Rakk Gyula túrabeszámolója az 1984-es Kinizsi Százasról

[Sanyi bevezetője]

1984-ben, Orwell regényének évében, amikor én négy éves voltam, és nem hogy azt nem tudtam, hogy kicsoda Kinizsi Pál, de talán még százig sem tudtam elszámolni, Rakk Gyula már teljesítette a Kinizsi Százast. Következzék az ő akkori beszámolója.

[Gyula bevezetője]

(A következő cikk a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület [mai nevén: „Meteor” Természetbarátok Turista Egyesülete] 1984. július havi tájékoztatójában jelent meg. Az első KINIZSI 100 teljesítménytúrám élményeit, benyomásait vetettem akkor papírra 16 és fél évesen. Ez volt életem harmadik teljesítménytúrája és első százasa.) Dőlt betűs írásmóddal jeleztem a beszámolót bevezető és lezáró néhány sort, melyet a szerkesztő, Harák Magda írt.

A Kinizsi Természetbarát Egyesület „Encián” Szakosztálya a teljesítménytúrázás népszerűsítése és művelése érdekében 1984. május 19-20-án megszervezte a 24 órás „Non-stop” túrát a Pilis és a Gerecse hegységeken keresztül, 100 km hosszú útvonalon. A kiírás szerint a 100 km-es út nem könnyű esti séta, hanem a felkészültség, erőnlét, gyaloglóképesség kemény próbája. Ezt a rendkívül nehéz, 100 km-es „Non-stop” túrát RAKK GYULA sporttársunk, a Kalandozók csoport fiatal tagja sikerrel teljesítette. Alant közöljük beszámolóját a túráról.

Rakk Gyula: KINIZSI 100

1984. május 19. 7 óra, Csillaghegy. Az itt lakók gyanúsan tekintgetnek a HÉV megálló felé, nagy ott a sürgés-forgás. Mindenkinél hátizsák. Nemsokára elindul a KINIZSI 100-as mezőnye. Már az utolsó előkészületek folynak: bakancs- és hátizsák igazítás stb.

7.30-kor turisták százai vágnak neki a nem könnyű „kirándulásnak”. Az Ürömi úton indulnak felfelé. Valaki az élre tör és futólépésben indul neki a kilométereknek. Itt még mindenki friss. Az emberek egymást előzik. A Róka-hegy alá érve kissé szakadozik a mezőny, de még nagyjából együtt halad. Átkelnek a Róka-hegyen és a Puszta-hegy nyaralói mellett loholnak tovább. Több kilométeren keresztül emelkedőn megy a túra a Nagy-Kevély csúcsa felé. A csúcson pazar panoráma fogadja a turistákat, de ez őket nem érdekli, csak loholnak tovább. Meredek, köves ereszkedőn jutnak le a Kevély-nyeregbe, ahonnan már szép szálerdőben vesztik tovább a szintet. A kis-kevélyi kőbánya után a Csobánka feletti lapos háton folytatják útjukat. A csobánkai műutat keresztezve nemsokára ismét erdőbe ér a túra, a KÉK jelzésről a ZÖLD-re váltanak át. Erős kanyarral kerülik meg a Hosszú-hegy egyik csúcsát. Nemsokára feltűnik egy hátizsák a fára akasztva, megérkeztek az 1. számú ellenőrző ponthoz (15 km, Hosszú-hegy).

Itt az ember legfeljebb bakancsot igazít, majd rója tovább az erdőt. Már kezdődnek az első vízhólyagok. Előbukkan a Pilis-tető: oda kell felmenni! Innen nagyon erős kapaszkodó kezdődik, amely kb. 2 km-ig tart. Ez a rész nagyon fárasztó! Felfrissülést csak egy citrom nyújthat most. A Nap forrón tűz, legalább 25 fok van! Óriási erőfeszítések árán az ember felér a hegyorra, ahol azt hiszi, hogy a tetőn van. De nem! A csúcs még magasan van! Tehát folytatódik a kapaszkodó. Fullasztó! Utolsó erőbedobás és… az ember fent is van (vagy holtfáradtan rogyik össze!?). Irány a Pilis-nyereg! Innen a Pilis oldalába kanyarodik az út, ahol „ki lehet pihenni” az előbbi válogatott kínzásokat. Itt már csoportok verbuválódtak össze. Nemsokára (kb. 1 óra múlva) elérkeznek a pilis-nyergi elágazáshoz, ahol üdítőitalok vásárolhatók. Itt mindenki bedob egy-egy Márkát vagy sárgabaracklevet, s folytatják útjukat le, a Pilis-nyeregbe. Itt van a bélyegzés (25 km).

Itt megállnak enni. Rövid pihenő után folytatják túrájukat. A Fekete-hegy után az út erősen ereszkedik le a Kétágú-hegyről, majd mezőkön keresztül jutnak le Kesztölcre. Az ember torka teljesen kiszáradt. Jól esik hát a friss, hideg víz! Innen rövidesen kerítés mellé fordul a túra. A Nap változatlanul tűz. Hőség! Rekkenő hőség van! Szerencsére nemsokára erdőbe ér az „áldozat”. Végre elérik Dorogot. A presszóban jól esik egy üdítő vagy egy fagylalt. Keresztülmennek Dorogon. Már erősödik az izomláz. Innen erős kapaszkodó kezdődik a Gete-hegyre. Gyönyörű kilátás! Még hátravan a Nagy-Gete megmászása. Hatalmas erőfeszítés árán az ember felér a Nagy-Getére (42 km). Jól esik megpihenni az árnyas fák alatt. Soknak tűnik a még hátralévő 60 km. Itt már tervezget az ember. Jó lenne még világosban felérni a Bánya-hegyre! Az még 30 km!

Egymást biztatva nekiindulnak a még hátralévő távnak. Nagyon fárasztó a meredek hegyoldalon ereszkedő út. Kikészíti az embert. A túra a csillék alatt ereszkedik le egy völgybe, majd a túloldalon ismét felfelé kell kaptatni, eléggé meredek ösvényen. A Nap változatlanul tűz! Többnyire jelzés nélkül, egymást követve érnek le a Tokodi csárdához. Innen már semmi kedve az embernek továbbmenni. Hőség van, ráadásul emelkedő következik. Noszogatással mégiscsak elindulnak. Fent elérik az erdőt. Innen kb. negyed órai gyaloglás után érnek Mogyorósbányára (50 km). Az ember, miután teleitta magát vízzel és jóllakott, fáradtan terül el a kocsma előtt. Most veszi csak észre a vérhólyagokat. Káromkodik, lehordja az Eget. Elátkozza a KINIZSI 100-at. Beletörődik sorsába. Hirtelen azonban felcsillan benne a becsület szikrája: mégiscsak folytatja az utat!

Az ég beborult, esőre áll az idő. Ennek ellenére az ember mégiscsak elindul. Nagyon nehéz már a menés! Már csak Szárligetre gondol a turista: „De szeretnék már ott lenni!” – mondja el újra, meg újra. Nemsokára Péliföldszentkereszt házai tűnnek fel. Már kezd alkonyodni. Messze van még Pusztamarót! A műúton, majd a mezőn folytatja útját a turista. Ezután erdőbe ér, melyen átvágva rövidesen leér a Bika-völgybe. Innen felfelé kaptató következik. A Nap kisütött, de már hanyatlik lefelé az ég peremén. Egyhangú erdei gyaloglás után mégiscsak elérkeznek Pusztamarótra (62 km). Itt nem ajánlatos leülni, mert nehéz felállni! Az ember itt kezdi a lábát nem érezni. Még 40 km!

A turista majdnem összeesik, de mégiscsak elindul a Bánya-hegy felé. A Nap elé ismét felhők gyülekeznek, vihar van készülőben. Egy kis mászás következik: a Kis-Gerecsét kell megmászni. Néhány szuszogás és az ember már fent is van (vagy kileheli a lelkét)! Nemsokára elhaladnak a Gerecse üdülő mellett. Rohamosan sötétedik, este 7 óra elmúlt. A Gerecse oldalában nagyjából szintben halad az út. Hirtelen égdörgés hallatszik és óriási villámok csapkodnak. Kitörni készül a vihar! Az ember akaratlanul is megijed, futásara veszi a dolgot (ha még egyáltalán van ereje futni), hogy mielőbb felérjen a Bánya-hegyre (70 km). Szerencséje van annak, aki még a vihar kitörése előtt felér. Beesik a sátorba. A vihar kitört és teljes erejével tombol! Teljesen kimerült a turista, jól esik a tűzforró tea! Egyszer csak nagy világosság, rögtön utána nagy sötétség. Kiment a villany és a teamelegítő. Eközben a vihar változatlanul tombol. Kint már félelmetesen sötét van! Zseblámpák kerülnek elő. Erről a biztonságos helyről az ember nemigen akar továbbmenni. A vihar csak nem csendesedik. A turista nem tudja, mit csináljon: elinduljon, ne induljon. Amíg vívódik magában, csendesedik a vihar.

Az eső mintha felfrissítette volna a kis csoportokat. A kis közösségek nekiindulnak az éjszakai vándorlásnak. A levegő erősen lehűlt. Az ég kiderült és a csillagok is teljes pompájukban ragyognak. „Messze van még Koldusszállás!” – mondja magában az ember, s közben szüntelenül beszél: sosem érünk Szárligetre! Már magánkívül van a turista: szomjas, éhes, fáradt. Mindenkibe beleköt. Végre elérik a Fekete-kő alját, majd keresztezik a vértestolnai műutat. A Pes-kő oldalában haladnak tovább. „Hol van már Koldusszállás?” – mondogatja az ember. Egyre jobban kezdi feladni a reményt és végképp elkeseredik. Ennek ellenére, mikor feltűnik a vadászház, fellélegzik. A bélyegzőhely kb. 200 méterrel lejjebb van (80 km, Koldusszállás).

Még 20 km! Ismét nekiindulnak a sűrű-sötét erdőnek. A zseblámpában elemet kell cserélni. Az áldozat most már csak beletörődötten lépked. Már-már felcsillan benne a teljesítés reménye. Ilyenkor már nem bír a vérével, mindenkibe beleköt, aki azt mondja, hogy messze van még a Somlyóvár. Még csak Tornyópuszta környékén jár. Csak nincs sehol a Somlyóvár! A turistát nem érdekli mások véleménye, csak hajtja a magáét: hol a Somlyóvár? Teljes az elkeseredés. Szinte már nem hall, nem lát semmit. Valóságos csodának érzi, mikor felér a Somlyóvári kulcsosházhoz (90 km, Somlyóvár).

Még egy 10-es van előtte. Semmi kedve elindulni, de mégiscsak nekilódul a hátralévő 10 km-nek. Innen kezdve folyton átkozza a KINIZSI 100-at. A sűrű erdőben minden lépés egy órának tűnik. Állandóan azt hajtogatja: „Feladom! Feladom!”. Csak nem akar Szárligetre érni az ember. A Kisegyháza vadászháznál teljesen elveszti önuralmát. Nem hall és nem lát semmit. Összefolyik minden a szemében: az út menti fák, az ég és a békáktól hangos tó. Rövidesen kiérnek a nagyegyházi országútra. Itt megáll az ember és azt mondja: „Én nem megyek tovább!”, de noszogatással mégiscsak nekiindul a hátralévő 2 km-nek. A Halyagoson át mindenhol Szárligetet látja az ember, de csak nem akar odaérni! Majdnem összeesik, mikor hirtelen végeszakad az erdőnek és előbukkan a vasútállomás. A turista hálát ad Istennek, aki idáig segítette! Beesik a borozóba (100 km, Szárliget), ahol megeszi a virslit, majd átveszi az oklevelet.

Ezután átvánszorog a vasútállomásra és a legközelebbi vonattal hazarobog. Még sötét van, de már világosodik. A Kelenföldi pályaudvaron néhány ember alig húzza a lábát. Nem sánták, hiszen hátizsák van rajtuk. Mindenki gyanúsan tekintget feléjük. Itt már a turista nem átkozza a KINIZSI 100-at. Inkább ellenkezőleg… (Rakk Gyula, a Kalandozók csoport tagja)

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez, ami messze meghaladja a szokásos gyalogos-turista rekordokat is!
Szerencsére Rakk Gyula sporttársunk a természetjárás más területén is jól szerepel: ő a Gerecse Országos Tavaszi Túravezető Tájékozódási Versenyen a Senior Férfi kategória I. helyét megszerző Kalandozók 4 tagú csapatának is tagja volt. (Harák Magda)

Kapcsolódó bejegyzés:
Interjú Rakk Gyula túravezetővel és térképésszel, sokszoros Kinizsi Százas teljesítővel
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával