2020. december 30., szerda

Ötletek kijárási korlátozás idejére: Kollamokka és Kocka Gande társasjáték - nyomtass és játssz!

Mivel az éjszakai kijárási korlátozás miatt egy ideig még nem lehet teljesíteni a Kinizsi Százast privát módon sem (esetleg csak a futóknak), ezért érdemes még egy ideig a rövidebb kirándulásokat vagy az otthon maradást választani.

Csaknem 10 év szünet után magam is visszatértem egy korábbi hobbimhoz, a társasjáték tervezéshez is, és rögtön három új játékötletem is született, melyek szabadon letölthetőek a https://csetneki-tarsasjatek.hu oldalról. Jó játékot mindenkinek!

Csaknem 50 túrázó járta végig 2020-ban a Kinizsi Százast

 2020 volt az első év a Kinizsi Százas 1981-es indulása óta, hogy a teljesítménytúra elmaradt. A járványveszély és a kijárási korlátozások miatt még a túra nem hivatalos, instant formája sem volt teljesíthető egész évben, így végül összesen idén csak (ismereteim szerint) 47 fő járta végig a távot, közülük 46-an szintidőn belül teljesítve azt.

A teljesítők listája, statisztikája és online oklevelük itt érhető el:

https://bakancsos-szurikata.hu/instant-kinizsi/

Gratulálok mindenkinek, és bízom benne hogy akár már 2021-ben találkozunk újra a Kinizsi Százason. 

2020. május 27., szerda

Már 27-en végigjárták 2020-ban a Kinizsi Százas útvonalát

A Kinizsi Százas útvonalát 2020-ban már 27-en végigjárták. 5-en még a túra eredeti napja (május 23.) előtt, 22-en pedig aznap. Az idei leggyorsabb eddig Gärtner Áron, aki 13 óra 12 perc alatt teljesítette a távot.

2020. május 22., péntek

Már elérhető az online oklevél is

A 2020-as "Instant Kinizsi" teljesítői lista (amely hangsúlyozottan nem "hivatalos" Kinizsi Százas teljesítői lista, hanem az idei egyéni teljesítések gyűjtőhelye) újabb funkcióval bővült, immár a nevekre kattintva egy egyedi oklevél is elérhető. Sok sikert minden egyéni K-100 útvonal bejárónak!

2020. február 2., vasárnap

Ha van 10 perced, és van kedved kitölteni egy érdekes kérdőívet.... :)

Kedves olvasó, látogató!

Egy, a hosszútávú túrázástól látszólag távol álló területen kérem a segítséged, bár valójában a nyelvtanulás számos párhuzamot mutat a túrázással, hiszen kell hozzá motiváció, kitartás, és ugyanúgy egy hosszú, izgalmas, változatos utat kell bejárni, hullámhegyekkel és völgyekkel, olykor kissé gyötrelmes, de máskor pedig felemelő pillanatokkal.

Arra kérlek, ha van 5-10 perced, tölts ki a szakdolgozati kérdőívem. Akkor is segítenek a válaszaid, ha jelenleg épp nem érdekel a nyelvtanulás, vagy soha nem is tartozott a főbb érdeklődési területeid közé.

A kérdőívet itt találod:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfEMxl-yf3YDSL-Cujh4ydjqAXITr8ZnlI2gXnb35WKsih40Q/viewform

Köszönöm!


2020. február 1., szombat

A tóvároskerti vasúti megállóhely lépcsősora, és ami mögötte van

A HVG írt a felújított tóvároskerti lépcsősorról.

Épp nemrég olvastam valahol (sajnos most nem találtam meg a cikket), hogy az ember által épített környezet szigorú szimmetriája, monoton ismétlődése ill. az ilyen repetitív struktúrák látványa valójában mennyire nem tesz jót az emberi szellemnek, hosszú távon akár depressziót is okozhat, és mennyire szemben áll a természetben megjelenő véletlenszerűségekkel, kiszámíthatatlansággal, aszimmetriával,  fuzzy dolgokkal.

Ez sajnos nem az említett cikk, csak illusztráció: https://bit.ly/396v9df

Úgy gondolom, a kifinomult alkotó ezt az ismeretet tudatosan és igen magas szinten alkalmazta a lépcsősor gondos tervezése és kivitelezése során, figyelve a kellő véletlenszerűségre, játékosságra, minél jobban próbálva elkerülni a túlzott szabályszerűséget, monotonitást. Így valóban egy újfajta, előremutató kezdeményezésről beszélhetünk, mely egyszerre mérnöki és művészi bravúr, a legkevésbé sem bug, hanem feature, és azon lepődnék meg, ha a nem is olyan távoli jövőben nem kapna műemléki védettséget, és nem szerepelne építészeti szakkönyvek borítóján és kiemelt példái között.

Azt pedig talán  hangsúlyozni sem kell, hogy a Kinizsi Százast követően, a természetben eltöltött csaknem egy teljes nap után újra az épített környezetbe érve mekkora jelentősége van, hogy ne egyszerre, minden átmenet nélkül, sokkszerűen zuhanjon vissza az ember az említett monoton struktúrákba, hanem segítsenek neki az ilyen, a természetet, szabálytalan sziklalépcsőket idéző formák, mint a tóvároskerti vasúti megállóhely sínpálya felé néző lépcsősora.