Hogy mitől lehet nehéz és mitől számít "presztízs túrának" ez a mindössze 47 kilométeres séta? Elsősorban attól, hogy ezen a szűk 50 kilométeren csaknem annyi emelkedőt tartalmaz, mint a Kinizsi Százas, tehát arányaiban körülbelül kétszer szintesebb. Aztán amiatt, hogy éjjel van az egész, és még amiatt is, hogy télen. Most viszonylag kedvező volt az időjárás és jók voltak az útviszonyok (egy kis ónos esőtől eltekintve, ami szinte "törékennyé" fagyasztotta a felsőruházatom és a hátizsákom), de így is komoly kihívás volt a túra. Ahogy a szlogenje mondja: "A Börzsöny nem viccel". Nem véletlen, hogy a barátságosabb évszakban és könnyebb terepen megrendezett Gerecse 50-re 12 óra a szintidő, míg a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrára 15 (különösen zord idő esetén pedig 18 óra, de ez most nem számított annak; én végül 12 óra 23 perc alatt értem Kemencéről Királyrétre, közben megmászva Magosfát, Nagy-Hideg-hegyet és kétszer a Csóványost).
Élénken élt még a két évvel ezelőtti próbálkozásomnak az emléke, amikor végül eltévedve és kimerülve, a teljes táv bejárása nélkül (tán az út felét sem tettem meg) jutottam el a célig, és ott búslakodva, elismeréssel és mi tagadás, némi irigységgel néztem a beérkező sikeres teljesítőket. Ugyanakkor az Iszinik kudarcok mellett ez volt az az élmény, ami aztán elindított a komolyabb túrázás felé, és végül a Mátra 115, a Kinizsi Dupla vagy a Prágai Százas teljesítéséhez vezetett.
Az asztaltársaságomon, Tulliuszékon kívül a rajtban több ismerős arcot is láttam, például Don Razzinót, Barta Lászlót és persze a főrendezőt, Csanyát. A túrán ezúttal is Suvlajjal indultam (most az unokatestvére is jött), de aztán csak az első tíz kilométeren, Magosfáig haladtunk együtt (bár már addig is le-lemaradoztam), onnan már nem tudtam tartani a tempójukat. Ott viszont szerencsére találkoztam Kékdroiddal, így vele folytattam az utat, és végül a célig együtt mentünk, jókat beszélgetve a világ és a túrázás dolgairól, no és persze az Iszkiriről.
A Spartacus kulcsosházban kellemes meglepetés volt Sistergő, aki ezúttal is nagyszerű pontőr volt. És onnan már csak a táv fele volt hátra.
A Prágai Százason és a Tortúrán bevált "hóláncom" ezúttal is felvértezett a csúszós úton biztosan járás szuperképességével (a Csóványosról történő második leereszkedéstől kezdve folyamatosan a bakancsomon volt), túrabotot viszont nem vittem, de nem is éreztem nagy szükségét. Arra azonban rá kellett jönnöm, hogy a komoly emelkedők még mindig túlságosan lelassítanak és kimerítenek, nagyon messze vagyok még attól a sebességtől és erőnléttől, ami mondjuk a Kör teljesítéséhez szükséges lenne.
Egyébként ez a túraévem indul a legintenzívebben, sem 2012-ben, sem tavaly nem kezdtem az évet annyi gyaloglással, mint idén (két hete például a Híd túl messze van 90-en voltam).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése