, fordított irányban??? Én biztos megpróbálnám, bár csúnyábbnak tűnik a 'rendesnél': a szint nagyobbik része az út második felében lenne, durva emelkedő a Geténél és Kesztölcnél..."
(Ermak, 2000.05.31., 527. hozzászólás)
Gödény még aznap, egy órán belül reagált Ermak gondolatára, érveket is felsorakoztatott pro és kontra, valamint ekkor került tán először leírásra az Iszinik 100 elnevezés is (a kezdetekkor egyébként az Iszinik 100 mellett felmerült ill. használatban volt még a 001 isziniK és a sazázS isziniK elnevezés is, de végül a csak részben inverz, de cserébe könnyebben kiejthető és - legalábbis a számnevet tekintve - értelmesebb változat győzött, hiszen a 001 kevésbé adná vissza a lényeget, a sazázS pedig emellett majdnem annyira nyelvtörő, mint a Moszkvics-slusszkulcs plusz Zsuk-slusszkulcs):
"A dolog úgy már szóba jött, hogy a rendes Százas helyett. De sok minden szól ellene:
- A nagy tömegnek le kell jutnia Szárligetre. Ehhez valószínűleg különvonatot kellene rendelnünk, azt meg csak előzetes jelentkezés és pénzbefizetés mellett lehetne megcsinálni.
- Amíg egy pesti rajttal megcsinálhatja bárki, hogy aznap hajnalban kinéz az ablakon, és eldönti, hogy megy-e vagy sem, ezt egy szárligeti rajttal nem lehet megcsinálni.
- Megfelelő célhelyet még nem is kerestünk - Budapesten biztos lehet valamit találni -, de valószínűleg némileg odébb lenne, mint a mostani rajt.
- Ahogy te is írod - szerencsétlen lenne a fáradtabb embereknek a szint nagyobbik fele. És a Getére felkaparni nem egy nagy élvezet 60 km-el a lábban.
- A szélesebb, keményebb utak (zúzottkő, aszfalt) is szerencsésebbek a végén - csak menni kell, gondolkodás nélkül.
Előnyök:
- 63-nál még jól ki lehet szállni
- Az éjszakai kiszállóknak ismertebb terep és talán egy picit jobb közlekedés.
Szóval beszélgettünk már többször róla, de sose kapott megfelelő támogatottságot. Pedig már neve is van: Iszinik - 100.
Azt kizártnak tartom, hogy a rendezőgárda egy második, ilyen méretű rendezvényre összeszedhető. És a létszámot is roppant nehéz lenne megbecsülni. Szerinted hányan mennének visszafelé is?
És mikor lehetne egy ilyet tartani ? Az ősz az vadászati szezon, azzal csak baj van. A mostani után jön a Medárd, aztán itt a nyár - a legtöbben elutaznak, nyaralnak."
(Gödény, 2000.05.31., 532. hozzászólás)
Tehát már neve is lett a tervezett túrának (melyről kiderült, hogy a Kinizsi Százas rendezői is eljátszottak korábban a gondolatával), viszont a fordított útvonal ellen jóval több érv szólt, mint mellette. Az az ötlet is felvetődött, hogy a túra legyen napszak szerint is fordított:
"Az Iszinik 100 akkor lenne igazán fordított túra ha nem reggel , hanem este indulna. Legalább a nagyon gyorsaknak is meglenne az éjszakai túrázás élménye. Mellesleg nappalra esne a nehezebbik fele."
(Borzi, 2000.06.02., 613. hozzászólás)
Egy évvel az első gondolatok után, 2001. május 31-én bukkant fel, vagy legalábbis kerül említésre először egy olyan, titokzatos személy, aki állítólag teljesítette az Iszinik 100-at, épp egy szilveszter éjszakán (2000/2001 fordulóján):
"Nem tudom, írtam-e már ide, vagy csak Thilnek meséltem: van egy ismerősöm, aki szilveszterkor (azt hiszem, hó volt), egyedül, 27 óra alatt csinálta meg az Isziniket. Kinizsire már nem jön, ezek után nem érdekes neki. :-)"
(Sánta Kutya (SK), 2001.05.31., 2921. hozzászólás)
Két évvel ezután, 2003 novemberében vetődött fel konkrétan az Iszinik 100 hivatalos megrendezésének terve, de annak dátumát jóval későbbre, 2005-re javasolva. Ekkorra már az is körvonalazódott, hogy a túrát éppen félidőben két Kinizsi Százas közé, azaz az év "átellenes napjára", november végére kellene tenni, hogy az évszak tekintetében is inverz legyen. A hozzászólás Ermaktól, a fordított útvonal első felvetőjétől származik:
"[...] eldöntöttem, hogy igencsak húzós dologba vágom a fejszémet: megszervezem az ISZINIK 100-at. Aki nem tudja, miről van szó, olvassa vissza a topik elejét, 521 és 605 között. (megj.: azóta a hozzászólások valamelyest átszámozódtak, a jelenlegi számozás szerint az 527. hozzászólás indította el az ötletelést)
Na, nem azonnal, már csak azért sem, mert a csuda tudja, meddig vagyok külföldön; az előzetes cél mindenesetre 2005, a 25. KINIZSI éve. A szervezésnek egy alapvető feltétele van, ami nélkül viszont nem is érdemes belevágnom: legyen innen és a teljesítménytúra topikból legalább 10-15 ember, aki segít a rendezésben (túrarendezői és pontőri tapasztalattal rendelkezők előnyben :-))). Most csak annyit szeretnék tudni, hogy így előzetesen van-e kedve valakinek beszállni. Persze elkezdhetjük megtárgyalni a részleteket is.
A túra főbb adatai:
Útvonal: Szárliget-Csillaghegy/Békásmegyer + I50 és I50/É Mogyorósbányáig és -tól
Időpont: két Százas között félidőben
Szintidő: 25 óra, hó esetén ???
Pontok mint a K100-on, kivéve a Pilis-nyereg, ahonnan a pont felköltözik az emelkedő tetejére, az aszfaltút mellé, és a cél. Utóbbinak kell keresni egy iskolát. (A csillaghegyi strand nyitva van, de olyan hideg a vize, hogy nem jön szóba).
A túrát a K100-hoz képest megnehezíti:
- az időpont (nappal hossza, hideg, esetleg hó)
- az első 50 km-en nincs fedett megálló
- a második 50 km-en van a szint 60%-a"
(Ermak, 2003.11.20., 9064. hozzászólás)
2005 májusában újra felmerült az Iszinik 100 ötlete és annak összekapcsolása a hazai teljesítménytúrázás közelgő 25. évfordulójával:
"Tényleg, Gödény! Jövő szeptemberben lesz a hazai teljesítménytúrázás negyedszázados jubileuma. A Kinizsi Encián tervez valamit ünnepi rendezvényt? Ha nem, akkor esetleg összehozhatnák a fórumosok. Mondjuk pl. a régóta halogatott ISZINIK formájában. De azért a tiétek az elsőbbség."
(Sánta Kutya (SK), 2005.05.25., 15734. hozzászólás)
Asciimo, aki végül a hivatalos Iszinik 100 rendezője lett, 2006. elején írta le először ezt a tervét:
"Elolvastam a fórumot júliustól mostanáig.
Ermak ötletére alapozva terveztünk egy Iszinik100-as rendezést. A dolog nagyon képlékeny, amint észrevettétek, nem fórumoztam semennyire se, teljesen más dolgokkal foglalkoztam, ha meg túra, akkor kéktúra volt. Decemberben államvizsgázott a barátnőm, és rengeteget segédkeztem neki, így aztán a novemberre tervezett első bejárás nemtörődömségem miatt elmaradt. Ezúton is elnézést kérek az érintettektől, hogy behülyítettem őket, aztán nem szerveztem semmit.
A jövőre nézve: Még mindig él bennem a vágy, hogy lehetne ilyet szervezni, ha nem is idén, hanem jövőre, vagy idén lenne a nyílt bejárás, stb. Mivel rendezőként még tapasztalatlan vagyok, az idei évben pár helyen rendezőként segíteni fogok, és ha elég tapasztalatom lesz, akkor szeretnék konkrét dolgokat meghirdetni.
Persze ez nem zárja ki azt, hogy idén március elején mondjuk elmenjünk egy Szárligetről induló túrára, amin addig megyünk, amíg bírunk, ha van elég őrült ehhez a dologhoz...."
(Asciimo, 2006.01.22., 18611. hozzászólás)
Egy Iszinik bejárásról személyes beszámoló valószínűleg 2006 áprilisában született első alkalommal, amikor egy páros futotta végig a távot:
"Kinizsi bejárás, 2006.04.08
Szárliget-Csillaghegy
Tegnap bejártuk a pályát, igaz visszafelé. Nagyon nagy változásokra ne számítsatok. Azért van egy pár érdekesség. A Róka hegy iszonyatosan szemetes csak úgy mint a Kesztölc és Dorog közötti szakasz, ahol hegyekben áll a szemét az út mentén. Szinte az összes kék jelzés vadonatúj, nagyon jól követhetőek. Számítsatok továbbá elég sok tar vágásra, elsősorban a Gerecsében és a Gete oldalában. A Bika völgy utáni emelkedő eddig se volt szép, most viszont már egyenesen szívfacsaró. A vértestolnai műúthoz vezető utat elterelték mert az erdő újabb részét kerítették el. Nem nagy kitérő és az új kék zömében a kerítés mellett megy. Örömmel értesítek mindenkit, hogy a Kakukk üzemel és épp tegnap festették neon zöldre a falát. Brrrrr. A kesztölci kocsmában egy deci sör 40 Ft, egy két decis kis üveget kóla 110. A többi árat nem néztem. Mogyin 40 Ft a kóla decije. Somlyó után van az a rész ahol rávisz a kék egy széles dózer útra. Erről pedig idővel jobbra egy ösvényre vezet a kék. Ez az elmúlt 2 évben szinte járhatatlan volt ez az ösvény a bedőlt fák miatt. Örömmel mondom el, hogy a fákat eltakarították, az út ismét járható. A Nagyegyháza előtti szakaszon van egy olyan darab ami eddig egy nagyon szűk, ágakkal benőtt ösvényen vezetett, mielőtt a kerítésnél balra kell fordulni. Ezt a szűk részt kiszélesítették, olyan mintha egy buldózerrel mentek volna végig rajta. Mást nem tudok mondani. :-)"
(-balazs- 2006.04.09., 19396. hozzászólás)
Volt, aki az Iszinik 100-at összekapcsolta a Kinizsi Százassal (pontosabban az akkor a Kinizsi Százassal párhuzamosan megrendezett Terep Százassal), ahogy a Wikipédia Kinizsi Százas szócikkéből kiderül: "2006. május 27-én Ispánki Zoltán miután harmadikként érkezett célba a Terep Százas terepfutó versenyen, rövid pihenő után visszafelé is teljesítette a túrát, összesen 29 óra 51 perc alatt."
Az első gyalogos Csoportos Privát Iszinikre, azaz CsPI-re pedig 2006. december 2-3-án került sor, amikor Asciimo, Vajonmerre, Sistergő és Tar-patak gyalogolták végig a távot:
"A célbaérés 8:40-kor törént: ISZINIK-100 (Szárliget - Csillaghegy) teljesítve!!
Résztvevők:
asciimo +
vajonmerre +
sistergő +
tar-patak +
A csapat teljesítési ideje: 24:56
A túra egyik kellemes meglepetése az volt, hogy Mogyorósbányán a jó tündérek Székely káposztával és meleg teával vártak bennünket. A vacsorát a buszmegálló váró bódéjában fogyasztottuk el. (Amikor Mogyorósra értünk, a Kakukk éppen akkor zárt be).
Lesznek majd élménybeszámolók is, de most megyek és bezuhanok az ágyba."
(tar-patak, 2006.12.03., 23530. hozzászólás)
Tar-patak bővebb beszámolója ide kattintva olvasható, és leírta az élményeit Asciimo, Sistergő és Vajonmerre is.
A 2006-os után a 2007-es Kinizsi Százas alkalmával is történt egy duplázás, ezúttal Iszinik-Kinizsi sorrendben: Zsotyek 41 óra 51 perc alatt gyalogolta le a 203,2 kilométert.
A 2008-as esztendő fontos évszám az Iszinik 100 történetében, hiszen ekkor került megrendezésre először hivatalos teljesítménytúraként, november 22-én. A túrát a 2006-os CsPI egyik résztvevője, Asciimo rendezte (lásd TTT kiírás), aki mint láttuk, egy ideje már dédelgette ezt a tervet.
Aztán egy újabb bő 200 kilométeres duplázás története a Wikipédiából, ismét Iszinik-Kinizsi sorrendben: "2009-ben Fridrich László a Kinizsi Százast megelőző nap a célból elindulva előbb visszafelé, majd a Százas reggelén benevezve odafelé is teljesítette a távot, összesen 29 óra 37 perc alatt. Tatáról Békásmegyerre 13 óra 51 perc alatt, a Kinizsi Százast 15 óra 6 perc alatt, a kettő között a nevezésnél való sorban állás miatt volt 40 perc kényszerszünet."
2009-ben és 2010-ben nem volt hivatalos Iszinik 100 teljesítménytúra, 2011-ben (TTT) és 2012-ben (TTT) viszont újra megrendezte Asciimo, és feltehetően ezentúl minden évben végigjárható ősszel hivatalos teljesítménytúraként az egyre népszerűbb "fordított Kinizsi Százas", melyen idén már csaknem kétszázan indultak útnak, és háromnegyedük célba is ért. Az Iszinik 100 weboldala az iszinik.fw.hu címen érhető el.
Kapcsolódó bejegyzések:
Mégsem a Kinizsi Százas hazánk első teljesítménytúrája? Vagy mégis?
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
A Kinizsi Százas Index fórum topik statisztikája
Hol volt, hol nem volt, több mint 12 esztendővel és csaknem 45.000 hozzászólással ezelőtt, 2000. május 31-én vetődött fel először a fordított irányú Kinizsi Százas ideája, az akkor még elég friss, pár hónappal korábban indult topikban. Az ötletet Ermak fogalmazta meg elsőként, íme a történelmi mondatok:
"Még sosem fordult meg a fejetekben, hogy mi lenne, ha az egyik évben lenne egy ráadás Százas, fordított irányban??? Én biztos megpróbálnám, bár csúnyábbnak tűnik a 'rendesnél': a szint nagyobbik része az út második felében lenne, durva emelkedő a Geténél és Kesztölcnél..."
(Ermak, 2000.05.31., 527. hozzászólás)
Gödény még aznap, egy órán belül reagált Ermak gondolatára, érveket is felsorakoztatott pro és kontra, valamint ekkor került tán először leírásra az Iszinik 100 elnevezés is (a kezdetekkor egyébként az Iszinik 100 mellett felmerült ill. használatban volt még a 001 isziniK és a sazázS isziniK elnevezés is, de végül a csak részben inverz, de cserébe könnyebben kiejthető és - legalábbis a számnevet tekintve - értelmesebb változat győzött, hiszen a 001 kevésbé adná vissza a lényeget, a sazázS pedig emellett majdnem annyira nyelvtörő, mint a Moszkvics-slusszkulcs plusz Zsuk-slusszkulcs):
"A dolog úgy már szóba jött, hogy a rendes Százas helyett. De sok minden szól ellene:
- A nagy tömegnek le kell jutnia Szárligetre. Ehhez valószínűleg különvonatot kellene rendelnünk, azt meg csak előzetes jelentkezés és pénzbefizetés mellett lehetne megcsinálni.
- Amíg egy pesti rajttal megcsinálhatja bárki, hogy aznap hajnalban kinéz az ablakon, és eldönti, hogy megy-e vagy sem, ezt egy szárligeti rajttal nem lehet megcsinálni.
- Megfelelő célhelyet még nem is kerestünk - Budapesten biztos lehet valamit találni -, de valószínűleg némileg odébb lenne, mint a mostani rajt.
- Ahogy te is írod - szerencsétlen lenne a fáradtabb embereknek a szint nagyobbik fele. És a Getére felkaparni nem egy nagy élvezet 60 km-el a lábban.
- A szélesebb, keményebb utak (zúzottkő, aszfalt) is szerencsésebbek a végén - csak menni kell, gondolkodás nélkül.
Előnyök:
- 63-nál még jól ki lehet szállni
- Az éjszakai kiszállóknak ismertebb terep és talán egy picit jobb közlekedés.
Szóval beszélgettünk már többször róla, de sose kapott megfelelő támogatottságot. Pedig már neve is van: Iszinik - 100.
Azt kizártnak tartom, hogy a rendezőgárda egy második, ilyen méretű rendezvényre összeszedhető. És a létszámot is roppant nehéz lenne megbecsülni. Szerinted hányan mennének visszafelé is?
És mikor lehetne egy ilyet tartani ? Az ősz az vadászati szezon, azzal csak baj van. A mostani után jön a Medárd, aztán itt a nyár - a legtöbben elutaznak, nyaralnak."
(Gödény, 2000.05.31., 532. hozzászólás)
Tehát már neve is lett a tervezett túrának (melyről kiderült, hogy a Kinizsi Százas rendezői is eljátszottak korábban a gondolatával), viszont a fordított útvonal ellen jóval több érv szólt, mint mellette. Az az ötlet is felvetődött, hogy a túra legyen napszak szerint is fordított:
"Az Iszinik 100 akkor lenne igazán fordított túra ha nem reggel , hanem este indulna. Legalább a nagyon gyorsaknak is meglenne az éjszakai túrázás élménye. Mellesleg nappalra esne a nehezebbik fele."
(Borzi, 2000.06.02., 613. hozzászólás)
Egy évvel az első gondolatok után, 2001. május 31-én bukkant fel, vagy legalábbis kerül említésre először egy olyan, titokzatos személy, aki állítólag teljesítette az Iszinik 100-at, épp egy szilveszter éjszakán (2000/2001 fordulóján):
"Nem tudom, írtam-e már ide, vagy csak Thilnek meséltem: van egy ismerősöm, aki szilveszterkor (azt hiszem, hó volt), egyedül, 27 óra alatt csinálta meg az Isziniket. Kinizsire már nem jön, ezek után nem érdekes neki. :-)"
(Sánta Kutya (SK), 2001.05.31., 2921. hozzászólás)
Két évvel ezután, 2003 novemberében vetődött fel konkrétan az Iszinik 100 hivatalos megrendezésének terve, de annak dátumát jóval későbbre, 2005-re javasolva. Ekkorra már az is körvonalazódott, hogy a túrát éppen félidőben két Kinizsi Százas közé, azaz az év "átellenes napjára", november végére kellene tenni, hogy az évszak tekintetében is inverz legyen. A hozzászólás Ermaktól, a fordított útvonal első felvetőjétől származik:
"[...] eldöntöttem, hogy igencsak húzós dologba vágom a fejszémet: megszervezem az ISZINIK 100-at. Aki nem tudja, miről van szó, olvassa vissza a topik elejét, 521 és 605 között. (megj.: azóta a hozzászólások valamelyest átszámozódtak, a jelenlegi számozás szerint az 527. hozzászólás indította el az ötletelést)
Na, nem azonnal, már csak azért sem, mert a csuda tudja, meddig vagyok külföldön; az előzetes cél mindenesetre 2005, a 25. KINIZSI éve. A szervezésnek egy alapvető feltétele van, ami nélkül viszont nem is érdemes belevágnom: legyen innen és a teljesítménytúra topikból legalább 10-15 ember, aki segít a rendezésben (túrarendezői és pontőri tapasztalattal rendelkezők előnyben :-))). Most csak annyit szeretnék tudni, hogy így előzetesen van-e kedve valakinek beszállni. Persze elkezdhetjük megtárgyalni a részleteket is.
A túra főbb adatai:
Útvonal: Szárliget-Csillaghegy/Békásmegyer + I50 és I50/É Mogyorósbányáig és -tól
Időpont: két Százas között félidőben
Szintidő: 25 óra, hó esetén ???
Pontok mint a K100-on, kivéve a Pilis-nyereg, ahonnan a pont felköltözik az emelkedő tetejére, az aszfaltút mellé, és a cél. Utóbbinak kell keresni egy iskolát. (A csillaghegyi strand nyitva van, de olyan hideg a vize, hogy nem jön szóba).
A túrát a K100-hoz képest megnehezíti:
- az időpont (nappal hossza, hideg, esetleg hó)
- az első 50 km-en nincs fedett megálló
- a második 50 km-en van a szint 60%-a"
(Ermak, 2003.11.20., 9064. hozzászólás)
2005 májusában újra felmerült az Iszinik 100 ötlete és annak összekapcsolása a hazai teljesítménytúrázás közelgő 25. évfordulójával:
"Tényleg, Gödény! Jövő szeptemberben lesz a hazai teljesítménytúrázás negyedszázados jubileuma. A Kinizsi Encián tervez valamit ünnepi rendezvényt? Ha nem, akkor esetleg összehozhatnák a fórumosok. Mondjuk pl. a régóta halogatott ISZINIK formájában. De azért a tiétek az elsőbbség."
(Sánta Kutya (SK), 2005.05.25., 15734. hozzászólás)
Asciimo, aki végül a hivatalos Iszinik 100 rendezője lett, 2006. elején írta le először ezt a tervét:
"Elolvastam a fórumot júliustól mostanáig.
Ermak ötletére alapozva terveztünk egy Iszinik100-as rendezést. A dolog nagyon képlékeny, amint észrevettétek, nem fórumoztam semennyire se, teljesen más dolgokkal foglalkoztam, ha meg túra, akkor kéktúra volt. Decemberben államvizsgázott a barátnőm, és rengeteget segédkeztem neki, így aztán a novemberre tervezett első bejárás nemtörődömségem miatt elmaradt. Ezúton is elnézést kérek az érintettektől, hogy behülyítettem őket, aztán nem szerveztem semmit.
A jövőre nézve: Még mindig él bennem a vágy, hogy lehetne ilyet szervezni, ha nem is idén, hanem jövőre, vagy idén lenne a nyílt bejárás, stb. Mivel rendezőként még tapasztalatlan vagyok, az idei évben pár helyen rendezőként segíteni fogok, és ha elég tapasztalatom lesz, akkor szeretnék konkrét dolgokat meghirdetni.
Persze ez nem zárja ki azt, hogy idén március elején mondjuk elmenjünk egy Szárligetről induló túrára, amin addig megyünk, amíg bírunk, ha van elég őrült ehhez a dologhoz...."
(Asciimo, 2006.01.22., 18611. hozzászólás)
Egy Iszinik bejárásról személyes beszámoló valószínűleg 2006 áprilisában született első alkalommal, amikor egy páros futotta végig a távot:
"Kinizsi bejárás, 2006.04.08
Szárliget-Csillaghegy
Tegnap bejártuk a pályát, igaz visszafelé. Nagyon nagy változásokra ne számítsatok. Azért van egy pár érdekesség. A Róka hegy iszonyatosan szemetes csak úgy mint a Kesztölc és Dorog közötti szakasz, ahol hegyekben áll a szemét az út mentén. Szinte az összes kék jelzés vadonatúj, nagyon jól követhetőek. Számítsatok továbbá elég sok tar vágásra, elsősorban a Gerecsében és a Gete oldalában. A Bika völgy utáni emelkedő eddig se volt szép, most viszont már egyenesen szívfacsaró. A vértestolnai műúthoz vezető utat elterelték mert az erdő újabb részét kerítették el. Nem nagy kitérő és az új kék zömében a kerítés mellett megy. Örömmel értesítek mindenkit, hogy a Kakukk üzemel és épp tegnap festették neon zöldre a falát. Brrrrr. A kesztölci kocsmában egy deci sör 40 Ft, egy két decis kis üveget kóla 110. A többi árat nem néztem. Mogyin 40 Ft a kóla decije. Somlyó után van az a rész ahol rávisz a kék egy széles dózer útra. Erről pedig idővel jobbra egy ösvényre vezet a kék. Ez az elmúlt 2 évben szinte járhatatlan volt ez az ösvény a bedőlt fák miatt. Örömmel mondom el, hogy a fákat eltakarították, az út ismét járható. A Nagyegyháza előtti szakaszon van egy olyan darab ami eddig egy nagyon szűk, ágakkal benőtt ösvényen vezetett, mielőtt a kerítésnél balra kell fordulni. Ezt a szűk részt kiszélesítették, olyan mintha egy buldózerrel mentek volna végig rajta. Mást nem tudok mondani. :-)"
(-balazs- 2006.04.09., 19396. hozzászólás)
Volt, aki az Iszinik 100-at összekapcsolta a Kinizsi Százassal (pontosabban az akkor a Kinizsi Százassal párhuzamosan megrendezett Terep Százassal), ahogy a Wikipédia Kinizsi Százas szócikkéből kiderül: "2006. május 27-én Ispánki Zoltán miután harmadikként érkezett célba a Terep Százas terepfutó versenyen, rövid pihenő után visszafelé is teljesítette a túrát, összesen 29 óra 51 perc alatt."
Az első gyalogos Csoportos Privát Iszinikre, azaz CsPI-re pedig 2006. december 2-3-án került sor, amikor Asciimo, Vajonmerre, Sistergő és Tar-patak gyalogolták végig a távot:
"A célbaérés 8:40-kor törént: ISZINIK-100 (Szárliget - Csillaghegy) teljesítve!!
Résztvevők:
asciimo +
vajonmerre +
sistergő +
tar-patak +
A csapat teljesítési ideje: 24:56
A túra egyik kellemes meglepetése az volt, hogy Mogyorósbányán a jó tündérek Székely káposztával és meleg teával vártak bennünket. A vacsorát a buszmegálló váró bódéjában fogyasztottuk el. (Amikor Mogyorósra értünk, a Kakukk éppen akkor zárt be).
Lesznek majd élménybeszámolók is, de most megyek és bezuhanok az ágyba."
(tar-patak, 2006.12.03., 23530. hozzászólás)
Tar-patak bővebb beszámolója ide kattintva olvasható, és leírta az élményeit Asciimo, Sistergő és Vajonmerre is.
A 2006-os után a 2007-es Kinizsi Százas alkalmával is történt egy duplázás, ezúttal Iszinik-Kinizsi sorrendben: Zsotyek 41 óra 51 perc alatt gyalogolta le a 203,2 kilométert.
A 2008-as esztendő fontos évszám az Iszinik 100 történetében, hiszen ekkor került megrendezésre először hivatalos teljesítménytúraként, november 22-én. A túrát a 2006-os CsPI egyik résztvevője, Asciimo rendezte (lásd TTT kiírás), aki mint láttuk, egy ideje már dédelgette ezt a tervet.
Aztán egy újabb bő 200 kilométeres duplázás története a Wikipédiából, ismét Iszinik-Kinizsi sorrendben: "2009-ben Fridrich László a Kinizsi Százast megelőző nap a célból elindulva előbb visszafelé, majd a Százas reggelén benevezve odafelé is teljesítette a távot, összesen 29 óra 37 perc alatt. Tatáról Békásmegyerre 13 óra 51 perc alatt, a Kinizsi Százast 15 óra 6 perc alatt, a kettő között a nevezésnél való sorban állás miatt volt 40 perc kényszerszünet."
2009-ben és 2010-ben nem volt hivatalos Iszinik 100 teljesítménytúra, 2011-ben (TTT) és 2012-ben (TTT) viszont újra megrendezte Asciimo, és feltehetően ezentúl minden évben végigjárható ősszel hivatalos teljesítménytúraként az egyre népszerűbb "fordított Kinizsi Százas", melyen idén már csaknem kétszázan indultak útnak, és háromnegyedük célba is ért. Az Iszinik 100 weboldala az iszinik.fw.hu címen érhető el.
Kapcsolódó bejegyzések:
Mégsem a Kinizsi Százas hazánk első teljesítménytúrája? Vagy mégis?
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
A Kinizsi Százas Index fórum topik statisztikája
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















