Bár a Szuperkatlan túra (melynek tavaly már volt egy "nem hivatalos", szűkkörű változata) Pataporc ötlete, gyermeke, a szuperkatlan.hu weboldal felépítésével és a fentebb említett önkéntes munkákkal egy kicsit a magaménak is érzem. No meg a Kinizsi Százashoz is szorosan kapcsolódik, hiszen a K100 útvonalának egy részletén kerül megrendezésre, mondhatni annak egy "betéttúrája". Az elmúlt hónapokban, hetekben háromszor is jártam egyébként ezen a szakaszon, először a hetedik Kinizsi Százasom alkalmával, aztán az Árpád vezér 130-on, melynek ez volt a "célegyenese", majd pedig a múlt heti rendezői bejáráson is végigsétáltam a Katlanon.
A reggeli órákban, fél 9 körül indultam szalagozni Dorogról. Az útvonal elég jól jelzett és jól követhető (egy kis szakasztól eltekintve végig a kék sávon halad), így nem volt szükség sok szalagra. Főleg a Hegyes-kő előtti kék keresztes szakaszra koncentráltam, illetve még egy Tokodi pincék utáni, a visszafelé irányban könnyen eltéveszthető elágazásba is tettem néhány szalagot. Még a Getéről való leereszkedés közben futottam össze azzal a túrázóval, aki fordított irányban, Mogyorósbánya - Dorog - Mogyorósbánya útvonalon vágott neki a sétának.
A szalagozás befejeztével visszamentem Hegyes-kőhöz (a pincevölgy felett találkozva két lánnyal, akik privát, a hivatalos túrán kívül indultak a Szuperkatlanon; a pincevölgyben pedig szemtelenül odamentem egy családhoz vizet kérni, mire kaptam tőlük egy liter szódát és egy doboz sört is). Az ellenőrzőpontomat szinte az egyetlen árnyékos "oázisban" alakítottam ki; letelepedtem egy pokrócra annak a fának a tövében, mely a kék sáv és a kék kereszt jelzés elágazását mutatja.
Az első futó épp akkoriban ért oda, amikor elfoglaltam ezt a bázist. Utána csaknem fél órás szünet következett. Először kicsit bántam, hogy nem hoztam magammal könyvet, de pár perc múlva azon kaptam magam, hogy mosolyogva nézek egy fűszálon egyensúlyozó katicát, majd pedig a pillangókat bámulom. És cseppet sem unatkoztam, sőt, élveztem ezt a "slow", nyugodt, idilli helyzetet. Olvasni jó dolog, de azt hiszem, ezeket a pillanatokat elrontottam volna az olvasással, hiszen "olvasni bárhol lehet". Csaknem olyan lett volna, mint tengerparton az okostelefonba merülve facebookozni, vagy egy távoli városban egy közönséges gyorsétteremben múlatni az időt. Itt még akár Az eltűnt idő nyomábant is vétek lett volna olvasni, mert a betűkbe merülve épp a saját, lassan tovatűnő időmről, a katicáról, a pillangókról, vagy az égen úszó, a Végtelen történet kígyókutyájához hasonlító felhőről maradtam volna le.
Aztán lassan elkezdtek érkezni a túrázók, nem várt tömegben. Jó volt látni a sok ismerős és ismeretlen arcot, beszélgetni és mentolos valamint dianás cukorral kinálni őket. Pecsétem ugyan nem volt, ehelyett az ellenőrzőlapjukra érkezésük időpontját és a HK betűket írtam (mely nem a Hello Kitty vagy a Hello Klitty röviditése, és nem is azt jelentette hogy "hulye kocsog", hanem Hegyes-kőre utalt). A résztvevők között volt öcsém, Sznuupi, Greg Kapitány, András, Áron, a "kalapos tevés lány" és Jeremcsuk István is - ő az, aki vakon teljesítette a Kinizsi Százast. Sok túrázó megpihent hosszabb-rövidebb időre az árnyékos oázisban, főleg amikor már visszafelé tartottak Mogyorósbányáról, a táv második szakaszán. Mert bizony ez a hétvége nem csak a Pride miatt volt meleg, a Katlan is kitett magáért.
Aztán egyre ritkábban jöttek az emberek, lassan már csak egy-két lassabb, lemaradt túrázó érkezett. Egy kicsit sétálgattam a Tokodi pincék irányába, majd az utolsó lány elhaladtával a seprőre, Venczel Gyurira várva kíváncsiságból felmentem Hegyes-kő tetejére, ahol most jártam először (pedig már csak a Kinizsi Százasok és Iszinik 100-ak alkalmával több mint tízszer elhaladtam alatta a kék jelzésen).
Aztán megérkezett a seprő, és visszasétáltunk Dorogra, út közben leszedve a szalagokat az ágakról. A Gete emelkedőjétől egy túrázó lánnyal egészült ki a csapatunk. A Gete felfelé valamivel rosszabb volt mint lefelé, bár most azért könnyebben ment, mint az Árpád vezér 130-on vagy az Iszinik 100-akon.
A rajt-célban, a dorogi Molnár sörözőben mi is kaptunk sört, oklevelet, kitűzőt (igaz, a 30-as kitűzőt két 15-ös címletben kaptam meg, de hát így jár aki utolsónak ér célba) és gratulációt (s én is gratuláltam Pataporcnak a rendezéshez és a túra nem várt népszerűségéhez), üdvözöltem Oláh Tamást és Mancockát (ő volt a getei pontőr), majd Venczel Gyurival és Pygmeáékkal, autóval jöttünk vissza Budapestre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése