Interjú Beck Zsolttal, a Kinizsi Százas hot dogos emberével

Beck Zsolt, a Kinizsi Százas egyre népszerűbb hot dog árusa (akiről már korábban is esett szó itt a K100 blogban) válaszolt néhány kérdésemre. Az interjúból kiderül, hogy Zsolti hogyan kezdett amerikai hot dogot sütni, és hogy 2013-ban is ott lesz a Kinizsi Százas túrán, sőt: idén májusban már két helyszínen árulja majd a csemegét.

- Hogyan ismerkedtél meg a hot dog készítéssel?

- A hot dogozás előtt egy sörözőt, Tatabánya első pubját béreltük a feleségemmel már hat éve. 2005-ben volt egy szakmai kiállítás, ahol ki volt téve egy hot dogos kocsi. Rá volt írva, hogy "franchise partnereket keresünk!" Első látásra beleszerettünk és idén június 14-én lesz 8. éve, hogy elkezdődött hot dogos ámokfutásom. Elsőre Tatabánya egy forgalmas helyére álltunk ki, elég nagy sikerrel, mivel elsők között voltunk a megyében akinek ilyen hot dogos kocsija volt. 3 hónappal később, mivel sikeresnek tűnt a dolog, vásároltunk még egy kocsit és azzal már különböző rendezvényeken és éjszakai szórakozó helyek előtt kezdtünk hot dogot árulni. Amit a legjobban szeretek a hot dogozásban, hogy nincsenek korlátok, szinte bárhova ki tudok települni, akár egy szántóföld közepére is, csak autóval be lehessen húzni a hot dogos kocsit. Így kifejezetten vonzanak az extrém felkérések, szeretem a kihívást. Voltunk autó rallyn, Lada találkozón egy volt brikett gyárban, bikarodeón egy puszta közepén… és még sorolhatnám sokáig.

- Mikor hallottál először a Kinizsi Százasról?

- Igazából hallottam róla már több éve, még a sörözős időszakomból. Voltak barátaim és vendégeim is akik indultak. Még hívtak is, de nekem még autóval is sok, nemhogy gyalog 100 km! Messziről csodállak benneteket!

- Hogy jött az ötlet, hogy kitelepülj a Kinizsi Százasra?

- Mikor megvettük a második kocsit, azóta hétvégeken, persze ha szép kiránduló idő van, feljárunk Tatabánya jelképéhez, a Turul emlékműhöz árulni. Mivel a Gerecse 50 negyvenhetedik kilométere ott van, első alkalommal meglepődve és persze felkészületlenül láttuk azt az ember tömeget aki elgyalogolt mellettünk és a már rég elfogyott hot dogot követelte. Következő évben már az egyik kocsi a Jubileum parknál (rajt/cél), a másik kocsi meg természetesen fent a Turulnál, csillapítottuk a hot dogra vágyó túrázók éhségét. Most már évek óta nemcsak hot dogot adok, hanem a vállam is, hadd sírjanak rajta az időközben ismerőssé vált vásárlóim. "De jó, hogy látlak! Jaaaj de fááááj! Életmentő hot dog!" Úgyhogy már ez lesz idén a hetedik Gerecse 50-em, persze nem a gyaloglásban.

Visszatérve a kérdésre, kettő éve 2011-ben a Gerecsén egy barátom kérdezte, jössz a K100-ra hot dogozni? Én meg mondtam: mehetek. Úgyhogy a G50 után ráfeküdtem a számítógépre és mindent amit lehetett olvasni a K100-ról elolvastam. Fórumokat olvasva, a Guglin térképeket analizálva kerestem a helyet, hol és mikor vagyis hány órától-hány óráig áruljak hot dogot. Döntöttem és a vértestolnai műutat választottam, 19h-02.30-ig. Persze a Gugli, meg a fórumokból kiszűrt beszélgetésekből senki nem mondta, hogy pár kilométerrel előbb osztogatják a gulyást…! Úgyhogy csak egymással szemeztünk a túrázókkal és jóformán azok ettek hot dogot akik ismertek a G50-röl és nem ettek a gulyásból. Mivel senki nem tudta, hogy ott leszek, furcsán néztek, hogy mit keres egy őrült hot dogos, szemerkélő esőben, éjjel a Gerecse közepén. Kíváncsi lettem volna, hogy hányan néztek délibábnak, úgy 70 km után, fáradtan az éjszaka közepén. Szerencsére jött egy túrázó és míg ette a hot dogot addig felvilágosított, hogy ha jövőre esetleg mégis megpróbálom újra, akkor próbáljam ki a Bikavölgyet. Ő volt az Indexes fórum nevén "Asciimo" [az Iszinik 100 rendezője - a szerk. megj.]. Úgyhogy még egyszer köszönöm neki. Így tavaly már kiokosítva, index fórumra beregisztrálva, felkészülten érkeztem meg Bikavölgybe. Úgy hiszem jó döntés volt .

- Mit gondolsz a Kinizsi Százas túráról, illetve annak teljesítőiről?

- Egyrészt: fanatisták, őrültek, 50 után zombijárók, nem normálisak. Másrészt: fantasztikusak, elképesztők, kitartóak, hősök. Baromi nagyra becsülöm, aki elindul ezen a túrán, láttam, hogy mekkora hit és akarat kell hozzá, hogy valaki végig csinálja.

- Voltak érdekes élményeid, érdekes vásárlóid a Kinizsi Százason való hot dogozás alkalmával?

- Mikor hazajöttem, három napig meséltem a sztorikat, de most valahogy már összemosódnak az emlékek. Nem számoltam, hányan próbálták ki a szuper dönthető támlájú székemet, de nem kevesen. Asciimo közvetlen a hot dogos kocsi kerekének támaszkodva tanyázott, hogy minden karnyújtásnyira legyen. Volt aki meg sem állt, futtában kérte a jégkását ez nekem nagyon durva volt. Vicces figura kategóriában a nyakkendős vitte a pálmát. Végül sikerült jó cselekedettel zárnom az eseményt: egy Index fórumos túrázót (Fürge teknős) aki épp ott adta fel nálam, elhoztam Tatabányára. Összességében nagyon jól estek a pozitív visszajelzések a fórumokon, hízott a májam, pár hónapra feltöltődtem belőle.

- 2013-ban is ott leszel a Kinizsi Százason?

- Igen! Mindenképp! Szeretnék az idén két helyen megjelenni, az egyik ugyanúgy, mint tavaly a Bika völgy, úgy 15h-tól kb.20:30-ig. Majd gyors pakolás és átmennék a Vértestolnai műúthoz kb. 21:30-tól 03h-ig.

Frissítés: egy olvasó hozzászólásban tett javaslatára Zsolti módosított a terven: Kesztölcön 11-től 16 óráig lesz kapható a hot dog, Bika völgyben pedig 16:30-tól 23 óráig (lásd térkép).

Zsoltinak köszönöm az interjút, és sok sikert kívánok neki a munkájához. Blogja az amerikaihotdog.blogspot.hu címen olvasható, Facebook elérhetősége pedig: facebook.com/hotdogmen.tatabanya.

Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével
Interjú egy túratársammal, akinek sokat köszönhetek

Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból

A világ első marcipánból készült, ehető Kinizsi Százas jelvénye után tovább kísérleteztem: íme itt az univerzum első Lego építőkockákból készített K100 jelvénye.

Túratársaim szerint azonban más is belelátható e Lego bütyök pixelekbe. Oszkár szavaival: "Dejszen ez egy bohóc, nem jelvény!", míg Forester szerint a képen "mediterrán sült hal, burgonyakrokettel, Zsolnay tányéron tálalva" látható.

Kapcsolódó bejegyzések:
Lego Kinizsi Százas logó
A vörös csillagos Kinizsi Százas jelvény titka
Kinizsi Százas itiner 2012: címlapon a rajzom
Trekking'n'style rovat: Lego hátizsák
Az aranyjelvény

Ehető Kinizsi Százas jelvény

A világon tán elsőként elkészítettem marcipánból a Kinizsi Százas jelvényt (legalábbis a keresőmotorok nem dobnak ki más találatot a témára, ez amolyan "Kolombusz tojása" dolog). Már régóta terveztem egyébként, hogy ételből vagy valamilyen anyagból megmintázom a Kinizsi Százas túra ezen szimbólumát, emléktárgyát. A fotón eddigi, valódi jelvényeim körében látható a kissé bumfordi alkotás, melyet Szamos Gyurmarci marcipán gyurmából készítettem.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas jelvény Lego kockákból 
Lego Kinizsi Százas logó
A vörös csillagos Kinizsi Százas jelvény titka
Első Kéktúrával kapcsolatos jelvényem
Az aranyjelvény

Az aranyjelvény

2012-es túraévem jutalmául vasárnap megkaptam az "aranyjelvényt". Az elmúlt esztendő eddigi életem legaktívabb éve volt természetjárás tekintetében, s tán a későbbiekben sem fogom túlszárnyalni a tavaly gyalogosan megtett csaknem 1.500 kilométert és 50.000 méter emelkedőt (de ha a rendszeres túrázás helyét át is veszik majd más szenvedélyek és időtöltések, a Kinizsi Százas évről évre való teljesítéséhez azért még sokáig - most úgy gondolom, életem végéig - hű maradok, szeretnék feljebb és feljebb lépdelni az "egyre szűkebb elitben", a pasaréti lelkipásztor által kijelölt úton).

Budapesten, a Rózsadombon, a Zivatar utcában, egy iskola tornatermében volt az átadó. Bár az idő szomorkás volt, s az utca nevéhez illően kopogott az eső a tornaterem tetején, a csarnok linóleumpadlójának illata, mint Proust madeleine süteménye régi tornaórákat, stafétaversenyeket idézett fel, és eszembe jutott egy általános iskolai évzárómról az a srác is, aki egy párhuzamos osztályba járt és osztálya párhuzamosan sorakozott a teremben miénk mellett, s akinek egy enyhe születési rendellenesség következtében két ujja csiklópisztoly-szerűen össze volt nőve.

Sokan voltunk a teremben, több kedves ismerősömet, túratársamat is felfedeztem az összecsukható kerti székeken ücsörgő sokaságban. Bubu konferálta, szólította hármasával a díjazottakat, repkedtek a számok, TTT pontok, különböző minősítések. Egy külső, laikus szemlélő így kissé száraznak érezte volna a műsort, de a kerti székeken ücsörgők tudták, hogy a teremben visszhangzó pontok mögött gyakran embert próbáló séták, kimerítő emelkedők vannak; számokká egyszerűsödött, egy-egy numerikus értékké sűrűsödött tájak, emlékek, küzdelmek.

Aztán amikor Bubu a kétezer pontot meghaladó, aranyjelvényes túrázókat kezdte szólítani, azért éreztem egy kis izgalmat, szívdobogást. És ahogy a lista a 2210 ponthoz ért, én is kisétáltam a kerti székek között a linóleum illatú teremben az asztalokhoz, és megkaptam Bubutól az ötforintos nagyságú, mívesen kidolgozott rézjelvényt és az oklevelet, a következő felirattal: "A Teljesítménytúrázók Társasága elismerését fejezi ki Csetneki Sándor sporttársnak, aki a 2012. évben 2210 ponttal Aranyjelvényes Teljesítménytúrázó minősítést ért el." Bubu ehhez még hozzáfűzte, hogy Supershop pontot sajnos nem tud adni, arra célozva, hogy általában bevásárlás közben szoktunk összefutni a Nyugati téren.

Persze az is még jobban megvilágosodott, hogy mennyire relatív az én pontszámom, eredményem komolysága, hiszen sok olyan túrázó van, aki az én pontjaim két-háromszorosát is elérte tavaly. De az biztos, hogy sokat tanultam az elmúlt esztendő túráiból, számos barátot, élményt szereztem, és vigyázni fogok a jelvényre, nehogy kidobjam egy vasúti kocsi kukájába vagy megegye egy kutya, mint a kalandos sorsú Rockenbauer 130 jelvénye(i)met.

Iszinik 100 és Szuperkatlan - újabb bőrök lehúzása a Kinizsi Százasról?

Hallottam olyan véleményt - általam tisztelt személyektől -, mely szerint a hivatalos Iszinik 100 és a Szuperkatlan túra is egy-egy újabb bőr lehúzása a Kinizsi Százasról, annak népszerűségét kihasználó, kissé fantáziátlan fogás. Megértem és elfogadom ugyan nézetüket és szempontjaikat (bizonyos szemszögből nézve még részben egyet is értek velük), de azért én alapvetően másképp értékelem a dolgot.

Kezdem azzal, hogy gyermekkoromtól kezdve szerettem gyűjtögetni ezt-azt, és még ma is sokszor a gyűjtők lelkületével nézem a tárgyakat és elvontabb dolgokat. Tán ebből is fakad, hogy érdekelnek a különféle változatok, variánsok, mutációk, mémek, remixek, mashupok, újragondolások, átfogalmazások. Így aztán a Kinizsi Százasból "származtatott" túrákra is így, mint érdekességekre, különlegességekre tekintek. Vitathatatlan, hogy a Kinizsi Százas nélkül Iszinik 100 és Szuperkatlan túra sem létezne, és hogy a Kinizsi Százas az eredeti, de ettől még az Iszinik 100-ban és a Szuperkatlanban is látom az értéket, s ahelyett, hogy ezeket újabb bőrök lehúzásának gondolnám, sokkal inkább az eredeti előtti tisztelgésnek érzem.

Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100 születése
Beszámoló a Szuperkatlan 15 túráról

Vesztesekre is szükség van

A Galyavár 110 kudarcom után gondolkodtam el ismét azon, hogy bizony vesztesekre, feladókra is szükség van. Hiszen gondoljuk el: ha például a Kinizsi Százas, a Mátra 115 vagy a Galyavár 110 mindenkinek sikerülne, akkor nem lenne nagy jelentősége annak, ha valaki ezeket teljesíti. Hiszen az emberek csak legyintenének: "oh, hát azon a túrán mindenki végigsétál". Tehát a feladók kudarcukkal tulajdonképpen az adott túra hírnevét erősítik, tekintélyét növelik. A feladók szomorúsága (és az elindulni nem merők félelme) van a mérleg egyik serpenyőjében, míg a másikban a sikeres teljesítők öröme, büszkesége.

Másrészt, blogger szemmel: ha minden túrán egyértelműen végigsétálnék, úgy mint ahogy eddig az összes Kinizsi Százasomon vagy mondjuk a Rockenbauer 130-on, egy idő után tán az olvasó is unná a dolgot, olyasmi lenne, mint Michael Schumacher sikerszériája a Formula 1-ben a 2000-es évek elején. Márpedig az érdekességet épp a változatosság, kiszámíthatatlanság jelenti. Ráadásul a "bajnak", drámának a hírértéke is nagyobb, mint annak, ha minden a legnagyobb rendben van.

És ha a brandem, énmárkám most sérült is egy kicsit, előbb-utóbb azért kiköszörülöm a csorbát.

Kapcsolódó bejegyzés:
Az étkezőasztal (avagy a Galyavár 110 után)

Túrabeszámoló a Galyavár 110-ről

Sok hibát elkövettem a Galyavár 110 előtt és közben, ami aztán megbosszulta magát. A különleges, "körözős" túrán (lásd interjúmat a főrendezővel) a tervezett 15 helyett mindössze 4 kört tettem meg, ami úgy 28 kilométeres távot és nem egészen 2.000 méter emelkedőt jelent. A 110 kilométeres táv (7.200 méter emelkedővel) legyőzése keveseknek sikerült, most olvastam  a statisztikát, hogy 32 főből (ha jól emlékszem) kilenc ért be szintidőn belül, azaz kevesebb mint az indulók harmada (a Kinizsi Százason átlagosan ennek kétszerese, kétharmad a teljesítők aránya).

Egy ilyen kudarc után rendszerint tartok egy alapos számvetést, újraértékelek magamban dolgokat. Mondják is, hogy a kudarcok tanulságosabbak a sikereknél. Elmerengtem, hogy mennyire fontos, milyen szerepet tölt be az életemben a természetjárás, és könnyen lehet, hogy most egy időre elfordulok a komolyabb túráktól, melyek közül csak az évenkénti Kinizsi Százas teljesítést és még néhány másikat tartok meg. Körülbelül egy éve az Iszinik 100 kudarcok erőt adtak rendkívül aktív, aranyjelvényt érő 2012-es túraévemhez, most viszont - szinte ellenkezőleg - úgy érzem, úgy értékelem, hogy ez figyelmeztetés volt: szép dolog a túrázás, de nem kell túlzásba esni, és vannak még más fontos dolgok is. Igaz, 2013-ra már eddig is kevesebb túrát terveztem.

Nézzük az elkövetett hibákat: nem aludtam túl sokat a túra előtt, és kissé másnapos is voltam. Így nem szabad komoly túrára indulni. Másrészt a hótól, latyaktól beázott a bakancsom, hiába fújtam be vízhatlanító spray-vel. Volt ugyan néhány pár cserezoknim meg még egy tartalék cipőm is, de ez így is kevésnek bizonyult (pedig a túra körözős, bő hét kilométerenként a galyatetői "bázisra" visszatérő jellege lehetővé tette az egyszerű "öndepózást", hagyományos túrán rosszabb lett volna a helyzet). S bár korábban többször is úgy gondoltam a túrára, mint élet-halál kérdésére, a Mátra 115-tel beállított emelkedő-rekordom megdöntésének lehetőségére, és mindenképpen teljesíteni akartam, ott és akkor már nem hajtott eléggé ez a tűz. Lassan befészkelte a fejembe magát az a gondolat, hogy "ha sikerül sikerül, ha nem nem". Fizikailag talán még bírtam volna, de lelkileg hamar ledarált a túra, nem voltam hozzá elég erős, elég kitartó, elég motivált. Egy kör önmagában nem is tűnt olyan vészesnek, még a legkomolyabb, Galyavárra vezető emelkedő sem, de a sok kis hét kilométeres kör (mely annyi, mint egy kör a tatai Öreg-tó körül, vagy másfél kör a Margitszigeten) hasonló hatást keltett, mint az a kínzási módszer, amikor a fejre csepegtetett apró vízcseppek egy idő után elviselhetetlenül erős ütésnek tűnnek. Már a második kör után gondolkodtam a kiszálláson, de aztán tovább folytattam, viszont a szintidőn belüli teljesítéshez szükséges 2 óra / kör időnél alig haladtam gyorsabban. Egyébként érdekes volt ez a körözés, hiszen újra és újra végigjárva egyre ismerősebbek lettek a kanyarok, lejtők, emelkedők, fokozatosan bevésődött az útvonal a fejembe és a letaposott hóba is. A negyedik kör után azonban, miután megettem a gulyásomat és hosszasan, kissé szomorúan néztem az itineremben a pecséteket, feladtam a túrát. Vagy némi eufemizmussal: átneveztem a minimaratonra, mivel a résztávok közül azt teljesítettem.

Ha a jó oldalát nézem, voltam egy szép túrán, edzettem egy jót, négyszer megmásztam a Galyavárat, találkoztam kedves ismerősökkel (Áronnal, akivel együtt indultam a túrára és együtt is indultunk haza, s aki hat kört tett meg azalatt, amíg én négyet; valamint V_Gyurival, aki mint kiderült, szintén tovább kitartott mint én, és nyolc kört tett meg összesen; valamint azzal a sráccal, aki csaknem pont egy éve, a feladott Börzsöny éjszakai teljesítménytúra után volt utastársunk hazafelé jövet és most megjegyezte, hogy tetszett neki a "pattanásos srácos bejegyzés"), s éppen kellemes téli séta volt, tehát nem lett izomlázam, fájdalmam.

De ha úgy nézem, nagyot csalódtam magamban. Nem tudtam, nem mertem kilépni a komfortzónámból, nem tudtam legyőzni magamat és a távolságot. Másnap egy konyhaasztal készítésébe fojtottam a bánatomat.

Kapcsolódó bejegyzés:
Vesztesekre is szükség van

Az étkezőasztal (avagy a Galyavár 110 után)

Miután a Galyavár 110 feladásával csalódtam magamban (hiszen előtte úgy terveztem, akár a végkimerülésig is hajtom magam, nem adom fel semmiképp, és ehelyett apró-cseprő dolgok, elhanyagolható kényelmetlenségek miatt kiszálltam), megrendült übermaszkulinságomba, legyőzhetetlenségembe vetett hitem (nem is olyan régen, a CsPI után szinte szuperhősnek éreztem magam), így kénytelen voltam kitalálni valamit, hogy bebizonyítsam, mégiscsak férfi vagyok.

Nos, készítettem egy étkezőasztalt. Én terveztem és építettem fenyőlécekből, és még az anyagokat is magam cipeltem haza gyalogosan az egy kilométerre lévő barkácsáruházból. Ahogy az elkészült mű struktúráit nézegettem elégedetten, az járt a fejemben, hogy milyen jó lesz évekig, évtizedekig egy olyan asztalnál ebédelni, vacsorázni, amit magam készítettem, ami nem egy ikeás dolog, nem csak a pénzem van benne, hanem a kalkulációim, verejtékem, szívem-lelkem is. Alulnézetből szinte valami űrállomásra hasonlít, vagy a lábai mintha óriási, karcsú felhőkarcolók lennének, esetleg egy híd pillérei, egy gótikus katedrális támasztékai. Elég erős ahhoz is, hogy "sex-proof" legyen, erre külön gondoltam az építésénél, tervezésénél, méretezésénél. Anatomically tested. Ha már a Galyavár 110 nem sikerült...

Galyavár 110 - öngyilkos túra

Az öngyilkosságnak vannak egyszerű és kevésbé hősies módjai, mint például amikor valaki a vonat elé veti magát. És vannak a lassabb, fájdalmasabb és hősiesebb változatai, mint a harakiri vagy a Galyavár 110. Persze egy ilyen kemény túra szó szerinti letalitása messze elmarad a többi módozattól, mégis korábbi énünk elmúlásával, és egy új születésével jár.

Kapcsolódó bejegyzések:
Túrabeszámoló a Galyavár 110-ről 
Vesztesekre is szükség van
Az étkezőasztal (avagy a Galyavár 110 után)

Kedvenc Kinizsi Százas idézeteim

Az általános bátorító idézetek és K100 túrafüzet mottók után következzék a három kedvenc Kinizsi Százas idézetem, mindhárom egy-egy interjúalanyomtól származik (s e három idézetet választottam készülő Kinizsi Könyvem mottóiul is).

"A Kinizsi Százas az akaraterő kihívása, komolyabb mint bármi, amiben valaha is részem volt. 100 kilométert legyalogolni nem kell speckó felszerelés, nem kell extra genetika, nem kell sokéves élsportolói rutin. Átlagos testalkattal, átlagos felkészüléssel is meg lehet csinálni, de csakis átlagon felüli akaraterővel."
(Éjfél Kapitány)

"Olyan nekem, mintha a teljesítménytúrázás ünnepnapja lenne, amit évente egyszer, akkor és ott megünnepelünk."
(Suvlaj)

"A jelvény egyik jelentése számomra - amiért a Kinizsit csinálom -: kitartásból jeles."
(Forester)

Kapcsolódó bejegyzések:
Mark Twain idézetek a Kinizsi Százashoz
Henry Ford idézetek a Kinizsi Százashoz

Túl a Kinizsi Százas blog százezredik látogatóján

A statisztikák szerint a Kinizsi Százas blog a napokban üdvözölhette a 100.000. látogatóját. Ehhez nagyjából két évre volt szüksége a webnaplónak (azóta vezetem komolyabban), de bízom benne, hogy a következő százezerhez már jóval kevesebb idő kell majd.

A 100.000 egy elég nagy szám, ha stílszerűen magához a Kinizsi Százashoz mérjük, akkor elmondható, hogy ennyi méter a Kinizsi Százas teljesítménytúra útvonalának hossza. Tehát a K100 minden egyes méterére jut már egy látogatás, megtekintés.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas infografika
Másfél millió kilométer a Kinizsi Százason
Egyre szűkebb elit
Mennyi 100 kilométer, és mennyi 2775 méter?
A Kinizsi Százas és a számok (és a pasaréti lelkész)

Kinizsi Százas túrabeszámoló generátor

Az idei Kinizsi Százasról már bárki könnyedén írhat túrabeszámolót, még az is, akinek nincs ideje az írásra, hiszen a Kinizsi Százas túrabeszámoló generátorral akár egyetlen karakter leütése nélkül, csupán néhány kattintással elkészíthető a személyes beszámoló.

Kapcsolódó bejegyzés:
Túrabeszámoló a 2012-es Kinizsi Százasról

Szemüveges, pattanásos, vézna fiúk!

Szemüveges, pattanásos, vézna, esetlen, bátortalan srácok! (ezt persze kamaszkori önmagamnak is írom.) Bizony mondom néktek, ne adjátok fel a reményt. Ugyan rossz esetben az is előfordulhat, hogy felnőttként csak semmittevő, sőt kártékony politikusnak lesztek jók, és úgy fogtok kinézni - és körülbelül annyira lesztek szimpatikusak még leghumánusabb embertársaitoknak is -, mint Szijjártó Péter, de azért van remény.

Még akár laza arcok, és többszörös Kinizsi Százas teljesítők is lehettek, sőt még jóval nehezebb túrákkal is megbirkózhattok, és a Balatont is átúszhatjátok. Mert mint talán tudjátok, kétféle szú él a világon. S ugyan jelenleg még utolsónak választanak be tesiórán a csapatba (sőt ha lehetne, akár ki sem választanának, hiszen csak hátráltatjátok azt a csapatot, melybe végül kerültök, de legalább lehet rajtatok röhögni), és még úgymond nem ti vagytok a nők első gondolata a zuhany alatt, de ez még könnyen megváltozhat.

Bizony mondom néktek, míg egykor menőnek számító osztálytársaitok többsége szürke, tizenkettő egy tucat hétköznapi ember lesz, átlagos puhap*cs, aki megpocakosodva sörözget a televízió előtt és csúnyácska feleségével (aki pedig gimiben tán még szintén a menők klikkjébe tartozott) veszekedik a távirányítón,  ti kiemelkedhettek a tömegből: naponta akár százak vagy ezrek olvashatják majd a cool blogotokat, és olyan csinos párotok is lehet, hogy a legtöbb férfi csak csorgatja majd a nyálát.

Hiszen velem is így történt, kajakra. Ennyi. The world is mine. És hálás vagyok azoknak, akik egykor kigúnyoltak, mert nélkülük lehet hogy nem tartanék itt.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas - a motiváció
P*ncimágnes-e a Kinizsi Százas teljesítése?
A Kinizsi Százas Fluortomija

Interjú egy túratársammal, akinek sokat köszönhetek

Következzék ismét egy interjú, ezúttal egy olyan túratársammal, akinek nagyon sokat köszönhetek, többek között a 2012-es Mátra 115 és Rockenbauer 130 teljesítésemet. Sokat segített tanácsaival, biztatásával is, emellett blogom rendszeres olvasója; válaszaival, gondolataival pedig most a tartalomépítésből is kiveszi a részét, olvasnivalót adva a többi olvasónak. Érdekesség, hogy a Kinizsi Százas teljesítéseket illetően fej-fej mellett haladunk, eddig mindketten hatszor gyalogoltuk végig a 100 kilométeres távot, 2007 óta minden tavasszal.

- Szia Lajos! Mi fogott meg a túrázásban, mit szeretsz a természetjárásban?

- Érezni könnyű, megfogalmazni nehéz. Először is jó kiszakadni a városi létből, érezni néha, hogy milyen kicsik, gyengék és kiszolgáltatottak tudunk lenni. Ez nagyon el szokott gondolkodtatni. Aztán ott van az is, hogy kellett bizony egy-két kemény nyári menet ahhoz, hogy az ember megtanuljon olyan egyszerű és alapvető dolgokat mint például, hogy mi is egy pohár víz. Az emberek többsége soha nem tapasztalja ezt meg és szegényebben ezáltal. És akkor megközelíthetem az "élmény" szemszögéből is. Élmény átélni az illatokat, a színeket, az évszakok jellemzőit. A csípős hidegtől a tavaszi simogató napsütésen át a jégesőig. És akkor még nem említettem azokat a jó embereket akiket ezáltal megismertem és barátaimmá lettek.

- Melyik a kedvenc teljesítménytúrád?

- Nincs olyan, hogy egy igazi kedvenc de van sok amit nagyon szeretek. Kinizsi Százas, Börzsöny éjszakai, Mátrabérc, HTMV, M115, stb. A lista közel sem teljes.

- Melyik túrát tartod a legnehezebbnek?

- Azt, illetve azokat amelyeken nem mertem elindulni. :) Azzal a felkészültséggel és adottságokkal amelyekkel én rendelkezem a 130 km-nél hosszabb túrákba nincs értelme belevágni. Már így is a határon mozogtam 1-2 alkalommal és makacssággal kellett pótolni a fizikai hiányosságokat ami egy adott szintig még OK és talán mondhatom velejárója is a teljesítménytúrázásnak, de nálam van egy határ amit nem vagy csak kicsit lépek át.

- Melyik a kedvenc tájegységed, hegységed?

- A Börzsöny áll talán legközelebb hozzám. Szerelem első látásra.

- Mit jelent számodra a Kinizsi Százas, miben különlegesebb más túráknál?

- Olyan nekem mintha a teljesítménytúrázás ünnepnapja lenne amit évente egyszer, akkor és ott megünnepelünk. Érdekes módon ott a tömeg sem zavar soha ami pedig minden más esetben irritál(na). (És még orvosi igazolást is hajlandó vagyok miatta beszerezni! He-he, ezt nem hagyhattam ki!)

- Milyen tanácsot adsz azoknak, akik szeretnék teljesíteni a Kinizsi Százast, de eddig nem volt hozzá elég bátorságuk vagy erejük?

- El kell hinni, hogy sikerülhet és akkor sikerülni is fog. Nyilvánvaló dolog, hogy tenni kell érte mert ha ingyen osztogatnák akkor egyikőnk sem vágyna rá.

- Úgy tudom, hozzám hasonlóan Te is 2007-ben kezdted a Kinizsi Százas teljesítését, és azóta - csakúgy, mint én - minden évben teljesítetted a túrát. Meddig tervezel részt venni a Kinizsi Százason?

- Egy évvel tovább mint Te! :) Viccet félretéve nincs kitűzött cél, ha lenne is könnyen változhatna az idő múlásával. Éppen ezért nem is mondok semmit, hogy később ne kelljen esetleg miatta magyarázkodnom. Lesz ahogy lesz de idén még tuti ott leszek!

- A túrázás mellett más sportokat is űzöl. Ezekben mi motivál ill. milyen céljaid vannak?

- Nekem nagyon fontos egyrészt az ülőmunka ártalmait ellensúlyozni, másrészt a mozgás örömet okoz és teljessé teszi az életemet. Emellett fontos dolog ami ahhoz kell, hogy lehetőségeinkhez mérten egészségesek maradjunk. Gyerekeim vannak, akik még egy jó darabig számítanak a derűs jelenlétemre.

Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Interjú Bozótnégerrel és Montyval, A vadon szava blog gazdáival
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról

Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével

Forester, a Kinizsi Százas teljesítménytúra egyik érdekes egyénisége, feltűnő alakja - akit egy ideje már személyesen is ismerek, többek között a tavalyi Szuperkatlan túráról és további baráti összejövetelekről - válaszolt néhány kérdésemre. Így Kovalik András, Monty és Bozótnéger, Éjfél Kapitány és Darvas Márton után az ő gondolatait, történetét is megismerhetik a blog olvasói. Az interjú végén kiderül az is, hogy Forester nem csupán ingének és nyakkendőjének köszönheti ismertségét:

- Szia Forester! Hogyan foglalnád össze a Kinizsi Százas lényegét annak, aki először hall róla?

- Őrültség, hihetetlen nagy móka és felemelő érzés... és mindezek halmozottan igazak az első teljesítésre. Aki először vág bele tudnia kell, hogy fizikailag képes megcsinálni. Ha mégsem sikerül, az vagy a kémia - rossz táplálkozás - vagy a pszichológia - fejben feladás - miatt lesz. Hosszú túra, erre készülni kell... 40-70 km túrákkal... az utána következő szakaszra meg fejben. Aki először vág bele tudnia kell, hogy fájni fog. A szakasz első felén már kijöhetnek a vízhólyagok, melyek a második 50-re nagy eséllyel vérhólyaggá doktorálnak. Lejtőkön csikorognak a forgók, emelkedőn keményre állnak az izmok. 70 után örülsz ha valami folyadékot le tudsz nyomni a gyomrodba az émelygéstől. Az éjszakai szakaszon a sötét és a fáradtság miatt botladozol a sziklákban. Mégis mindezek eltörpülnek a belülről mardosó kétségek mellett... "Minek jöttem ide", "Nem vagyok normális", "Ehelyett lehetnék otthon...", "Oh csak egy kis pihenés...fürdő..." Aki először vág bele tudnia kell, hogy mindezek ellenére mégis érdemes. Mert nagyszerű a hangulat, mert rengeteg igazi emberrel és sporttárssal találkozhat, sőt akár barátságok is szövődhetnek ez alatt a 'rövid' de emberpróbáló túra alatt. Mert nem csak a fizikumát edzi ezzel, de nemesebb is lesz tőle. Megtanít legyőzni önmagadat. A jelvény egyik jelentése számomra - amiért a Kinizsit csinálom - kitartásból jeles.

- Te hogyan ismerkedtél meg a Kinizsi Százassal?

- Rokonságom és baráti köröm minden nyaramat a Katlanhoz kötötte. Rengeteg időt töltöttünk a Mogyorósi Kősziklán meteorozással. Itt a hegytetőn hallottam Marianntól, aki akkor a 3. Kinizsijére készült a túráról....Mi - fiúk - csak hallgattunk... elnéztünk a messzeségbe, ahol a horizonton épphogy látszottak a Hármashatár hegy oszlopai...és ez még csak a féltáv... Ez a lány nem normális... háromszor!!!!... nem normális :) Aztán ugyanez a társaság elhatározta hogy elindul a Kinizsi 40-en 2001-ben. Sikerült is mindenkinek bevánszorogni. Itt viszont már belekóstoltam a 100as ízébe...nem volt visszaút. 2003-ban belevágtam, de csak féltávig terveztem eljutni - a rokonokig - de nem álltam meg és sikerrel vettem az első százasom.

- Mit jelent számodra a Kinizsi Százas?

- Nos inkább mit jelentett. Régebben. Kihívást, hogy szembenézzek a távon önmagam gyengeségével és tovább tudjak menni. Túl a nyolcadik sikeres teljesítésen ez már nem érdekel. Maradt a remek hangulat - szerencsére - és azok a leírhatatlan pillanatok amikor újra és újra megtapasztalom, hogy milyen  emberségesek tudnak lenni ilyenkor egymással az emberek. Jó időben egy kellemes séta. (Ez persze nem azt jelenti hogy a célban elindulnék visszafelé :)

- Mit tanácsolsz annak, aki még nem próbálta a Kinizsi Százas teljesítését, de szeretné megpróbálni?

- Menjen előtte pár 50-es túrát. Ne egyen-igyon sok édes dolgot a túra alatt. Járja be az éjszakai részt. Olvasgassa bőszen a Kinizsi Százas fórumot az indexen...ez segít fejben is rákészülni.

- Honnan jött az inges, nyakkendős teljesítés ötlete, hagyománya?

- Jajj :) Volt olyan Kinizsi, ahova előre kinyomtattam egy lapra 50 példányban és csak adtam egyet annak aki rákérdezett...Nah...

Volt egyszer hol nem volt, épp a cégnél húztam az esti műszakos igát mikor megcsörrent a telefonom, Madw barátom elhívott túrázni a Bükkbe. Másnapra katttttasztrofális időt - egész napos esőt - ígért a meteorológia. Na persze pont engem ne lehetne ilyen baromságra rábeszélni...jah, persze mindez azonnali indulással mert az éjszakát már ott kellene töltenünk, mert egyébként nem érjük el a hajnali rajtot. Valami utolsó vonat-busz párosítással meg is érkeztünk, persze én közvetlen munkából... Reggel esőre keltünk... esőkabát nélkül :) ...én persze munkaruhában (csak az volt nálam) ing-nyakkendőben indultam. A nyakkendő nem kellett volna, de ha már lúd... Bükk fennsík 50... +10 km eltévedés... sár... szakadó eső... majdnem végig... Csurom víz voltam, az államról, az orromról szálat eresztett az égi leves...megutáltam az egész túrázást. Megfogadtam, hogy soha többet, ilyen hülyeséget nem csinálok... ld. feljebb idézőjeles részek az első kérdésben :D DE HA MÉGIS akkor csakis ing-nyakkendőben, mert ez volt az egyetlen pozitívuma a túrának. Olyan mókás beszólásokat kaptam - azóta is - ami mindig feldobta a hangulatom egy kis időre, megtörve a túra monotonitását, felrázva a felhorgadó pánikból. Mondjuk úgy... lelki depózás :)

...és akkor ugorva a másik szálra. Ekkoriban próbálkozott a katonaság elhitetni velem, hogy nélkülem nem lehet a hazát megvédeni és bevinnének egy laza fél évre. Nem tudom hányszor úsztam meg különböző okokkal a sorozást. Egyszer már odáig fajult a dolog, hogy másnap már meg kellett volna jelennem Tapolcán a bázison egy fogkefével...ám az utolsó napon sikerült lefújni a dolgot. Na akkor fogadtam meg, ha ezt én egyszer megúszom elindulok a Kinizsi Százason...

- Melyik volt eddig a legemlékezetesebb Kinizsi Százasod?

- Az Első.  ...vagy 2005-ben a hőség, amikor betegen nekivágtam és összeestem a pincék előtt... vagy a 2006-os, amikor ...abban a sárban... esőben... végig kitartva... nagyon nehéz volt... amikor a barátom nyújtja a sármocskos kezét az M1 előtti kaptatón, hogy segítsen...vagy 2010 amikor az utolsó 44 km-en nem a saját időmért kellett küzdeni, nem egyszer a gps szerint kicsúszva a szintidőből, de végül 14 perccel behúzni az elsőbálozót tudással, szeretettel, terrorral végig a másikra koncentrálva... Ezekre emlékszem, ezek nagyon nehezek voltak. A többi összemosódik.

- Melyik a kedvenc szakaszod, részed a túrán?

- A legnagyobb kedvencem a Pes-kő mögötti rész. Olyan kicsit jobbra, kicsit balra, kicsit fel, kicsit le, de kitartóan előre hosszan-hosszan, magához ölel az erdő, betakar az égbolt csillagos fátylával, elringat és altatót búg a fülembe az éjjeli bagoly szerenád. Valószínüleg ekkor már nem bírja a szervezetem és olyan adrenalin fröccsöket kapok amitől ilyen hülyesegéket írok még most is.

- Vannak még a Kinizsi Százassal vagy a túrázással kapcsolatos céljaid, álmaid?

- Még kétszer megcsinálom, mert elhatároztam, hogy tízszer végigmegyek. Motivációm már nincs. Nagyon hangulatos túra, de ....ennyi. Az utolsó K100 egyben az utolsó teljesítménytúrám lesz (idén az OKT-t is befejezem) más túrát már amúgy sem csinálok. Ez nem azt jelenti, hogy kivonulok az erdőből...csak más hobbival... más céllal fogom járni.

- Még egy utolsó kérdés: honnan ered a Forester becenév?

- Valamikor '99-ben született, mikor volt szerencsém Szentgotthárd-Farkasfán tölteni egy hetet az ottani - akkor még emberes - meteorológiai állomáson. Az észlelőt hívtuk a háta mögött Forester-nek (értsd Erdei ember) mert képes volt a leglehetetlenebb, legáthatolhatatlanabb dzsungelben egy szempillantás alatt eltűnni, mintha csak autósztráda lenne arrafelé. A gyakorlat végén elmentünk együtt nyulicára vadászni (a gyengébb idegzetűek kedvéért, rókagomba) és megtanított a sűrű, tüskés bozót és egyéb biomasszák leküzdésére. Ezután érdemeltem ki én is a jelzőt... Kicsit később úgy 2002-ben, mikor megfertőzött a geocaching, Forester néven játszottam és kerestem meg több mint 200 dobozt... az erdei képek alapján gps nélkül. Összenőtt az erdőjáró énem a névvel.

- ...és hogy miért készülhetett el ez az interjú?

- Mert ki is vagyok én? Egy teljesen átlagos K100 teljesítő, teljesen átlagos tapasztalatokkal. Kit is érdekelne ki van a nick mögött? Nos az élet mégis úgy hozta, hogy egy valamiben egyedülálló lettem és emiatt kirívok a tömegből, és nem, nem az ing-nyakkendő miatt. Évről évre egyre többen köszönnek rám és hozzák szóba a 2009-ben készített youtube-os videót, melynek nézettsége azóta túl van a 8200-on, tehát évente a mezőny kétszeresét kitevő letöltést regisztrál. Ezzel magasan kiugrik a többi videó közül, és hogy miért a sikeressége? Talán mert aki megnézi, megérez egy csipetnyi esszenciát abból a hangulatból ami a Kinizsit feledhetetlenné teszi.

 - Megerősítem, hogy ez így van, általában én is a vidám, zenés videóddal mutatom be laikus ismerőseimnek a Kinizsi Százast, a tájat, hangulatot, életérzést. Köszönöm szépen az interjút!

Kapcsolódó bejegyzés:
Interjú egy túratársammal, akinek sokat köszönhetek

Interjú Darvas Mártonnal, a Galyavár 110 teljesítménytúra főrendezőjével

Készítettem egy interjút Darvas Mártonnal, a Galyavár 110 extrém teljesítménytúra főrendezőjével. Az interjú - bár a Kinizsi Százas is szóba kerül benne - ezúttal nem itt a Kinizsi Százas blogban, hanem új túraportálomon, a turazokni.hu-n olvasható.

Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Interjú Bozótnégerrel és Montyval, A vadon szava blog gazdáival
Éjfél Kapitány a Kinizsi Százasról
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével