Erdei szörfölős álmok

Holnap kimerészkedem az erdőbe a longboardommal. A Turul mögötti erdészeti aszfaltúton fogok gurulgatni (ahol a piros sáv és piros kereszt jelzés elágazik), mert ott lényegében nincs forgalom, és emlékeim szerint aránylag sima az aszfalt (bár eddig nem néztem ilyen szemmel). Meg szép környék.

Kíváncsi vagyok milyen lesz. Végül is, ha a Rubik-kockát megtanultam kirakni, meg tudok gyalogolni 200 kilométert, akkor ez sem lehet lehetetlen (sőt, a kettes számjegy hullámos talpát is simán papírra vetem).

Úgy képzelem, hogy ez maga a szabadság. Siklani éppen csak a talaj felett, mint egy varázsszőnyegen. Megtalálni az egyensúlyt. Haladni előre. Miképp általában az életben is fontos dolgok ez utóbbiak, úgy a longboardozást is ezek tehetik nagyszerű élménnyé.

Úgy tervezem, hogy majd a Vértesbe, a kamaszkoromban "mindszentpusztai műútként" emlegetett erdészeti útra is megyek, ahhoz sok régi emlék fűz, kocogtam is arra úgy 15 évvel ezelőtt, még az érettségim környékén. Egyszerre suhanok majd a térben és az emlékekben. És majd a baji szőlők és Baj közötti, a mezőt átszelő útra is megyek, a Kinizsi Százas útvonalán.