Igen, épp a Gete csúcsára értünk, amikor találkoztunk az emberrel és a kutyájával, akik az előbbi elmondása szerint valószínűleg a legtöbbször tették meg az utat a Nagy-Gete csúcsára, méghozzá a sziklás, meredek oldalon. Ákos elmondta, hogy már 3-4 hónapja minden nap feljár oda, napi edzésként, hiszen Tokodon, a Gete tövében lakik, sőt, a kertje vége súrolja a Gete szoknyáját. Ez azt jelenti, hogy már legalább 100-120 alkalommal járt ott fenn, de könnyen lehet, hogy akár 200-szor, hiszen mesélt a gyermekkori Gete-mászásairól, kamaszkori szalonnasütéseiről is. 3-4 hónapja pedig azért kezdte ezt a meglehetősen intenzívnek mondható napi Gete-túra-kúrát, mert sérvvel küszködött, szinte járni is alig tudott, viszont a Gete naponta történő megmászása csodát tett vele, most már könnyedén felsétál és lekocog onnan. Nos, ez Ákos és a kutya rövid története, akik tán a legtöbbször jártak a Getén (azt írtam kutya, de valójában kutyák, mert van, hogy a másik kutyáját is viszi).
Ami engem illet, a Gete-mászásaim száma jóval szerényebb és ritkábban is járok arra, a szombati túrán (épp az év századik napján, április 9-én) voltam ott a 34. és 35. alkalommal, ha jól számolok. (A teljesítménytúrákon legtöbbször ott járók listáját pedig itt találja a kedves olvasó).
No de mi is volt pontosan ez a szombati túra, ahol találkoztunk Ákossal és a kutyájával, és melynek során 34. és 35. alkalommal jártam magam is a Nagy-Gete csúcsán, a keresztnél? - fogalmazódhat meg a kérdés az olvasóban. Nos, elmondom.
A túrát egy kedves ismerősöm, München hirdette meg, amolyan Kinizsi Százas szakasz-bejárásképp. Dorogról indultunk, hogy aztán a K-100 (és a Szuperkatlan) útvonalán elsétáljunk a Getén és a katlanon át Mogyorósbányára (14 km), majd a kék sávon továbbhaladva onnan is megtegyünk további bő 14 kilométert, Pusztamarótig. Pusztamarótról pedig, néhány medvehagymás pogácsa elfogyasztása után, a már megtett útvonalon visszasétáltunk Dorogra, így összesen 2 x 28,3, azaz 56,6 kilométert tettünk meg, közben kétszer is megmászva a Kinizsi Százas legendás - és Ákos kedvenc - hegycsúcsát.
(Vagy várjunk csak, rosszul számolok, mert a változatosság kedvéért, valamint hogy az "Iszinik" is jobban érvényesüljön az útvonalon, visszafelé Péliföldszentkereszt és Mogyorósbánya között nem a kék sávon haladtunk, hanem a kék kereszten, így bő 3 kilométerrel kevesebbet tettünk meg, azaz inkább 53 és fél kilométeres volt a túra.)
Münchennel egyébként nem túráztam még együtt, éppen csak összefutottunk egyszer-kétszer, például a tavalyi Szántó 50 rajtjában-céljában, ill. már pontőrként is találkoztam vele. Mármint úgy, hogy én voltam pontőr, a Szuperkatlanon, és mármint úgy is, hogy ő volt pontőr, egy másik túrán.
Túratársunk Judit volt még, valamint Hegyeskőtől Pusztamarótig, majd onnan vissza a tokodi pincékig velünk tartott Rózsa is, így az első kilenc és az utolsó 11 kilométer kivételével ő is ott volt velünk. Judit egyébként eddig csak egyszer gyalogolt körülbelül ennyit, de hozzá kell tenni, hogy ez egy jóval nehezebb túra volt, mert egy privát túra teljesítése nagyobb kihívás és több belső motivációt igényel, mint egy szervezett teljesítménytúráé, ráadásul itt, ahogy már említettem, kétszer is fel kellett mászni a Getére. Visszafelé jövet Mogyorósbányán, körülbelül 39 kilométernél majdnem feladta a túrát, de aztán ügyesen leküzdötte a még hátralévő, nem éppen könnyű szakaszt.
Először amúgy úgy volt, hogy valamivel többen leszünk, de valószínűleg a borúsabb idő és a sár miatt (ami amúgy nem volt vészes) többen otthon maradtak. Pedig tökéletes kirándulóidő volt, és bár sok volt a felhő, esni nem esett. Viszont a fű elég vizes volt, így a katlan mezőin eléggé elázott a Hokám. Az enyém ugyanis nem Gore-Texes, így nagyon könnyen beázik. Igaz, jó időben gyorsan meg is szárad, most azonban nem volt cipőszárító idő, így ezt a kis kényelmetlenséget el kellett viselnem. No meg a vidáman klaffogó hangot, amit ezután adott ki magából minden egyes lépésnél, főleg a bal. Eszembe juttatta a régi Sprite reklámot is, a széteső csodacipővel, persze azért szét nem esett, mégiscsak egy Alpok-álló Hoka One One, de úgy nyekergett, mint a csuda.
Hogy a cipőklaffogásnál kifinomultabb frekvenciákról is meséljek, elmondom, hogy amikor először tértünk be Mogyorósbányán a Kakukkba, azaz még odafelé, épp a Daft Punktól a One more time szólt, és mondom milyen igaz, visszatérünk még ide hamarosan. Így is lett.
Túratársnőnk vidám történetét kell még leírnom, amit a Getéről a dorogi cél felé ereszkedve mesélt el, remélem nem haragszik meg érte. Egy ügyfele, egy barna hajú hölgy ment be hozzá hivatalos ügyben, a vörös hajú kislányával. Annyira megfogta ez a vörös árnyalat, hogy rákérdezett, hogy a férje haja ilyen szép vörös-e. Mire a nő, teljesen komolyan: "Nem, a vizslánk vörös". Minden esetre figyelemre méltó összefüggés.
Münchentől is érdekes dolgokat tudtam meg, például a '80-as évek péliföldszentkereszti cigánybúcsúiról és aranyhintós, aranyruhás leányvásárairól. Még jó, hogy nem zártam még le teljesen a könyvem kéziratát, így egy-két dologgal ki tudom egészíteni. Ja igen, sok-sok Kinizsi Százas és Iszinik teljesítés ide vagy oda, most jártam először például a pusztamaróti büfében, ahol a nagyszerű medvehagymás, sajtos pogácsákat ettük.
Majdnem elfelejtettem, pedig fontos, hogy túratársaimnak mutattam a golyopácsot, vagyis kendamát is, ezt a nagyszerű japán ügyességi-türelem-koordinációs-egyensúly-kitartás-esztétikai játékot. A tokodi-pincéknél egy kis bemutatót is tartottam, és íme az egyik kedvenc YouTube videóm.
Nos, nézzük a túrát a számok, idők tükrében is: 7:20-kor indultunk, 11-re értünk először Mogyorósbányára, 14:25-re pedig túránk feléhez, Pusztamarótra (vagy bő feléhez, hiszen visszafelé Péli és Mogyorósbánya között a kék kereszten jöttünk ahogy írtam). 17:10-re értünk vissza Mogyorósbányára, és 20:00 körül értünk másodszor is a Gete csúcsára (a Getére felfelé haladva szedtük elő a fejlámpákat). 21:25-re értünk vissza a rajt-célba, Dorogra, a Molnár sörözőhöz.
Ami a túra eredményét illeti, mégiscsak egy jó, bő ötven kilométeres séta volt, ami a tervek szerint alakult. A jövő heti Mecseki Mátrix 130 előtt mindenképpen kellett a mozgás, emellett gyűjtöttem két újabb Gete-mászást is, valamint a csaknem egész napos séta és beszélgetés közben megismerhettem túratársaimat, akiknek ezúton is köszönöm a társaságot és gratulálok nekik.
Most pedig nekilátok folytatni az Iszkiri teljesítői listákat, és igyekszem a könyvemmel is haladni.
Kapcsolódó bejegyzések:
Hányszor mentem fel eddig a Nagy-Getére? (avagy 33, a Gete szívat télen-nyáron)
Ha szereted az Ixi kupát, akkor valószínűleg a Gete kupa is tetszeni fog!
1000 GKM<, avagy kik gyalogoltak eddig a legtöbbet a Nagy-Getére?
