Szeretnék indulni a Kinizsi Százason, mit tanácsolsz?

Közeledik (Suvlaj szavaival) "a teljesítménytúrázás ünnepnapja", így a Facebookon és a Kinizsi Százas topikban is többször felmerült mostanában a bejegyzés címében szereplő kérdés. A K100 blog gazdájaként pedig megpróbálok rá választ adni.

Elsősorban a Forester által is említett módszert, a könyörtelen előrehaladás technikáját ajánlom. Ezt következetesen alkalmazva biztosan a célba érsz. Persze azért nem árt némi szellemi és fizikai felkészülés sem, mielőtt a Kinizsi Százason élesben próbálkoznál a könyörtelen előrehaladás technikájával.

(Illetve még pár szóban az előkészületekről: fontos beszerezned egy orvosi igazolást is, hiszen anélkül nem indulhatsz a K100-on, valamint idén várhatóan létszámkorlátozás is lesz a túrán, ezzel kapcsolatban érdemes követned a kinizsi.org információit.)

Nézzük először a fizikai felkészülést. Ha még nem gyalogoltál 30-40 km-nél többet egyhuzamban, akkor mindenképpen javaslom, hogy a Kinizsi Százas előtt, pár hetes szünetekkel próbálj ki egy 50 km körüli és egy 70-80 km körüli túrát. Így kiderülhet, hogy milyen problémák, könnyebben vagy nehezebben leküzdhető kellemetlenségek, gyenge pontok jönnek elő a távolság növekedésével (például vízhólyagok, térdfájás, stb.), mi az, amire figyelned kell. Tehát ezek a túrák kettős funkcióval bírnak: egyrészt segítenek a kellő tapasztalatok megszerzésében, másrészt hatékony pszichés és fizikai edzést jelentenek a nagy kihívásra, a Kinizsi Százasra.

És hogy mely túrákat ajánlom a felkészüléshez? Például a K100 előtt bő egy hónappal a Gerecse 50-et, mely részben a Kinizsi Százas útvonalán zajlik, és állítólag éppen azért született, hogy segítse az edzést a Kinizsi Százasra. A Gerecse 50 után valamennyire elképzelheted, hogy milyen lehet még egyszer annyit gyalogolni, a táv második felén már éjszakába nyúlóan, ill. egy teljes éjszakán át. Javaslom még a Sárga 70-et is, de a TTT honlapján kedvedre válogathatsz a túrák között. Kicsit hazabeszélve saját túrámat, az Iszkiri 100-at és annak résztávjait is ajánlom figyelmedbe, ráadásul ott nappal bejárható a Kinizsi Százas éjszakai és kora reggeli szakasza Koldusszállás és Tata között, így a helyismeret megszerzésében is sokat segít.

Ami a szellemi felkészülést illeti, elsősorban az Index fórum Kinizsi Százas topikjának böngészését és a Nagy Kinizsi Százas táblázatot ajánlom, ahol a korábbi évek túráinak adatai és beszámolói is elolvashatóak. Ja igen, és még a K100 tizenhárom pontját, ebben is hasznos tanácsok vannak.

Ne feledd, a legfontosabb, hogy mindenképp végig akarj menni a távon. A "lehet hogy nem sikerül" ne legyen opció. Ha a feladás gondolata kerülget, próbálj tovább menni és átlendülni a holtponton. Ha pedig mégis feladnád, vigasztaljon az, hogy legalább tettél valamit a túra hírnevéért.

Kapcsolódó bejegyzések:
I love K100
Kinizsi Százas - a motiváció
Bátorító idézetek a Kinizsi Százashoz

Egy fotóm, ami a Városépítési Főosztálynak is tetszik

A margitszigeti futásaimat illusztráló fotót még 2009 szeptemberében készítettem. Bár HDR-es vagy instagramos fényképnek tűnik a színvilága alapján (igaz, 2009-ben még nem is volt Instagram, én pedig még csak háromszoros Kinizsi Százas teljesítő voltam, és még ezt a blogot sem vezettem aktívan), valójában egy egyszerű, akkori Samsung "butatelefonnal" készült, a festményszerű elmosódottság pedig annak köszönhető, hogy kocogás közben készítettem a képet. A fotón nem is végeztem semmilyen módosítást, az átméretezésen és szélesvásznúra vágáson kívül (az eredeti itt tekinthető meg).

E bejegyzés apropója az, hogy most fedeztem fel, hogy a Városépítési Főosztály hivatalos blogja is közölte ezt a fényképemet egy, a margitszigeti futókör felújításával kapcsolatos friss posztjukat illusztrálandó, forrásmegjelöléssel és hiperhivatkozással, amit köszönök, és megtisztelő. Még egy ilyen nagyon laikus, amatőr hobbifotósnak is jó érzés, ha minél több emberhez eljutnak a pixelei.

Lassan egyébként tervezek újra futni kezdeni a Margitszigeten, hogy azért az idei nagy terveimből is legyen valami.

Kapcsolódó bejegyzések:
Dicsekvés anyucinak 
A kalapos teve jelzés rejtélye

Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2014

Vasárnap, a TTMR díjak átadásán (ahol másodszor is átvehettem az aranyjelvényem, amiről majd bővebben is írok) és a TTT rendes közgyűlésén megvettem egy számomra nagyon kedves kötetet: a Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2014 c. kiadványt, mely tulajdonképpen az online TTT túranaptár nyomtatott változata.

És hogy miért különleges ez a könyv? Egyrészt mert a Nagy-Gete van a címlapján, ráadásul a túrázók népes társaságából sejthető, hogy egy Kinizsi Százas alkalmával készülhetett a fotó (a Nagy-Gete a K100 egyik híres ellenőrzőpontja 42,7 km-nél, tavaly elég sokszor jártam ott, a Kinizsi Duplán kétszer is).

Már önmagában ezen fontos K100 vonatkozás miatt is a polcomon van a helye a TTT kiadványának, de ami miatt valójában megvettem, az még ennél is önzőbb ok: ez az első "könyv", amiben szerepel a nevem. De nem csak a nevem, hanem eddigi életem talán legfontosabb projektje, az Iszkiri is. Jó érzés látni nyomtatásban a "túrámat", annak adatait, emblémáját. Egy-két sajtóhiba, téves adat sajnos került az Iszkiri túrakiírásába (a 45 km-es táv útvonala hibásan van megadva), a helyes adatok az Iszkiri weboldalán érhetőek el.

Kapcsolódó bejegyzések:
Első hivatalos előadásom egy jel(zés)es eseményen
Érdekességek az Iszkiri emblémáról
A Kinizsi Százas jelvény heraldikája
Az aranyjelvény

Érdekességek az Iszkiri emblémáról

Az Iszkiri túrának már a neve sem hétköznapi, hiszen amellett, hogy jelentéssel bír és jól cseng, szóösszevonásként utal a túra eredetére is, az Iszinik 100 és a Kinizsi Százas túrákra.

Úgy gondoltam, hogy jó, ha a túrához egy logó, embléma is kapcsolódik, valamint a túra nevének leírását, pontosabban tipográfiáját sem szerettem volna teljesen a véletlenre bízni, ezért egy saját "betűtípust" is kidolgoztam hozzá (vagy legalábbis az Iszkiri szó leírásához szükséges öt különböző karaktert).

Az egyszerű, de teljesen egyedi és könnyen azonosítható logó a túra két jellegzetes (és szinte legtávolabbi) pontját, a Zuppa-tetőt és a tatai várat szimbolizálja. Nem volt szándékos vagy tudatos, de jól kifejezi a természet szépségeinek és az épített környezetnek az összhangját, kettősségét is, de akár spirituálisan is értelmezhető, utal a keresztény hitre (kereszt) és a világi hatalomra (vár), vagy általánosabban: a lélek és a test harmóniájára (mely nélkül el sem képzelhető egy hosszútávú túra teljesítése).

A betűtípusnál szintén az egyediségre és az egyszerűségre törekedtem. Az inverz részek kiemelik, elkülönítik az "ISZ" és a "KI" szótagot, ezzel is utalva a szóösszevonás eredetére. Inspirálóan hathattak rám a Pesti Est, a Cartoon Network vagy a Napapijri outdoor divatmárka hasonlóan inverz karakterei.

Ami a felirat összhatását illeti, az "I" betűk határozott ritmikája, a "K" és "R" vizuális rokonsága, az "S" és "Z" tükrös szimmetriája adja az ISZKIRI felirat esztétikumát, sportos eleganciáját.

Persze tudom, egy "termék" (jelen esetben egy teljesítménytúra) minőségét ill. a róla alkotott képet nem elsősorban a logó és a tipográfia határozza meg, ez csak egy sokadlagos dolog, de azért remélem, hogy ez is hozzáad valamit az Iszkiri egyediségéhez, imázsához, és bízom benne, hogy a túra hangulata, színvonala is megfelel majd a márkajegyek által sugallt kvalitásnak.

Kapcsolódó bejegyzések:
A Kinizsi Százas és a personal branding
A Kinizsi Százas jelvény heraldikája

A kalapos teve jelzés rejtélye

A "kalapos teve jelzés" rejtélye jó ideje foglalkoztatott. Sokan megfigyelték már ezt a különös tanösvény jelzést, egy tevét púpján kalappal a Tolnai-Hegyhát erdeiben. Az elmúlt egy-két évben, amióta a memóriajátékom kapcsán intenzívebben kezdtem beleásni magam a turistajelzések témájába, magam is többektől hallottam róla, de a saját szememmel még nem láttam, sem a valóságban, sem fényképen.

Aztán Csornai Edina videóján, melyet a 2013-as túraévéről készített, végre megfigyelhettem én is ezt a különleges jelzésképet, és arra jutottam, hogy bár tényleg hasonlít egy kalapos tevére, ez inkább az Örökerdő Tanösvény jelzése lehet, melyen valójában négy fa látható. A fák törzsei tűnnek a teve lábainak, lombkoronái pedig a testének, fejének és a púpján hordott kalapnak. Így hát megoldódott a kalapos teve rejtélye.

(Nem ez az első eset, hogy valamilyen állatot látnak az emberek egy jelzésbe: a Mária-út M betűje például könnyen elefánttá hackelhető, a Kinizsi Százas útvonalán, Bányahegynél is található egy ilyen.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Első hivatalos előadásom egy jel(zés)es eseményen

Ami a túrabeszámolókból kimaradt

Túrázni igazából a kirándulások közben szerzett apró, különös, nehezen leírható és megfogható élmények és hangulatok miatt érdemes. Sajnos kevés kivételtől eltekintve túl rövid és összecsapott túrabeszámolókat írok (még csak azt sem mondhatom, hogy "lényegre törőeket", mert a lényeget éppen ezek a le nem írt momentumok adják). Most igyekszem ezt valamennyire pótolni, és megpróbálok megfogalmazni néhány ilyen élményemet.

Például amikor A híd túl messze van túrán Suvlaj felhívta a figyelmem a távírópóznák különös hangjára, zúgására, és én is fülelni kezdtem ezt az érdekes morajlást.

Amikor egy vizes faágra lépve hirtelen megcsúszom és elvágódom, és egy pillanatra megijedek, felszökik az adrenalinszintem, de néhány apró horzsolással megúszom a dolgot.

Amikor a Prágai Százason, már bőven 100 km-en túl találtam egy fára rögzített cetlit, melyre valaki azt írta sárga filctollal, hogy "Sorry", és hogy nem tud tovább várni ott a túratársára, míg én ezt a Sorryt Sanyinak olvastam (akkor már két napja nem aludtam), és meg voltam róla győződve, hogy azt valaki nekem írta, pedig senkivel sem beszéltem meg, hogy ott várni fog (persze ennél különösebb dolgok is történtek a Prágai Százason).

Amikor éjjel túrázva előbukkannak egy város vagy egy falu fényei, és megfáradtan egy kicsit irigykedem is a házak lakóira, akik most otthon, civilizált körülmények között pihennek vagy vacsoráznak, de ugyanakkor azt is érzem, hogy minden fáradtságom, saras bakancsom ellenére nekem is legalább ilyen jó itt, pár száz méterre vagy néhány kilométerre az aszfaltozott utaktól és fűtött otthonoktól, mert azért ez mégiscsak egy ritkább, természetközelibb testi-lelki állapot.

Amikor a Kinizsi Százason vagy más, legalább száz kilométeres túrán egy teljes napot (vagy többet) folyamatosan ébren, a szabadban gyaloglással töltök, akarva akaratlanul megfigyelve a napszakok váltakozását, a sötétedés óráit, az éjszakát, a napkeltét, és úgy érzem, hogy most már sokkal többet mond nekem az, hogy "egy nap", mint korábban, vagy mint azoknak, akik napjaikat mindig steril, urbanizált otthoni, irodai körülmények között töltik.

Amikor egy alacsonyabb faág beleakad a kötött sapkámba és kihúz abból egy szálat, ami pár másodpercre felbosszant, de aztán rájövök, hogy minden szórakozottságom és feledékenységem ellenére a sapka sokkal múlandóbb és kevésbé fontos, mint az, hogy most itt vagyok, hogy emlékeket, kilométereket gyűjtök.

Amikor egy mások szemében talán teljesen hétköznapi, vagy legalábbis nem különösebben szép erdőrészben - amit még talán háttérképként sem választana senki a telefonjára vagy a számítógépére -, valami mégis megfog, sőt, úgy érzem, hogy ez mintha egy "álomerdő" lenne, ahol már jártam varázslatos álmaimban, pedig a valóságban most vagyok ott először. És ettől a felfedezéstől csaknem újra átérzem a korábbi, akár évekkel azelőtti álom hangulatát, idilljét (persze nem én vagyok az első, aki ilyesmit él át, Eötvös Loránd is hasonló érzésről számolt be egykor).

Hipochondria

Tízéves lehettem, amikor észrevettem, hogy a bal mellbimbóm tónusa más, mint a jobbé. Felidéződik, ahogy dédnagymamám udvarán játszottam (mármint nem a mellbimbómmal, hanem csak úgy, talán hintáztam), és bár az Arany János utcában aranylón sütött a késő délutáni nyári nap, kifejezetten aggasztott a dolog. Mellrákra gyanakodtam, pedig az elég ritka halálok a tízéves srácoknál. Úgy emlékszem, ezt nem is említettem senkinek (pedig tán már akkor is tudtam, hogy az ilyesmivel jobb minél előbb orvoshoz fordulni), próbáltam egyedül megbirkózni a betegségtudatommal. Aggodalmam azzal is összefügghetett, hogy akkoriban halt meg rákban az egyik osztálytársam anyukája, illetve talán már akkortájt is olvastam részleteket Szolzsenyicin Rákosztályából. Aztán pár hét múlva elmúlt ez a különbség, és megnyugodtam: mégsem fogok meghalni. Vagy legalábbis csak később, valamikor, soká.

Aztán olyan is volt, szintén akkoriban, hogy édesapámmal a Tátrában, a Szlovák Paradicsomban túráztunk. Akkor épp a kullancsoktól féltem, és valamitől az a kényszerképzetem támadt, hogy lenyelhettem egy kullancsot. Azt ugye onnan ki se lehet szedni, jó esély van rá hogy fertőzött volt, jön az agyhártyagyulladás, vagy a Lyme-kór, majd a halál. Ha erre a félelmemre gondolok, egy turistaház jut az eszembe, melynek a halljában egy pár órára megpihentünk. A hangulat idilli lett volna, ha nincs a képzelt kullancs.

Elég sok évem telt el különösebb halálfélelem, hipochondria nélkül, mígnem bő egy hónapja egy orvosi rutinvizsgálat laboreredményeit nézegetve fel nem fedeztem, hogy magas a véremben a bilirubin szintje. Minden más paraméter a határértékek között, az egészséges tartományban volt, kivéve ezt a fránya bilirubint. Amiről addig sosem hallottam. Bilirubin... Persze utánaolvastam, és kiderült, hogy a magas értéket a máj- vagy vesefunkciók zavara is okozhatja. Ha pedig máj, akkor nemi betegségre kezdtem gyanakodni. Elkaphattam valamelyik exemtől valamit? Egyéjszakás kalandjaim sosem voltak, de olyan azért előfordult, hogy nagyon hamar megszereztem egy nőt, akivel aztán hosszabb-rövidebb kapcsolatom volt. S ki tudja, ha velem olyan hamar ágyba bújt, akkor az előéletében sem lehetett túl megfontolt. Jó, persze, én átlagon felül magas és kölyökképű vagyok, de talán nem én voltam az első, aki ilyen gyorsan levette a lábáról. És tessék, katasztrófa, bilirubin. Ért ennyit a gyönyör, a szerelem? Hát mégsem lesz 20-30-40 Kinizsi Százas teljesítésem? Nem fogok dicsekedni az unokáimnak a jelvény-gyűjteményemmel? Sanyi emléktúrája lesz az Iszkiri? Nem fogok már regényt írni? Sebaj, majd azért segít valamennyit és erőt ad a blogom is, nem marad a küzdelmem közönség és szurkolók nélkül.

Érdekes, hogy a helyzet súlyosságához képest annyira azért nem omlottam össze, nem kezdtem el annyira gyászolni magam, bár ez bizonyára azért is volt, mert reménykedtem, hogy ez csak tévedés, meg talán nem is olyan vészesen tér el a bilirubin-szintem. Aztán pár nap múlva kiderült, hogy valóban így van: az orvos megnyugtatott, hogy ez egy enyhe eltérés, csak bizonyos gyógyszerekkel kell vigyáznom, és nem szabad sok alkoholt innom (ezt eddig sem tettem, így nem jelent komoly lemondást). Azért csalánba nem csap olyan könnyen a ménkű.

(Most egyébként épp egy kicsit influenzás vagyok, de talán túlélem ezt is.)

Kapcsolódó bejegyzés:

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Aktívan induló túraév

Magamhoz képest elég aktívan indul a túraévem, sem 2012-ben, sem tavaly nem teljesítménytúráztam ennyit az év első hónapjaiban. 2012-ben például csak a márciusi Mátrahegy 40-en kezdtem el gyűjteni a TTMR pontokat, de 2013-ban is csak 94 kilométert túráztam február közepéig, míg idén már 186 kilométernél járok (BUÉK 20, Téli Gyermekvasút 8, A híd túl messze van 90, Börzsöny éjszakai, Kitörés 25).

De nem csak a gyaloglással, a bejegyzések írásával is jobban állok, mint az elmúlt évek hasonló időszakában, és elhatároztam, hogy idén minőségileg és mennyiségileg is több, jobb tartalmat igyekszem majd az olvasók monitoraira varázsolni.

Továbbá új, a korábbi években nem is álmodott kihívásokat, célokat is találtam, úgy mint az Iszkiri teljesítménytúra létrehozását és megrendezését, az Ixi Kupa elindítását, vagy a túravezetői tanfolyam elvégzését.

A 2014-re kitűzött nagy sportcélokra való felkészüléssel viszont már nem haladok ilyen jól, de azért bízom benne, hogy egyet-kettőt azért ezek közül is sikerül majd elérnem.

Kapcsolódó bejegyzés:
Dik mennyit dzsaltam, vagyis a 2013-as túrastatisztikám, avagy az év, ami 2012-t is überelte, hinnye!

A Kinizsi Százas útvonalának legszomorúbb helyszíne: Pusztamarót

Bevallom, a történelmi ismereteim elég hiányosak, és bár lehet, hogy az alapműveltség része, mégis új információt jelentett számomra, amikor a tavaly őszi Iszinik 100 teljesítménytúrán Suvlaj barátom a pusztamaróti pihenőpontnál elmondta, hogy bizony itt történt a magyar történelem egyik legnagyobb, legtöbb áldozattal járó csatája.

Csaknem 500 éve, pár héttel a Mohácsi csata után, 1526 szeptemberében ugyanis a Kinizsi Százas útvonalának ezen a pontján, Pusztamarót mellett épített 25 ezer fős szekértábort a Vértes-környéki parasztság, amit napokon át hősiesen védtek, de aztán szeptember 15-én győzött a török túlerő.

A csata egyik hőse Dobozi Mihály volt, aki a legenda szerint lóháton tört ki a táborból, hogy feleségét, Farmos Ilonát biztonságos helyre vigye. Miután nem sikerült elmenekülnie, feleségét inkább leszúrta, hogy ne rabolhassa el az ellenség, ő maga pedig a törökök közé vágtatott.

Ahogy több forrás is említi, az események emlékét a mai napig őrzik a környék földrajzi nevei, és magam is meggyőződtem róla: a Gerecse térképen valóban a közelben található az Emberölő, nem messze a jellegzetes hajtűkanyartól.

Érdekesség tehát, hogy a törökverő Kinizsi Pálról elnevezett túra (még ha ez áttételesen is történt, a névadó Kinizsi Természetbarát Egyesületen keresztül) egy ilyen tragikus helyszínt is érint, nagyjából a táv kétharmadánál. Ahol már bizony sokaknak küzdelmes az út, előjöhetnek vízhólyagok, sebek, de fél évezreddel ezelőtt sokkal több küzdelem és fájdalom volt azokban a völgyekben.

Az olvasó figyelmébe ajánlom a témával kapcsolatban a Wikipédia szócikkeit a Pusztamaróti harcokról és Dobozi Mihályról (magam is ezekből informálódtam, és az illusztrációul szolgáló, ismeretlen festőtől származó képet is itt találtam), valamint Szádeczky-Kardoss Géza írását a Túratárs.com-on, Emberölés, avagy a második Mohács címmel.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kitörés
Kinizsi Pál élete
A Gyatlov túra tragédiája
A kesztölci köztársaság legendája

Terülj-terülj asztalka az Iszkirin

Az Iszkiri teljesítménytúrát Hotdogmen amerikai hot dogos pontja mellett egy "terülj-terülj asztalka", amolyan "közösségi depózás" is feldobja, különlegessé teszi majd (az ötletet a Mátra 115 adta).

A terülj-terülj asztalka lényege az lesz, hogy minden induló felajánlhat egy pár szelet süteményt, kekszet, rágcsálnivalót vagy gyümölcsöt, amit aztán a tornyópusztai ellenőrzőpontra szállítunk (lásd szintmetszet és útvonalvázlat), és ott Tatáról visszafelé jövet, a túra 88. kilométerénél megkapnak az arra járó megfáradt túrázók. Természetesen ez nem kötelező, nem is várjuk el senkitől, de aki úgy érzi, hogy szívesen hozzájárul ezzel a túrához, attól örömmel és köszönettel elfogadjuk ezt a felajánlást.

A dolog úgy is felfogható, mint egyfajta közösségi depózás, hiszen így legalább nem kell cipelnie ezeket az élelmeket vagy esetleg italokat (persze azt így nem tudjuk garantálni és nem is az a cél, hogy mindenki azt kapja vissza, amit felajánlott), és bővíti, gazdagabbá teszi ezen az éjszakai, hajnali ponton az ellátást. 

(Hagyományos csomag-depózás is lesz a túrán Szárligetről Tatára, ahol mindenki a saját holmijait kapja majd vissza.)

Kitörés

Egy kedves túratársnőm invitálására múlt hétvégén részt vettem a Kitörés 25 teljesítménytúrán. Ez az a túra, mely a médiában rendre nagy vihart kavar, meglehetősen megosztó és számos téves információ kering róla (valójában nincs mindenki "náci egyenruhában", inkább a decathlonos a jellemző), így részben emiatt, részben a túratársak korábbi beszámolói miatt is kíváncsi voltam, milyen is a Kitörés.

Annyit azért elöljáróban leszögezek, hogy távol áll tőlem a szélsőjobboldaliság, ugyanakkor úgy gondolom, hogy a "kitörők" között sok hős volt, és nem is feltétlenül vallották általánosan a náci ideológiát. Katonák voltak (akik nem teljesen a szabad akaratukból voltak ott, ahol), a katonák között pedig mindig vannak jó célért, a hazájukért, szeretteikért, bajtársaikért, vagy egyszerűen csak a saját túlélésükért küzdő hősök, és általában vannak gyilkosok, a háború poklát és zűrzavarát kihasználó embertelen gonosztevők is. Minden oldalon. A Kitörés túra a hősökre emlékezik.

(Jó néhány német ajkú túrázó is volt a kiránduláson, akikről persze könnyen elképzelhető, hogy nem baloldali szavazók, de az is lehet, hogy inkább személyes érintettségük volt, és saját nagyapjuk, dédapjuk volt a kitörés egyik hőse.)

Bár először a hosszabb, 65 km-es távra terveztem menni, végül a vasárnapi Turistajelzés-festő Nyílt Nap (melyen pár percre előadó is voltam) miatt csak a 25-ös távra neveztem. A Kitörés a maga 23,5 km-es távjával és 1071 méternyi emelkedőjével egy aránylag szintes túra, de az előző heti Börzsöny éjszakai teljesítménytúra után (47 km, 2595 m) nem tűnt nagyon nehéznek. Egyedül a sár nehezítette az utat, elég sok helyen csúszkáltunk, dagonyáztunk, illetve a túra végeztével a Virágos-nyeregből a városba való leereszkedésnél volt egy elég jeges szakasz, ahol a "lánctalpunkat" is felvettük túratársnőmmel.

A lényeg pedig, hogy béke van, és reméljük nem lesz már többé fegyverropogás a Budai várban.

Wikipédia: 1945-ös budai kitörési kísérlet

Elhunyt Herpai Sándor, a V'Moto-Rock dobosa, sokszoros Kinizsi Százas teljesítő

Február 14-én, 60 éves korában elhunyt Herpai Sándor rock-, jazz- és folkdobos, többek között a V'Moto-Rock, a Barbaro és a Kormorán együttesek tagja, 16-szoros Kinizsi Százas teljesítő (a tragikus hír K100 vonatkozására Pucros hívta fel a figyelmem). Béke poraira.

Index: Meghalt a V'Moto-Rock dobosa

Frissítés: Jobban leellenőrizve az információt úgy tűnik, hogy két különböző Herpai Sándorról van szó, a Kinizsi Százas 16-szoros teljesítője másik személy. A tévedésért bocsánatot kérek.

Kapcsolódó bejegyzés:
Sokszoros Kinizsi Százas teljesítő az etiópiai tragédia egyik áldozata

Back to school - Túravezető tanfolyam

"Vissza az iskolapadba", "jó pap holtig tanul": a napokban jelentkeztem egy túravezető tanfolyamra, mely márciusban fog kezdődni, és nyár elejéig tart majd.

Így még jobban elmerülhetek a földrajz és természetjárás világában és különböző területein. Bízom benne, hogy sikerül jó eredménnyel elvégeznem, hogy se édesapámnak, se öcsémnek, se blogom olvasóinak ne okozzak csalódást. És persze magamnak se. Meg ha már teljesítménytúra rendezésre adtam a fejem, akkor nem árt, ha nem csak a túrázás gyakorlatában, hanem elméletében is minél jobban otthon vagyok, és szélesítem a látóköröm.

Olyan előadásokat fogok hallgatni, mint például térképtan, tereptan, éjszakai és nappali tájékozódás, útvonaltervezés, túrafelszerelések, egészségtan, növényismeret, és szerepel jó néhány gyakorlótúra is a tanrendben.

(A tanfolyamra az MTSZ weboldalán találtam, és még lehet is rá jelentkezni.)

Kapcsolódó bejegyzés:
Első hivatalos előadásom egy jel(zés)es eseményen

Ixi Kupa, avagy a Kinizsi Százashoz kapcsolódó túrák serlege

Kitaláltam egy kupát, melyben a Kinizsi Százas és a K100-hoz szorosan kapcsolódó teljesítménytúrák szerepelnek (Iszinik, Szuperkatlan, Iszkiri). A naptári sorrendjükben véve a kezdőbetűiket azt kapjuk, hogy I.K.Sz.I., így a kupát Ixinek neveztem el. Leírva majdnem úgy néz ki, mint az 1x1, és valóban egy egyszerű ötletről van szó.

A kupa megszerzéséhez mind a négy túra egy-egy résztávját teljesíteni kell, és három különböző fokozat van a választott távok alapján (Ixi Mini, Ixi Mixi és Ixi Maxi, a részletes kiírás a Túrazokni.hu-n olvasható).

Minden serleggyűjtőnek, elszánt természetjárónak a fentebbi túrák sikeres teljesítését kívánom, és remélem hogy az Ixi Kupa idővel egy hagyományos, patinás elismeréssé érik.

Kapcsolódó bejegyzés:
Kérdések és válaszok az Ixi Kupával kapcsolatban

Első hivatalos előadásom egy jel(zés)es eseményen

Vasárnap sor került életem első hivatalos előadására, ahol 100-150 ember elé állhattam ki néhány percre. Blogom olvasóit meglepheti, de nem a Kinizsi Százasról beszéltem, nem az Iszkiri túráról, de még csak nem is a legózásról.

Az a helyzet, hogy a jelzésfestők országos találkozójára (egészen pontosan: Országos Útjelző Vezetői Találkozó és Turistajelzés-festő Nyílt Nap) kaptam megtisztelő meghívást az MTSZ Turistaút Szakbizottságától. Én magam eddig még egyetlen jelzést sem festettem, sőt, még csak a jelzéskövetésben sem jeleskedem (legalábbis könnyen eltévedek), így azt, hogy előadóként is szerepeltem a szó szerint jeles eseményen, majdnem akkora hacknek érezheti a kedves olvasó, mint mondjuk Barack Obama híres áljeltolmácsának feltűnését Nelson Mandela temetésén, vagy Kulcsár Attila karrierjét a bankszakmában.

Az történt, hogy még pár hónappal ezelőtt a Turistaút Szakbizottság tagjai figyeltek fel a Turistajelzés memory játékomra és lelkes érdeklődésemre a turistajelzések, zarándokút-jelzések és tanösvény-jelzések iránt, és kértek fel arra, hogy meséljek erről a játékról pár szót, melynek weboldalán össze is gyűjtöttem és némileg rendszereztem a hazánk erdeiben előforduló jelzésképeket.

Nem vagyok egy gyakorlott előadó, így aztán kissé remegő térdekkel álltam ki a közönség elé, tán Andy Kaufman Mighty mouse jelenetét idézve (Jim Carrey tolmácsolásában a kedvencem, a Man on the moon c. filmből), azzal a különbséggel, hogy én nem csak eljátszottam a színpadképtelenséget, és persze nem playbackeltem.

Addigra egy kissé csúszásban voltak az előadók az ütemtervhez képest, így (szerencsére) rövidre kellett fognom a beszédemet, így azt már nem tudtam elmondani (de az olvasókkal most megosztom), hogy bizony a memory a világ egyik legegyszerűbb kártyajátéka, melynek szabályát még én is viszonylag gyorsan megértettem, pedig általában bajban vagyok a kártyajátékokkal.

Az előadásokon egyébként sok érdekesség hangzott el, magam is számos újdonságot megtudtam a jelzésekről, a turistaútvonalak születéséről, a jelzésfestés elméletéről. Kedves ismerősökkel is találkoztam, például Kovalik Andrással.

Az egész napos program végén Varga 8 Balázs tartott egy érdekes előadást és fotóvetítést egy több mint két hónapos amerikai túrájáról, mely során bejárta az Appalachian Trail (lásd Wikipédia) első felét Atlanta és New York között, mely az egyik ottani "Kéktúrának" felel meg.

Kapcsolódó bejegyzés:
Mi az, amit Jancsi és Juliska is magával visz a Kinizsi Százasra?

Életre kelt a Túrazokni.hu

Bő egy éve harangoztam be, hogy elindítom a Túrazokni túraportált, az oldal azonban sokáig csak "vegetált", sem tartalmában, sem kinézetében nem volt olyan, amilyennek elképzeltem. A napokban azonban ihletem lett és nekiláttam a komolyabb tervezésnek és építkezésnek, és igyekszem majd egy friss és szórakoztató, egyszemélyes "túraportált" létrehozni és fenntartani a turazokni.hu webcímen (az Iszkiri túrához kapcsolódó aloldalak változatlanul működnek tovább, és ezek is könnyen elérhetőek az új főoldalról).

A srác, akinek még a Facebook videója is a Kinizsi Százassal van tele

Az elmúlt napok slágere a közösségi portálon a tevékenységek és feltöltött fotók alapján generált "személyes Facebook videó" volt, amellyel a tíz éve indult szolgáltatás kedveskedett a felhasználóknak. Esetemben ebből sem maradt ki a Kinizsi Százas, az algoritmus elég jól ráérzett, hogy a K100 fontos szerepet tölt be az életemben (a képet a videóból ollóztam össze).

(Megjegyzés: ha túl aprók a betűk, kattints a képre.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Elkészült világ leghosszabb Kinizsi Százas beszámolója
Gondolatok a Kinizsi Dupláról, élmények, tapasztalatok

Egy újabb mumus legyőzése: sikerült a Börzsöny éjszakai teljesítménytúra

A 2012-ben leküzdött Iszinik 100 után most a másik mumusomat, a Farkas Zsolt emléktúrát, azaz a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrát is sikerült végigjárnom szintidőn belül.

Hogy mitől lehet nehéz és mitől számít "presztízs túrának" ez a mindössze 47 kilométeres séta? Elsősorban attól, hogy ezen a szűk 50 kilométeren csaknem annyi emelkedőt tartalmaz, mint a Kinizsi Százas, tehát arányaiban körülbelül kétszer szintesebb. Aztán amiatt, hogy éjjel van az egész, és még amiatt is, hogy télen. Most viszonylag kedvező volt az időjárás és jók voltak az útviszonyok (egy kis ónos esőtől eltekintve, ami szinte "törékennyé"  fagyasztotta a felsőruházatom és a hátizsákom), de így is komoly kihívás volt a túra. Ahogy a szlogenje mondja: "A Börzsöny nem viccel". Nem véletlen, hogy a barátságosabb évszakban és könnyebb terepen megrendezett Gerecse 50-re 12 óra a szintidő, míg a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrára 15 (különösen zord idő esetén pedig 18 óra, de ez most nem számított annak; én végül 12 óra 23 perc alatt értem Kemencéről Királyrétre, közben megmászva Magosfát, Nagy-Hideg-hegyet és kétszer a Csóványost).

Élénken élt még a két évvel ezelőtti próbálkozásomnak az emléke, amikor végül eltévedve és kimerülve, a teljes táv bejárása nélkül (tán az út felét sem tettem meg) jutottam el a célig, és ott búslakodva, elismeréssel és mi tagadás, némi irigységgel néztem a beérkező sikeres teljesítőket. Ugyanakkor az Iszinik kudarcok mellett ez volt az az élmény, ami aztán elindított a komolyabb túrázás felé, és végül a Mátra 115, a Kinizsi Dupla vagy a Prágai Százas teljesítéséhez vezetett.

Az asztaltársaságomon, Tulliuszékon kívül a rajtban több ismerős arcot is láttam, például Don Razzinót, Barta Lászlót és persze a főrendezőt, Csanyát. A túrán ezúttal is Suvlajjal indultam (most az unokatestvére is jött), de aztán csak az első tíz kilométeren, Magosfáig haladtunk együtt (bár már addig is le-lemaradoztam), onnan már nem tudtam tartani a tempójukat. Ott viszont szerencsére találkoztam Kékdroiddal, így vele folytattam az utat, és végül a célig együtt mentünk, jókat beszélgetve a világ és a túrázás dolgairól, no és persze az Iszkiriről.

A Spartacus kulcsosházban kellemes meglepetés volt Sistergő, aki ezúttal is nagyszerű pontőr volt. És onnan már csak a táv fele volt hátra.

A Prágai Százason és a Tortúrán bevált "hóláncom" ezúttal is felvértezett a csúszós úton biztosan járás szuperképességével (a Csóványosról történő második leereszkedéstől kezdve folyamatosan a bakancsomon volt), túrabotot viszont nem vittem, de nem is éreztem nagy szükségét. Arra azonban rá kellett jönnöm, hogy a komoly emelkedők még mindig túlságosan lelassítanak és kimerítenek, nagyon messze vagyok még attól a sebességtől és erőnléttől, ami mondjuk a Kör teljesítéséhez szükséges lenne.

Egyébként ez a túraévem indul a legintenzívebben, sem 2012-ben, sem tavaly nem kezdtem az évet annyi gyaloglással, mint idén (két hete például a Híd túl messze van 90-en voltam).